Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Miniszterelnök Úr! Köszöntöm önöket a mai ülésnapunkon. Köszöntök mindenkit a karzaton is itt a parlamentben, illetőleg azokat, akik a televízió, a rádió és az internet nyilvánossága előtt figyelemmel kísérik mai ülésnapunk munkáját.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 25. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Kis Zoltán és Vincze László jegyző urak lesznek segítségemre. Kérem képviselőtársaimat, hogy ne feledkezzenek meg csipkártyájuk használatáról, illetőleg kérem, hogy mobiltelefonjaikat állítsák néma üzemmódra.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Képviselőtársaim! Múlt héten a keddi ülésnapon az Országgyűlés jegyzője ismertette a Magyar Demokrata Fórum frakciójától érkezett leveleket. Ahogyan azt a házbizottság ülésén is bejelentettem, a Magyar Demokrata Fórum frakciója, annak megszűnése után nyolc képviselővel újra megalakult, és a bejelentésnek megfelelően frakcióvezetőnek Herényi Károly urat választotta. A Magyar Demokrata Fórumból kilépő hat képviselő bejelentését - akik egyúttal jelezték jövőbeli frakcióalakítási szándékukat - azzal vettem tudomásul, hogy új frakció alakítására nincs lehetőség, mert azt a házszabályi feltételek nem teszik lehetővé.

Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági elnöki értekezlet alapján ajánlás készítésére kijelöltem a bizottságokat, valamennyien az informatikai hálózaton kaphatnak tájékoztatást.

A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr, “Közös felelősségünkrőlö címmel. Öné a szó, miniszterelnök úr.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Tisztelt Parlament! Magyarországon több mint 80 éve meg kellett hogy tanuljuk, hogy a nemzet, a haza és az ország nem ugyanazt jelöli. És több mint 80 éve meg-megújuló kísérletet teszünk arra, hogy azt a különbséget, ami a nemzet és a haza, a nemzet és az ország között Trianon óta húzódik, ezt a különbséget csökkentsük és megszüntessük. Az elmúlt 15 évben valamennyi kormányzati ciklusban annak lehettünk tanúi, hogy függetlenül attól, hogy kinek milyen volt a párthovatartozása, erőfeszítéseket tett arra, hogy a nemzet polgárai osztozzanak abban a közös felelősségben, amely minden közösség sajátja.

Az Antall-kormány 1990 után életre hívta a Határon Túli Magyarok Hivatalát, hazai vonatkozásban pedig létrehozta a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt. Beindította a határon túli támogatásokat, közalapítványokat hozott létre. Megkezdődtek a kisebbségvédelmi megállapodások előkészítései, beindultak az alapszerződések megkötésére irányuló tárgyalások is. Már 1993-ban az akkori parlament módosította az állampolgársági törvényt, lehetővé téve, hogy Magyarországi letelepedés esetén az általános nyolcéves várakozási idő helyett magyar nemzetiségű személyeknek csak egy évet kelljen várni az állampolgárság megszerzésére. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyen!)

A Horn-kormány idején a korábban megalakított Illyés Közalapítványhoz rendelt támogatási összegek odaítélésére a kormány létrehozta a határon túli szervezetek delegáltjaiból, képviselőiből álló alkuratóriumok rendszerét annak érdekében, hogy a források oda és úgy jussanak el, ahogy és ahova ezt a határon túli szervezetek képviselői helyesnek tartják. Befejezték az alapszerződések tárgyalását, megkötöttük Romániával és Szlovákiával az alapszerződést, kialakították ennek végrehajtására a kormányközi vegyes bizottságok rendszerét, és létrejött - a későbbi MÁÉRT előzményeként - a magyar-magyar csúcsértekezlet. Ez alakult át később, 1999-ben, már az Orbán-kormány idején Magyar Állandó Értekezletté, beindult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, és 2001-ben a parlament elfogadta a kedvezménytörvényt.

Az elfogadott kedvezménytörvény több ponton módosítást igényel. Ezt a módosítást már a következő kormány tette meg annak érdekében, hogy alkalmazhatókká váljanak ezek a kedvezmények, így 2003 szeptemberében - tehát jelentős késéssel - Romániában, 2003 decemberében pedig - az előző, a Medgyessy-kormány által kezdeményezett módosításokat követően - Szlovákiában is alkalmazható a kedvezménytörvény. Ugyancsak 2003-ban Szerbiával és Montenegróval kisebbségvédelmi egyezményt kötöttünk, 2003 őszén Ukrajnával és Szerbia-Montenegróval a díjmentes vízum bevezetéséről kötöttünk megállapodást.

Azt látom tehát, hogy az elmúlt 15 évben a magyar parlament, az előző kormányok folyamatos erőfeszítést tettek arra, hogy az állampolgársági jogok kiterjesztése mellett megalkossák a közös felelősség, nemzetpolgárság intézményrendszerét, osztozva a határon túl élők gondjainak megoldásában.

A nemzet polgárait sokfajta különbség metszi. Más és más a sorsa azoknak a kisnyugdíjasoknak, akik 40 ezer forintból élnek, és azoknak, akiknek ilyenfajta anyagi gond nem nyomja a vállát. Más a sorsa azoknak, akiknek van munkahelye Magyarországon, sajnos az aktív korú népességet tekintve száz emberből kevesebbnek, mint 60-nak, és más a sorsa azoknak, akiknek nem jut munkahely. Bizony vannak ők is szép számmal, tudjuk, mintegy 6 százaléknyian. És bizony, más a sorsa öregnek és fiatalnak, más a sorsa annak a 960 ezer felnőtt állampolgárnak, akinek nincsen 8 általános iskolai végzettsége, alig van lehetősége arra, hogy értelmes, jól fizető munkát kapjon, és más a sorsa azoknak a fiataloknak, akik közül - ma már - korosztályából minden második főiskolára, egyetemre jár. És történelmileg más lett a sorsa a határon kívül rekedt millióknak és a határainkon belül élő állampolgároknak, nemzetpolgároknak.

Lehet-e, tudjuk-e bármelyik különbséget, ami tudásban, jövedelemben, az információhoz való hozzáférésben, a munka birtoklásában közöttünk van, egyetlenegy, bármilyen jó szándékú törvénnyel megszüntetni? - ez a kérdés.

(13.10)

Pusztán akarat kérdése-e, hogy gazdag és szegény, munkával rendelkező és munkával nem rendelkező, öreg és fiatal között eltűnjön minden különbség? Vagy állhatatos, sok évig tartó munka, hosszú történelmi felelősség beteljesítése ez? Ebben a kérdésben különböző álláspontok vannak Magyarországon.

Ami a nemzeti ügyet illeti: a történelem hosszú-hosszú folyama óta pörlekedik itt egymással két álláspont, a mérsékelt nemzeti álláspont és a nemzeti radikalizmus álláspontja. Mert úgy látom, az nem kétséges, hogy Magyarországon olyan hazafiak vannak túlnyomó többségben, akik egyetértenek azzal a szándékkal és gondolattal, az ebből fakadó cselekvés igényével és kényszerével, hogy erősítsük meg a nemzeti közösséget, hogy a nemzet polgárainak van felelőssége egymás iránt, és az állampolgárok összessége és az állampolgári közösség nem fedi le a nemzet polgárainak összességét és közösségét.

Ha a kilencvenes évek eleje óta eltelt időt nézem, akkor azt látom, hogy a nemzeti radikalizmus, bár nagy elkötelezettséggel képviselte a közös nemzet, a közös haza ügyét, a megoldások elérésében mintha kevesebbet ért volna el, mint a mérsékelt nemzeti álláspont képviselői, akik tárgyalással, kompromisszumokkal, szerződések megkötésével - az alapszerződésektől kezdve a kedvezménytörvény módosításáig - képesek voltak olyan viszonyokat teremteni, amelyben ma nem könnyű, de könnyebb magyarként magyarnak lenni a Kárpát-medencében.

A MÁÉRT pénteki ülésének nyilván nagyon sok tanulsága van. Lesznek olyan elemei ennek a tanulságnak, amit a jobboldal pártjai fognak elmondani, nyilván lesznek olyanok, amelyeket inkább a baloldaliak.

Van egy olyan mondat, amit péntek óta kevésbé olvasok az újságban, és kevéssé hallok, látok a televízióban és a rádiókban; az tudniillik, hogy a kettős állampolgárság bevezetését teljes szívükből és kétség nélkül erővel támogatandó határon túli szervezetek majd' összessége - talán két kivétellel - maguk is azt mondják, hogy bizony a kérdést ilyen módon feltéve, a kérdést népszavazásra bocsátva, ez több mint szerencsétlen.

Ma már persze, ha a kérdés így feltevődött, akkor meg kell találni mindenkinek ebből a lelkiismereti, értelmi és érzelmi zsákutcából a kiutat. Vannak, akik a kiutat úgy találják meg, hogy igent válaszolnak, vannak, akik a kiutat úgy találják meg, hogy nemmel válaszolnak, és gyanítom, hogy lesznek sok milliónyian, akik úgy fogják megtalálni a kiutat, hogy nem mennek el szavazni, nem fognak élni a jogaikkal; mert bizony vannak olyan kérdések, amelyekre nagyon nehéz egyszerű igennel vagy egyszerű nemmel válaszolni.

Ráadásul, miközben a nemzet ügyének megoldása nyilvánvalóan sok állhatatosságot, nagy megértést, jelentős türelmet igényel, most sikerült olyan kérdéssel szembesíteni magunkat, amely az aktív állampolgárok körében indulatot és jelentős elbizonytalanodást vált ki. Mert hogyan képzelhetné bárki is, hogy lehet úgy nemzetet egyesíteni, hogy közben a nemzet másik felét pedig indulatos kérdésekre és kételyekre kényszerítjük? Egyik oldalról a nemzet egyesítésének minden bizonnyal nyílt és őszinte szándékát látjuk, de másik oldalon ez a szándék megoszt, indulatot gerjeszt, elbizonytalanít, és láthatóan nem egyesíti a nemzetet, hanem szétbontja még azt is, ami korábban összetartozott. Ez ennek a kérdésnek a csapdája, és látom, hogyan próbál meg ebből a csapdából kitörni a jobboldal, látom, hogyan próbál meg kitörni a baloldal, és látom, hogy milyen tétovák az emberek mindenhol, és vagy nem tudják nagyon sokan, hogy mit tegyenek, vagy talán éppen ezen a bázison nem kis indulatokra ragadtatják magukat.

A kormány ebben a helyzetben azt gondolta, hogy helyes irányba viszi a megoldást, ha közös felelősségből indulva elfogadásra javasolja a szülőföldprogramot, amely útlevélről és utazásról szól, amely a szülőföldön való megmaradás képességének növeléséről szól, amely a szülőföld gazdasági fejlesztéséről, munkahelyteremtéséről szól. Nyilván elnyerhette ez többek támogatását, hiszen az útlevélről ma már sokan beszélnek.

Ismerem az álláspontját a Magyar Demokrata Fórumnak. A Magyar Demokrata Fórum álláspontja az elmúlt egy évben változatlan. Frakcióként is, illetve egy korábbi MDF-képviselő által beadott törvénymódosítási indítványuk fehéren-feketén megmutatja mindenkinek, hogy mit kívánnak; aki tudni akarja, az láthatja.

Ismerem az álláspontját a kormánypárti frakcióknak. Ha jól értem, a Szabad Demokraták Szövetsége határozott nemet mond, ha jól értem, a Magyar Szocialista Párt határozott nemet mond, és mindketten támogatják a kormány szülőföldprogramját.

Be kell valljam, nem ismerem az álláspontját a Fiatal Demokraták Szövetségének. (Közbeszólás a jobb oldalról: Süket vagy?) Korábban a kettős állampolgárság megadásával kapcsolatos kételyeiket megismerhettem. Ezen kételyek pozitív feloldásából született a kedvezménytörvény. A Patrubány Miklós úr által kezdeményezett vagy a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett aláírásgyűjtés időszakában csendesen háttérben maradtak. Később, az elmúlt hetekben azt láttam, hogy aktív támogatóvá léptek elő, és a javaslat, a feltett kérdés elfogadására buzdítanak.

Az elmúlt tíz napban ugyanakkor meg azzal szembesültünk, mintha már nem is a kettős állampolgárságról beszélnének, hanem egy útlevél megadásáról, és semmi többről; miközben a kettős állampolgárság megadása egyébként pedig veszélyeztetné még azokat a kedvezményeket is, amelyek a magyarigazolványhoz kötődnek. Ez mintha meg még visszalépés lenne ahhoz képest is, mint amit a kormány javasol.

A magyar kormány a saját javaslatára vonatkozó parlamenti határozatot, kormányhatározatokat, törvénytervezeteket, törvénymódosítási kezdeményezéseket be fogja nyújtani a lehető legrövidebb időn belül, annak érdekében, hogy mindenki tudhassa, egészen pontosan mi is a kormány álláspontja.

Arra szeretném kérni ezek után a parlamentben ülő pártok közül az egyetlent, amelynek az álláspontját nem ismerjük itt világosan, nyújtsa be azt a törvénytervezetet, amelynek az elfogadását a parlamenttől kéri, amelyről úgy gondolja, hogy annak a törvénynek a megoldása annak a politikai, nemzetpolitikai szándéknak az érvényesülését, teljesülését fogja eredményezni, amit ő fontosnak tart. Ajánljuk az Országgyűlésnek, hogy kezdje el megvitatni mindezeket a törvénytervezeteket. Van még három hét a népszavazásig, mindenki megmutathatja világosan, fehéren-feketén: ezt szeretném, csak útlevelet szeretnék, vagy mást is szeretnék; ennek a másnak pontosan ez a tartalma, és ez meg nem a tartalma.

Ha ez így lesz, akkor értelmes vitát fogunk egymással folytatni, akkor lehet tudni, hogy kinek mi az álláspontja, melyik álláspontnak milyen következménye van, abban a következményben is hogyan fogunk osztozni, jogok és kötelességek hogy fognak majd egymás mellett élni és megférni. Akkor sikerül majd ebből a nagyon nehéz és sokunkat a kudarc lehetséges következményével fenyegető vitából egy értelmes, a megoldásokat közösen kereső vitát folytatnunk. És akkor majd nem minősítjük egymást, akkor nem kell majd megfelelni a politikusok által támasztott nemzeti és magyarságvizsgákon, hanem képesek vagyunk közösen, remélhetőleg jó döntést hozni.

Már csak egy hiányzik hozzá: arra kérem a legnagyobb ellenzéki frakciót, nyújtsa be a saját törvényjavaslatát vagy törvénymódosító elképzeléseit.

Köszönöm szépen, házelnök asszony. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(13.20)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Miniszterelnök úr beszéde 16 perc 15 másodperc volt, tehát a Házszabály 51. § (2) bekezdéséhez fűzött házbizottsági ajánlás értelmében 20 perc alatt 5-5 perces megszólalási lehetőségük van a frakcióvezetőknek.

Pokorni Zoltán frakcióvezető-helyettes úr jelezte elsőként hozzászólási szándékát. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt kormánypárti Képviselő Urak és Hölgyek! Az előbb hallhattuk a kormány első emberét. Kérdést intézett hozzánk, mi a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség álláspontja az állampolgárság ügyében, az úgynevezett kettős állampolgárságról tartandó népszavazás ügyében.

Miniszterelnök úr, a MÁÉRT ülésén a szövetség elnöke ezt kifejtette. Sajnálatos, de nyilván érthető: egyéb közfeladatai ellátása miatt ezen az ülésen akkor már nem tudott részt venni ön, amikor a Fidesz kifejtette az álláspontját. Nos, ha megengedi, az álláspontunk nagyon egyszerű: mindkét kérdésre december 5-én mi igennel kívánunk válaszolni, és arra kérjük az állampolgárokat, hogy ők is ezt tegyék.

Úgy látjuk, hogy majd’ minden ember, és ebben talán az ön mostani napirend előtti hozzászólása is megerősített engem, talán még ön is szíve mélyén igent mondana, de ismerek magam is nagyon sok olyan szocialista képviselőt, elkötelezett embert, aki szíve mélyén igent szeretne mondani a határon túli magyarok állampolgárságára, csak aggodalmak vannak benne, aggályok élnek benne: mivel jár ez, mennyibe kerül, valóban igaz-e, amiről a kormánypárti politikusok, az ön államtitkárai, miniszterei nap mint nap, sőt naponta többször is beszélnek, kiürül Erdély, ide özönlik 810 ezer ember, mindenki, aki kiváltotta a magyarigazolványt? A mi dolgunk, közös felelősségünk, hogy ezekre az aggályokra, ezekre a félelmekre értő és igaz, őszinte választ adjunk. Ha alaposak, akkor azt; ha alaptalanok, akkor azt is mondjuk ki őszintén!

Nézzük magát a kérdést! Állampolgárság. Kaphatott-e határon túli magyar állampolgárságot az ezt megelőző években? Kaphat-e most? Kaphat. Települtek-e át Magyarországra határon túli magyarok? Települtek. Évente 7,5-8 ezer ember döntött úgy - ne vizsgáljuk az indokaikat és az okaikat, nyilván nehéz döntés elhagyni a szülőföldet, ne rójuk meg őket, ne is mentsük föl -, úgy döntöttek, hogy Magyarországra jönnek. 7,5-8 ezren kértek és kaptak állampolgárságot. Nem tette tönkre a magyar gazdaságot, nem döntötte csődbe a magyar költségvetést. A kérdés, ami előttünk van, hogy a most népszavazásra kerülő kérdés növeli-e az áttelepülés mértékét, azt a fajta újkori népvándorlást előidézi-e, amiről ön is és a kollégái beszéltek, vagy pedig éppen ellenkezőleg: csökkenti, vagy teszem azt, indifferens ebből a szempontból.

Miről szól a népszavazásra föltett kérdés? Kaphat-e úgy állampolgárságot a jövőben határon túli magyar, hogy ne kelljen áttelepülnie, hiszen most az áttelepülés a feltétele az állampolgárság megszerzésének. Erre a MÁÉRT ülésén és korábban is a határon túli szervezetek kifejtették, hogy véleményük szerint, ha valaki állampolgársághoz juthat úgy is, hogy nem hagyja el a szülőföldjét, nem kell áttelepülnie, az szerintük mérsékli ezt az évente 7-7,5 ezer fős áttelepülést, azt csökkenti, de semmiképpen sem növeli. Nem hoz létre olyasfajta tömeges elvándorlást, amit önök vizionálnak.

Mi osztjuk a határon túli magyar szervezetek képviselőinek álláspontját. Az ő értékelésükkel értünk egyet inkább. Ön itt az Antall-kormány határon túli elveit, az akkor kialakított külpolitikai elveket idézte. Nos, akkor született az a meghatározó megállapodás, amit hosszú éveken keresztül be is tartott a Magyar Köztársaság parlamentje, hogy nem hozunk döntést, határon túli magyarokra vonatkozó döntést az ő tiltakozásukkal ellentétben. Meghallgatjuk őket, mielőtt rájuk vonatkozó döntést hozunk. Ön itt két héttel ezelőtt föltette ezt a kérdést: ki hallgatta meg a határon túli magyarokat? Mi meghallgattuk, és a hét végén kifejthették az álláspontjukat. Igénylik ezt a döntést, és az igen mellett törnek lándzsát.

Nézze, miniszterelnök úr, majd’ minden állam képes volt Európának ebben a régiójában ezt a kérdést megoldani. Képes volt Szlovákia, Románia, és nem ment tönkre a gazdasága. Képes volt Horvátország, Szerbia, képes volt rá Szlovénia, sőt Spanyolország, Franciaország, Olaszország és Görögország is megtette ezt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Miért akarja velünk elhitetni azt, hogy csak mi, magyarok nem vagyunk képesek ennek a kérdésnek a nyugodt elrendezésére? (Nagy, hosszan tartó taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja részéről Csapody Miklós frakcióvezető-helyettes urat illeti a szó.

DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Annak ellenére, hogy az ön által is említett legelső magyar-magyar csúcsoktól egészen a rossz emlékű elmúlt napokig minden magyar-magyar csúcson, Magyar Állandó Értekezleten volt alkalmam részt venni, mégsem a kritikai tanulságokról szeretnék szólni elsősorban.

Ezeket a konzekvenciákat le kell vonni, azonban ma inkább a Magyar Demokrata Fórumnak az előttünk álló kérdésben megalkotott álláspontjáról szeretnék beszélni. Az igen erre a kérdésre világos, azonban miért kell igent mondanunk egy kérdésre, amely kérdés nem jó? A kérdés ugyanis csak arról szól, hogy tisztelt választópolgár, akarja-e ön, hogy ebben az ügyben a Magyar Országgyűlés törvényt alkosson? Igen, akarja; vagy nem akarja, és akkor nem látjuk be a probléma megoldásának további útját. Így is lehet erre válaszolni, azonban ez a kérdés most már előttünk áll, annak ellenére, hogy a politikai elitet, az országot, az ország szavazóit, a választókat, az egész lakosságot, sőt a határon túli magyarságot is beleértve, akadt valaki, aki mindnyájunkat fölültetett egy hullámvasútra. Most tehát nem azon kell vitatkoznunk, hogy a hullámvasút le- vagy fölmegy, hanem hogy ki tudunk-e ebből keveredni. Azt pedig, hogy belekeveredtünk, tulajdonképpen, tisztelt Országgyűlés, önmagunknak köszönhetjük, mert ez a népszavazási kérdés arra is választ kér a választóktól, hogy szeretnék-e önök korrigálni azt a mulasztást, akarnak-e valamilyen törvényt alkotni a határon túli magyarok kedvezményes honosításáról, mármint azokéról, akik szeretnék ezt igényelni, akarnak-e ilyen törvényt alkotni abban az ügyben, amiben 14 év óta nem voltak képesek.

Miniszterelnök úr utalt arra, hogy a kormányzati dimenzióban az Antall-kormánytól máig milyen intézmények szolgálják a határon túli magyarok ügyét. Én ehhez szeretném hozzátenni még a magyar társadalmat, mint olyat, tehát a civil szférát, azt a sok-sok nemzeti kezdeményezést, áldozatkészséget, rokonszenvet, cselekvőkészséget, segítőkészséget, amit egészen az 1989-es romániai puccs első napjaitól kezdve megannyian, oly sokan máig nyújtanak, függetlenül attól, hogy a vészhelyzet vagy szükség, akárcsak egy kis segítség mértéke milyen. Szeretném továbbá kiegészíteni ezt a sort azzal is, hogy a magyar társadalom szolidaritása, tehát a civil szféra mellett mit tett a magyar média az elmúlt 14 évben annak érdekében, hogy a topográfiai memóriánk helyreálljon, hogy meg tudjuk mondani, hány kilométer Kassa, hogy meg tudjuk mondani, hány kilométer Szegedtől Szabadka, Eszék és a többi, hogy helyreálljon a nemzeti tudatban valami, amit, mondjuk így, hogy topográfiai történelmi memóriának tekinthetünk. És ebben a Duna Televíziót szeretném nagyon hangsúlyosan megemlíteni és a magyar sajtó minden írott és elektronikus orgánumát és újságíróját, aki ezt a problémát az elfeledettségből a nemzeti szolidaritás körébe hozta.

(13.30)

A leghétköznapibb ember is sokat tud erről a problémáról - köszönet érte. Viszont hiányzik a parlamenti dimenzió, hiszen Trianonban már volt magyar országgyűlés, de azóta sincs a Magyar Országgyűlésnek a határon túli magyarsággal foglalkozó bizottsága, noha házelnök asszony kezdeményezésére még a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma is megalakult.

A fő kérdés most az, tisztelt Országgyűlés, hogy a kedvezményes honosítást szorgalmazó magyar demokrata fórumos javaslathoz hogyan viszonyulunk. A holnap kezdődő négypárti parlamenti egyeztetésnek két kiindulópontja lehet. Az egyik az, hogy az MDF javaslatáról képesek vagyunk-e még december 5-e előtt törvényt alkotni, a másik pedig az, hogy a lehető legjobb megoldások - ahogy azt Markó Béla elnök úr is hangsúlyozta -, a legoptimálisabb és talán a legegyszerűbb megoldások kiválasztásával meg tudunk-e állapodni december 5-ig egy olyan törvény tartalmában, amelyet négypárti egyetértéssel szeretnénk meghozni.

Végezetül, tisztelt miniszterelnök úr, a kedvezményes honosítás RMDSZ és más határon túli magyar szervezetek által is támogatott javaslata az MDF álláspontja szerint természetesen a legjobb javaslat (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), de ez nem azt jelenti, hogy az egyetlen. Mi, akik ezt a tárgyalást kezdeményeztük, azzal szeretnénk a holnapi napot megkezdeni, hogy a szülőföld-stratégia érdekében végre valami konkrétumot alkossunk…

ELNÖK: Képviselő úr, kérem, fejezze be a mondatot!

DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): …és ne pusztán ebben a mókuskerékben vagy egyéb cirkuszi eszközökben tartózkodjunk.

Elnézést kérek, elnök asszony. Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.)

ELNÖK: Tekintettel arra, hogy ötperces megszólalási lehetőség van, kérem, ne hozzák nehéz helyzetbe az elnöklőt. Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonyt illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Frakcióvezető asszony!

LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Csapody Miklós az imént úgy fogalmazott, hogy hullámvasútra ültettek minket. Miniszterelnök úr azt mondta, hogy csapdában vagyunk mindannyian. Ugyanarra gondoltak. Igen, csapdában vagyunk, egy rossz módon, rossz időben feltett rossz kérdés csapdájában. Legmélyebb történelmi sebeink körül matatnak, de avatatlan kézzel. És ilyenkor mindig félő, hogy a seb ettől nem gyógyul, hanem majd begyullad és elmérgesedik.

Péntektől világossá vált, hogy valódi, teljes jogú állampolgárságot senki nem mer, nem akar adni. Már Orbán Viktor úr is csak európai útlevélről beszélt. Nem véletlen, hogy olyan javaslatot, amire a népszavazás vonatkozik, még egyetlen kormány sem terjesztett be, az előttem szóló Pokorni Zoltán úr kormánya sem. Pedig ha mi sem egyszerűbb ennél, ha valóban egyetlen fillérbe sem kerül az állampolgárság, akkor miért nem kezdeményezte ezt annak idején az Orbán-kormány? Sőt, miért nem írt be akár egyetlen, a későbbi állampolgárság tervére utaló mondatot sem a státustörvénybe? Sőt, miért írta be ezzel ellentétben azt, hogy a státustörvény által biztosított kedvezmények és az állampolgárság kizárják egymást?

Világos a válasz: tudták, akkor még tudták, hogy mit jelent az állampolgárság, s érthetően és jogosan nem ezt akarták kínálni. Nem volt még Magyarországon olyan kormányzati erő, amely ebbe a kétes kalandba bele merte, bele akarta volna vinni a nemzetet.

Orbán Viktor úrban pénteken - helyesen - felébredt az egykori miniszterelnök, ezért beszélt állampolgárság helyett útlevélről. Lehet persze - most erre utaló szavak is elhangzottak -, hogy a frakciója majd ismét leszavazza, ahogy ez a tőzsdei árfolyamnyereség-adó ügyében történt. De Orbán Viktor úr szavai mégiscsak azt mutatják, hogy a népszavazás valódi kérdésére, a teljes jogú állampolgárságra senki sem akar igent mondani. A különbség csak az, hogy van, aki ezt ki meri mondani, és van, aki nem.

A csapdából két kiút van, az egyik a mismásolásé, a másik az egyenes beszédé. A mismásolás útja is fölrajzolódik: hazudjuk azt a választónak, hogy az állampolgárság nem is állampolgárság, hanem útlevél, aztán majd a parlamentben úgy csűrjük-csavarjuk a dolgot, fütyülve a népszavazás eredményére, ahogy nekünk tetszik. Olyan ez, mintha kimondanánk az anyakönyvvezető előtt az igent, utána meg azt mondanánk, mi úgy értettük, hogy ez csak egy szombat esti közös mozizásra vonatkozik. (Derültség az MSZP soraiban.) Tudom, fújt már visszavonulót a Fidesz - és nagyon helyes, hogy megtette -, legutóbb például a sorkatonaság kérdésében is. De ott legalább becsülettel tette, és nem mondta azt, hogy a sorkatonaság tulajdonképpen nem is sorkatonaságot jelent.

Aki elolvassa a népszavazási kérdést, pontosan tudja, hogy ott bizony állampolgárságról van szó. Egyáltalán, megmondta-e Orbán Viktor úr frakciótársának, Semjén Zsoltnak, hogy neki más a véleménye? Semjén Zsolt tudniillik világosan azt nyilatkozta, hogy nincs állampolgárság választójog nélkül. Megmondta-e a friss szövetséges, korábban megvetett Patrubány Miklósnak, hogy ne beszéljen összevissza évi százezer bevándorlóról, mert a Fidesz igazából csak útlevelet akar adni? Pedig a kék nem zöld, a fekete nem fehér. Ha valaki nem állampolgárságot akar, hanem útlevelet - amivel én egyetértek -, akkor erről kell beszélnie, és erre vonatkozó tervet letenni az asztalra. Mi erre készülünk.

Egyébként sietek újra leszögezni, az MSZP tudomásul veszi és tisztességesnek tartja a tudatosan igennel szavazók magatartását is, ahogy a tudatosan nemmel szavazókét is. De soha nem lesz bűnrészes egy olyan politikai cinkosságban, amelyik először az igenre buzdít, majd ha véletlenül az igenek valóban többségbe kerülnek, akkor kiderül, hogy csak viccelt, és állampolgárság helyett majd útlevelet ad. Van tisztességesebb kiút: tisztességesen és őszintén megmondani, hogy a nemzet befogadóképessége korlátlan, de az államoké sosem az. Az államnak vannak határai, amelyeken békés úton nem tud változtatni. A nemzetnek nincsenek, feltéve, ha a nemzet polgárainak lehetővé teszik határaink akadálytalan átlépését. Mi ezt várjuk. Mi ilyen javaslatot várunk a kormánytól. Azt várjuk, hogy az államhoz való csábítás helyett a nemzethez tartozás jogait, a nemzetpolgárságot biztosítsa. Erre igent mondunk, de lesz bátorságunk nemet mondani az ettől eltérő megoldásokra.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető asszony. A Szabad Demokraták Szövetségének frakciója részéről Kuncze Gábor frakcióvezető urat illeti a szó. Frakcióvezető úr!

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A MÁÉRT-vitából is meg a mai megszólalásokból is levonható a következtetés, hogy valóban egy rossz kérdésfeltevéssel állunk szemben, egy végiggondolatlan, felelőtlen kérdésről kell az embereknek december 15-én dönteniük. A vita pedig arról folyik, hogy erre a rossz kérdésre adjunk esetleg egy rossz választ, mert én az “igenö választ rossz válasznak tartom, s anélkül adjuk ráadásul az igen választ, hogy tudnánk, utána viszont milyen választ adunk, ha tényleg igen lesz a végeredmény. Mert, tisztelt képviselőtársaim, végigülve a MÁÉRT vitáját mondhatom, nincs egyetértés abban, mit is jelent valójában az igen válasz, miről is beszélünk.

Elhangzott itt már, hogy van, aki azt mondja, útlevelet kell adni, erről szól a kérdésre adott igen válasz. Node, tisztelt képviselőtársaim, először is a magyar állampolgárság egy útlevelet jelent? Egy utazási okmányt? Végiggondoltuk, hogy mi is az állampolgárság tartalma, hogy az az állam területén élő emberek jogait és kötelezettségeit tartalmazza? Hogy tudjuk ezt megtenni, a határainkon kívülre milyen jogokat tudunk adni, és milyen kötelezettségeket tudunk megfogalmazni? Nem véletlen, hogy a nemzet és a politikai nemzet fogalma eltér egymástól; az ezért van, ahogy a miniszterelnök úr ezt más szavakkal megfogalmazta.

Márpedig ha nem tudjuk, hogy az igen válaszra mi a válaszunk, akkor hogy tudunk arról beszélni, hogy ennek vajon mik a következményei? Van, aki azt mondja, hogy az égvilágon semmi, nem kerül semmibe, adunk egy útlevelet, aztán lehet vele utazgatni. Én nem gondolom, hogy ez így lenne, mert ha valakinek állampolgárságot adtunk, amihez mellesleg járul egy utazási okmány is, akkor ebben az esetben milyen alapon tagadnánk meg tőle, ha valóban Magyarországon akar élni. Nem tehetjük.

(13.40)

Én nem is gondolom egyébként, hogy az egy szerencsés üzenet lenne, hogy most meg majd állampolgárságból létezik kétféle Magyarországon, egy a miénk - minden joggal meg persze kötelezettséggel -, és egy azoké, hát az egy ilyen kis másodrendűbb, azzal meg majd utazni lehet. Nem hiszem, hogy ilyet egyáltalán a törvényeinkbe tudunk iktatni, vagyis még mindig nem tudjuk, hogy az igen szavazatra valójában mi a megfelelő válasz.

És akkor azt sem tudjuk természetesen, hogy mik ennek a költségvonzatai. Azt állítani, hogy nincsenek, az teljesen lehetetlen persze. Hogy mikor mekkora, azt sem tudjuk megmondani, mert ahhoz meg azt kellene tudni, hogy vajon ez felgyorsítja-e a letelepedést Magyarországon egyébként, ami egyúttal azt jelenti, hogy felgyorsítja a szülőföld elhagyását; ezt mellesleg senki nem akarja, sem a határainkon belüliek, sem a határon túliak, sem azok politikai szervezetei, akiknek, megjegyzem, az igen álláspontját megértem: etnikai alapon szerveződött politikai szervezetekről van szó, természetes módon mondanak igent.

De kényszeríthetjük-e a magyar állampolgárokat arra, hogy egy kérdésben, aminek nem ismerik a következményeit, felelős döntést hozzanak, aminek aztán valamilyen ma még nem ismert következményei lesznek? Hát én azt gondolom, hogy nem. Ezért mondjuk azt, hogy nemmel kell szavazni, mert a nem szavazat valójában fenntartja a jelenlegi állapotot, és lehetővé teszi a mindenki számára megfelelő megoldások keresését, abban a keretben, ahol többet tudunk tenni a szülőföldön való maradás, a szülőföldön történő érvényesülés érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! A XXI. században élünk. Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. Ez más, mint ami eddig volt. Most, a XXI. században egy XX. században keletkezett, a lelkünkbe égetett problémára, Trianonra elkezdtünk keresni egy XX. századi választ. Nem jó! Miért nem arról beszéltünk és vitatkoztunk, hogy mit jelent az EU-csatlakozásunk a határon túliaknak, hogyan tudunk ebből az ő számukra is profitálni, hogyan tudjuk ennek minél több előnyét a számukra megszerezni; hogyan tudjuk elősegíteni, hogy előbb-utóbb ők is az Európai Unió polgárai is legyenek; mit tudunk tenni annak érdekében, hogy már most, amíg ez a lehetőség nem adott számukra, lehetővé tegyük a boldogulásukat, lehetővé tegyük az erőteljesebb gazdasági fejlődést számukra? Ez a valódi kérdés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), nem pedig a XX. századi álkérdés.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Miniszterelnök úr!

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A tisztességes szándékú nemzetegyesítés útjában sokfajta akadály van. Ezek többségét régóta ismerjük. De úgy látom, hogy lassan tornyosul egy újabb akadály is. Az az akadály, amelyet éppen ez a vita állít magyar és magyar közé. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Az, hogy azon múlik tisztességünk és magyarságunk a legnagyobb jobboldali párt ítélőszéke előtt, hogy az egyébként általuk is rossznak tekintett kérdésre hogyan válaszolnak emberek.

Akik úgy válaszolnak, ahogyan ők javasolják, azok becsületesek. Akik úgy válaszolnak, ahogyan ők szeretnék, azok tisztességes magyarok. Akik úgy válaszolnak, ahogy ők szeretnék, talán még bebocsátást is fognak nyerni minden magyarok örökké való mennyországába. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) De gondolnám, hogy ez nincsen rendjén. Gondolnám, hogy miközben a magyar nemzet újraegyesítéséről beszélünk, nem kellene olyan újabb határokat vonni magyar és magyar közé, hogy miközben egyesül a nemzet az egyik oldalon szándékai szerint, kirekesztésre kerülnek azok, akikkel nem ért egyet a magyar jobboldal (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nevetséges!), mert hát akkor éppen nem az történik, amit szeretne a magyar jobboldal, hanem az ellenkezője. Ha pedig ez történik, akkor ki fog derülni, hogy nem a közös magyar nemzet megerősítéséről, hanem a jobboldal politikai megerősítéséről szól ez a történet. Lehet ez is cél, csak a kettő nem ugyanaz. (Taps az MSZP soraiban.)

Én szeretném, ha a magyarságom dolgában... (Dr. Simicskó István: Miben?!), hazafiúi létem dolgában nem a jobboldal ítélőszéke elé kellene állni, és nem kellene a képviselő úrnak arra a cinikus megjegyzésére most válaszolnom, hogy “milyen ügyben is?ö, képviselő úr. Az az igazság, képviselő úr, hogy soha nem venném a bátorságot, bármennyi vitám is van önnel, hogy megkérdőjelezzem az ön magyarságát, jóhiszeműségét és tisztességét. (Taps a kormánypártok soraiban.) És nem gondolom, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke mint egy hivatal viselője vagy Gyurcsány Ferenc mint magyar állampolgár adott önnek erre okot. Ez a probléma, képviselő úr, hogy úgy gondolják, hogy ilyen módon lehet magyarságában megsérteni még a miniszterelnököt is. Mit fognak majd akkor mondani azokra, akiket még a hivataluk sem véd az önök ilyenfajta szavaival szemben? (Taps a kormánypártok soraiban.)

Másodszor. Az elmúlt napokban többször a fejünkhöz vágták, hogy miért számol itt bárki is, miért próbál meg kalkulálni bármit is; magyarságunkat nem lehet pénzben mérni. Igazuk van. De ebből az következne akkor, tisztelt ellenzéki képviselők, hogy amikor a költségvetési vitában holnap önök fel fognak állni, és azt mondják, hogy több pénz kell a magyar falunak, azt fogják mondani ezen az oldalon, hogy “maguk pénzben mérik a magyar földetö? Amikor azt fogják mondani, hogy több pénz kell vallásgyakorlásra, azt fogják mondani a kormánypárti képviselők, hogy “önök pénzben kívánják mérni legszentebb, Istenben való hitünketö? Amikor pénzt akarnak majd kérni a nyugdíjasoknak, azt fogják mondani, hogy “tisztességben eltöltött kort maguk pénzben akarnak mérniö? (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Hát ugye ezt önök sem gondolják komolyan?!

Természetesen az a dolgunk, hogy közösen igazgassuk az országot, annak valamennyi kötelezettségével együtt; ezeknek a kötelezettségeknek van lelki természete, van sok egyéb természete, és van a végén anyagi természetű következmény is. Azt tudom önöknek mondani, hogy az Isten óvja meg Magyarországot egy olyan kormánytól és egy olyan parlamenttől, amelynek, ha döntéseinek következményét ki akarja számolni, akkor szégyenkeznie kelljen emiatt. Nehogy így történjen, mert baja lesz az országnak ebből! (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Áder János: Pont ilyen kormánya van most Magyarországnak!)

Harmadszor... Azt kérem öntől is, frakcióvezető úr (Kuncze Gábor: Falra hányt borsó!), hogy vessünk véget ennek az elvi típusú vitának, mert ebből nem lesz a végén törvény. Azt kérem önöktől, nyújtsák be az Országgyűlésnek (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nyújtsátok be ti!) azt a törvénytervezetet, amelyben benne van, hogy ha az fog történni, amit önök szeretnének, azaz hogy a népszavazáson az igen kerül érvényes és eredményes többségbe, akkor önök milyen törvényi szabályozást szeretnének. Hadd lássa Magyarország, hogy milyen a Fidesz megoldása - azt látni fogja Magyarország, hogy milyen a kormány megoldása -, és akkor el lehet dönteni, hogy a Fidesszel mennek tovább Magyarországon, vagy a kormányt támogatja a többség.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)