Felszólalás adatai
272. ülésnap (2005.11.28.), 360. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kékkői Zoltán József (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:06 |
Felszólalások: Előző 360 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, hogy három és fél év volt a miniszter úrnak hosszú idő, és elfelejtette, hogy annak idején ők módosították gyorsan, még a nyár folyamán, ahogy kormányra kerültek, azt a törvényt, amelyben biztosítottuk volna az osztatlan közös tulajdonok megszüntetését. (Dr. Németh Imre: Négy év alatt semmi sem történt.) Igenis megvolt, rendelkezésre állt, az az érdekes, hogy ez a kormány is a Németh Imre miniszter úréknak biztosított 1,2 milliárd forintot osztatlan közös tulajdon megszüntetésére, de nem éltek vele.
(22.20)
Tehát úgy néz ki, a miniszter úr volt ellene, hogy megszűnjön az osztatlan közös tulajdon. Az idei költségvetésbe is be van tervezve, de jóval kevesebb összeg.
Tehát nem kellett volna 2002 nyarán megszüntetni azt a törvényt, amit annak idején a polgári kormány hozott, annak a törvénynek értelmében sikerült volna megszüntetni az osztatlan közös tulajdoni formát.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 360 Következő Ülésnap adatai