Felszólalás adatai

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr hozzászólását. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Tímár György képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót elnök asszony. Mélyen tisztelt Képviselőtársaim és Államtitkár Úr! Akkor, amikor a Ház előtt fekvő eldöntendő kérdés lényege tulajdonképpen az energiafogyasztó kisemberek jövedelme és az energia árszínvonala közötti disszonancia, illetőleg az energiatermeléssel, többlettermeléssel kapcsolatos beruházási igények költségeinek a kérdése, szeretnék rámutatni arra a fonákságra, amelyet tulajdonképpen most kell megoldania a kormányzatnak, a jelenleg az ország sorsát irányító kormányzatnak, és amelynek a múltból örökölt lényege - a probléma múltban, hogy úgy mondjam, létrehozott lényege - az az energia-köldökzsinór, amelyen keresztül évtizedeken át hazánkat tulajdonképpen megpróbálták kézben tartani.

(14.40)

Az ezzel kapcsolatos disszonanciák feloldása mind a jelenlegi kormányzatra hárul. Ez rendkívül nagy feladat, és csak tisztelet azzal a kormányzattal szemben, amelyik ezt sikerrel oldja meg, és az Energia Hivatallal szemben, amely az adott lehetőségek között megpróbálja a jogszabályokat hatályukban megtartani.

Köszönöm, elnök asszony. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Szalay Gábor képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából hozzászólásra. Öné a szó, képviselő úr.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Tisztelt Főigazgató Úr! Hogy az előző hozzászólóhoz képest ne legyen túl nagy kontraszt az én hozzászólásomban, elöljáróban le szeretném szögezni, hogy én nem kívánok foglalkozni a mostani felszólalásomban az energiapolitika nagy kérdéseivel, sem a lezajlott privatizáció ügyével, sem az erőműépítés dolgával, sem az energetikai mérleg struktúrájával, szerkezetével, szerkezetátalakításával, sem a szénbányászat kérdéseivel, sem ennek környezetvédelmi összefüggéseivel, sem az ellátásbiztonság kérdéseivel; szóval semmivel, ami az energiakoncepciót illeti, mert azt gondolom, mielőbb idekerül a parlament elé a kormány által elkészített új energiakoncepció, és akkor lesz annak jó helye, alkalma és módja, hogy az energetikának ezen nagy összefüggéseiről és kérdéseiről beszéljünk. Ezért én most kifejezetten a napirenden lévő tárgyra szorítkozom, azaz a Magyar Energia Hivatal beszámolójára.

Úgy gondolom, hogy a Magyar Energia Hivatal jól betöltötte a feladatát, megfelelően tett eleget az elmúlt négy évben annak, amit annak idején mi, törvényhozók elvártunk és megálmodtunk ezen új intézmény felállítása során. Az 1990-94 közötti időszak - nyilván vannak képviselőtársak, akik erre jól visszaemlékeznek - az energetikai törvényhozás szempontjából, mondhatni, a csúcsrajáratás időszaka volt, hiszen tulajdonképpen az energetikát szabályozó összes nagy törvényt ekkor hoztuk meg: a villamos energiáról, a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló törvényt, a gázszolgáltatásról szóló törvényt, a bányatörvényt, az energiakoncepciót - a '93-as, első energiakoncepciót, amit majd most kíván felújítani, módosítani a kormány. Aztán nem sokkal ezt követően megszületett az atomenergiáról szóló törvény, a távhőszolgáltatásról szóló törvény. Szóval nagyon sok minden történt ezekben az években az energetikában, de kétségtelen, hogy az egyik leglényegesebb pont a Magyar Energia Hivatal fölállítása volt a megszületett, a villamos energiáról és gázszolgáltatásról szóló törvény alapján. '94-ben tehát - nem sokkal, egy-két hónappal ezen két törvény parlamenti vitáját követően - létrejött, felállt és megkezdte működését a Magyar Energia Hivatal.

Tekintettel arra, hogy azóta nem volt lehetőség arra, hogy a plenáris ülésen értékeljük az Energia Hivatal tevékenységét - ezt mindig a bizottságok szintjén, a gazdasági bizottság szintjén tettük meg -, a mostani felszólalásomban főleg arra térnék ki, hogy a törvények meghozatalának, vagyis a Magyar Energia Hivatal fölállítását lehetővé tevő törvények meghozatalának időszakában melyek voltak azok a kérdések, amelyek különösen jelentős vitát váltottak ki itt a törvényhozók körében, vagy legalábbis a gazdasági bizottság ezzel foglalkozó képviselői körében, és hogy ezen viták most, az eltelt négy év gyakorlatának tükrében tulajdonképpen hogyan igazolódtak vissza.

Az egyik legnagyobb vitát kiváltó kérdés akkoriban - tehát '94 tavaszán vagyunk - az Energia Hivatal autonomitásának kérdése volt. Nagyon sokat vitatkoztunk arról, hogy vajon ez az Energia Hivatal az Országgyűlés felügyelete alá kerüljön-e, a kormány felügyelete alá kerüljön-e, vagy a kormány egyik minisztériumának, miniszterének a felügyelete alá kerüljön-e, mert mindannyian éreztük, hogy igazán hiteles akkor lesz ez az új intézmény, ha független lesz, és ha nem rövid szálon fogják őt különféle aktuális politikai vagy éppen gazdasági érdekek meggondolásából rángatni.

Ezért be kell hogy valljam, igen nehezen vettük tudomásul, hogy nem az Országgyűlés felügyelete alá kerül a Magyar Energia Hivatal, hanem a kormány, pontosabban annak egyik szerve, azaz az akkori Ipari és Kereskedelmi Minisztérium felügyelete alá, mert sokan úgy érezték - én magam is így voltam ezzel egy darabig -, hogy a függetlensége, az autonomitása csorbul ezzel a hivatalnak, bár be kellett látni, hogy gyakorlatilag nehezen lenne elképzelhető, hogyan tudná ennek a naponta rengeteg és nagyon fontos tevékenységet végző intézménynek a felügyeletét az az Országgyűlés ellátni, amelyik idejének csak egy töredékét tudná erre a kérdésre fordítani.

Ugyanígy be kellett látni, hogy a kormány nem egy számon kérhető személy, akitől egy ilyen hivatal irányítása jól elvárható lenne, hanem kötni kellett - és elfogadtuk - egy adott minisztérium, egy adott miniszter felügyeletéhez. Ez volt akkor az ipari és kereskedelmi miniszter.

Úgy gondolom, visszatekintve most már az elmúlt négy évre, hogy ez tulajdonképpen nem volt rossz döntés, ezt az elmúlt évek visszaigazolták, és közben rájöttünk arra, hogy tulajdonképpen nem is a felügyelet minősíti az Energia Hivatal függetlenségét, hanem sokkal inkább más dolgok. Hogy mik ezek a más dolgok, erre rögtön ki fogok térni.

A hivatal beszámolójában van egy mondat, ami úgy szól, hogy a hivatal autonomitása több vonatkozásban fejlesztésre szorul. Azonban az a fejezet, ami a jövőbeni feladatokat taglalja, nem tér ki arra, hogy milyen dolgokról is lenne szó, milyen vonatkozásban kellene fejleszteni a mostanihoz képest is a hivatal autonomitását. Ezért a gazdasági bizottságban fölvetettük ezt a kérdést, és a kérdés megválaszolásra került a Magyar Energia Hivatal főigazgatója által levélben; ott, a gazdasági bizottsági ülésen is megválaszolásra került, de igazán frappánsan, tömören és lényegre törően ezen levél válaszolja meg, hogy tulajdonképpen mit is értene a Magyar Energia Hivatal az autonomitáson, esetleg autonómiajavításon.

(14.50)

Ez mutatja, hogy valóban nem elsősorban a felügyelet kérdése dönti el, hogy autonóman tud-e dolgozni ez a hivatal vagy nem, hanem más kérdések. Tekintettel arra, hogy ez egy rendkívül lényeges rész, különösen az európai uniós csatlakozásnál, a csatlakozások előszobájában, és most ennyi külföldi energetikai befektetővel hazánkban - más külföldi befektetők vélhetően még ezután fognak érkezni -, és természetesen ott vannak a fogyasztói szempontok is, tényleg nagyon érdekes, hogy mi is ez az autonomitás, mi is tulajdonképpen a záloga a Magyar Energia Hivatal autonomitásának.

Tekintettel arra, hogy az elénk terjesztett írásos anyagban ez nem szerepel, engedjék meg a képviselőtársaim, hogy felolvassam ezt a pár mondatot, amelyekben a főigazgató úr meghatározta az autonomitást, amit remélünk, hogy csorbítatlanul és maradéktalanul érvényre jut, érvényesülhet az elkövetkezendő időszakban. Tehát idézem a főigazgató úr levelét:

"Az európai uniós tagországok és a tengeren túli országok regulátorai, szabályozó testületei körében végzett részletes elemzéseink alapján az alábbi ismérveket tartjuk fontosnak a hivatal megerősítése, autonomitásának növelése szempontjából:

1. A hivatal működését, kompetenciáit, kötelezettségeit továbbra is törvényi szinten kell szabályozni, módosítani, kiegészíteni.

2. A hivatal határozatainak felülvizsgálata a bíróság kompetenciája kell legyen.

3. A hivatal vezetőit határozott időtartamra, például hat évre kell kinevezni, és visszahívásuk lehetőségét előre törvényben szabályozni kell.

4. A hivatal az árak, tarifák területén bizonyos önállóságot kell kapjon, megtartva a fogyasztói átlagos árszintre történő politikai befolyás lehetőségét.

5. Biztosítani kell a hivatal szakembergárdájának az általa felügyelt iparág jövedelemszintjével összevethető javadalmazását."

Úgy gondolom, hogy ez akár klasszikus elvi meghatározásul is szolgálhat, és a mi eligazításunk szempontjából különösen jó, amikor tehát látjuk, hogy nem elsősorban az talán a lényeg, hogy ki felügyeli ezt a hivatalt, hanem hogy ezen szempontok maradéktalanul érvényre juthassanak. Így tehát úgy gondolom, hogy ezek alapján kell a jövőben a hivatal autonomitását - ha lehet - még fejleszteni.

A másik kérdés, amely annak idején rendkívül nagy vitát váltott ki a bizottsági vita során, amikor a hivatalra vonatkozó szabályokat meghoztuk, a fogyasztóvédelem kérdése volt. Nagyon sokat keveredett a fogyasztói érdekképviselet és a fogyasztóvédelem fogalma. Ugye, sokan azt gondolták, hogy hogyan képviselhet egy kormányhivatal fogyasztói érdekeket, hiszen a kettő egyszerűen elvileg kizárja egymást. Szerencsére azért a képviselők többsége felismerte, hogy ez nem így van, és jól tudott disztingválni a fogyasztói érdekképviselet és a fogyasztóvédelem között. Ugyanis igazi védelmet a fogyasztóknak az a szervezet, az az intézmény tud adni, amelynek megvan erre a jogosítványa és az ereje. Mert ha a fogyasztók bármit érdekeik szempontjából érvényesíteni szeretnének, ahhoz erő kell, ahhoz az kell, hogy ezt valaki erőteljesen meg tudja jeleníteni, és ennél nincs jobb hely, mint a Magyar Energia Hivatal, amely mind az engedélyezési tevékenysége során, mind az árszabályozási, tarifaszabályozási tevékenysége során, és természetesen mind a fogyasztóvédelmi mandátuma során a legtöbbet tudja tenni a kisfogyasztók vagy nagyfogyasztók, szóval általában a fogyasztók érdekében.

Ezt is jól visszaigazolta az elmúlt négy év. Itt a főigazgató úr beszámolt nekünk arról, hogy létrehozták az Energetikai Érdekvédelmi Tanácsot, és ezzel együtt dolgozva alakítják ki a hivatal fogyasztói érdekvédelmi dolgait. Ebben az Energetikai Érdekvédelmi Tanácsban van azután jelen a fogyasztók érdekképviselete, és persze a szolgáltatóknak is, hiszen tudjuk, hogy ezen tanácson belül nyolc főt a fogyasztói érdekképviselet, nyolc főt a szolgáltató érdekképviselet és három főt az Energia Hivatal maga ad. Ennél gördülékenyebben és ennél hatékonyabban nem hiszem, hogy a fogyasztói érdekek védelmére lehetne kelni, hogy a fogyasztói érdekvédelmet képviselni lehetne, hiszen a hivatal ezen Energetikai Érdekvédelmi Tanácsban kapott információi és benyomásai alapján tudja azután a munkáját kifejteni és érvényre juttatni az engedélyezés során és az ármeghatározás során.

Tehát azt gondolom, hogy jól döntöttünk akkor, amikor a fogyasztói érdekvédelmet ezen hivatal gondjaira bíztuk. Persze hozzáteszem, hogy mindez igazán akkor működik jól, amikor az Energia Hivatal jól együttműködik a fogyasztóvédelemmel, és szerencsére ennek most már törvényi keretet is szabtunk, de a két hivatal között egy külön megállapodás, a sok éven keresztül húzódó vitás kérdéseket, a két hivatal közti feladatmegosztás vitás kérdéseit jól szabályozza és jól megosztotta. Ugyanilyen lényeges természetesen, hogy a Versenyhivatallal is ilyen jól működő külön megállapodása létezik a Magyar Energia Hivatalnak. Ennek még törvényi alapja nincs, de tudjuk, hogy nem kell feltétlenül törvényi alap ahhoz - ha az akarat és a belátás megvan -, hogy az együttműködést kialakítsák egymással.

A harmadik kérdés az árszabályozás kérdése volt. Tudjuk, hogy a '95-ös árak alapján alakította ki az Energia Hivatal a '97. január 1-jétől működő árképleteket. Úgy gondolom - bár ez lehet szubjektív megítélés -, hogy megfelelő gondossággal dolgozott ezen a területen is a hivatal, hiszen egy rendkívül kényes egyensúlyt kellett beállítania. Ugye, a fogyasztók mindig drágának érzik a fogyasztói árakat, a szolgáltatók pedig mindig olcsónak érzik, és a kettő között úgy kell megtalálni az egyensúlyt, hogy az ellátás biztonsága, azaz a szolgáltatók érdekei ne sérüljenek túlzott mértékig, ugyanakkor a fogyasztók képesek legyenek fogyasztani a részükre szolgáltatott energiát. Ezen a téren természetesen rettentő sok vita volt, és végső soron, mivel nálunk az energiaárak hatósági árak - mármint a vezetékesenergia-árak, tehát a villamos és a gáz -, a hivatal csak javaslatot terjeszt az illetékes miniszter, most a gazdasági miniszter elé, és végső soron a gazdasági miniszteré a döntő szó. De azt gondolom, hogy végül is végig jól koordinált volt a miniszter és a hivatal között az árkérdésekben a feladatmegosztás. Talán a '98-as elmaradt tavaszi áremelés volt az egyetlen, ahol nem igazán volt konformitásban a hivatal által előterjesztett javaslat és a miniszter által meghozott döntés.

(15.00)

A magyar árak tulajdonképpen a Magyar Energia Hivatal négyéves tevékenysége során érték el azt a költségarányos árszintet, ahonnan továbblépni a jövőben már nincs szükség drasztikus árváltozásokra, drasztikus áremelésekre, már inkább csak kisebb jelentőségű regulációkról van szó, amit az Energia Hivatal saját hatáskörben, tulajdonképpen igazán politikai megfontolások nélkül, politikai irányítás nélkül maga is be tud tölteni.

Az idő eléggé előreszaladt, így egyetlen kérdést említenék még, és ez már nem az egykor elképzelt és a négy év gyakorlata által visszaigazolt fő neuralgikus kérdések egybevetése lenne, hanem egy régóta húzódó ügy: ez a tarifarendszer dolga. A beszámolóban - nem számoltam meg pontosan - körülbelül öt-hat fejezetben is előjön az a kérdés, hogy a tarifarendszert, ami nagyon lényeges kérdéseket szabályoz - nevezetesen, hogy a kisfogyasztó meg a nagyfogyasztó, mondjuk, az éjszakai áramdíj meg a nappali áramdíj, egyáltalán hány külön kategóriája legyen az áramdíjaknak, most három van, tartsuk-e vagy kevesebb legyen -, szóval, nagyon sok olyan kérdést, ami nem az árszintet, csak ezen átlagár árszintjét kialakító egyes fogyasztói csoportok terhelésének egymáshoz viszonyított arányát alakítja ki. E tarifarendszer szabályozásához és kialakításához már egy '95-ben létrehozott tarifabizottság nekikezdett, meg is hozott több mint egy év munkával egy bizonyos javaslatot - tán két év munkája is volt ebben -, amely javaslatot azután a minisztérium nem fogadott el. Újból felállításra került a tarifabizottság, most a hírek szerint már a megoldás közelében vannak. De a lényeg mégis az, hogy '95 óta eltelt közel négy év, és a tarifarendszer, a magyar energetikának ez a rendkívül lényeges eleme még mindig nem került végleges kidolgozásra, még mindig vita van felette. Természetesen ez azt jelenti, illetve az az oka mindennek, hogy érdekeket sértő kérdésről van szó, nagy érdekeket sértő kérdésről, neuralgikus terület politikailag is, tudjuk mindannyian, hogy nagyon nehéz végső döntést hozni ebben. De a helyzet az, hogy minél tovább húzzuk az időt, ez mit sem segít, és mit sem enyhít a kérdés neuralgikus voltán. Egyszer át kell vágni a gordiuszi csomót, és remélem, hogy ebben az évben végre megszületik az az új tarifarendszer, amire régóta várunk és ami régóta készül.

Én mindezek alapján úgy gondolom, hogy a Magyar Energia Hivatal beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az intézmény valamikori megálmodói nem kellett hogy csalódjanak a reményeikben, és én csak biztatni tudnám az Energia Hivatal főigazgatóját és az Energia Hivatalban dolgozó szakembereket, hogy munkájukat az eddig megszokott minőségi szinten folytassák tovább.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr hozzászólását. Most pedig hozzászólásra következik Kiss Andor képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

KISS ANDOR (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Főigazgató Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan beszámoló fekszik most előttünk, amely kivételesen nem egy történelmi beszámoló. A Ház mostanában több beszámolót tárgyal az 1997. évről, amit valószínűleg illene egy tavaszi ülésszakban tárgyalni, de nem a rákövetkező évben, mert addigra már idejétmúlt őstörténetté válik. Az Energia Hivatal beszámolójánál az a szerencsés helyzet van, hogy gyakorlatilag egy fél évvel ezelőtti időszak az utolsó pont, amelyről e beszámoló szól.

A leírt hármas tagozódás, amelyet az Energia Hivatal feladata tartalmaz: az engedélyezés, a fogyasztóvédelem és az árelőkészítés. Én a magam részéről ebben a hármas sorrendben is tagoltam. Nyilván az engedélyeztetési folyamat a leglényegesebb; a fogyasztóvédelem nyilván a kisfogyasztók részéről a legfontosabb dolog; s az árelőkészítést tenném a harmadik helyre, amely nem csak az Energia Hivatal kompetenciája.

Az ellenőrzés-engedélyezés területén sajnos feltűnt az, hogy bár a szabályozások országosan egységesek az engedélyeztetés területén, de mégis azon hírek jutnak el hozzánk, hogy bizonyos területeken nem egyformán értelmezik ezeket az engedélyezési szabályozásokat. Vannak olyan hivatalrészek - és itt nemcsak az Energia Hivatalról, hanem a kapcsolódó hivatalokról is szót kell ejteni -, amelyek hol engedékenyebbek, hol szigorúbbak egy-egy munka engedélyeztetésénél vagy a kivitelezés ellenőrzésénél. Nagyon fontos dolog lenne, hogy a kivitelezők, illetve beruházók, megbízók az országban Hegyeshalomtól Záhonyig ugyanolyan feltételeket találjanak a beruházásaik megvalósításához, illetve a kivitelezett munkájuk átadásához. Ne fordulhasson elő az, hogy valahol Nyugat-Magyarországon egy gázkivitelező cég csúnyán megbukik, és ugyanaz a cég Kelet-Magyarországon pedig százszámra tudja a falvakban a gázhálózatokat átadni; bár ez nem kimondottan az Energia Hivatalra tartozik, tartozik a többi hatóságra is.

A beszámolóban fontos szerepet kapott az, hogy az országban a gázenergiára való áttérés az utóbbi időben egyre nagyobb teret nyert. Bár én nem vagyok nagyon idős, harmincas éveim végét taposom, de az én életemben is legalább kétszer előfordult az, hogy ha egy ország energiapolitikájában valamelyik energiahordozó túl kiemelt szerepet kapott, annak az ország később megitta a levét. Már az én emlékeimben is szerepelt egyszer valamilyen szénprogram, aztán olajprogram, aztán újból a szénprogram drasztikus visszahozása, most pedig a gázprogram. Egy kicsit előre is kellene tekinteni azzal, hogy mi lesz akkor, ha esetleg megváltozik a világpiaci helyzet, mégis kiderül, hogy a gázkészletek végesek, akkor megint egy sokkszerű átállásra lesz talán szüksége az országnak.

Az előző témához kapcsolódva nagyon fontosnak tartanám olyan egységes, elsősorban kivitelezői irányelveknek a megteremtését az Energia Hivatal részéről, hogy ezt a bizonyos előző problémát egy kicsit orvosolni lehessen.

A második téma, ami nálam a második kiemelt szerepet kapta, a fogyasztóvédelem kérdése. Itt egy kis kritikával kezdeném. Tulajdonképpen én a beszámolóból értesültem arról, hogy mint kisfogyasztó, az Energia Hivatalhoz is fordulhatok a problémámmal. Nyilván egy állampolgár először a szolgáltatóhoz fordul, ha ott rendszerint megkapja az elutasítást, akkor utána a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez fordul. De én azt hiszem, hogy az Energia Hivatal nem túlzottan propagálta eme fogyasztóvédelmi szerepét sem a sajtóban, sem a médiákban, egyéb helyeken az elmúlt időben, én jómagam nem nagyon találkoztam vele. Azt hiszem, hogy ezen a területen egy kicsit többet kellene tenni, hogy a fogyasztók tudják azt is, hogy fogyasztóvédelmi kérdésekben az Energia Hivatalhoz is fordulhatnak.

Mint képviselő, jómagam is rengeteg választópolgári levelet kapok ilyen témákban, amelyekben a választópolgárok valós vagy vélt panaszaikat sorolják föl. Ezek közé tartozik nyilván a mérőműszerek hitelességének megállapítása, a gáz energiatartalmának megállapítása, a szolgáltatás minőségére tett panaszaik, a szolgáltatás kiesésére tett panaszuk, hogy jár-e nekik kártérítés abban az esetben, hogyha valamelyik közmű kimarad, vagy a villany, vagy a gáz, vagy esetleg a távfűtés egy bizonyos elviselhető időnél hosszabb időre.

(15.10)

Sajnos, panaszkodnak az ügyfélszolgálatok gyenge színvonalára, hogy nem mindig tudnak nekik felvilágosítást adni megfelelő minőségben.

Állandóan gondot, problémát jelent a hálózatfejlesztési hozzájárulások témája, hogy ezt a lakosság egy része jogosnak ítéli, más része nem ítéli jogosnak. Ez egy állandó téma.

Ide tartoznak a kivitelezés minőségére tett panaszok, amelyek elsősorban abból állnak, hogy - inkább gázkivitelezéseknél - a kivitelezők trehány munkát végeznek, olyan anyagokat építenek be, amelyeknek az élettartama viszonylag rövid.

Szintén állandó problémát jelent a készenléti díjak kérdésének eldöntése, hogy legyen-e készenléti díj vagy ne legyen. Én megértem a szolgáltatóknak azon indokát, hogy nekik olyankor is költségek merülnek fel a hálózaton, ha valaki egyetlenegy kilowattóra áramot sem vételez, vagy egyetlenegy köbméter gázt sem vesz, de ezeket nyilván nekik bele kell építeni az egységáraikba, ez az én véleményem. Mert ha nem így van, akkor előbb-utóbb eljutunk oda, hogy majd a sarki pék is készenléti díjat fog nekünk felszámolni azért, hogy be sem megyünk hozzá pékárut vásárolni, holott ő pedig fenntartja az üzletét, hátha egyszer betévedünk.

Ugyanilyen gondot, problémát jelent a belső szerelt gázhálózatok átadása, átvétele. Itt is gázszolgáltatója válogatja az országban, amelyik kivitelező jó Győrben, és elmegy egy másik városba, biztosan nem tudja átadni a megépített vezetékét. Ehhez tartoznak még bizonyos monopol-előírások is. Például villanyáram-szolgáltatók, tehát elektromos szolgáltatók gyakran előírják bizonyos cég termékét, hogy kapcsolószekrénybe vagy elosztótáblára csak ennek az egy cégnek a termékét lehet esetleg beépíteni. Ez súlyosan sérti a versenysemlegességet.

Azt kérném az Energia Hivatal itt lévő vezetőjétől, a főigazgató úrtól, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel közösen a munkatervükbe vegyék fel ezen problémák megvizsgálását és valamilyen hatékony intézkedés kidolgozását.

A beszámoló foglalkozik az árszabályozással. Azt hiszem, hogy erről Szalay képviselőtársam bőséges információt adott a tisztelt Háznak, nem szeretném szavait ismételni.

A beszámoló külön fejezetekben foglalkozik az elkövetkezendő feladatokkal, nyilván ide tartozik az árszabályozás kialakítása is, valamint az EU-harmonizáció. Én itt különösen arra a dologra, veszélyre szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, ha Magyarország is csatlakozik az Európai Unióhoz, ami előbb-utóbb bekövetkezik, akkor szabad verseny alakul ki a szolgáltatóknál is, és lehet, hogy a nagyfogyasztók kedvező helyzetbe kerülnek, de a kisfogyasztók kiszolgáltatottsága erőteljesen meg fog növekedni. Ennek kivédésére mindenképpen valamilyen programot kell majd kidolgozni.

Nagyon fontosnak tartom a meghirdetett feladatok között az energiatakarékossági programok beindítását, a lakosság tájékoztatását. Mindenképpen figyelmet kell majd fordítani a megújuló energiaforrások felhasználására, hogy hogyan lehet kiváltani elsősorban a kőolajszármazékokat, hogyan lehet majd energiatakarékos megoldásokkal felújítani a lakásállományt, intézményi állományt. Nyilvánvalóan ebben a feladatban az Energia Hivatal szakembereire mindenképpen számítania kell majd az országnak.

Én ezekkel a kiegészítésekkel együtt a Magyar Igazság és Élet Pártja nevében az Energia Hivatal beszámolóját elfogadásra ajánlom, és természetesen igen szavazatunkkal támogatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Urak! Főigazgató Úr! Valóban nehéz helyzetben vagyunk, és jó néhány kérdésben, azt hiszem, megismétlek egy-két gondolatot, amit akár Schalkhammer, akár Szalay képviselő úr elmondott, azt hiszem, mégsem felesleges - majd erre a végén kitérek -, és szeretnék majd vitatkozni Kiss Andor képviselő úr néhány megállapításával.

1994-ben, amikor a Boross-kormány megalkotta és a Ház elfogadta a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvényt, valóban egészen újszerűt alkottak a szolgáltatók számára, és most arról vitatkozunk, hogy ez a törvény és az a hivatal, amely e törvény alapján működik, betölti-e szerepét, be tudja-e tölteni; és úgy gondolom, most arról is kell beszélnünk, hogy mi az, ami akadályozza a munkáját és végső soron el kellene jutnunk oda is, hogy milyen szerepet szánunk hosszú távon ennek a hivatalnak.

Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy picit karikírozzam, miközben megdicsértem ezt a törvényt - kevésbé, mint Szalay képviselő úr -, de ebben a törvényben van egy ilyen furcsa gondolat, hogy előbb határozták meg, hogy ki ellenőriz és ki engedélyez, és csak később hozták létre azt, aki ezt megcsinálja.

A másik dolog, és itt rögtön kapcsolódnék Kiss Andor képviselő úrhoz: ez a mi választási rendszerünk és a parlamentünk működésének egészen különleges esete, hogy most vitatjuk ezt. Kedves képviselő úr, az 1997. évi beszámolót a gazdasági bizottság már 1998-ban megvitatta, általános vitára alkalmasnak találta, határozatot hozott, kijelölt bizottsági előadót; és jön egy kormányváltás, és sajnos nálunk még ilyen fejletlen a demokrácia, hogy egy váltásnál mindent bedobnak a szemétkosárba, és be kell nyújtani újra. Azt hiszem, Hatvani úr ezt megpróbálta úgy megoldani, és átlépni ezen a hibán, hogy hozzátette még az 1998. évi tapasztalatokat is, hogy egy kicsit aktuálissá váljon ez a dolog.

Én magam is nagyon örülök annak, hogy végre odáig jutottunk, hogy nem a miniszter úr, hanem maga a főigazgató az, aki beterjesztheti a jelentést a Ház elé, mert úgy gondolom, hogy a Magyar Energia Hivatal azon közintézmények egyik ritka példánya, amelyre igazán illik az a bizonyos kisnyulas vicc, hogy mindegy, hogy van sapkája, mindegy hogy nincs sapkája, ő jót nem tehet, mert az energiaszolgáltatók, a fogyasztók és a politika között őrlődik. Különösen szeretném azt hangsúlyozni, ami a gazdasági bizottságban is többünk által megfogalmazódott, hogy valójában most nem a kormány energiapolitikáját, energiastratégiáját vitatjuk, hanem a hivatal beszámolóját; de mivel a kormány energiapolitikája eléggé rejtve van - hadd fejezzem csak így ki magam -, ebből az következik, vagyunk néhányan, akik kíváncsiak lennénk, hogy mi van benn, mi lesz holnap, mi következik, és megpróbáljuk az éppen aktuálist, jelen lévőt, jelen esetben az Energia Hivatalt vagy annak képviselőjét, a főigazgató urat szorítgatni a sarokba, hátha mond valamit, mert neki biztos, hogy tudni is kell erről valamit.

Néhány gondolattal hadd menjek vissza, hogy is indult ez az egész dolog 1994-ben. Mindenképpen volt egy rendkívül erős determináció, volt egy meglévő fogyasztói szerkezet, egy fogyasztói kör, termelők és szolgáltatók, tehát a piac elég korlátozottan, de adva van, volt egy valamilyen egészen szerény regulációs rendszer - ebben az első ez az ominózus gáztörvény és villamosenergia-törvény -, az árviszonyok, és itt még szeretnék - sajnálom, hogy Tímár képviselő úr elment - külön visszatérni erre a problémára; és nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiába beszélünk Energia Hivatalról, azokat a szociális feszültségeket és problémákat, amelyeket évtizedek óta hordoz magával a magyar társadalom az energiarendszerrel összefüggésben.

Ilyen előzmények után jutottunk el abba az állapotba, ahol most tartunk, amikor már többségében magántulajdonban lévő társaságok szolgáltatnak, és valamilyen formában meg kellene próbálni a befolyásunkat közvetett eszközökkel, közvetett módszerekkel érvényesíteni.

(15.20)

Hadd emeljek ki két apró dolgot. Az egyik a Kiss képviselő úr által is említett hfh. Ezt tessék végiggondolni, mert ebből országosan hisztéria és cirkusz van! A törvény azt mondta ki, hogy azon a területen, ahol gazdaságosan nem lehet szolgáltatni, ott a szolgáltató a beruházást ahhoz a feltételhez kötheti, hogy a fogyasztó járuljon hozzá. A mértékét, a számítás eredményét az Energia Hivatal ellenőrzi, amit be kell mutatni.

Kedves képviselőtársaim, itt a kérdés a következő: ha azt akarjuk, hogy a szolgáltató ne bővítse olyan területeken, ahol nem ítéli gazdaságosnak, akkor el lehet törölni a hfh-t, de ez azt jelenti, hogy holnaptól lelassul a fejlesztés. Lesznek olyan területek, amelyekre ilyen közvetett eszközzel mintha kvázi kimondanánk azt, hogy ti ebbe a rendszerbe soha nem fogtok bekapcsolódni. Azt gondolom, a fogyasztó szabadságát az jelenti, ha azt mondja: tudomásul veszem, hogy hozzám nagy távolságba elhozni ezt a szolgáltatást, extra költségeket jelent, ehhez hajlandó vagyok hozzájárulni. Ezt hívják hfh-nak. Ennek nagyon szigorú matematikai képlettel való számítási szabálya van. Úgy érzem, nem lenne jó, ha innen a házfalak közül az menne ki, hogy ezt a rendszert bántani akarjuk, mert ez egy nagyon rossz üzenet lehet a jelenlegi szolgáltatóknak. Majd az árrendszernél külön visszatérek erre - említettem már ezt a szociális problémát.

Még egy dolog, ami összefügg ezzel a magántulajdoni dologgal, a beszámolóban is szerepel, és itt hivatkozom arra, hogy mi mint törvényalkotók, mennyiben járulunk hozzá ahhoz, hogy a hivatal megfeleljen a tőle elvárt feladatoknak. Ezek a cégek maholnap - egyesek már - tőzsdén vannak. Hogy tud megfelelni a bizonyos összeolvadásnak, a leány- vagy bármilyen más rendszereknek az Energia Hivatal, amely valójában nincs a tőzsdén? Sőt, ha azt az engedélyezési rendszert komolyan vesszük, amit ma rátestál a törvény, mekkora zavart okozhatna a tőzsdén, ha megjelenne az Energia Hivatal, és látni akarná az üzleteket? Azt hiszem, nekünk azon kell törni a fejünket, hogy milyen más módszer kell - az ötlet jó, amit a '94-es törvény hozott, hogy bizonyos nagyságon túl ne terjeszkedhessenek ezek a szolgáltatók -, csak meg kell találnunk a módját. Ez elég nehéz, mert ez az én ismereteim szerint inkább alapszabálydolog lenne.

Mindenképpen egy-két szót kell ejteni arról, hogy miközben az Energia Hivatalon kérünk számon dolgokat, addig a magyar államot az ÁPV Rt. jeleníti meg mint tulajdonos. Tehát a stratégiai kérdésekben neki van vétójoga, szavazati joga. Úgy gondolom, hogy ezt nem kellene elfelejteni. Ilyen körülmények között támasztjuk azt a követelményt, hogy ez az Energia Hivatal stabil és hosszú távon kiszámíthatóan működő hatóság legyen.

Igen, az igényünk fontos, de azt hiszem, hogy ehhez segítséget kell nyújtanunk. Engedjék meg a képviselőtársak, hogy ugyanúgy én is a három nagy dologról beszéljek: az engedélyezésről, az árelőkészítésről és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos dolgokról. Az engedélyezésről: azt gondolom, hogy ma, 1999-ben ki lehetne mondani, hogy a hivatal megalakulásának és működésének első szakasza lezárult. Megalakult a hivatal, kialakította a saját maga információs rendszerét - nem akarom hosszan megismételni, mert Szalay képviselő úr részletesen elmondta -, és ez nem volt zökkenőmentes.

Engedjék meg nekem, hogy ezen a ponton összesen egy mondattal hadd adózzak tisztelettel dr. Szabó Imre professzor úrnak, aki nagyon sokat tett azért, hogy ez a hivatal felálljon. Kialakult a regulációs rendszer. A reguláción belül szépen egymásra épül az a négyszintű rendszer, amely alapján ma működhetnek a szolgáltatók. Az egyik a jogszabályi keret, amelyre ma sokat hivatkoztunk, a másik a működési engedélyek, amelyek a hivatal első éveiben hihetetlen nagy energiát és türelmet igényeltek, miközben menet közben megjelentek a nagy hagyományokkal, nagy tapasztalattal bíró külföldi szolgáltatók mint tulajdonosok, és velük kellett egy kezdő hivatalnak alkudoznia. Az üzemi szabályzatok ma már hozzáférhetők, a panaszkodó vagy a rossz minőségű szolgáltatásra hivatkozó fogyasztók számára hozzáférhetők - ez mind a hivatalnak köszönhető -, vagy az üzletszabályzatok, amelyek szabályozzák a fogyasztó és a szolgáltató közti viszonyt.

Azt hiszem, hogy ez az engedélyezési mechanizmus, ez a működési rendszer ma már megvan. Itt most már egészen finom szabályozásra van szükség. Tehát kimondhatnánk azt, hogy megteremtődött a feltétele a továbblépésnek, hogy valójában most már az új engedélyek - amelyek sokkal kevesebb időt, energiát vesznek el -, az árelőkészítés vagy árszabályozás kérdése és valóban az ellenőrzés és a fogyasztóvédelem kerüljön előtérbe. Az ellenőrzésre és a fogyasztóvédelemre majd külön visszatérnék.

Mindenképpen szót kell ejtenünk arról az új kihívásról, amit az Európai Unió jelent számunkra, a hivatal számára és a fogyasztók számára. Ezt különböző oldalakról közelítettük már meg a mai napon. Azt hiszem, e Ház falai között majd az energiapolitikai koncepció vitájakor kell egymást meggyőznünk arról, hogy a liberalizációban mennyire akarunk előrehaladni, és mi az, amit mindenképpen akarunk, vagy másképpen fogalmazva, lépjünk előre, de semmiképpen ne nagyobbat a szükségesnél.

Alaposan kellene mérlegelnünk, hogy ez milyen előnyöket jelent a fogyasztónak, a szolgáltatónak, a termelőnek, és milyen kockázatokat rejt magában az európai jogharmonizáció. Annyiban egy kicsit felszínesen vitatkoznék Schalkhammer képviselőtársammal, hogy igenis mérlegelnünk kell azt, hogy ha kérünk halasztást, annak milyen kockázatai vannak, és mennyiben kell a nemzeti vállalatok védelmét biztosítani, vagy egyáltalán azt hogyan tudjuk megoldani.

Az árelőkészítés és árszabályozás kérdésével egy kicsit hosszabban foglalkozom. Teszem ezt azért - erre jó alapot adott Kiss Andor képviselő úr -, mert ha, mondjuk, tíz évvel idősebb lenne, akkor el tudná mondani magáról, hogy élete során megélt háromszor alapdíjat és háromszor alapdíj nélküli árat. Ez mindig az a trükk, amivel lehet játszani, és lehet hozzá filozófiát találni, de valójában a végeredmény egy ár. Csak adott esetben ez most kétkomponensű ár, de valahol ugyanannyit kíván elvenni tőlünk a szolgáltató minden körülmények között.

Ez tényleg az, ahol egyensúlyoznia kell a hivatalnak, hogy melyek azok az indokolt költségek, amelyekre fedezetet kell teremteni. Egy kicsit hadd térjek vissza a Lázár Mózes képviselőtársam által elmondottakhoz, mert ő is fiatal ember, és hátha nincs ilyen közvetlen tapasztalata. Képviselő úr, én még emlékszem arra, amikor Magyarországon az amortizációt sem számolták el az energiaszolgáltatók a költségeik között. Tehát a privatizációtól függetlenül is érvényesítve sok-sok szociálpolitikai elemet, a fogyasztók évtizedeken keresztül nem fizettek annyit az energiahordozóért, mint amennyiért az energia belépett a magyar országhatáron. Ezt a problémát próbáltuk vagy próbálták megoldani a mindenkori ipari, kereskedelmi vagy gazdasági miniszterek. Ennyiben elfogadom azt, hogy ebben az időszakban szükség volt arra, hogy a politika hasson az Energia Hivatalra.

(15.30)

Mivel ezek a feltételek most már úgy-ahogy teljesültek, talán már elengedhetné a politika az Energia Hivatalt, megengedhetné, hogy önmaga szabályozzon, habár - nem mondanék számot, mert erről a gazdasági bizottságban is vita alakult ki - ma nagyon sokan szeretnek dobálózni azzal, hogy legyen világpiaci energiaár Magyarországon. Csak senki nem beszél arról, hogy ez a fogyasztók egyes rétegeit milyen mértékben érinti, ki az a kör, aki azt mondhatja, hogy "aha, mi már ott vagyunk", és ki az a kör, akinek ez iksz százalék növekedést jelent. Mert korábban még a keresztfinanszírozás is létezett, amit már ebben az időszakban sikerült végre megoldani.

Azt gondolom, hogy ilyen szempontból a privatizációt nem szerencsés ezzel összekapcsolni, itt csupán annyi van, hogy megjelentek olyan magántársaságok, akik bizony üzleti döntéseiket már aszerint hozzák meg, hogy a vállalkozás biztosít-e kellő megtérülést, azonkívül hasznot. Ezen lehet vitatkozni, hogy annak a mértéke mekkora és milyen legyen. Úgy hiszem, ez nagyon nagy felkészültséget és nagyon aprólékos munkát kíván az Energia Hivataltól, hogy ezt az indokolt költséget megpróbálják körülrajzolni, mert véleményem szerint teljesen természetes dolog, hogy az energiaszolgáltatók viszont kísérletet tesznek arra, hogy minden lehetséges költséget elismertessenek a hivatallal. Ez egy rabló-pandúr játék, amelyben nekünk mint fogyasztóknak természetes, hogy a hivatalnak kell drukkolnunk.

Szeretnék kiemelni egy dolgot. Látszólag függ össze, de mi mindig árról és költségekről beszélünk. Azoknak az embereknek a felelősségéről, akik a biztonságos szolgáltatásért felelnek, soha nem beszélünk, holott amikor a költségek között nem térülnek meg bizonyos befektetések, az azt jelenti, hogy a készülékek, a berendezések elavulnak, és nőhet a balesetveszély. Azt hiszem, az egy extra és külön jó dolog, hogy Magyarországon évek, évtizedek óta nem voltak nagy gázbalesetek. Tehát én nemcsak azt mondom, hogy megtérüljön, hanem nagyon fontos az, hogy üzembiztos működést garantáljanak azok a bevételek, amelyeket realizálni tudnak a szolgáltatók. Valahol nálam ez úgy hangzik, hogy olcsó legyen, de üzembiztos.

Szeretnék kitérni a gazdasági miniszter úr szerepére. Ugyan már egyszer érintettem, de valójában a döntés az ő kezében van. Az ő kezében van, és ha az energiapolitikai koncepció minél előbb elénk kerülne, akkor tudnánk beszélni kompenzációról is, tudnánk a fogyasztók számára egyfajta orientációt adni, hogy milyen irányba mozogjanak, mire számíthatnak egy, kettő, három vagy öt éven belül, és azt hiszem, ezzel a fejlesztési szándékukat, magatartásukat minden körülmények között befolyásolhatnánk.

Befejezésül néhány gondolatot hadd tegyek magam is hozzá a függetlenség kérdéséhez. Azt hiszem, a helyzet megérett arra, hogy egy önálló törvényben az elmúlt négy év tapasztalata alapján, hiszen akár a hivatal, akár az energiaszolgáltatók, akár a törvényalkotók és maga a kormány rendelkezik annyi tapasztalattal, hogy ha azt mondjuk, hogy szükségünk vagy erre a hivatalra, akkor egy önálló törvénybe szedjük össze és határozzuk meg az intézményt, határozzuk meg a jogkörét. Nagyon egyetértek Szalay Gábor felvetésével, hogy bizony célszerű lenne, ha a hivatal főigazgatóját vagy elnökét nem egy választási ciklusra, hanem öt vagy hat évre választanánk meg; ez is a stabilitást és a kiszámíthatóságot erősítené.

Azt hiszem, elég hosszan fejtegettem az álláspontomat. Befejezésül szeretném megköszönni - hasonlóan Szalay képviselő úrhoz -, és még azt is elmondanám a jegyzőkönyv számára, hogy mintaként lehetne állítani hivatalok elé azt a gyors ügyintézést, ahogy Hatvani úr reagált a bizottságban felvetett kérdéseinkre, és ezt itt külön személyesen szeretném megköszönni. A válaszok nagyon korrektek, és ebből valójában további információkat nyertünk a hivatal munkájáról.

Az eddigi beszélgetésünk, a vita alapján lehet látni, hogy számos kérdésben van közöttünk konszenzus, és ez alapja lehet egy jó törvény megalkotásának. Ezzel együtt a beszámolót elfogadásra javaslom.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. További felszólalásra jelentkezett Kovács Tibor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Főigazgató Úr! Sok mindenről esett már itt szó az eltelt időben - lassan órákban -, egy-egy területről többet is hallhattunk, de mindig azt tapasztaltam, hogy egy-egy képviselő mindig hozzáadott valamit ahhoz, amit az előtte szóló képviselők elmondtak. Én is két területről szeretnék kicsit részletesebben beszélni, és esetleg adott esetben vitatkozni az előttem szóló képviselőkkel. Ez a két terület a fogyasztóvédelem, a másik pedig az energiatakarékosság, amiről úgy gondolom, eddig kevés szó esett itt a vitában.

A beszámolóból is az derül ki, hogy a fogyasztóvédelem tekintetében a legtöbb panasz a gázszolgáltatás területén a hálózatfejlesztési hozzájárulás kérdéskörében jelent meg, de ha leszámítjuk a számlákkal kapcsolatos panaszokat, akkor a villamosenergia-iparban is jelentős volt az a szám, amely a hálózatfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos panaszok tekintetében megjelent. Úgy gondolom, azt, hogy ezzel a problémakörrel foglalkozni kell, a panaszok nagy száma is indokolja, de ez egy természetes dolog. Amikor ezek a jogszabályok - akár a gázszolgáltatásra, akár a villamosenergia-szolgáltatásra vonatkozó jogszabályok - megszülettek, egy teljesen más gazdasági környezetben éltünk itt, Magyarországon, ezek az iparágak zömükben, túlnyomóan állami tulajdonú iparágak voltak, és az árak sem voltak közel sem piacinak nevezhetők. Úgy gondolom, hogy e tekintetben alapvető változások következtek be hazánkban, és majdnem - nem egészen természetesen, de közelítően - piaci árakról beszélhetünk e tekintetben is.

Felmerül a kérdés, hogy ha ilyen alapvető változások történtek az elmúlt években, akkor a korábbi szabályozások megfelelnek-e a követelményeknek vagy esetleg az elkövetkező időszak, ne adj'isten, az EU-csatlakozás követelményrendszerének.

Göndör képviselő úr a hálózatfejlesztési hozzájárulás kérdéskörében az egyik oldal véleményét, a szolgáltatók véleményét mondta el, amivel tökéletesen egyetértek. Nem lehet valójában kényszeríteni senkit sem arra, hogy gazdaságtalan tevékenységet folytasson, és a törvények is úgy rendelkeznek, hogy a hatósági árral nem fedezett fejlesztési költségekre a miniszter rendeletével meghatározott mértékű hálózatfejlesztési hozzájárulást kötelesek fizetni azoknak, akik új hálózatokat kívánnak létrehozni. Miután a piacgazdaság jelentősen átalakulóban van Magyarországon, a befektetők és a beruházók felteszik azt a kérdést, hogy "hogyan is van ez: én jelentős pénzeszközöket fordítok arra, hogy bizonyos szolgáltatók piacot nyerjenek ebben az országban, és üzleti haszonra tegyenek szert".

(15.40)

Teljesen természetes az, hogy a két vonatkozó miniszteri rendelet kérdéskörét - amely szabályozza azt, hogy mit kell tennie, tehát milyen mértékű hozzájárulást kell fizetnie a beruházónak - meg kell vizsgálni a beruházó oldaláról is. Amikor meg akar valósítani egy projektet, akkor közlik vele, hogy mennyi hálózatfejlesztési hozzájárulást kell fizetnie, és gyakorlatilag látszólag a képletben pontosan definiált számítási móddal kiszámítható, hogy adott esetben mennyit kell fizetnie egy beruházónak. Csak azoknak az adatoknak a valódiságát nem tudja megállapítani a beruházó vagy rendkívül nehezen tudja kontrollálni, és az én felfogásom szerint abszurd helyzetek alakulhatnak ki.

Csak a szemléletesség kedvéért szeretném elmondani, hogy az elmúlt években például Tiszaújvárosban jelentős közműfejlesztéseket hajtott végre az önkormányzat, 110 lakóingatlan kialakítására került sor - itt többek között gázhálózat kiépítésére is sor került -, és az ottani szolgáltató azt fogalmazta meg, hogy számára csak akkor gazdaságos a hálózat kiépítése, ha azt 100 százalékban az önkormányzat finanszírozza. Én úgy gondolom, ez egy alapvetően abszurd dolog, és a jelenlegi szabályozás lehetővé teszi a szolgáltató számára, hogy akár 100 százalékos finanszírozást is elvárjon a beruházótól.

Ugyanez a problémakör fölmerül például az ipari parkok esetén. Ugyancsak egy iparipark-beruházás folyik a városunkban, és ennek ellátásához villamosenergia-hálózat kiépítésére is szükség van. Igen nehezen dönthető el a beruházó oldalról, melyek azok az indokolt költségek, amelyek ehhez a hálózatkiépítéshez szükségeltetnek, és rendkívül nehezen bizonyítható, hogy ennek lehetnek olyan költséghányadai is, amelyek nem feltétlenül szükségeltetnek ilyen fejlesztésekhez.

Tehát én úgy gondolom, e területen szükség van változtatásra. Természetes dolog az, hogy mindenki szeret olcsó fejlesztési forrásokhoz jutni, de nem biztos, hogy piaci viszonyok között - amit szeretnénk, ha Magyarországon is egyre inkább működőképes lenne - ezt a törvény erejével biztosítanánk a szolgáltatóknak. Hangsúlyozom még egyszer: egyetértek azzal, amit Göndör képviselő úr előttem elmondott, hogy a szolgáltatók érdekeit is természetesen maximálisan figyelembe kell venni, ugyanakkor tekintettel kell lenni a fogyasztó érdekeire is. Itt fogyasztó lehet az egyéni fogyasztó is, de lehetnek önkormányzatok vagy egyéb más gazdasági társaságok is.

A másik kérdéskör, amiről úgy gondolom, még kevés szó esett, az energiatakarékosság kérdésköre. Nem akarom persze föltalálni a zsíros kenyeret, mert e téren tőlem sokkal nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek ülnek itt a parlamentben is és dolgoznak a hivatalban is. Azt is tudjuk, hogy e tekintetben egy bizonyos intézményrendszer az elmúlt években létrejött és működött az országban. Ilyennek tekinthető például az energiatakarékossági hitelprogram, amelyből önkormányzatok is részesülhettek és jelentős fejlesztéseket hajthattak végre. De ha az állampolgár oldaláról vizsgáljuk ezeket a programokat, akkor már nem látszik ilyen egyértelműnek a helyzet. Mert ha őszinték akarunk lenni saját magunkhoz, akkor tulajdonképpen az energiatakarékosság csak a fogyasztó számára fontos igazán, mert a szolgáltató nem igazán érdekelt benne, hogy csökkenjenek a bevételei; a termelőről majdhogynem ugyanez mondható el. De nem különb e tekintetben a költségvetés sem, mert ha csökkennek az ez irányú bevételek, azt sem szereti egyik kormányzat sem.

Tehát egy rendkívül nehéz problémakörről van szó, mert fölvethető lenne az is, hogy miért nem indultak be és működnek olyan programok, amelyek arra ösztönöznék a fogyasztót, hogy például energiatakarékos berendezéseket és készülékeket vásároljanak. Mert én nem tudok például róla, hogy valami olyan program működne, amely mondjuk, árkedvezményt nyújtana annak a vásárlónak, aki energiatakarékos égőt vásárol, pedig hát véleményem szerint a leghatékonyabban és a leggyorsabban ezen a területen lenne elérhető energiatakarékosság. Azt szokták mondani, hogy kétféle ember nem szokott takarékoskodni: az egyik a gazdag, amelyik nincs rászorulva, a másik pedig a szegény, aki nem engedheti meg magának, hogy korszerűbb és energiatakarékosabb, de emiatt drágább készüléket vásároljon. Pedig ez lenne az ország és valamennyi állampolgár érdeke, hiszen ha csökken az energiafogyasztás Magyarországon, akkor ezzel párhuzamosan csökken a környezetszennyezés, és egyéb más ilyen probléma is elkerülhető lenne.

Úgy gondolom tehát - és ezt ajánlanám a kormány figyelmébe -, hogy ilyen jellegű programokra az elkövetkező években igenis szükség lenne. Nemcsak a felvilágosító programokra, amelyekkel megismertetjük az állampolgárokkal, milyen előnyökkel jár mindenki számára, ha az energiával takarékoskodunk, hanem amivel közvetlenül nyújtunk neki segítséget ahhoz, hogy olyan termékeket tudjon vásárolni.

Még egyszer szeretném kérni a főigazgató urat, hogy ne kritikaként, tehát ne úgy tekintsen az általam elmondottakra, mintha én nem értékelném nagyra azt a munkát, amit a hivatal az elmúlt években végzett. Nem akartam e tekintetben megismételni azokat az érveket, amelyek előttem már elhangzottak, de én úgy gondolom, ezekkel a problémákkal, amelyeket én most fölvetettem, ezekkel is érdemes a következő időszakban foglalkoznia az Energia Hivatalnak.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)