Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Abban bizonyára egyetértünk, hogy nagyon kevés olyan nemzeti ügy van, amely igényli a megállapodást politikai erők és szakmai szervezetek között. Kevés van ilyen, mert hiszen kevés olyan ügy van hazánkban, amely nem tűri, hogy négyévente más irányba rángassák. Én a magam részéről az egészségügyet, az oktatást és a nyugdíjrendszert sorolom ebbe a körbe.

De nemcsak azért kezdeményeztünk vitanapot az egészségügyről, mert hiszünk abban, hogy ennek a megállapodásnak lenne helye, hanem azért is, mert a szakma azt jelezte, hogy az egészségügy működőképességének a határára ért. Ezt jelezte a szokatlanul egységes és összehangolt tüntetésein. Azt jelezte, hogy elegük van; elegük van azokból a bérekből, amikből nem lehet megélni, és ezért kénytelenek két vagy három munkahelyen dolgozni. Elegük van a megalázó orvos és orvos, orvos és beteg viszonyát megrontó hálapénzrendszerből. Elegük van abból, hogy a kórházak adóssága miatt nem képesek olyan eszközökkel dolgozni, amelyek szükségesek lennének, nem tudják teljesíteni a dolgukat. És elegük van abból, hogy az elvándorlás miatt egyre több munka hárul rájuk, és a lehetetlen helyzet miatt maguk is egyre többször gondolkodnak azon, hogy elmenjenek hazánkból. Arról már nem is beszélek, hogy a betegük előtt vállalhatatlan számukra, hogy egyre hosszabbak azok a váró- és előjegyzési listák, amelyekkel gyógyulni lehetne.

Amikor a szakma ezt kimondta, akkor a kormány folyamatosan egy kommunikációs típusú egészségügyi kormányzással próbálkozik. Összefüggő elképzelésrendszert nem látunk, bedobott és majdnem összeillesztésre érdemes mozaikdarabkákat igen. Csakhogy ezeknek a mozaikdarabkáknak az az egyetlen problémája, hogy összeilleszteni lehet őket, de nem formálnak alakot. Mert ilyen mozaikként volt bedobva darabkaként az onkológiai szűrés, aminek nem látjuk a következményét; ilyen mozaikdarabkaként volt bedobva a várólisták csökkentésére előbb 1, majd talált 5 milliárd, amitől a várólisták nem kezdtek el drasztikusan csökkenni, sőt az utóbbi időben megállt a csökkenés, és újra növekszenek; ilyen kommunikációs mozaikdarabka volt az, amikor önök azt mondták, hogy átrendezik az ellátórendszert, és megállapodnak a kórházakkal. Kérdezem, hol van a megállapodás, és hol van ennek a nyilvánossága. S arról már nem is beszélek, hogy azt mondják, Erdélyben kórházat építenek, a Partiumban, Nagyváradon. Aki az ország keleti részén lakik, az a különbséget pontosan ismeri, önök meg nem.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitanapon azt akarjuk világossá tenni, hogy az egészségügyben szakmai koncepciókról tárgyalni és megállapodni akkor van értelme, ha van kormányzati szándék az egészségügy költségvetésének jelentős emelésére. Nem arra, amit el lehet kommunikálgatni 5, 1 vagy 10 milliárdonként, hanem egy jelentős, egyszeri, legalább 120 milliárdos emelésre. Ha ez nincs meg, nincs értelme annak, hogy szakmai koncepciókról beszéljünk. Ha ez nincs meg, akkor nincs értelme annak, hogy hosszú távon gondolkozzunk az egészségügy jövőjéről. Lehet, hogy önök hisznek abban, hogy el lehet beszélgetni a nyilvánosságban az egészségügy sanyarú helyzetét; mi nem hiszünk abban, és azt gondoljuk, hogy a szándék, valamint a pénz kellene hogy meglegyen. Ebből a szándékot nem látjuk, a pénzről pedig azt mondják, hogy ez meglenne, csak éppen másra költjük el.

Merthogy ez a 120 milliárd kísértetiesen megegyezik az egyébként a gazdagoknak megint kedvező, ámde tulajdonképpen nem szükséges adócsökkentés mértékével, azzal a bizonyos 1 százalékkal, és kísértetiesen, szinte majdnem centire megegyezik a stadionfejlesztésre fordított összeggel, tisztelt képviselőtársaim. Ha erre van, akkor az egészségügyben miért nincs ilyen elhatározás? Miért nem teljesítik a tüntetőknek azt a követelését, hogy nem életpályamodellt, hanem legalább 50 százalékos bérfejlesztést akarnak most, három-négy éven belül pedig százszázalékos belátható pályát? Miért nem akarják a várólistákat csökkenteni azzal, hogy jó finanszírozást adnak az intézményeknek? Miért nem akarnak jó feltételeket teremteni, hogy itthon maradjanak az orvosok? Miért gondolják, hogy az egészségügyről csak kommunikációs alapon kell beszélgetni, de tenni nem kell érte?

Nos, erről akarunk a vitanapon beszélni, reményeink szerint a megállapodás esélyével. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)