Felszólalás adatai
237. ülésnap (2012.11.13.), 62. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Michl József (KDNP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:19 |
Felszólalások: Előző 62 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy Balczó Zoltán képviselő úr kiment a teremből, neki szerettem volna jelezni, hogy talán emlékszik még a köznevelési törvénynek arra a passzusára, amelybe azt foglaltuk bele, hogy nyolc szülő kérésére bármelyik településen iskolát kell indítani, tehát a kérése már ki van pipálva, kérem, tolmácsolják neki.
Hiller képviselő úr felszólalásában volt egy kedves rész, ahol a kampányról tett említést. Arra vonatkozóan szeretném megjegyezni: az én választókerületemben már 2006-ban volt olyan polgármestertársam, méghozzá meg is nevezem őt jó szívvel, mert tényleg őszintén tette ezt a javaslatot Mocsán Áy József polgármester úr, aki azt kezdeményezte már akkor, hogy ők nagyon boldogan tartják fönn az iskolájukat, fűtenek, meszelnek, de a pedagógusok bérét fizesse teljességgel az állam. Kérem szépen, most ez valósult meg, azzal a többlettel, hogy fűtenie sem kell a mocsai polgármesternek, mert az állam ezt is átvállalja, de amennyiben tudja és szeretné, abban az esetben ő is megteheti ezt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 62 Következő Ülésnap adatai