A felszólalás szövege:

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Kökény Képviselő Úr! Abban az esetben... (Zaj.) Nagyon szépen kérem képviselőtársaimat, hogy egy picit... (Az elnök csenget.) Mert itt több tucat egészségügyi intézmény sorsáról van szó.

Abban az esetben, ha az ön állítása igaz, akkor teljesen felesleges az a szabályozás, ami a 67-esben van, elegendő utalni az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvényre a szerződéskötést illetően, úgy, ahogy a Magyar Demokrata Fórum módosító javaslatában benne van. Egyéb megkötés nincs. És hangsúlyozom, akik ott voltak az egészségügyi bizottság vitáján, azok hallhatták, a tárca egyértelművé tette, hogy lehetővé kívánja tenni, hogy a későbbiek folyamán, illetve már a pénztárak indulásánál továbbszűkítsék az ellátórendszert, az ellátóhelyek számát.

Elfogadhatatlan a számunkra, beláthatatlan a következménye, még az eddigi csonkításnak az eredményeit sem tudtuk reparálni, nem lehetett reparálni, ilyen bizonytalan helyzetet nem lehet teremteni. Kérem, gondolják meg, a 66-os módosító javaslat jobban szolgálja azt, hogy a területi kórházak is szerződéshez jussanak az új rendszerben. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! A türelem az rózsát terem, de lehetőséget biztosít arra, hogy egy nagyobb időkeret segítségével reagáljon az ember a vitában elhangzottakra.

A forráskivonással kapcsolatban egyet ne felejtsünk el, amit Perjési képviselő asszony mondott, hogy 365 milliárddal kell pótolni. Ez a nyugdíjasok, inaktívak utáni befizetés, ami 1995-ig működött a rendszerben, még az Antall-kormány ideje alatt vezették be, ez az úgynevezett keresztfinanszírozás, majd a magánnyugdíjpénztárak oltárán föláldozódott, és tíz év szünet után örömünkre - támogattuk, korábban is már többször kezdeményeztük - tulajdonképpen visszakerült a rendszerbe, de ez alatt a tíz év alatt, ha a '95-ös pénzt valorizáljuk, 1200 milliárd forinttal kevesebb jutott az egészségügyre. Úgy gondolom, ez önmagáért beszél.

Tukacs képviselő úr kockázatszelekcióval foglalkozott a hozzászólásában, és bizonygatta, hogy a törvényjavaslat egyszerűen nem teszi lehetővé azt, hogy nyilvánvalóan nem a megalakuláskor, hanem a későbbiek, a működés során kockázatszelekció alakuljon ki. Vélhetőleg elkerülte a figyelmét például a kormány által a képviselők rendelkezésére bocsátott azon tanulmány, amely egy kitekintést nyújt tulajdonképpen, hogy a különböző országokban, ahol akár társadalombiztosítási alapon, akár üzleti alapon működik az egészségügy finanszírozása, ott mi a helyzet. Ebben a háttértanulmányban tulajdonképpen elismeri a kormány - és most hadd idézzem, mert ma ez az idézetek napja, de erre majd később visszatérek -, hogy a káros szelekciót az eddigi magyar gyakorlat kevésbé ismeri, mert ez elsősorban a versengő biztosítási piacokon fordul elő. Valószínűsíthető - írja a kormány -, hogy az egészségbiztosítási piac megnyitásával és a szabad toborzás engedélyezésével a szelekciós kockázat folyamatosan növekszik majd, és hosszú távon várhatóan ez lesz az egyik legkomolyabb probléma, amivel szembesülnünk kell.

Tehát maga a kormány ismeri el, hogy ez a veszély fönnáll, és egyéb tanulmányok bizonyítják azt, hogy az ezen szelekció elleni küzdelem, azoknak a különböző ellenőrző mechanizmusoknak a működtetése hihetetlen mértékű költségeket emészt fel.

Itt többször szóba került a hatékonyságnövelés kérdése. Folyik a vita arról, hogy a drasztikusan megemelkedő működési költségek, a nyilvánvalóan realizálódó profit mennyivel csökkenti az egészségügyi ellátásra fordítandó összegeket. A kormányoldal azt állítja, hogy oly mértékű hatékonyságnövekedés fog bekövetkezni az új rendszerben, amely megteremti az alapját annak, hogy gond nélkül ki lehet vonni a gyógyítás elől ezeket az összegeket.

(14.40)

Erre sehol semmiféle példa nem áll rendelkezésre. Számos tanulmány olvasható erről, és nem jobboldali közgazdászok vagy inkább jobboldallal szimpatizáló közgazdászok, hanem önökhöz közelebb álló baloldali közgazdászok, egészségüggyel foglalkozó szakemberek állítják azt, hogy ennek semmiféle bizonyítéka nincs. Annak van bizonyítéka, hogy az előbb említett költségek realizálása érdekében szépen folyamatosan kiüresedik maga az egészségügyi ellátás, annak minősége romlani fog.

A miniszter asszony a válaszában bizonyára azt fogja mondani, hogy a törvény előírja azt - mint ahogy valóban előírja -, hogy protokollokat alkalmazni kell, ott, ahol vannak. Nekem még a fülembe cseng a miniszter asszony decemberi vitában elmondott hozzászólása, amikor ez a téma szóba került, és jeleztük, hogy a rendelkezésre álló protokollok messze nem fedik le az ezzel kapcsolatos szükségleteket. Ön akkor azt mondta, kész van, december végére, biztos, hogy száznál több, most pontosan nem emlékszem, meg lehet nézni a jegyzőkönyvet, de százas nagyságrendben új protokollok fognak életbe lépni.

Ma reggel megnéztem, még nem láttam a nyomát sem annak, hogy ez életbe lépett volna. És az a gyanúm - pont ezeknek a nemzetközi tanulmányoknak az olvasása kapcsán -, hogy nem is nagyon erőlteti a kormányzat, hogy protokollok lépjenek életbe, hisz ahol protokollok működtetése kötelező, ott jól tapasztalható, hogy a költségek jelentősen növekednek, hisz maga ez az egész egészségügy jelenleg még azért tud működni, mert nincsenek rendbe téve ezek a dolgok. Mert ha mindenkor a nemzetközi szabványok, a szakmai kollégiumok protokolljai alapján kellene hogy működjön az egészségügyi ellátás, bizony kiderülne az, amit mi tudunk, mindannyian, akik az egészségüggyel foglalkozunk, hogy mélyen alulfinanszírozott a rendszer. Nem fogják erőltetni ezeket a protokollokat.

De térjünk vissza az elejére! Többen hivatkoztak arra, hogy nagy megnyugvással vették a köztársasági elnök úr átiratában azt, hogy megvizsgálta a törvényt, munkatársaival is megvizsgáltatta, és nem találta alkotmányellenesnek. Ez így van, nincs okunk kétkedni a köztársasági elnök úr levelében, de ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy maga a törvény, illetve annak több pontja ne lenne alkotmányellenes.

Ennek kimondására az Alkotmánybíróság hivatott, és a Magyar Demokrata Fórum nagyon sajnálja, hogy a köztársasági elnök úr nem élt ezzel a lehetőséggel, nem küldte normakontrollra a törvényjavaslatot. Nekünk meggyőződésünk - és bízunk benne, hogy az élet minket fog igazolni -, hogy közjogi szempontból is alkotmányellenes, és egyes paragrafusokat is ha vizsgálunk, az Alkotmánybíróság - eddigi döntései alapján - ki kell hogy mondja azt, hogy alkotmányellenes. És nincs ellentmondás a kettő között, és most nem a kritikák időszaka van, nem kritikát fogalmazok meg a köztársasági elnök úrral kapcsolatban, hisz a közelmúltban megtapasztalhattuk azt, hogy az egészségügyi kamarákról szóló törvényjavaslattal kapcsolatosan sem merült fel aggály a Köztársasági Elnöki Hivatalban, majd... - igaz, sajnos viszonylag elég hosszú idő elteltével, és ezért lett volna jó, ha az elnök úr normakontrollra küldi, mert akkor soron kívüli eljárásban kellene az Alkotmánybíróságnak foglalkozni az üggyel, és nem akadékoskodásról van szó, hölgyeim és uraim, több alkalommal a Magyar Demokrata Fórum kérte itt a Házban kormányokon átívelően, mondhatom már azt, hogy tisztázzuk egyszer s mindenkorra, hogy az alkotmány 70/D., 70/E. §-a milyen határokat jelöl ki a törvényalkotó számára, milyen határok között mozoghat. De visszatérve az egészségügyi kamarákról szóló alkotmánybírósági döntésre, az Alkotmánybíróság végső soron kimondta, hogy a kamarai törvény megalkotására a törvényben előírt véleményezési kötelezettség figyelmen kívül hagyásával került sor, egyúttal az Alkotmánybíróság aláhúzta, hogy a törvény megalkotásakor olyan súlyos szabálytalanságok történtek, amelyek alapul szolgálhattak volna a törvény közjogi érvénytelenségének megállapításához, de az idő múlásával - mivel nagyobb jogi zavart idézett volna elő - sajnálatos módon a végén nem élt ezzel a lehetőségével. De ez már egy másik történet.

Mint ahogy meggyőződésünk - és mindenki vegye elő a Házszabályt -, hogy ez a tárgyalás alkotmányellenes, függetlenül attól, hogy ötpárti megállapodás volt a házbizottságban, hisz nem véletlen, hogy a Házszabály 106. §-a egyértelműen szabályozza, leírja azt, hogy a néhány óra múlva sorra kerülő zárószavazást megelőző két munkanappal mind a képviselők, mind az alkotmányügyi, mind a kijelölt, jelen esetben az egészségügyi bizottság rendelkezésére kell bocsátani a törvényjavaslat végleges változatát.

Mindenki 12 kormánypárti módosító javaslatról beszél. Ha megszámoljuk az alpontokat, az összefüggéseket tekintve 53 helyen módosítja majd a parlamenti többség néhány óra múlva a törvényjavaslatot, illetve a zárószavazás is minden bizonnyal be fog következni. Jó lenne visszatérni az alkotmányos keretek közé, jó lenne visszatérni azokhoz a zsinórmértékekhez, amelyek mindenki számára egyértelművé teszik azt, hogy egy demokratikus jogállamban mi az, amit megtehet, és mi az, amin nem léphet keresztül. Ezért lenne jó, és ezért bízunk abban, hogy az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban nekünk fog igazat adni.

Mint ahogy áttekinthetetlen a hatása magának a törvényjavaslatnak, hisz azt mind a két oldal tudja, ezt kormánypárti képviselők sem tagadhatják, hogy a végrehajtási rendeletek nélkül, azoknak a végrehajtási rendeleteknek az ismerete nélkül tulajdonképpen nagyon nem tudjuk, hogyan fog működni a rendszer. Nem véletlen, hogy a jogalkotási törvény egyértelműen kimondja azt, hogy akkor, amikor egy kodifikált törvényjavaslatot véleményezésre küldenek, akkor bizony a végrehajtási rendeletek tervezetét is rendelkezésre kell bocsátani. Függetlenül attól, hogy erre az a válasz, hogy amíg nincs végső változat, nem tudnak végrehajtási rendeletet alkotni. Azonban az első változathoz kellett volna végrehajtási rendelettervezeteket készíteni, és ez is súlyos alkotmányossági aggályokat vet föl véleményünk szerint. És vártuk, mert Kóka pártelnök úr a köztársasági elnök úrnak írt levelében ígéretet tett arra, hogy mire februárban a parlament elé kerül vissza a törvényjavaslat, addigra ezeknek a végrehajtási rendeleteknek legalábbis a vázlata vagy az elképzelések hozzáférhetőek lesznek. Sajnos ennek nyomát nem láttuk, pedig anélkül nem lehet tudni, hogy tulajdonképpen miről fog szavazni a parlament.

Megítélésünk szerint a törvényjavaslat a szolgáltatók egy jelentős részét teljes bizonytalanságban tartja. Emlékezzünk vissza, decemberben nagy vita volt arról, hogy a területi kórházak esetében - és itt tulajdonképpen az önkormányzatisággal való kapcsolattartás, az önkormányzatok feladatellátási kötelezettsége is bejön a képbe - bizonytalanság van, mert a törvény azt mondja, hogy egy majdan megalkotandó elérési és minőségügyi szabályok alapján döntheti el az adott biztosító, hogy szerződést köt-e az adott intézménnyel, vagy sem. Ez is alkotmányellenes.

Nagyon érdekes az, hogy az állampolgári jogokat mennyiben érinti. Itt mindenki azt mondta a kormányoldalon, hogy az állampolgár semmit nem fog észrevenni, nem sérülnek a jogai. Úgy gondoljuk, hogy nagyon keményen sérülnek a jogai, és ez is alkotmányba ütközik, hisz a szabad orvosválasztás joga szűnik meg, illetve az alapellátás szintjén marad, a szabad orvos-, illetve intézményválasztás joga szűnik meg. Lehetne idézni az Alkotmánybíróság több döntését, amely alanyi jogként határozza meg tulajdonképpen az egészségügyi törvényben lefektetett és az alkotmánnyal is összefüggő jogosítványokat; ez a törvény ezt aránytalanul, indokolatlanul és kellő ellensúly nélkül szűkíti. Meggyőződésünk, hogy ez is alkotmányosan aggályos.

(14.50)

Mint ahogy alkotmányosan aggályos az is, hogy bizonyos, nem sürgős ellátások esetében előzetes engedélyeztetési eljárás szükséges. Ez is egy olyan korlátozása az ellátáshoz való hozzáférésnek, amely az Alkotmánybíróság eddigi döntései alapján megítélésünk szerint túllép azon a határon, amely megengedhető lenne.

Összefoglalva a Magyar Demokrata Fórum álláspontját, természetesen nem tudjuk támogatni, még a módosítások után sem. Ismételten csak a sajnálatunkat tudjuk kifejezni, és ez a kormánynak is jobb lett volna, ha az elnök úr az Alkotmánybírósághoz fordul, és nem ide küldi vissza, lemond arról a jogáról, hogy egy alkotmányos kontrollt kérjen, hiszen ezek után, miután ma a végszavazás megtörténik, a hatályos jogszabály értelmében neki kötelessége aláírni. De meglátjuk, mit hoz a jövő. Bízunk benne, hogy az Alkotmánybíróság ezt a kérdést olyan súlyúnak fogja ítélni, hogy nem hosszú évek, hosszú hónapok után fog dönteni a kérdésben, hanem korábban. Bízunk benne, meggyőződésünk, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak igaza van ebben a kérdésben.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Azt hiszem, Horn képviselő úr a hitvitákra jó példát mutatott a szövegével, mert azért azt állítani, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az oka annak, hogy adott térségekben kevesebbet költenek, ez vélhetőleg a rendszer működésének nem kellő mélységű ismeretéről tanúskodik, ott sajnos a hozzáférési lehetőségekről van szó.

A másik pedig, hogy az OEP-et felelőssé tenni a működésért, pártvezérének köztársasági elnök úrhoz írt levelét kérje el. Engedje meg, hogy idézzek ebből: "Az OEP látszólag alacsony működési költsége nem erény, hanem hiba, azt mutatja, hogy az állam nem működtette a rendszert megfelelően, és az ellenőrzés elmulasztásával megspórolt működési költséget sokszorosan fizette ki az ellátórendszer pazarlására."

Ajánlom önnek, hogy ezt a 4 százalékot adjuk oda az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, ruházzuk fel azokkal a jogosítványokkal, amelyekkel tulajdonképpen ezeket a pénztárakat fel fogjuk ruházni, és rögtön be fog bizonyosodni, hogy a rendszer igenis működtethető egy egységen belül úgy, ahogy tulajdonképpen bő egy évvel ezelőtt a Szocialista Párt is ezt hirdette, csak az önök zsarolásának engedve, a hatalom megtartása érdekében (Taps a KDNP soraiban.) sajnos ezt a hibrid valamit találták ki, aminek beláthatatlan következményei vannak vagy lesznek. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Nagy érdeklődéssel hallgattam Lendvai Ildikó frakcióvezető asszony érzelemmentes hozzászólását. Ő úgy fogalmazott, hogy az összeomlás szélére sodródott az egészségügy - igaza van: hat éve önök kormányoznak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Megpróbált megnyugtatni minket arról, hogy sem a kockázatközösség, sem a szolidaritási elv nem sérül. Én arra kérem frakcióvezető asszonyt és a kormánypárti képviselőket, közösen nyugtassuk meg a társadalmat, hogy ez az elv nem sérül. Közösen szavazzuk meg a Magyar Demokrata Fórum módosító javaslatát, amely a preambulumból kiveszi ezt az elvet, és a normaszövegbe 1. §-ként mint a törvény célját helyezi be. Önök is nagyon jól tudják, amint a jogi lexikonban olvasható, hogy a preambulum a jogszabályhoz csatolt bevezető szöveg, amely nem tartozik a formális érvényességgel felruházott normaszöveghez, kizárólag célkitűzéseket határoz meg.

Tehát ha önök valóban komolyan gondolják azt, hogy a kockázatközösség és a szolidaritási elv nem sérül ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása kapcsán, akkor ezeket az elveket a normaszövegbe kell illeszteni, mert az jelent csupán garanciát. Kérem frakcióvezető asszonyt, hogy közösen nyugtassuk meg a magyar társadalmat, közösen szavazzuk meg a Magyar Demokrata Fórum módosító javaslatait.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Puskás kolléga tulajdonképpen a témát lelőtte már, de ha valaki, mondjuk, többéves külföldi kiküldetés után hazatért, és olvasta az újságokban, hogy a csecsemő- és intenzívágyak kivételével február 15-étől - az eredeti határidő ez volt - minden kórházi ágyhoz széfet kell szerelni, akkor azt mondhatja, hogy eljött a Kánaán, ez a magyar egészségügy legnagyobb problémája, a délutáni extrasütit el lehet dugni a széfben. Vagy ha nézte, mondjuk, az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatót, ahol bizony miniszter asszony felsült a szerkezet kezelésével, azért elgondolkodik. De ez egy dolog. Úgy gondoljuk - és ebben egyetértünk -, hogy nem ez a mai magyar egészségügy legnagyobb problémája.

Amit Puskás képviselő úr kétszer is mondott, csak államtitkár úr elengedte a füle mellett, az az, hogy a jogszabályokat be kell tartani. Az odáig rendben van, hogy a minimumfeltételekkel kapcsolatos jogszabály módosul - nem tudom, hogy megjelent-e már, vagy még nem, az egy dolog -, aggályos viszont az, hogy azt a 600 millió forintot a járulékmaradvány terhére utalja ki a tárca, holott a jelenlegi törvényi rendelkezések alapján erre nem jogosult, ehhez a 43. kormányrendeletet módosítani kell, hiszen a hatályos 43. rendeletben a mai nap ilyen jellegű felhatalmazása nincs a miniszternek. Ez az egyik. Jó lenne, ha a jogszabályokat betartanák.

A másik, amit kérdeznék öntől: mit szólt az ÁNTSZ ehhez az ötlethez? Adott-e véleményt arról, hogy közegészségügyi szempontból mit jelent ezeknek a szerkezeteknek a kórházi ágyakhoz való telepítése? Ön azt mondta, hogy a kórház nem csupán egészséggyár, viszont abban egyetértünk, hogy a kórház egy veszélyes üzem, és ezek a szerkezetek a nosocomialis fertőzések terjedésében igen komoly szerepet tölthetnek be. Mi erről a tárca véleménye? Vizsgálták-e egyáltalán? Én úgy tudom, hogy nem. Várom a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Meglepő, államtitkár úr. Én úgy gondolom, hogy ez alapvető, minden ilyen intézkedésnél alapvető egy kórházüzemnél, hogy a közegészségügyi szempontokat vizsgáljuk. Ez az első.

A másik: még mindig nem válaszolt a 43. rendeletre. Jogszerűtlen miniszter asszonynak az az utasítása, hogy a járulékmaradvány terhére. A járulékmaradványt gyógyításra kell fordítani, azt kell kiosztani a kórházak között. Erre nem jogosult. Mikor fogják a 43-ast módosítani? Illetve jobban örülnének az egészségügyi intézmények, ha mondjuk, az egészségügyi tárca saját kommunikációs keretéből állná ezt a 600 millió forintot, és nem a gyógyítás elől vonnák el. Azért köztünk legyen mondva, olyan iszonyú nagy igény ezekre a dolgokra nem volt. Én több kórházigazgatónál tájékozódtam, nem egészségügyi intézményekből kezdeményezték ezt az akciót. Ez egy PR-akciója a tárcának.

Csak mondom: a nosocomialis fertőzések esetében hihetetlen nagy veszélyforrást jelent. Kérdezzék meg az ÁNTSZ-t! Tárgyaltunk közegészségügyi szakemberekkel, osztják a véleményünket, hiszen ezek a szerkezetek hihetetlenül nehezen dezinficiálhatók.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, közismert nevén OPNI bezárásával több száz, zömében skizofrén beteg maradt ágy, orvos és ellátás nélkül. Kiestek a rendszerből, állítja a szakma, és azóta kallódnak, csak a maguk után hagyott nyomok árulkodnak hollétükről. Általános tapasztalat, hogy ezek a betegek nem kerülnek vissza a családjukhoz, sokuknak nincs is hozzátartozója. Önmaguk ellátására képtelenek, s ha elesnek a gyógyszeres kezeléstől, állapotuk romlik, veszélyt jelentenek magukra és környezetükre. Olvashattuk, a Szent János Kórházban egy drogindukált skizofréniában szenvedő hajléktalan megölte betegtársát. Egy belvárosi hajléktalanszálló előtt rendszeresek a verekedések az OPNI-ból érkező friss hajléktalanok és a régiek között.

Miniszter asszony nemrég azt nyilatkozta, hogy a megszüntetett ágyakat más intézményeknek adták át. Ez csak részben és erős jóindulattal felel meg a valóságnak. A valóság az, hogy az OPNI 849 ágyából mintegy 500 ágy megszűnt. Az átvett ágyak sem kerültek olyan helyre, ahol az átvevő osztályok az OPNI-ban megszokott speciális ellátást biztosítani tudnák ezeknek a beteg embereknek.

A betegek jó része azért nem veszi igénybe a számára szokatlan helyen történő kezelést, mert fél az ismeretlen környezettől. Ezért is került sok OPNI-s beteg az utcára, amikor kikerültek a védett környezetből. Ezek a betegek nagyon rosszul viselik, ha új emberekkel kell kapcsolatba kerülniük. Átköltöztetésük egyébként sem volt megoldott, az országos pszichiátriai kapacitás csökkentése miatt sokuk számára nem maradt más, csak a hajléktalanszálló vagy az utca. Többségük abbahagyta a gyógyszer szedését, nem jelentkezett sem a területi ideggondozóban, sem máshol, 5 százalékkal csökkent a gyógyszerfogyasztásuk.

Ugye, nem gondolja, államtitkár úr, hogy mintegy 2-3 ezer beteg hirtelen meggyógyult? Már csak azért sem, mert ez a betegség nem gyógyítható, folyamatos kezeléssel legfeljebb szinten tartható. Most sem a folyamatosság, sem a kezelésük nem biztosított. Mi lesz ezekkel a kallódó betegekkel, államtitkár úr?

Várom a válaszát. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Államtitkár úr is volt valamikor gyakorló orvos. Úgy gondolom, abban egyetértünk, hogy ez a válasz egészségügyi, orvosi szempontból elfogadhatatlan. Akkor, amikor egy intézménynek, egy osztálynak a bezárásáról döntenek, különösen ezen az érzékeny területen, a pszichiátria területén, a kormánynak, a megjelölt kormánybiztosnak minden beteg sorsáról tudnia kell. Azt vártam volna öntől, hogy azt mondja, az OPNI bezárása ennyi és ennyi beteg embert érintett, és hogy önök tisztában vannak azzal, végigkísérték azt, hogy ezek az emberek egyenként el vannak látva, a jövőjük biztosított.

Nem, önök hoztak egy nagyon rossz döntést, és az egészet szabadjára hagyták. Senki nem törődött a beteg emberekkel. Ez a szomorú valóság sajnos, még ha most azt is mondják, hogy oda kell figyelni. Sajnos, nagyon rossz lépéseket tettek, amivel nagyon sok embernek ártottak.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban. - Babák Mihály: Veszélyes. - Dr. Pósán László: Úgy van. Szégyelljék magukat!)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az idei évi költségvetési törvény 5. számú mellékletének 26. pontja szerint 40 milliárd forint áll rendelkezésre a helyi önkormányzatok által fenntartott költségvetési szervek munkavállalóinak 2008. évi béremelésére. A Pénzügyminisztérium 19323/97. számú, önkormányzatok részére eljuttatott körirata szerint: "Az új illetményeket 2008. január 1-jei hatállyal kell megállapítani, és az ebből adódó kiadási többleteket a központi költségvetés - felmérés alapján - közvetlenül megtéríti az önkormányzatoknak, ideértve az Egészségbiztosítási Alap finanszírozási körébe tartozó intézményeket és feladatokat."

A két dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a bérpolitikai intézkedések támogatásából kizárólag a költségvetési szervként működő egészségügyi intézmények részesülhetnek. Az Egészségbiztosítási Alap finanszírozási körébe tartozó intézmények azonban nemcsak költségvetési szervként működhetnek, hanem önkormányzati tulajdonú önálló gazdasági társaság formájában is. A kormány a hatékonyság növelése egyik eszközének a versenyt tekinti, és ezzel összefüggésben támogatja az egészségügyi intézmények önálló gazdasági társasággá történő átalakulását.

A tisztességes verseny alapvető feltétele azonban, hogy az egyenlő feltételek között valósuljon meg, azaz a finanszírozásnak és a különböző támogatásoknak szektorsemlegesnek kellene lenniük. Úgy tűnik azonban, hogy azok az önkormányzatok, amelyek megfogadták a kormány javaslatát, és egészségügyi intézményeiket gazdasági társaság formájában működtetik tovább, nagyon rosszul jártak, kimaradnak a bérpolitikai intézkedések támogatásából.

Ezért kérdezem a miniszter úrtól: jól értelmezik-e az önkormányzatok a tárca köriratát, hogy kizárólag a költségvetési szervként működő, egyébként OEP-finanszírozásban részesülő egészségügyi intézmények részesülhetnek a bérpolitikai intézkedések támogatásából? Mi indokolja az alkotmányossági szempontból is aggályos megkülönböztetést? Mit ért a kormány a szektorsemleges finanszírozás alatt, ha megkülönböztetést tesz az OEP-finanszírozással rendelkező egészségügyi intézmények között aszerint, hogy feladataikat költségvetési szervként vagy gazdasági társaságként látják el? Végül, de nem utolsósorban mit kíván tenni a kormány a nyilvánvaló diszkrimináció megszüntetése érdekében?

Érdeklődve várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Miniszter úr, úgy gondolom, hogy ez az ügy pontosan rámutat arra a Janus-arcúságra, ami a kormányt jellemzi. Az egyik oldalon azt támogatják, hogy alakuljanak át a költségvetési szervek, azt kommunikálják, hogy a szektorsemleges verseny szükséges finanszírozási oldalról is, ugyanakkor ezekkel az intézkedésekkel büntetik ezeket az intézményeket.

Egyet nem említett, hogy ezek a gazdasági társaság formájában működő egészségügyi intézmények állami feladatot látnak el, OEP-finanszírozással rendelkeznek, tehát erről az oldalról kell a kérdést megközelíteni, és itt mutatkozik az, hogy önök hihetetlen módon becsapják az embereket, becsapják azokat a dolgozókat, egészségügyi dolgozókat, egyre nagyobb számban lévő egészségügyi dolgozókat, akik ezekben az intézményekben dolgoznak, és akik nem tehetnek arról, hogy önök akkor, amikor ilyen döntéseket hoznak, nem gondolnak erre a szférára. Korábban ez úgy lett megoldva, hogy az alapdíjban szabályozták ezt a kérdést, és probléma nem volt.

Úgyhogy én nem tudom elfogadni az ön válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

(15.40)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Elnök úr, ha itt van... Itt van, bocsánat, elnézést, nem vettem észre.

ELNÖK: Sőt, már a helyén is van.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A Transparency International, a korrupció elleni küzdelemmel foglalkozó nemzetközi szervezet magyarországi tagozata alig egy hónapja közzétett egy jelentést a hazai közbeszerzésekkel összefüggésben. A független szervezet a hazai közbeszerzéseket vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a magyarországi közbeszerzéseknek csak 10 százaléka zajlik szabályszerűen.

Egyúttal arra is rámutattak, hogy a rendszerszerű korrupció átlagosan 20-25 százalékkal drágítja meg a beszerzéseket. A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a klasszikus kenőpénzes korrupció mellett jellemzőbb a kölcsönös szívességek hálózata, a szakszerűtlenség, a túlszabályozás, az egyéni részrehajlás, a nem megfelelő stratégiai szervezés, továbbá nemritkán a teljesen szükségtelen termékek és szolgáltatások beszerzése. A hatályos közbeszerzési törvényt értékelve a szervezet hangsúlyozta, hogy a hazai közbeszerzés jogi háttere túlszabályozott, ugyanakkor mégis számos kiskaput rejt, sok indokolatlan kivételt tartalmaz, ami a legtöbb esetben a szabályozás megkerülését eredményezi.

Emellett pedig az üzleti titok fogalmának értelmezése visszaélésekre ad okot, és a törvény jogorvoslati rendszere sem működik hatékonyan. A szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a törvényben jelenleg meglévő ésszerűtlen formai és anyagi követelmények gyakran ahhoz vezetnek, hogy a szerződő hatóság ésszerű és tisztességes indok nélkül zár ki ajánlattevőket a versenyből. (Dr. Lanczendorfer Erzsébet dr. Kincses Gyulával és dr. Kupper Andrással konzultál.)

Tisztelt Államtitkár Úr! Erre figyelemmel szeretném öntől megkérdezni, hogy a szaktárca előtt ismert-e a Transparency International által vázolt helyzet, illetve jelentés, és ennek fényében mit kíván tenni annak érdekében, hogy a közpénzek védelmében végre érdemi intézkedések történjenek.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF padsoraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, örömmel hallom, hogy a kormány tervezi ennek a rendszernek a megváltoztatását, hiszen a nemzetközi szervezet hazai felmérése szerint mintegy 100 milliárdos nagyságrendű pénzről van szó, amely a helytelen szabályozás következtében tulajdonképpen eltűnik a rendszeren belül. Örömmel hallom, hogy megfontolják a Transparency International ilyen jellegű javaslatait is, hogy a felülvizsgálati rendszert, a civil szféra erélyesebb és következetesebb bevonását az ellenőrzésbe talán törvényi szinten, illetve rendeleti szinten is megjelenítik.

Azt kérem, hogy a lehető leggyorsabban történjenek meg ezek a lépések, hogy ezeket a külön kis csatornákat minél hamarabb el lehessen zárni.

Köszönöm. (Pettkó András tapsol.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Felhevült közállapotaink között, úgy tűnik, nem marad időnk arra, hogy fontos, az utánunk jövő nemzedék szempontjából kiemelkedő jelentőségű ügyekkel foglalkozzunk.

Lehet, hogy a "kiemelkedő jelentőségű" kifejezést idézőjelbe kéne tenni, hisz nem sikerült a közvélemény figyelmét kellő mértékben felhívni az úgynevezett génmódosított organizmusok, jelen esetben növények révén ránk leselkedő veszélyekre.

Bő egy esztendővel ezelőtt napirend előtti felszólalás keretében tolmácsoltam a Magyar Demokrata Fórum aggodalmát ebben az ügyben. Azóta ebben a kérdésben sem változott nézetünk, sőt az azóta napvilágot látott közlemények még inkább alátámasztják véleményünket, hogy ezen termékektől lehetőleg távol kell tartani a fogyasztókat.

A termesztést illetően közéletünk abszurditásai ellenére egységes álláspontra tudtunk jutni, pártállástól függetlenül. Akkori válaszában az államtitkár úr is beismerte, hogy a forgalmazást illetően a jogszabályok továbbra sem nyújtanak kellő védelmet a veszélyekkel szemben. A hatósági intézkedések és a közvélemény hatékonyabb tájékoztatása, felvilágosítása terén további lépésekre tett ígéretet, nem kizárva egyéb jogi megoldások lehetőségét sem.

Ezért kérdezem államtitkár úrtól: a meglehetősen inkoherens uniós szabályozás közepette sem lát lehetőséget a tárca egy szigorúbb és egyben hatékonyabb jogi szabályozás hazai életbe léptetésére? Kialakította-e a tárca az államtitkár úr által jelzett szigorú intézményi kontroll normáit, szervezeti formáit, s elérhetőek-e ezen tevékenységek közhasználatra alkalmas leírásai? Történtek-e lépések a széles körű, államtitkár úr által is szükségesnek ítélt nagyon komoly felvilágosító kampány érdekében, és mik voltak azok?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem csalódtam, megmondom őszintén. Néhány órával a kampánycsend kezdete előtt lakóhelyemen, Cegléden a városi televízió interjút csináltatott velem, megkérdezte, hogy mi lesz a népszavazás eredménye, mit tippelek. Akkor azt mondtam, hogy nyilvánvalóan nem nagy meglepetés, hisz köztudott volt, hogy eredményes és érvényes népszavazás előtt áll az ország. Azonban az azt követő időszakkal kapcsolatosan félelmeimnek adtam hangot, hogy a politikai pártok nem fognak tanulni a népszavazás tanulságából, a kormány reakciója az lesz, hogy kijelenti, ő nem hajlandó az így kiesett bevételt pótolni, majd elkezdődik az egészségügy és az oktatásügy területén egy olyan ádáz politikai csata, amely az amúgy is megzilált viszonyokat tovább fogja rontani.

És mit ad isten? Még be sem zárták a szavazóhelyiségek ajtajait, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette, hogy a kormánynak esze ágában sincs az így kieső bevételeket pótolni. Elindult egy olyan politikai harc, ami tulajdonképpen... (Dr. Kóka János és Herényi Károly beszélget.) Elnézést, nem akarom zavarni elnök urat (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: És a frakcióvezető urat.) és a frakcióvezető urat, így van. Elindult egy olyan ádáz harc, amelyben tulajdonképpen a lényegről nem beszélünk.

A népszavazás tanulságainak politikai vonatkozásait, gondolom, az élet fogja majd bebizonyítani, vagy ennek az ellenkezőjét bebizonyítani. Nem titok, hogy a Magyar Demokrata Fórum nem nagyon örült annak, hogy ilyen jellegű kérdések kerülnek népszavazásra. Európában, utánanéztünk, ilyen jellegű népszavazás a '80-as évek elején Olaszországban volt, amikor a munkajövedelmekkel kapcsolatos népszavazás volt, bele is rokkant az olasz gazdaság, de nem hiszem, hogy most van itt az ideje a taglalásának. Döntött a nép, nagy többséggel sárga lapot mutatott a kormányzatnak, hisz alapvetően nekem az a véleményem, hogy nem magáról a konkrét kérdésekről döntöttek a választók túlnyomó többségében, hanem arról a kormányzati kommunikációról, arról a kormányzati teljesítményről, amely az elmúlt időszakot jellemezte.

Ami az egészségügyet illeti, azért többször elhangzott, ellenzéki barátaink szájából is és szocialistákhoz közel állók szájából is, hogy megfizették járulék formájában már a szolgáltatások árát korábban. Azért egyet ne felejtsünk el, nem árt, ha visszatekintünk csak az elmúlt tíz esztendőre ebből a szempontból, hisz azokban az években, amikor az adó- és járuléktörvények vitája során a gazdaság élénkítése szempontjából fölmerült az, hogy járulékot kellene csökkenteni, akkor a patkó mindkét oldalán mindenki helyeselt, aminek következtében az elmúlt tíz év alatt az egészségügyben - és most csak az egészségügyet illetően mondom az adatokat - 7 százalékponttal csökkent a járulék szintje.

(Béki Gabriellát a jegyzői székben Nyakó István
váltja fel.)

Tehát miközben évről évre teljesen magyarázható közgazdasági okokból csökkentjük a járulékokat, miközben tisztában kell hogy legyen mindenki azzal, hogy hihetetlenül komoly demográfiai problémák vannak az országban, miközben az élet természetszerűsége miatt azzal is tisztában kell lenni, hogy egy öregedő nemzet esetén az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele évről évre nő, miközben büszkék vagyunk arra itt Magyarországon is, hogy az egészségügy az egyik olyan ágazat, amely hihetetlen mértékben fejlődik, aközben könnyen követelünk többet és többet.

(14.00)

Ez egy, már-már feloldhatatlan ellentmondás, amire nem hiszem, hogy ezek a válaszok a megoldások.

(A jegyzői székben Móring József Attilát
dr. Hende Csaba váltja fel.)

Felvetődött itt a bizottsági ismertetések kapcsán, hogy alkotmányossági szempontból is megvizsgálták, vajon megteheti-e a parlament, hogy miután a nép úgy döntött, hogy 2009. január 1-jétől szüntessék meg a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat, és teljesen természetes, úgy gondolom, hogy persze, a parlament megteheti, azonban egyről nem lehet elfeledkezni. Ha megteszi, és meg fogja tenni, hisz mindkét oldalnak ilyen jellegű indítványai vannak, és teljesen jogosan, hogy az előttünk álló év hátralévő részében ebből a döntésből következő feszültségeket mérsékelje, viszont egy kötelezettsége is keletkezzék, ugyanis az idei évet illetően ez egy szerzett jognak tekinthető mind az egészségügyben, mind az oktatásügyben, hisz ezekkel a bevételi forrásokkal mind az egészségügyben, mind az oktatásügyben az érintettek számolnak.

Nem értettem a miniszter asszony expozéjában, hogy azt mondta, hogy 20 milliárd forintról van szó az idei esztendőben. A költségvetésben az alapellátásban a fogászattal és a laborral együtt 9,4 milliárd, az összevont szakellátásban 7,9 milliárd a beállított összeg. Tehát 17,3 milliárdról van szó, és nyilvánvalóan az év hátralévő részét illetően, április 1-jétől kezdődően a ciklikusságot is figyelembe véve, amely az egészségügyet jellemzi, a vizitdíjbevételek kapcsán ezt kutya kötelessége a kormányzatnak pótolnia. Ez viszont alkotmányossági kérdés, hisz egy várandóságról van szó, egy szerzett jogról van szó, amely a költségvetést illeti, tehát ez alól a kötelezettsége alól nem bújhat ki a kormányzat.

Azt is tegyük tisztába, bár a kormányoldalról többször kommunikálták azt, hogy nem arról van szó, hogy az egészségügyből - azért csak az egészségügyről beszélek, mert Almássy képviselő úr fog az oktatásügyről beszélni - forrásokat vontak ki, és lényegében a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal próbálták ezt kompenzálni, azért nem árt idézni a 2006 őszén az Európai Unió részére elküldött konvergenciaprogram első változatából, amely konkrétan és szó szerint azt írja, hogy "a térítéskötelezettség bevezetése pótolhatja részben vagy egészben a 2006. júliusi intézkedésekkel kivont forrásokat a járóbeteg-szakellátásban", máshol "a kormány célja az, hogy az Egészségbiztosítási Alap kiadásai 2006 és 2009 között a GDP arányában 0,9 százalékkal csökkenjen". Ez egy tény. Tény az az adat is, amely az OEP kimutatásában szerepel, hogy a gyógyító-megelőző ellátásokat illetően a 2006. évi zárás 713 milliárd forint volt, tehát gyógyító-megelőző ellátások, a 2007-es pedig 704 milliárd volt, azaz 1,3 százalékkal csökkent. Majd meglátjuk, hogy az idei év mit hoz.

Összefoglalva: komoly zavarokat okoz az állandó változás az egészségügyben, ebből a szempontból sem jó, de tulajdonképpen tudomásul kell venni és tiszteletben kell tartani az állampolgárok döntését, azonban ez nem mentesíti a kormányt az alól a felelősség alól, hogy az idei év végéig, illetve a következő években is az így kieső bevételeket pótolja.

Ami meg az új pénz találását illeti a jövő évre vonatkozóan, úgy gondolom, hogy az egészségügyi bizottság tagjai nevében is, függetlenül attól, hogy kormánypártiak vagy ellenzékiek, mondhatom azt, hogy talán új pénznek lehet nevezni azt, hogy 2008. év végéig az Európai Unió döntése értelmében jelentős mértékben kötelező Magyarországon a dohánytermékek jövedéki adóját megemelni. Ez kellő forrást teremthet arra, hogy mondjuk, ennek egy részét, és ehhez még nyugodtan hozzá lehet tenni más élvezeti cikkek jövedéki adóját, ezekből az adónemekből nyugodtan lehetne az egészségügy részére forrásokat biztosítani.

Jó lenne, ha ez a vita nagyon hamar kifutná magát, és jó lenne, ha a kormány nagyon gyorsan intézkedne ebből a szempontból. Természetesen módosító javaslatot fogunk benyújtani a kormány által benyújtott törvényjavaslathoz, amelyben kötelezni kívánjuk a kormányt, hogy alkotmányos jogának tegyen eleget, és április 30-ig hozza meg azokat az intézkedéseket, amelyek a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megszüntetése kapcsán forráskiesést jelentenek az intézményeknek. (Sic!)

Köszönöm szépen, és átadom a szót Almássy Kornélnak. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Én csak szeretném megismételni a miniszter asszonynak, amit a vezérszónoklatomban mondtam. A népszavazás január 1-jéről döntött. Teljesen jogos, hogy elébe megyünk, hogy április 1-jétől szűnjön meg ez az intézmény, de ezzel tulajdonképpen egy kötelezettséget is magára vállal a kormány, hiszen az idei évre vonatkozóan ezek az összegek várományként, szerzett jogként szerepelnek az intézmények esetében. (Keller László: De hol van ez? Nem költségvetés!) Tehát azért szerzett jogként, mert ők belekalkulálták ezeket a bevételeket az idei évbe, és a népszavazás csak január 1-jétől teszi kötelezővé.

Önként és dalolva fog a parlament úgy dönteni, hogy április 1-jétől szünteti meg, tehát az így kieső jövedelmeket kötelessége pótolni a kormánynak. (Taps az ellenzék soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Február 27-én került bejelentésre, hogy a kormány döntése értelmében a pekingi olimpián első helyezést elérő sportolók nettó 20 millió forint jutalmazásra számíthatnak, az ezüstéremért 18, a bronzért 14 millió forint jár az azt elérő sportolóknak, és még a nyolcadik helyezett is 2 millióval gazdagodhat. A bejelentés szerint a jutalmazás nemcsak a 2008-as pekingi olimpiára, hanem a paralimpiára és a 2010-es vancouveri téli olimpiára is érvényes.

Bízunk benne, és a Magyar Demokrata Fórum szívből kívánja, hogy a kifizetés végül több száz millió forintot érjen el, a döntést azonban több ezer honfitársunk diszkriminációként éli meg.

Az esélyegyenlőség megcsúfolásának tartják, hogy a fogyatékkal élő sportolók jelentős része kimarad a jutalmazásból. Kimarad mindazok ellenére, hogy a sportról szóló 2004. évi I. törvény 49. § m) pontja szerint az állam támogatja az olimpiai mozgalmat, a Magyar Köztársaság sportolóinak, sportszervezeteinek részvételét az olimpiákon és más kiemelkedő jelentőségű nemzetközi sportversenyen, ideértve a speciális világjátékokat, valamint a fogyatékosok más kiemelkedő jelentőségű nemzetközi sportversenyeit is.

A speciális világjáték gyűjtőfogalom, mely tartalmazza a paralimpián, a speciális olimpián, a siketolimpián és a szervátültetettek világjátékán részt vevő sportolókat. Nem véletlen a meghatározás, hiszen ez felel meg az Országgyűlés által ratifikált "Egyezmény a fogyatékossággal élő személyek jogairól" című ENSZ-egyezmény 30. cikkelyének (5) bekezdés b) pontjában megfogalmazottaknak, mely kimondja - idézem -: "biztosítsák a fogyatékkal élő személyek számára a fogyatékosság típusához igazodó speciális rekreációs és sporttevékenységek szervezésének, fejlesztésének és az ezeken való részvételnek a lehetőségét, valamint a velük kapcsolatos képzést, edzést és a szükséges forrásokat, másokkal egyenlő feltételek mellett."

A jogszabály és az ENSZ-egyezmény idézett cikkelye alapján jogos az érintettek felháborodása, és nem értik, mi indokolja a megkülönböztetést. Hacsak az nem, hogy a tárca a közeli jövőben - fittyet hányva a nemzetközi egyezménynek - módosítani kívánja a sportról szóló törvényt, mely szerint a fogyatékkal élők közül már csak a paralimpián szereplő sportolók kerülnének megnevezésre.

Ezért kérdezem a miniszter urat, megfelel-e a valóságnak, hogy a tárca az előbb idézett módon változtatni kíván a sportról szóló törvényen. Amennyiben igen, mi indokolja a fogyatékkal élő sportolók körének jelentős szűkítését? Amennyiben nem tervezik a változtatást, miért nem a hatályos rendelkezésnek megfelelő módon, azaz nem csupán a paralimpián részt vevő sportolókat érintően rendelkeztek a bevezetőben említett jutalmazottak körének meghatározásakor?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! A gond az, hogy csak a kérdésekre nem válaszolt. Abban egyetértünk, hogy a nemzet megítélése szempontjából nagyon fontos mindegyik fogyatékkal élőket képviselő szervezetnek a sikere, amit a nemzetközi porondon elért, azonban ez nem változtat azon a tényen, hogy amikor a kérdést közelítjük, akkor alapvetően nekünk az ENSZ idézett alapokmányából kell kiindulnunk, hogy nem tehetünk önkényesen különbséget fogyatékos és fogyatékos között.

Abban önnel nem vitatkozom, hogy valóban nincsenek források, hogy minden egyes aranyérmet 20 millió forinttal honoráljunk - bárcsak lenne, én megszavaznám -, azonban tarthatatlan ez a megkülönböztetés, hangsúlyozom, annak a nemzetközi egyezménynek a fényében, amit a magyar parlament is ratifikált.

Tehát sajnos nem tudom elfogadni az ön válaszát, és arra kérem, hogy inkább a megoldás irányába menjünk, ne egyszerűsítsünk ennyire (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy azért, mert felmenő rendszerben választanak ki valamit vagy sem, ezért megkülönböztetnek. Ne különböztessük meg, találjuk meg közösen azt a metódust, ami ezeket a diszkriminációkat megszüntetheti.

Sajnos nem tudom elfogadni a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kökény elnök úr elmondott szavaira reagálva röviden: sem a preambulum, sem az indoklás nem normaszöveg. Ezt már tisztáztuk, valamint mindazon felvetés, feltételezés, amely szerint a törvény hatása nem járulékemelés és nem a várólisták növekedése lesz, az ugyanolyan fikció, mint ahogy ennek az ellenkezője is fikció, hisz a kormány akkor, amikor a törvényt alkotta, nem tartotta be a jogalkotási törvényt, és hatásvizsgálatot nem mellékelt.

Félretéve ezeket a dolgokat, mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a hihetetlen rossz politikai kompromisszumok talaján létrehozott úgynevezett pénztártörvény nem vállalható, nem vállalható a kormányoldal számára sem. Úgy gondolom, hogy az elmúlt napok történései ezt bizonyítják. Az egészségügyi rendszer számára a legrosszabb a bizonytalanság, hiszen mindaddig, amíg a levegőben lóg, hogy a finanszírozási oldallal mi fog történni, addig a szolgáltatói oldalon is egy bemerevedés valósul meg. Tehát minél előbb el kellene kezdeni tárgyalni a társadalombiztosítás átalakításáról, a törvényről.

Nem mondjuk, hogy a benyújtott törvényjavaslat mindenben megfelel a várakozásainknak, de alapját képezheti annak, hogy a kérdésről beszéljünk, alapját képezheti annak, hogy esetleg - feltételezve azt az ideális állapotot - egy olyan közös megoldást tudjunk létrehozni, ami hatékonyan tudja majd a társadalombiztosítást működtetni, és azokat a veszélyeket, amelyek a jelenlegi törvényben benne vannak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), maximálisan kiküszöböli.

Tehát a magunk részéről a Magyar Demokrata Fórum támogatja a tárgysorozatba-vételt. Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi szolgáltatások területén egyre nagyobb szerepet vállalnak a nem költségvetési szervként működő intézmények. A kormány kifejezetten támogatandónak tartja, hogy egészségügyi intézményeink ne költségvetési szervként, hanem gazdasági társasági formában működjenek inkább. Azok az intézmények, amelyek erre az útra léptek, nem kevés konfliktust vállaltak saját dolgozóikkal szemben, és az esetek túlnyomó többségében a munkavállalók annak az ígéretnek a fejében vállalták a továbbfoglalkoztatást, hogy jövedelmi viszonyaikban változatlan feltételek esetén ez nem jelent visszalépést.

A munkáltatók ezzel az ígérettel nem kockáztattak, hisz a teljesítményarányos finanszírozás a tvk keretein belül nem tesz különbséget a költségvetési szervként és mondjuk, 100 százalékig önkormányzati tulajdonú nonprofit gazdasági társaságként működő, egyébként közfeladatot ellátó egészségügyi intézmények között. Úgy tűnik azonban, hogy a retorika és a tényleges tettek között ismételten jelentős eltérés mutatkozik. Az idei évi költségvetési törvény 5. számú mellékletének 26. pontja szerint 40 milliárd forint áll rendelkezésre a helyi önkormányzatok által fenntartott költségvetési szervek munkavállalóinak 2008. évi béremelésére.

(14.20)

Egy pénzügyminisztériumi körirat alapján a bérnövekmény jelen forrásból történő megtérítése az Egészségbiztosítási Alap körébe tartozó intézményekre is érvényes. Ennek értelmében azok az intézmények, amelyek átalakultak gazdasági társasággá, függetlenül attól, hogy közfeladatot látnak el, nem részesülhetnek ebből a támogatásból. Ezzel a döntéssel komoly hátrány éri az érintett egészségügyi intézményeket, végső soron a betegeket. Ez az intézkedés egy közepes méretű egészségügyi intézmény esetében, mint amilyen például a ceglédi kórház, mintegy 100 millió forint bevételkiesést jelent.

A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint súlyosan sérül a szektorsemleges finanszírozás elve, és tovább csökken az ellátás biztonsága. Ezért kérdezem miniszter asszonytól: mi a tárca álláspontja ebben a kérdésben? A tárca véleménye szerint jelen körülmények között megvalósul-e a közfeladatokat ellátó egészségügyi intézmények esetében a szektorsemleges finanszírozás? Mit kíván tenni a tárca a nyilvánvaló diszkrimináció megszüntetése érdekében?

Érdeklődéssel várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Miniszter Asszony! Megmondom őszintén, olyan nagyon nem találok szavakat... Szóval, ennyire félrebeszélni rövid pályafutása alatt még nem hallottam - minthogyha nem értette volna a kérdést, pedig tudom jól, hogy nagyon is érti.

Azt, hogy egy egészségügyi intézménynek nemcsak az OEP-től származik bevétele, hanem egyéb bevétele is van, gondolom, nem tagadja ön sem. És hogy diszkriminációt jelent mindenféleképpen, ha egy egészségügyi intézmény esetében költségvetésből, akár az OEP-en keresztül, akár egyéb forrásból nem azonos mértékben részesülnek az intézmények, nem azonos mértékben részesülnek az ott dolgozók ebből következően, ez diszkrimináció. Ez nem versenysemlegesség, ez éppen a versenynek a feladása, amihez a nagy versenybarát SZDSZ-es tárca segédkezet nyújt a kormányon belül, és ez ellen nem tiltakozott. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Én nem tudom elfogadni ezt a választ...

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): ...ez hihetetlenül nagy diszkrimináció ezekkel az intézményekkel szemben, aminek a kárát végső soron a betegek látják. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A tárca március 12-ei sajtóközleményéből tudhatjuk, hogy május 1-jei határidővel a miniszter asszony az Országos Addiktológiai Intézetet megszünteti. Tavaly még csak a rendelők és a gondozók számát csökkentették felére, most már maga az intézet is lehúzhatja a rolót. Az Országos Addiktológiai Intézet több mint két évtizede működik, a szenvedélybetegekkel foglalkozó szakma egyetlen háttérintézménye. Gondozási feladatokat lát el, és tudományos munkát végez egyszerre.

A szaktárca ítéletét közlő levélből tudta meg az intézet, hogy a szakambulanciákat összevonják az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézettel, kapacitását egynegyedével csökkentették, a módszertani, kutatási, adatgyűjtési feladatokat elkülönítik a gyakorlati tevékenységtől, és az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központhoz delegálják. A döntést nem indokolta meg a tárca. Nehéz lenne elfogadható magyarázatot találni egy olyan országban, ahol a lakosság közel 10 százaléka érintett az alkoholproblémával. A nikotinfüggőség riasztó mértékeket ölt, és a kábítószerrel kapcsolatos problémák is egyre nagyobb mértéket öltenek. Ahelyett, hogy támogatták volna az intézetet, a finanszírozása sem teljesen megoldott, feladatának nem tud jelen formájában sem teljesen eleget tenni.

A szenvedélyproblémák súlyos népegészségügyi következményeit és költségkihatásait mindenképpen megérzi a költségvetés, ezt számszerűsíteni is nehéz. Megmagyarázhatatlan, hogy leépítés helyett miért nem a megelőzésre koncentrál a tárca. 2007-ben volt egy vállalásuk, kifejezték azon szándékukat, hogy százezer fővel kívánják csökkenteni az alkoholbetegek számát. Ez az ambíció, úgy tűnik, hogy elvérzett a reformgörcsben.

Mindezek ismeretében azt kérdezem a miniszter asszonytól: miért nem képes a tárca hosszú távon gondolkodni, és gyors megtakarítás helyett inkább a prevencióval foglalkozni egy ilyen súlyos társadalmi probléma esetében. Megszüntetés helyett miért nem erősíti meg az intézetet, kidolgozva, felügyelve és kikényszerítve egy átfogó addiktológiai program bevezetését?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Úgy gondolom, miniszter asszony, az, hogy maga az intézmény csak Budapesten tudta kifejteni a hatását, alapvetően szintén a tárca felelőssége, hisz azokat a feltételeket nem teremtette meg korábban, amelyek egy megyei szervezés irányába mutathattak volna. Nehezen értelmezhető, megmondom őszintén, ami a közleményben is olvasható, az egy órára jutó esetszám, mely mindössze az országos átlag 27 százaléka. Én azért úgy gondolom, hogy mondjuk, egy diagnosztikai vizsgálattal vagy egy egyéb klinikai vizsgálattal összehasonlítani időtartamban egy addiktológiai beteg kivizsgálását és kezelését vélhetően magának a szakma jellegének a nem megfelelő mélységű ismeretéből származik.

Az eddigi történések, amelyek más, hasonló jellegű országos intézetek megszűnését eredményezték, azt jelentették a végén - az eddigi tapasztalatok azt mutatták -, nemhogy a tevékenység megerősítéséről lenne szó, hanem egyszerűen a funkció megszüntetéséről. Félelmünk az, hogy most is ez történik, és kérjük, hogy az addiktológiai szakmával leülve beszéljék át ezt az egészet, vonja vissza a május 1-jei határidőt, és közösen dolgozzák ki a területen valóban szükséges további lépéseket.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy ügyrendi kérdéssel hadd forduljak elnök úrhoz, illetve államtitkár úrhoz. Valóban úgy gondolom, hogy ez egy olyan törvényjavaslat, ami nagyon sok megfontolást igényel, elég sok konzultációt, beszélgetést igényel. Mi az akadálya annak, hogy a módosítók benyújtásának határidejét péntekig toljuk el? - kérdezem államtitkár urat. Jövő héten hétfőn délelőtt az egészségügyi bizottság még tudna róla tárgyalni, tehát maga a menetrend ebből a szempontból nem csorbulna. Ahogy elhangzott, valóban több cikluson keresztül folyt egy előkészítő munka, tehát én úgy gondolom, hogy mi, képviselők kaphatnánk annyi pluszidőt még, mint hogy itt egy sürgősségi tárgyalás során végzünk ezzel a törvényjavaslattal. Talán gáláns lenne a minisztérium részéről, ha ezt számunkra lehetővé tenné. Nem hiszem, hogy ennek bárminemű akadálya lenne.

Ez nem a kekeckedés hangja alapvetően, hisz magáról a törvényjavaslatról lényegében minden elhangzott, de lehetőséget biztosít arra, hogy kitekintsünk különböző területekre. Hiszen ha az ember figyelemmel kísérte a genetikával kapcsolatos eddigi nemzetközi mozgásokat, azokat az idézett jogszabályokat, amelyek háttérként és alapként szolgálnak ehhez a törvényjavaslathoz, azt mondaná, hogy mi szükség a törvényi szabályozásra ilyen módon, hisz az oviedói egyezmény 4. fejezet 11-14. cikkei lényegében minden kérdést frappánsan szabályoznak. De ha figyelemmel kísértük - örülök, és gondolom, nem véletlen, hogy Ángyán professzor úr itt van -, párhuzamosan folyik például a genetikailag módosított organizmusok kérdéskörével kapcsolatos, a mezőgazdasági bizottság előterjesztéséről szóló tárgyalás. Ez azt mutatja, hogy ez mérhetetlenül bonyolult, hihetetlenül gyorsan fejlődő tudományág, amelybe sajnálatos módon - mint ahogy az várható volt a világ mostani morális állapotán belül - az üzlet is berakta a lábát.

Ha egy rövid történeti visszatekintést csinálunk, végiggondoltam, a műszaki tudományok, az orvostudományok esetében elmondhatjuk magunkról - ahogy végignézek, azt hiszem, ez mindannyiunkra érvényes -, hogy lényegében az életünk alatt zajlott egy mérhetetlen gyors fejlődés, hisz 1952 az, amikor Watson és Crick bejelenti a kettős spirál felfedezését, amiről akkor még nem is nagyon tudtuk, hogy milyen lehetőségeket rejt magában. Ahogy haladtunk az időben előre, fél évszázadnak sem kell eltelnie - azt hiszem, valamikor 2000 júniusában -, vagy éppen hogy fél évszázad eltelik, amikor a Fehér Házban Clinton elnök és Blair miniszterelnök együttesen jelentik be, hogy megvan az élet fája, megvan az emberi géntérkép, ami tulajdonképpen 97 százalékig felfedte, és a 3 százalékról azt mondják, hogy annak semmiféle szerepe nincs.

Közben akár a gyógyszerkutatás, akár a diagnosztika területén újabb és újabb felfedezések születnek. Nem véletlen, hogy továbblépve, 2005-ben, azt hiszem, Newcastle-ben van egy konszenzuskonferencia a British Council szervezésében, ami kimondja azt, hogy üzleti célú - és itt alapvetően a biztosítókra gondolnak - adatfeldolgozás az emberi génnel kapcsolatosan nem lehetséges, ami korrelál az oviedói egyezménnyel, de mégis szükségesnek tartották, hogy ezért tartsanak egy ötnapos konferenciát, végigtárgyalják az egész ügyet, és ezt a summázatot alkossák meg a végén.

Maga a genetika teljesen új jogi, etikai, társadalompolitikai dimenziókat nyitott meg, bár maga a törvényjavaslat most alapvetően csak jogi kérdésekkel foglalkozik, hisz az etikai-vallási kérdések inkább a kutatás területére vonatkoznak, hogy meddig mehet el az ember, mi az, amit még föltörhet büntetlenül, hisz egyre inkább azt érezzük, hogy minél inkább megyünk előre, az emberiség - a XX. századi története azt bizonyítja számunkra - sajnos, az esetek túlnyomó többségében ezekkel a lehetőségekkel nem élt, hanem visszaélt. Itt is megvan ez a veszély, hisz ha valaki érdeklődik a téma iránt, és például hadászati szempontból az interneten végignézi azokat a cikkeket, amelyek különböző toxinok előállítása kapcsán a genetika szerepét hangsúlyozzák, mérhetetlenül veszélyes fegyver - és most a fegyvert idézőjelbe teszem - van a kezünkben. De ahogy elhangzott itt akár Czinege képviselő úr, akár más szájából, viszont a gyógyítás területén olyan lehetőségeket nyit meg, amiket kérdés, hogy szabad-e parlagon hagyni. Habár pont a demográfiai viszonyaink kapcsán az ember elgondolkozik, hogy az értelmes életnek hol van a vége, és minden ilyen kutatást csak addig szabad engedélyezni, amíg az értelmes és élhető életet biztosítja; önmagában azért, hogy az életet meghosszabbítsuk, és beleavatkozzunk itt is a természet rendjébe, nem hiszem, hogy komoly erőfeszítéseket kellene kifejteni.

(19.00)

Azonban valóban az üzleti élet keményen betette ide a lábát, és itt érhetjük tetten azt a szükségletet, ami a jogi szabályozást mindenféleképpen előtérbe helyezi. Habár ténylegesen egy keretjellegű szabályozásról van szó, amely a felhatalmazó rendelkezésekben a tárca számára egy finomszabályozás lehetőségét biztosítja, ezt most tegyük félre, bízzunk benne, hogy a tárca ezt meg fogja tenni. Itt vetődik fel a kérdés, ha a tárca tényleg annyira gáláns lesz, hogy az egészségügyi bizottság elé behozza ezeket a tervezeteket, ha komolyan gondolja, hogy egy korrekt jogi szabályozást akar elfogadtatni a végén, illetve hatályba léptetni, akkor egyeztet nemcsak a szakértőkkel, hanem az egészségügyi bizottsággal is erről a kérdésről.

A Magyar Demokrata Fórumnak az a véleménye, miután mi is konzultáltunk az előkészítőkkel és saját szakértőinkkel, hogy mint keretjelleg, a törvényjavaslat megfelelő, valóban lehetnek olyan módosítások, és gondolkozzunk ezen, most visszajött államtitkár úr, gondolom, a végén választ fogunk kapni erre a kérésre, amelyek a jobbítást szolgálják, a pontosítást szolgálják a törvényjavaslat kapcsán. De összességében elfogadható maga a törvényjavaslat, és a Magyar Demokrata Fórum támogatja, hogy hatályba lépjen a törvény a humángenetikai adatok védelméről és a humángenetikai vizsgálatok és kutatások szabályairól. Csak bízni tudunk abban, hogy ezzel a kerettel élni fog a mindenkori politikai kurzus, illetve a mindenkori tudományos közélet, a tudomány szereplői, és nem visszaélni. De éppen ezért időről időre át kell tekinteni ezt a tudományterületet, meg kell nézni azt, hogy van-e szükség valamilyen szabályozásra. Az kérdés, hogy egy parlamenti bizottságnak vagy az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak, vagy valamilyen grémiumnak, de időnként rá kell erre pillantani.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országos Addiktológiai Intézet megszüntetése mintegy tükörképe a tárca működésének. Az egy héttel ezelőtt feltett kérdésemre három indokot hallhattunk a de jure átalakítás, de facto megszüntetés indoklásaként. Az egyik az Országos Gyógyintézeti Központ megszüntetése - úgy gondolom, ez nem lehet kellő indok.

A másik indok az volt, hogy az addiktológiai intézet gondozói nem megfelelő kihasználtsággal működtek, hasonló jellegű rendelők működéséhez képest csak egynegyedét teljesítették, ha igazak ezek az adatok. Nem tudjuk, hogy igazak-e az adatok, de gondolom, ebben az esetben is az okokat kellene először feltárni, és ott lépni. Azért mondom, hogy igazak-e az okok, mert múlt héten a miniszter asszony szó szerint azt mondta, hogy olyannyira átérezte a tárca, hogy szükséges tenni valamit az alkoholbetegekért, hogy "Felkértük ismételten az Addiktológiai Szakmai Kollégiumot, végre készítse el az alkoholstratégiát. Ez egyébként az Országos Addiktológiai Intézet feladata lett volna az elmúlt húsz évben, ha megtörtént volna. Ez sem történt meg." Ma a képviselő asszony kérdésére is az a válasz hangzott el, hogy nem készítette el ezt a stratégiát, nem tette le a minisztérium asztalára az Országos Addiktológiai Intézet.

Mi ezzel szemben az igazság? Az, hogy 2006-ban elkészült az "Alkoholpolitikai stratégia" című anyag. 2006-ban a népegészségügyi tárcaközi bizottság tárgyalt erről, a minisztériumok közötti egyeztetésen átment, és a tárcaközi bizottság el is fogadta. Egy időben még az úgynevezett Államreform Bizottság honlapján is látható volt. A minisztérium asztalára nem tudom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) letenni, de kérem az államtitkár urat, hogy adja át a miniszter asszonynak. Ez jellemzi, hogy milyen módon végezte a tevékenységét Horváth Ágnes (Az elnök ismét csenget.) vezetése alatt ez a tárca.

Kérem, hogy kövessék meg a dolgozókat. (Taps az MDF soraiból.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Úgy gondolom, államtitkár úr, hogy a miniszter asszony fél órával ezelőtt vádjait megismételte. Nem arról volt szó, hogy egy új stratégiát, hanem arról volt szó, mint amit egy héttel ezelőtt mondott, hogy húsz éve nem készítette el az addiktológiai intézet ezt a stratégiát. Különben teljesen kompetens az új népegészségügyi programmal, ami nem 2006-ban, hanem korábban készült. Én csak azt kérem, hogy kövessék meg.

A másik az, hogy amennyiben a jelentések alapján észleli a tárca, hogy egy adott egység nem megfelelően teljesít, akkor annak nem az az elintézési módja, hogy levélben tájékoztatják őket, hogy május 1-jétől megszüntetik, hanem előbb tájékozódnak, hogy ezeknek az adatoknak mi áll a hátterében, mit kell tenni annak érdekében, hogy esetleg, mondjuk, a mutatók javuljanak.

Azért mondtam, hogy az Országos Addiktológiai Intézettel való történések, elnézést a magyartalanságért, mintegy keresztmetszete a Horváth Ágnes vezette egészségügyi tárcának, hogy sem szakmai szempontból, sem emberi szempontból (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egyszerűen nem tudta ezt az ágazatot vezetni, és hihetetlen nagy károkat okozott.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiból.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Legszívesebben arról a felháborító szavazásról beszélnék, amit tegnap a parlament nagy többsége művelt a népszavazásra előterjesztett saját javaslatainak leszavazásával. Mindannyian emlékszünk, múlt év őszén előbb a miniszterelnök úr, illetve az MSZP-frakció 20 kérdésben kezdeményezett népszavazást, majd erre válaszul a Fidesz a maga 8 kérdésével fordult a Választási Bizottsághoz. Tegnap nyilvánvalóvá vált, hogy egy komolytalan politikai játék részévé silányították az Országgyűlést, illetve a népszavazás intézményét. Tekintettel arra azonban, hogy napirend előtti felszólalásomnak más témát jelöltem meg, arról beszélek inkább.

Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hetekben immár harmadik alkalommal veti fel a Magyar Demokrata Fórum a korrupció elleni fellépés témáját itt a parlamentben. Ennek egy nagyon egyszerű oka van: nagyjából egy évvel ezelőtt a kormány létrehozta az Antikorrupciós Koordinációs Testületet, és elfogadott egy kormányhatározatot is, amely előírta, hogy az igazságügyi és rendészeti miniszter 2007. december 31-ig készítse el a korrupció elleni küzdelem hosszú távú céljait és beavatkozási területeit megjelenítő stratégiai dokumentumot, valamint az ehhez kapcsolódó, 2008-2010. közötti időszakra vonatkozó rövid távú cselekvési programot.

Legutóbb Juhász államtitkár úr egy kérdésre válaszolva bejelentette, hogy a stratégiai dokumentum készen van, azt a testület megtárgyalta és elfogadta, a rövid távú cselekvési programnak pedig elkészült a tervezete. Ezzel szemben 2008. március 31-én miniszter úr, látva, hogy ebben a kérdésben interpellál az MDF képviselőcsoportja, sietve levélben tájékoztatta Dávid Ibolya képviselő asszonyt a program állásáról. Miniszter úr leveléből az derül ki, hogy a stratégia kialakítása a végéhez közeledik, valamint a testület a stratégiáról már tárgyalt is. Tehát nem kész van és benyújtották a kormánynak, vagy azt már esetleg el is fogadta, ahogy annak tavaly december 31-ig meg kellett volna történnie, hanem a kidolgozása végéhez közeledik, és már tárgyaltak is róla. Miniszter úr arról is tájékoztatott bennünket, hogy a cselekvési tervről pedig most kerül sor az első megbeszélésre. Röviden összefoglalva tehát miniszter úr válasza alapján az a helyzet, hogy mind a program, mind a cselekvési terv még messze van a megvalósulás fázisától.

Tisztelt Képviselőtársak! A Gazdaságkutató Intézet "Korrupció Magyarországon" című 2005-ös tanulmánya mondja a következőket: "A hazai korrupció szintjének érdemi csökkentése évente-kétévente megteremtené egy budapesti metróvonal megépítésének finanszírozási lehetőségeit." A Gazdasági Versenyhivatal egy tavalyi konferenciáján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr a következőket mondta, idézem: "A felmérések szerint 2000 óta a Magyarországon kartellező cégek 10-45 százalékkal magasabb áron valósították meg a beruházásokat, és ezzel mintegy 100 milliárd forinttal rövidítették meg a központi költségvetést." Úgy gondoljuk, egyik kijelentés sem áll messze a valóságtól. Azt is tudjuk, ahhoz, hogy egy korrupcióellenes program hatásai érezhetővé váljanak, nemritkán évek kellenek. Nem túlzás kijelenteni, hogy a polgári kormány által 2000-ben megkezdett és 2001-ben elfogadott korrupcióellenes stratégia és a mostani kezdeményezés között nem történt semmilyen átfogó és érdemi intézkedés a korrupció visszaszorítására.

Önök kormányzásuk hatodik évében végre rászánták magukat, hogy tegyenek valamit a korrupcióval szemben. Már csak azt kell kivárnunk, hogy a saját maguk szabta határidőhöz képest hónapokkal később ez a program elkészüljön, és végre tárgyalhassunk róla. Márpedig ebben a kérdésben minden elvesztegetett hónap súlyos tízmilliárdokban mérhető.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF padsoraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Azokról a pontosító módosító javaslatokról, amelyek befogadásra kerültek - azt hiszem, ez a 2., 3. és 6. pont -, nem beszélek, hanem Mikola István, Horváth Zsolt, Nagy Kálmán és Puskás Tivadar 14. szám alatt jegyzett módosító javaslatáról, amelynek az a lényege, hogy a magyar genetikai adatállomány harmadik országba történő továbbítása csak az Egészségügyi Tudományos Tanács előzetes hozzájárulásával valósulhasson meg. Érdekes módon a bizottság többsége elfogadta a módosítást, a kormány azonban nem.

Kérem államtitkár urat, hogy gondolják végig, itt vélhetőleg egy értelmezési probléma lehet. Ugyanis az, hogy csak olyan országba, olyan harmadik országba lehet továbbítani, amely országok adatvédelmi rendszere legalább eléri azt a biztonsági szintet, mint Magyarországé, az egy dolog. Emellett még lehetséges olyan helyzet, hogy az a genetikai adatállomány kizárólag magyar tulajdon maradjon, tehát nem feltétlenül kell, hogy az országból kikerüljön. Ez két teljesen különálló kérdéskört érint, és tekintettel arra, hogy abban mindenki egyetért, hogy egy olyan mérhetetlenül gyorsan fejlődő, idézőjelbe teszem az iparágat, de inkább orvostudományi ágról van szó, amely nem tudjuk, hogy holnap milyen eredményekkel fog előrukkolni a diagnosztikát vagy egyéb területeket illetően, egy ilyen plusz biztonsági résznek a behelyezése feltétlenül indokolt. Ugyanis hangsúlyozom, nem biztos, hogy az országnak érdeke adott, az állampolgárait érintő genetikai adatoknak, még ha megfelelő biztonsági, adatvédelmi biztonsági rendszerrel rendelkező országról van is szó, azoknak a kiadása.

Kérem az államtitkár urat, hogy gondolják végig és támogassák ezt a módosító javaslatot, mert ez olyan további garanciális elem, ami erősíti a törvény hatályosulását, illetve biztonsági szempontból pedig az országnak feltétlenül érdeke.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Még egy szűk évtizede is, hogyha eljött az ideje, az ember elővette a megfelelő nyomtatványokat, a munkáltató által adott igazolásokat, és viszonylag nagyon könnyen ki tudta akár a személyi jövedelemadóját számítani, illetve a nyomtatványt kitölteni, de a kisebb vállalkozások is odahaza ezt meg tudták tenni.

Mára már közhellyé vált, hogy az adórendszer teljesen átláthatatlan: több mint 50 adófajta, 25 különböző mentesség, jóváírás lehetősége. A bonyolultság, ha órákra és forintokra szeretnénk lefordítani, akkor egy egyszemélyes vállalkozás tulajdonosa adóbevallásához 11 plusz 8 oldalt kell hogy kitöltsön. Természetesen kap hozzá segítséget, egy 110 oldalas útmutatót. Kamarai felmérések szerint a vállalkozóknak körülbelül évi 300 munkaórát vesz igénybe az adóbevallás, ennek a forintális vonzata átlagban mintegy 250 ezer forint. De nyilvánvaló, hogy ez a másik oldalon is jelentkezik, hiszen ezeket az adatokat az APEH-nek fel kell dolgoznia, tárolnia kell, és bizonyos fokú ellenőrzéseket is kell végezni.

Kérdezem az államtitkár urat, hogy ön szerint hány olyan adófajta van, amelynek a beszedési költsége megközelíti magát a beszedett összeget. Mi a véleménye arról, hogy kinek az érdeke ennek a mérhetetlenül bonyolult adórendszernek a fenntartása, illetve mi a tárca elképzelése az egyszerűsítést illetően? Végül, de nem utolsósorban, ahogy a címben is szerepelt: saját maga mikor készített utoljára adóbevallást?

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Hát, fel is tételezem egy pénzügyminiszterről, hogy az adókötelezettségének eleget tesz, de hogy saját kezűleg mikor tette ezt meg utoljára, efelől kétségeim vannak. Maga a szakma, a könyvelők panaszkodnak, hogy egyszerűen áttekinthetetlen már ez a rész. Erre a részére utaltam, és arra kértem választ, amire nem kaptam, hogy nézik-e önök egyáltalán, hogy egy-egy ilyen kis adófajtának - hátrafelé nézzen, amikor számon kéri a parlamenten, hogy a kisadókat a múlt évben nem szüntette meg, hisz a kormánytöbbség akkor még megvolt - a beszedési költsége és a befolyt összeg valóban hogyan aránylik egyes adófajták kapcsán. Figyelemmel kísérik-e? Mert ha igen, akkor feltételezem azt, hogy a több mint ötven fajtából jó párat meg lehetne szüntetni, illetve van-e valami koncepció - erről se hallottam - egyáltalán az adórendszert megreformálni, az ágazatban dolgozók véleményét kikérni, és esetleg ezekbe a tervekbe beépíteni.

Ha erre még egy perc alatt tudna válaszolni, akkor megköszönném. (Taps az MDF és a Fidesz soraiból.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2006-ban fogadta el a parlament kormánypárti többsége az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényt, amelynek során, amelynek segítségével 16 ezerrel csökkent az aktív kórházi ágyak száma, egyben az egyes egészségügyi intézményekhez tartozó beutalási területek is átalakításra kerültek.

Nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy sok hibát tartalmaz maga a törvényjavaslat, de a törvény egyben lehetőséget is biztosít arra, hogy az érintettek megállapodása alapján viszonylag gyorsan módosítani lehessen ezeken a beutalási területeken.

A ceglédi Toldy Ferenc Kórház esetében ez megtörtént, a ceglédi önkormányzat Pest megye önkormányzatával megállapodott még múlt év őszén arról, hogy Tápiógyörgye, Pilis, Nyáregyháza és pszichiátria esetében egyéb települések is az ellátási kötelezettség szempontjából a megyei kórháztól a városi kórházhoz kerülnek. Ez a megállapodás megtörtént, ennek alapján az ÁNTSZ múlt év végén még a működési engedély módosítását megtette, és az anyagot az OEP-nek átadta, eljuttatta, hogy az ehhez kapcsolódó volumenrendezés is megtörténjen, tehát hogy az ellátandó betegek számát, illetve a finanszírozást ennek megfelelően módosítsák.

Korábban már érdeklődtem, legutóbb akkor még mint OEP-főigazgatót kerestem meg a miniszter urat, ez március 23-án volt. Ön akkor arra tett ígéretet, hogy áprilisban rendeződik ez a probléma. Április eltelt. Ma délelőtt az intézménynél érdeklődtem, még mindig nem történt meg a volumenrendezés, az átcsoportosítás, nem kapta meg a plusz súlyszámot az intézmény. Mi tart ilyen sokáig? Mi az oka annak, miniszter úr, hogy az államigazgatáson belül ilyen hihetetlen lassan születnek a döntések, születnek meg az aláírások?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz, a KDNP és az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Miniszter Úr! Egy következő történet a főváros és a ceglédi önkormányzat, illetve az intézmények között. Habár ott is eltelt már annyi idő, hogy nyugodtan lehetett volna rendezni. Itt van a kezemben (Felmutatja.) a közép-magyarországi ÁNTSZ határozata, amelyben a működési engedélyt kiadja. Nyilvánvalóan a működési engedély hátterében ott vannak a megfelelő dokumentumok. Ennek a végén arról szól az okirat, hogy erről értesül a fővárosi és Pest megyei egészségügyi pénztár. Ez a dokumentum november 22-én keltezett. Erre kérdeztem rá önnél március 28-án, és ön erre válaszolt, hogy ott van az OEP-nél, és ezt áprilisban átvezetik.

Ne haragudjon, ha az állampolgárok a hatalommal szemben határidőket nem tartanak be, hihetetlen mértékben megbüntetik őket. Érthetetlen, hogy nem tartják be a határidőket. Mi az indoka annak, hogy még mindig ott hever ezek szerint valahol önöknél ez a papír, amiről ön március végén tudott, hiszen erre hivatkozva tájékoztatott engem. Akkor ezek szerint ismételten eltűnt, de oda fogom adni ezt a határozatot, és kérem, hogy haladéktalanul intézkedjen. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Közismert a mondás, hogy az egészségügy veszélyes üzem, nem csupán gyógyulni, hanem megbetegedni is lehet egy egészségügyi intézményben. A betegellátás során, annak következtében létrejövő fertőzések, betegségek, orvosi szakszóval a nozokomiális fertőzések arányát 10-20 százalék közé teszi a nemzetközi irodalom. Ez alól hazánk sem kivétel, bár itthon valamivel alacsonyabb az ilyen jellegű megbetegedések száma. A statisztikák szerint az ilyen megbetegedések halálozási aránya 2,5 százalék, de túlélők esetében is az átlagos ápolási idő mintegy tíz nappal hosszabbodik meg, ezért mindent megtesznek az ilyen jellegű fertőzések kialakulásának megakadályozása érdekében.

Feltehetően ezek az okok vezettek valamikor a XX. század közepén az egyszer használatos orvosi eszközök kifejlesztéséhez. Ma már csak múzeumban láthatók fémdugattyús fecskendők vagy fémkónuszú injekciós tűk, hisz helyüket az egyszer használatos, nagyobb részt műanyagból készült eszközök váltották fel. A sort lehetne folytatni a különböző egyszer használatos katéterekkel, implantációs eszközökkel, ezek használatával meg lehet előzni a nozokomiális fertőzéseket.

Az egyszer használatos eszközök ismételt használata ellen az elmúlt években közlemény formájában tiltakozott az Eucomed, az Orvostechnikai Társaságok Európai Szövetsége, mindezek ellenére április 28-án megjelent az orvostechnikai eszközökről szóló 16/2006. számú egészségügyi miniszteri rendelet módosítása, amely az alkalmazott egyszer használatos orvosi eszközök ismételt felhasználását teszi lehetővé. A szakemberek véleménye, hogy az általános szakmai protokoll és az ésszerűség alapján is az egyszer használatosnak gyártott eszközök újrafelhasználása fertőtlenítést, azaz resterilizálást követően csak nagyon szűk körben engedhető meg. Ennek legáltalánosabb esete az, amikor az eszköz csomagolása még felhasználás előtt megsérül.

A gyógyítás során már felhasznált eszközök sterilizálást követő ismételt használata számtalan veszély forrásául szolgálhat, mert az eszközökről nem távolíthatók el maradéktalanul a testnedvek, váladékok, szövetmaradványok. Mindezek ellenére a rendelet módosítása hatályba lépett anélkül, hogy a szakmai kollégiumok véleményt alkothattak volna róla.

Ezért kérdezem a miniszter úrtól, hogy kinek állt érdekében a szakmailag nem egyeztetett, a betegek életét veszélyeztető rendeletmódosítás. Véleményezte, és ha igen, mi volt a véleménye a rendeletről a közegészségügyért felelős ÁNTSZ-nek, illetve a Tisztiorvosi Hivatalnak? Mi volt a véleménye a rendelettervezetről a tárca közvetlen fennhatósága alá tartozó Orvos- és Kórháztechnikai Intézetnek, az ORKI-nak? Végül, de nem utolsósorban mit kíván tenni a miniszter úr annak érdekében, hogy az orvosok és szakmai szervezetek által is elfogadható szabályozás szülessen?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiból.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Miniszter úr, megvallom őszintén, bíztam abban, hogy az orvosi hivatás emlékképei azért előjönnek önből a kérdés megfontolása kapcsán, és egyetért azzal a megállapítással, amivel különben az orvosszakma, mind a tisztiorvosi hivatal, mind az ORKI egyetértett, hogy bármilyen jellegű engedélyezése az egyszer használatos eszközök újrasterilizálásának, újrafelhasználásának nagyon sok veszélyt hordoz magában. Nem véletlen az uniós álláspont. Különben az Unióban 2010-re ígérik egy viszonylag egységes álláspont kialakítását. Bíztam abban, hogy ön egyértelműen úgy foglal állást, hogy haladéktalanul hatályon kívül helyezi ezt a rendeletmódosítást, és az egész kodifikációt újrakezdi. Sajnálom, hogy nem ez történt, ezért ebben a formában nem tudom a válaszát elfogadni.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! "Közös kincsünk a gyermek" hangzatos címet adta a kormány egyik egészségügyi programjának, és az írásos anyag bevezetőjében az Egészségügyi Világszervezetet idézi, amely szerint a gyermekek a mi mai befektetésünk a holnap társadalmába. A megnyilatkozások és a tettek közötti harmónia hiánya azonban ezen a területen is észlelhető.

Miről is van szó? Hazánkban sajnálatos módon az európai átlaghoz képest másfélszer-kétszer magasabb a koraszülöttek aránya. Szakszerű ellátásuk, speciális, úgynevezett, perinatális centrumokba szállításuk a maradandó károsodások kialakulását megelőzve családokat mentesít egy életre szóló tragédiától, és bizonyos számítások szerint évi 100 milliós nagyságrendű egészségügyi kiadásoktól mentesíti a társadalombiztosítót.

A szakszerű újszülöttszállításban közel két évtizede tevékenykedő Peter Cerny Alapítvány több mint 43 ezer koraszülöttet mentett meg ezen időszak alatt. Az elmúlt hetekben azonban az állami támogatás drasztikus csökkenése miatt további működése veszélybe került. Nagy nehézségek árán június 30-áig megszületett a finanszírozási szerződés, azonban nem tudjuk, hogy mi lesz azt követően.

Az alapítvány szaktudását, elhivatottságát a hálás szülőkön kívül elismeri a szakma, de még a tárca is. 2006-ban az egészségügyi miniszter a Semmelweis-nap alkalmából elismerő oklevéllel tüntette ki a Peter Cerny Alapítványt. Az elismerés jól mutat a vitrinben, a működéshez azonban kevés.

Miért a koraszülötteken spórol a tárca? Ha már az Országos Mentőszolgálat révén nem maga végzi a koraszülöttek mentését, miért nem segíti azt, aki ezt átvállalja?

Mi lesz július 1-jétől? Az alapítványnak ismét a saját és nem a beteg csecsemők túléléséért kell harcolnia, amint azt teszi közel húsz éve? Vagy a tárca is osztja az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének néhány hete egy televíziós műsorban feltett, az alapítvány nehéz helyzetét firtató riporteri kérdésre adott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) cinikus válaszát, amely szerint - idézem - "oldják meg a helyzetet, szerezzenek pénzt, mint a többi alapítvány"?

Várom miniszter úr megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Elsősorban figyelemfelhívás volt az azonnali kérdés célja. Ne kerüljön megint a tárca, illetve maga a szolgálat olyan helyzetbe, hogy méltatlan viták folyjanak a sajtó közvéleménye előtt arról, hogy egy koraszülött élete mennyit ér.

Ön sem vitatta a válaszában, hogy valóban ez a leghatékonyabb befektetés a jövőbe, ha ezeket az ártatlan gyermekeket a lehető leghamarabb a megfelelő ellátóhelyekre szállítják, és ez speciális szállítást igényel. Ezt mindannyian, akik a szakmában dolgozunk, tudjuk. Kérem a miniszter urat, miután nagyon szalad az idő, és minden ilyen finanszírozási szerződés megkötése időt vesz igénybe, már most kezdjék el a tárgyalásokat a második félévi finanszírozással kapcsolatban.

Köszönöm szépen a válaszát. (Taps az MDF soraiból.)

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sic transit gloria mundi - így múlik el a világ dicsősége, kedves Bőhm képviselő úr. (Dr. Szabó Zoltán közbeszólására:) Parancsol? (Dr. Szabó Zoltán: Pater optime.) Úgy gondolom, hogy ha az ember rájön arra, hogy az az út szakadékhoz vagy zsákutcába vezet, akkor igenis, vissza kell fordulni. Vissza kell fordulni a kiindulóponthoz, és valóban normális módon megpróbálni új szabályozásba fogni.

Nehéz helyzetben vagyok, mert - megmondom őszintén - én tulajdonképpen örülök ennek a törvénynek. Örülök annak, hogy függetlenül attól, hogy milyen körülmények között, de a parlament végül azt a korrekciót elvégzi, amit a jelenleg még hatályban lévő pénztártörvény hatályon kívül helyezésével meg kell tennie.

Bőhm képviselő úr azt mondta, hogy politikai döntés születik ebben az ügyben. A pénztártörvény esetében is politikai döntés született. Hiszen ha a szakmára hallgattak volna - ami, tudom, hogy bizonyos körökben már-már szitokszónak tűnik -, ha a saját szakértőikre hallgattak volna, bizonyos szűk kör kivételével, olyan közgazdászok kivételével, akiknek tulajdonképpen az egészségügy belső mechanizmusát, működését illetően sok tapasztalata nincs, ha ezeken kívüli szakértőkre hallgattak volna mindkét oldalon, akkor nyilvánvalóan nem születik meg itt egy olyan törvény, aminek a végét tulajdonképpen nem tudjuk. Hála istennek, nem is fogjuk megtudni, ez egy ugrás a sötétbe.

Azon vitatkozni így utólag, hogy a kockázatközösség sérül vagy nem sérül, ez is akadémikus vita. Abban, gondolom, mindannyian egyetértünk, hogy ha tízmillió ember alkot egy kockázatközösséget, azért az nagyobb biztonságot jelent, mint ha mondjuk, tíz darab egymilliós populáció alkot egy kockázatközösséget, ott a pufferlehetőségek azért sokkal alacsonyabbak.

A gond az, hogy a kiindulás volt hibás. Ugye, itt a miniszter úr is utalt az expozéjában azokra a felvetésekre, amelyek szerint szükség volt erre a pénztártörvényre. De vegyük elő konkrétan az egészségbiztosítási modellváltás szükségességéről szóló, elég vaskos, nagy anyagot, ami még bő egy évvel ezelőtt, valamikor a múlt év elején kapott nyilvánosságot, és ahol az egészségügy legfőbb problémáit felsorolva az akkori koalíció próbálta magyarázni azt, hogy miért kell a pénztártörvény. Persze 2007. január végén, február elején, még akik ezt az anyagot készítették, ők sem tudták, hogy milyen pénztártörvény lesz, hiszen emlékezzünk vissza: hónapról hónapra, hétről hétre, sőt, napról napra, az utolsó órákban is - pont a politikai alkuk miatt - változott az egész kérdéskör, és nem a javulás irányába.

(19.00)

Azt mondják, azért kell a magántőkét a finanszírozásba beengedni - ez volt az egyik állítás -, mert a magyar egészségügyben a minőség nem megfelelő. Mihez képest, tessék mondani?! Mi a költséghatékonysági kérdés? Emlékszünk, egy évvel ezelőtt attól volt hangos az ország, hogy az akkori miniszter asszony tapasztalatlanságból, hihetetlen felelőtlen módon kiállt, és egy teljesen bizonytalan hátterű kft. felmérésére hivatkozva kijelentette, hogy a magyar kórházakban minden negyedik betegeket kvázi meggyilkolnak, mert a klinikai és a patológiai diagnózisok közötti eltérés ezt mutatja. Aztán amikor nyilvánvalóan szakmailag megvizsgálták a kérdést, rájöttek arra, hogy ez egy eléggé buta kijelentés volt, visszavonulót kell fújni.

Úgy gondolom, akkor, amikor elfogadjuk, hogy az ellátást nagyon jó lenne szakmai protokollok alapján végezni, attól a pillanattól kezdve ellenőrzés kérdése, hogy a szakmai színvonal azonos legyen. Abban is mindig egyetértettünk - és a mostani rendszerben is az eszköz megvan ahhoz -, hogy bizonyos ellátásokat csak bizonyos helyeken lehessen igénybe venni, kvázi ha egy helyen egy adott betegség gyógyításának a gyakorisága nem megfelelő számú, tehát rutint a kollégák nem tudnak ebben szerezni, akkor azt jobb koncentrálni nagyobb gyakorlattal, megfelelő eszközparkkal rendelkező intézményekben. Ez a mostani rendszerben is benne van, finanszírozással egy pillanat alatt meg lehet oldani azt, hogy mikor, hol, mit finanszíroznak.

Igazságtalan a mai rendszer - azt írják -, mert nem nyújt egyforma hozzáférési lehetőséget, ezért nem érvényesül a szolidaritási elv. Hölgyeim és uraim, valóban nem nyújt mindenhol egyenlő hozzáférést, de ez alapvetően a 2006. évi CXXXII. törvénynek, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvénynek a következménye, amikor szintén nem szakmai alapon, hanem politikai alapon - emlékezzünk, az utolsó éjszaka is még változott a súlyponti kórházak kérdésköre - súlyponti kórház szerepkört kaptak olyan intézmények, amelyekben még most sincs például sürgősségi ellátás, még most sem tudnak megfelelő, viszonylag teljes vertikumú egészségügyi szolgáltatást biztosítani. Ez nem a finanszírozástól függ, ez a szerkezettől függ; akkor született egy döntés - nyilvánvalóan financiális okokból -, hogy 27 százalékkal az aktív kórházi ágyak számát meg kell csapolni, intézményeket be kell zárni, osztályokat be kell zárni. Ha nem tud odamenni a beteg, akkor bizonyára nem fog fogyasztani, tehát nem kerül pénzbe. Alapvetően az igazságtalanság tehát ebből ered.

Nem hatékony, erről már beszéltünk.

Azt, hogy a rendszerben van pazarló és nem pazarló, nem tudjuk, mert ma sem tudjuk még, hogy mi mennyibe kerül a magyar egészségügyben. Annak idején, amikor a teljesítményarányos finanszírozás 1993-ban elkezdődött, akkor egy homogén betegségcsoportos, illetve német pontrendszeres finanszírozást átvettünk, teljesítményfinanszírozást, de tulajdonképpen annak a korrigálásakor is - Isten nyugosztalja szegény Bordás Istvánt, aki ennek a fő korifeusa volt -, amikor ezeket a díjtételeket változtatták így-úgy, azt vettük észre, hogy a magyar morbiditási, illetve mortalitási adatok főleg inkább a finanszírozástól függtek: ha valamelyik esetet jobban finanszírozták, akkor azért a jelentések abba az irányba mentek. Ezt egy magántőkével működő biztosító sem tudja korrekt módon kiküszöbölni, illetve nyilvánvaló, hogy ebben is területi különbségek érvényesülnek, tehát az új pénztártörvény erre sem adott volna feleletet és megoldást.

Azt mondják, hogy rossz a rendszer, mert fenntartja a beteg kiszolgáltatottságát. Ha kiszolgáltatottságot valami okoz, akkor az a volumenkorlát. Az a kiszolgáltatottság, hogy adott esetekben heteket, hónapokat, egyre húzódó hónapokat kell várnia valakinek arra, hogy az egészségügyi szolgáltatórendszerbe bekerüljön, illetve az egészségügyi szolgáltatórendszeren belül; mert itt ugye kitér az anyag arra, hogy a felvilágosítás mindenhol helyi probléma, mindenhol személyfüggő, mindenhol két félen múló kapcsolatról ad felvilágosítást, a beteg részéről milyen mélységű igény van a felvilágosításra, illetve az orvos részéről. Ezt egy magánbiztosító nem nagyon tudja a későbbiek folyamán sem befolyásolni.

A szabad demokratáknak a kedvenc lova volt, hogy jön a pénztártörvény, és bizony a hálapénz meg fog szűnni. Hát már tessék mondani, mitől szűnne meg a hálapénz akármilyen magánbiztosító belépése esetén? Mitől szűnne meg a hálapénz akkor, amikor a 2006-os statisztikai adatok alapján a magyar egészségügyben az átlag nettó jövedelem 107 ezer forint, tehát nem éri el a minimálbér másfélszeresét? Van-e erkölcse a törvényhozónak ezt számon kérni akkor, amikor mesterségesen ilyen alacsonyan tartja a béreket? Ennek most az európai uniós csatlakozást követően látjuk az eredményét, miniszter úr is tapasztalhatta, és nemcsak a gyógyszerészektől, hanem a szakdolgozóktól, nővérektől is tapsot kapott, amikor ígéretet tett arra, hogy minimálisan 30 százalékos bérnövekedés kell ahhoz, hogy ne menjenek el a nővérek a kórházból, ne menjenek el a szakdolgozók a kórházból. De ha ezt meg is lépi - és lépje meg, kívánom önnek, hogy lépje meg, találja meg ennek a módját -, akkor utána azért meg fogják kérdezni az orvosok is, hogy tessék mondani, akkor velünk mi lesz. Úgyhogy ez folyamatos építkezést igényel.

A magánpénztár nem oldja meg a paraszolvencia kérdését. Nekem csak eszembe jut az Irgalmasrendi Kórház, amikor visszakapták, akkor is fel lett írva a homlokzatra, hogy itt majd nem lesz paraszolvencia. Nem lehet megoldani ilyen jövedelemi viszonyok mellett akkor, amikor egyrészt a törvényhozó kötelezővé teszi például a folyamatos továbbképzést, és most már odáig "züllött" a rendszer, hogy a szinten tartó, kötelező tanfolyamokat sem finanszírozza a központi költségvetés. Ha egy-egy ilyen szinten tartó tanfolyamra valakinek vidékről Budapestre kell jönnie, akkor bizony egy-másfél havi fizetésébe kerül, és az egész akkreditációs folyamatot, illetve a pontgyűjtögetés kérdéskörét, úgy gondolom, tisztességtelen dolog ilyen körülmények között folyamatosan az egészségügyben dolgozók fejéhez vágni. Hangsúlyozom, hogy a hálapénzről beszélek, nem a korrupcióról, mert sajnos, az is tapasztalható. A hiánygazdaságnak mindig velejárója a korrupció, és ahol ez tetten érhető, ott nagyon szigorúan fel kell ez ellen lépni.

Azt írja ez a tanulmány, amivel indokolták a pénztártörvényt, hogy a jelenlegi viszonyok nem biztosítanak méltó körülményeket sem a gyógyulásra, sem a gyógyításra. Ezt megint nem a magánpénztár fogja megoldani, annál is inkább, mert a magánpénztár csak a működtetésre szerződik. Habár maga a törvény lehetőséget adott volna, hogy szépen sorban bekebelezze az intézményeket, és tulajdonosi pozícióba kerüljön, erre a finanszírozás mellett a lehetőség meg is van a folyamatos eladósodás miatt, tehát kiszolgáltatott helyzetbe kerültek és kerülnek az egészségügyi intézmények, de önmagában ez nem oldja meg. Nyilvánvalóan más tulajdonába egy biztosító sem komfortfokozat céljából, sem eszközbővítés céljából nem fog beinvesztálni, hanem a tulajdonost fogja emiatt ösztökélni, illetve ha monopolpozícióba kerül egy adott területen, a költségvetést fogja, vagy az a veszély fennáll, hogy egy ilyen helyzetben a költségvetést feszítette volna át.

Itt a másik, hogy nem nyújt méltányos és teljesítményarányos jövedelmet az orvosnak és az egészségügyi dolgozóknak. Adott finanszírozási keretek között, akkor, amikor nem tudjuk, hogy mi mibe kerül, akkor, amikor tulajdonképpen a betegek elől a szabad intézmény- és orvosválasztás lehetőségét, nem azt mondom, hogy teljesen elvesszük, de tulajdonképpen olyan bonyolulttá tettük volna, ami azzal egyenértékű lenne, akkor, amikor az egészségügyi dolgozók jogállása nem tisztázott, azt mondani, hogy önmagában az, hogy egy magánbefektető megjelenik az egészségbiztosítási pénztárakban, ezt a dolgot meg fogja oldani, úgy gondolom, szakmailag is naivitásnak tűnik.

Összegezve: nagyon jó, hogy a törvényjavaslat hatályon kívül helyezi az aktuális pénztártörvényt. A jelenlegi politikai viszonyok között a Magyar Demokrata Fórum sem lát arra nagy esélyt, hogy itt olyan nagy korszakalkotó változtatások bekövetkezzenek.

(19.10)

De ha már apró lépésekben az eddig oly mértékben szidott OEP működését segíteni tudjuk - hisz azért ha csak azt összehasonlítjuk, hogy a hála istennek meg nem alakuló magánbefektetők tulajdonába is kerülő pénztárak működési költsége például 3,5 százalék lehetett volna, ami a szlovák példa alapján azért különböző trükkökkel jóval fölé ment, és jelenleg az OEP mostani költségvetése talán, azt hiszem, a 1,5 százalékot éppen hogy eléri -, ha áttekintik azt, hogy milyen feladatokat kell feltétlenül ellátnia az OEP-nek - az én információim szerint, de miniszter úr ezt sokkal jobban tudja nálam, ellenőrzési feladatainak több mint 80 százalékát például a közgyógyellátási rendszer ellenőrzése köti le -, lehet, hogy ezen a téren is lehetne valamit módolni. Tehát az adott rendszeren belül bizonyos változtatások lehetségesek.

A június 30-a egy feszes időpont, enyhén szólva. Ez miniszter úr ambícióit, illetve optimizmusát mutatja. Azért ez a rendszer nem ennyire gyorsan működik, ha csak valami kész anyag nincs az asztalon, de azt hiszem, hogy velünk szemben is az lenne a tisztességesebb, ha ezt lerakná az asztalra, és mi is mihamarabb ezt megismerhetnénk.

Természetesen meg fogjuk szavazni ezt a törvényjavaslatot, és természetesen partnerek vagyunk minden olyan változtatáshoz, amely a rendszer működését hatékonyabbá - nem szeretem ezt a szót -, ésszerűbbé teszi, amely alapvetően - és ebben teljesen egyetértek Bőhm Andrással - a betegek érdekeit szolgálja, hogy a betegek a lakóhelyükhöz a lehető legközelebb és a lehető legmagasabb egészségügyi színvonalú ellátásban részesüljenek. A Magyar Demokrata Fórum minden ilyen változtatást támogatni fog.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz, a KNDP és az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Amikor fölhomályosít minket, hogy mi van a törvényben, akkor azért tegye hozzá, hogy amit felolvasott, az a törvény preambulumának és nem a normaszövegnek a része. Emlékezzünk arra, hogy amikor a Magyar Demokrata Fórum kezdeményezte, hogy a nemzeti kockázatközösség és a szolidaritás a normaszöveg része legyen, és az 1. § kezdődjön ezzel, önök ezt nem támogatták. Nyilvánvalóan megvan ennek az oka, a nálam felkészültebbek, sőt, jogi végzettséggel rendelkezők bizonyára meg tudják magyarázni, hogy a preambulum joghatása és a normaszöveg joghatása között van különbség.

Arról, amit Bőhm képviselő úr mondott - arra törekedtek, hogy behozzák a tőkét azért, hogy az egészségügyben valami történjék -, azt gondolom, hogy a cipőgyártás esetében elfogadható elv. Próbáljuk ki, hogy hátha nem lesz rossz! Egy egészségügyi ellátórendszer kapcsán ilyen attitűddel hozzáállni a rendszer átalakításához életveszélyes.

Úgy vitatkozunk most, hogy azt sem tudjuk, miről vitatkozunk. Ugyanis a törvényjavaslattal kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy több mint száz felhatalmazó rendelkezés nem készült el - s hála istennek, nem is fog elkészülni -, amely a későbbiek folyamán bebizonyította volna, hogy nem egy biztosítóról van szó. Ha pénztár és pénztár között a finanszírozást illetően - a 10 százalékos eltérésre utalok - vagy a betegutakat illetően különbség van, akkor az már nem egy homogén egység. Teljesen felesleges ilyenekről beszélni! Önök nyilvánvalóan ragaszkodnak a többpénztárashoz, mi pedig a mi véleményünk szerint az igazsághoz közelebb álló több-biztosítós modellhez ragaszkodunk. Ezen teljesen felesleges vitatkozni.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF, a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha szakmai szempontból próbálunk közelíteni a törvényjavaslathoz, akkor lényegében arról van szó, hogy mintegy 80 százaléka a törvényjavaslatnak kötelezettségek teljesítését hivatott megvalósítani, amikor az uniós szabályozás magyar joganyagba történő beemeléséről rendelkezik.

Nagyon röviden hadd fussak végig ezen a hat szakaszon! Az 1. § szakasz ez a borzalmas című egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény, amely a megszületése idejében még az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről címet viselte. Ez akkor, az önkormányzatok megalakulásakor nagyon jelentős törvény volt, úgy gondolom, ez egyben válasz azoknak, akik folyamatosan azt mondják, hogy az elmúlt 19 évben a magyar egészségügyben nem történt semmi. Ez a törvény alapvetően nagyon időtálló volt, hisz 17 év alatt még az egy tucatot sem éri el a módosítások száma, és ezek között számos pont ez a kormányzati átalakítással kapcsolatos, illetve uniós jogharmonizációval kapcsolatos módosítás volt.

2004. április 29-én fogadta el az Európai Parlament és Tanács a munkavállalók fizikai tényezők... - itt elektromágneses terekről írnak, egészségügyi és biztonsági minimumkövetelményeiről szóló 2004/40/EK irányelvet, és ennek a 13. cikkelye kötelezi a részes tagállamokat, hogy idén április 30-áig át kell venni az előírásokat az adott jogrendszerbe, tehát késésben van a kormány, késésben van a parlament ezzel kapcsolatban. Nyilvánvalóan alapvetően nem a parlamenti képviselők ennek az okai.

Ez a szakasz tulajdonképpen felhatalmazást ad az egészségügyért és foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszternek, hogy rendelet formájában eleget tegyen az uniós irányelvek magyar jogrendszerbe történő beemelésének. Bízunk benne, és felhívom a miniszter úr figyelmét, hogy ennek során fokozottan érvényesítik a 2006/25/EK irányelv preambulumának 6. pontját, mely szó szerint azt mondja, hogy ez az irányelv minimumkövetelményeket állapít meg, meghagyva ezzel a tagállamok számára azt a lehetőséget, hogy szigorúbb rendelkezéseket tartsanak fenn vagy vezessenek be a munkavállalók védelmében, különösen az alsó expozíciós határértékek meghatározása tekintetében.

Azért tartom fontosnak ezt hangsúlyozni, mert az elmúlt években számos esetben tapasztaltuk azt, hogy az uniós kötelezettségekhez képest sokkal liberálisabb rendelkezések vagy adott esetben jóval szigorúbb rendelkezések léptek életbe. Itt csak hadd szabadjon utalnom az állategészségügy területén bekövetkezett változásokra.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény - az indoklás ezt nem írja, de vélhetően a nagy kórházösszevonások kapcsán - az állami egészségügyi intézmények működési zavarát hivatott kiküszöbölni akkor, amikor a beutalásokkal, az igénybevétellel kapcsolatos szabályozásra kért felhatalmazást a kormány.

Itt további érdekesség, hogy az érintettek, jelesül a két tárca további felhatalmazást kap az országosan nem elterjedt műtéti eljárások díjtételeinek, valamint a kórházak sürgősségi ellátása havi fix összegű díjazásának meghatározására. Ez eléggé rejtélyes megfogalmazás, ebből nehezen lehet következtetni arra, hogy ez pluszforrást jelent az érintettek számára mintegy rendelkezésre állási díjként, és emellett megmarad a teljesítményfinanszírozás is. Mi reméljük azt és bízunk benne, hogy nem ebbe az irányba indul el a kormány, hogy mintegy fix díjazást megállapítva a bázisfinanszírozás irányába mozdulna el akkor, amikor ezt a rendeletet meg fogja alkotni.

Az egészségügyről szóló törvény kapcsán szintén uniós kötelezettségnek tesz eleget akkor a kormány, amikor a vonatkozó részt módosítja. Ennek is azért van előzménye: május 6-án egy indoklással ellátott véleményt, azaz figyelmeztetést kapott a Bizottságtól Magyarország, amiért elmulasztotta a szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36/EK irányelvet átültetni a magyar jogrendbe. Ez az irányelv a szakmai képesítésekre vonatkozó elismerési rendszer reformjára irányuló folyamat eredménye, melynek az a célja, hogy a munkaerőpiac rugalmasabban működjön, a szolgáltatásokhoz szabadabban lehessen hozzájutni. Ha két hónapon belül a parlament nem fogadja el ezt a módosítást, akkor elméletileg bíróság elé vihetik Magyarországot ezzel a mulasztással kapcsolatban, de ez önmagában nem fogja megoldani mindazokat a problémákat, amelyek a létszámgondot jelentik jelenleg hazánkban.

A kémiai biztonságról beszélt a miniszter úr elég bőven. Azért itt sajnos azok a kiskapuk benne maradnak a rendszerben, hisz maguknak a gyártóknak kell a biztonsággal kapcsolatos minősítési tanúsítványt kiállítani, illetve szintén kibúvót jelenthet a szabályozás alól a kémiai biztonságot illető fogalom meghatározása, hisz az adott vegyület besorolása során nem csupán az egészségre való ártalmasságot, hanem egyidejűleg a fejlődés fenntarthatóságának szükségességét is figyelembe kell venni. Hogy ez mit jelent, azt el tudjuk képzelni, nem feltétlenül biztos, hogy adott esetben, mondjuk, az egészségügy és a környezetvédelem fog egy ilyen párbeszédből győztesen kikerülni.

Még két rész marad, az indikáción túli gyógyszerrendelés. Úgy gondolom, hogy ez egy pozitív dolog, és azok az aggályok, amelyeket Nagy képviselő úr felvetett, jogosak, habár a működés során, úgy gondolom, precedens jellegű működés fog megvalósulni; ha egy vegyületre egyszer már kimondták, akkor nem feltétlenül kell folyamatosan, habár tény és való, hogy magában a törvényben ez szerepel.

(22.10)

Ami itt aggasztó, az ennek a résznek az a felhatalmazó rendelkezése, amikor az eljárási díjakkal kapcsolatosan rendelkezik. Nem tudom, pontosan ez mit jelent, hogy ilyen egyedi esetben is ugyanolyan eljárási díjat kell-e fizetni, mint mondjuk, egy gyógyszer forgalombahozatali engedélye kapcsán, aminél tudjuk, hogy hihetetlen nagy összegekről van szó. Ha ez következik be, akkor lényegében lehetetlenné teszik ennek a módosításnak az alkalmazását, illetve lehetetlen helyzetbe kerülnek a betegek. Ezt jó lenne tisztázni.

Az egészségbiztosítási hatósági felügyelettel kapcsolatban érthető, hogy a szakértői vélemény elkészültéig felfüggesztik az eljárást, azonban valami határnapot azért jó lenne meghatározni. Azért a jelenlegi orvosszakértői tevékenység kapcsán számtalanszor tapasztaljuk, hogy indokolatlanul és mérhetetlen módon elhúzódik ezeknek a szakvéleményeknek az elkészítése. Ennek okait fel kell tárni. Az esetek túlnyomó többségében finanszírozási okok állnak a háttérben, tehát nem szakértői kapacitással van baj. De így, ebben a formában lényegében parttalanná válhat, és meghatározhatatlan az, hogy egy eljárás mikor záródik le. Márpedig az érintettek számára az eljárások minél gyorsabb és minél korrektebb lezárása szükséges, úgy gondolom.

Mindezek ellenére, végigtekintve az egész törvényjavaslatot, a Magyar Demokrata Fórumnak az a véleménye, hogy elfogadható ez a törvényi szabályozás, különösen, ha sikerül módosító javaslatokkal ezeket a hibákat kiküszöbölni, illetve a felvetéseket még beemelni a törvénybe.

Ezzel kapcsolatban indítványozom az elnök úrnál - és kérdezem miniszter urat -, hogy a holnapi nap zárásáig hadd kapjunk lehetőséget a módosító javaslatok benyújtására. Ugyanis itt, a vita során fölmerültek új szempontok, amelyek mindenféleképpen megfontolást igényelnek, és erre még 24 órát szeretnénk kérni. Kérem, hogy járuljanak ehhez hozzá.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Múlt év októberében módosította legutóbb a parlament a szociális törvényt. Hosszú vita előzte meg a törvénymódosítás elfogadását. Az előterjesztő képviselője szerint a személyes szolgáltatások a valós igényekhez igazodnak majd, s erősebben fog érvényesülni a rászorultság elve az új szabályozásnak köszönhetően. Ezt hivatott biztosítani az ellátást igénylő gondozási szükségletét megállapító szociális szakértő szerv. Egy szocialista képviselőtársunk egyenesen paradigmaváltásról beszélt.

Ezzel szemben az ellenzék kételyeinek és félelmeinek adott hangot a változtatás hatásait illetően. Félelmünket fogalmaztuk meg azzal kapcsolatban, hogy a szociális otthoni ellátásra várakozók száma tovább fog nőni. Kételyeinknek adtunk hangot a rászorultság kritériumrendszerének alkalmazhatósága, objektivitása kapcsán. Félelmünket fogalmaztuk meg, hogy a változtatás valós oka a költségmegtakarítás.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy az ellenzék részéről kritikával illettük a javaslatot, egy dolog. Jelen esetben azonban az ágazatban dolgozó szakemberek is komoly kifogásokat fogalmaztak meg a tervezett változtatásokkal kapcsolatban. Eltelt több mint fél év a módosítás elfogadása óta. Ismertté váltak a végrehajtási rendeletek is, így lehetőség van arra, hogy leszűrjük az eddigi tapasztalatokat, és itt most elsősorban az idősotthoni elhelyezésről szeretnék beszélni, hisz az alapellátás működésének megítéléséhez hosszabb idő szükséges. Elemezve az eddig történteket, sajnálatos módon meg kell állapítani, hogy kételyeink, félelmeink nem voltak alaptalanok.

(9.20)

A gondozási szükséglet meghatározására vonatkozó szempontrendszer életszerűtlen, a tényleges gondozási igény meghatározására alkalmatlan. Megállapításai szubjektívek, hiszen például egy fővárosban és egy tanyán élőnek teljesen mások a megszokott és elvárt életkörülményei.

A szükséglet megállapítására hivatott intézményrendszerrel is komoly gondok vannak. Az elmúlt hónapokban már az írott és elektronikus sajtóban is nyilvánosságot kapott ez a probléma. Az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértő Intézet nem tudja a feladatait ellátni, a szakvélemények elkészítésének időben nem tud eleget tenni. Ennek eredményeként az esetenként több éve rászoruló, felvételre váró idősek nem tudnak az otthonokba bekerülni. Nem csupán azok nem tudnak bekerülni, akik állami támogatásban részesülnek, hanem azok sem, akik után nem igényelnek állami normatívát. Az új eljárásrend bevezetésének következtében kialakult kaotikus állapotnak köszönhetően a várakozók közül többen már elhunytak.

A szociális ellátások bizonytalanságát tovább fokozza az a tény - szemben az eredeti céllal -, hogy az elmúlt év októberében elfogadott törvény zárórendelkezése értelmében a most ellátásban részesülők esetében a gondozási szükségletet fennállónak kell tekinteni. Ez azonban az éves átlagos 20 százalékos ellátotti rotáció eredményeként az intézményfenntartóknak nem jelent érdemi működtetési biztosítékot. Ha ugyanis az ellátásra várakozók nem tudnak bekerülni a korábban állami elismerést és támogatást élvező intézményekbe, az így kieső bevételek miatt az ellátás fenntarthatósága kétséges, az átlagos inflációt messze meghaladó mértékben emelkedő kiadások és ellátási költségek közepette.

Az ellátás szempontjából nehezen indokolható az a szabályozás, mely aszerint szelektál a rászorultak között, hogy milyen típusú intézményben veszik igénybe a szolgáltatást. Azaz ugyanazon ellátásért, ad absurdum ugyanazon személy után az egyik helyen 210 ezer forint, a másik helyen 1 millió 250 ezer forint az állami támogatás.

Tisztelt Ház! A mára kialakult helyzet már rövidebb távon is az egész rendszer összeomlásához vezethet. Megszűnhet az elmúlt években, évtizedekben kialakult magas szakmai színvonal a szociális ellátás területén, és a gazdasági kényszer miatt csak a fiziológiai szükségletek kielégítésére fog szorítkozni, ami méltatlan idős honfitársainkkal szemben. A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint azonnali érdemi lépések - legsürgősebben az ORSZSZI működési feltételeinek biztosításáig a végrehajtási rendelet vonatkozó részének felfüggesztése - szükségesek ez ügyben. Egy valós és reálisan kivitelezhető, az ellátottak alapvető jogait és érdekeit is figyelembe vevő eljárásrend-módosítás, illetve a folyamatos működést biztosító valós ápolási szükséglet alapján meghatározott finanszírozási rendszer szükséges.

Kérjük, hogy a probléma megoldása érdekében haladéktalanul kezdődjenek meg a tárgyalások az érintettekkel.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ön nagyon jól tudja, csak képviselőtársaim tájékoztatására mondom, hogy a szem egyik sajátságos betegsége az úgynevezett macula degeneratio vagy AMD, mely elsősorban a 65 évnél idősebb honfitársainkat érinti, és ez ebben a korosztályban a vakság vezető oka. Mivel az idősebb honfitársaink száma egyre nő, ezért maga a betegség, illetve ennek a kezelése egyre nagyobb jelentőséggel bír. Hála istennek, van megfelelő, igen hatékony gyógyszer a betegség kezelésére, legalábbis ennek egyik fajtájára, az úgynevezett nedves fajtára.

A befogadás azonban nagyon régóta húzódik, már szerintem több mint egy év óta. Én utoljára március elején érdeklődtem az akkori államtitkár úrtól, hogy mi az oka, hogy ennyire húzódik az egész ügy.

Akkor türelmet kért tőlem, és azt mondta, hogy néhány héten belül megoldódik a probléma, és a betegek számára hozzáférhetővé válik nem csak fizetségért ez a hatásos gyógykezelés.

Legutóbb a Retina Magyarország Egyesület fordult a miniszter úrhoz. A miniszter úr nevében adott válaszban lényegében megnyugtatta az egyesület tagjait, hogy a közeljövőben egy úgynevezett csillagos hbcs keretében kihirdetésre kerül maga a kezelés befogadása. Ezzel kapcsolatban az egyesület felkérését is tolmácsolva teszem föl önnek a kérdéseket.

Ténylegesen mikorra kerül kihirdetésre, tehát mikor jutnak hozzá a kezeléshez a betegek? Ez a megoldás, miniszter úr, ugye, minden érintett beteg számára hozzáférhetővé válik? Olyan kihirdetés történik, ami az egészségügyi intézmények nehéz gazdasági helyzetében nem azt fogja eredményezni, hogy válogatni fognak anyagi okokból?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF, a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Bíztam benne, miniszter úr, hogy azt mondja, hogy július 1-je a határidő, hiszen az ügyek hivatalos intézése lehet, hogy számunkra megfelelő gyorsaságú, de aki épp veszti el a szeme világát, és csak ez az egyetlen gyógyszer, ami reményre jogosítja, az kevésbé türelmes.

Még egy dologra szeretném fölhívni a figyelmet. Egy másik szer, amelyet alapvetően daganatos betegségekre alkalmaznak, szintén úgy tűnik tudományos alapon, szakmai alapon, hogy igen hatékony, és a jövő héten elfogadásra kerülő egészségügyi tárgyú törvények kapcsán az indikáción túli alkalmazás lehetőségét... - kérem a minisztériumot, hogy a kezelőhelyek figyelmét hívják föl arra, hogy ezzel is megnyílik egy lehetőség, mert ez egyben árversenyt is indukálna, hisz az a szer jóval olcsóbb.

Köszönöm szépen.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Június 4-e Trianon évfordulója. 88 év éppen elegendő hozzá, hogy már senki se lehessen közöttünk, aki tudatosan átélhette a XX. század egyik legkegyetlenebb magyar tragédiáját. Ez akár azt is jelenthetné, hogy megvan a kellő távolságunk, és megvan a rálátásunk az eseményekre. Trianon azonban a 88 esztendős távolság ellenére sem vált bennünk történelemmé. Megvan az időbeli távolság, de nincs meg a gondolati távlat, a szemléleti higgadtság.

1990 előtt majdnem ötven éven át az agyak kiüresítése volt az egyik fő cél. Trianon személyes átélőit megfélemlítették, hogy még családi körben se nagyon beszéljenek életük tragikus élményéről. A bécsi döntések katartikus ünnepi hangulatára sem volt szabad emlékezni, az észak vagy kelet felé vonuló magyar katonák évtizedeken át hallgattak a diadalkapukról, a virágesőről, mely a visszafoglalókat fogadta - ma meg már alig van valaki, aki hitelesen emlékezzen. A politika megtette a magáét. Trianon egy nemzet emléktelen emlékévé vált.

1990 sok korábbi gátat ledöntött, de a szándékosan kialakított tudatlanság falait egy csapásra nem dönthette le. Nemes igényt ébresztett, sokakat indított addig soha nem vállalt erdélyi, felvidéki, Kárpát-medencei utakra. De attól, hogy a szalutáló vagy egyáltalán nem látható egyenruhások között valaki meglett fővel végre átlép a határon, még nem lesz az elmúlt 88 év szakértője, pedig egyre többen így képzelik. Általános magyar problémává válik, hogy szakértői higgadtsággal szinte semmiről nem lehet beszélni. A korábbi tudatlanságból neofita gőg lett.

Tisztelt Ház! Nekünk, magyaroknak kötelességünk, hogy felhívjuk a figyelmet: az Európai Uniónak nem csupán magyar ügyként kell Trianonra tekintenie. Az egykorival jobbára azonos európai nagyhatalmaknak elődeik döntéseit a mai Európa fenntartható békéjének szempontjából kell megvizsgálniuk. Csehország és Szlovákia kettéválása, a délszláv háború sorsa, Koszovó, az ukrán megoldatlanságok sokasága, a kisebbségeit már jórészt felemésztett Románia helyzete arra kell hogy intse az Uniót, ne egy adott pillanatként, hanem történelmi folyamatként gondolja végig Kelet-Közép-Európa sorsát, ezek a folyamatok ugyanis még nincsenek lezárva. A Beneš-dekrétumokhoz hasonló szélsőségek és jogtalanságok a jövőre nézve is veszélyesek.

Európának az autonómiák sokszínű rendszerére van szüksége. Mi, magyarok különösen érdekeltek vagyunk abban, hogy ne csak területi, hanem kulturális és személyi autonómiában is gondolkodjunk. Az erősen szórványosított magyarságnak csak a sűrűre font háló lehet a védelme. Nekünk nyilván nem kizárólag területi autonómiára van szükségünk, hanem a magyar történelem legnagyobb értékeinek a megőrzésére.

Tisztelt Ház! A rendszerváltoztatás utáni első, szabadon választott kormány vezetője, Antall József nemcsak a magyar alkotmányra, hanem a saját lelkiismeretére is alapozott, amikor magát lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének nevezte. Hosszú évtizedek után ez a mondat volt a nemzeti kormányzás első megnyilatkozása. Azóta már sokféle szónoklat elhangzott, de ilyen hatású mondat egyikben sem találtatott. Annak a mondatnak ugyanis volt hitele, és ezt a hitelt elsősorban az adta, hogy Antall József nem irányítani, nem szolgálatába hajtani akarta a határon túli magyarságot, hanem szolgálni.

(9.20)

Nem utasított, hanem kérdezett. Az volt az elve, hogy a határokon túli magyarok ügyeiben a magyar kormánynak azt kell képviselnie itthon, a szomszédos országokban és a világ előtt, amit a határokon túli magyarok önmaguk által létrehozott szervezetei és elismert, életműveket létrehozó személyiségei kérnek a magyar kormánytól. Ez 1920, Trianon óta a lehető legritkább, mondhatni egyetlen, egyedülálló, páratlan miniszterelnöki magatartás volt. Azért kell ezt hangsúlyosan felidéznünk, mert ami 1990-ben még volt, az ma már nincs. Trianon 88. évfordulójának szomorú magyarországi felkiáltójele az, hogy a kormányon maradt párt már belesüllyedt a határokon túli magyarok költségvetési támogathatatlanságába, és aligha lehet ebben változtatást remélni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt héten önkormányzati választások voltak Erdélyben. Tanulsága, hogy itthon szakadozhatunk, de a határon túl csak az lehet a vezérlőelv, hogy elsősorban magyarnak kell lenni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF, a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. A vége felé könnyű helyzetben is van az ember meg nehéz helyzetben is. Magáról a törvényjavaslatról ugyan sokat nem kell beszélni, nemcsak azért, mert valóban egy passzus kiiktatásáról van szó, és mert mind az előterjesztők elég részletesen, majd azt követően Béki képviselő asszony a jogi környezetet taglalta, úgyhogy hadd szorítkozzam néhány megjegyzésre.

Pál Béla képviselő úr előadásából a kívülálló azt szűrhette le, hogy lám, a jóságos szocialista képviselők - és zárójelbe teszem, nem akarok vitát generálni, csak az igazsághoz hozzátartozik -, megkeresik őket egy civil egyesülettől, és ők, lám, rögtön, azonnal reagálnak. Ha az emlékeim nem csalnak, még a mostani vagy az előző ülésszak elején volt egy kör-e-mailje a Veszprémi Nők Kerekasztalának - Anikó vagy Ildikó, a keresztnév mintha így rémlene -, akik valóban azt a levelet, amit a képviselő úr felolvasott, mindannyiunk számára eljuttatták, és a Magyar Demokrata Fórum nevében én kerestem meg a tárcát, és érdeklődtem, hogy van-e hajlandóság a probléma megoldása iránt, tervezi-e a tárca, hogy ezt a paragrafust módosítja, vagy pedig fogékony lenne-e egy olyan képviselői kezdeményezésre, amely ezt a problémát rendezné - merev elutasítás volt akkor a válasz.

(15.50)

Közben azért nagyot fordult a világ, úgy látszik, a csillagok állása most valóban lehetővé tette volna. Ezt csak azért mondom, hogy az igazsághoz ez is hozzátartozik.

Amit Béki képviselő asszony mondott, nagyon érdekes volt az a két családtípus, amit említett, de gondolom, abban egyetértünk, hogy pont a szociálisan nehezebb helyzetben lévő, általában nehezebb helyzetben lévő, és mondjuk ki, a kisebbségekhez tartozó etnikumra pont nem jellemző az, hogy intézménybe adja a gyerekét. Ott még az a hagyományos, jó értelemben vett családmodell él, amely igenis otthon tartja, és folyamatosan a gyerekeket saját maga körül próbálja tartani. Habár azok a hatások, amelyeket lehetne remélni az intézménybe kanalizálástól, nagyon jók lennének hosszú távon, ebben egyetértünk.

Akkor, amikor '93-ban a szabályozás megszületett, azért az alapvető cél az volt, és itt hadd csatlakozzak Lanczendorfer Erzsébet képviselő asszonyhoz, hogy azért az elképzelés az volt és az idea az volt, hogy a nemzet egysége a család, és a család erősítése, kohéziója mindenek előtt való. Akkor úgy gondolta a törvényhozó, hogy ezzel az intézkedéssel mintegy segíti azt, amiben a mi korosztályunk felnőtt. Nem tudom, ki hogy van vele, mi is többen voltunk testvérek, minket édesanyánk otthon nevelt, és ha kellett, akkor eljött elénk az iskolába, ha kellett, akkor vitt minket az orvoshoz, de az anyuka otthon volt, és ha még szerény körülmények között is, az édesapa az anyagi feltételeket tudta biztosítani. Úgy gondolom, hogy ez egy konzervatív, egy klasszikus és egy egészséges családmodellen belül egy nagyon idealisztikus kép, ami nagyon jó lenne, ha tovább élne.

Azonban azt is tudomásul kell venni, hogy a rendszerváltoztatás óta húsz évet hagytunk majdnem magunk után, és a világ hihetetlen mértékben megváltozott. Sajnos, az a globalizálódó tendencia, az a fogyasztói társadalom, amelynek a káros hatásai azért nap mint nap érnek minket, a családokat is mintegy erodálják, mintegy bomlasztják föl, és megint abban a helyzetben vagyunk, hogy a törvényhozás próbál az élet után menni.

Néhány héttel ezelőtt a szociális törvény éppen aktuális, nem tudom, hányadik, tucatnyi módosítása kapcsán vetődött az föl, hogy ez így nem helyes, hogy hónapról hónapra módosítgatjuk azért, mert bizonyos fokú igények merülnek föl, és a végén már azt se tudjuk, hogy milyen törvény van éppen érvényben. Azt hiszem, ez a szociális törvényre érvényes. Ez a kritika, ami elhangzott, abból a szempontból talán ildomos, hogy ezen eset kapcsán lehet, hogy át lehetett volna nézni az egész törvényjavaslatot, és ott, ahol még vannak ilyen kiigazításra váró problémák, akkor együttesen azt megoldani.

A Magyar Demokrata Fórum is támogatni fogja, és nem azért, mert feltétlenül egyetért vele. Azt elfogadja, hogy az élet kikényszerít ilyen helyzeteket, de az előterjesztők sem tudnak, mint ahogy egyikünk se tud pontos statisztikát mondani arra, hogy valóban ez hány családot érint. Itt elhangzott, és tapasztaljuk nap mint nap, hogy a háttérben lévő intézményi rendszer is mintegy épül le. Vidéken legalábbis elsősorban óvodák nincsenek, óvodai férőhelyek nincsenek. Tehát nem feltétlenül biztos, hogy itt a háttérben ilyen indokok vannak, de ha van ilyen igény, és ha már eleve a kormányrendelettel jelentős mértékben kinyitották ezt a lehetőséget, akkor az esélyegyenlőség és a jogegyenlőség elve alapján talán helyes ezt meglépni.

De sajnáljuk, hogy a törvényhozó - és itt a törvényhozónak igenis van felelőssége akkor, amikor ilyen törvényeket fogad el - mintegy ideát mutat a társadalom felé, és mindezt idealisztikus képként próbálja előrevetíteni. A mi véleményünk szerint nem ez a helyes út.

A mi véleményünk szerint olyan metódusokat, olyan körülményeket kell kitalálni, kialakítani, amelyek igenis értékké teszik a teljes családot, értékké teszik a több gyereket, mintegy a nemzet büszkeségévé teszik azokat a családokat, akik vállalják azokat a terheket, hogy az utánunk jövő és a mi generációnk számára gyermekeket neveljenek. Ez egy nagyon rossz kifejezés volt, tudom, de most jelenleg másképp nem tudom, hisz ez nagyon sok, több egyéb társadalmi rendszerrel összefüggésben van, és nemcsak a demográfiáról, a nyugdíjrendszerről, az egészségügyi rendszerről, hanem magáról a nemzetről van szó alapvetően. De menjen, meglátjuk, bízunk benne, hogy valóban csak pozitív hozadéka lesz ennek a törvénymódosításnak is.

Köszönöm szépen.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Lassan öt esztendeje, hogy a járó- és fekvőbeteg-ellátások finanszírozásába bevezetésre került az úgynevezett volumenkorlát. Az alkotmánybírósági megmérettetésre is váró rendelkezés szerint előre meghatározásra kerül, hogy az egészségügyi intézmények adott idő alatt mennyi ellátás ellenértékét kapják meg az egészségügyi pénztártól, azaz a finanszírozás nem az ellátási szükségletnek megfelelően történik. A vonatkozó jogszabály szerint a kihasználatlan teljesítményvolumen egészségügyi intézmények közötti felosztására vagy átcsoportosítására a pénztár úgynevezett tvk-ellenőrző bizottságot működtet, amelynek tagja többek között az egészségügyi tárca képviselője is.

A finanszírozási rendelet 28. §-a alapján a bizottság negyedévente javaslatot tesz, amelyet az egészségügyi miniszter hagy jóvá. A szabályozás egyértelmű. A miniszter vagy jóváhagyja az előterjesztést, amelynek megalkotásában képviselője útján maga is részt vett, vagy elutasítja, és új eljárásra utasítja a bizottságot. A gyakorlat azonban, úgy tűnik, más. Információnk szerint az idei év első fél évében jelentős mennyiségű tvk-maradvány halmozódott fel. A júliusi bizottsági ülés mindezek ellenére intézményenként mintegy tízes nagyságrendű súlyszám szétosztására tett javaslatot. Ezt a miniszter, úgy látszik, nem fogadta el, hiszen augusztusban saját hatáskörben mintegy 30 ezer körüli súlyszám kiosztását végezte el, amennyiben lehet az információknak hinni, aminek alapja a felügyelet honlapján közzétett várólista volt - ha lehet hinni a sajtóértesüléseknek.

Ma az intézeti kör szabályozatlan elvek mentén teszi közzé az úgynevezett várólistát, nem egy esetben az intézményi előjegyzési listák kerülnek közlésre ezen a címen. Ez azt jelenti, hogy az elosztás pillanatában, miniszter úr, nem lehetett kellő mértékben meggyőződve a honlapon szereplő várólisták teljeskörűségéről és hitelességéről.

Ezért kérdezem, miért nem a jogszabályoknak megfelelően történik ez a procedúra. Ön orvosként az epidemiológiai és a morbiditási adatok ismeretében el tudja-e fogadni a várólistán szereplő információkat? Végül, de nem utolsósorban nem kívánja-e felülvizsgálni ezt a döntését, és az életnek megfelelő döntést hozni ebben az ügyben? Várom megtisztelő válaszát.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Miniszter úr, nagyon nehéz úgy kérdést feltenni, amikor egyszerűen nem transzparens az egész rendszer. Végignéztem az Egészségügyi Minisztérium honlapját ezzel kapcsolatosan, sem a tvk-bizottság döntését illetően, sem egyéb döntést illetően tájékoztatást nem olvastam. Meglepetve hallom a 17 500 súlyszámot, mert a mai sajtóban 3,9 milliárd forintról értekezik a sajtó. Az visszaosztás alapján inkább a 30 ezerhez van közelebb, mint a 17 ezerhez. Ezért is nehéz, mert az ember nem tudja, hogy most tulajdonképpen mi történik.

Egy biztos, tarthatatlan az a helyzet, hogy szemben a kormányprogram ígéretével egyszerűen kiszámíthatatlan a finanszírozás az intézmények számára. És az is biztos, hogy oly mértékű eladósodás valósul meg az ágazatban, illetve annyira nagy a bizonytalanság, ami már napi szinten is az ellátás színvonalát érinti, és nagyon komoly feszültségeket okoz az ágazatban. Úgy gondolom, ebben egyetértünk, és ezen változtatni kell, az egész tvk-rendszeren változatni kell.

Köszönöm szépen.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Mint nagyon sokan tudjuk, a hatályos jogszabályok értelmében munkavégzésre irányuló jogviszonyt csak abban az esetben lehet folytatni, ha a munkavállaló az adott tevékenység végzésére többek között egészségügyileg is alkalmasnak bizonyul. A munkavégzésre vonatkozó egészségügyi alkalmasság megállapításának törvényi alapját a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény vonatkozó paragrafusai, valamint az ehhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek, jelesül a 89/1995. kormányrendelet, illetve a 27/1995. és a 33/1998. számú népjóléti miniszteri rendeletek képezik. Mindezek alapján úgy tűnik, a szabályozás teljes körű, probléma nem adódhat.

Az elmúlt időszakban azonban több munkavállaló keresett meg azzal a panasszal, hogy a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat kapcsán felmerülő laboratóriumi, illetve radiológiai vizsgálatok díját megfizettették velük. Kérdésükre, hogy ez törvényes-e vagy sem, dacára annak, hogy a jogszabályi kérdéseknek utánanéztem, nem tudtam konkrét választ adni.

A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról szóló miniszteri rendelet 4. § (3) bekezdése szerint - idézem - "a szolgálat az Egészségbiztosítási Alap terhére igénybe veheti a mentőszolgálatot, a szolgálat orvosa járóbeteg-szakellátást nyújtó szakrendelésekre, illetve háziorvosi ellátásra utalhatja a társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkező munkavállalót." Ez a bekezdés csupán beutalási lehetőséget biztosít a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok számára, de arról nem rendelkezik, hogy a beutalás kapcsán igénybe veendő ellátások térítésmentesek-e vagy sem. A foglalkozás-egészségügyi szolgálatról szóló kormányrendelet 1. számú melléklete is csupán a munkáltató által eltérő megállapodás hiányában a szolgálat részére fizetendő átalánydíjat határozza meg.

Ezért kérdezem a miniszter urat: foglalkozás-egészségügyi vizsgálat keretében elrendelt és igénybe vett szakvizsgálatok a társadalombiztosítás terhére igénybe vehető ellátások-e vagy sem? Amennyiben igen, ezen vizsgálatok a volumenkorlátba beszámítanak vagy sem? Amennyiben nem, ezen vizsgálatok ellenértékét ki köteles megfizetni: a munkáltató, a munkavállaló vagy a vizsgálatot elrendelő foglalkozás-egészségügyi szolgáltató? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. A vége felé nehéz már újat mondani, főleg jót mondani a törvényjavaslatról, hiszen a Magyar Demokrata Fórumnak is az a véleménye, hogy a törvényjavaslat sajnálatos módon jó példája a hirtelen felindulásból elkövetett jogalkotásnak.

Nem vitatjuk, hogy a jogalkotónak reagálnia kell a különböző társadalmi folyamatokra, nemkívánatos jelenségekre. Jelen esetben azonban a szabályozás egyes elemei abba az irányba mutatnak, hogy mivel a kormány álláspontja szerint baj van a jogalkalmazással, például a bíróságok nem állapítanak meg bizonyos esetekben bűncselekményt, vagy nem, illetve eltérő értelemben alkalmaznak bizonyos tényállásokat, a rendőrség pedig nem tud vagy nem akar fellépni bizonyos esetekben - ez a kormány álláspontja -, ezért speciális tényállásokra tesz javaslatot.

Ez több szempontból is káros véleményünk szerint. A legfontosabb talán az, hogy jogbizonytalanságot eredményezhet, ha megnehezül az egyes cselekmények elhatárolása, ha a szabályozás szándékoltan párhuzamosságokat alkot. Például tipikusan ilyen a nagy nyilvánosság előtt bűncselekmény elkövetésére történő felhívás és a felbujtói magatartás elhatárolása. Komoly problémákat fog okozni ugyancsak a jogalkalmazásban az a számtalan előkészületi alakzat, amit a tervezet szerint beiktatni kívánnak.

Előre kell bocsátani, hogy van a tervezetnek támogatható eleme is. Mi ilyennek tartjuk a közérdekű üzem működésének megzavarására vonatkozó részt - itt a színesfémekkel összefüggő bűncselekmények jönnek elsősorban szóba -, vagy a választási gyűlések védelemben részesítését a büntetőjog által, illetve a szabálysértési szankciók közül a pénzbüntetések behajtására tett lépéseket is - természetesen a szabálysértési szégyenfal kivételével, meggondolandónak tartjuk, hogy magának a fenyegetettségnek az állapota talán nem eredményez egy hatékonyabb behajtási eredményt -, vagy a szabálysértési nyilvántartást, illetve még egyéb gyakorlati és technikai tartalmi módosítást.

Jó néhány kritikai észrevételt azonban fel kell vetni a törvényjavaslat egyes rendelkezéseivel összefüggésben. A javaslat bevezetné a közösség tagja elleni erőszak tényállását. A jogalkotói szándék érthető, támogatható, ugyanakkor a törvényi tényállás tervezett kitágítása több jogalkalmazási problémát is felvet. A "lakosság egyes csoportjai" kategóriát az Alkotmánybíróság már korábban is vizsgálta a közösség elleni igazgatás törvényi tényállásával kapcsolatban, s ennek definícióját a 30/1992. alkotmánybírósági határozatban a következőképpen adta meg. "Emögött az eltérő nézetrendszer (párttagok, egyesületek, mozgalmak stb.) résztvevői vagy egyéb, tulajdonképpen bármely ismérv szerint elkülönülő személyek védelmének szándéka húzódik meg." Az előterjesztés által alkalmazott megoldásnál talán szerencsésebb lett volna esetleg egy keretdiszpozíciót létrehozva az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 8. §-ára utalni, amely a) és t) pontjaiban, ugyan itt sem kimerítő jelleggel, konkrétabban felsorolja, milyen tulajdonságok is tartozhatnak ebbe a körbe.

Nyilvánvaló, hogy ezen tulajdonságok zárt taxációja a folyamatosan változó társadalmi-kulturális környezet miatt lehetetlen. Azonban éppen ennél a módosítani kívánt tényállásnál a nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz tartozás jelent egy olyan minőségi többletet, amely indokolttá teszi az e csoportokhoz tartozók ellen, kifejezetten a csoporthoz tartozásuk miatt elkövetett bántalmazás, illetve kényszerítés büntethetővé tételét. Az effajta külön törvényi tényállás megalkotására okot adó többlet meglehet az esélyegyenlőségről szóló törvény 8. §-ában felsorolt esetekben is.

Önmagában a "lakosság egyes csoportjaihoz tartozás" kitétel olyan mértékben tágítja ki a tényállást, hogy így az már alig különböztethető meg és emelhető ki az alapul szolgáló törvényi tényállásból. A lakosság valamely csoportjához ugyanis bizonyosan minden személy tartozik: szemüvegesek, kerékpárral közlekedők vagy esetleg a dohányzók. Annak a többletelemnek a megléte pedig, amit jelenleg a Btk. most hatályos szövege például a nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz tartozás esetében védelmez, az említett kategóriák esetében - például biciklisták - nem feltétlenül igazolható. Minden bizonnyal itt a bírói gyakorlatnak kell majd úttörő szerepet betöltenie, nehezen megfogható, teljes mértékben diszkrecionálisan értelmezhető fogalmakba kapaszkodva.

(11.50)

Erre figyelemmel javasoljuk a lakosság egyes csoportjaihoz tartozás tényállási elemének konkretizálását.

Az egyesülési, gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése mint új tényállás ugyancsak számos érv alapján támogatható. Különösen támogatható, és jó elképzelésnek tartjuk a választási rendezvények fokozottabb büntetőjogi védelmét, ugyanakkor ezen formája, a tényállás szétbontása logikai zavart okozhat, mivel a cselekmény tipikusan erőszakkal vagy fenyegetéssel valósul meg, ezért szabályozása javasolható a lelkiismereti és vallásszabadság megsértése tényállásának mintájára, összevonva az (1) és (2) bekezdést.

A Btk.-ba bevezetni kívánt új bűncselekmény törvényi tényállásának megfogalmazása ezért nem teljesen mentes az értelmezési problémáktól. A bűncselekmény alapesetének elkövetési magatartása jogtalanul akadályoz, még csak nem is megakadályoz, a minősített eset elkövetési magatartása pedig erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz. E megfogalmazások felvetik azt az elhatárolással kapcsolatos kérdést, hogy alapeset szerint milyen elkövetési magatartás lehet az, mely ugyan jogtalan, jogellenes, de nem erőszakos vagy fenyegető. Bizonyára kitalálhatók ilyen magatartások, de valószínű, hogy a jogalkalmazónak majd határesetek tucatjával kell szembesülnie. Ám az is elképzelhető, hogy a jogalkalmazói gyakorlatban az alapeset a minősített eset rovására teljesen kiüresedik. Éppen ezért egyértelműbb helyzetet teremtett volna a minősített eset alapesetkénti tételezése.

Másrészt nehézségekhez vezethet, és az elkövetési magatartások körét beláthatatlanul kiszélesítheti az a lehetőség is, ha valaki a gyülekezés jogát nem mint a rendezvény egy résztvevője, hanem mint szervező kívánja gyakorolni. Ezt a lehetőséget az alkotmány és a gyülekezési törvény természetesen ugyanúgy biztosítja, ezért a tényállás megvalósítható lenne például azáltal, hogy a rendőrség azt nem az előírt határidőn belül vagy a jogszabályokat helytelenül alkalmazva veszi tudomásul vagy tiltja meg, illetve, ha a bíróság egy esetleges megtiltó határozat elleni felülvizsgálat során nem a határidőknek megfelelően hozza meg a döntését. Ha a jogalkotó nemcsak kifejezetten a gyülekezéseken való részvétel akadályozását kívánja büntetni, hanem az egyesülési jog, valamint szervezőként a gyülekezési jog gyakorlásának akadályozását is, akkor a koncepció ezen része felülvizsgálatra szorul, mert a jelenlegi formájában csak a különböző rendezvényeken való részvételt tekinti szabályozási mintának, ahogy ez már a választási gyűlésnél kifejezetten szerepel is.

A törvényi tényállás alap- és minősített eseteinek bizonytalanságai miatt különösen is problémás az ezen bűncselekménynél egyébként is nehezen értelmezhető "előkészülete". A szükséges vagy könnyítő feltételek biztosítása, felhívás, ajánlkozás, vállalkozás, közös elkövetésben megállapodás - a Btk. 18. § (1) bekezdés - esetei igen nehezen alkalmazhatók, különösen az alapcselekményre, és könnyen elképzelhetők olyan élethelyzetek is, hogy egy személy bizonyos, egyébként teljesen semleges kijelentései vagy aktusai vétségnek minősülnek, esetleg tudtán kívül is, pusztán azért, mert a közelében éppen rendezvényt fognak tartani.

A hatóság eljárásának megzavarása tényállásával kapcsolatban kritikai észrevételként meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a Btk.-ba beiktatni kívánt új törvényi tényállás egy garázda magatartást emel ki a garázdaság általános Btk.-beli tényállásából, és ezt kívánja sui generis bűncselekményként szabályozni.

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény cím alatt szabályozandó tettesi magatartások eddig is büntethetők voltak a Btk. 271. § - garázdaság - alapján, ezért ugyan a szabályozáson bizonyos tekintetben pontosít a tervezett rendelkezés, külön törvényi tényállásban történő szabályozásuk nem feltétlenül szükséges. Elképzelhető, hogy a kérdés következetes jogalkalmazói gyakorlattal is megoldható lenne.

A szabálysértési határozatok nyilvánosságra hozatala mint egyfajta megbélyegző szégyenfal létrehozása komoly alkotmányos aggályokat vet fel. Túl azon, hogy a kérdés felvet adatvédelmi kételyeket - mennyiben érvényesül itt a célhoz kötöttség, illetve a jogkorlátozás szükségessége és arányossága -, nem szabályozott például az intézkedéssel szembeni jogorvoslat sem. Emellett pedig nem orvosolható az a körülmény sem, ha például adminisztratív hiba következtében tévedésből kerülnek ki személyes adatok a világhálóra, ugyanis a világháló természetéből adódóan az oda egyszer kikerült adatok már lényegében visszavonhatatlanok.

A garázdaság szabálysértési alakzatával kapcsolatban az előterjesztői cél érhető, ugyanakkor a szöveg nem felel meg a normavilágosság követelményének. Elég ezzel összefüggésben utalni akár a gyűlöletbeszéd kapcsán hozott korábbi alkotmánybírósági határozatokra. Az alakzat, a vezényszó és jel önmagukban nehezen értelmezhető kifejezések, tényállási elemként pedig kifejezetten teret adnak az önkényes jogértelmezésnek. A normaszöveg ráadásul kijátszható oly módon is, hogy a félelemkeltő jelleg egyébként megmarad.

A tervezett módosítás (1) bekezdés b) pontja büntetni szándékozik bizonyos feltételek mellett az akár szabályosan bejelentett rendezvények résztvevőit is. Külön problémás lehet az, hogy milyen megjelenések, különösen alakzatok kelthetnek valakiben félelmet. Elég, ha egyvalakiben félelmet keltenek? Ugyanakkor egy olyan csoportosulás, amely másokban félelmet kelthet, elegendő, ha például átöltözik vagy másmilyen, nem félelemkeltő alakzatot vesz fel, és máris nem valósítja meg a tényállást.

Mikor a tervezet a csoport vezetője által használt vezényszavakról és jelekről rendelkezik, nem szabad elfelejteni, hogy a büntetendő magatartás még mindig a rendezvényen való részvétel, tehát attól függően, hogy egy rendezvény vagy egy csoport szónoka, vezetője milyen vezényszavakat használ, milyen jeleket alkalmaz, megbüntethetővé válnának ezen rendezvény vagy csoport résztvevői. Míg a csoport megjelenésének, alakzatának milyenségére van ráhatása a csoport résztvevőjének, ahhoz az ő közreműködése is szükséges, a vezető által használt vezényszavak és jelek a résztvevőktől független történések, amelyeknek ő csak szemtanúja, nem is feltétlenül ért azokkal egyet, de ha egyet is ért, önmagában ezért még nem büntethető. Ilyen esetekben inkább az ilyen vezényszavakat és jeleket használó vezető szankcionálása lenne indokolt. A tervezet szerinti megoldás egyfajta kollektív bűnösséget hoz létre a szabálysértési törvényben.

A (4) bekezdés szerint, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt, a szabálysértés csoportosan elkövetettnek minősül. Nehéz értelmezni, miben különbözik ez az alapesettől, hiszen az elkövetési magatartásokat tekintve egyéni elkövetés aligha képzelhető el. Mind a csoport megjelenéséhez, alakzatához, mind a vezető szónoklatának meghallgatásához több személy szükséges - többes elkövetés -, különben nem beszélhetünk rendezvényről, ahogy ezt az értelmező (5) bekezdés ki is mondja. Többes elkövetést feltételező cselekménynél értelmetlen a csoportos elkövetést külön kiemelni és szankcionálni, ráadásul ez a kétszeres értékelés tilalmába is ütközhet. Az előterjesztés ki is mondja, hogy a csoportos elkövetés a Btk. garázdaságról szóló részének - 271. § (2) bekezdés b) pont - analógiájával került bele a tervezetbe, noha itt teljesen különböző elkövetési magatartásokról van szó.

A gyülekezési jog megsértésével összefüggő új tényállás indokolatlanul széles körben kívánja szankcionálni a gyülekezési joggal kapcsolatos visszaéléseket. "A bejelentést a törvényben előírt határidőt alaptalanul elmulasztva teszi meg" fordulat olyan esetekben is marasztalási lehetőséget biztosít, amikor a cselekmény nem irányul jogsértésre vagy a törvényi rendelkezések kijátszására. A gyülekezési jog nem jogszerű gyakorlását az előterjesztés szerint a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény eddig is szankcionálta, ennek újrafogalmazását most az Alkotmánybíróság spontán gyülekezésekről szóló határozata tette indokolttá. Természetesen továbbra is bejelentési kötelezettséghez kötött rendezvények bejelentés nélküli vagy tiltó határozat ellenére történő megtartása veszélyes és szankcionálandó magatartás lehet, s a rendőrségnek ilyen esetekben nincs is más eszköze, mint a szabálysértési, esetleg büntetőjogi szankciók alkalmazása.

A módosítás során beemelt új elkövetési magatartás - amelyet egyébként nem indokol az említett alkotmánybírósági határozat - a bejelentésnek a törvényben előírt határidőt alaptalanul elmulasztva történő megtétele. Ez a magatartás 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ez a rendelkezés teljesen érthetetlen, ráadásul büntetőjogi alapelvekbe is ütközik azon kívül, hogy alkotmányos alapvető jogokat szükségtelenül és aránytalanul korlátoz.

(12.00)

Egy rendezvény elkésve történő bejelentése nem minden esetben tekinthető veszélyes magatartásnak, amely büntetést érdemel. Jól mutatja ezt a rendőrség azon gyakorlata is, hogy a gyülekezési jog minél teljesebb érvényesülése érdekében bizonyos esetekben a törvényben előírt határidőn kívül bejelentett rendezvények megtartását is tudomásul veszi, nem tiltja meg, amennyiben a rendezvény biztosítására kellőképpen fel tud még készülni. Ha azonban erre már nincs lehetőség, a késedelmes bejelentésnek nem az a szankciója, hogy szabálysértésként pénzbírsággal sújtandó, hanem az, hogy a rendőrség a jogszabályok alapján a rendezvény megtartását megtiltja.

Éppen ezért, mert a rendőrségnek van eszköze az ilyen rendezvények megakadályozására, mindössze ezek be nem jelentése nem rejt magában még a szabálysértésekhez megkívánt minimális társadalomra veszélyességet sem, és nem bűnös magatartás. Általában nem a tudatos jogsértés szándéka miatt késik el a bejelentés, gyakran ez csak egyszerű figyelmetlenségen, hanyagságon múlik, bár természetesen erre ellenpélda is van. Ezért a rendezvény megtiltásán kívül még pénzbírságot is kiszabni meglehetősen indokolatlan, visszaélésszerű, fölöslegesen megtorló jellegű. Az ilyen cselekmények mögött nincs a büntetést szükségessé tevő, legalábbis minimálisan limitált bűnös szándék, ezért a tervezet a nullum crimen sine culpa elvébe ütközik. Az elkésett bejelentések a rendezvények megtiltásával szankcionálhatók, de indokolatlan a szabályozás bevezetése azért is, mert a hivatalos személy jogszerű intézkedésével szembeni engedetlenség szabálysértése alkalmas az olyan résztvevőkkel szembeni fellépésre, akik azt követően sem hagyják el egy nem szabályosan szervezett, bejelentett rendezvény helyszínét, hogy őket a rendőrség a távozásra felszólította.

Aggályosnak tartjuk a hatálybalépés időpontját is, kevés lehet a 30 napos hatályba léptetés, ugyanis a törvény jelentős mértékben változtat meg fennálló életviszonyokat. Indokolt lehet a törvény 90 napos, de legalább 2009. január 1-jéhez köthető hatályba léptetése.

A fentiekben ismertetett észrevételeinket módosító javaslatok formájában is elő fogjuk terjeszteni, és ezek sorsa fogja majd meghatározni azt, hogy a végszavazás során a Magyar Demokrata Fórum milyen álláspontot képvisel a törvény elfogadását illetően.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Közismert, hogy Magyarországon évente több száz, bizonyos adatok szerint mintegy 300-350 esetben indul az egészségügyi ellátással összefüggésben bírósági eljárás. Ezen esetek elenyésző részében állapít meg a bíróság foglalkozási szabályszegést, azaz műhibát, ugyanakkor egyre gyakrabban ítélnek meg kártérítési polgári peres eljárásban egyre nagyobb összegeket. A hozzáférhető adatok szerint ez mára már évente mintegy 3 milliárd forintot tesz ki. Nem véletlen, hogy a '97-es egészségügyi törvény zárórendelkezései között szerepel az, hogy az egészségügyi tárca, de 2003-tól egy törvénymódosítás kapcsán már a kormány kötelezett arra, hogy az egészségügyi szolgáltatók felelősségbiztosítására vonatkozó részletes szabályokat alkossa meg.

Tudom, hogy több alkalommal volt erre kísérlet, azonban mind ez idáig ez a végrehajtási rendelet nem született meg, ami jelentős problémákat okoz az egész ügy kezelését illetően. Hiszen közismert, hogy habár működési engedély csak érvényes felelősségbiztosítás birtokában lehetséges, illetve csak akkor kaphatja meg az adott intézmény, mindannyian tudják az egészségügyi ágazaton belül, hogy körülbelül az egészségügyi intézmények mintegy 10 százaléka - és itt csak és kizárólag állami, illetve önkormányzati tulajdonú intézményekről van szó - nem rendelkezik ezzel a felelősségbiztosítással. Az egyre növekvő kártérítési összegek a működést veszélyeztetik egy adott intézmény esetében, hiszen sem a finanszírozás, sem a tulajdonos nem tud esetlegesen helytállni ezekért a károkért.

Miért kell tíz évet várni, illetve mikor fog megszületni a végrehajtási rendelet, ezt kérdezem államtitkár asszonytól.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Ha államtitkár asszony úgy érti, hogy beteget anyagilag nem ért kár, akkor ez nyilvánvalóan érvényes. De ha a folyamatot tekintjük, hogy pont e miatt a felelősségbiztosítás körül kialakult probléma miatt egyre inkább olyan defenzív medicina uralkodik el a magyar egészségügyben, amely esetlegesen felesleges kockázatoknak teszi ki a betegeket, akkor már ebben a megközelítésben én annyira nem vagyok biztos.

Viszontválaszában azért kérném államtitkár asszonyt, arról tájékoztassa a parlamentet, illetve az egészségügyi szolgáltatókat, hogy foglalkozik-e a tárca rendeletalkotással, hisz többféle megoldás merült fel az elmúlt időszakban a probléma rendezése érdekében, illetve mikorra várható ennek a végrehajtási rendeletnek a megjelenése.

Várom viszontválaszát. Köszönöm szépen.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Április elején előbb a pénzügyminiszterhez, majd az egészségügyi miniszterhez intéztem interpellációt az idei évi egészségügyi béremelések fedezetét illetően. A költségvetési törvény tartalék fejezetében erre a célra kizárólag csak a közalkalmazotti szféra számára, illetve a közintézmények számára biztosított a költségvetés fedezetet. A szektorsemlegesség - akkor is úgy véltem, most is úgy vélem - azt indokolja, hogy ne csak a költségvetési szervként működő intézmények, hanem az egyéb formában működő, de közfeladatot ellátó intézmények is részesülhessenek ebből a forrásból.

A tárca is osztotta ezt a véleményt, mert az április 23-ai egészségügyi bizottsági ülésre készített anyagában így fogalmaz: "A szektorsemleges finanszírozás fenntartása érdekében azonban indokolt lenne e kört a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatókra, illetve a közreműködői szerződéssel foglalkoztatott szolgáltatókra is kiterjeszteni." Két megoldási lehetőséget vázolt a tárca akkor. Az egyik az, hogy a vonatkozó kormányrendeletben szereplő adatok alapján egy igényfelmérés alapján kapnák meg ezt az összeget az érintett intézmények. A másik módszer pedig az lett volna, hogy magában az alapdíjban, illetve a szorzószámemeléssel történne meg a bérfejlesztés fedezetének az egészségügyi költségvetésbe történő beépítése.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Akkor miniszter úr mint az OEP főigazgatója vett részt ezen az egészségügyi bizottsági ülésen, és teljesen egyetértett ezzel a megoldással, sőt szakmailag a bizottság osztotta azt az ön által is kimondott véleményt, hogy az utóbbi megoldás lenne az egyszerűbb és az egészségesebb. Semmi nem történt ebben az ügyben.

Ezért kérdezem, hogy egy egészségügyi miniszter ígérete mennyit ér. Miért nem tartották be az ezzel kapcsolatos ígéretüket? (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Miniszter úr, a válaszának a második részével nem foglalkozom, azt intézze el az illető képviselővel. Én úgy gondolom, abban téved miniszter úr - úgy fogalmazott -, hogy a fenntartónak kell a működési költségeket biztosítania. Nem, az OEP-finanszírozásnak kell a működési költségeket biztosítania, aminek mintegy 66 százaléka a bérköltség. Ez a béremelés jelen esetben - és a minisztériumi anyagból idézem - mindösszesen 24 milliárd az egész közszolgáltatást nyújtó intézményi rendszert illetően, ezen belül 24 százalék az a rész, ami a gazdasági törvény hatálya alá tartozik, és hangsúlyozom, szintén közszolgáltatást végez. Ez összességében nem éri el a 6 milliárd forintot.

Az idei évi egészségügyi költségvetés, garantáltan kimondható, hogy szintén szufficites lesz, az önök számítása alapján 20 milliárdot meghaladó szufficit lesz, tehát fedezet van rá. Én kérem miniszter urat, az egészségügy érdekében tegyen meg mindent, hogy ehhez a pénzhez jussanak hozzá azok a közszolgáltatók is, akik nem költségvetési szervként működnek.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán helyesebb lett volna úgy föltenni a kérdést, hogy kíván-e egyáltalán tenni a tárca valamit, kíván-e tenni valamit az egészségügyi intézmények működőképességének fenntartása érdekében.

Sajtóhírekből tudjuk, hogy a legutóbbi felmérések szerint az egészségügyi intézmények több mint kétharmada rendelkezik egyre növekvő adósságállománnyal. Ennek nagysága a tavalyi 40 milliárdhoz képest több mint 50 százalékkal nőve, meghaladja a 60 milliárd forintot, azaz a gyógyító-megelőző ellátásokra fordított egyhavi kiadások nagyon kritikus szintre értek. Hangsúlyozom, sajtóközleményekre vagyunk kénytelenek hagyatkozni, hisz a tárca, bár közérdekű adatokról van szó, nem hozta nyilvánosságra ezen felmérés adatait.

Az intézmények működőképességük határához értek. A gazdálkodásuk legnagyobb költségtényezőjét jelentő bér- és bérjellegű kiadások csökkentésére már nem képesek, hisz további létszámleépítéseknek a minimumfeltételek meghatározta korlátok szabnak határt, illetve magának a munka hatékonysága. Sőt, a múlt év közepén életbe lépett munkajogi változások, amely szerint az ügyelet teljes egészében munkaidőnek számít, az ágazatban humánerőforrás-többletet generálnak a hozzá tartozó pénzügyi fedezettel. Az intézmények működése mára már a beszállítók jóindulatán múlik, de félő, hogy türelmük véges, és ha a jelenlegi pénzügyi válság miatt nem jutnak hitelhez, leállítják a szolgáltatást vagy a beszállítást. Intő példa a Teva Magyarország Zrt. felszámolási eljárást kezdeményező lépése a HospInvesttel szemben.

Ezért kérdezem államtitkár asszonyt, kíván-e valamit tenni a tárca az egyre feszítőbb helyzet megoldása érdekében.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. A statisztika, az egy csodálatos dolog, nagyon szépen lehet játszani a számokkal. Azért hangsúlyoztam, hogy sajtóközleményekre vagyunk kénytelenek hagyatkozni, a legutóbbi konferencián elhangzott előadásokat szemlézte a sajtó. Egy globális hitelállomány-nagyságot szeretnénk hallani. Különben a minisztérium honlapján korábbi ilyen felméréseket sem találtam. Úgyhogy üdvözölendő, ha folyamatosan felrakják az adatokat. Ha ennek a kérdésnek más eredménye nem lesz, akkor már ez is pozitívumként értékelhető.

(15.30)

A helyzet azonban súlyos. Aki az egészségügyben dolgozik, nagyon jól tudja, de a betegek is nagyon érzik ezt, igen feszült, ideges a helyzet. A kérdésem változatlanul az, államtitkár asszony, hogy kíván-e valamit tenni a tárca ennek a feszült helyzetnek a megoldása érdekében. Mozgástér van, tartalékok vannak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A 2007-es szufficitet is és az idei várható szufficitet is be lehetne forgatni a rendszerbe.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány hozzászólással ezelőtt Tóth Károly képviselőtársunk egy jogos elvárást fogalmazott meg, azt mondta, hogy csak azt tegyük, amit a törvények betartása mellett tennünk szabad. Az elmúlt három napban számtalan jelzővel illették ezt a költségvetést, hadd bővítsem ezt eggyel: úgy gondolom, törvényességi szempontból abszurd, amit a tisztelt Ház jelenleg csinál. (Dr. Bóka István: Így van!)

Veres János pénzügyminiszter határidőre benyújtotta a költségvetést, majd a kormány rájött - habár néhány nappal korábban még a miniszterelnök úr arról tartott előadást, hogy az adócsökkentések kapcsán a munkavállalók zsebében 60 ezer forint, az őket alkalmazó munkáltatók kasszájában 80 ezer forint marad, tehát jön a felemelkedés időszaka, a szűk esztendőknek vége -, rájöttek, hogy ez nem megy. Mondjuk, az egész világ már hónapokkal korábban tudta, hogy nagyon nagy bajok vannak, de Magyarország egy sajátságos sziget ebből a szempontból is. Gyorsan visszavonták a költségvetést, benyújtottak egy újat, egy félig-meddig újat (Dr. Géczi József Alajos közbeszól.) - itt már elhangzott, hogy csak a mellékleteket cserélték ki, a fejezeti kötetek változatlan formában kerültek be, és voltunk jó páran, akik az új esetében a fejezeti kötetekből dolgoztunk, aztán rá kellett jönnünk, hogy teljesen feleslegesen. Ma kiderült, hogy ez sem stimmel, és Veres János országgyűlési képviselő benyújtott egy módosító javaslatot.

Hogy várjunk el jogkövető magatartást az állampolgároktól, ha a Magyar Országgyűlés súlyos jogsértést követ el? Miért mondom ezt? A Házszabály 94. §-a azt mondja, hogy az előterjesztő saját indítványához módosító javaslatot nem nyújthat be. Szemem előtt van a költségvetési bizottság, amely majd tárgyalni fog a házszabályszerűségről, ahol a kormánypárti többségnek nyilvánvalóan az lesz az álláspontja, hogy a költségvetést Veres János pénzügyminiszter nyújtotta be (Keller László: A kormány nyújtotta be!), a módosító javaslatot Veres János országgyűlési képviselő nyújtotta be. Ismert ez a kórforma az orvostudományban, úgy hívják, hogy tudathasadás, úgy hívják, hogy skizofrénia. (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban. - Dr. Géczi József Alajos: Jaj, de nagy vicc! - Csizmár Gábor: De viccesek!)

De nemcsak ez a gond, hanem, tisztelt képviselőtársaim, nem tudom (Dr. Géczi József Alajos közbeszól.), hogy most általános vita folyik vagy részletes vita folyik (Közbeszólás a Fidesz és a KDNP soraiból: Így van!), mert a módosító javaslat tárgyalása a Házban a részletes vita. Remélem, hogy elnök úr nem fog rendre utasítani minket ezzel kapcsolatban, hogy a témánál maradjunk.

Többször elhangzott szocialista képviselők szájából bizottsági ülésen és itt az elmúlt napokban is példaként, hogy felelőtlen az ellenzék, hogy úgy tesz, mint a süllyedő Titanicnak a zenekara, amely, bár süllyedt a hajó, de ők még játszottak. A példa tulajdonképpen nagyon jó, több szempontból is jó. Egyrészt abban mindenki egyetért, hogy a hajó jó állapotban indult el a kikötőből, és a kapitány hibás döntései, rossz navigálása miatt vezette neki egy jéghegynek. Majd mikor nekivezette a jéghegynek, akkor is elfelejtett szólni a zenészeknek, hogy: gyerekek csomagoljatok, mert menekülni kell. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) De abból a szempontból is jó példa ez a jövő évi költségvetést illetően, hogy azért az a szemlélet megmaradt, hogy a rendelkezésre álló, az utasok számához viszonyítva szűkebb mentőcsónakokba először a gyerekeket, a nőket és az időseket rakták be, tehát akik védtelenebbek, azoknak adták meg az esélyt a menekülésre, mondván, hogy aki erősebb, az talán nagyobb eséllyel veszi fel a küzdelmet a természettel.

Ez a költségvetés mutatja ezt a szemléletet, hogy amikor baj van, azokon a területeken próbáljunk meg elsősorban spórolni, amelyek védtelenek. Ilyen terület az idősügy, ilyen terület a nyugdíjkérdés. Ebből a szempontból, hála istennek, viszonylag szűk mozgástere van a kormánynak, mert törvények mereven szabályozzák azt, hogy a nyugdíjemelés milyen mértékű kell hogy legyen. De itt hadd álljak meg egy pillanatra! Néhány héttel ezelőtt itt a Házban volt egy polémia, amikor egy ellenzéki felvetésre, hogy talán a nyugdíjemelés formáján változtatni kellene a jövőben, hogy inflációkövető legyen, azaz a nyugdíjak a későbbiekben a vásárlóértéküket garantáltan megőrizzék, a miniszterelnök úr hihetetlen nagy hévvel kiállt, és azt mondta, hogy ő megvédi a nyugdíjasokat, ő nem engedi, hogy egy fillért is elvegyenek tőlük. Megmondom őszintén, vártam, hogy valaki reflektálni fog, hogy nézze már meg a nyugdíjtörvényt, hisz a svájci indexálás alapján bizony az idei évben és a jövő évben is keményen veszünk el a nyugdíjasoktól ahhoz képest, mint ha mondjuk, inflációkövető lenne a nyugdíjemelés.

Csak a televízió nézőinek mondom, hisz tudom, hogy akik itt ülnek, tisztában vannak vele, hogy a svájci indexálás azt jelenti, hogy a várható infláció, illetve a várható bérnövekedés, reálbér-növekedés 50-50 százaléka alkotja most a nyugdíjemelés mértékét. Ha csak a jövő évi adatokat nézzük, a legutóbbi inflációs várakozás, ha az emlékeim nem csalnak - mert az ember már időnként zavarban van, annyiféle variáció van közforgalomban -, 4,5 százalékkal számol, a bérnövekmény, a reálbér-növekmény 1,6 százalék, ennek az 50 százalékos átlaga durván 3 százalék, három egész valahány százalék, 3,1 százalék. Ha csak inflációkövető lenne a nyugdíjemelés, akkor 4,5 százalék lenne a nyugdíjemelés. Tehát itt látható, hogy bizony a miniszterelnök úr vagy nincs tisztában a törvényekkel, vagy - ahogy szokott - jó debattőrhöz méltóan megint blöffölt.

A nyugdíjkérdés más szempontból is nagyon érdekes. Több milliárd forintot veszünk ki a munkavállalók zsebéből, a 13. havi bér, a 13. havi nyugdíj részleges befagyasztása, a béremelésnek a befagyasztása miatt tulajdonképpen sem a közszférában, sem a közalkalmazotti szférában nem várható béremelés. Azonban egy hatalmas nagy tétel mellett elmegyünk. Tízéves a magán-nyugdíjpénztári rendszer. Akkor is nagy ellenállással, tulajdonképpen a szabad demokraták erőszakoskodásának köszönhetően vezették be ezt a rendszert, amelyet természetesen nem vittek véghez, mert sem a rokkantsági ellátást, sem a hozzátartozói ellátás kérdéskörét - habár a törvény kötelezné erre a kormány - nem rendezi azóta sem a törvényjavaslat. Ennek az a következménye, hogy ha valaki abban a rendszerben megrokkantosul - elnézést a rossz kifejezésért -, akkor egyszerűen kilökik, vissza az első pillérbe, és azt terheli a továbbiakban.

Hölgyeim és Uraim! Ez a jövő esztendőben a költségvetésben, miután a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket a költségvetésnek pótolnia kell, 373 milliárd forintot meghaladó tétel. Az elmúlt 12 évben összesen 2071 milliárdot fizetett ki a költségvetés, fizettek ki az adófizetők tulajdonképpen a pénztárak részére ilyen formában, sőt a 2010 utáni három évben is több mint 1300 milliárddal fogja terhelni a költségvetést. És nem tudjuk, hogy milyen a kifutása, vélhetőleg a portfólió-változtatások miatt, habár most, utólag korrigált a kormány, jelentős veszteséget szenvedtek el ezek a magán-nyugdíjpénztárak; azok a magán-nyugdíjpénztárak, amely konstrukciót csak a kelet-európai országokban tudták keresztülerőszakolni, Nyugat-Európában sehol nincs ilyen, Amerikában Bush ezzel az ötletével tulajdonképpen megbukott - nem ezért vesztette el a választást, de nyilvánvalóan ez is hozzátartozott.

(11.10)

Itt lenne az ideje felülvizsgálni, hogy jó-e ez a rendszer, vagy van-e olyan megoldás, amely az első pillérbe tereli vissza az egész kérdéskört egy egyéni számlás rendszer keretén belül. Az első pillérben meg lehet valósítani azokat az elveket, amelyeket a második pillér ideológiájaként keresztülerőltettek a parlamenten, amire volt kezdeményezés az ezredforduló táján, hisz emlékezzünk vissza, a polgári kormány idejében volt két olyan év, amikor kvázi elindult az egyéni számla vezetése a nyugdíjakat illetően, hiszen a munkavállalók megkapták az előző évi munkabérükről a kimutatást, hogy mi után vontak járulékot, és az milyen mértékű volt.

Itt lenne az ideje, hogy felülvizsgáljuk ezt a szisztémát. A benne lévőket kár nem érné, ha visszakanaliziálnánk az első pillérbe, hisz ezt az egyéni számlavezetés kapcsán meg lehetne csinálni. Tény és való, hogy a pénztárakat talán károsan érintené, de hát okoztak már annyi kárt a pénztárak a világnak, illetve az országnak, hogy ennyi ellentételezés nem olyan nagy ár. De úgy látszik, hogy ez nem nyeri el a kormányzat tetszését. Ha a védtelenek oldaláról közelítjük meg a dolgot, akkor úgy gondolom, akár az oktatásügy, akár az egészségügy ebbe a kategóriába tartozik. Ugyanis a most meg nem tanított tudás a későbbiek folyamán hihetetlen nagy erőfeszítéssel és jóval nagyobb költségekkel pótolható, a most elvesztett életév a későbbiek folyamán nem is pótolható.

Milyen állapotban van a mai magyar egészségügy, milyen állapotban van az ellátórendszer, milyen állapotban kér ismételten áldozatot a kormányzat ettől az ágazattól? Nézzük az OECD ezzel kapcsolatos legutóbbi elemzését! Közismert, hogy Magyarországon az egy főre jutó egészségügyi kiadások vásárlóerő-paritáson számolva körülbelül a fele az OECD-átlagnak. Sajnos, a születéskor várható élettartam tekintetében az elmúlt tizenöt évre visszatekintve sem történt változás az összehasonlítás alapján. Magyarországon egy hároméves növekedés van, csak az a gond, hogy az OECD-átlag ennél jobban növekedett, sokkal kedvezőbb adatokkal rendelkeznek. Azt írja a jelentés, hogy az elvesztett potenciális életévek mértéke 1970 és 2004 között mindkét nem vonatkozásában Magyarországon volt a legnagyobb mérvű, Magyarország áll az utolsó helyen. Az isémiás szívbetegség esetében az utolsó előttiek vagyunk, itt a szlovákok vannak mögöttünk, de az agyvérzések tekintetében már az utolsó helyen vagyunk, a daganatos megbetegedések, halálozások számát illetően szintén hasonlóan kedvezőtlen az érték.

Azt szokták mondani, hogy túlfejlett a magyar egészségügy, a gazdasági teljesítőképességhez képest sok gyógyszert eszünk. Ez is mindig vád szokott lenni. Ez a kimutatás azt mondja, hogy az egy főre jutó gyógyszerkiadás 390 USA-dollár, ezzel szemben az OECD-átlag 413 dollár. Gondolom, hogy a vakbélgyulladás vagy a tüdőgyulladás között nagy különbség az európai trendekkel kapcsolatban nincs, és sajnos a kezelés szükségességét és gyógyszereit illetően sincs.

De milyen állapotban van az egészségügyi ellátórendszer? A közelmúltban került a kezembe egy tanulmány, amely az 1993-ban bevezetett teljesítményarányos finanszírozást vezette végig az elmúlt tizenöt évben, és mutatta ki, hogy évről évre a költségvetési hiányokat hogy terhelték rá az egészségügyre, és mennyi forrást vontak ki az egészségügyből. A fekvőbeteg-ellátás finanszírozását illetően az úgynevezett homogénbetegség-csoportos finanszírozás megy, ami egy alapdíjon alapul. Az alapdíj 1993-ban meg lett állapítva, a különböző betegségcsoportokra meg lett állapítva, hogy hány pontot érnek, és a kettő szorzata adja ki, hogy egy betegség ellátásáért az adott intézmény mennyit kap.

Nem lehet vetíteni, pedig nagyon plasztikus az ábra, hogy hogy nyílik az olló a megállapított alapdíjak és a szükségletnek megfelelő alapdíjak között. Csak a legutóbbi adatot nézzük: jelenleg az alapdíj 146 ezer forint. A tanulmány alapján, ha csak inflációt követő lett volna az elmúlt tizenöt évben az alapdíj-növekedés, akkor 161 ezer forintnak kellene lenni. Ez több mint 10 százalékkal alacsonyabb, mint ami elvárható lenne. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy az úgynevezett hbcs-értékeket időnként - kormányoktól függetlenül, ezt hozzá kell tenni -, nyilvánvalóan fiskális megfontolásból visszanormálták - ami eddig 1,2 volt, abból lett 0,9; ilyen trükkökkel visszanormálták -, nos ha ezt a korrekciót is elvégezzük, akkor a jelenleginél 75 százalékkal kellene magasabbnak lenni az alapdíjnak.

Hétfői napokon időnként vagy interpelláció, vagy azonnali kérdés formájában szóba kerül, hogy mi van az egészségügyi intézmények adósságállományával. Mert bár tavaly valóban szufficites volt az OEP-kassza - a költségvetés a szufficitet gyorsan el is rakta, várhatóan az idén is szufficit keletkezik, nincsenek illúzióink, ezt is el fogja rakni -, de ez egy virtuális eredmény, hisz a hiányt tulajdonképpen lejjebb nyomta a kormányzat az egészségügyi ellátás szintjére. Erre szokták mondani, hogy rosszul gazdálkodnak, hogy nem lehet ilyen egységesen nézni a dolgot, mert vannak intézmények - igaz, hogy egyre csökkenő mértékben, már az egyharmadot sem éri el a számuk -, amelyek nem görgetnek hiányt maguk előtt, és vannak, amelyek bizony jelentős hiánnyal rendelkeznek, és adósságot görgetnek maguk előtt.

Ha szakember nézi ezeket a kimutatásokat, nagyon jól látja, hogy egy tendencia mutatkozik, a progresszivitás szintjén minél magasabban álló intézményről van szó, annál jobban adósodik el, hisz az alapszintről kvázi - rossz kifejezés - a beteget tovább lehet küldeni egy magasabb szinte, de a beteg előbb-utóbb elér a csúcsra, ahonnan már nem lehet továbbküldeni, és ott el kell látni, s a volumenkorlát miatt egy bizonyos szint fölött az egészségügyi kormányzat és az OEP nem finanszírozza az ellátásokat, s bizony ebből adódik az eladósodás, ami már olyan mérvű, hogy bizonyos esetekben nem lesz meglepő, hogy a beszállítók, amelyek tulajdonképpen hitelezik az intézményeket, csődeljárást fognak kezdeményezni, hisz a hitelválság miatt ők sem jutnak likvid forrásokhoz.

Kiszolgáltatott helyzetben van-e az egészségügy, illetve ennek megfelelően tervezte-e legutóbbi változatát az egészségügyi kormányzat? Augusztus végén a tárca vezetője egy sajtóbeszélgetésen még azt nyilatkozta - az ember nem tudja, hogy nevessen vagy sírjon -, hogy: kíváncsi lennék arra az ellenzékre, amelyik a béremelés fedezetére nemet mond majd egy név szerinti szavazáson. Ha ebből a szempontból nézzük az utoljára benyújtott, tehát módosított költségvetést, akkor kacagni kell, mert nem tudjuk, hol van itt a béremelés fedezete. Viszonyítási alapnak mindig különböző adatokat szoktak nézni, s Churchill óta azt is tudjuk, hogy csak annak a statisztikának hiszek, amit saját magam hamisítottam.

(11.20)

De engedjék meg, hogy egy viszonylag objektív viszonyítási alapot vegyek, a jövő évi költségvetési számokat az idei évi várható teljesítésekkel hasonlítsam össze - hisz azt hiszem, hogy ez a mérvadó -, hogy mi vár az egészségügyi intézményekre. Ha az E-alapot nézem, akkor lényegében a fogászati ellátáson és a mentésen kívül - ami nominálisan szinten marad, és azt jelenti, hogy az infláció mértékével egy reálcsökkenés van, habár egy korábbi állami számvevőszéki tanulmány is kimutatta azt, hogy az egészségügyben az infláció mindig magasabb, mint amit a KSH kommunális szinten ki szokott mutatni, és sajnos, nincs külön egészségügyi infláció, pedig érdemes lenne egyszer azt is kiszámolni - reálszinten ezekben az ágazatokban, ezeken a kasszákon is csökkenés lesz. A többi kassza nominálisan is kevesebből kell hogy gazdálkodjon jövőre, mint amennyit az idei évben fogyasztani fog, akkor, amikor említettük már az eladósodást, és ehhez hozzá kell tenni az egyre növekvő migrációt az egészségügyből kifelé.

Azt írja a napokban egy tanulmány, hogy a várható 10-20-30-100 ezres nagyságrendű plusz-munkanélküliség szempontjából egy védett ágazat az egészségügy. Csak az a gond, hogy oly alacsony a bérezés az egészségügyben, és olyan nagy a szívóhatás az Európai Uniót illetően, hogy már az idősebb korosztályok is pakolnak, és költöznek a Lajtán túlra, amire azt szokták mondani, hogy nem baj, kimennek tapasztalatot szerezni, csak az a baj, hogy nem fognak tudni visszajönni, mert nem fogják tudni őket hol alkalmazni.

Végig lehetne menni a különböző tételeken, hogy a népegészségügyi programmal mi lesz, hogy az ÁNTSZ-nek - amelynek kiemelkedő feladata kellene hogy legyen a szakmai biztonság megőrzése érdekében - mennyivel csökken a költségvetése, és milyen lehetetlen helyzetbe kerül, hogy a véradás milyen lehetetlen helyzetbe kerül, vélhetőleg ismételt emelésre lesznek kénytelenek, ami tovább rontja a helyzetet, és lehetne sorolni kasszánként, hogy iszonyatosan kilátástalan ebből a szempontból is a költségvetés.

Az a gond, hogy mindeközben folyik az ámítás, különböző programokat tesznek le az asztalra, ilyen a "Biztonság és partnerség: feladatok az egészségügyben 2010-ig". Ha pontonként végigmegyünk, és megkérdezzük, hogy tessék mondani, ennek a fedezete hol található ebben a költségvetésben, gondolom, nem nagyon tudna válaszolni erre a tárca.

A Titanic süllyed, én csak azt kérem, hogy előbb a védteleneket, a gyerekeket és a nőket rakjuk be a mentőcsónakba, adjunk esélyt nekik, hogy túléljenek. Ezzel a költségvetéssel nem fognak tudni túlélni. Köszönöm szépen. (Taps az MDF, a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egészségügyi dolgozóként, ha a sors úgy hozza, hogy mi is ellátásra szorulunk, nem feltétlenül ragaszkodunk hozzá, hogy a klinikát vezető professzor vagy a kórházi osztály főorvosa kösse be nekünk az infúziót vagy adjon be egy vénás injekciót. Nem ragaszkodunk hozzá, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a szakdolgozó munkatársaink sokkal nagyobb gyakorlattal bírnak ezen a területen, és esetleg kisebb fájdalmat okozva végeznék el ezt a tevékenységet.

Az ilyen típusú beavatkozások jogi alapját a 11/1972. számú, az egészségügyi dolgozók rendtartásáról szóló egészségügyi miniszteri rendelet alkotta, amelynek 8. §-a lehetőséget biztosított arra, hogy orvosi tevékenység körébe tartozó ténykedéseket az erre feljogosított vezető írásos felhatalmazása alapján egészségügyi szakdolgozó is végezhessen.

Múlt év közepén életbe lépett az új rendtartási rendelet, amely hatályon kívül helyezte a korábbit. A 30/2007. számú egészségügyi miniszteri rendeletből azonban kimaradt az orvosi ténykedések egészségügyi szakdolgozók általi végzéséről szóló rész. Ezzel egy időben, és ez az érdekes, jogszabályi felhatalmazás hiányára tekintettel az ÁNTSZ semmisnek tekintette a korábbi megbízásokat, illetve úgy döntött, hogy ilyen megbízások érvényesen nem adhatók ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szakdolgozók jogszabálysértően járnak el, ha az elmúlt harminc évben kialakult gyakorlat szerint folytatják tevékenységüket. Márpedig a szakemberhiány erre kényszeríti az egészségügyben dolgozókat, ha a betegeket el akarják látni.

(16.20)

Ez különösen akkor okoz súlyos problémát, ha egy ilyen beavatkozás kapcsán szövődmények lépnek fel, ezért kérdezem miniszter urat, ilyen esetben ki lesz a felelős, illetve mit kíván tenni a tárca ebben az ügyben.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Azért mondtam, hogy számomra nagyon érdekes az ÁNTSZ álláspontja - és valóban köszönöm, ha utánanéz -, ugyanis a kérdést egyértelműen rendezi az egészségügyi törvény 130. §-a, amely felhatalmazza a kezelőorvost, hogy ilyen jellegű tevékenységre a munkatársát felhatalmazza, illetve megbízza.

Tehát ha létezik ilyen... - megmondom őszintén, nem tudtam utánanézni, az ÁNTSZ honlapján ilyen jellegű adatokat nem találtam, a sajtóban találtam ilyen utalásokat, azonban ezt tisztázni kell mindenféleképpen, mert a későbbiek folyamán, mondjuk, kártérítési perek kapcsán ebből probléma lehet. Ami nagyon hiányzik, az úgynevezett kompetencialista összeállítása szakdolgozói szinten, ez is égetően sürgős, és ezt is kérem, hogy miniszter úr tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez a szakdolgozók bevonásával - ilyen tervezetek már készültek - mihamarabb készüljön el.

Hangsúlyozom: az egészségügyi törvény 130. §-a egyértelműen rendezi ezt, úgyhogy kérem, hogy az ÁNTSZ-nél egy vizsgálatot kezdeményezzen. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter úr az expozéját azzal kezdte, hogy amikor elvállalta ezt a hálátlan és nehéz feladatot, akkor az egyik saját maga elé kitűzött cél az volt, hogy az egészségügyet kivonja a politika területéről. Kökény elnök úr is a hozzászólásában arra kért minket, hogy kerüljük az ideológiai vitákat a törvényjavaslat kapcsán.

Már elhangzott - és a bizottsági ülésen is említettem -, hogy azt a csapdát, hogy ismételten alapvetően politikai kérdések kerülnek szóba a törvényjavaslat kapcsán, a kormány saját maga idézte elő, hisz miniszter úr is nagyon jól tudja, szakmai megfontolásból nagyon helyesen mind a gyógyszer-gazdaságossági törvény, mind az úgynevezett kórháztörvény önálló törvényjavaslatként került előkészítésre a minisztériumban, és nyilvánvalóan politikai megfontolások voltak azok, hogy egy salátatörvényben kerüljenek a Ház elé, mesterségesen előidézve azt a csapdahelyzetet, ami kezd kialakulni, hogy jóllehet több alkotmánybírósági döntés is kötelezettséget ró a törvényhozóra, néhány nemzetközi egyezmény kötelezettséget ró a törvényalkotóra, és a gyakorlati élet által kikövetelt módosítások is bizonyos területeken időszerűvé váltak; de azzal, hogy egy törvényjavaslatot nyújtott be ezekben a témákban a tárca, azt veszélyezteti, hogy nem fog keresztülmenni, és akkor lehet mutogatni az ellenzékre vagy a félellenzékre - már nem tudom, hogy ebben az esetben a szabad demokraták minek minősülnek -, hogy lám, ők a gonoszok, ők buktatták meg a törvényjavaslatot.

Pedig ha szakmai szempontból tekintünk végig a törvényjavaslaton, jóllehet - megítélésünk szerint - több helyen is korrekcióra szorul, a gond alapvetően nem azzal van, ami benne van, hanem azzal, ami nincs benne. Most nem mennék bele a volumenkorlátba meg egyéb finanszírozási kérdésekbe, habár - ahogy korábban is jeleztük a Magyar Demokrata Fórum részéről - könnyebb lenne a törvényjavaslat értékelése, ha legalább koncepcionális szinten látnánk azt az egészségbiztosítási rendszer átalakítását célzó új kormányrendeletet - a 43-as módosítását -, amely a regionális finanszírozásokat, illetve regionális pénztárakat szabályozni fogja, hisz ezek egymástól nem különíthetők el.

Az, hogy ezek a változtatások magasabb szakmai színvonalat eredményeznek-e, nézőpont kérdése. Megítélésem szerint, de a nemzetközi megítélés szerint is a magyar egészségügy a jelen állapotában is magas szakmai színvonalat biztosít a hozzájuk fordulók részére, különösképpen ha megnézzük azt, hogy milyen források állnak rendelkezésre; ehhez képest meg kiváló teljesítményt nyújt.

Nem hittem, hogy valaki is hivatkozni fog itt a Ház falai között arra a nemzetközi felmérésre, amit legutóbb Bőhm képviselő úr - aki közben elsietett - idézett, hogy mennyit fejlődött az elmúlt egy évben a magyar egészségügy. Aki végigolvasta azt a tanulmányt, két dolgot szűrhetett le. Ugyanez az intézet márciusban még mérhetetlen módon hátul rangsorolta a magyar egészségügyet, és a mostani rangsorolásban is a kedvező változásokat kizárólag csak a tájékoztatásban találta, de magában az ellátásban, a hozzáférésben aggályokat fogalmazott meg.

Azt is vissza kell utasítani, hogy korábban bármikor a betegek megalázottan, jogok nélkül kuncsorogtak be az egészségügyi intézményekbe. A betegek korábban bizalommal fordultak az orvosukhoz, az egészségügyi ellátó személyzethez, de a szocialista-szabad demokrata kormányzás ideje alatt ez a bizalom jelentős mértékben csökkent, s ma már ott tartunk, hogy naponta vernek orvosokat és egészségügyi dolgozókat a nagy szabadságjogok kiterjedése okán.

(10.00)

Az, hogy anomáliákkal működnének kórházak, nyilvánvalóan vannak anomáliák, az anomáliák fokozódnak is, de nem hiszem, hogy elsősorban a benne dolgozók a felelősek, hanem az a jogszabályi és finanszírozási környezet, amely kikényszeríti ezeket az anomáliákat.

A törvényjavaslat, mint ahogyan elhangzott, tíz törvényt módosít, és ebből három valóban lényegesnek nevezhető. Az egyik az egészségügyi törvény, a második a gyógyszer-gazdaságossági törvény, a harmadik pedig az úgynevezett kórháztörvény, a születésben fogant neve alapján az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény.

Az egészségügyi törvény módosítása kapcsán több helyen pontosításokat jelöl meg a tárca indokként, így például a mentés kapcsán. Lehet, hogy ez pontosítást jelent, szerintünk nem a pontosítás irányába hat. Van egy olyan érzése az embernek, hogy tulajdonképpen a feladatoktól próbál menekülni a tárca, mert az, hogy ésszerű időn belül másképpen nem biztosítható például a beteg gyógyintézetből való elszállítása, hogyha más eszköz nem áll rendelkezésre, ez egy olyan megfogalmazás, ami nagyon nehezen értelmezhető.

Schvarcz képviselőtársam és szakmai kollégám is említette, azzal, hogy a halottakkal kapcsolatos tevékenység körében a hatósági igazságügyi boncolások egy szintre kerülnek, az a probléma, amit említett, ezzel nem fog megoldódni, ugyanis egy adott esetről ezután is dönteni kell, hogy most az egyik kategóriába vagy a másik kategóriába tartozik, de mindenféleképpen támogatható, hogy ide bekerült ez a rész.

Szóba került, Horváth képviselő úr jegyezte meg, hogy túl sok felhatalmazást kap a tárca, illetve a kormány, hiszen kormányrendeletek megalkotásáról is szó van. Véleményünk szerint alapvetően nem ez a gond, hiszen ha egy hihetetlenül gyorsan változó világban mindent törvényi szinten próbálnánk szabályozni, akkor rugalmatlanná válna a rendszer. A nagyobb gond az, hogy ezekkel a felhatalmazó szabályokkal nem él sem a kormány, sem a tárca. Lehetne sorolni az egészségügyi törvény záró rendelkezésében szereplő felhatalmazó rendelkezéseket, mint akár a betegbeutalás rendje, vagy akár itt alapvetően szakmai szempontból bennünket a halottakkal kapcsolatos dolgok érintenek, ami 2001 óta érvényben van, de az ezzel kapcsolatos rendelet alkotását az illetékes nem végezte el.

Az oviedói egyezményre utal az indokolásban a tárca, amikor itt a transzplantációval kapcsolatosan a költségekkel kapcsolatos új paragrafust vezet be. Megítélésünk szerint ez egy párhuzamosság. Szerintünk a jelenlegi megfogalmazás megfelel annak; úgy fogalmaz a jelenlegi, hogy a társadalombiztosítási jogviszony alapján nem fedezett költség és egyéb kifizetésére jogosult, és ez nem minősül haszonszerzésnek, ez szerintünk kimeríti azokat a kritériumokat, amelyeket most itt egy új pont beemelésével a tárca kezdeményez.

A gyógyszer-gazdaságossági törvénnyel kapcsolatban nagyon sajnáljuk, hogy ismételten olyan liberalizáció irányába megy el a törvényalkotó, ami a gyógyszerforgalmazást szimplán kereskedelmi tevékenységként próbálja minősíteni, a beteget pedig fogyasztónak titulálja. Itt az indokolásban a 2001/83/EK irányelv értelmező rendelkezésére hivatkozik a tárca, az egészségügyi ellátással kapcsolatos jogszabályalkotás is ebbe a területbe tartozik mindenféleképpen, a gyógyszerforgalmazás is, az nemzeti hatáskörbe tartozik, tehát nem feltétlenül szükséges, még hogyha egyéb kereskedelmi tevékenységek kapcsán van is ilyen irányelv, azt nem kell erre alkalmazni. Ezt nem tartjuk helyesnek, és itt mindenféleképpen változtatást kell eszközölni.

Ami a kórháztörvényt illeti, a változtatás szükségessége alapvetően az alkotmánybírósági döntésből következik. Itt jegyzem meg, hogyha mondjuk, a törvényjavaslatban szereplő változtatásokkal szakmai alapon egyet tudnánk érteni, az nem jelenti azt, hogy a korábban elfogadott egész rendszer kialakításával egyetértünk, tehát visszamenőlegesen nem legitimálja ezt a kérdést, de tény és való, a rendszer a jelenlegi formájában nem maradhat fenn. Az, hogy a szakrendeléseket illetően is meghatároz óraszámokat, és ezt majd bizonyára követni fogja januártól a területi ellátási kötelezettség ilyen módon történő hozzáigazítása a rendszerhez, ez mindenféleképpen támogatandó.

Vitatkoznék egy picit az előttem felszólalókkal, akik azt mondják, hogy hiányzik - eddig valóban hiányzott - az, hogy térségi epidemiológiai adatokat vegyünk figyelembe. Azért itt felhívom a figyelmet az 51. §-ra, ami legalább a változtatás során, a kapacitások átrendezése során azért az ilyen jellegű adatok figyelembevételét előírja. Ez mindenféleképpen pozitívumként értékelhető.

Ami nagyon érdekes, a törvényben benne van, ez korábban is nagy vitát váltott ki, hogy a biztosító a majdan kialakítandó új rendszeren belül az adott régióban úgynevezett minőségi vásárlást fog kezdeményezni, s ennek az ellenőrzésnek az alapját alapvetően a finanszírozási protokollok, ahol nincs, szakmai protokollok képezhetik. Számomra ez furcsa, mert szerintem egy finanszírozási protokollt szakmai protokoll kell hogy megalapozzon, de ez vélhetőleg egy szemantikai vita. A nagyobbik gond az, hogy ezek az eljárásrendek nagyon hiányosak, legalábbis ami a szakmai jellegüket illeti. Emlékszünk arra a vitára, ami a minőségbiztosítás indikátorrendszerének a felállítása kapcsán bő egy évvel ezelőtt a Ház falai között és a falain kívül is lezajlott, itt még nagyon nagy hiányosságok vannak, és bízom benne, hogy ezek az esetleges döntések közigazgatási eljárás keretében fognak megszületni, tehát a jogorvoslati lehetőségek fenn fognak állni, mert egy ilyen szabályozás bevezetése itt bizony komoly visszaélésekre adhat lehetőséget, ettől mindenféleképpen óvnám magunkat.

Az, hogy decentralizálttá válik a döntéshozatal, itt több szájból elhangzott, hogy ugyanúgy az ÁNTSZ-hez kerül át, az ÁNTSZ regionális vezetőjéhez, ezt az ember akkor tudná jó lélekkel elfogadni, ha mondjuk, a jelenleg vezető pozíciót betöltött személyek minimum tíz-tizenöt éve a helyükön lennének. Sajnos az elmúlt húsz év belpolitikai viszonyai azt mutatják, hogy ezt a régiót sem hagyta érintetlenül a politika, számos esetben nem feltétlenül szakmai, hanem politikai döntések születtek a kinevezéseket illetően, de bízzunk benne, hogy ez meg fog változni.

Egyet tudunk érteni azzal, ami itt elhangzott, hogy az irányított betegellátási rendszer kapcsán jó lenne rovancsot csinálni. Erre korábban már voltak kísérletek, de a történelmi hűség kedvéért azért azt mondjuk el, hogy maga a rendszer 1995-ben, a költségvetési törvény tárgyalása során MSZP-s, fideszes módosító javaslattal indult be, és nőtte ki magát azzá, amivé lett. Hál' istennek, viszonylag gyorsan rájött a törvényalkotó is és a kormány is, hogy talán ez az út ebben a formában nem feltétlenül a helyes út, azonban ismételten áttekinteni a tapasztalatokat az esetleges pozitív tapasztalatok szempontjából mindenféleképpen érdemes lenne.

Összességében a Magyar Demokrata Fórum véleménye az, hogy sajnáljuk, hogy nem külön-külön, legalább három csomagban került be a parlament elé ez a törvényjavaslat.

(10.10)

A törvényben foglaltak jelentős részével egyet tudunk érteni. Mindenféleképpen módosító javaslatokat fogunk benyújtani a törvényjavaslathoz, és azok sorsa fogja meghatározni azt, hogy a végén milyen módon szavazunk a végszavazásnál.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Csak ezzel a külföldi gyógykezeléssel az a gond, hogy csak annak mértékéig finanszírozhatja az adott állam, ameddig saját országában, tehát vélhetőleg a betegek ezzel az eséllyel nem tudnak élni anyagi okok miatt.

Ami miatt én szót kértem: elhangzott Bőhm képviselő úr hozzászólásában is, hogy korábban főorvosi kegyek határozták meg, utána Kökény képviselő úr is mondta, hogy főorvosi jegyzetfüzetek döntötték el azt, hogy ki mikor került ellátásra. Nem vagyok naiv, tudom, hogy volt ilyen, és bizonyára most is van ilyen. Azonban azt mindannyian fogadjuk el, hogy túlnyomó többségében a rendszer nem így működik. Ez egy morális kategória, ha netalántán így működik, és a rendszeren belül most is ezek a lehetőségek adottak. Nagyon rossz orvos lenne az, aki nem tudná megindokolni azt, hogy valakit miért kell sürgősebben megoperálni. Nagyon rosszat tesz a szakmának az, ha itt folyamatosan negligáljuk, és folyamatosan bűnbaknak állítjuk be, túlnyomó többségében tisztességesek, sőt maga ez a helyzet, a hiánygazdálkodás, ami eluralkodott az egészségügyben, teremti meg az alapját ezeknek a típusú kezdeményezéseknek.

A túlzott kórházi kapacitások leépítésével kapcsolatosan Kökény elnök úr mondta, hogy '96. Ha emlékeim nem csalnak, az IMF-hitel ezzel kapcsolatban valami másról szólt, egy informatikai beruházásról, de ez mindegy. Ha a megfelelő érdekeltséget, illetve a másik lábát az egész rendszernek nem alkotjuk meg... - mindenki tudta 2006-ban, hogy a járóbeteg-ellátást fejleszteni kell, a mentést fejleszteni kell. Ha ezek előbb megtörténtek volna, és utána történik egy érdekeltségi alapon történő, aktívágyszám-csökkentés, akkor nyilvánvalóan ezek a zavarok nem alakulnak ki. Azonban nem ez történt. Az érdekeltségre nagyon jó példa volt a 2005. év végi pályázati rendszer, ahol az intézmények pluszforrásokhoz juthattak azzal, ha aktív ágyszámot csökkentettek. Talán ebbe az irányba kellene menni a későbbiek folyamán.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Habár Havas képviselő asszonyt illetően már tapasztaltuk, hogy időnként eléggé meglepő kijelentéseket tesz, nem csak egészségügyi témában, de azért ez, amit itt az előbb a hozzászólásában elmondott, már büntetőjogi kategória.

Ha a képviselő asszonynak tudomása van arról, hogy tarifák alapján valakik előnyben részesülnek, ez a korrupció minősített esete, akkor kötelessége ebben az ügyben lépni. Ha csak úgynevezett hallomásokra hagyatkozik vagy egyébre, tehát ilyen konkrét ügyről nem tud, akkor meg kötelessége egy kétpercesben minimum felállni és megkövetni az érintetteket.

Köszönöm szépen.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Havas képviselő asszony, úgy látom, fogalmi zavarban szenved. Patológusként nyugodtan beszélhetek a paraszolvencia kérdésköréről, azonban ön az előző felszólalásában - Schvarcz képviselő úrral együtt szoktunk a bankba járni és vinni a paraszolvenciánkat - nem a paraszolvenciáról beszélt, hanem a korrupciónak arról a minősített esetéről, amikor valaki pénzért, más rovására egy adott ellátásban korábban részesül. A paraszolvenciával kapcsolatban, pont ezért mondom, hogy én nyugodtan beszélhetek róla orvosként, miután engem ez nem érintett, és vélhetőleg a jövőben sem fog érinteni, addig a hatalomnak ezzel kapcsolatban olyan nagy jogosítványai nincsenek. Nagyon keményen nem tud fellépni, amíg egyrészt maga a hatalom hozta létre a rendszert, a korábbi időkből az ezzel kapcsolatos dokumentumok olvashatók, és amíg a XXI. század során... - hogy a kardiológusoknál maradjunk, a családomban is leledzik ilyen, 25 éves szakmai gyakorlattal, két szakvizsgával, főorvosi kinevezéssel valaki, mondjuk, 110 ezer forintot kap havonta, ebből várják el, hogy megfelelő színvonalon éljen, abból várják el, hogy képezze tovább magát.

Amíg ez lesz, addig, úgy gondolom, egyetlenegy kormánynak, egyetlenegy hatalomnak sincs erkölcsi alapja ezekről a kérdésekről beszélni. Majd ha rendezzük az egészségügyi dolgozók bérét, majd ha mindenki megfelelő jövedelemmel rendelkezik ahhoz, hogy a tevékenységét el tudja látni, akkor föl lehet lépni ez ellen. Addig illúzió, habár arra jó, hogy az egészségügyön belül a bizalmi viszonyokat rombolja. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki körben utolsónak felszólalni nehéz is meg könnyű is, mert nagyon sok minden elhangzott ezzel kapcsolatban.

Általánosságban tulajdonképpen, megmondom őszintén, sajnálom miniszter asszonyt, mert ha maga a törvényjavaslat használható is lenne, akkor már a gazdasági klíma is önmagában bukásra ítéli az egész projektet. Ez már előrevetíthető, hiszen az elkövetkező hónapok fő gondja az egyre növekvő munkanélküliség kezelése lesz, ami szintén az önkormányzatoknál fog lecsapódni, és nem feltétlenül biztos, hogy pluszenergiát tudnak egy ilyen beinduló rendszerre fordítani.

Úgy gondolom, hogy a komplexebb kezelés helyett megint kiragadunk egy részt az egész munkanélküliség problémája kapcsán, és ott próbálunk valamilyen módosításokkal eredményt elérni. Tulajdonképpen nagyon sokan elmondták, hogy mi a veszélye annak, hogy ennek az effektivitása nem lesz jobb az eddigi rendszer kapcsán, hisz nem tudunk beszélni róla - és lehet, hogy nem is most kellene, de tulajdonképpen egy komplex rendszer kialakítása kapcsán, az át- és továbbképzések eddigi kudarca kapcsán -, hogy ott mit kellene tenni. Ellenérdekelt maga az egész költségvetés egy ilyen rendszer beindítása kapcsán, hisz az egyik oldalon próbál megoldást nyújtani az önkormányzatok számára, a másik oldalon viszont a működésüket teszi lehetetlenné, és itt elsősorban, ami már szóba került, a gyermekjóléti szolgálatok ellehetetlenülése miatt.

(20.00)

Vidéken, de gondolom, Budapesten is az az abszurd helyzet áll elő, hogy ha mondjuk, valaki bölcsődébe kívánja íratni a gyerekét azért, mert a foglalkozását majd szeretné folytatni, akkor jó, ha már a fogantatás pillanatában bejelentkezik, de akkor sem biztos, hogy amikor a sor rá kerül, helyet fognak biztosítani számára. Tulajdonképpen ilyen okok miatt, és ez egyre nagyobb és egyre növekvő gond, szorulnak ki emberek a munkaerőpiacról, mert a munkáltatók nem nagyon tolerálják ezt. Várnak egy bizonyos ideig, de utána könnyedén mondanak le erről a munkaerőről is.

Magával a törvénnyel az a gondunk, hogy a jelenlegi transzferek is túlzottan szerteágazóak, sok esetben indokolatlanul szétaprózódva jutnak el a rászorultakhoz a megfelelő segélyek. Az ember azt várná, hogy valamilyen módon egyszerűsítik ezt a rendszert, most ez a javaslat két újabb elemet emel be, az egyik az aktív korúak ellátása, a másik a rendelkezésreállási támogatás. Mind a kettő ugyanabból a törekvésből született, miszerint a jelenlegi rendszeres szociális segélyben részesülőket két csoportra kell választani, az egyikbe a munkavégzésre képtelenek kerülnének, a másikba a foglalkoztatásra alkalmasak. Az elv érthető, hiszen a közfoglalkoztatásnál pontosan meg kell határozni, hogy kikre számíthatunk mint leendő munkavállalókra, de ehhez nem szükséges tovább bonyolítani a rendszert.

A rendszeres szociális segélyben részesülők jelen pillanatban is kötelesek együttműködni a számukra kijelölt intézménnyel, ez többnyire a családsegítő szolgálat és a munkaügyi központ szokott lenni, attól függően, hogy az önkormányzat mit állapít meg számukra. Véleményünk szerint a családsegítő szolgálattal minden szociális segélyezettnek együtt kellene működnie, a munkaügyi központhoz csak azoknak kellene fordulni, akik munkavégzésre alkalmasak. Alapvetően ezzel a válogatás megtörténne, és nem kellene teljesen újra indítani a rendszert. Különösen a rendelkezésreállási támogatás kapcsán kell ezt hangsúlyozni, mert ez egy fix összegű juttatás lenne, mégpedig megegyezne az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével.

Rengeteg időt, energiát és szakértői munkát igényelt eddig az a törekvés, hogy a jóléti juttatások lehetőleg a legrászorultabbakhoz jussanak el nagyobb mértékben és a kevésbé rászorultakhoz kisebb mértékben. Hirtelen visszatérni egy minden családi körülményt, szociális hátteret figyelmen kívül hagyó, fix összegű támogatáshoz ésszerűtlennek és igazságtalannak tűnik, és időnként úgy tűnik, hogy túl bőkezű intézkedés lenne. Gondoljuk el, hogy az is 28 500 forintot kapna rendelkezésreállási támogatásként, aki most 1000 forint segélyre jogosult, és az is, akinek 50 ezer forintot állapít meg a jelenlegi szabályozás annak érdekében, hogy a családjának a minimális feltételeket biztosítani tudja. A rendelkezésreállási támogatás ebből a szempontból sem támogatható részünkről.

A segélyezettek szétválasztásának metodikájával elvileg egyet lehet érteni, az egészségkárosodottak, a három gyermeket nevelők és az 55. életévüket betöltöttek. Habár itt az ember joggal teszi fel a kérdést, hogy miért pont 55 év a határ akkor, amikor az öregségi nyugdíjkorhatár 62 év, és a két időpont között is van élet, és minden bizonnyal jelentős azoknak a száma, akik ebben az életkorban is szívesen végeznének munkát; és ehhez a csoporthoz tartozik még a három gyermeket egyedül nevelők csoportja. A törvényjavaslat szerint ezeknek a csoportoknak nem kellene kötelezően együttműködni a munkaügyi központtal, elég lenne a családsegítő szolgálattal, hiszen rájuk csak abban az esetben tekintünk leendő munkavállalóként, ha ezt ők önként vállalják és szeretnék.

Meggyőződésünk, hogy bár kiemelten fontos számunkra az önkormányzati autonómia, a települési önrendelkezés lehetősége és a szubszidiaritás elve, ebben az esetben a tervezettel ellentétben nem szabad az önkormányzatoknak külön lehetőséget biztosítani az egyedi rendeletekben való további feltételek, mentesítések szerinti felmentésre. Jogilag is nagyon furcsa az, hogy elméletileg ahány önkormányzat, annyi szabályozás lehetne, másrészt ez diszkriminációhoz, visszaélésekhez vezethetne, illetve adott esetben lehetetlen helyzetbe hozhatja az adott önkormányzatokat, ha a könnyebb ellenállás irányába mennek. Ha egy központi szabályozás van ezzel szemben, azt könnyebb végrehajtani.

Külön felhívnánk a figyelmet a kormány által benyújtott anyagban arra, hogy az imént említett emberek, tehát az egészségkárosodottak, az 55. életévüket betöltöttek és a három gyermeket egyedül nevelők közül sokan szívesen vállalnának munkát, mert képesek is, akarnak is dolgozni, de ezt csak úgy tehetik meg, ha rátossá minősítik át magukat. Közülük többen 40-50 ezer forintos segélyt kapnak, most ebből az összegből tudják ellátni saját magukat, családjukat, de a rátossá válásuk következménye a fix 28 500 forint juttatás lenne. Ezért inkább maradnak rendszeres szociális segélyen, hiszen senki nem garantálja nekik, hogy rátosként biztosan munkát kapnak. A benyújtott törvénymódosító javaslat ezen paragrafusának elfogadásával ezekről az emberekről lemondanánk, holott ez sem nekik, sem a társadalomnak nem lenne érdeke. Sőt minden aktív állampolgárnak lehetőséget kell biztosítanunk a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre.

A jelenlegi szabályozás és a tervezet is tartalmazza a továbbfolyósítást, amelynek értelmében, ha sikerül valakinek az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedni, annak három hónapig a korábban kapott szociális segély 50 százaléka, majd újabb három hónapig 25 százaléka jár. Egyetlen felmérés vagy kutatás sem támasztja alá ennek hatékonyságát, a józan logika pedig szinte teljesen kizárja, hogy valaki azért helyezkedik el valahol, mert a továbbfolyósítás is jár még neki, és nem azért, mert végre munkát talált. A továbbfolyósítás megszüntetését javasoljuk, a megtakarított összeget pedig vagy forgassuk vissza a Munkaerő-piaci Alapba, vagy csoportosítsuk át a munkába járási költségek támogatására.

Külön ki kell emelni pozitívumként a törvénymódosító javaslat 6. §-át, amely a szociális törvény 37/G. §-ával foglalkozik. Korábban is szorgalmaztuk, hogy azokról az emberekről, akik a tartós munkanélküliségnek és annak minden szövődményének köszönhetően mentálisan munkavégzésre alkalmatlanná váltak, ne mondjunk le könnyedén azzal, hogy egészségkárosodottnak nyilvánítjuk őket, vagy még ennél is rosszabb megoldásként kizárjuk őket az ellátottak közül azzal az indokkal, hogy lustaságból nem vállalták el a felajánlott munkát. Ezeknek az embereknek egy jól átgondolt, szakemberek segítségével kidolgozott reszocializációs tréninget kell tartani, amelynek segítségével szellemileg tesszük őket alkalmassá a munkavégzésre. Visszakaphatják az önmagukba vetett hitüket, megváltoztathatjuk bennük azt a képzetet, hogy ők már soha nem lehetnek hasznos tagjai a társadalomnak, hogy kirekesztve kell leélniük életüket. Bízniuk kell abban, hogy a társadalom, a közösség számít rájuk és munkájukra. A beilleszkedést segítő programok ezt hivatottak megvalósítani, örömmel konstatáltuk, hogy ez a törvényjavaslatba bekerült, és csak bízni tudunk benne, hogy nemcsak egy paragrafus marad a törvényben, hanem valódi eredményeket fog felmutatni, és segíteni képes az arra rászorultakon.

Kérdés összességében, hogy ez a törvényjavaslat a kívánt célnak megfelel-e. Többen megfogalmazták azt, hogy az irány, a megfogalmazott cél helyes. Nyilvánvalóan az a társadalmi nyomás indukálta a tárcát arra, hogy a kérdéssel foglalkozzon; az a sok kiskapu, illetve kritika, ami megfogalmazódott, valós. A Magyar Demokrata Fórum is módosító javaslatokat fog benyújtani a törvényjavaslathoz. És ha nem politikai alapon áll hozzá a tárca - elnézést, most már 12. órája, hogy itt ülünk, reggel óta egy 6 órás egészségügyi vitán vagyok túl -, hanem valóban befogadóként tekint ezekre a módosító javaslatokra, hiszen miniszter asszony az önkormányzatok világából ült be a bársonyszékbe, nagyon jól tudja, hogy milyen problémákról van szó, és nagyon jól tudja, hogy milyen megoldási lehetőségekkel kellene próbálkozni. Az is tény és való, és ezt mindenki elismeri, hogy valóban széles körű volt az ezzel kapcsolatos egyeztetés, csak lehet, hogy nem megfelelő körökben mozogtak időnként. Tehát meglátjuk, hogy ezeknek a módosító javaslatoknak mi lesz a sorsa. De szkeptikusok vagyunk, és nem a tárca tehet erről. Jelenleg nem az esetlegesen elfogadott törvényjavaslat tehet erről, hanem a környezet, amiben el kell indítani egy ilyen programot. Az nem feltétlenül kedvez a program megvalósításának. De bízzunk benne, a remény hal meg utoljára. Köszönöm szépen.

(20.10)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tűnik, hogy egy kis horderejű dologról van szó, de ha mindenki végiggondolja, gyerekeinkről, unokáinkról, a nemzet jövőjéről van szó akkor, amikor a kábítószer-fogyasztás terjedéséről beszélünk. Kétségeim vannak a bizottságban elhangzott adatokat illetően. Egyetértek azzal, hogy igen nagy a látencia, és majd a későbbiek folyamán bebizonyítom, hogy a probléma jóval nagyobb annál, mint ahogy első ránézésre tűnik.

Vártam államtitkár úr kiegészítő hozzászólásában - habár hivatkozott az Európai Unióra, hogy a nemzetközi egyezményeket Magyarország magáénak vallja, és aszerint cselekszik -, hogy bizony az Európai Unióban is folyamatosan napirenden van a kérdés. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Nem véletlen, hogy a Bizottság szeptember 18-án egy kábítószer-ellenes cselekvési tervet fogadott el 2009-2012-re, hisz érzékelik, hogy egyre jobban eszkalálódik a probléma. Ha ennek fényében is tekintjük azokat a forrásokat és azokat az eddig tett intézkedéseket, amelyek ennek a gyilkos kórnak a terjedését próbálják megelőzni, azt kell mondani, hogy elégtelen az eddigi cselekvés, és tulajdonképpen Pettkó képviselő úrnak az interpellációja erre hívta fel a figyelmet egy olyan szakaszban, a parlamenti vita olyan szakaszában, amikor a költségvetés módosítása során nagyobb forrásokat lehetne erre a területre összpontosítani.

Én úgy gondolom, nem lehet eredményként elkönyvelni azt, hogy az érintett fiatalság alig 15 százaléka kerül egyáltalán valamilyen módon kapcsolatba a kábítószer elleni felvilágosítás kérdéskörével. Nagyon sokáig áltattuk magunkat azzal, hogy maga a kábítószer-probléma tulajdonképpen Budapestre, a megyei központokra, egyetemi városokra terjed csak. Sajnos ma már az egyre kisebb településeken is napi gondként jelenik meg a kábítószer-terjesztés és a kábítószer-fogyasztás. Erre példaként hadd hozzak egy helyi újságot. Pest megye déli részén, Csemő községben - valamivel több mint négyezer fő lakja, egy viszonylag nagyon jól fejlődő, gyönyörű szép településről van szó - korábban, egy-két évvel ezelőtt, amikor az ember föltette a képviselő-testületi ülésen, hogy van-e ilyen jellegű probléma, egyértelmű volt a válasz, hogy nem. Ma a csemői önkormányzat testületének felhívást kellett közzétennie a szülők, a tanárok és minden érintett együttműködését kérve, hogy állítsák meg a tapasztalható drogterjesztést és drogfogyasztást.

Csatlakozom képviselő úr kéréséhez: kérem a parlamentet, ne fogadja el a választ, permanensen foglalkozzon a bizottság a kérdéskörrel, még most próbáljunk meg egyéb forrásokat is erre a területre átcsoportosítani, mert ha nem lépünk, akkor a probléma tovább eszkalálódik, és néhány év múlva már sajnos lehet, hogy nem is lesz miről beszélni.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Székely Tamás miniszter úr elődje regnálásának utolsó óráiban módosította az orvostechnikai eszközökről szóló egészségügyi miniszteri rendeletet. Ennek értelmében az egyszer használatos orvostechnikai eszközök - ide nem értve a betegek részére felírt gyógyászati segédeszközöket, valamint az egyszer használatos injekciós tűt, kanült és fecskendőt, illetve azokat az eszközöket, amelyek citosztatikumok vagy radiogyógyszerek beadására szolgálnak - tisztítást és ismételt sterilizálást követően újra felhasználhatók a betegellátásban.

Gondolom, miniszter úr orvosként ön is elismeri, hogy ez az eljárás komoly kockázatokat rejt magában. Nem véletlen, hogy az Európai Unióban nem alakult ki egységes álláspont ebben a kérdésben, és a resterilizálás lehetőségének elbírálása a tagállamok hatáskörében maradt. Az idézett rendelet megalkotását megelőzően az ÁNTSZ és az ORKI is óvatosságra intett. Véleményük szerint az engedélyezéssel meg kellett volna várni a vélhetőleg 2010-re elkészülő egységes uniós álláspontot, és csak azt követően változtatni az addigi - a betegek biztonságát az esetleges gazdasági előnyöknél fontosabbnak tartó - szabályozáson.

Tisztelt Miniszter Úr! Május közepén interpelláltam ebben az ügyben, s ön a válaszában ígéretet tett arra, hogy "a jelenleg hatályos rendelet felülvizsgálata céljából meg fogom küldeni a tervezetet az illetékes szakmai szervezeteknek, szakmai kollégiumoknak, és ezt követően az általuk kialakított vélemények birtokában lehet majd dönteni esetleg a rendelet szükséges módosításáról". Erre hivatkozással kérdezem miniszter úrtól, megtörtént-e a véleménykérés. Amennyiben igen, mely szakmai szervezetektől és szakmai kollégiumoktól? Mi volt ezen szervezetek álláspontja? Módosítanak-e a rendeleten vagy sem? A rendelet bizonyos esetekben a hivatal jóváhagyásához köti az újrahasznosítás engedélyezését, más esetekben bejelentési kötelezettséget ír elő. A hatálybalépés óta hány ilyen eljárást folytatott le a hivatal?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés adataiból válik nyilvánvalóvá, hogy a mindenkori kormány politikájának mik a prioritásai. A mostani megszorításos időkben kevés olyan terület van, amelyre pluszpénzt juttathat a költségvetés, ezért különösen meghökkentő, hogy az abortuszok támogatására többletforrást készülnek biztosítani. Csaknem 100 millió forinttal emeli a kormány az abortuszra szánt keretet. A jövő évi költségvetési törvénytervezet szerint így összességében 1,6 milliárd forintot lehet majd terhességmegszakításra fordítani.

Évente körülbelül 44 ezer abortuszt végeznek Magyarországon. Ennek egyik oka a gyermekvállalás anyagi áldozatának nem vállalása, a munkahely végleges elvesztésének a félelme. Ezek a félelmek sajnos nem alaptalanok. Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a gyermeket vállalók, a gyermeket nevelők támogatására, a gyermekvállalás ösztönzésére.

Az abortuszok nagy számának másik oka a fogamzásgátlással kapcsolatos nagyfokú tájékozatlanság, valamint az, hogy anyagi nehézségek miatt az érintettek nem jutnak hozzá a megfelelő gyógyszerekhez. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adataiból látszik, hogy olcsóbb az államnak az abortusz, mint a fogamzásgátlók támogatása. Sőt, az abortusz olcsóbb, mint egy széles körű felvilágosító program, amelynek költségei azonnal megjelennek, hatásai azonban később.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke szerint inkább a tudatos gyermekvállalást kellene ösztönözni. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete nem érti, a kormány miért preferálja az abortuszt. Mi sem értjük.

Várom megtisztelő válaszát, miniszter úr. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Gondolom, miniszter úr, abban egyetértünk, hogy azért a leghumánusabb megoldás az, ha nem kerül sor abortuszra. Ennek egyik oka lehet az, hogy a gyermek világra jön, ez az optimális mindenféleképpen. A másik oka pedig: nem jön létre nem kívánt terhesség. Mi úgy látjuk, hogy a kormány a könnyebbik utat választja akkor, amikor pénzt áldoz arra, hogy valaki a nem kívánt terhességét megszakíttassa, mint inkább a felvilágosító programokat, illetve a fogamzásgátló szereket támogatná.

Ebbe a kategóriába tartozik még tulajdonképpen a lombikbébiprogram. Korábban 5-ről 3-ra csökkentették a beavatkozások számát akkor, amikor sajnos nem kizárt módon az elég magas abortuszszámokkal összefüggően kialakult meddőségek kapcsán az igény egyre növekszik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Tehát én arra szerettem volna fölhívni a figyelmet, és azt kérem a tárcától, hogy inkább egy másik utat válasszon, ne ezt a mechanikus, financiális utat.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Eléggé nehéz helyzetben vagyunk a házszabályszerűségnek ezzel az elég furcsa kezelésével, de az első szakaszban én most a 3-as, illetve 18-as módosító javaslatokkal kívánnék foglalkozni. Előbb a 18-as szám alatt benyújtott módosító javaslatunkkal, amely azt a célt szolgálta, hogy miután a törvényjavaslat ismételt felhatalmazást ad a tárca vezetőjének, hogy a halottakkal kapcsolatos dolgokat rendeletben szabályozza, ezt bővítettük, hogy a boncjegyzőkönyv megismerhetőségének a szabályozása is ebbe a szakaszba kerüljön.

A kormány nem támogatta, az egészségügyi bizottság támogatta az indítványunkat, elfogadta azt az érvünket, hogy egy szakmai anyagról van szó, amely sajnos az elmúlt időszakban számos, eléggé furcsán értelmezhető értelmezésre adott okot laikusok kezében, és ezért jó lenne részletesen szabályozni, hogy ki milyen feltételek mellett, milyen célból juthat ehhez a kifejezetten az adott intézmények szakmai belső köréhez tartozó dokumentumhoz. Sajnos az tapasztalható, hogy a negatív jelenségek miatt az intézmények úgy próbálnak védekezni, hogy a morbiditási, mortalitási adatok szempontjából alapvető szekcióknak a számát csökkentik, radikálisan csökkentik.

Ennek a módosító javaslatnak volt a másik lába a 3-as, ami ennek megfelelően az egészségügyi törvény 24. § (11) bekezdésében viszont azt próbálja szabályozni, hogy az érintettek természetesen hozzájuthatnak minden őket érintő egészségügyi adathoz, kivéve a boncjegyzőkönyvet; azt külön rendeletben kell szabályozni, ahogy az előbb mondottam. Bízom benne, hogy a holnapi bizottsági vita során ezt a második módosító javaslatot nem tekintik házszabályellenesnek, hisz szorosan összefügg a jogászok által is befogadott és a bizottság által támogatott módosító javaslatunkkal.

Módosító javaslatot nyújtottunk be a törvényjavaslat 14. §-ához is, ez a 15. szám alatt futott. Ebben azt kezdeményezzük, hogy mindazon eljárások során, amikor államilag kötelező feladatot ellátó kollégák akár a nyilvántartásba való vétel kapcsán, akár annak megújítása kapcsán, az ötévenkénti megújítás kapcsán eljárásban vesznek részt, ne kelljen igazgatásszolgáltatási díjat fizetniük.

Az általános vitára való alkalmasság bizottsági vitája során, megmondom őszintén, kicsit zavarba hozott az államtitkár asszony, hisz akkor azt nyilatkozta, hogy ilyen jellegű szolgáltatási díjat nem kell fizetni. Mint utóbb kiderült, kell, csak nem annak hívják, hanem valami másnak. Változatlanul az a véleményünk, hogy az alkotmány a mindenkori hatalomra kötelezettséget ró az egészségügyi rendszer működtetésével kapcsolatban, ennek a működtetésnek az egyik feltétele, hogy az abban részt vevő kollégák bizonyos nyilvántartásba vetessék föl magukat, és akkreditáltassák magukat ötévente. Miután ez egy államilag kötelező feladat, úgy gondoljuk - főleg annak a fényében, hogy egy tavalyi vagy tavalyelőtti rendelet kapcsán a hatalom teljesen kivonult a kötelező továbbképzések támogatása mögül, és ez így is elég jelentős megterhelést ró az egészségügyi dolgozókra -, ebben az esetben az lenne a korrekt, ha ezért a nyilvántartásba-vételért, illetve annak megújításáért nem kellene szolgáltatási díjat fizetniük.

Bízom benne, hogy a parlament támogatni fogja ezeket a módosító javaslatainkat. Köszönöm szépen.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Az ajánlás 29. pontjában a gyógyszerészi gondozással kapcsolatban tettem a Magyar Demokrata Fórum nevében egy olyan javaslatot, hogy amennyiben komolyan gondoljuk azt, hogy a gyógyszerész-társadalmat bevonjuk az egészségnevelésbe, a prevencióba, a népegészségügyi program megvalósításába, akkor ezt rendszerszerűen és megfelelő díjazás ellenében kell elindítani vagy van értelme egyáltalán magában a törvényben megfogalmazni. Itt tehát arra teszünk javaslatot, hogy akkor, amikor támogatjuk azt, hogy nevesítve legyen a gyógyszerészi gondozás, külön jogszabály határozza meg ennek a feltételeit, illetve az ezzel kapcsolatos juttatásokat.

A 30. szám alatt futó módosításról Béki Gabriella már említést tett. Nagyon sajátságos módosító javaslatról van szó; akkor, amikor magának a törvényjavaslatnak a bizottsági vitája folyt, üdvözöltük a kormánynak azt az elhatározását, hogy a belistázással kapcsolatos határokat tágítja. Ez mind a gyógyszerforgalmazásnak - főleg -, mind a betegeknek jó, hiszen nem kell esetlegesen olyan sűrűn gyógyszert váltani az adott betegnél.

A módosító javaslat a kormány által benyújtott törvényhez képest 40-ről 30, illetve 75-ről 60 százalékra szűkítené, és az indoklásban az szerepel, hogy a fix csoportba tartozó készítmények választéka ezáltal nőne; mint utóbb kiderült, ez az eredeti javaslathoz képest igaz, viszont a kormány eredeti előterjesztéséhez képest visszalépés lenne. Érvként az, hogy a lakossági terhek növekednének, nagyon nem fogadható el, hisz a gyógyszerrendelés egyéb szabályai továbbra is érvényben maradnak, tehát az azonos csoportba tartozók esetében föl kell kínálni az olcsóbb készítményt, és maga a beteg dönti el ebben az esetben, hogy ragaszkodik-e a már megszokott készítményéhez, és esetleg a fix támogatás miatt nagyobb összeget fizet. Sőt, ha szűkítjük, akkor megvan a veszély, hogy azért növekszik a teher, mert kiesik a támogatott körből. Nyilvánvalóan a forgalmazásban vélhetően bent marad, akkor 100 százalékot kell fizetnie, és az jóval nagyobb tehernövekedést jelent. Gondolom, államtitkár asszony majd megindokolja, hogy miért táncol vissza a kormány az eredeti javaslathoz képest, mi indokolja ezt. A benyújtott javaslatnak ezt a részét mi támogatni tudnánk, és ezt a módosítást nem tudjuk támogatni.

Szintén szó volt a gyógyszer forgalombahozatali engedélyével rendelkező vállalkozások befizetéssel kapcsolatos esetleges támogatásáról, ami az Európai Unióban nem egy szokatlan dolog. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a gyógyszer-gazdaságossági törvény óta eltelt időben az úgynevezett K+F ráfordítások jelentős mértékben csökkentek. A bizottsági vita során a kormány jelen lévő képviselője sem zárkózott el attól, hogy valamilyen formában ezeket az összegeket próbáljuk visszaforgatni nagyon meghatározó célra, nagyon meghatározott programokra. Nagyon nehéz belőni azt, hogy mi ez a mérték. Mi egy kapcsolódó módosító javaslattal 30 százalékban határoznánk meg ennek a mértékét, és tényleg kizárólag csak munkahelyteremtésre, illetve a népegészségügyi programmal kapcsolatos országgyűlési határozati javaslathoz kapcsolódó tevékenység végzésére engednénk ezeknek az összegeknek a felhasználását.

(23.40)

Nyilvánvalóan majd külön rendeletben is kell pontosítani és szabályozni. Azért vagyunk nehéz helyzetben, mert egészen a mostani kezdésig abban a tudatban éltünk, hogy a bizottság által egy csomagban többségi döntéssel túlterjeszkedőnek minősített módosító javaslatokról nem is fogunk tárgyalni. De úgy gondolom, hogy általánosságban, miután elég sok egymáshoz hasonló módosító javaslat született ebben a témában, egyrészt a gyógyszerbiztonságot, a szakmaiságot növelő, a patikaláncok kialakulásának további bővülését megakadályozó módosító javaslatokról van szó, illetve szintén lényeges, hogy a 2010. január 1-jétől hatályba lépő teljes liberalizációt javasoljuk többen is, hogy talán toljuk ki, és előtte a kormánynak kötelező jelleggel egy nagyon alapos vizsgálatot kelljen végezni, hogy az eddigi szabályozás hatása mit eredményezett a gyógyszerforgalmazás kapcsán.

Nem tudjuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ezek egyáltalán bekerülnek-e majd szavazásra jövő héten a parlament elé. Bízom benne, hogy nem lesz szűkkeblű a kormánypárti többség, és nem erőszakkal fogja ezt elutálni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hanem lehetőséget ad arra, hogy a szavazás során erről mindenki maga tudjon véleményt nyilvánítani. Köszönöm szépen.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Salus aegroti suprema lex, a betegek jóléte a legfőbb törvény. Ez lehetne a jelszava az elmúlt héten február 11-én mögöttünk hagyott betegek világnapjának. Sajnálatos, hogy bár egyházi emléknapról van szó, a hazai írott és elektronikus sajtóban jóformán egy szó se esett róla. 1992-ben II. János Pál pápa rendelte el, hogy február 11-e - a lourdes-i jelenésnek is tisztelegve - minden esztendőben szóljon a betegekről, szóljon kiszolgáltatott helyzetükről, elesettségükről, egyben fejezzük ki hálánkat és elismerésünket az egészségügy területén dolgozóknak és mindazoknak, akik betegekkel, szenvedőkkel foglalkoznak.

Miért kell most erről beszélnünk? Azért, mert nehéz időket élünk, és még nehezebbek elé nézünk, s egyre önzőbbé váló világunkban sajnos hajlamosak vagyunk csak a saját bajainkkal foglalkozni, befelé fordulni, és könnyen elfeledkezünk másokról. Az elesettek, a betegek állapotuk természeténél fogva nem a világgazdaság bajaival vannak elfoglalva. Az ő érdekérvényesítő képességük nagyon behatárolt. Nem kell félni attól, ha méltánytalanság éri őket, tüntetéseket szerveznek, vagy blokád alá vonnak középületeket. Attól sem kell félnünk, hogy sztrájkot szervezve megbénítanak ágazatokat. Az ő megsegítésük a mi felelősségünk. Ebből a szempontból is nagyon nehéz idők jönnek a múlt tapasztalatai alapján.

Régóta mondjuk, hogy a romló gazdasági körülmények, a növekvő munkanélküliség, a csökkenő életszínvonal az emberi léleknek, majd testnek az egyik leggyilkosabb rombolója. Ezt ma már senki nem vonhatja kétségbe. Egy brit orvosi folyóirat januári számában megjelent tanulmány szerint a volt szocialista országokban a rendszerváltoztatást kísérő gazdasági átalakulás negatív hatásainak 1 millió halálos áldozata volt. De nem kell messzire mennünk, a hazai kutatások is hasonló következtetésre jutottak. Figyelmeztető kell legyen számunkra, hogy bár az elmúlt két évtizedben az öngyilkosságok száma örvendetesen csökkent, az utóbbi időben bizonyos korosztályok tekintetében, bizonyos megyékben a tendencia megfordulni látszik.

Nem hagyhatjuk, hogy az ország gazdasági problémáit az egészségügyre, a betegekre szánt források szűkítésével próbálják megoldani úgy, ahogy az elmúlt időszakban volt már rá példa. Gondoljunk csak a konvergenciaprogramban vállalt kormányzati kötelezettségvállalásra, hogy a nemzeti össztermékből 0,9 százalékkal kevesebbet fogunk áldozni az ágazatra. Vagy elég az idei költségvetésre rápillantani, ahol egy tollvonással terhelték rá az egészségügyi kasszára a gyedet és annak nyugdíjjárulékát, elvonva az ágazattól több mint 110 milliárd forintot.

A félelmeink tehát nem alaptalanok. A tegnap bejelentett járulékcsökkentés másik oldaláról mintha elfeledkezett volna a miniszterelnök úr. Az így kieső bevételeket miből fogjuk pótolni? Vagy hagyjuk, hogy tovább nőjenek a várólisták, hagyjuk, hogy tovább növekedjenek az egészségügyi intézmények adósságai? Ne feledjük, 2007 júliusa óta nem változott az alapdíj és a német pont ellenértéke, ami azt jelenti, hogy ugyanazon ellátásért reálértéken egyre kevesebbet kapnak az intézetek. Nincs már hova hátrálni. A további forráskivonás hosszabb távon káros hatásait tekintve sokkal többe fog kerülni az országnak. Amikor dönteni fogunk, ne feledjük: salus aegroti suprema lex, azaz a betegek jóléte a legfőbb törvény.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, nem mondok azzal újat, hogy a lakosság biztonságérzete, már ami a közbiztonságot is illeti, az rohamosan csökken. Naponta rabolnak ki üzleteket, most már a gyógyszertárak is célpontokká válnak, és az életellenes bűncselekmények az utóbbi időben hihetetlen nagy félelmet váltottak ki; gondoljunk csak legutóbb a veszprémi tragédiára.

A már-már tarthatatlan helyzetet a kormány is érzékelhette, mert a veszprémi tragédiát követő napokban a kormányfő megjelent az országos rendőr-főkapitányi értekezleten, ahol váratlanul beszédet is tartott, és ebben ígéretet tett arra: "Ha a közbiztonság javításához több rendőr kell, több rendőr lesz, ha több pénz kell, lesz, ha máshonnan kell elvenni, akkor el fogjuk venni." Eddig a szöveg, és most nézzük, hogy mi a valóság.

A sajtóban fellelhető adatok szerint a rendőrkapitányságokon állandósulni látszik az 5-10 százalékos létszámhiány. Az állomány feltöltésére nincs lehetőség, mert bár lenne jelentkező, felvételi zárlatot rendeltek el. A túlórák kifizetésével is gond van, mert a szolgálati törvény szerint a túlmunkát 150 óráig szabadidő kiadásával kell kompenzálni, ezt azonban a krónikus létszámhiány miatt nem tudják megoldani. A létszámhiánnyal viszont bizonyára sikerül mérsékelni azt az abszurd helyzetet, ami a legújabb döntése a vezetésnek, hogy - ha igaz, ami a sajtóban szerepelt - 18,5 kilométerre csökkentették a rendőrség szolgálati járőrautóinak napi futásteljesítményét. Garamvölgyi László szóvivő szerint ez csak abban az esetben érinti a járőröket, ha feladataikat autó nélkül is el tudják látni (Szórványos derültség a Fidesz soraiban.), úgy, hogy - idézem - "nem lép fel közbiztonsági deficit".

Államtitkár Úr! Közbiztonsági deficit már most is van, méghozzá nagyon súlyos. Meddig züllesztik tovább a rendőrséget? Hogyan lesz itt közbiztonság?

Várom válaszát. (Taps az MDF, a Fidesz és a KDNP soraiban.)

(15.30)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, a statisztikákat illetően ön is ismeri Churchill elhíresült mondását. Én abban értek egyet önnel, hogy ha a lakosságnak nincs biztonságérzete, az az igazi fokmérő, és nem az ilyen-olyan módon gyártott statisztikák.

Államtitkár úr tulajdonképpen nem válaszolt a túlórával kapcsolatos kérdésemre. A szolgálati szabályzat azt mondja, hogy 150 óráig szabadidőben kell kiadni, és csak afölött lehet pénzben megfizetni, de a szabadidőket egyszerűen nem tudják kiadni. Hogy képzelik azt, hogy ilyen radikális módon csökkentették a benzinpénzt, hogyan fognak így a rendőrök járőrözni? Mit kívánnak tenni a valós létszámhiány miatt? Azt sem cáfolta, hogy felvételi zárlat van. Ez az információ különben rendőrségi berkekből származik - több helyről érdeklődtem -, és ez valós probléma. Ezekre kérem a válaszát.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tavaszi ülésszak második napján napirend előtt a betegek világnapja alkalmából arra kértem a tárcát, hogy a gazdasági válság következményeit most először lehetőleg ne hárítsák az egészségügyre, hisz nincs már hova hátrálni, nem lehet több forrást kivonni az egészségügyből. Erre mintegy rímel a Reformszövetség anyaga, ők is megállapítják, hogy "már nem lehet komoly kockázatok és társadalmi áldozat nélkül forrást kivonni az egészségügyi rendszerből".

Napirend előtti felszólalásomra államtitkár asszony szó szerint úgy reagált, hogy "bár a gazdasági nehézségek nem hagyhatják érintetlenül a társadalombiztosítás forrásait, minden törekvésünk arra irányul, hogy a társadalombiztosítási járulékkedvezményekkel járó bevételcsökkenést a jövedéki és egyéb adókból kipótoljuk". Ezt követően egy hét múlva miniszter úr egy sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy megszüntetik a tvk-t, és a gyógyszerekkel kapcsolatosan is új intézkedések lépnek életbe, ami 30 milliárd forintos megtakarítást eredményez, 15 milliárdot a gyógyszert, 15 milliárdot a gyógyító-megelőző ellátást illetően. Ma több ízben mint pozitív dolgot említette a tvk megszüntetését, és idézte a szakmát, többek között Varga Ferencet, a Kórházszövetség elnökét. Én is idézem őt, aki szó szerint azt mondta, hogy "aki azt hallja, hogy a sokat bírált teljesítményvolumen-korlát megszűnik, az örül a bejelentésnek", majd a végén azt mondja, hogy "a bejelentés még nem ad okot optimizmusra". Ön nagyon jól tudja, hogy miért nem ad okot optimizmusra: azért, mert ez egy nagy trükk.

Jó lenne, ha felnőttnek tekintené miniszter úr az állampolgárokat, az egészségügyi ágban dolgozókat. Kérem, pontosan mondja meg, hány százalékkal fog csökkenni az idén a gyógyító-megelőző ellátásra szánt összeg.

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Miniszter úr, sajtótájékoztatót akkor kell tartani, amikor a részletes intézkedési csomag elkészül, és akkor ilyen félreértések nem adódnak. De számoljunk: az 524 milliárdos összevont szakellátási irányzatból a bejelentések alapján 15 milliárdot akarnak elvonni, illetve 17 milliárdot már egy bejelentés alapján zároltak. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi évben ténylegesen kifizetett összeghez képest 18 milliárddal kevesebb jut erre a kasszára, ami nominálisan 3,4 százalék csökkenést jelent. Ha ehhez az inflációs várakozásokat hozzávesszük, 4-5 százalékot, akkor 7-8 százalékkal csökken idén az összevont kasszára jutó összeg.

Kérem, hogy viszontválaszában térjen ki a 2007. évi zárszámadási törvényre, annak is a 17. §-ában elfogadott parlamenti határozatra, mely szerint az E-alap több mint 27 milliárdos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) megtakarítását az egészségügyre fordítják. Mi van ezzel az összeggel? Hol használjuk fel? Mikor használjuk fel? Erről is tájékoztassa a közvéleményt, legyen szíves. (Taps az MDF soraiból.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha az állampolgárok figyelemmel kísérik ezt a vitát, akkor tulajdonképpen fogalmuk nincs arról, hogy miről szól ez a polémia.

A miniszter úr korrekt módon elmondta azt, hogy összvolumenében ami a közvetlen gyógyító-megelőző ellátásra jut, az a kényszerítő gazdasági körülmények miatt 5 százalékkal fog csökkenni. Hogy azon belül ennek az elosztása milyen lesz, az tulajdonképpen a szakmára tartozik, a szakma belügye, habár a ciklus elején, most, a tavaszi ülésszak elején egy napirend előtti felszólalásban kértem, hogy most már jó lenne, ha az egymást követő hibás kormányzati gazdaságpolitikai intézkedések következtében kialakult helyzetet nem az egészségüggyel fizettetnék meg. Erre lehet az a válasz, hogy ha kisebb a bevétel, akkor erre az ágazatra sem lehet többet költeni, habár akkor az államtitkár asszony megnyugtatta a képviselőket és az állampolgárokat, hogy a megemelendő jövedéki adóból pótolni fogják a kieső összeget, de úgy látszik, közben változott az ezzel kapcsolatos koncepció.

Kökény bizottsági elnök úr azt mondta, hogy tulajdonképpen alkalmazkodásra kényszerítik az egészségügyi ágazatot, de akik az ágazatban dolgoznak, akik az ágazattal betegként kapcsolatban vannak, rá kell hogy jöjjenek, hogy az alkalmazkodóképességük határához érkezett a magyar egészségügy. Napról napra növekszik az ellátással kapcsolatos incidensek száma, egyre feszültebb a lakosság, és nem érti azt, hogy a hibás gazdaságpolitikai döntéseket miért az ő egészsége árán próbálják korrigálni.

Akkor, amikor a parlament dönt az interpellációról, aki elfogadja az interpellációt, az tulajdonképpen ahhoz adja a nevét, hogy újabb jelentős összeget vonjanak el az egészségügyi ellátástól, hogy újabb jelentős összeget vonnak el a gyógyszer-finanszírozástól, habár az egy másik téma, ehhez közvetlenül nem kapcsolódik, de hihetetlen nagy problémákat fog okozni; és ezzel tulajdonképpen az eddig elért eredményeket, a mögöttünk hagyott időszak elért eredményeit rombolják le, lényegében ez már a statisztikákban kezd megmutatkozni.

Én tehát arra kérem képviselőtársaimat, ne fogadjuk el az interpellációt, ezzel üzenjük a kormánynak, hogy valahonnan máshonnan próbálja pótolni a hiányzó összegeket, ne az egészségügyi ellátástól vegye el ezt a pénzt, mert erre nagyon nagy szükség van, nagyon nagy problémákat okoz, hogyha ezt onnan kivonják.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és a függetlenek soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ismét egy számháború közepén vagyunk, aminek tulajdonképpen a végeredménye a betegeken fog csattanni. A gyógyszertámogatás kérdésköre a rendszerváltoztatás óta rendszeresen kedvelt témája a parlamentnek, és nagyon sokszor tapasztaljuk, tapasztalhattuk azt, hogy a kérdéssel kapcsolatban a véleményeket alapvetően az üléspont határozza meg, és nem feltétlenül szakmai alapon történik a véleményalkotás.

Miniszter úr is most itt kiegészítőjében önmagának ellentmondó adatokat sorolt, amikor cáfolta, hogy nem érte el az 50 milliárdot a betegteher-növekedés, ezt valóban nem érte el, 20 milliárdot azonban meghaladó volt, és úgy gondolom, ennek az áthúzódó hatását a tavalyi év értékelésekor is érdemes figyelembe venni.

Kökény bizottsági elnök úr büszkén jelentette ki, hogy maga a megvonás, hála istennek, nem fűnyíróelv szerint valósul meg, hanem szakmai alapon. A szakmai alapot azonban nem a szakma alapozta meg, hanem valahol máshol születtek meg ezek a döntések.

Nem véletlen, hogy amikor a bizottsági ülésen miniszter úrnak feltettem a kérdést, hogy azon betegségcsoportokban, ahol megszüntetik a támogatást bizonyos készítmények esetében - itt szó volt róla: bizonyos emésztőrendszeri betegségek, agyérbetegségek, allergiás betegségek esetén -, megszűnik az eddigi támogatás, tehát száz százalékot meghaladó tehernövekedést jelent ezekben a betegségcsoportokban a gyógyszerár-növekedés; amikor rákérdeztem, hogy ezen betegségcsoportokban mennyi a kimutatható tehernövekedés, erre nem kaptam választ. Vagy azért nem kaptam választ, mert ezeket a számításokat nem végezték el, vagy azért nem kaptam választ, mert elvégezték, csak miniszter úr ezt nem meri a nyilvánosság elé tárni, hogy a közeli napokban, akik eddig egy viszonylag elfogadható áron jutottak a krónikus betegségük tünetei enyhítéséhez szükséges gyógyszerekhez, azok bizony kénytelenek lesznek szembesülni azzal, hogy esetleg ezeket a készítményeket nem tudják kiváltani. Ennek komoly szakmai következményei lehetnek, hiszen például nem véletlenül az allergiás megbetegedés kapcsán a legerősebb szerek emelt támogatása megmarad, ez azt eredményezheti, hogy miután az enyhébb gyógyszerekkel is egyensúlyban tartható betegek nem fogják tudni kiváltani ezeket a szereket, kezelőorvosuk kénytelen lesz előbb-utóbb, a tünetek súlyosbodása miatt a kártékonyabb szteroid irányába eltolni.

Tehát ha kell megtakarítás, habár ismételten utalok arra, hogy államtitkár asszony ígéretet tett arra itt a parlament előtt, hogy a bevételkiesésből eredő hiányt pótolni fogják adóforintokból, ez ezek szerint egy nem megvalósuló ígéret volt; talán át kellene tekinteni a gyógyszertámogatáson történő spórolást (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és talán itt lehet, hogy a fűnyíróelv igazságosabb és szakmailag megalapozottabb lenne.

Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagy érdeklődéssel figyelem a vitát, és megmondom őszintén, hiányérzetem van. Hiányérzetem van, mert egyrészt örömmel hallom azt, hogy végre a kormányoldal belátja, hogy 2002-ben az a kétszer száznapos program térítette le az országot a helyes gazdasági útról. És nem hiszem, hogy azok, akik az elmúlt években a jövedelmük egy jelentős részét vesztették el a vásárlóértéket tekintve, vagy huzamosabb ideje munka nélkül vannak a hibás gazdaságpolitika miatt, nagyon értékelik most ezt a visszamenőleges bevallást.

(10.50)

Ami a nyugdíjkérdést illeti, gondolom, azért abban egyetértünk, hogy magának a 13. havi nyugdíjnak az intézménye, ha a társadalombiztosítás elvéből indulunk ki, attól idegen, attól idegen mindenféleképpen, de az a lépés annak idején megtörtént. Kérdéses, hogy néhány évre rá vissza lehet-e vonni egyáltalán ezeket az összegeket, főleg annak fényében kérdéses, amikor a rendszernek van egy olyan tényezője, amihez egyszerűen senki nem akar hozzányúlni.

Tíz év telt el, és ma nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszer tulajdonképpen hibás lépés volt. Az elmúlt tíz évben több mint 2000 milliárdjába került a költségvetésnek a magán-nyugdíjpénztári rendszer fenntartása, miközben a mostani gazdasági recesszióban most azon vitatkoznak, 20, 30 vagy 40 százalékát vesztették el az alapok a felhalmozott összegeknek, illetve Európa-szerte gondok vannak. Egy tollvonással 375 milliárd forintot lehetne megspórolni a költségvetésnek, nem kellene ilyen szigorítást a nyugdíjas-társadalomra most így hirtelen rázúdítani. Ha egyetértésről és reformról beszélünk, akkor beszéljünk erről, támogassanak egy ilyen kezdeményezést a kormányoldalon (Az elnök csenget.), és enyhíteni lehetne ezeken a problémákon.

Köszönöm szépen.

DR. CSÁKY ANDRÁS (független): Köszönöm szépen. Nehéz helyzetben van az ember - főleg, ha nem rakja föl a mikrofonját, mert akkor nem hallatszik az, amit mond.

ELNÖK: Ez valóban így van, képviselő úr.

DR. CSÁKY ANDRÁS (független): Jelentem, hogy én is orvos vagyok, patológus (Korózs Lajos: Nagy szükség van rá!), ezért a diagnosztikában járatos vagyok; sajnos valóban úgy tűnik, hogy nagy szükség van rá.

Nem osztom Bókay képviselő úr véleményét, azt, hogy az országban az utóbbi években az egészségügyi állapot tekintetében nagy fejlődés lett volna. Bizonyos területeken igen, más területeken viszont nem. S azt is tudomásul kell venni, hogy a társadalom szétszakadása úgy az egészségügy területén, mint más területeken az utóbbi években felgyorsult.

De térjünk vissza a magánnyugdíjpénztár kérdésköréhez. Elfogadva és támogatva azt, hogy az öngondoskodásnak szerepet kell kapnia, ez az úgynevezett első pilléren belül is nagyon jól megvalósítható. Emlékeztetem Bókay képviselő urat és mindenkit arra, hogy 1999-ben és 2000-ben az év elején minden munkavállaló kapott egy kimutatást a nyugdíjpénztártól, hogy az előző évben milyen összeg után fizettek be számára nyugdíjjárulékot. A felálló új baloldali kormány ezt eltörölte, és azóta sem tudjuk, hogy miért.

Változatlanul megfontolásra ajánlom, hogy az egész magánnyugdíjrendszer átalakítása, az első pillérben az egyéni számla vezetése önmagában is átmeneti lélegzetvételhez juttatja a költségvetést: 374 milliárd egy évben, ami a következő években meghaladja az 1500 milliárd forintot. Ezt megfontolásra ajánlom. Arról már nem is beszélek, hogy a magánnyugdíjpénztárak működési költsége többszöröse a jelenlegi állami tb-rendszer működési költségeihez képest. Itt is jelentős összegeket lehetne megspórolni. Lehet, hogy ez lenne a helyes irány. (Taps a függetlenek soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A parlament kormánypárti többsége 2006 novemberében, végül a 2006. évi XCVIII. törvényként kihirdetésre került jogszabályban teljesen új alapokra helyezte a gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazását.

(13.30)

Az addigi, a lakosság megelégedését kivívó magas szakmai színvonalú, stabilan működő gyógyszertári hálózatot eredményező szabályozás feladásával fokozatosan liberalizálta, illetve liberalizálja a gyógyszertár-alapítás lehetőségét. A személyi jog és a menedzsmentjog szétválasztása lehetővé teszi, hogy ez utóbbi a szakmától független befektetői kezekbe kerüljön. A változás indokaként a liberalizáció eredményeként kialakuló verseny jótékony hatását jelölték meg a minőségi szolgáltatás és az ár tekintetében, továbbá idézek a miniszteri expozéból: "új, korszerű és az Európai Unióval konform törvényt alkotunk, amely javítja a gyógyszerhez jutás lehetőségeit a betegek számára".

A törvény hatálybalépése óta eltelt időszak azonban nem igazolta a megalkotók várakozásait. Való igaz, hogy több mint 260 patikával bővült a gyógyszertári hálózat. Ezek többsége azonban olyan helyeken létesült, ahol eddig is rendelkezésre állt ilyen intézmény. Ezzel szemben a gyógyszertámogatásra fordított források változatlansága miatt több tucat patika kényszerült bezárni, nem egy kistérségben megszüntetve az ilyen jellegű szolgáltatást. Mára már megszokott, hogy kétszer kell a betegnek a patikába menni a gyógyszerért, hisz a drágább készítményeket gazdasági okokból nem tudják készletezni a patikák.

A menedzsmentjog és a szakmai jog kettéválasztása növeli annak a veszélyét, hogy hamis termékek kerülnek a polcokra. Nem véletlenül hívta fel az érintett tárcák vezetőinek figyelmét idén januárban a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület, hogy a hamis gyógyszerek terjedésének megakadályozása érdekében vizsgálják felül a gyógyszerforgalmazásra, kereskedelemre vonatkozó előírásokat. Ezzel teljesen egybecsengnek az Európai Közösségek Bírósága május 19-i döntései, melyeket a gyógyszerforgalmazás kérdéskörében hozott. A bíróság megállapítja, hogy az emberek egészsége és élete első helyen áll az uniós szerződés által oltalmazott javak és érdekek között. Ebből következően a tagállamok a közegészség védelmének érdekében előírhatják, hogy a gyógyszereket olyan gyógyszerészek értékesítsék, akik tényleges szakmai függetlenséggel rendelkeznek.

A bíróság kimondja továbbá, hogy a gyógyszertárak gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezők által történő üzemeltetése kockázatot jelent a közegészség vonatkozásában. Ennek fényében kérdezem a tisztelt miniszter úrtól (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy osztja-e az Európai Bíróság előbb idézett megállapításait. Ennek fényében megfelelőnek tartja-e a hazai szabályozást, illetve milyen módosításokat és mikor kíván az ügyben a tisztelt Ház elé terjeszteni.

Várom válaszait. (Taps a függetlenek soraiból.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Gondolom, abban egyetértünk, hogy az Európai Bíróság döntése egy irányt mutat. A döntés egyértelművé tette azt, amit mi is tudtunk, hogy a gyógyszerforgalmazás mint az egészségügy integráns része, nemzeti hatáskörbe tartozik, de azok a megállapítások, amelyeket idéztem, orientálják, legalábbis kellene hogy orientálják a tagokat ara vonatkozóan, hogy milyen az elfogadott európai trend.

Miniszter úr, egy évvel ezelőtt, amikor megválasztották, utána látogatást tett a Gyógyszerész Kamaránál, ahol ez a téma akkor szóba került. Akkor ön úgy nyilatkozott, hogy észleli a zavarokat, és szükségesnek tart módosítást, és egy év türelmi időt kért. Azt mondta, hogy egy év múlva térjünk vissza a kérdésre. Az egy év több mint egy hónapja letelt. Ön ebben a kérdésben lépést nem tett. Úgyhogy a jelen állapotában sajnos nem tudom elfogadni a válaszát, mert bizonytalan vagyok abban, hogy a mostani ígéreteit (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) beváltja-e.

Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiból.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kökény képviselő úr, elnök úr mondandója után, meg akik az egészségügyi bizottság ülésén ott voltunk, nagyon nehéz helyzetben vagyunk akkor, amikor az egészségügy költségvetéséről kell nyilatkozni, mert nem tudjuk, hogy milyen jelenleg vagy milyen lesz az egészségügy költségvetése. Ez azért fölveti azt a kérdést, hogy milyen egyeztetések folytak a különböző érdekképviseletekkel, köztestületekkel, hogy most utólag jön a megvilágosodás.

Egy azonban biztos, hogy ez ennek a ciklusnak az utolsó költségvetése, és az is biztos, hogy egy olyan ciklust zárunk, amikor a rendszerváltoztatás óta először ugyanaz a politikai konfiguráció kapott két ízben egymást követően felhatalmazást a lakosságtól az ország vezetésére. Tehát önként adódik a kérdés, hogy mondjuk, amit három és fél évvel ezelőtt vagy hét és fél évvel ezelőtt ez a politikai koalíció ígért, abból mi valósult meg és mi nem.

Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy jobb állapotban van-e ma a magyar egészségügy, mint három és fél évvel vagy hét és fél évvel ezelőtt, nagyobb biztonságban érezhetik-e magukat a betegek és az egészségügyi dolgozók, csökkentek-e az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés területi különbségei és a betegek terhei a szocialista-szabad demokrata kormányzás alatt. Ha az ember röviden akar válaszolni - és mindenki a saját kis szubkultúrájában ezt a kérdést eldöntheti, népszavazást tarthat -, nem állok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy mind a három kérdésre egyértelműen nem a válasz. Itt Kökény képviselő úr is nemzetközi adatokat hozott, hogy csínján bánjuk ezekkel az adatokkal. Én is csak a sajtót tudom idézni, az elmúlt napok sajtótermékei közül az egyik a Health Consumer Powerhouse felmérése, amely azt mondja, hogy egy év alatt hat helyet rontott az egészségügy, gondolom, elnök úr is erre utalt; illetve egy másik, egy ENSZ fejlesztési program által kiadott jelentés, ami most még csak a 2007-es adatokat dolgozta fel, és azt írja, hogy a visegrádi országok közül hazánkban a legkevésbé vonzó az élet, a 2007-es adatot illetően az életminőség jelentős mértékben romlott, és akkor még a válság előtt vagyunk.

Mindenki a válságra hivatkozik. Abban mindannyian egyet kell hogy értsünk, hogy akkor, ha gazdasági válság van, az egy fokozott igénybevételt, fokozott nyomást ró az egészségügyi ellátásra, és nem a válság következtében kezdték el a forrásokat kivonni, hanem emlékszünk még a konvergenciaprogramban tett ígéretekre. Ha 2008-at vesszük bázisnak, és a természetbeni ellátásokat nézzük a különböző költségvetési sorokat illetően, csak a szinten tartás céljából, mondjuk, a szükséges forrásokat az inflációval korrigáljuk, akkor a jövő évi költségvetés körülbelül 140 milliárddal kevesebb összeget tartalmaz az egészségügyi természetbeni ellátásokat illetően. De ha a táblákat nézzük a társadalombiztosítási alapok funkcionális mérlegét illetően, ott is az egészségügy sor alatt, igaz, hogy csak egy 0,3 százalékos csökkenést mutatnak az adatok, tehát azt mondani, hogy ezt kiemeltként tekintik, enyhe túlzás, illetve azt jelenti, hogy a többi ágazat még rosszabb helyzetbe kerül.

De konkrétan mi az, ami egyszerűen érthetetlen, megmondom őszintén, ebben a költségvetésben? Habár magyarázatot ad arra, amit az ÁSZ képviselője a bizottság előtt mondott, hogy ez nem a tárca és az alap számait mutatja, hanem a Pénzügyminisztériumét. Itt van például az oltóanyag kérdése, hál' istennek az determinált, mert többéves szerződést kötött a tárca, de nagyon örültünk neki, és a kormányzat is propagandát csinált belőle, hogy a pneumococcus-oltás megvan; erre egy fillér nincs a következő években, akik jövőre születnek, azok ezek szerint kiesnek ebből az ellátásból. A védőnői hálózat fejlesztése kapcsán tavaly még 350 millió forint volt, jövőre már egy fillér nem lesz erre, akkor, amikor a védőnői körzeteknek körülbelül a negyede üres, akkor, amikor a működő védőnői körzetekben is a nemzetközi ajánlásokhoz képest sokkal nagyobb az egy védőnőre jutó ellátandók száma.

És végül, de nem utolsósorban idő hiányában: népegészségügyi program. Azzal, hogy a tavalyi 600-ról tovább csökkentette 371 millióra a kormányzat a népegészségügyi programra szánt összegeket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ezzel beismerte, hogy tulajdonképpen egy kudarc az egész ilyen jellegű program.

Köszönöm szépen.

DR. CSÁKY ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A türelem rózsát terem, ezért nem szálltam be a kétpercesekbe, mert itt azért alkalmam lesz a mondandóm kapcsán reagálni az eddig elhangzottakra.

A miniszter úr - sajnálom, hogy nincs itt, bár megértem, kormányülésre kellett mennie - az expozéja végén két mondatban foglalta össze a jelenlegi törvényjavaslat benyújtásának indokát. Azt mondta: azt a célt fogalmazta meg a tárca, hogy ennek a törvénynek a segítségével hatékonyabb legyen az ellátás, illetve az ellátók hatékonyabban tudjanak működni.

Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a törvényjavaslatot, óhatatlanul fel kell tenni a kérdést, hogy az ezen törvényjavaslatban megfogalmazott szabályozások akadályozzák-e a hatékonyabb működést, a hatékonyabb ellátást. Egyszerűen válaszolva: szerintem nem, hiszen milyen állapotban van ma a magyar egészségügy, húsz évvel a rendszerváltozás után. Húsz évvel ezelőtt azt képzeltük-e, hogy itt, 2009-ben ilyen állapotban lesz az egészségügy?

A miniszter úr a vita során, válaszolva az ellenzék kritikájára, kijelentette, hogy azért nem minden rossz. Példákat is hozott: növekedett a várható élettartam, és csökkent a prenatális halálozás. El kell ismerni, ha a nyers számokat nézzük, akkor ez igaz, de fel is kell tenni a kérdést, hogy ez önmagában így értékelhető-e, nem kell-e hozzárendelni egy viszonyszámot.

Húsz évvel ezelőtt azt a célt tűztük ki magunk elé az egészségügyben is, hogy felzárkózunk Európához. Nagyon nagy élményként éltük meg akkor azt, amikor visszaintegrálódhattunk teljes jogú taggá Európához, de ma az egészségügyi adatokat tekintve sajnálattal azt kell megállapítani, hogy azok a különbségek, amelyek húsz évvel ezelőtt Magyarország és Európa boldogabbik fele között fennálltak, az elmúlt időszakban nemhogy csökkentek volna, hanem növekedtek, akár a születéskor várható élettartamot illetően. És ami még tragikusabb, ez egy nagyon komoly mérőszám az egészségügy minőségét illetően: a 40 év felettiek várható életkilátása; itt az olló több mint 20 százalékkal nőtt az elmúlt húsz esztendőben.

Nagy vita folyt itt arról, hogy most kivontak-e forrást, vagy nem vontak ki. Én úgy gondolom, ezen olyan nagyon vitatkozni nem lehet, a számokat kell egymás mellé tenni, abból egyértelműen lehet következtetni. De hogy ne vádoljanak elfogultsággal, egy általam nagyon nagyra becsült szakpolitikus, Orosz Éva professzor asszony közelmúltban tartott egyik előadásából hadd idézzek, direkt elkértem a slide-okat. Úgy gondolom, az ő személye mindkét oldal számára a hitelesség szempontjából feltétlenül garancia.

(11.30)

Ő sajnálattal állapította meg, hogy az egy főre jutó közkiadásokban Magyarország és az Unió 15 tagállama között elég jelentős a változás. Amíg - az EU-15-öket 100 egységnek véve - 1992-ben még az egy főre jutó finanszírozás tekintetében az EU-15-ök 50 százalékát értük el, ez 2007-re 40 százalékra csökkent. Úgy gondolom, ez önmagában egy olyan mérőszám, amely feleslegessé teszi azt, hogy adatokon vitatkozzunk. Ha ennek a fényében nézzük ezt a törvényjavaslatot, vannak jó elemei - el kell ismerni -, vannak kötelező elemei, itt utalok az európai uniós jogharmonizációs kötelezettségekre, habár van vitatott rész ezzel kapcsolatban is, és vannak az itt eddig is elhangzottak fényében vitára okot adó elemei.

Az egyik ilyen dolog az ÁNTSZ jogosítványa, és előtte még zárójelbe teszem, hogy milyen állapotban van az egészségügy, és hogy milyen állapotban lesz jövőre az egészségügy. Azért azt ki kell jelenteni - gondolom, a jelenlévők ezt nem cáfolják -, hogy a jövő évre kiközvetített súlyszámok, amelyek a lehetséges teljesítményeket alapozzák meg, az idei évhez képest 9 százalékkal csökkennek, ezen belül még van egy 4 százalékos zárolás, tehát a kapacitást illetően 10 százalékot meghaladó csökkenés lesz, és ismételten zárttá válik teljesítmény szempontjából a rendszer, és azért azt is tegyük hozzá, hogy 150 ezer forintról vissza fog csökkenni 146 ezer forintra az alapdíj.

Tehát igenis, jelentős csökkenés ez, még hogyha most a három hónapról két hónapra előrehozott finanszírozás lélegzetvételhez juttatja abból a szempontból az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a nagyon régi kifizetetlen számláikat ki tudják fizetni, és talán így a beszállítók tovább folytatják a szolgáltatásukat. A hangulat feszült, és azért kérdéses, hogy akkor, amikor ennyire kifeszített maga a működés finanszírozási oldalról, és morálisan is vannak azért problémák - ezt be kell látni, de a kettő között szoros összefüggés van -, akkor kell-e ilyen rendelkezéseket behozni.

Azt mondom, hogy az egészségügyi bírság elfogadható mint tétel, hogy legyen az ÁNTSZ kezében egy eszköz. Miniszter úr idézte a vonatkozó jogszabályhelyet, azonban csak az (1) bekezdést idézte, ahol tételesen valóban fel van sorolva, hogy ha bizonyos előírásokat megsértenek, itt azonban vitára okot adó a 2. tétel, a szakmai program megsértése esetén. Ez alkotmányossági kérdéseket is felvethet, jóllehet az egészségügyi törvényből kikövetkeztethető, hogy a tulajdonos, illetve a szolgáltató milyen szakmai programot köteles lefektetni, azért ez eléggé merev, nehezen módosítható elvárás az intézményekkel szemben. Az ezzel kapcsolatos bírságolás meggyőződésem szerint hatásköri elvonást jelent, és itt jön, hogy az önkormányzatoknak mint tulajdonosoknak - miután az intézmények több mint 80 százalékában az önkormányzatok a tulajdonosok - nem egy hatáskörelvonást jelent-e.

A nagyobbik probléma szerintem a próbavásárlás intézményének a bevezetésével van. Az államtitkár asszony is idézte, arról van szó, hogy bemennek a patikába, bemennek a gyógyászati segédeszközt kiszolgáló üzletekbe, és ott próbavásárlást végeznek. Ez a része még elfogadható - mereven jogilag -, habár magával az ágazattal szemben mérhetetlen bizalmatlanságot sugall a kormányzat részéről. De az, hogy beüljenek egy rendelésre, és ott vizslassanak, ez alapjában kezdi ki az orvos-beteg viszony kérdéskörét. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi jogi keretek között is megvan az eszköz arra, hogy ahol ilyen anomáliák vannak - miniszter úr mondta, hogy kapnak ilyen bejelentéseket -, azt korrekt módon ki tudják vizsgálni, és a megfelelő szankciót ezzel kapcsolatban akár a működtetőn, akár a tulajdonoson keresztül érvényesíteni tudják. Megfontolásra javaslom mindkét oldalnak, hogy a jelenlegi feszült helyzetben életbe kell-e léptetni egy ilyen jogszabályhelyet.

A másik kérdés, ami felvetődött több hozzászólásban, a törvényjavaslatnak az egészségügyi adatok kezelésével kapcsolatos része. Régóta kínlódunk - már elnézést a kifejezésért - ezzel a törvénnyel abból a szempontból, hogy valóban a törvény "időnként minthogyha akadályozná" a megfelelő adatokhoz való hozzájutást, illetve a rendszeren belüli megfelelő adatáramlást. A probléma alapja - mindannyian tudjuk -, hogy a finanszírozónál lévő adatok, az ÁNTSZ-nél lévő adatok, a KSH-nál lévő adatok megfelelő módon kommunikálnak-e egymással, ennek alapján megfelelően lehet-e tervezni népegészségügyi szűrővizsgálatokat vagy sem.

(A jegyzői székben Török Zsoltot Béki Gabriella
váltja fel.)

Az eddigi adatvédelmi kifogásokban többször visszatért az a megfogalmazás, hogy adatot kezelni egyrészt törvényi felhatalmazás alapján, másrészt célhoz kötötten lehet. Ezeknek a kritériumoknak ez a törvényi kezdeményezés megfelel, de funkcionalitásában nem elég. A bizottsági vitában is elmondtam, és a szakmában visszatérő probléma ezzel kapcsolatban a rákregiszter, illetve a KSH közötti kommunikáció a halottvizsgálati bizonyítványok adatait illetően. Abban egyetértünk, habár ebből a szempontból az értéke az utóbbi időszakban - pont az alacsony szekciószámok miatt - jelentős mértékben csökkent, de mégis az egyik legértékesebb adatokkal rendelkező okmány az egészségügyön belül egy halottvizsgálati bizonyítvány, az abban rejlő információk átadását mindenképpen biztosítani kell. Erre módosítást nyújtottam be, remélem fogékony lesz eziránt a tárca, illetve a tisztelt parlament is.

A másik ilyen, és amikor beszédem elején úgy fogalmaztam, hogy jogharmonizációs kérdéseket is érint a tárca - ez a képzés, továbbképzés törvényjavaslatban szereplő szabályozása -, valóban kérdéseket vet fel mindenképpen. A törvényjavaslat az indokolás részében hivatkozik a vonatkozó európai irányelvre - ha emlékeim nem csalnak, ez a 2006/123-as, de lehet, hogy nem jót mondok -, és akkor kértem a tárcát, hogy pontosan az irányelv melyik pontja alapján gondolják úgy, hogy - igen, 2006/123-as, megtaláltam közben - erre az irányelvre vonatkozik, ez a szolgáltatási irányelv kérdésköre. Az írásbeli válaszban - elolvastam gondosan, államtitkár asszony - nagyon homályos megfogalmazás szerepel, közvetve lehet következtetni arra, hogy erre irányul. Változatlanul az a véleményem - de szerintem ez jogi vita, hisz a tartalmát illetően lehet, hogy olyan nagy kifogás nincs -, itt a fő probléma az, hogy a bolognai deklaráció alól, hála istennek, és ez egyéni véleményem, az orvos-, a gyógyszerész- és a fogorvosképzés többek között, csak az egészségügy területére vonatkoztatva, kikerül. Az a félelem, nehogy a deklaráció hatálya alá nyomják ezeket a képzési formákat, hisz az élet azért eddig más területen nem nagyon igazolta azt, hogy gyors, tartós eredményt lehetett ennek a deklarációnak a bevezetésével elérni.

(11.40)

Változatlanul azt mondom, hogy az idézett irányelv (34) bekezdése egyértelműen - hivatkozva bírósági gyakorlatra - azt mondja ki, hogy nem vonatkoztatható a szolgáltatási irányelv az egészségügyön belüli továbbképzésekre. De itt hadd idézzem - és én nem találtam, habár gondosan még a zárórendelkezéseket ismételten nem néztem végig - a 2009. évi LXXVI. törvényt, amely a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szól. Ez szintén úgy rendelkezik - és ezt idén június 22-én fogadta el a parlament -, hogy az egészségügyről szóló törvény szerinti, a betegeknek nyújtott egészségügyi szolgáltatás részét képező..., és amelynek végzéséhez törvény vagy annak felhatalmazása alapján kiadott rendelet szerinti egészségügyi szakképesítés vagy ilyen szakképesítéssel rendelkező személy... - folytatja tovább - nem tartozik ez alá. Ez megfontolandó.

A harmadik ilyen kérdéskör volt a patikaliberalizáció kérdésköre. Úgy gondolom, hogy ha higgadtabb közállapotaink lennének, akkor azért bizonyos részére a törvénynek azt lehet mondani, hogy kormányzati szempontból a hatásait meghozta, mérsékelte a gyógyszerár-támogatás csökkentéséből adódó betegterheket azáltal, hogy árversenyre kényszeríti a gyógyszergyártókat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ez elfogadható, de nagyon sok hiányossága van, ezt majd még kétpercesben kifejtem.

Adtam be módosító javaslatokat, remélem, hogy akceptálni fogja a tárca, illetve a parlament. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (független): Köszönöm szépen. Én csak a gyógyszerekkel kapcsolatban megfontolandónak tartanám a következőt. A törvényjavaslat 2012-re írja elő, hogy egy nagy átfogó elemzést kell az egész átalakítással, már a gyógyszerforgalmazással kapcsolatban tenni. Tekintettel arra, hogy a jogszabály jövő év végére, illetve 2011. január 1-jétől új finanszírozási szerződéseket ír elő, nem kellene-e ezt előrehozni, mert azért egy ilyen jellegű adat merőben befolyásolhatja ezeket a finanszírozási szerződéseket.

Még egy dolog, amire nem tudtam kitérni. A közreműködői, alvállalkozói szerződések kapcsán az mindenféleképpen támogatandó, hogy szakmai egységenként lehet csak ilyen jellegű tevékenységet folytatni, azonban sajnos megértve a lex HospInvestet, hogy financiális garanciát kell letenni, ez azt a célt, amiben mind a két oldal egyetért, hogy a magánosítást az egészségügyön belül elsősorban egzisztenciamagánosításnak gondoljuk, hogy a benne dolgozók részesülhessenek ebben, úgy néz ki, hogy ezt lehetetlenné fogja tenni, még ha mondjuk, a törvényjavaslatban garanciák formájában is lehetővé teszi ennek a biztosítéknak az előteremtését. És azzal a veszéllyel jár, főleg most, így, amikor nagyon eladósodtak az egészségügyi intézmények, amikor tulajdonképpen a szállítók jóindulatából tudnak működni vagy nem működni, hogy esetleg az ágazaton kívüliek fognak ezzel a lehetőséggel élni. Erre mondhatják, hogy ez alapvetően a tulajdonos felelőssége adott esetben, de ha nem változik a körülmény, akkor előbb-utóbb a tulajdonos ilyen lépésekre fog kényszerülni, és ez nem feltétlenül fog az ágazat javára válni hosszabb távon.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. CSÁKY ANDRÁS (független): Köszönöm. Vélhetően nem fogalmaztam világosan. Nem a próbavásárlás, hanem a próbaszolgáltatás vásárlása ellen emeltem fel a szavamat, habár megjegyeztem, hogy a jelenlegi környezetben nem hiszem, hogy most kellene ilyen intézményt bevezetni.

Ami az európai példát illeti, az azért nem jó, jogilag lehet, hogy korrekt, mert Európa boldogabbik felében olyan az egészségügyi szolgáltatáson belül az érdekeltségi rendszer, hogy ott, úgy gondolom, elő sem fordul az, hogy valaki nem adott időpontban kezdi a rendelést, vagy ad absurdum, ha valami neki közbejön, nem értesíti a beteget arról, hogy másik időpontban jöjjön. Habár, hála istennek, Magyarországon is kezd ez a szokás teret nyerni. Magyarországon azért az érdekeltségi rendszer nem működik. Amikor egy vizsgálatért egy több évtizedes, magas szakmai kvalitással rendelkező kolléga kap 300-400 forintot az OEP-finanszírozásból, akkor arra nem lehet apellálni, hogy itt az érdekeltség motiválja ebből a szempontból.

Én azt állítom, hogy a jelenlegi törvényi keretek között is megvan a lehetőség arra, hogy azt a reményeim szerint - és ebben biztos vagyok - elenyésző számú, ilyen jellegű problémát meg lehessen oldani, és nem az egész ellátórendszert mintegy megszégyeníteni egy ilyen intézmény bevezetésével. Ez kikezdi az orvos-beteg kapcsolatot, és többet árt a gyógyítás hatékonyságát illetően, mint amit a fegyelmezés eszközével használhat a betegellátás szempontjából. Ezt mondtam.

DR. CSÁKY ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Három módosításról szeretnék röviden beszélni. Az egyik az ajánlás 11. pontjában az adatkezeléssel kapcsolatos, amelyben arra tettem javaslatot, hogy a gyermekonkológiai megbetegedések követésére a gyermekonkológiai központok is jogosultak legyenek, és ezzel kapcsolatos adatokat kezelhessenek.

A módosítás indokolásában utalok arra, hogy a daganatos betegségek populációs szintű regisztrációja az Egészségügyi Világszervezet ajánlásának megfelelően kiemelt jelentőségű program, és ezeknek a regisztereknek az adattartalmához egy WHO-kézikönyv is készült, illetve 1976-ban megjelent. Eszerint a populációs szintű regiszterek mellett ajánlásokat fogalmaz meg ez a kiadvány a helyi regiszterek működtetésére. Lényegében azt lehet mondani, hogy ez Magyarországon már egy bevett gyakorlat, csak ennek a teljes körű működését akadályozta a törvényi felhatalmazás hiánya. Kérem, gondoljuk meg azt, hogy erre a felhatalmazást megadjuk a törvényben, és tulajdonképpen az ezzel kapcsolatos adatokat teljessé tesszük.

Szintén ehhez kapcsolódik és szintén a 11. ajánlási pont része a KSH és a nemzeti rákregiszter közötti adatáramlás kérdése.

(22.20)

A KSH teljes körű halálozási adatbázissal rendelkezik. A statisztikai törvény megjelenése előtt ez az adatáramlás megvolt, a törvény megjelenése után azonban itt nehezítetté vált az adatáramlás. A módosítás ennek a helyretételére tesz javaslatot, és remélem, hogy a benyújtott kapcsolódó módosító javaslattal végül ez a módosításom a kormánynak is tetszeni fog, és a támogatott sorba fog kerülni.

Az ajánlás 19. pontja foglalkozik a méltányossági gyógyszertámogatással kapcsolatos kérdésekkel, és elég szigorú módon, egyrészt öt évre visszamenőleg az ismételt méltányossági kérelem beadásának a lehetőségét zárja ki akkor, ha korábban elutasító határozat volt. Úgy tűnik, ez a probléma megoldódik egy befogadott módosítással, amely kimondja: kivéve, ha ennek költségvetési oka volt, akkor ez nem érvényes. Ugyanennek a bekezdésnek a b) pontja azt mondja, hogy ha az azonos funkcionális csoportba tartozó gyógyászati segédeszközökkel méltányossági alapon kezelt betegek száma eléri az ötvenet, akkor szintén kizárja a méltányossági körből. Megítélésem szerint ez alkotmányossági aggályokat vet fel, hisz beteg és beteg között különbséget tesz adott esetben, tehát megfontolandónak tartanám, hogy ezt a passzust vegyük ki a törvényjavaslatból.

A harmadik kérdéskör a 71. ajánlási ponthoz kapcsolódik. A 71. ajánlási pontban az egészségügyi törvénnyel kapcsolatban a vagyoni biztosíték kérdésköre kerül tárgyalásra. A törvényjavaslat azt mondja, hogy közreműködői alvállalkozói szerződés esetén az adott tevékenység háromhavi OEP-bevételét vagyoni biztosítékként a vállalkozónak vagy közreműködőnek letétbe kell helyeznie, illetve más bankgaranciákat kell biztosítania. Azonban önmagában ez a megoldás egy alapvető problémát nem old meg, erre egy kapcsolódó módosító javaslattal próbáltam megoldást találni. Ugyanis a tevékenységi körök kapcsán a fekvőbeteg-ellátást illetően a diagnosztikus tevékenységeknek az úgynevezett OEP-bevétele a hbcs-be van beledolgozva, tehát a hbcs-n belül értendő. Az tény és való, hogy a Gyógyinfoknak vannak ilyen jellegű számításai, illetve ajánlásai minden hbcs-csoportra vonatkozóan, hogy annak a diagnosztikus tartalma mekkora összeg, azonban ez ezen a törvényi szinten nem kezelhető. Másrészt pedig ezt a kérdést mindenképpen jogszabályi szinten kell kezelni. Kapcsolódó módosító javaslatommal arra teszek kísérletet - és bízom benne, hogy ez elfogadásra kerül -, hogy hatalmazzuk fel az egészségügyi minisztert ennek a kérdésnek a jogszabályi szintű rendezésére. Ennek többféle megoldása lehet, például a hbcs-ben határozzuk meg, hogy hány százalékot értünk a különböző diagnosztikus tevékenységeknél. Ennél könnyebben kezelhető lenne, ha a diagnosztikus tevékenységek ellenértékét egyszerűen német pontban határoznánk meg, tehát áttennénk a járóbetegre. Ez a jövő zenéje, erre kapna felhatalmazást a tárca.

Remélem, hogy elfogadják ezeket a módosító javaslatokat. Köszönöm szépen.