Felszólalás adatai

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igyekszem olyan nemzetközi összefüggésekről beszélni, amelyek talán, remélhetőleg újabb vitát nem váltanak már ki a Házban, és akkor rátérhetünk a következő napirendi pontra. A gyerekszegénységről szeretnék beszélni, mégpedig arról a nemzetközi felmérésről, amely még később is született meg, mint ami az államtitkár úr által itt reprezentált és a minisztérium által beterjesztett jelentés.

2000 júniusában készített az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF egy jelentést "A gyerekszegénység a gazdag országokban" címen, amely azért érdekes, mert Magyarországot is a gazdag országok közé sorolja. Magyarán, arról van szó, hogy az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 29 tagállamában mérték a gyerekszegénység helyzetét. Lesújtó adatokkal kezdődik ez a jelentés. Azt mondja, hogy a 29 legfejlettebb országban összesen 47 millió gyerek él szegénységben. Azt gondolom, hogy ez eleve mutatja, hogy az a gazdasági rend, amelyben élünk, legalábbis kritikát érdemel, az egyik legérzékenyebb terület a gyerekszegénység részéről.

(17.50)

A gyerekszegénységi mutatók számolásánál kétféle adat, kétféle számítási mód létezik: az egyik az úgynevezett abszolút szegénységi küszöb, a másik a relatív szegénységi küszöb. Az abszolút szegénységi küszöböt aszerint állapítják meg, hogy a gyerekek hány százaléka él a helyi valutára átszámított amerikai szegénységi küszöb alatt. Természetesen lehet mondani, hogy árrendszer nagymértékben különbözik Magyarországon és az Egyesült Államokban, de másfelől azt is kell tudni, hogy amikor Magyarország nemzetközi megítéléséről van szó, akkor a nemzetközi szakértők kevéssé veszik igénybe ezeket a csak általunk, számunkra érthető és érzékelhető különbségeket.

Az OECD-országok közül legrosszabbul Mexikó és Törökország mellett a három új tagállam, Lengyelország, Magyarország és Csehország szerepel. Lengyelországban a gyermekek 93 százaléka, Magyarországon 90 százaléka és Csehországban 83 százaléka az egyesült államokbeli szegénységi küszöb alatt él. Azt gondolom, ez egy nagyon elgondolkodtató és nagyon sokkoló adat, és tudnunk kell, hogy amikor az Európai Unió szakértői Magyarország szociális helyzetét mérlegelik, akkor bizony figyelembe veszik ezeket az adatsorokat is, akár tetszik ez nekünk, akár nem.

Persze, azt is meg kell mondani, hogy az Európai Unió újabb keletű, előttünk belépett, de nem alapító tagjainál is, a hagyományosan szegényebb nyugat-európai országoknál is magas ez az adat: Spanyolországban 42 százalékos, Olaszországban pedig 36 százalékos az abszolút gyerekszegénység, és még Nagy-Britanniában is közel 30 százalékos, ami persze azt is mutatja, hogy a brit társadalomban igen nagyok a szociális különbségek, sokkal nagyobbak, mint a legtöbb nyugat-európai országban.

Másrészt az abszolút szegénységi mutatók ellenpéldája az a négy észak-európai ország, ahol a gyerekeknek csak 3-4 százaléka él az amerikai módon számított szegénységi index alatt. Norvégiában, Dániában, Svédországban és Finnországban nem éri el a 4-5 százalékot sem az abszolút szegénységi mutató. Mi baloldalon ezt azzal magyarázzuk, hogy a skandináv országokban alakult ki leginkább az a szociáldemokrata jellegű gyermektámogatás és szociális modell, amely legalábbis számunkra rokonszenvesebb vagy kedvesebb, mint az, amit Gémesi képviselő úr egy értékkonzervatív szemléletnek említett, bár jó lenne, ha Magyarországon mindkettőből a legsikeresebb változat versengene egymással. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy jelenleg még nem ez a helyzet.

A másik a relatív szegénységi index, amely ebben a vitában többször szóba került. Ez másképp számolódik, mint az a fajta gyerekszegénység, amit a Magyar Jóléti Szolgálat számol. Ez azt mutatja meg, hogy a gyerekek hány százaléka él az országos jövedelmi átlag felénél kevesebb összegből. Minél kevesebb a jövedelmi átlag, és egyenlőbben oszlik el a társadalom, akkor lehet, hogy a relatív szegénységi index kisebb, mint a gazdag országokban, ahol nagyobb a szociális különbség.

Ugyanakkor azonban azt látjuk, hogy a legjobb eredménnyel ezúttal is a skandináv országok, Svédország, Norvégia, Finnország és Dánia dicsekedhet, ahol a relatív gyerekszegénység is 2-3 százalék, tehát olyan kiegyenlített a társadalom, hogy a legszegényebb családból származó gyermekek jövedelme sem kisebb, mint az átlagjövedelem fele. Magyarországon e szerint a statisztika szerint a gyerekek 10 százaléka él az így számított relatív szegénységi küszöb alatt. Meg kell mondani azt, hogy ez négyszerese a svédországi átlagnak, tehát pontosan azt jelzi, hogy a hagyományos szociáldemokrata modelltől sajnos távolodunk.

Ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni - ezt a jelentés készítői külön hangsúlyozzák -, hogy Csehországban lényegében a skandináviai gyerekszegénységi mutatók vannak, amit azzal magyaráznak, hogy az elmúlt tíz év gazdasági átalakulása - amit más szempontból persze joggal bírálnak - sokkal inkább szociális fékekkel működött, mint a többi visegrádi országban. Lengyelországban viszont még Magyarországnál is sokkal nagyobb a relatív gyerekszegénység aránya, ami azt jelzi, hogy a lengyel gazdasági fejlődés az elmúlt tíz évben egyrészt sikeres volt, de ennek igen-igen nagy szociális ára volt, talán még nagyobb, mint Magyarországon.

Másfelől azt is érdemes megnézni, hogy azokban a fejlett nyugat-európai országokban, amelyek nem a szociáldemokrata jellegű szociális modellt követik, a relatív gyerekszegénység megdöbbentően magas: Írországban 17 százalékos, Nagy-Britanniában 20 százalékos és az Egyesült Államokban 22 százalékos. Az impozáns gazdasági sikerek kellő szociálpolitika nélkül nem jelentik azt, hogy megszűnne a gyerekszegénység.

Még egy témát szeretnék említeni, ami ebben a vitában nemigen hangzott el, azt hiszem, mindenképp érdemes erről is beszélni néhány szót. Ez az, hogy általában a gyerekek között milyen nehéz helyzetben vannak azok, akik úgynevezett egyszülős családokban nevelkednek. Ez gyakorlatilag az esetek nagy többségében - az anya elhunytát leszámítva - általában az anya, az egyedülálló asszony által nevelt gyerekek helyzetére vonatkozik. Az egyszülős háztartásban felnövekvő gyerekek közül Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban több mint az 50 százalék szegényen él, és ez az állandó forrása a bűnözésnek, a kábítószer-fogyasztásnak, a munkanélküliségnek, és ahogy Takács Imre képviselőtársam fogalmazott, ezeknek a gyerekeknek valóban megölik a lelkét, amikor gyerekkoruk óta reménytelen helyzetben élnek. Itt is Svédország és Finnország az ellenpélda, ahol nemcsak a jó szociális rendszer, hanem a magas női foglalkoztatás is biztosítja, hogy az egyszülős családban felnövekvő gyerekek sincsenek szegénységre kárhoztatva.

Végül hadd mondjak valamit, ami Magyarországot, a parlament, a kormány felelősségét, mindannyiunk felelősségét pontosan, jól érinti. Arról is csináltak szakértői felmérést, hogy mennyibe kerülne legalább a relatív, az országon belüli gyermekszegénység megszüntetése, tehát annak biztosítása, hogy egyetlen gyerek se kényszerüljön a nemzeti átlagjövedelem fele alatt élő háztartásban felnevelkedni. Valamennyi adatsor közül egyébként számomra ez a leginkább sokkoló.

Ha a nettó nemzeti össztermékben, a GNP-ben számolunk, ami még kevesebb, mint a nettó nemzeti össztermék, a GDP, akkor az derül ki, hogy a nettó nemzeti össztermék egy-két ezreléke elég lenne ahhoz, hogy ez a relatív gyermekszegénység megszűnjön például Magyarországon. Olyan kis összegről van szó, amelyet sajnos évről évre nem szavazunk meg ebben a parlamentben. Majd önök azt mondják, hogy 1995-ben se szavaztuk meg, de nem erről a kérdésről szeretnék beszélni, hanem a közös felelősségünkről, ami szinte döbbenetes. Szinte döbbenetes, hogy a nemzeti össztermék egy-két ezrelékéből, ha jól céloznánk a szegény családokhoz, akkor megszüntethetnénk azt a gyerekszegénységet, ami, gondolom, az egész politikai rendszernek a szégyene.

Annyit szeretnék elmondani még, hogy az egész jelentésnek az a summája, az a summázata, hogy a gazdasági fejlődés önmagában nem mérsékli a szegénységet, sőt újrateremti a társadalmi különbségeket. Ahhoz, hogy a gyerekszegénység megszűnjön, pontosan célzott szociális programokra és támogatási rendszerekre van szükség.

Végül, ha az elnök úr ennyit elnéz még nekem, akkor elmondom, hogy e tárgyban a tanulmányom az Eszmélet című folyóiratban fog megjelenni részletesen.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)