Felszólalás adatai

(10.00)

Ebben az értelemben nyilvánvaló, Karas Monika elnök asszony az előző időszakról számol be, ebből következően azt is el kell önöknek mondanom, hogy ezek a kritikai megjegyzések, amelyek majd el fognak hangzani, nyilvánvalóan az intézményt és nem az ő eddigi munkáját érintik. Hozzáteszek ehhez még egy változást. Mátrai Gábor vezette ennek a hatóságnak a frekvenciagazdálkodási részét, akinek a teljesítményével egyértelműen nem vagyunk elégedettek. Az, hogy nem tudjuk támogatni ezt a beszámolót, az is elsősorban a frekvenciagazdálkodás és a pályázatok területén kialakított viszonyrendszernek, amelyet majd természetesen részleteiben is ismertetni fogok... - a fő oka egyéb más területeken, de erre is kitérek majd; látunk olyan tendenciákat, amelyeket a hatóság munkájában pozitívan értékelhetünk.

Az első, amiről szeretnék beszélni, az az álláspont, amelyik jelen pillanatban ellentétes Karas Monika elnök asszony álláspontjával, nevezetesen, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - most kifejezetten csak az infokommunikáció és a frekvenciagazdálkodás területéről beszélek - beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. A mi reményeinket ez a hatóság nem váltotta be. Ez nem elsősorban az ott dolgozó emberek vagy az intézményrendszer vezetéséhez kötődik, hanem ahhoz az alapkoncepcióhoz, amely szerint Magyarországon elsősorban médialapú hírközlési hatóságnak kell működnie. A mi megítélésünk szerint a hatóságnak ez a típusú működési mechanizmusa ellentétes a magyar gazdaság érdekeivel. Nem hisszük, hogy a hírközlés a médiacentrumú szabályozás keretei között igazán hatékony szabályozást fejthet ki Magyarországon. Sokkal inkább úgy érezzük, az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy inkább át kellene térnünk a német modellre, ahol is a hírközlés egyértelműen a közlekedés, a szolgáltatás, az ipar területeivel van összekapcsolva, hiszen ott termelődik a nemzeti jövedelemnek egy nagyon jelentős része, ott van lehetőség új típusú iparágak kialakítására, egy egészen más típusú szabályozási logika megteremtésére.

Nem hisszük, hogy Magyarország gazdasága szempontjából a médiaszabályozás-vezérelt frekvenciaszabályozás és frekvenciapolitika a megoldás, sokkal inkább azt hisszük, hogy a frekvenciagazdálkodás, az új típusú szabályozás egy egészen új típusú ipar társadalmi körülményeit teremthetné meg Magyarországon, és ezt sokkal jobban tükrözné egy olyan típusú hatóság kialakítása, amelyet mi szorgalmazunk. Ennek a lényege az, hogy a médiakérdésekkel, benne a médiához kötődő frekvenciakérdésekkel adott esetben foglalkozik egy hatóság, s a másik pedig kifejezetten az ipari területtel, a szolgáltatásokkal, az infokommunikációval, az internetiparral, azokkal az egyébként kommunikációs alapú szolgáltatásokkal és az azokhoz kötődő szabályozással, amelyek jelen pillanatban a hatóság munkájában, szervezetében ebből következően nyilvánvalóan egy kicsit háttérbe sorolódnak.

De nemcsak az a kérdés önmagában, hogy a hatóságban a háttérbe sorolódnak-e, hanem az, hogy így, ebben a formájában ez a típusú hatósági munka teljesen leválik a kormányzat befolyásáról, a kormányzattal való együttműködéséről, és ezáltal el is veszítjük azokat a szinergiákat, amelyeket a frekvenciagazdálkodással, a magyar ipar vagy az internetipar, vagy a távközlési ipar tekintetében megnyerhetnénk. Hiszen itt egy olyan hatóság állt fel az elmúlt időszakban - és ez a következő, amit kritika tárgyaként el kell mondanom -, amely hatóság állam az államban működik. Emlékszünk azokra a vitákra, amelyek keretei között ez a hatóság egyre inkább levált nemcsak az állami és a parlamenti ellenőrzés mechanizmusairól, hanem a vele történő együttműködés lehetőségeiről is. Ezt mi egyáltalán nem tartjuk jó iránynak. Nem tartjuk jó iránynak azt, hogy vitatjuk a hatóság beszámolóját, és például a kormánynak az az álláspontja, hogy köszöni szépen, őneki erről nincsen véleménye, hiszen egy önálló, autonóm hatóságról beszélünk. Majdhogynem azt mondhatnám, mintha mondjuk, az Alkotmánybíróság beszámolóját vagy az önálló bíróság beszámolóját hallgatnánk itt, csakhogy a helyzet az, hogy a Hírközlési Hatóság és különösen a hírközlés hatósági szerepe nem egy önálló hatalmi ág. Ennek az irányításnak szervesen kell kapcsolódnia a magyar társadalom, a magyar közigazgatás egészéhez ezernyi ponton, a magyar társadalom hajtóerejévé kellene válnia, nem pedig egy elkülönült hatóságként egy picit bizonyos értelemben elefántcsonttoronyban elkülönülve a magyar gazdaság és ipar egészétől, és kifejezetten kontroll és ellenőrzés nélküli hatósági szerepben kellene ennek a hatóságnak kifejtenie a véleményét.

Summa summarum, nem vagyunk tehát arról meggyőződve, hogy önmagában ez a típusú szerkezet és különösen az a típusú különállás, amelyik ezt a hatóságot a kormánytól és rajta keresztül a magyar ipar összes többi szereplőjétől elkülöníti és elvágja, az igazán alkalmas arra, hogy Magyarországon egy modern digitális gazdaság együttműködő partnerévé, hajtóerejévé válhasson a hatóság, hiszen mondjuk ki őszintén, egy egészen speciális gazdálkodási jószágról beszélünk itt, egy olyan gazdálkodási jószágról, amelyhez igaz, hogy szükséges a hatóság és a szakértelme, ez egy fontos szempont, de ha ez a hatóság és szakértelem elválik a magyar társadalom működésének egészétől, akkor tulajdonképpen kifejezetten csak és kizárólag mint egy piacvezérlő szerep fejtheti ki a véleményét.

Ezért mi megfontolásra javasoljuk azt, hogy adott esetben legalább tanulmányok, legalább vizsgálatok készüljenek arra, hogy hogyan lehetne ennek egy másik szerepben működnie. Egyébként mi már a jelen helyzetben annak is örülnénk, hogyha legalább az lenne a helyzet, hogy például a gazdasági bizottság, mondjuk, érdemben és első felelősi helyzetben tárgyalná a frekvenciagazdálkodáshoz kötődő kérdéseket, és ne a médiabizottság lenne adott esetben az ügy ura bizonyos területeken, csak hogy mondjak egy példát, a parlamentben is milyen furcsán tükröződik mindez. Nem szólva arról, hogy elkerülhetetlennek tartom azt, hogy a kormány az álláspontját valamilyen módon kifejtse, hiszen egyáltalán nem mindegy a digitális kormányzás szempontjából, hogy a hatóság milyen területeken és milyen módon mozog. Egész más a kormányzat felelősség- és eszközrendszere. Hadd mondjak egy egyszerű példát: ha ez a különállás ilyen mértékben fog megvalósulni, akkor hogyan lehet európai uniós forrásokat hatékonyan felhasználni Magyarországon, kvázi frekvenciagazdálkodást folytatni, ha ezek egyébként nem beszélnek egymással, vagy a párhuzamosaik a végtelenben találkoznak?

Fontosnak tartanám tehát, és akkor ezt is szeretném kérni az elnök asszonytól, hogy vizsgálják meg nemcsak az infokommunikációs szektor fő szereplőinek, nevezetesen a három telkóval való együttműködést, hanem azokat a modernizációs lehetőségeket, a hátrányos helyzetű térségek felzárkózása, az internetipar és a többi, amelyek a magyar társadalomban való érdemibb beavatkozás lehetőségét teremtik meg a hatóság számára a velünk való együttműködésében, mert ellenkező esetben ezek az esélyek elmúlnak. Hadd mondjak két egyszerű példát, hogy érzékeltessem, mire gondolunk itt. Lezajlott egy pályázat, egy frekvenciaértékesítés, és készül a hatóság egy következő frekvenciaértékesítésre.

Mondok egy olyan technológiát, amelyet Németországban alkalmaztak, és amelyet itt egyáltalán nem alkalmazott a hatóság, pedig a társadalom szempontjából fontos lenne. A fordított térségfejlesztési pályázati kiírás struktúrájára gondolok, nevezetesen, miközben a hátrányos helyzetű térségekben pontosan tudjuk, hogy az infokommunikációs fejlesztési lehetőségek alacsonyabbak, ahol természetesen maguk az érintett cégek is a legkevésbé sem akarnak fejleszteni, nos, ha hatósági kötelezéssel azt mondjuk, hogy bizonyos frekvenciákat csak fordítottan lehet igénybe venni, tehát úgy kell fejlesztenie mondjuk a telkoszektornak, hogy először például Szabolcs-Szatmár és Borsod megyében adja át a technológiát, és mindaddig, ameddig nem adja át a technológiát, addig például Budapesten nem kapja meg a frekvenciáját, akkor előállítódhat az a helyzet, hogy lényegében hatósági eszközökkel, de komoly térségfejlesztési, frekvenciafejlesztési lehetőségeket írunk elő a cégek számára.

(10.10)

Mondtam egy eszközt, amely ugyan hatósági eszköz, de mélyen beavatkozik a magyar társadalom infokommunikációs fejlődésébe, amivel jelen pillanatban nem él a hatóság.

Mondok egy másikat. Ha például egy komoly internetipari cég települne ide, és azt mondaná, hogy korlátlan mennyiségben szeretne üvegszál-kapacitásokat kapni Magyarországon, mondjuk Budapesten vagy bizonyos régióban, akkor előfordulhat, hogy a piaci szereplők ezt nem tudják a számára biztosítani. Márpedig, ha internetipart vagy digitális Magyarországot akarunk, akkor ezeknek a partnereknek a számára, ha a piac nem tudja ezt kielégíteni, mert mondjuk, nem hajlandó, azt mondja, köszöni szépen, jól van a piacon, neki nincs ma ilyen igénye, hogy ilyen fejlesztéseket végrehajtson, akkor például pontosan az internetipar és a modernizáció igényével beavatkozásra lenne szükség. Önmagában a hatóságnak ilyen eszközrendszere nincs, a kormánnyal együtt kialakíthatna ilyen programokat, de ha ennyire eltávolodik a két szervezet egymástól, akkor ezek a szinergiák nem lesznek használhatók, nem lesznek alkalmazhatók. Ennyit a hatóság státusáról.

A digitális átállás ügyében rövid tudok lenni és dicsérő. Azt gondolom, hogy a digitális átállásról ennek a Háznak a falai között is többször beszéltünk, nem szeretném azt az álláspontot kifejteni, hogy mindig minden rossz. Nem mondom, hogy a digitális átállás teljes tökéletességében sikerült, de egy professzionális intézmény képét mutatta a hatóság ezen a területen. Voltak pilotprojektjei, voltak kommunikációs mechanizmusai, tudott a piaci szereplőkkel együttműködni, képes volt lényegében az állampolgároknak elmagyarázni és elmondani, hogy mi az az átállás, amire itt szükség van. És ilyen értelemben azt kell mondanom, hogy egyrészt a magyar társadalom, a magyar piaci szereplők, akik ezeket a fejlesztéseket elvégezték, és lényegét tekintve a hatóság is jól vizsgázott, és ez azért fontos, mert kétségtelenül ezen a területen például egy európai szemüveg figyeli Magyarországot, hogy a magyar társadalom hogyan tud professzionálisan egy ilyen digitális átállást végrehajtani. Arról már nem beszélve, hogy azért is nagyon fontos volt ez, hogy a digitális hozadékot, vagyis a frekvenciát a következő körben föl tudjuk használni.

Ezen a területen tehát egyrészt maga az előkészítés; volt ehhez kötődően néhány bizottsági ülés is, amelyben a hatóság tájékoztatott, ezek a tájékoztatások is viszonylag teljes körűek voltak, bele lehetett szólni ebbe az átállásba, ezen a területen tehát voltak ugyan kisebb problémák, és tudom, hogy a szakmai szervezetek nem föltétlenül elégedettek, tudom, hogy egy-két helyen nem olyan a minőség, de összességében, ha az ország egészére vagyunk tekintettel, akkor itt elismerő szavakat kell mondanunk.

Nem tudunk ugyanilyen elismerő szavakat mondani a frekvenciagazdálkodás területén. Itt én értem az elnök asszonyt, hogy kerüli, és a hatóságot is értem, hogy kerüli azokat az előzményeket, amelyek egy teljesen sikertelen pályázathoz kötődnek, és ahhoz, hogy a hatóság egy negyedik szolgáltató kialakításához kötődő erőszakossággal írt ki egy pályázatot, és verte végig a piaci rendszeren, lényegében teljes bukással, és egy másfél-két éves halasztással, fejlesztési deficittel záródott a hatóság frekvenciakiírásának ez a szakasza. Végigmentek az összes létező bírósági fórumon, teljesen feleslegesen, és lényegét tekintve az a helyzet, hogy ma is ennek eredményeként a mi megítélésünk szerint a frekvenciagazdálkodás területén egy erős jogi bizonytalanság van - egy erős jogi bizonytalanság.

A Kúria határozata egyértelmű volt, a Kúria határozatát a hatóság nem hajtotta végre. Jogi értelemben ez elfogadhatatlan. Természetesen látjuk és értjük, hogy a hatóság mindent megtett azért, hogy mentse a menthetőt - a menthetetlent egyébként, az én megítélésem szerint -, hiszen azóta sem volt ehhez kötődően felelősségvizsgálat, a hatóság maga nem tisztázta, kinek milyen szerepe volt ebben a történetben, jelen állapotban nem tisztázott a negyedik mobilhoz kötődő frekvenciának a gazdasági háttere. Értem, hogy nem a hatóság problematikája, hanem adott esetben más, állami cégeké. Nem tisztázott a vagyonvesztés, a vagyonvesztéshez kötődő felelősség, és még egyszer mondom, nem tisztázott, hogy milyen jogi helyzetet teremt az, hogy a Kúria határozatát a hatóság nem hajtotta végre.

Azt is világosan látjuk - és ebben bizonyos értelemben elfogadom a kormány közbelépését -, nyilvánvaló, hogy a válságot nemcsak a hatóság, hanem maga a kormány is menedzselte, lehetetlen helyzet állt elő a mobilpiacon annak eredményeként, hogy az egyik szolgáltatónak le kellett volna kapcsolnia az eszközeit, bizonyos szolgáltatások megszűnhettek volna Magyarországon. Pozitívnak látom azt, hogy a kormány a hatósággal együtt ebben az érintett szolgáltatókkal megállapodott, hiszen nincs annál rosszabb, mint ha kiszámíthatatlanság vagy káosz keletkezik a frekvenciahasználatoknál vagy például a telekommunikációs szolgáltatások területén.

A válságkezelés tehát ebben az értelemben bizonyos tekintetben sikeres volt - majd elmondom, hogy miben nem -, sikeres volt, és a megállapodást abban az értelemben üdvözlöm, hogy ezek legalább tárgyalásos, a meghatározó szereplőkkel tárgyalásos alapon jöttek létre kormányzati szereplőknek a bevonásával. Ezt mi nem kifogásoltuk. Kifogásoljuk azt, hogy ettől még, hogy megállapodtak a szolgáltatókkal, ettől még a jogi keretei ennek a megállapodásnak nem világosak.

Itt is szeretném megköszönni Karas Monika elnök asszonynak azt, hogy végül is nyilvánossá tették a szerződéseket. Ebben volt némi hezitálás, értem az érintett piaci szereplőknek is az ódzkodását ettől, de lényegében a szerződések nyilvánosak. Ezekből a szerződésekből azonban nemcsak az derül ki, hogy - helyesen - 2022-ig egységesen és harmonizáltan adták át, illetve bocsátották áruba a frekvenciát, ezzel bizonyos értelemben kisimították azokat a konfliktusokat, amelyekre itt igény volt a szolgáltatók részéről, de azért az is tapasztalható, hogy sem a társadalmi modernizáció irányába nem kötött meg a hatóság nagyon érdemi kitételeket, sem pedig a fogyasztói védelem tekintetében nincsenek prioritások ebben a szerződésben. Sőt, 2022-ig - tehát nem a jövő évig, 2022-ig - igen sok kitételről, igen sok lehetőségről, hatósági eszközről lemondott a hatóság, amit nem tartunk különösebben szerencsésnek.

Egyértelműen megmondható, hogy ennek a megállapodásnak a lényege egyrészt a piacon történő béketeremtés, ez bizonyos értelemben pozitív, másrészt azonban az állami bevétel maximalizálása a 3 százalékos hiánycél érdekében. A 110 milliárd jelentős összeg, mivel nem nyilvános pályázat keretei között történt az értékesítés, mivel nincs negyedik szereplő, nehéz megmondani, értem a benchmarkra való hivatkozást, értem azt, hogy ez jelentős összeg, de akkor is az a helyzet, nem lehet megmondani, hogy mennyibe került volna ez valójában a piacon. De nem is az a kérdés, hogy ez sok vagy kevés, hanem az a kérdés, hogy csak és kizárólag bevételcentrumú volt ez a pályázat.

Azt szeretném kérni, elnök asszony, hogy a következő ilyen pályázat ne kizárólag bevételi centrumú kiírással kerüljön megvalósításra. Sokkal fontosabb a magyar társadalom modernizációs igénye, mint az a bevétel, amelyet itt a frekvenciaeladáshoz kötődően majd megjelenítenek.

Ugyanígy azt gondolom, hogy a 450-es pályázatról is indokolt lenne szélesebb szakmai körben beszélgetni. Nekünk nincs ellenünkre az, hogy ezt állami területre vagy közösségi területekre fókuszálják, mégis nagyon fontos, hogy jelentős nyilvánossággal történjen meg ennek a pályázatnak a kiírása.

Befejezésül szeretnék még egy olyan pozitívumot mondani, amelyben támogatnánk a hatóságot, ez a biztonságos internethasználatnak és a gyermekvédelemnek a kategóriája. Itt jónak tartjuk azt, amit a hatóság elkezdett, inkább azt mondanám, hogy kiterjeszteni kellene ezen a területen a hatóság tevékenységét azért, mert ez a társadalmi közjót és az internetbiztonságot szolgálja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Sajnos, a frekvenciagazdálkodás miatt nem tudjuk elfogadni a hatóság beszámolóját. (Dr. Józsa István tapsol.)