Felszólalás adatai

DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Tisztelt Ház! Az elmúlt egy év kormányzati munkáját mutatja, hogy gyakorlatilag minden héten benyújtanak egy vagy két ilyen salátatörvényt, a jelenlegiben is hét különböző törvény van, van, amelyik minimálisan módosítva.

Ez azt a tervszerűtlenséget és azt a szakszerűtlenséget mutatja, hogy sokszor a saját jogalkotási tervüket sem veszik figyelembe, hanem ad hoc alapon meg akarnak oldani bizonyos, teljesen össze nem függő ügyeket. Pedig most azért egy év alatt van és lett volna rá idő, hogy ezeket a törvényeket elő lehet venni, végig lehet nyálazni, és igen, ahol szükség van új sarkalatos törvényekre, a most említett és a tárgy részét képező gazdasági törvénycsomagban is több olyan kis törvény apró módosítása szerepel, ami egy nagyobb revíziót is megérne, és szükséges lenne felülvizsgálni és újragombolni a kabátot, mert rengeteg megoldatlan kérdés van.

(16.40)

Több képviselőtársam - most itt az előbb Kiss Sándor - részletezte, hogy a jövedéki törvény módosításával és a cigarettára kivetett adómérték emelésével milyen káros gazdasági folyamatok indulhatnak be például a csempészcigaretta forgalmazásának újranövekvése mellett. Valóban tény és meggondolandó fejlemény, hogy ugyan hivatkozik a törvényszöveg arra az európai uniós irányelvből következő jogharmonizációs kötelezettségre, ami miatt egy egységesített európai mértéket kell elérni a jövedéki adó nemében, de ez a kötelezettség csak 2018-ra van címezve, tehát bőven van még idő, ezeket az emeléseket nem kellene egy év alatt végrehajtani.

Ezzel önmagában az a probléma, hogy sajnos nagyon sok honfitársunk szenved ebben a függőségben, ebben a szenvedélybetegségben, amit a dohányzás okoz. Volt itt egy emlékezetes vita a vendéglátó-ipari helyiségek kapcsán, hogy ott a dohányzást milyen feltételekkel engedélyezzük vagy ne engedélyezzük. Ebbe nem szeretnék újra belemenni, de látható és érezhető volt, hogy ott is mennyi embert érint meg érzelmileg ez a probléma, ha ennek a szenvedélybetegségnek a rabja, úgy érzi, hogy a saját jogaiban van korlátozva azáltal, hogy mondjuk, nem gyújthat rá egy kocsmában, és a söre mellé nem szívhatja el. Ha itt most ezt tapasztalja - én magam nem dohányzom, de tisztában vagyok vele, hogy egy áltagos doboz cigaretta 500-600 forint között van -, akkor úgy érezheti, hogy a kormány megint őt akarja sújtani, és megint többedíziglen akarja eladósítani.

(A jegyzői székben Nyakó Istvánt Szilágyi Péter
váltja fel.)

Társadalmi vetületben nézve a legnagyobb gond az, hogy a dohányosok nem tudnak lemondani erről a szenvedélyről. Tehát hiába emeljük az árakat - és ez lesz a következménye itt az adómérték emelésének -, ő akkor is meg fogja venni, ha saját magától, illetve a családjától kell elvegye a falatot, az iskolai tanszert vagy a családi nyaralásról kell közösen lemondjanak azért, mert a cigaretta megint drágult. Tehát ennek akkor is, ha nem dohányzunk, és szeretnénk, hogy visszaszoruljon, vannak ilyen jellegű társadalmi vetületei.

A másik oldalon ezzel szemben az áll, hogy a költségvetésnek újabb adóbevételekre van szüksége, amire alkalmas eszköznek tűnik a jövedéki adó emelése. Csak amikor ezt a kettőt arányba és párhuzamba állítjuk, akkor nagyon elgondolkoztató, hogy nyerünk-e annyit a réven, amennyit a vámon meg kell fizetni. Emiatt tartom megfontolandónak ennek a javaslatnak a mostani elfogadását.

Illetve volt nekem egy másik, konkrétan ehhez a jövedéki adóról szóló törvényhez benyújtott javaslatom, illetve még most nem benyújtott, de az államtitkár úrral - itt ül - már egyeztettem róla, ami arra a problémára szeretne megoldást találni, hogy a kiskereskedelmi üzletekben a dohánytermékek után kifizetett árrés nagyon alacsony. Ez 2-3-4 százalék között ingázik átlagos mértékben, és gyakorlatilag a nagykereskedők szűrik le ennek az egész termékforgalmazásnak a lényegi és érdemi hasznát, miközben a szegény, amúgy is a multinacionális nyomás miatt teljesen kivéreztetett és kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar kiskereskedőknek nagyon fontos lenne, ha az a pár ember, aki betérne hozzájuk a boltba - és jellemzően a legtöbben a magyar kisboltokba azért térnek ma már csak be, hogy megvásárolják a cigarettát, egy liter tejet vagy egy kenyeret -, akkor ők abból mennyit tudnának eltenni.

Ez egy multinak nem számít, ott nem tétel, tele van mérgező termékekkel is a polc; ez is önálló témát ér meg, foglalkozni is kell vele. Nekik igazából mindegy, sokan le is építették már a dohánytermék kereskedelmét az ilyen hiper- vagy szupermarketekben, de a magyar kisvállalkozónak óriási jelentősége lenne, hogy ő mondjuk, 8 vagy 10 százalékos profitot tudna ezen a dohánytermék-kereskedelmen realizálni. Ebből még lejön, ha kártyával fizetnek, a kártyahasználatért járó díj, amit ugye a banknak kell átutalni.

Úgyhogy az államtitkár úrnak a figyelmét ilyen közvetlenül is szeretném erre a problémára felhívni, és lehet, hogy be is fogom adni ezt a javaslatot. Ehhez a törvényhez most nem adhatom be, mert ugye itt a módosítás csak ezeket a kivételezett pontokat illeti, de önálló képviselő indítványként technikailag ez is megoldható.

A másik pont, amire ki szeretnék térni, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény módosítása. Itt a 69/B. § kerül módosításra, amelynek a (6) bekezdését különválasztják, és csinálnak belőle gyakorlatilag egy (6) és egy új (7) bekezdést, egyetlen új mondattal kiegészítve. Hát, mit ne mondjak, ez példás tett, és mutatja, hogy a kormány fáradhatatlanul dolgozik értünk, és nagy felhatalmazás nagy változás, ahogy Orbán Viktor ígérte. Ezt most egy kicsit ironikusan mondtam, talán tudják érzékelni, de nem érezzük ezt a nagy változást.

Az előző napirendi pont volt itt az úgynevezett otthonvédő akcióterv, amiről hosszasan beszéltünk, de sajnos nem elég hosszasan, mert a frakciónként biztosított 30 perc messze nem volt elegendő arra, hogy ismertessük azokat a valóban súlyos problémákat, amelyekkel ezt az egész társadalmat sújtják. De ugye ott ugyanúgy felmerült ez az úgynevezett Hpt., tehát a hitelintézetekről és pénzügyi szolgáltatókról szóló törvény módosítása, mint amire égető szükség lenne. Itt hívom fel újra a figyelmüket, hogy legyen akkor ehhez is bátorságuk. Újra el kell mondani, hogy itt az ősbűnt az első Orbán-kormány követte el: 2001 decemberében úgy vett be egy új 210. § (3) bekezdést, amivel lehetővé tette a hitelintézeteknek, hogy egyoldalúan, a másik féllel való mindenféle tárgyalás és egyeztetés nélkül módosítsák a hitelfeltételeket az ügyfélre nézve kedvezőtlenül a kamatdíjak, illetékek vonatkozásában.

Rogán "Bulvár" Antal az előbb kifejtette, hogy ő mennyire büszke arra a sikerre, amit ő saját magához kapcsol, hogy a múlt nyáron benyújtott devizaadós-mentő csomag részeként módosították ezt a pontot, és most már csak bizonyos feltételek esetén lehet - de még mindig egyoldalúan - a kamatot módosítani. Hát kérem én, ez milyen törvényesség és milyen jogállam, ahol ilyen egyenrangú jogviszony helyett, ami fenn kéne álljon a bankok és szerződéses partnereik, az adósok között, egy teljesen egyoldalú és erőpozícióból való helyzetből tudnak a bankok a saját érdekükben bármit elérni.

Úgyhogy ahelyett, hogy most kettébontanak egyetlen bekezdést ebben a törvényben, talán ideje lenne érdemben foglalkozni ezzel, mert gyakorlatilag jelenleg ez a legégetőbb társadalmi probléma, aminek következtében a közeljövőben százezrek kerülhetnek utcára, és önök felelősek lesznek ezért a több százezer emberért, és nem lehet majd arra mutogatni, hogy a szocialistáknak köszönhetik, hogy ők most utcára kerültek, merthogy nyolc év alatt nem tettek értük semmit. Most van lehetőség, hogy tegyünk ezekért az emberekért, és ilyen törvényeket kellene benyújtani e helyett a mostani nagy jelentőségű két paragrafus szétszedése helyett, és akkor valóban mondhatják, hogy önök sarkalatos törvényekkel döntő változásokat szeretnének elérni, ami javítja a magyar lakosság helyzetét, és valóban tesznek is érte, és nem csak beszélnek erről.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)