Felszólalás adatai

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az eddigiek során beszéltünk a szegénységről, a családok, a gyermekek szegénységéről, de majdnem minden képviselő jövedelmi oldalról közelítette ezt meg, tehát a jövedelmi szegénységről szólt, pedig a szegénységhez hozzátartozik a társadalmi kitaszítottság és az egyéb ehhez kapcsolódó tényezők is. A családok helyzete ilyen szempontból igen eltérő, és az a családtámogatási rendszer, amely pillanatnyilag a családokat érinti, nem oldja meg a jövedelmi szegénység enyhítését.

A képviselőtársaim nemzetgazdasági vonatkozásban, országos vonatkozásban sokat szóltak arról, hogy a Tárki- és egyéb felmérések alapján milyen jövedelmi szegénységi problémák vannak. Megmondom őszintén, hiszek ezekben a felmérésekben, de érdemes azért az embernek a saját környezetében is szétnézni, és így választókörzetemben több településen végeztem úgynevezett empirikus felmérést. Ennek alapján - mivel rövid az idő - csak két választókörzet esetében akarok szólni arról, hogy az általános iskolás gyermekek milyen helyzetben vannak.

Az egyik település - megnevezem - Monostorpályi, ahol 234 tanuló jár az iskolába, roma gyerek, cigány gyerek szinte nincs. Ebbe az iskolába reggeli nélkül érkezik a tanulók 40 százaléka. Még egyszer mondom: reggeli nélkül érkezik az iskolába a tanulók 40 százaléka, és az iskolai étkezésen kívül otthon ritkán kap enni a tanulók 15 százaléka. Ez a település tehát, ahol 234 tanuló jár az iskolába, ezt a helyzetet mutatja, és azt hiszem, ha csak néhány tanuló éhezne, akkor is gondok lennének.

Egy másik települést hadd hozzak a választókörzetemhez tartozó tizenkét település közül példaként, Hosszúpályit, ahol az iskolába 681 gyerek jár, és a tanulók közül 207 a cigányokhoz, a roma etnikumhoz tartozik. Az iskola minden gyermek számára biztosít iskolatejet tízóraira, ezen túl tízórait adnak csak a cigánygyermekek számára. A tízóraiért 30 forintot fizetnek, de ennek ellenére, hogy ez egy igen minimális összeg, a cigány tanulók közül 62-en még a tízórait sem veszik igénybe, így marad számukra délelőtt az egy pohár tej, semmi több. Ezek a gyerekek - megfogalmazhatjuk - éhező gyermekek, hiszen reggeli nélkül érkeznek az iskolába, és ebéd nélkül távoznak, az otthoni ebéd pedig - én magam gyakorlatilag is meggyőződtem erről - igen bizonytalan: sok helyen legfeljebb csak egy szelet kenyér jut nekik.

Azokhoz az országos adatokhoz, amelyeket a képviselőtársaim elmondtak, érdemes az ilyen helyi jelenségekről is szólni, nemcsak a sajtó tájékoztat ilyen esetekről. Ajánlom képviselőtársaimnak, hogy nézzenek széjjel választókörzetükben, győződjenek meg erről, mert akkor egészen más kép tárul önök elé.

Ha a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeiről akarok szólni, akkor azt is érdemes megemlíteni, hogy ugyan ez az anyag foglalkozik az ifjúsági munkanélküliséggel, de ez régiónként igen eltérő.

(16.30)

Nagyon eltérő az ifjúsági munkanélküliség mértéke, az én választókörzetemben nagyon sok az ifjúsági munkanélküli. Ezzel kapcsolatban már szóltam a Házban Karol Vojtyl ának, II. János Pál pápának a nagyon igaz gondolatáról, ő azt mondja: a fiatalokat munkanélküliségre kárhoztatni annyi, mint megölni a lelküket. Gyakorlatilag tehát nemcsak arról van szó - és azt hiszem, a pápával ilyen szempontból mindannyian egyetértünk -, hogy ezek munkanélküliek, hanem arról is szó van, hogy megöljük a lelküket, leromboljuk a személyiségüket, márpedig a gyermekvédelemhez hozzá tartozik a személyiségfejlődés is; erről a vita kapcsán még nem beszéltünk. Egy olyan gyermek, aki személyiségében fejletlen és sok negatívummal rendelkezik, gyakorlatilag igen veszélyes helyzetbe kerülhet felnőtt korában is.

A személyiségfejlődés kezdetén a legfontosabb pedagógiai erő nyilvánvalóan a családban van, és ennek a családi kapcsolatnak a lényege pedig a szeretetkapcsolat, az érzelmek sokszínűsége. De sokszor megtapasztaljuk, hogy a családokban és a szűkebb környezetben csak negatív érzelmeket élnek meg a fiatalok. A család helyzete ilyen szempontból meghatározó, tehát ha mi sokat akarunk tenni a gyermekek személyiségfejlődése érdekében, akkor a családok összetartó erejét, az együttes vacsorázást, az együttes ebédet, és a többi, nyilvánvalóan biztosítani kell. Emlékszem rá, gyermekkoromban, amikor a falusi, falu végi házban vacsoráztunk, nem annyira az a szalonna esett nekem jól, hanem azok a szép gondolatok, amelyeket édesanyám és édesapám számomra közvetítettek. Sajnos a rohanó társadalomban ezek a szép gondolatok elmaradnak, és a televíziónézés, az elidegenedés kerül előtérbe.

A másik nagyon fontos dolog, amiről nem esett szó, az, hogy olyan közösségekben éljen a gyermek, ahol a közösség a személyiségét és az egész jövőjét is meghatározza, tudniillik a közösségben az élmények igen felerősödnek: mi is tapasztalhatjuk, hogy az öröm megsokszorozódik, a bánat pedig osztódik. A közös érdek és a közös cél azonban még nem hoz létre közösséget. Az igaz, hogy a közösség életét érdekek motiválják és célok vezérlik, de szükség van a közösség strukturáltságára is. A strukturáltság azt jelenti, hogy a közösség hierarchizált, és meghatározott státusok vannak benne, ami az egyén helyét kijelöli a közösségben. A közösség igazi éltető eleme a közös tevékenység, és ha ezt hangsúlyozzuk, akkor igen fontos, hogy olyan pedagógusok vegyék körül a tanulókat az iskolában, akik a közös tevékenységet el tudják végezni, olyan pedagógusok, akiknek van idejük arra, hogy a közös tevékenység megvalósuljon az iskolában. Ilyen szempontból a nevelőknek óriási szerepük van.

Érdemes előhozni itt Virág Benedek, az 1700-as évek végén, az 1800-as évek elején élt pálos rendi szerzetes és tanár gondolatát. Ő azt írja: "Születtem, szerettem hazámat, dolgoztam érte. Tegyetek ti is így, neveljétek utódaitokat! Ha ők is így tesznek, akkor Magyarország boldog lesz."

Tegyünk mi is így! Köszönöm szépen. (Taps.)