Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen könnyű dolga van talán minden képviselőtársamnak, amikor egy adócsomagról kell vitatkoznunk, hiszen a kormánypárti, a mundér becsületét védő képviselő úgyis talál benne olyan kedvező momentumot, amibe lehet kapaszkodni, az egyszeri ellenzéki képviselő pedig úgyis talál belekötnivalót. Most is ez a helyzet, tehát nem is kívánom megjátszani, hogy nem ez lesz a következő vita vezérmotívuma, hiszen olyan elképesztő intézkedési terveket is találok ebben a csomagban, amelyek az amúgy messze normál tartományban található vérnyomásomat, ha nem is emelik meg vészes szinten, de azért biztos, hogy kizökkentik valamerre egy nüansznyi mértékben.

El kell hogy mondjam, ilyen kormányzati dicshimnusz mellett, mint amit itt hallottunk, hogy ilyen pedáns, feszes a gazdaságpolitika, kiváló adózási szisztéma egészíti ki mindezt  (Jelzésre:) oké, látom, hogy bólogatnak hevesen , magyarázzák meg nekem, hogy ilyen környezetben mi szükség van a mobilitási célú lakhatási támogatás mint forma kivezetésére. Tehát ha ennyire erős a háttér, ha ekkora költségvetési tartalékok állnak rendelkezésre, akkor egy ilyen, látszólag nagyon kis tömeget és összeget megmozgató intézkedést egész egyszerűen miért kell babrálni, tehát miért kell hozzányúlni?

Sőt, miért nem lehet kiszélesíteni alkalmazási körét, miért nem lehet példának okáért elindulni abba az irányba, hogy adott esetben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a kis falvakban az inaktív lakosság ott van…  ismeretes, az én családom jó része is szabolcsi, tehát viszonylag jól ismerem azokat a viszonyokat, amelyek értelmében a lakosság egy része inaktív, bár aktív és mobilis is lehetne akkor, ha mondjuk, Kisvárdán vagy a környező városokban egy kollégiumi rendszer működne, tisztességes szakképzési szisztéma működne, amely valós piaci igényekkel találkozik, és ezek az emberek bizony plusz életlehetőségekhez juthatnának, csak nem ez valósul meg.

Úgy gondolom, hogy mind a költségvetés, mind a makromutatók mögött van olyan tartalék, van olyan mozgástér, hogy ebbe az irányba bizony el lehetett volna indulni. A mobilitási célú lakhatási támogatás kivezetése mögött nyilván olyan indoklás lesz majd, hogy ezt átvezetik egy másik támogatási formába, átcsoportosítják valahova. Már itt a felvezető is kissé ellentmondásos volt, mert ha beolvasztanak egy adótípust egy másik adótípusba, az nem megszűnik, hanem átalakul, tehát nyilvánvaló módon azt érdemes vizsgálnunk, hogy ennek a terhelése milyen hatást gyakorol az adóalanyokra, de ez egy egyértelmű érvágás mind a munkavállalók, mind pedig a munkáltatók részére.

A lakhatási szegmenst mindenképpen nagyobb mértékben kellene támogatni, két okból. Egyrészt a munkaerőhiány tragikus méreteket öltött nemcsak bizonyos ágazatokban, de bizonyos földrajzi régiókban is, és most már nem lehet elhazudni az emögött húzódó demográfiai folyamatokat, amelyek katasztrofálisak. Én őszintén értékelem a kormány törekvéseit, amelyek bár pusztán anyagiak terén, és szinte kizárólag adózási téren, de igyekeztek valamit a demográfiai viszonyokon változtatni.

Üdvözlöm a termékenységi arányszám javulását, hogy az 1,1-1,2-es mélypontról ez egészen 1,53-ig felfejlődött. A problémám az, hogy a szülőképes korú hölgyek bázisa olyan mértékben csökken és szűkül, hogy a termékenységi mutató javulása nem képes mindezt ellensúlyozni az élve születések tekintetében, ebből kifolyólag állt elő az a tragikus helyzet, hogy az élve születések száma megint csökkent, fogyatkozásunk mértéke megint növekedett, tehát rendszerszintű elmozdulást a reprodukció irányába nem tudott elérni ez a kormányzat sem, én pedig szeretném, hogy el tudjon érni.

Ahhoz viszont, hogy el tudja ezt érni, egy multifaktoriális problémaként kell kezelni ezt az egészet, nem lehet pusztán családi adókedvezményre építeni, minthogy a lakhatási problémát sem lehet pusztán CSOK-kal és pusztán új építésű lakásokkal megoldani. A demográfiai vészkorszak közepén is fel kell ismerni azt a lakhatási válságot, azt a lakhatási katasztrófát, amelynek fennállása miatt magyar fiatalok tízezrei, százezrei menekülnek külföldre, és vissza kell hozni magyar fiatalok tömegei számára azt a tíz, tizenöt, akár húsz évet, ami egy önálló otthon megszerzésére most elmegy. Ezt mondjuk, egy állami hátterű bérlakásépítési programmal lehetne, de amíg ez nem áll rendelkezésre, államtitkár úr, addig az adózási rendszeren belül olyan motivátorokkal lehetne bírni, amelyek magyar fiatalokat, mondjuk, az országban való boldogulásra késztetnének, és éppen a mobilitási célú támogatás kivezetése az említett célok ellen hat; nem csak a kivezetése, bármilyen szintű megbolygatása furcsa indoklásokkal.

Azt kell hogy mondjam, a teljes kafetéria-rendszer átalakítását is ugyanide sorolom, hiszen megbolygatni egy olyan rendszert, amely korábban alkalmas volt lakhatási célú támogatásra, eközben két nap alatt beszántani a lakáscélú előtakarékoskodás rendszerét, megszüntetni az új építésű lakásokra vonatkozó kedvezményes áfakulcsot, és visszaállítani a korábbi, brutálisan magas, piacot torzító kulcsot, ez rögtön három olyan lépés, államtitkár úr, egy éven belül, ami azt üzeni a magyar polgároknak, hogy ha önálló otthonra a tőkét, a forrást meg szeretnéd szerezni, az talán egyszerűbb külföldön.

Én nem szeretnék ilyen üzenetet küldeni, és egyáltalán nem tartom viccesnek ezt a helyzetet, mert azt látom, hogy sok magyar fiatal ingadozik, 50-50 százalék áll a kivándorlás, a maradás mellett, és talán egy, az államtitkár úr és a képviselőtársak szemében aprónak tűnő lépés, egy ilyen elrontott indoklás, mint ami előttünk fekszik, nagyon komoly súlyt képezhet egy bizonyos döntés esetében. Én nem szeretném, hogy ezek a döntések tömegesen szülessenek meg a jövőben is. Azt szeretném, hogy aki akar, az tudjon boldogulni itt, a hazájában.

Éppen ezért a kafetéria-rendszer bármilyen szintű beszántását csak ellenezni tudom, de mivel említettem és már áteveztem a kedvezményes lakásáfakulcs megszüntetésére, egész egyszerűen értetlenül állok a kormány áfarendszert érintő módosítása előtt. Hiszen az, hogy ismételten 27 százalékos kulcsot kell alkalmazni új lakóingatlan értékesítése esetén, ez kinek jó, államtitkár úr? Magyarázzák meg nekem, hogy nemzetgazdasági szempontból ez kinek éri meg. Mert hosszú távon annyi kedvező hatást veszítenek el, hogy ez a költségvetés számára egyszerűen nem lehet jó. A korábban befagyasztott, majd újraindított projekteket, építőipari nagyberuházásokat keresztülvitték, önök úgy gondolják, hogy a jó barátaik, vagy mondjuk, az a fideszes oligarcha, aki változtatási tilalom feloldása után kapott építési engedélyt lakóparkra, majd újra változtatási tilalmat rendeltek el ugyanazon a területen, hogy csak ő építkezhessen, lehet, hogy ezek a projektek kifutnak, államtitkár úr. De attól még az új építésű átadott ingatlanok száma történelmi mélyponton van, az utolsó világgazdasági válság előtti számot mutat a kiadott építési engedélyek száma is, és egy kiadott engedélyből nem mindig lesz ingatlan. De a 2008-as szintet még a CSOK-os rekorder évben sem érte el a kiadott építési engedélyek száma, és ez ki kellene hogy józanítsa önöket. Ilyen kevés ingatlan, új építésű lakás vagy akár bérlakás korábbi történelmi korokban talán nem is épülhetett, és ha ez így megy tovább, akkor az ingatlanállomány cseréje 300 évente válik csak lehetővé.

Mit jelentene ez egy békásmegyeri panelház esetén? Gondolják végig! Ezek tarthatatlan állapotok, éppen ezért mondom azt, hogy ilyen bárdolatlan módon belenyúlni az új építésű lakások áfaszerkezetébe egész egyszerűen elképesztő, és azt is szeretném elmondani, hogy a szűk kínálat miatt egy folyamatosan generált árnövekedésre készülhetünk fel mind az ingatlanpiacon  legyen szó használt lakásról vagy új építésűről , mind pedig az albérleti piacon, hiszen a kínálat szűkössége az albérleti piacon is fennáll. Elmondtam önöknek sokszor, hogy még azzal sem tudtak mit kezdeni, hogy a XXI. századi vívmányok begyűrűzése, a sharing economy, az Airbnb, különböző közösségi szállásmegosztó oldalak elkezdtek működni természetesen Magyarországon is, hiszen van itt világháló, és mily meglepő, kivettek a budapesti albérletpiacról több ezer ingatlant. Nem kellene meglepődniük azon, hogy a kínálat szűkülése egyértelmű árrobbanáshoz vezet, azon viszont én lepődök meg, hogy a 130-150 ezer forintos albérleti díjakkal szemben önök nem tesznek semmit.

Államtitkár Úr! Magyarázzák meg nekem, miből gazdálkodja ki egy magyar fiatal, akár egy nagyvárosi vagy budapesti fiatal ezeket az albérletárakat! Milyen üzenetet küldenek önök nekik, hogyan kezdje el itt az életét? Önök nem tehetik meg azt, tehát nincs ilyen lehetőségük, hogy azt mondják, hogy ezt a piac szabályozza, és önöknek semmi közük ehhez az egészhez.

Egyrészt nem kell megerőszakolni piaci viszonyokat, de önök azért ülnek itt, hogy felelősségük tudatában beavatkozzanak negatív folyamatok tapasztalása esetén. Igen, az egyik a sharing economy szabályozása lenne, mondjuk, egy átalánytípusú adóval, államtitkár úr, mi ezt tudnánk támogatni, ahol, aki mondjuk, szoba- vagy területalapon befizet egy átalánytípusú adót, az mentesül minden egyéb hatósági vegzatúra alól, így a XXI. századi módszer is működhet, de valamifajta kompenzáció éri Magyarország költségvetését is. Ez csak egy megoldás, nyitott vagyok másfajták felé, de legalább vita folyjon erről.

Másrészt áfakulcsok tekintetében támogatniuk kellene mind az új építésűeket, mind pedig azt, hogy az ingatlanállományon belül az albérleti szegmens is bővülni tudjon, harmadsorban pedig kafetériához és egyéb motivátorokhoz szigorúan tilos lenne hozzányúlniuk.

(16.50)

Éppen ezek ismeretében mondom azt, hogy bár vannak támogatható pontjai ennek a csomagnak  és én ezeket nem vitatom el , de a legfontosabb nemzetstratégiai területeken annyira rossz üzeneteket fogalmaz meg egy-egy intézkedésük, hogy jó lelkiismerettel, nyugodt szívvel ehhez támogató szavazatot adni álláspontom szerint nem lehet.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)