Felszólalás adatai

KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Répássy Képviselő Úr! Már-már azt hittem, megfosztanak attól az örömtől, hogy első hozzászólásomat vita feltételeinek megléte mellett tudom megtenni, hiszen kétperces hozzászólásaikkal felhasználták azt az időt, hogy a soron következők szólni tudjanak. De örömmel vettem azt az ígéretét, hogy reagálni fognak holnap, bár én felajánlom azt a lehetőséget is, hogy a hozzászólásom elhangzása után a folyosón bármilyen időkeretben reagálni tud majd rá. (Derültség.)

Költségvetési hozzászólásomnak különös aktualitást éppen az ad, hogy ma volt a magyar-román közös kormányülés, ahol különböző megállapodásokat kötöttek. Az én költségvetési hozzászólásom is ehhez igazodik, vagy pontosan ebben a témakörben kíván valamilyen módon vitát folytatni a másik oldallal. Én szeretném úgy megközelíteni a nemzetpolitikára fordítandó költségvetési források kérdését, ami kicsit eltérő attól, ahogyan eddig megszoktuk. (Dr. Répássy Róbert felmegy az elnöki emelvényre.)

Vonatkoztassunk el attól a sztenderd kérdéstől, hogy mennyit költ a kormány a következő évben a határon túli magyarokra. A mai Magyarország leghátrányosabb helyzetű régiói, kistérségei az ország északkeleti, keleti határai mentén fekszenek. Ahogyan ma hallottuk, mintegy négymillió ember él a határ két oldalán. Ezek többnyire történelmi okokból szétszakított megyék darabjaiban kevésbé életképes térségei. A határ túloldalán ugyanez a helyzet.

Elnök úr, itt van még Répássy képviselő úr?

ELNÖK: Itt van, igen.

KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Igen, köszönöm. A határ túloldalán ugyanez a helyzet. Mi változott ezen térségek helyzetében, amelyek valamikor Magyarország, ha nem is legfejlettebb, de életképes térségei voltak? Egy országhatár szabdalta őket szét, működésképtelenné téve az összetartó közlekedési és gazdasági infrastruktúrát, elzárva felvevőpiacait, ellehetetlenítve az együttműködés történelmileg kialakult formáit.

Az országhatár azonban nemcsak e térségek életét lehetetlenítette el, hanem kiiktatta a transzmissziós szerepüket az ország belseje, és a ma határon túlinak nevezett területek között. Ezekben a térségekben évszázadok óta kölcsönösen előnyös együttműködésben éltek a magyarok, románok, svábok, ruszinok és szlovákok. Szezonális népvándorlások indultak a munkaerő, a megtermelt áruk, szolgáltatások eljuttatására oda, ahol a legnagyobb szükség volt rá. A jólétet avagy a viszonylagos jólétet ez a pezsgő együttműködés tartotta fenn, illetve biztosította.

Magyarország, Szlovénia, majd Románia EU-s csatlakozásával a határokkal elszakított magyarság 95 százaléka kerül ugyanazon politikai és gazdasági keretek közé. Az uniós tagság új feltételeket, kihívásokat teremt, miközben nem szűntek meg a régóta meglévő társadalmi, gazdasági és szociális problémák. Világos, hogy ezek a térségek a fejlődésre, a XXI. század beköszöntére várnak mindkét oldalon.

Néhány nappal ezelőtt Románia elnöke, Traian Băsescu egy sajtóbeszélgetésen azt mondta, az autonómia koldusbotra juttatná a székelyföldi magyarokat. Bár e konkrét kijelentés ott és akkor más kontextusban hangzott el, akaratlanul is fontos összefüggésre világított rá. Észre kell vennünk, hogy a magyar politika elmúlt 16 évi törekvései a határon túli magyarság szempontjából jobbára szimbolikus követelésekben - autonómia, magyarigazolvány, kettős állampolgárság s a többi - merültek ki, az ott élők gazdasági erejét nem növelték. A nyugat-európai autonómiai törekvések is azt mutatják, hogy törekvéseik sikerét gazdasági erejük katalizálja a legjobban.

Az előttünk fekvő költségvetésben különböző jogcímeken a Miniszterelnöki Hivatalnál legszűkebb értelemben valamivel több mint 7,7 milliárd forint áll majd rendelkezésre, amelyet növelnek még az egyes tárcákhoz és elkülönített állami pénzalapokhoz sorolt támogatások. A határon túl élő magyarság tényleges gazdasági és társadalmi értelemben vett felemelésére azonban ennek a sokszorosa sem lenne elég. Hiába képezünk a Sapientia Egyetemen diplomásokat, ha nem tudnak hol elhelyezkedni, ha a társadalom, a gazdaság nem tudja felszívni őket, többségük Magyarországon keres, majd talál magának állást. Az alapítványi támogatások sok esetben a politikai megosztottságot, a bizalmatlanságot erősítik, s a támogatások csökkenésekor vagy megszűnésekor szétesik az önmagát fenntartani nem tudó rendszer. Ez a sorsa az érzelmi-politikai alapon fenntartott, mesterségesen konstruált rendszereknek.

Az egyenlőtlenségek megszüntetésére az eddig nem csökkenő támogatások helyett két pillérre, az identitás megőrzésére koncentráló normatív támogatáspolitikára és a versenyképességet, a gazdasági-társadalmi előrehaladást szolgáló fejlesztéspolitikára kell támaszkodni. Az első pillér eredményességéhez meg kell teremteni a határon túl élő magyar közösség számára azt a gazdasági-társadalmi infrastruktúrát, fogadóközeget, amely lehetővé teszi képességeik kamatoztatását, a gazdasági versenyben való helytállásukat, a szülőföldön való boldogulásukat és megmaradásukat. Erre a gazdasági és társadalmi felzárkóztatásra lehetőséget kínálnak az Európai Unió által biztosított források. Most jó esély van arra, hogy ügyesen megtervezett fejlesztéspolitikával ténylegesen helyzetbe hozhassuk a kisebbségi sorban élő magyarságot a valódi hátrányok, a társadalmi-gazdasági, regionális egyenlőtlenségek felszámolására, mégpedig az EU által biztosított támogatások révén. Azokat az EU által biztosított támogatásokat kellene nekünk itt felhasználni, amitől örökös félelmük van, hogy úgysem tudjuk felhasználni. Csak akkor tudjuk felhasználni, ha megteremtjük az adminisztratív és egyéb lehetőségét annak, hogy felhasználható legyen ez a támogatás.

A regionális fejlesztések mellett a 2007-2013-as időszakban az európai területi együttműködés keretében a szomszédos országokkal közösen két- és többoldalú programok keretében van lehetőség határon átnyúló fejlesztési programokra. Az erre rendelkezésre álló összeg - a partnerországok és hazánk által biztosított önrészt is beszámítva - csak a magyar-román viszonylatban a magyar oldalon 120 milliárd, román viszonylatban 70 milliárd, összesen mintegy 190 milliárd áll rendelkezésre. Már most is számos sikeres együttműködési program fut a határok mentén. Mátészalka térségének - ahol élek - vállalkozói és a szatmárnémeti magyar vállalkozók tükörprojektje csak az első ütemben meghaladja a félmilliárd forintot, és ez csak egy a sok futó program közül.

A székelyföldi megvalósításra váró programok is jelentős változást hozhatnak az ott élők életében. Ehhez az szükséges, hogy éljünk az EU kínálta lehetőségekkel, annak szabályait betartva, forrásait felhasználva. A megvalósítás feltétele a két partner: a magyar és a román állam együttműködése, zavartalan együttmunkálkodása. Ezt kell hogy szolgálják azok a kormányülések, amelyek rendszerességét, reméljük, a továbbiakban is fenn tudjuk tartani, és el kell fogadnunk annak a szakpolitikusnak a megállapításait, miszerint nem a régiókat kell etnicizálni, hanem az etnikumokat kell regionalizálni annak érdekében, hogy a határon túli magyarság gazdasági-társadalmi felemelkedése mielőbb megtörténhessen. Ha pedig megtalálja számítását a szülőföldjén, ott fogja megőrizni gyökereit és identitását is, hozzájárulva ezzel közössége felvirágzásához. A meglévő határok így lesznek idővel nem mások, mint közigazgatási vagy kartográfiai kategóriák.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)