Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagy érdeklődéssel hallgatom a vitát, és külön érdekes számomra, amikor gyakorló orvosok, korábbi kórházigazgatók mondanak véleményt, mert ebből az a képem keletkezik, hogy itt minden rendben van, hogy az egészségügyben mindent megtettek, amit meg lehetett tenni. Én mindig azt kérdezem magamtól, hogy ha öt évig volt kétharmados kormányzó hatalmuk, mi az, amit nem tehettek meg, mi az, amire nem volt meg a lehetőségük.

Mindenképpen úgy tűnik ezekből a felszólalásokból, hogy önök megtettek mindent, csak maradtak problémák. Nekem pedig úgy tűnik, hogy nagyon-nagyon keveset tettek, és nem mondom azt, hogy az önök hibája miatt, hanem a kormányzati intézkedések, a költségvetések hibája miatt. És nem önökkel vitázunk, hanem azokkal a politikus vezetőikkel vitázunk, akik az éves költségvetéseket meghatározták. Azokkal kell a vitát lefolytatnunk. Ideküldenek négy gyakorló orvost, hogy vitázzanak velünk az egészségügyről, miközben azok, akik meghozták azokat döntéseket, hogy ne legyen finanszírozásuk az alapellátásoknak, meg hogy ne legyen normálisan finanszírozott az egészségügy, azok pedig nem jönnek ide közénk, hogy velük vitázzunk.

Hadd mondjam el ‑ nyilván hozzánk is rengeteg információ jut be ‑, hogy öt pontban szedtük össze, mi miket látunk ilyen problémaként. Darabjaiban egyiket-másikat már érintették a kormánypárti képviselők is.

Manapság a legégetőbb gond a szakemberhiány, ami mind az orvosokat, mind az ápolókat érinti. Ennek a megoldására a mi véleményünk szerint alig történt lépés. Néhány konkrét, megdöbbentő példát hadd soroljak. A mentőszolgálathoz egy taxis cégnél toboroznak önkéntes segítőket gépkocsivezetésre, mert az alacsony fizetések miatt olyan mértékű a gépkocsivezető-hiány, illetve a fluktuáció, hogy nem tudják ellátni a feladatokat.

Budapesten több kórházban a lehetséges ágyszámkapacitást nem tudják kihasználni az intenzív osztályok ‑ például egy teljesen felszerelt osztályon 12 helyett 6 ágyon megy a gyógyítás ‑, mert jelen pillanatban nincs elegendő szakképzett nővér. Gondolom, nem gondolják azt, hogy ha Czomba államtitkár úr itt lenne, azt mondaná, hogy ezt később majd szakképzett közmunkásokkal el lehet látni, vagy lesz rá alternatív megoldás, ha ezt most nem kezeljük.

Szegeden két gyermekgyógyászati háziorvosi körzetet szüntettek meg a közelmúltban, mert nem sikerült orvost találni a két körzetbe. Kelet-Magyarországon számos háziorvosi körzet tartósan betöltetlen. Ahol pedig nem betöltetlen ‑ erről beszéltünk nemrég, hiszen egy megyébe, Szolnok megyébe tartozunk ‑, ott is már csak morgós öreg bácsik vannak, akik nyugdíjas korúak, és szívesen mennének el, hogy a megérdemelt pihenésüket töltsék, de esélyük sincs arra, hogy kikerüljenek innen, mert senki nem jelentkezik. Önkormányzati képviselőként szembesültem azzal, amikor újra meg újra hirdettük folyamatosan a praxist, de senki nem akart Túrkevére jönni, hogy háziorvosi praxist vegyen át. És mi jön ehhez? Ápolónők 1500 euró körüli fizetésért mennek el Németországba takarítani, hogy megmeneküljenek ebből a rendszerből. Ezek teljesen gyakorlati példák.

Budapesten nem egy-két olyan kórházi osztály van, ahol csak egy-két szakorvos van, és több helyen még szakorvosjelölt sincs, hogy normálisan el tudják végezni az ellátást. S arra is rengeteg példát láttunk a közelmúltban, hogy ha egy szakrendelésen nyugdíjba megy az orvos, akkor az sokszor meg is szűnik, mert nincs helyette más.

Vajon ki más tehet annak érdekében, hogy ne legyen szakember-elvándorlás és szakemberhiány, ha nem a kormány? Ki más tudja kormányzati intézkedésekkel, forrásokkal, motivációs tényezőkkel ezt megváltoztatni? Ez nem lehet csak külső tényező, ez nem lehet olyan, amit megfelelő financiális és motivációs rendszerekkel ne lehetne elősegíteni. Ez az, amit keresünk.

A fentiekből az következik, hogy néhány diagnosztikai lépésre, illetve terápiás beavatkozásra elfogadhatatlanul hosszú időt kell várni. Ebben a szakemberhiány mellett nyilvánvalóan a diagnosztikára szánt alacsony források is szerepet játszanak, és mindig vissza kell térnünk az előttünk lévő költségvetési tervezetre, ahol a legtöbb ellenzéki párt szeretné, hogy sokkal több forrás legyen az önök által képviselt egészségügyre. Megint egy konkrét példát hozok. Felmerül egy vastagbéldaganat gyanúja, a tükrözésre a várakozási idő minimum két-három hónap, de vannak helyek, ahol ez a fél évet is eléri, és hiába deklarálják azt, hogy 14 napon belül kell elvégezni a vizsgálatot, ha nincs, aki megcsinálja. A hosszú várakozási idő oka most már egyértelműen a szakemberhiány, a diagnosztikai laborok a kapacitásukat teljesen kihasználják. A vastagbéltükrözést egyébként túlnyomó részben a daganatgyanú miatt végzik, tehát nincs olyan dolog, ami a sürgőssége kapcsán megelőzze ezt, ezért el kellene látni.

Az MR-vizsgálatokra a várakozási idő jelenleg négy-hat hónap a legtöbb helyen akkor is, ha súlyos következménye lehet a vizsgálat több hónapos késedelmének. De ugyanígy drámai a helyzet a laborvizsgálatok körül is. Számos labor nem végez szükséges, indokolt hormonvizsgálatokat, mert drágák, és hacsak lehet, megpróbálják elérni, hogy menjen a beteg máshová, más helyen pedig azért nem fogadják, mert területileg esetleg nem oda tartozik. És ez így is fog maradni, ameddig a beteg ki nem fizeti a saját vizsgálatát, ami megint egy olyan irányba viszi el az egészségügyet, amit elvileg egyikünk sem szeretne.

A harmadik komoly probléma, ami folyamatosan visszatér, az alulfinanszírozottság kérdése, ami miatt a kórházi osztályok dologi kiadásaira is a szükségesnél jóval kevesebb jut. Sérülnek a higiénés előírások, mert pénzügyi okok miatt steril kesztyű helyett csak nem sterilt tudnak használni, nincs kézfertőtlenítő, nincs elég ágynemű. Tipikus példa ‑ s ehhez nem is kell az egészségügyben dolgozni, mindenki megtapasztalja, aki kapcsolatba kerül az egészségügyi ellátással ‑, hogy a legtöbb esetben az illempapír is hiányzik, és mindenkinek magának kell vinni, mint ahogy szappan sincs. Ezeket a betegeknek maguknak kell beszerezni. De az is teljesen gyakorlati példa, hogy a nyomtatóban nincs papír vagy festék. Aki betegként bemegy egy-egy ilyen létesítménybe, naponta szembesül ezekkel a problémákkal.

Nyilvánvalóan fő problémának tekintjük azt is, hogy a gyógyító munka is sérül az osztályokon a kevés forrás miatt. Drága, de szükséges és a protokollban előírt antibiotikumokat sokszor nem tudnak alkalmazni az egészségügyben dolgozók, mert az osztályos gyógyszereket néha jelentős részben a betegek antibiotikum-igénye kimeríti. Számos intenzív osztályon kevés és minőségében sem megfelelő a rendelkezésre álló eszköz az adott számú beteg ellátásához; ez megint egy hétköznapi tapasztalat. A műtéti beavatkozásokat több alkalommal nem lehet elvégezni, mert a rendelkezésre álló egyszer használatos eszközöket a kórházban nem tudják megvásárolni olyan mennyiségben, mint amennyire szükség lenne. Különösen a sebészeti osztályok nem tudják finanszírozni a betegek rendszeresen szedett gyógyszereit, emiatt a betegeknek a legtöbb esetben teljesen szabályellenesen a saját maguk által otthonról hozott gyógyszereiket kell használniuk. Ez is egy hátköznapi gyakorlat, aki ebben dolgozik, az tudja.

Az 5. pont: a tartósan ápolásra szoruló betegek elhelyezését megoldani hivatott osztály részéről ‑ de ez szociális probléma is ‑ az otthoni ápolás támogatása jelen pillanatban nem megfelelő. A krónikus belgyógyászati osztályok finanszírozása nagyon-nagyon alacsony, szükség esetén egy-egy laborvizsgálat is gondot okoz. A nyári melegben a kiszáradt, inni nem képes betegeknek nem jut infúzió, mert az osztály keretéből nem minden esetben futja erre.

Sajnos, ezekhez kapcsolódnak mindazok a mindennapi kritikák is, amiket itt ellenzéki képviselőtársaim elmondtak. Azt kell elfogadniuk, hogy az önökkel történő vita nem azért vita, mert valamiben nem értünk egyet, hanem azért, mert másképp látjuk a lehetőségeiket. Önöknek a kormányukon belül, a frakciójukon belül ezeket a szempontokat kellene képviselniük, érvényt kellene szerezni a saját szakmai igényességüknek, ha kizárólag önök tehetnének ezért, akkor hogyan tudnának erre forrást szerezni. S amiket elmondanak, hogy mi mindent tettek meg, arra nem azt mondjuk, hogy az negatív vagy nem jó, hanem azt mondjuk, hogy elégtelen, ez nem elég, ennél sokkal többre van szükség.

És ha az egészségügyről beszélünk, akkor nyilvánvalóan még számos dolog felmerül. Önök jelentős részben egészségügyi szakemberek, akik itt vannak, de rendszeresen az a problémám, hogy sok-sok jogász van ebben a kormányban, és a sok-sok jogász azt gondolja, hogy csinálnak egy papírt és azzal majd megoldódik minden. Így volt ez a szaksegítséggel történő intézeten kívüli szülés esetében is, amiről nemrég cseréltünk eszmét. Azt gondolták, hogy csinálnak egy jogszabályt és ezzel megoldódik dolog. Nem oldódott meg. De a legtöbb esetben így van ez a betegjogokkal kapcsolatban is, ahol hiába vannak megfelelő szabályok, azok betartására, betartatására a megfelelő személyi és intézményi feltételek nem biztosítottak.

(19.00)

Nyilvánvalóan egészen vissza lehet menni az egészségmegőrzésig és a betegségmegelőzésig. Képviselőtársaim túlsúlyom miatt énrám osztották azt a feladatot, hogy az egészségmegőrzésről és az egészségvédelemről és arról beszéljek, hogy a preventív szemléletnek az egészségügyben hogyan kellene megjelennie a mindennapi munkában. Hogyan kellene azt elérni, hogy ne csak az önök által említett szűrések valósuljanak meg, hanem egy folyamatos párbeszéddel, egy folyamatos konzultációval a megelőzésre lehessen a legtöbb energiát fordítani. Hogyan lehet az egészségügyet használni az egészséges életmódra való nevelésre, a fogyasztási szokásokra, életmódtanácsokra, és hogyan lehet az intézményt érdekeltté tenni abban, hogy erre ne csak kapacitása legyen, hanem megfelelő személyzeti háttér is rendelkezésre álljon.

Nyilvánvalóan, amikor mindezeket elsoroljuk, akkor nem az önök által elért esetleges eredményeket kritizáljuk, hanem a meg nem valósított, önök előtt álló feladatokat. Mert ez a kétharmad, amivel öt évig rendelkeztek, megteremtette volna annak lehetőségét, hogy mindezt rendbe tegyék. Megteremtette volna annak lehetőségét, hogy az ország egészségügyi helyzete, illetve egészségügyi ellátási rendszerének helyzete javulni tudjon. Jelen pillanatban nem látjuk ezt a javulást.

Elnézésüket kérem, hogy pont önöktől kérjük ezt számon, akik szívükön viselik ezt az ügyet, hogy miért nem sokkal hathatósabban történt, de önök vannak most itt a kormány és a kormánypártok képviseletében. Ezért azt a kritikát, hogy mindez elégtelen, sajnos nem tudjuk másnak elmondani, mint önöknek. Egyszerűen sokkal több forrásra, sokkal több tettre lenne szükség, olyan programokra, amelyek akár a szakemberhiányt, akár az egészségügyi eszközök ellátottságát biztosítja, és ehhez sajnos forrás és sok-sok tenni akarás szükséges. Arra kérjük önöket, hogy kormánypárti képviselőkként, kormánypárti szakpolitikus kormányukon belül, kormánypártjukon belül ezt képviseljék, és ne egymással kelljen vitatkozni, hanem azokkal, akik a költségvetésben erre nem biztosít forrásokat, ehelyett viszont olyanokra biztosít, amik esetében hosszabb távon esetleg pont ellentétes hatást érnek el, mint amit a mostani vitanappal el szeretnénk érni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps.)