Felszólalás adatai

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Schvarcz Tibor képviselőtársammal és más képviselőtársaimmal a 89., 93., 94., 114., 126., 128., 129., 131., 145., 169. ajánlási számok alatt nyújtottunk be egy módosítóindítvány-csomagot. Ez az indítványcsomag, tisztelt képviselőtársaim, több mint 15 ezer munkavállalót érint ma Magyarországon.

Nagy figyelemmel hallgattam a munka törvénykönyvének módosításáról ma este és éjszaka megtartott részletes vitát, és őszintén örültem mindazoknak a megszólalásoknak, amelyek arra irányultak, hogy a munkaszervezésben és a törvényi szabályozás szintjén hogyan lehetne összhangba hozni a gazdasági érdekeket a munkavállalók jogaival. És ezt még akkor is nagy figyelemmel hallgattam, ha képviselőtársaim hozzászólásai egy részével természetesen nem értettem egyet.

Én most arról a 15 ezer munkavállalóról beszélek, akiknek az élete olyan munkarendben folyik, amit most képviselőtársaim ezen a késő éjszakai órán saját bőrükön is megtapasztalhatnak. És ha mást nem, a saját bőrükön is megérezhetik, hogy bizony, egy ilyen ügyeleti időben, negyed kettőkor az ember már ingerült, türelmetlen, fáradt, a toleranciája és némiképp az ítélőképessége is alkalmasint hanyatlik. Az a különbség a 15 ezer munkavállaló és a parlamenti képviselők között, hogy ez egy önként választott lehetőség önöknek és nekem ma esete, alkalmanként háromhetente legfeljebb egy-egy alkalommal, míg annak a 15 ezernek körülbelül 38 évig havonta 5-ször, 6-szor, 8-szor vagy 14-szer. Nem lehet menet közben szünetet kérni, és reggeltől estig dolgoznak, aztán végigtöltik ügyeletben az életüket, és másnap reggel újra csak nem választhatják, hogy hazamennek vagy pihennek, és a munkájuk hibájából eredő szankciókkal már másnap vagy azonnal szembesülnek, míg itt, a Parlament falai között legfeljebb négyévente.

Tisztelt Képviselőtársaim! A ma még a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá eső munkavállalók a munkáltatók és az egészségügyi szolgáltatók világában bekövetkezett tulajdonosváltozások miatt egyre kevésbé esnek a Kjt. hatálya alá, és egyre többször kerülnek olyan szolgáltatókhoz munkavállalóként, ahol a tevékenységüket nem lehet másként megítélni, mint a munka világának többi szereplőjét, vagyis a munka törvénykönyve hatálya alá fognak kerülni.

Képviselőtársam és Őry Csaba államtitkár úr utalt rá, hogy a módosító csomagunk által érintett probléma valóságos, súlyos, a rendezés indokolt, sőt szükséges. Én azonban azt gondolom, nem tudjuk beérni azzal, hogy ezt a megállapítást háromhavonta vagy évente megtegyük.

Azért nem lehet ezzel beérni, mert a magyar bíróságok által az ügyeletidíj-tartozások során lefolytatott perek és ítéletek mind a munka törvénykönyvére alapozva születtek meg, és mert ma már mi, akik az Európai Közösségbe igyekszünk, ismerettel rendelkezünk, hogyan, milyen ajánlásokat fogalmaztak meg, illetve milyen határozatokat hozott az adott nemzeti bíróságokra nézve és az adott vitás felek kérései alapján különféle beadványok kapcsán az Európai Közösségek Bírósága.

Schvarcz Tibor képviselőtársam az általunk beadott módosítóindítvány-csomagot szakszerűen és részletekbe menően megindokolta. Én ezekből csak a figyelemfelhívás végett néhány dolgot ismét az önök színe elé hoznék, részben azok hangsúlyai miatt, részben pedig azért, mert úgy gondolom, még mindig lehetőség lesz arra, hogy az egészségügyi bizottságban kormánypárti képviselőtársaink által egyhangúlag támogatott módosító indítványokat a kormány megfontolja, és a maga számára is elfogadja és beépíti a munkatörvény könyve jelenlegi módosításába.

A legfontosabb szabály, amire javaslatot teszünk, az orvosi ügyelet definíciója. Ezzel a fogalommeghatározásnak az egészségügyi törvényből átvett szakasza kifejtésével meghatározzuk az orvosi ügyelet önállóan is megálló munkajogi fogalmát. Ezzel elkerülhetővé válnak az eddig ismert és a korábbi törvénymódosító javaslatokban is tetten érhető ellentmondások és bonyodalmak, amelyek abból erednek, hogy a teljes mértékben egyedülálló és sajátos orvosi ügyeletet a jogalkotó az általános munkajogi kategóriákkal akarja megragadni, mint például a készenléti és túlóra fogalmával.

(1.40)

Az eddigi megoldások kevés sikerrel és annál több ellentmondással jártak. Szeretnék arra utalni, hogy ezek az ellentmondások a munkaügyi perekben, a hatályos bírósági ítéletekben kellőképpen felszínre kerültek, és képviselőtársaim számára a bírósági ítéletek olvasásakor természetesen megismerhetők. Szeretnék arra is utalni, hogy ezek a fogalmak az Európai Közösségek Bírósága állásfoglalásában újra csak definiálva lettek, és tulajdonképpen arról szólnak, hogy az orvosi ügyeletben végzett munka nem osztható fel készenlétre állással és effektív munkavégzéssel.

Szeretnék felolvasni, megkockáztatva késő éjszaka a vitát követő és a jelen lévő képviselőtársaim rosszallását is abból a bírósági döntésből, amelyet 2000. október 3-án hozott az Európai Közösségek Bírósága. A bíróság elé a spanyol közegészségügyi ellátásban dolgozó orvosok egyesülete és a valenciai régió egészségügyi minisztériuma között fennálló vita kapcsán tettek fel kérdést az európai bíróságnak. Ebben azt az állásfoglalást hozta a bíróság - ezek az alapellátásban ügyeletet vállaló orvosok voltak -, hogy az egészségügyi alapellátásban dolgozó orvosok ügyeleti ideje, amennyiben ezalatt az orvosnak az egészségügyi centrumban kell tartózkodnia, a 93/104-es irányelv értelmében teljes egészében munkaidőnek, illetőleg ahol ez helyénvaló, túlórának tekintendő.

Ezt a passzust azért kellett ideidéznem, mert a Gazdasági Minisztérium munkatársa a bizottsági vitában arra hivatkozott, hogy nem kell az orvosi ügyeletet úgy felfogni, mint folyamatos munkavégzést, hiszen az orvos a maga 16 órás ügyeleti idejében nem mindig dolgozik. A kérdésnek ezt az elbírálását egyébként elsősorban azok nehezményezik, akik ilyen ügyeleti munkát már legalább egyszer teljesítettek életükben, különösen azok részéről, akik ezt a tapasztalatot életükben még soha nem tapasztalták vagy érezték meg. Nem mondom, hogy aki ezt nem tette meg, nem hozhat szabályokat. Természetesen ezt megteheti. Azonban azt gondolom, hogy ez olyan sajátos része, ha úgy tetszik, a munka világának, amelyiket kellő empátiával javasolt megközelíteni, mert hiszen akkor azt is meg kell kérdezni, mit is tekinthetünk effektív munkavégzésnek egy orvosi ügyeletben.

Vajon azt is effektív munkavégzésnek kell-e tekinteni, amikor az orvos egy beteg állapotát végiggondolja, felépíti a betegség kiderítésének és gyógyításának tervét, meghozza a maga döntéseit, vagy csak azt kell effektív munkavégzésnek tekinteni, amikor elmegy és tevékenykedik a betegen? Azt gondolom, hogy ezt a kérdést azért indokolt ilyen részleteiben megvizsgálni, mert rávilágít arra, hogy nemcsak az a munka, ami a fizikai tevékenységgel párosul, hanem ebben a szakmában - és természetesen sok más szakmában, de most csak erről beszélünk - az is, amikor ezt a fizikai tevékenységet a mentális tevékenység is megelőzi. Ez olyan sajátos munkavégzés, amikor ennek a munkavégzésnek az átlagos mértéke eltérhet egy adott ágazaton belül is, ez azonban nem ment fel bennünket az alól, hogy a szabályozást ne végezzük el, mert az ágazati miniszterek hatáskörében hozott szabályok a munkavállalók számára kifejezetten hátrányosak, és szinte azt mondhatjuk, hogy minden egymást követő változat csak egyre hátrányosabbá vált.

Az orvosi ügyeletet végző orvos az ügyelet letöltését követően nem tudja kivenni a pihenőidőt. Nem azért nem, mert nem illetné meg alkalmasint ez a pihenőidő, hanem azért nem, mert az orvosok száma és az általuk végzett munka, valamint a betegellátás folyamatossága miatt ez ma még lehetetlen. Ebből adódik természetesen az is, hogy az elrendelhető túlmunka felső határa, szinte azt mondhatjuk, extrém mértékben lép túl a munka világában egyébként elfogadott és még tolerált felső határon. Ez a felső határ az általunk javasolt mértékben 832 óra. Én azokkal értek egyet, akik ennek az elrendelhető túlmunkamértéknek a hallatán jogosan felhördülnek és azt mondják, hogy ezt nem lehet. Mégis azt gondolom, hogy ez egy szokványos megoszlása és elrendelése a mindennapi életben az orvosi túlmunkának.

Éppen ezért azt gondoljuk, mivel a pihenőidő nem vehető ki, mivel a túlmunka rendszeres, mivel egy orvos durván 35-38 éves praxisa alatt, ilyen ügyeleti szám mellett, amelyet az orvosok tulajdonképpen csak túlteljesítenek és nem kevesebbet, durván 4,5-5 évvel dolgoznak az adott jogviszonyuk alatt többet, mint a velük egykorú és velük azonos szolgálati idővel rendelkező munkavállalók. Ezért ennek a módosító csomagnak az egyik eleme, hogy miután a túlmunkáért járó díj, amelyet nem követ pihenőidő, amelyet az orvosok szellemi, fizikai kifáradása természetes módon követ, és mert ezért járulékot is fizetnek, indokolt, hogy a nyugdíj szempontjából jogszerző időnek is minősülhessen.

Tisztelt Országgyűlés! Határozottan meg vagyok róla győződve, hogy azok, akik a múlt évben úgy gondolták, ahogyan már Schvarcz Tibor képviselőtársam felidézte, hogy nem fogják megerőszakolni a munka törvénykönyvét néhány orvosért, azok ezt újra nem fogják megtenni. Ezért azt is mondhatnánk vagy kérdezhetnék képviselőtársaim, hogy akkor ugyan mire való volt ez a hosszú beszéd, amit most elmondtam. Én azt gondolom, ez nem volt fölösleges beszéd, azért nem, mert újra sikerült talán önöknek elmondani, hogy ezek a munkavállalók a közösség számára hasznos, felelősségteljes munkát végeznek, elrendelhetően és kötelezően lényegesen nagyobb időben, mint az átlagos munkavállaló, de amúgy nem különböznek a munkavállalók sokezres tömegétől abban, hogy megfelelő munkájukért megfelelő bért, megfelelően elrendelhető pihenőidőt, és ha ez nem lehetséges, akkor azokat a kedvezményeket jogosan igényelhetik, amelyek minden más munkavállaló számára természetesnek tűnnek.

(1.50)

Ezért én, miközben megköszönöm a figyelmüket, ismét arra kérem a kormányt, hogy fontolja meg ezeket a módosító indítványokat.

Köszönöm a figyelmüket.