Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azzal kell kezdenem, amivel Nacsa képviselő úr kezdte. Valóban érdemes emlékezetünkbe idézni azt, hogy a koronavírus-járvány remélhetően legnehezebb időszakában az iskolák és a pedagógusok emberfölötti munkát végeztek, amikor próbáltak egyébként a kormány évtizedes mulasztása ellenére üzembe helyezni, működtetni egy olyan távoktatási rendszert, amire egyébként előtte nem volt példa, és amihez sajnálatos módon elmulasztott idejében megfelelő szakmai támogatást és felkészülést biztosítani a kormány a békeidőkben.Egyetértek abban Gurmai Zita képviselő asszonnyal is, hogy persze köszönettel tartozunk a szülőknek is, akik nagyon gyakran maguk voltak a szenvedő alanyai annak, hogy a gyerekeknek egy sor feladatot úgy kellett megoldaniuk otthon, hogy egyébként ehhez nem kaptak megfelelő támogatást, megfelelő segítséget.

Szerintem ezt a történetet azért érdemes most idehozni, azon kívül, hogy persze így pedagógusnap előtt emlékeztetni a pedagógusok érdemeire mindig szerencsés és helyénvaló dolog, mert megmutatja azt, hogy ez az oktatási rendszer jobbat érdemel, mint az az oktatásirányítás, amit ma kap. Sajnos, ez a törvényjavaslat is ezt bizonyítja, tisztelt képviselőtársaim, azt, hogy hiányzik az oktatási kormányzatból az a képesség, hogy szembenézzen a valódi helyzettel, és valódi válaszokat keressen az egyébként az oktatásban meglévő, nem feltétlenül friss, nagyon gyakran nagyon régi problémákra.

Azt szeretném megköszönni államtitkár úrnak, hogy nemcsak a jó, hanem a problémás részeiről is beszélt a törvényjavaslatnak, még akkor is, hogyha nem mindenütt fejtette ki teljes egészében a probléma lényegét.

De hadd kezdjem azzal, amiben egyetértünk. Biztosan ilyen a nemzetiségekre vonatkozó szabályozás. Mindannyian itt a parlamentben abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a nemzetiségek bizottságának munkája nyomán nyomon tudjuk követni tulajdonképpen azt a munkát, ami zajlik folyamatosan a nemzetiségi intézményrendszer fejlesztése területén, és meg tudjuk köszönni mind bizottsági elnök képviselő úrnak, mind pedig a szószólóknak azt, hogy ebben a munkában folyamatosan részt vesznek, és a kormánynak is meg tudjuk köszönni egyébként, hogy sok minden más társadalmi csoporttal ellentétben az innen érkező kezdeményezésekre pozitívan reagál.

(18.40)

Majd persze kíváncsiak leszünk arra, hogy a képviselő úr és a szószóló asszony is teljesen egyetérte ezzel a javaslattal, de ez mindenképpen egy jó irányú javaslat, és úgy tűnik, hogy fejleszti a nemzetiségi oktatást, és én is úgy tudom, hogy ez alapvetően megfelel azoknak a kéréseknek, amelyeket a nemzetiségek képviselői megfogalmaztak.

Féloldalas a helyzet az ingyenes tankönyvellátás tekintetében. Talán emlékeznek rá, hogy ezt a programot mi kezdtük el annak idején, amikor mi kormányoztunk, de mi ezt a rászoruló gyerekek számára biztosítottuk, mert azt mondtuk, hogy elsősorban annak kell ingyenes tankönyvet adni, akinek gondot jelent anyagilag ezt megvásárolni; államtitkár úr gyermekei számára, ha vannak, és az én gyermekem számára mi meg tudjuk venni a tankönyvet. Az a probléma, államtitkár úr, ami a szocializmussal általában probléma szokott lenni, hogy ha ingyen van és egységes, akkor a minősége is rossz.

Az a helyzet, hogy azzal, hogy önök kiiktatták a szakmai versenyt a tankönyvellátás rendszeréből, cserébe az ingyenességért, azt érték el, hogy jelentősen leromlott a tankönyvek minősége minden értelemben. Ma az iskolában a pedagógusok jelentős része  én tudom, hogy egyébként nem teljesen szabályszerűen  nem az önök által ingyen biztosított tankönyveket használja, hanem azokat a tankönyveket, amiket megszoktak, amelyek jó minőségűek, és amelyeket sok-sok év tapasztalata alapján fejlesztettek a tankönyvírók és a kiadók. Mondhatom azt is, hogy ha tetszik, van pult alól árult tudás is a magyar közoktatási rendszerben, és ez is a szocializmus jellegzetessége.

Én örömmel fogom látni, ha önök létre tudják hozni azt a csodát, hogy lesz mindenki számára ingyenes, jó minőségű és szabadon választható tankönyvkínálat. De önök ezek közül jelenleg az elsőt teljesítik, a másik kettőt pedig nem. És ez nem jó így. Azt gondolom, hogy ennek így nagyobb a kára, mint annak, hogy a jómódúaknak is ingyen lehet biztosítani tankönyveket. Még egyszer mondom, én nem ellenzem az ingyenes tankönyvellátást, azt ellenzem, ha ennek a tankönyvi falanszter az ára. Ez nem jó így, tisztelt államtitkár úr.

A második kérdés, amit ön is említett, de talán nem teljes mértékben mondta el ennek a hátterét, az az ingyenes oktatáshoz való hozzáférés, s ezen belül  mondjuk így az egyszerűség kedvéért  a művészetoktatáshoz való hozzáférés. Mert igaz ugyan, hogy önök másfajta módon visszahozzák ezt a törvényben, csak közben elvesztették belőle a hátrányos helyzetű gyerekeket.

Csak a sajátos nevelési igényű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek kerültek bele most már abba a körbe, akik számára garantáltan ingyenes ez a fajta oktatás. És ez probléma, hiszen természetesen tudjuk, hogy a szabályok szerint jóval több hátrányos helyzetű gyermek van. Számukra gondot jelent az, ha  ne menjünk bele  lényegében tandíj-kötelezettség keletkezik. Fontos lenne, hogy őket behozzuk az oktatási rendszerbe, mert a halmozottan hátrányos helyzet kritériumai viszonylag szigorúak.

Azért azt is mondjuk el a méltányosság kedvéért, hogy azok az aggodalmak, amelyek arra vonatkoztak, hogy az autista gyermekek kimaradhatnak ebből a támogatott körből, nem alaposak, hiszen a sajátos nevelési igényű körbe beletartoznak az autista és a tartós betegséggel élő gyerekek is.

Ebből a szempontból tehát ott nincs probléma; a probléma a hátrányos helyzetű gyerekek nagy csoportjával van, akik ebből kimaradnak.

Azt mondja államtitkár úr, hogy azért van szükség arra, hogy innen kezdve kormányrendelet szabályozza a pedagógusminősítések rendszerét, mert olyan gyakran változik a pedagógusképzés, hogy ehhez folyamatosan hozzá kell igazítani a törvény mellékletét. Tisztelt államtitkár úr, ez beismerése annak, hogy összevissza matatnak a tanárképzéssel az elmúlt tíz évben. Ez beismerése annak, hogy nem képesek fenntartani egy olyan rendszert, amit ne kellene folyamatos módosításokkal követni. Ráadásul abban a helyzetben, amikor önök folyamatosan titkolják a tanárhiány adatait, csak közvetett módon tudunk következtetni arra, például a kompetenciamérés kérdőíveiből, hogy mekkora a szakostanár-hiány a magyar közoktatásban, és ezek a számok katasztrofálisak egyébként; ebben a helyzetben, ne haragudjon, államtitkár úr, de nincs bizalom abban, hogy a kormány nem arra kívánja fölhasználni ezt a felhatalmazást, hogy innen kezdve ahelyett, hogy olyan tanárképzést hozna létre, ami stabilan működik és amelyik vonzó a diákok számára, na meg hogy a lényeget mondjam, ahelyett, hogy olyan fizetéseket adna az iskolákban, ami miatt megéri a fiataloknak elmenni a tanári pályára, önök inkább majd azzal próbálkoznak, hogy a rendeletben a képesítési követelmények  hogy fogalmazzak finoman?  célirányos megváltoztatásával próbálják orvosolni a szakképzett pedagógusok hiányát. Az a baj, tisztelt államtitkár úr, hogy attól, hogy a rendeletben felhatalmazzák őket, még nem fog tudni valaki tanítani. Ez a probléma. Lehet a rendelettel trükközni, és én élek azzal a gyanúperrel, hogy önök sajnos erre is fel kívánják használni ezt a szabályozást.

Jut eszembe, Nacsa képviselő úrnak  aki valami miatt kiment a teremből  jelezném, hogy az a szám, amit ő mond, az úgy van, hogy beleszámolja azokat is, akik nyugdíjba mentek tíz év alatt, illetve nyolc év alatt, 2002 és 2010 között. De az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy azóta is mennek ám pedagógusok nyugdíjba. Azt lehet csinálni, hogy ezt nem mutatják ki, csak ez nem segít megoldani a problémát. A nagy különbség az, hogy a mi időnkben volt elég szakos pedagógus az iskolákban, most meg nincs. Ez egy nagy különbség, és ez tényleg árt az oktatási rendszernek, a számokkal való bűvészkedés meg nem sokat használ az oktatási rendszernek.

Hogy mi a helyzet, erről is szeretnék röviden szólni. Szemben Gurmai képviselő asszonnyal, én nem térnék ki majd arra a törvényjavaslatra, amit a jövő héten fogunk tárgyalni, bár az egy törvényalkotási nonszensz a maga módján, hogy a kormány kettévágta ezt a törvényjavaslatot, és a közoktatási törvénybe tartozó részét itt nyújtja be. Itt a parlament lényegében egy biankó felhatalmazást ad, jogi értelemben biztosan. Tudjuk, hogy mi lesz benne, mert már benyújtották a másik törvényjavaslatot is, de hát nem véletlenül kalandozik mindig ebbe az irányba a vita, mert a két javaslatot nyilván egyben lenne érdemes tárgyalni. Most azt mondják nekünk, hogy a köznevelési törvényben adjunk helyet az iskolaőrségnek, aztán majd egyszer kiderül, hogy mit csinál egyébként az az iskolaőrség. Tegyük hozzá, hogy ez jogalkotási szempontból, szakmai szempontból nincs rendben.

De most beszéljünk arról, hogy ha már a köznevelési törvényben van, akkor nevelési, iskolairányítási rendszer szempontjából ez mit jelent. Abban nyilván nincs köztünk vita, hogy az erőszaknak semmilyen módon nincs helye az iskolában. Ebben nincs vita köztünk. Abban sincs vita köztünk, hogy hatásosabb, eredményesebb fellépésre van szükség. Államtitkár úrnak még rendes szakmája volt akkor, de mi ezt a vitát, akik már 2010 előtt is itt ültünk a parlamentben, időnként lefolytattuk, és nagyon gyakran meghallgattuk az akkori ellenzéktől, hogy azért van erőszak az iskolákban, mert átkos, liberális, modernista kurzus uralkodik az oktatási rendszerben, és ez ennek a következménye. Na hát, tisztelt Ház, 2010 óta már nyoma sincs semmilyen modernizmusnak meg liberalizmusnak az oktatásban, meg egyáltalán semminek, ami korszerűbb Hóman Bálintnál, és mégis van iskolai erőszak! Micsoda csoda! Azért, merthogy ezek a politikai vuduk, ezek a politikai szövegek nem segítenek megoldani a problémát.

Ha emlékeznek rá, s erre Gurmai Zita képviselő asszony már emlékeztetett, az akkori kormányzat komolyan vette ezt a problémát. Felkértük az oktatási jogok biztosát, aki az oktatás nagyon kevés még meglévő, a politikai lövészárkok minden oldaláról tisztelt szereplője, hogy végezzen egy nagyon komoly vizsgálatot, s mellesleg a minisztérium ehhez jelentős finanszírozást is biztosított. Ezután elkészült egy részletes jelentés, amelyik egyrészt bemutatta a jelenséget, másrészt pedig azzal az igénnyel lépett fel és számos intézkedést fogalmazott meg, hogy ezekből az intézkedésekből jöjjön létre egy olyan nemzeti iskolai erőszak elleni stratégia, amelyik komplex módon kezeli a problémát. Önök ezzel adósak. Ez az, ami tíz éve nem születik meg. Biztos úr egy ideig ismételte különböző előadásokon és konferenciákon ezt az igényét, aztán azóta letett róla. De ma is az a helyzet, hogy ez egy nagyon súlyos, nagyon komplex probléma, amire komplex megoldás kell. Én örömmel hallom államtitkár úrtól, hogy van szándék más intézkedésekre is, csak nem látom őket, és nem látom azt a koncepciót sem, amely alapján ezt az intézkedést meghozzák.

(18.50)

Szerintem egy alapvető kérdésben meg kéne egyeznünk, mi legalábbis ezt így gondoljuk: pedagógiai problémákat pedagógiai eszközökkel kezelünk, rendőri eszközökkel bűnözőket kezelünk. A diákok nem bűnözők. A diákok azért vannak az iskolában, hogy neveljük őket. Az a dolgunk, hogy olyan iskolákat hozzunk létre, amelyek erre képesek. Amikor a kormány rendőröket vagy kvázi rendőröket akar az iskolába küldeni, akkor ez beismerése annak, hogy önök alulmaradtak az iskolai erőszakkal folytatott küzdelemben.

Ez a beismerése annak, hogy nem képesek oktatási rendszeren belüli pedagógiai eszközökkel kezelni ezt a problémát.

Az a helyzet, ugye, mondtam, hogy nagyon kevés adatot adnak ki, de például 2018-ban véletlenül nem figyeltek, és kiszivárgott néhány adat a pedagógushiányról, pontosabban a szakemberhiányról: akkor éppen 420 betöltetlen gyógypedagógus-állás és 72 betöltetlen iskolapszichológus-álláshely volt  ez nem teljes körű felmérés, mert nem teljeskörűen válaszoltak a tankerületek. Az a helyzet, államtitkár úr, hogy nincsenek meg ma az iskolai erőszak elleni küzdelem pedagógiai, szakmai és pénzügyi feltételei az iskolában. Erre kellene koncentrálni, erre kellene a pénzt költeni, erre kellene odafigyelnie a kormánynak.

Nem rendőr kell az iskolákba, hanem több iskolapszichológus, több gyógypedagógus, több mentálhigiénés szakember, több szociális munkás. Több szabadság kell a pedagógusoknak, hogy dolgozni tudjanak, és ne ostoba adminisztratív előírásoknak feleljenek meg. Több szabadság kell az iskoláknak arra, hogy megválasszák a megfelelő pedagógiai módszereket, amelyek az adott diákok között eredményesek. És több fizetés, nagyobb megbecsülés kell a pedagógusoknak, azért, hogy a legjobbak menjenek erre a pályára, hogy fiatalok is menjenek erre a pályára, és ne öregedjen el a szakma. Ezzel lehet tenni az iskolai erőszak ellen, ez az, amivel önök segíteni tudnának. Én nagyon sajnálom, hogy önök nem néznek szembe ezzel a valódi kihívással, hanem ehelyett szerintem alapvetően hatástalan vagy hatásában káros intézkedéseket tesznek.

Összefoglalóan azt tudom tehát mondani, hogy sajnálatos módon ez a köznevelésitörvény-módosítás csak nyomokban tartalmaz szakmai elemeket és támogatható intézkedéseket, általánosságban egy olyanfajta sodródó oktatáspolitikának a dokumentuma, amelyik nem érti, hogy mi történik az oktatásban, és nem mer érdemben lépni a problémák megoldására. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)