Felszólalás adatai

JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár Úr! Három olyan témakört hoznék ide és egyet érintenék, ami a vitában részben már elhangzott, de amihez módosító indítványokat adtam be.

Amit csak érinteni szeretnék - amiről már volt szó -, az a pártok támogatásának a kérdése, ezt se konkrétan ennek a költségvetésnek a kapcsán, hanem inkább elvi megfontolásból. Én azon a véleményem vagyok, hogy minden politikai pártnak annyi támogatásra van szüksége, amiből a maga szellemi tőkéjét képes olyan szintre hozni, hogy ha úgy hozza a sors meg a választók akarata, akkor képes legyen kormányt alakítani, és ha lehet, ne csak a saját maga javára, hanem az ország javára is kormányozni az országot. Úgy gondolom, ez a megfontolás kellene, hogy kialakíttassa a mindenkori kormányban azt a javaslatot, ami a pártok támogatását reprezentálja.

Ha kiderül, hogy az a támogatás, amit az állam ad - aminek nyilvánvalóan átláthatónak kell lennie -, nem elég, mert más megfontolás munkál még mögötte, akkor természetesen minden párt onnan szerez támogatást, ahonnan tud. Van, aki tud belföldön, van, aki ügyintéz, van, aki iratokat intéz, olyan is van, aki máshonnan kap támogatást, de egy dolog biztos: újabban úgy tűnik, mintha a hazai politikai élet nem a tartalmi lényegek megvalósulása mentén versenyezne, valamilyen alternatívák versenye lenne, hanem abban versenyzünk, hogy melyik politikai erő képes erkölcsileg lejáratni a másikat úgy, hogy közben ő maga is meglehetősen sáros lesz, hiszen a közmondást mindannyian ismerjük a sárdobálásról.

Úgy gondolom, abban nem lehet vita, hogy ellenzékben lényegesen nehezebb külső forrást szerezni, kormányon persze ez sokkal egyszerűbb, és talán abban sincs közöttünk vita, hogy mindnyájan tudunk olyan esetről, amikor az éppen kormányra kerülő valamelyik párt meglehetősen felkészületlennek mutatkozik a kormányzásra, mert vagy nem képes szakmailag és politikailag is elfogadható és viszonylag a kormányzás stabilitását biztosító kádereket ültetni a kulcspozíciókba, vagy olyan nagy mértékű fluktuációról tesz tanúbizonyságot, ami ennek a dolognak a stabilitását és ilyen módon az erre való felkészültséget megkérdőjelezi. Ezért a rendszerváltás után tíz évvel meg kellene erősödnie annak a gondolatnak, hogy annyi támogatást kell adni a pártoknak, hogy ha azok hatalomra kerülnek, akkor képesek legyenek ebből a támogatásból becsületesen felkészült, jó minisztereket adni az országnak, hiszen mindnyájan megisszuk a levét, ha ez nem így van.

A konkrét módosító indítványaim közül - amikről beszélni szeretnék - egyről már volt szó, ez pedig a megyei közigazgatási hivatalok dolgozóinak béremelése. Ez mindössze egy 198 millió forintos igény. Szeretnék emlékeztetni arra, ezek azok a hivatalok, amelyeket a köznyelv csak Grespik-hivataloknak ismer. Abban biztos vagyok, ha csak a névadó tevékenységét vizsgáljuk ebben az ügyben, akkor sokan arra az álláspontra helyezkednek, hogy a költségvetésben számukra biztosított bérkeret is barokkos túlzás a teljesítményhez, illetve annak megítéléséhez képest.

Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Grespik-hivatalokban nemcsak grespikek dolgoznak, nagyon sok olyan magas kvalifikáltságú közigazgatási szakember dolgozik bennük, akiknek a bére bizony elmarad az ebben a szektorban ma általánosnak tekinthető bérszinttől. Ezért szeretném felhívni az államtitkár úr és a kormány figyelmét is arra, hogy szerencsés lenne, ha az ezekben a hivatalokban dolgozók bére legalább az illetékes önkormányzati hivatalok bérszintjével együtt mozogna.

A másik kérdés, amely ma már a részletes vita kapcsán érintőlegesen elhangzott, és az előttem szóló Bauer Tamás képviselőtársam mondanivalójához jellegében hasonló - a 4-es metróra célzok -, a tűzoltók bérének az ügye, akik ugyanúgy jártak, mint a 4-es metró, gyakorlatilag megígérte nekik a bíróság, de valamilyen oknál fogva meg nem kapják. Egy olyan szektorban dolgozó testület tagjairól van szó, akiktől nemcsak azt várjuk el, hogy állandóan készenlétben legyenek, megóvják a vagyonunkat, vagy ha baleset ér minket, kimentsenek, hanem adott esetben nagyon sokuk az életük vagy egészségük kockáztatásával végzik a munkájukat. Nemcsak arról van szó, hogy nem kapják meg a nekik járó bért, hanem amikor odáig fajul a helyzet, hogy ezek az emberek bíróságra mennek a maguk járandóságáért, és a magyar bíróság jogerősen meg is ítéli nekik ezt a járandóságot, akkor a kormány úgy tesz, mintha elfeledkezne arról, hogy van egy jogerős végzés, amely őt ennek a pénznek a megfizetésére kötelezi.

Ezért nyújtottam be módosító indítványt, a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának juttatva indítványom szerint 8 milliárd 160 millió forintot, mert úgy értékelem, hogy ez egy finanszírozási katasztrófahelyzet, amikor éppen a tűzoltók égnek meg ebben a szituációban.

(17.40)

A harmadik olyan témakör, amelyikről a vitában szót szeretnék ejteni, a nemzeti drogstratégia kérdésköre. Ez azért érdekes, mert tudom, hogy amióta ez a kormány van, drogügyet este 11 előtt tárgyalni még soha nem sikerült. (Koltai Ildikó jelzésére:) Kedves és gyönyörű fideszes képviselőtársnőm bólogat a túloldalról, tehát ebben ezek szerint legalábbis kétpárti egyetértés van. Igaz, hogy ma péntek van, de csak háromnegyed hat, tehát büszkék is lehetünk arra, hogy a kábítószerügyekről, a ciklusban először, 11 óra előtt van szó.

Arról van szó, hogy miközben a kormány előterjesztését némi hatpárti módosítgatás után, de nagy valószínűséggel el fogja fogadni a Ház, és meg fog születni a nemzeti drogstratégia - az is lehet, hogy még a költségvetés végszavazása előtt, vélhetőleg hatpárti konszenzussal -, aközben azok az anyagi alapok, amelyek ennek a stratégiának a megvalósítását szolgálnák, nemes egyszerűséggel kimaradtak a költségvetésből. Csak szeretnék rá emlékeztetni, hogy a stratégiát összeállító minisztérium szerény véleménye szerint - amiről először azt állították, hogy majd megkapjuk írásban is ezeket a számításokat, de aztán észbe kaptak, és nyilvánvaló módon nem adták ki a kezükből ezeket - három év alatt 17 milliárd forintra lenne szükség ennek a stratégiának a megvalósításához. Ez azt jelenti, ha kerekítünk, s elosztjuk hárommal, a magam részéről legalább 5 milliárd forintot szeretnék a kétéves költségvetésben ebben a szektorban látni, belátva, hogy egy drogstratégiát nem lehet egy év alatt megvalósítani.

Ezért módosítóindítvány-csomagot készítettem, amelynek több eleme is van. Így például az Egészségügyi Minisztériumnak plusz 600 millió forintot szándékozom biztosítani avégett, hogy legalább megyénként legyen egy olyan ambulancia, ahol jól felkészült szakemberek várják a gyógyulni vágyókat; s legyen egy olyan kórházi osztály, ahol megfelelő szakértelem és felszereltség mellett gyógyíthatják azokat a kábítószer-fogyasztókat, akik szabadulni akarnak a szenvedélyüktől.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium számára több lépcsőben, hiszen ő felelős a koordinációért, körülbelül 3,4 milliárd forintot javasolok átirányítani, annak kapcsán, hogy a stratégia megvalósítása nyilvánvaló módon számtalan olyan új feladatot fog hozni, amelynek a finanszírozása megoldatlan. Sok esetben kitalálatlan maga a feladat is. Csak egy gondolatként szeretnék emlékeztetni arra, hogy vannak iskolai drogkoordinátorok, akikről ma nem tudjuk, hogy kicsodák, honnan kapnak fizetést, hogy fogják őket kiképezni, hogyan jelennek meg az iskolákban. Ugyanakkor arról nincs vita, hogy minden iskolába kellene kábítószerhez értő szakember, aki az ottani gyerekekkel és adott esetben a pedagógusokkal is külön foglalkozik.

Vagyis úgy gondolom, hogy ha már ennyire nem pontos a stratégia, és nincs benne annyi taktikai elem, hogy az ilyen módon közvetlenül lebontható lenne, akkor tegyük azt, amire javaslatot is tettem, hogy biztosítsunk egy nagyobb összeget az Ifjúsági és Sportminisztérium számára ahhoz, hogy ezt koordinálja. Ez természetes módon úgy van, mint a lakodalomban, hogy aki a zenét kéri, az fizet érte, tehát ő majd nyilván állja ennek a költségeit is.

A vita kapcsán abban viszonylag nagy egyetértés volt, hogy a magyar rendőrség nem túlságosan ura a helyzetnek. Ez igaz morálisan is, sajnos sok esetben a statisztikák szerint is. Ami a kábítószerügyeket illeti, ez pláne igaz. Hozzáteszem, hogy a kábítószerügy talán annyiban különbözik az összes többitől, hogy ennél meglehetősen objektív a helyzet, hiszen egy olyan országban, ahol a speciális kábítószer elleni nyomozással foglalkozó, ilyen szakképesítésű rendőr talán ha hetven van, ettől a hetven embertől nem várható el, hogy hathatósan fellépjenek a kábítószer-terjesztők vagy -árusok ellen. Hiszen itt még az a lehetőség sem biztosított, hogy az úgynevezett aktív megelőzés, tehát a lebukás veszélye objektíve meglegyen, merthogy nincs annyi ember, aki ezt az objektivitást biztosítani tudná. Úgyhogy az én módosító indítványom két részletben, 800 milliós és 200 millió forintos részletben, mintegy 1 milliárd forintot szándékozik biztosítani a rendőrség megerősítésére. Arra gondolok, hogy mivel a kábítószer üldözése nem választható el a szervezett és nem szervezett bűnözés üldözésétől, így nyilvánvaló módon csak mint intézményi beruházás és felújítás szerepelhet a címsorok között.

Mivel általános igény volt, hogy az általunk felvetett ötletek forrásoldalát is megnevezzük, elmondanám önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy bizony én is egyike vagyok azoknak, akik úgy gondolták, hogy az Országimázs Központ és a Nemzetbiztonsági Hivatal költségvetése az a két kitűnő kassza, ahonnan ezekre a kiadásokra futja. Nem gondolom, hogy minden egyes módosító indítvány kiinduló kasszája ez a két hely lehet, de abban biztos vagyok, nem véletlen, hogy nagyon sok képviselőtársam az Országimázs Központ és a Nemzetbiztonsági Hivatal költségvetését nézte ki forrásul az általa megvalósítandónak szánt módosító indítványok kiindulási forrásául. Ennek az az oka, hogy mind a két cím olyan magas költségvetéssel rendelkezik, hogy irritálja a képviselőket. És ezzel se lenne semmi baj, ha az országgyűlési képviselők elhinnék, hogy az Országimázs Központban csak az ország imázsának az építése folyik, és a Nemzetbiztonsági Hivatal csak a nemzet biztonságát veszélyeztető esetekkel foglalkozik. De úgy gondolom, talán kimondható, hogy a képviselők döntő többsége nem merné tűzbe tenni a kezét azért, hogy mind a két intézmény csak azzal foglalkozik, ami a dolga, és az égvilágon semmilyen olyan eseményre nem számíthatunk a közeli vagy a távoli jövőben, ami ezt alátámasztaná.

Úgyhogy hozzátenném, inkább az államtitkár úr kedvéért, úgy gondolom, ezen lehet változtatni, magam is szívesen hajlandó vagyok kapcsolódó módosító indítványt benyújtani annak érdekében, hogy önök által ettől reálisabbnak ítélt forrást nevezzünk meg ezeknek a módosító indítványoknak a forrásául. De úgy hiszem, arra mindenképpen alkalmasak a módosító indítványaim, hogy a kívánt és általam jónak tartott célok mellett rávilágítsanak arra is, hogy ezen a két fejezetcímen olyan források vannak, amelyeket magam irreálisnak ítélek meg.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)