Felszólalás adatai

A koordinációval akkor el lehetett érni azt, amit. De nem lehetett itt megállni, és nyilvánvaló volt, hogy különböző politikai eszközöket is fel kell építeni ennek az eseménynek a kapcsán. Akkor indultunk el, akkor fogalmaztuk meg a mellettem ülő Nagy Andor képviselőtársammal, majd pedig Papcsák Ferenc fideszes képviselőtársunk bevonásával - aki akkor elszámolási kormánybiztosként működött, mert indokolt volt egy ilyen általánosan kiterjedő vizsgálathoz az ő segítségét is kérni - a javaslat lényegét, vagyis ennek a hosszú nevű, már sokak által idézett országgyűlési határozati javaslatnak a tartalmát. Ennek alapján van most itt előttünk egy határidő-módosítás után a jelentés.

Tisztelt Képviselőtársaim! Először is sajnos számot kell vetni a realitásokkal. A vizsgálat módszere részletesen bemutatja azt, hogy a több ezer privatizációs szerződésből egy szelektív megközelítés alapján hogyan került néhány száz kiválogatásra, majd aztán több mint húsz részletesen, további 63 pedig a tranzakciók tekintetében ellenőrzésre. De a dolog azt jelenti, hogy akárhol is eresztjük le e közé a sok ezer - az önkormányzati cégekkel, az önkormányzati szerződésekkel közel tízezer számú - ilyen szerződés közé a mi vizsgálati lakmuszunkat, az nagyjából ugyanazt mutatja meg, ugyanazt mutatja ki, vagyis azt, hogy gyakorlatilag - és ez a legjobb indulatú megközelítés - a szakértelem teljes hiányával, és aztán vannak a súlyosabbak, a gondatlansággal, a felelőtlenséggel, és majd a még súlyosabbak, a hűtlen és gondatlan kezeléssel, az állami, a nemzeti és az önkormányzati vagyon hűtlen és gondatlan kezelésével zajlottak döntő részben ezek a privatizációs szerződéskötések.

Ha pedig mindezt összevetjük a vizsgálatban szereplő cégek és a megkötött privatizációs szerződések időszakával, dátumával, a pecséttel és az aláírással, akkor azt látjuk, hogy ezek az érintett szerződések három fő szakaszra oszlanak, azok közé terjednek ki: az egyik a spontán privatizáció időszaka 1989-től egészen 1991-ig, majd a második nagy hullám 1994 és 1998 között a Horn-kormány idején, a harmadik pedig 2002 és 2007 között további kormányok idején, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc kormánya idején. Ehhez hozzájárult még az, mert hiszen itt egy politikai felelősségről is beszélünk, hogy van egy szakmai privatizációs vagyonvédelmi, vagyonértékesítési felelősség is, ez a vagyonkezelést és a vagyonértékesítést végző szervezet és annak vezetői részéről merül fel, ez az, ami 1990-től az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Intézet - ennek több neve is volt -, tehát az ÁPV vagy az ÁPV Rt. felelőssége tárgyában megjelenik, kezdve 1990-nel, Csepi Lajos akkori vezérigazgató működésével, majd sok további vezetővel.

Ennyi a bevezető, s még annyi, hogy sajnos igazolódott a félelmünk, amit a határozati javaslat megfogalmazása során már kezelnünk kellett. Mert a jelentés az összefoglalóban általánosságban azt írja le, a tanulság az, hogy a szempontokat fokozottan figyelembe kell venni, vagyis semmiféle általános szempontrendszer ezeknek a privatizációs szerződéseknek a megkötésekor - környezetvédelmi, kulturális örökségvédelmi és természetvédelmi szempontokat említek - nem volt. És az is igazolja a félelmünket, amit a jelentés a következő szakaszban tartalmaz, hogy a jövőben javasolt és érdemes a pályázati kiírásban szankcióval, például kötbérrel biztosítani a kötelezettséget, és azt vállaltatni kell a vevővel. Vagyis ez is egy olyan körülmény, ami eddig a vizsgált szerződésekben nem volt kötelező, ezek a szerződések úgy köttettek, úgy zajlott a privatizáció, hogy semmiféle környezetvédelmi audit vagy kilátásba helyezett szankció a szerződésekben nem szerepelt. A jelentés tételesen így fogalmaz: a tapasztalatok szerint a szerződések sajnos gyakran egyáltalán nem, vagy elégtelenül, illetve kikényszeríthetetlen módon tartalmaztak ilyen rendelkezéseket - ha tartalmaztak egyáltalán - az esetek kis százalékában.

További sajnálatos tény, hogy a jelentés megállapítja - ez nem a jelentés kritikája, hanem a tartalmára vonatkozó megállapítás -, hogy gyakran bemondásra történt minden a szerződésekben vállalt kötelezettségekkel kapcsolatban, vagyis nem talált a vizsgálat utalást arra, hogy a vevőktől származó információk valóságtartalmát bárki, aki részt vett a privatizációs szerződéskötési folyamatban, ellenőrizte volna - tételesen az ÁPV Rt. Ezért aztán a jelentés helyesen fogalmaz és jó javaslatot tesz akkor, amikor azt mondja, hogy szükséges az objektív ellenőrzés feltételeinek megteremtése, ez pedig azt jelenti, hogy nem lehet bemondásra ellenőrizni, hogy a vevő azt mond be a kötelezettség teljesítésével kapcsolatban, amit akar, és azt ugyanakkor nem ellenőrzi senki, a másik fél, a szerződést bonyolító állami szerv mindenféle kontroll nélkül elfogadja.

(16.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! Azért ez a jelentés bizonyos reményeket is tápláltat majd bennünk, mert az összefoglalójában aztán megállapítja, hogy a szakhatósági kötelezés és a bírságolás viszont abban az esetben is hatékony lehet, ha szerződéses alapon, például elévülés és megfelelő szankció hiánya miatt nincs lehetőség az ígérvény érvényesítésére.

Ez azért politikai eszközt jelent, hiszen Magyar képviselőtársam, látom, hogy még maga meggyőzhető (Derültség a Jobbik soraiban) - nyomjon is egy gombot -, ugyanis ha a helyzet az, hogy elévült volna a dolog vagy nem tartalmaz megfelelő szankciót a szerződés, ahogy az imént mondottam, vagy kikényszeríthetetlen módon tartalmaz valamit, akkor a szakhatóság még az utólagos vizsgálatával is, majd pedig a vizsgálat alapján kiszabott megfelelő bírsággal ezt az igényt érvényesítheti. Az, hogy a jelentés ezt kimondja, hogy erre rámutat, ez azért mindannyiunk számára reményt keltő dolog. Az más kérdés, hogy ennek a vonalán, az intézkedés vonalán el kell indulni, és a megfelelő hatáskörrel rendelkező szakhatóságokat meg kell keresni.

Tehát azokban az ügyekben, ahol akár a jelentés alapján, vagy más forrásból ilyen tapasztalható, hogy a környezetvédelmi, természetvédelmi, kulturális örökségvédelmi szempontok sérültek volna, a kötelezettséget nem vállalták, vagy egy olyan helyzet keletkezett, amelyben a szakhatóság még ma is jogosan bírál, intézkedik és szab ki büntetést, akkor ez a lehetőség nyitott, és az igény utólag is - elévülés ide vagy oda - érvényesíthető.

Eredménynek tartom a jelentésben azt is, hogy az állam szerepét határozottabban megfogalmazza, amikor azt mondja, hogy olyan esetekben, amikor az értékesített ingatlan szennyezettsége ismert, és a vevő ezt az ingatlant ennek ismeretében veszi meg, akkor az államtól eladói minőségében is elvárható a közérdek védelme. Ez is egy fontos megállapítás, ugyanis így a szerződésben konkrét határidő, szankció kapcsolható ehhez az állami kötelezettséghez, a közérdek védelméhez. Vagyis ezzel elő lehet írni határidővel és szankcióval a vevő általi valóságos, tevőleges kármentesítést.

Ez tehát eredmény, mint ahogy eredmény az is, hogy a jelentés megállapítja, hogy a szakértői vélemények ellentmondásosságával kapcsolatban a bírósági gyakorlathoz igazodóan azokat fel kelljen oldani, hiszen nagyon sok esetben ez ahhoz a témakörhöz kapcsolódik, amikor bemondásos alapon elfogadta akár a privatizációs szervezet vagy az ellenőrző szervezet a vevőnek a teljesítését. Ha itt szakértői anyagok bekérése vált szükségessé, akkor nyilván korlátlanul elfogadták a szakértői véleményt is, míg ha a szakértői vélemények a jövőben ellentmondanak egymásnak, akkor a bírósági gyakorlathoz hasonlóan ezt az ellentmondást fel kell oldani.

Ez is egy nagy eredménye a jelentésnek. De a legnagyobb valószínűleg az, ami itt az összefoglalóban csak egy-két mondat, ugyanis azt javasolja, hogy valamennyi közműcég privatizációjának teljes feltárását meg kell csinálni a cégek stratégiailag fontos szerepe miatt. A társaságok privatizációja közvetetten a lakosság számára is jelentős terhekkel járt - ezt írja a jelentés -, míg az energiaszektor privatizációjában részt vevő cégek beruházása az elmúlt években már többszörösen megtérült.

Tehát ez az a két mondat, ami nagyon fontos a jelentésben, ugyanis erről vitatkoztunk itt, ezelőtt egy héttel a rezsicsökkentés témakörben, és hasonlóan többórás, kétperces felszólalásokkal fűszerezett, tarkított vita zajlott Németh Szilárd képviselőtársam javaslata alapján, és erről beszéltünk végig, hogy hogyan zajlott az energiaipar privatizációja; mik voltak azok a problémák, amelyek felvetődtek, miközben a lakosság fizetett, óriási terhekkel járt, és a cégek számára a beruházás már többszörösen megtérült. Ugyanakkor vajon fektettek-e megfelelő tőkét és energiát a környezetvédelmi, természetvédelmi, kulturális örökségvédelmi szempontok betartására, egyáltalán megkövetelte-e azokat tőlük valaki, és ha ugyan elévültek vagy nem évültek el mindazok az igények, amire az állam a közérdek szempontjából jogos igényt formálhat mind a mai napig, akkor megtehető-e az - lásd Magyar képviselőtársam előbbi kérdése -, hogy a hatóság szankciójával ezt az igényt utólag is érvényesíteni lehessen? A jelentés azt mondja, hogy igen, és mondom: ez számunkra reményt keltő kell hogy legyen.

Hasonlóan fontos két mondat a következő bekezdése a jelentés összefoglalójának, ami a hulladékgazdálkodás terén lezajlott privatizációs folyamatok részletesebb vizsgálatát teszi szükségessé, ezt mondja ki. Ez pedig az a szemétszállítási problémakör, amelynek a díjait, rezsicsökkentésével kapcsolatos terveit most egy bizottság is vizsgálja, és azt veszi górcső alá, hogy mit lehet ezeken a területeken tenni, ahol ugyanolyan problémával állunk szemben, mint az energia terén, a lakosság számára súlyos terhekkel járt, sokszorosan megtérült a hulladékgazdálkodási és a szemétszállító cégek számára, a rezsicsökkentéssel pedig itt van előttünk az asztalon ez a kérdés is. Tehát ez is a jelentés egyik nagy eredménye.

Végezetül pedig, tisztelt képviselőtársaim, ahogy államtitkár asszony... (Kikapcsolják a mikrofonját.)