Készült: 2024.05.07.02:57:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

6. ülésnap (2010.05.25.), 153. felszólalás
Felszólaló Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 4:16


Felszólalások:  Előző  153  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a képviselőtársaimnak, akik elmondták az előterjesztéssel kapcsolatos véleményüket, itt azonban néhány dolgot, azt hiszem, hogy rendbe kell tenni.

Egyrészt ez az országgyűlési határozati javaslat semmi másból nem indulhatott ki, mint a hatályos digitális átállásról szóló törvényből. Ez az országgyűlési határozati javaslat azzal a tartalommal került az Országgyűléshez beterjesztésre, amit a vonatkozó jogszabály egyébként ebben a pillanatban hatályos jogszabályként rögzít. Se hozzá nem lett téve semmi, sem elvéve. Ennek a határozati javaslatnak a keretében nekünk nem is volt lehetőségünk természetesen a törvényt se módosítani, sem attól bármilyen módon eltérni.

Ami azt a javaslatot illeti, hogy vonjuk vissza az előterjesztést - Mandur képviselő úr tette ezt a javaslatot -, ezzel gyakorlatilag a digitális átállás folyamata leállna, ki tudja, mennyi időre, hiszen vannak olyan kérdések, amivel a digitális átállás bizottsága még az előző ciklus végén találkozott, és amelyek egyébként országgyűlési döntéseket is igényelnek majd, pont a pályáztatási folyamattal kapcsolatos problémák, kérdőjelek vonatkozásában. Másrészt pedig a pályáztatás nem vonatkozik a helyi multiplexekre, regionális kérdésekre, amelyek még nincsenek kiírva, s amelyeknél egyébként vészesen fogy az a határidő, amely az ország előtt rendelkezésre áll. Nincs tehát lehetőség és mód arra, hogy az időt húzzuk.

De természetesen, pont az eseti bizottság az utolsó ülésén fogalmazta meg azt, számos olyan kérdés felmerül a hatályos törvénnyel kapcsolatban, amiről érdemes beszélni, érdemes átgondolni, hogy egyébként szükséges-e a módosítás. Ezért mi készek vagyunk ezekről a kérdésekről beszélni.

Ami magát a korábbi időszakot illeti, és ennek a törvénynek a létrejöttét, itt azért azzal, hogy "önként és dalolva", én nem nagyon tudok egyetérteni, hiszen ez egy kétharmados jogszabály volt, Mandur képviselő úr pontosan tudja. Túl azon, hogy valóban, Jánosi képviselő úr nagyon korrekten állt a kérdéshez, és az egyeztetésen korrekt magatartást folytatott, ettől még azért a tény tény marad, hogy ez az akkori ellenzék döntése nélkül nem lépett volna hatályba, nem lett volna elfogadva a törvény, hiszen a digitális átállásról szóló törvény nagyon sok szakasza kétharmados döntést igényelt, azaz szükséges volt az akkor az egyharmadot bőven meghaladó ellenzék hozzájárulása ennek a törvénynek az elfogadásához.

Úgyhogy én felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy az eseti bizottság létrehozása pont az ellenzék ellenőrzési jogosítványának fenntartását fogja szolgálni, hiszen ott minden olyan adat és információ az ellenzék rendelkezésére fog állni, amely a pályáztatás folyamatával kapcsolatban releváns és fontos, és ha szükség van a digitális átállási törvény módosítására, akkor pedig, ahogy, mondom, a leköszönő eseti bizottság utolsó ülésén ezt megfogalmazta, a következő alkalommal, ha feláll az eseti bizottság, akkor érdemben természetesen ezekről a kérdésekről lehet beszélni.

De nem javasolnánk, hogy olyan döntés szülessen, amivel leállna a digitális átállás folyamata, mert így is nagyon közel van ez a bizonyos, már többször említett időpont. Nem engedhetjük meg, hogy egy ilyen döntés nyomán ez az időpont veszélybe kerüljön, főleg azért, mert most is látunk aggasztó jeleket. Például itt fel is merült egyébként akár a készülékek kérdése, akár pedig az, hogy bizony az a tájékoztatási kötelezettség nem történt meg a leköszönő kormány részéről, amikor a digitális átállás folyamatával kapcsolatban az embereket felvilágosította volna, őket jogaikról és kötelezettségeikről, előnyökről és hátrányokról tájékoztatta volna, pedig egyébként az állami költségvetés tartalmazott erre forrásokat. Ezek is azon kérdések közé tartoznak, amivel a következő kormánynak számot kell vetni, és ennek a folyamatnak a keretében meg kell ezt oldani.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  153  Következő    Ülésnap adatai