Felszólalás adatai

ELNÖK: Megjelent mind a kettő helyen. Akkor normál felszólalásra, parancsoljon!

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szigorúan maradva a tárgynál, mégis az általános vita kereteit kihasználva, szeretném felvázolni azokat a jobbító megoldási javaslatainkat, amelyek teljessé tehetik ezt az előterjesztést a Nemzeti Eszközkezelő kapcsán, amely ugyebár eddig nemhogy kiteljesedni nem tudott, de még alapfunkcióját sem látja el. Nem titkoltan arra szeretném provokálni államtitkár asszonyt, hogy érdemi válaszokkal lásson el bennünket, hiszen egy ilyen vita nem lenne szabad hogy arról szóljon, hogy kétperces csatát folytat egymással két ellenzéki párt, miközben a kormányzóerők képviselői, akik a szükséges információtömeg birtokában vannak, nagyon ritkán reagálnak, és csak, ha nem is törpe minoritású kérdéseknek tekinthető dolgokban, de mindenképp lényegi kérdésekben nem reagálnak a felvetéseinkre.

Hogy honnan indult az egész problémakör? Tudvalevő, hogy a devizahitelezés krízise, egyáltalán az első devizaalapú hitelkonstrukció az ezredforduló környékén jelent meg, amelyet aztán követett egy ősbűn, 2001-ben vált lehetővé a szerződések egyoldalú módosítása, azóta is megmagyarázhatatlan és megmagyarázatlan módon. Ugye, tudjuk, hogy kik voltak akkor kormányon, éppen ezért érthetetlen, hogy miért következhetett be az a lépés, amely gyakorlatilag kiszabadította a szellemet a palackból.

Az igazi katasztrófa pedig akkor következett be, amikor a magukat szocialistának nevezők kormányzatai egyrészt a támogatott forinthiteleket és a lakáscélú támogatás rendszerét részlegesen vagy teljesen kivezették, és teljesen mindegy, hogy ezt költségvetési indokokból vagy más okokból tették, ez minket nagyon nem érdekel, pontosan azért nem érdekel, mert az olyan befektetés, aminek az áldásai a magyar gazdaságban pörögnek, cirkulálnak, tehát nem azt mondom, hogy mindegy, hogy mennyibe kerül, de mindenképp szükségszerű és érdemes befektetésekről van szó.

Majd pedig elkövetkezett 2006-2007 időszaka, amikor meglepő, vérlázító, arcátlan és visszataszító módon az IMF és a Világbank szakértői, akiket nem lehet a magyarok szeretetével megvádolni, kiabáltak a leghangosabban arról, hogy baj lesz a devizahitelezésből. Mi történt eközben Magyarországon? Az akkori kormány csendben volt, éppen azzal volt elfoglalva, hogy kilövesse a tüntetők szemét, a jogosan utcára vonulók szemét.

Mit csináltak az akkori hivatalos szervek? A PSZÁF, bár halkan szólt, mégsem ért el a hangja semerre. A fogyasztóvédelem egész rendszere csendben volt. És az akkori ellenzék részéről sem találjuk sajnálatosan azokat a kemény határozati javaslatokat, módosító indítványokat, felszólalásokat és kiállásokat, amelyeket egyébként a Jobbik most tanúsít ellenzékben. Tehát bizonyítjuk azt, hogy igenis lehet ellenzékből tematizálni és lehet felhívni a közvélemény figyelmét egy ennyire fontos kérdésre.

Mi következett abban a két kormányzati ciklusban, főleg a másodikban, 2006-2007 magasságában? A kormány cinkos csendben nem vett tudomást a problémáról, pedig még a külföldi gyarmatosítók is szóltak, hogy ebből baj lehet, az ő gyarmatosítóik, eközben az ellenzék csendben volt, és előállt egy olyan helyzet, hogy felszaporodott a hitelállomány. 2000-2010 között a huszonegyszeresére növekedett a lakáshitel-állomány. És el kell mondanunk azt is, hogy nem állt meg ez a folyamat, 2010 óta megduplázódott a bukott hitelek állománya, 350-400 milliárd forintról van szó. Igaz, hogy ennek több mint fele forintalapú, de most már egy olyan súlyos krízisben vagyunk, ahol a forinthiteleseket is ide kell sorolni és a közműcégek áldozatait is ide kell sorolni. Ha összeadjuk az érintett áldozatok tömegét, egy milliós számot kapunk, és rögtön rájöhetnek arra, hogy miért nem működik a magyar gazdaság.

Azért nem működik a magyar gazdaság, mert zaklató, behajtó, végrehajtó cégek számára fizetünk, azok közvetítik ezeket az összegeket jellemzően külföldi hátterű bankoknak, pénzintézeteknek, és nem támaszt senki megrendelést a magyar kis- és középvállalkozónak.

Erre jött az a megoldásinak javasolt csomag, amiről az ócsai lakóparkra kitérve nem is kell beszélnünk, ez az állatorvosi lova, de mégiscsak a Nemzeti Eszközkezelő volt azon tétele, amelyet a legnehezebb helyzetben lévő adósoknak javasoltak.

Összességében azt ígérték, hogy ebben a kormányzati ciklusban 25 ezer ember ingatlanát, 25 ezer család ingatlanát mentheti meg ez a rendszer. Tavalyi évre, 2012-re mintegy 8000-et ígértek. Egy írásbeli kérdés által derült ki, hogy tavaly nyár végén a 8000-ből nyolc darab lakás átvétele valósult meg. Végül év végére ment föl ez az állomány először 600-ra, aztán 1100-ra, most pedig egy kicsit fölé. De látható, hogy arányaiban még mindig az egyhuszadát sem éri el a leszerződött, megmentett vagy megmenteni szándékozott ingatlanok száma annak, mint amennyit ígértek.

Azt is látni kell, hogy eközben a devizahitel-károsultak vagy devizaalapúhitel-károsultak négyötödének lényegében semmilyen megoldási csomag nem segített, pedig lenne egy átfogó megoldás, amiről a későbbiekben beszélnék, a felvételkori árfolyamon történő forintosítás, ami varázsszer lenne erre a problémára.

De a Nemzeti Eszközkezelőre kitérve, önmagában az az összeghatár, amit az első konstrukcióban meghúztak, lehetetlenné tette, hogy nagy tömegekben mentsenek lakásokat. Egyébként a parlamenti információs szolgálat kimutatásán is látszik, itt van egy térkép, gyönyörű szépen megmutatja, hogy példának okáért az az összeghatár, amit meghúztak, Budapesten és Pest megyében szinte lehetetlenné tette a lakások, ingatlanok megmentését. 187 leszerződött lakás található összesen a fővárosban és Pest megyében, eközben csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 288, aminek én nagyon örülök, tehát örülök, hogy a szabolcsi, beregi embereknek, legalább páruknak ez segítséget jelentett. De a számok azt mutatják, hogy a túl alacsonyan meghúzott összeghatár miatt nagyon sok országrészben, ahol az ingatlanárak magasak, nem annyira jók a házak, és nem villákban laknak az emberek, egész egyszerűen nem lehetett ezzel az eszközzel segíteni.

De van ám még egy nagyobb probléma. Hogy működik a Nemzeti Eszközkezelő? Továbbra is a kereskedelmi bank, tehát a vélhetően bűnelkövető kereskedelmi bank jelöli ki azt, hogy melyik ingatlanon és melyik családon segíthet a magyar állam. Tehát tessék elképzelni azt az ordenáré helyzetet, hogy Magyarország kormánya a bűnelkövető vagy vélhetően bűnelkövető kereskedelmi banktól kapja az engedélyt, hogy segítsen Magyarország polgárán! Vérlázító helyzetről van szó tehát.

(15.10)

Azt is látnunk kell, hogy ha a Nemzeti Eszközkezelő teljes mértékben be tudja tölteni a funkcióját, akkor sem tudja a hitelkárosultak nagyon széles tömegeit megsegíteni, hiszen itt egy több százezer embernek szóló ígéret volt az, hogy majd segítünk azoknak, akik az út szélén vannak, a legnehezebb helyzetben. Hát most szőnyegbombázták őket, és lerugdosták őket még az út mellől is az árokba, hiszen látható, hogy ezen emberek közül alig több mint 1-2 ezer embernek sikerült segíteni ezzel a konstrukcióval. A térkép mutatja, hogy az összeghatárok hibásak, olyan erőteljesen szűkítő kikötések voltak ennek a javaslatnak az első csomagjában, amelyek lehetetlenné tették, hogy ebből bármi jó kisüljön.

Bizottsági szinten pedig, a számvevőszéki és költségvetési bizottságban is elhangzott az, hogy a banki aktivitási ráta alacsony foka közrejátszott bizony abban, hogy nem sikerült az eszközkezelőnek kiteljesedni. Na most, ebben a csomagban és az előzőekben sincs semmiféle garancia arra, hogy azok a bankok, amelyekkel egyébként a kormányzat egyezkedik, és képviselőikkel a Bankszövetségen keresztül rendszeresen asztalhoz ül, bármit is erősítenének ezen hajlandóságukon. Én arra bátorítanám a kormányzatot, hogy végre üljön asztalhoz akikkel illene és akikkel kellene; ez pedig nem a Bankszövetség. A Bankszövetségnek kutya kötelessége lenne betartani Magyarország kormányának feltételeit, és nem alkudozni vele. Hát a bűnözőkkel alkudozunk? Elképesztő dolog!

A civilekkel kellene asztalhoz ülni, de nem azzal a pénzügyi biztossal kizárólagosan, aki mögül elfogyott a civilek bizalma. Tessék beszélgetni velük! Tessék megkérdezni az Otthonvédelmi Tanács tagjait! Kilenc szervezetet ölel fel ez a szervezet, kilenc jogvédő, kemény, markáns, radikális csapatot, akik, ha kell, a kilakoltatásoknál is megpróbálnak segíteni a károsultakon. Velük kellene asztalhoz ülni. A probléma az, hogy amikor idejöttek a parlamenthez, kormányzati képviselő nem állt velük szóba, egy jobbikos képviselőnek kellett átvenni a petíciójukat. Nagyon szívesen megtettük egyébként. A probléma az, hogy elsősorban mégis azokkal kellene tárgyalóasztalhoz ülniük, akik a törvényhozás során a legkönnyebb és a legegyszerűbb eszközökkel rendelkeznek arra nézve, hogy a problémáikat megoldják.

Az, hogy a visszavásárlási ablak 2-ről 5 évre növekszik, papíron olyan lehetőségeket kapnak az adósok, hogy egy nagyobb kifutásban vissza tudják vásárolni a saját elveszített ingatlanjukat, tipikusan az az eset, amit alapvetően támogatni kell. Hiszen biztos, hogy van pár tucat olyan honfitársunk Magyarországon, aki, mondjuk azért, mert az állam nem fizette ki lánctartozás folytán a cégét, emiatt nem tudott osztalékot kivenni, de majd ha az állam teljesíti az amúgy törvényes kötelezettségét, ki lehet venni az osztalékot, ki lehet fizetni a tartozást, akkor vissza lehet vásárolni a lakást. Segítsünk ezen a pár tucat emberen, én is azt mondom.

De rendszerszinten nem reális és nem életszerű az, hogy akár 2, akár 5 éven belül ezek az állampolgárok vissza tudják vásárolni azt, amiért adott esetben több generáción keresztül gürizött a családjuk. És azért nem tudják visszavásárolni, és ez a baj Ócsával, ez a baj az eszközkezelővel, és ez a baj az összes megoldásnak szánt javaslattal, hogy ettől még a károsult, akinek az életét a bank tönkretette, nem kap munkát, nem kap visszavezetést az előző, rendes életébe, nem kap újrakezdési lehetőséget. Sokszor mondják azt, hogy ha lenullázák a hitelét, az újrakezdési lehetőség. A fenéket az! Újrakezdési lehetőség az lenne, ha bankrendszer tételes elszámoltatásával ezek az emberek visszakapnák az elvett éveiket, visszakapnák az álmatlan éjszakáikat.

Megmondom hogyan: a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításával vissza lehet terhelni a bankrendszerre mindent, az egyoldalú módosításokból eredő átkozott változtatásokat, a tranzakciós illeték, a különadók áthárítását. Mindent vissza lehetne ebben a rendszerben terhelni úgy, hogy adott esetben 30 százalékkal csökkenjen egy átlagos ügyféltartozás tömege. Igenis óriási és hatalmas eszköz ez a kezünkben. Azt mondják erre, mert nem tudnak önök mást mondani, azt mondják, hogy mi lenne akkor, megroppanna a bankrendszer, nem hiteleznének a bankok, mi történne a magyar gazdasággal. Jó reggelt szeretnék kívánni, most sem hiteleznek a magyar bankok, a magyar gazdaság, amennyire döcögősen működik, az nem a külföldi hátterű kereskedelmi bankoktól működik, hanem a magyar emberek kemény munkája folytán.

De ha az ember megvizsgálja, és nyilvános honlapokon, nyilvános adatok alapján megvizsgálhatja, hogy mekkora az összesített mérlegfőösszege a Magyarországon működő bankok hálózatának, akkor látjuk azt, hogy 20-30-szor annyi, mint amennyiből a teljes forintosítási procedúrát le lehetne folytatni. A felvételkori árfolyamon történő forintosításról beszélek, félreértés ne essék! Tehát 20-30-szor akkora tartaléktömeg is rendelkezésre állhat, mint amennyiből meg lehetne menteni azokat az állampolgárokat, akik helyett nem kell kifizetni semmit. Nem alamizsnát kérnek ezek az emberek, mi sem azt kérjük számukra.

Azt kérjük, hogy ezek az emberek csak annyit fizessenek, amennyi jár, amennyivel tartoznak. Azt kérjük, hogy a büntetőadóktól, kamatoktól kíméljék meg őket, az egyoldalú áthárításoktól is, hiszen undorító folyamatok játszódtak le Magyarországon. Ha növekedett egy bankfiók bérleti díja, az ebből származó növekményt is áthárították az ügyfelekre. Ezek minősített esetek. Látható volt az is, hogy egy átlagos devizahiteles devizaalapú konstrukciója esetében a törlesztőrészlet mintegy 30 százaléka olyan tételekből állt össze, amelyeknek semmi közük nem volt árfolyammozgásokhoz. De semmi! És ezek is növekedtek. Így fordulhatott elő, hogy amíg az árfolyam a másfélszeresére nőtt, a törlesztőrészletek összege kétszeresére átlagosan.

Tessék nekem megmagyarázni, hogy a másfeles árfolyamnövekményből a dupla növekedés hogy jöhet létre úgy, hogy a törlesztőrészlet 30 százalékának köze sincs ehhez az árfolyamhoz! Minősített csalás történt. Nem csak hibás termékről beszélünk; csalásról beszélünk. Azokkal a bűnözőkkel tetszenek asztalhoz ülni, akik ezt elkövették. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) És igenis, ez elszámoltatásért kiált. Elszámoltatásért kiált! Mindemellett pedig nemcsak jóvátétel illeti meg ezeket az embereket, nemcsak a felvételkori árfolyamon történő forintosítás által egy rendbetétel, hanem akkor se szólhatna senki egy szót sem, ha kártérítésért is folyamodnának ezek a polgárok.

Éppen ezért összefoglalva, azt javasoljuk a kormányzatnak, hogy ezeket az általunk amúgy támogatott javaslatait nyissa meg mindenki számára, szűnjenek meg a szűkítő feltételek. A mindenki alatt természetesen mi a tisztességes, dolgozó vagy dolgozni kívánó állampolgárokat értjük, semmiképp nem az önkényes lakásfoglalókat és bűnözőket, nekik nem akarunk segíteni. De minden tisztességes állampolgárnak helyet kell találni ebben a rendszerben, máshogy nem működik. A nemzetgazdaság helyreállítása sem működik máshogy, hiszen a rózsadombi gazdagok sem fognak tudni működő gazdaságban prosperálni akkor, ha a lakosság nagy többsége külföldi hátterű intézeteknek törleszt, emiatt pedig nem működik a magyar gazdaság, és nem indulnak be egészséges cirkulációs folyamatok.

Tehát tételes elszámoltatást követelünk, azt, hogy nyissák meg ezeket a kapukat mindenki számára. Végül pedig azt, hogy ha tárgyalóasztalhoz ülnek, akkor ne ijedjenek meg azoktól a civilektől, akik lehet, hogy egy kicsit hangosabbak önöknél, lehet, hogy néha odamondanak csúnya dolgokat is. De ezt azért teszik, mert kétségbeesettek, és mert azt érzik, hogy senki nem áll mellettük. Azért szerveződnek Koppány csoportba, Otthonvédelmi Tanácsba, azért szerveződnek eggyé, mert úgy érzik, hogy máskülönben nem tudják megvédeni saját magukat. Viszont ők nem akarják odaadni az életüket csak azért, mert a banki praktikákkal, játszadozásokkal szemben senki nem tesz semmit.

Tehát az a kérésünk, hogy adják vissza ezeknek az embereknek az utóbbi elvett éveiket. Az álmatlan éjszakákat már nem lehet visszaadni, meg az elhunyt családtagokat sem, de igazságot lehet tenni. Jóvátételre számíthatnának. Elszámoltatást kellene lefolytatni, hiszen ez az egyetlen útja-módja annak, hogy ezek az emberek ne érezzék szimbólum erejével azt, hogy velük bármit meg lehet csinálni. Mert ha ebben a csalásban és ebben a kisemmizettségben ott lehet tartani őket, akkor azt fogják érezni, hogy bármit meg lehet velük tenni. Akkor majd a közműcég is megteheti, a végrehajtó is megteheti, az állam is megteheti. És akkor ezek az emberek elmennek Magyarországról.

Na, ez az, amit meg kell akadályoznunk bármi áron. Önöknél ott a felhatalmazás erre. Mi megosztjuk az ezzel kapcsolatos ötleteinket.

Az a kérésünk, felszólításunk és követelésünk, hogy tegyék végre, ne csak beszéljünk róla.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)