Felszólalás adatai

Nem is bennük van a hiba. A hiba abban van, hogy a parlament, miközben itt folyt egy nyugodt és tudományos, szakszerű előkészítő munka, folytatva a szokásos törvényhozási diaréját, néha olyan törvényeket is hozott, amelyek sokkal kevésbé korszerűbbek, és sok szempontból ütköznek az előttünk álló tervezet európaibb szellemiségével.

Valami olyasmi történt itt, mintha megbíztunk volna egy mérnöki irodát egy ház alapos és jó megtervezésével, de ezenközben a valamiért megőrült építőbrigád feltúrta a terepet, hol itt épített fel egy bodegát, hol amott, aztán lebontotta. Éppen ezért, noha itt nem kétharmados törvényről van szó, és a velük ütköző például családvédelmi törvény kétharmados, nagyon komolyan javasolnánk, hogy inkább a Ptk.-tervezet szellemiségéhez alakítsuk a közben lázas önkívületben elfogadott egyéb törvényeket - családvédelmi törvény, egyházi törvény, civiltörvény -, mintsem hogy ez fordítva történjen meg.

Ahol mindenképpen korszerűbbnek látszik a tervezet szemlélete, mint a közben elfogadott jogszabály, az éppen a Negyedik könyv, a családjog területe. Meg is lehetnék nyugodva, hogy ez az előttünk álló tervezet korszerű, mi több, életszerű, a valódi élet sokszínűségéhez alkalmazkodó módon családjogként kezeli, tehát családnak tekinti az élettársi közösségeket, a más típusú családokat és a regisztrált élettársakat is.

Nem is akarnék erre szót vesztegetni, hogy ezt ünnepeljem, ha nem érzékeltem volna úgy a vitából, kormánypárti képviselők hozzászólásaiból, hogy ezt a korszerű szemléletet módosító indítványok veszélye fenyegeti; hogy szemléletileg is és konkrét javaslatban is elhangoztak olyan gondolatok, miszerint az élettársi szabályozást ki kéne venni a családjog területéből és máshova tenni, a regisztrált élettársakat meg egészen más törvénybe tenni - kicsit pikírten mondom, hogy jó, hogy nem a Btk.-ba a Ptk. helyett.

Nagyon nem értenék egyet ezzel, nem csak azért, mert az európai joggyakorlatban, ahogy egyébként el is hangzott, valóban itt szokták kezelni, a családjog keretén belül az élettársi kapcsolatot is, és azt hiszem, ez jól van így. Egyik képviselőkollégám ugyan azt mondta, hogy a magyar szabályozás ez ügyben egyedülálló lehetne, én nem javaslom, hogy ebben legyünk éppen egyedülállók.

De nem az európai példa lebeg elsősorban a szemem előtt, hanem a való élet. Az emberek sokféle családformában élnek, és mindegyik családforma alkalmas lehet arra, hogy szeretetben és egymás iránt érzett felelősségben éljenek. A törvényhozás - ezt már a családvédelmi törvény vitájában is elmondtuk példaként - nem veheti át az ókori rabló, Prokrusztész szerepét, akinek volt egy ágya, és aki pechjére nem fért bele, annak levágta a fejét vagy a lábát, vagy kinyújtotta. Mintha némely hozzászólás és módosítási szándék úgy gondolná, hogy ilyen Prokrusztész-szerepben kell eljárnunk, amit mi elképzelünk helyes családmodellként, abba kéne beleillesztenünk a többieket is, és ha nem férnek bele, hát lelkük rajta, jó, ha egyéb bajuk nem esik.

Figyelembe véve az adatokat, tudjuk, hogy a magyar gyerekek több mint 40 százaléka nem házassági kapcsolatból születik, egy része élettársi közösségben.

(13.00)

Lehet azt mondani, hogy ez nem jó, lehet azt mondani, hogy nincs vele különösebb probléma, de ha emberek szabad választás alapján különböző családformákat választhatnak maguknak, ott még nem vehetjük fel az erkölcsbíró szerepét, és nem mondhatjuk létező családokra, hogy azok bele se férnek a családokba, mert nem családok. De ha nem csak az élettársi közösségekről beszélek, ha az egyszülős családokban növekvő gyerekeket is hozzávesszük, akkor ez azt jelenti, hogy a magyar gyerekek többsége ma nem házassági együttélésen alapuló családban nevelkedik. Nem jó, ha egy házasság felbomlik, félreértés ne essék, de ettől még megtörténik, és ettől még nem kéne bűnösnek bélyegezni, vagyis nem ideális családnak nevezni azt, akit a sors, akár a maga erénye vagy hibája ilyen helyzetbe hozott.

Azt tapasztaltam a vita során, hogy osztályozni próbáljuk az emberi együttélési formákat, olyan együttélési formákat sorolunk alacsonyabb rendűvé, amelyek pedig a kutyának nem ártanak. Értem az érveket, csak nem értek egyet velük. Mintha attól, hogy az élettársi közösségek és egyéb formák egyenrangúnak tűnhetnének a házassággal, a házasság presztízse vagy tekintélye csökkenne.

Engedjék meg, hogy fölhívjam a figyelmüket a következő gyakorlati, ha úgy tetszik, női igazságra: Marcsi nem attól szép, hogy Jutka ronda. A házasság nem attól megbecsülendő forma, hogy az élettársi közösség valamiféle szeplőben szenvedne. Becsüljük meg mind a kettőt, ha szeretetben és felelősségben vállalkoznak az együttélésre, és ne próbáljunk köztük hierarchiát állítani. Éppen ezért nagyon nem támogatjuk azokat a javaslatokat, amelyek az előttünk fekvő tervezet korszerű szemléletével... Mert ebben a szemléletben Marcsi és Jutka között nincs igazi hierarchia, csak annyi, ami a jog szempontjából szükséges. Becsüljük meg ezt a szemléletet, és ha lehet - csúnya szóval - ne barmoljuk szét valamilyen ideológiai alapon ezt.

Sokkal inkább javításra szorulna nem is az alaptörvény, mert az még a házasság és a család megbecsülését és tiszteletét is mondja, és legalább nem mondja pontosan, hogy mit rekeszt ki a családból, amit viszont sokkal inkább ehhez kéne igazítani, az a családvédelmi törvény családdefiníciója. Talán nem véletlen, hogy ez a definíció Alkotmánybíróság előtt van. Talán nem véletlen, hogy részben - gondolom - ezért meg azért is, mert nem akart más törvényekkel oppozícióba helyezkedni, a polgári törvénykönyv tervezete nem is alkalmaz definíciót a családra. Jól teszi, mert ha átvette volna a kétharmados családvédelmi törvény definícióját, akkor a következő abszurditásba ütköznénk. Az a definíció úgy szól, hogy család egyrészt a házastársi együttélésen alapuló kapcsolat - rendben van -, másrészt pedig az egyenes ági leszármazottak, szülő és gyerek közötti viszony. Ez mind a kettő család.

De álljunk meg egy pillanatra egy, ha nem is polgári, de a polgári törvénykönyvet is illető szóra. Ama definíció szerint, amit a Ptk. nagyon helyesen nem vett át, például nem alkotnak egy családot azok az akár közös gyerekeket nevelő élettársak, akik tíz vagy húsz éve együtt vannak, és becsületben nevelnek gyereket. Ott külön-külön a papa családot alkot a gyerekekkel, és a mama is egy külön családot alkot a gyerekekkel, de együtt az egész nem család, mert az élettársi közösség ama definícióban nem alkot családot. Még cifrább a dolog, hogyha valamelyikük előző kapcsolatából származó gyereket nevelnek közösen, ott már akár háromféle család is együtt él, de nem nevezi ez a definíció ezt a szereteten, érzelmi és gazdasági közösségen alapuló együttélést családnak. Se nem életszerű, se nem jogszerű, kizárólag az említett Prokrusztész-szemléletet szolgálja. Ezt kéne inkább megváltoztatni és így hagyni, nem változtatni azt, ami jó helyen van, az élettársi kapcsolat és a regisztrált élettársi kapcsolat szabályozását a családjog keretein belül.

Engedjék meg, hogy valamit mondjak a Második könyv néhány emberi jogi vonatkozásáról is. Azt csak üdvözölni lehet, hogy alapkategóriává emeli a tervezet az emberi méltóság fogalmát és sok mindent ebből vezet le, azt hiszem, helyesen és nagyon tiszteletreméltóan. Ennek természetesen örülni lehet. Itt inkább arra szeretném fölhívni a figyelmet, ahol álláspontom szerint tovább kellene csiszolni ezt a helyes megközelítést, az emberi méltóság mindenek felett való tiszteletét. És végül fölhívom a figyelmet egy hiányra is, amit a tervezet alkotói talán nem véletlenül nem tudtak megoldani, de nem kéne fölhagynunk az igénnyel, hogy a problémának valahogy újból nekivágjunk.

Mi az, ahol szerintem - vagy szerintünk - további csiszolásra és módosításra szorul emberi jogi szempontból ez a bizonyos Második könyv? Több mindenről itt említés történt már, Schiffer képviselő úr és mások utaltak a közérdekű adatokhoz való hozzáférés kissé ellentmondásos szabályozására, miszerint a Ptk.-tervezet, ha az üzleti titok fogalmához közelít, akkor nem teszi oda kivételként, hogy egy vállalkozásnak azon üzleti adatai nem titkosak, amelyeket köztulajdonban lévő céggel kapcsolatos üzletelése alapján szerzett vagy halmozott fel. Az indoklásban ugyan az szerepel, hogy ez egy másik törvényben, a közérdekű adatokról szóló rendelkezések között kell hogy szerepeljen, de semmiképpen sem jó, ha ezt a kivételt a Ptk. nem ismétli meg, annál is inkább, mert az információs önrendelkezésről szóló törvény viszont azt mondja, hogy a Ptk.-ban foglaltak az irányadók az üzleti titokra. Nem jó, ha ellentmondást keletkeztetünk egy olyan fontos kérdésben, ami az állampolgárok közérdekű adatokhoz való hozzáférési jogát illeti, és ami, ha úgy tetszik, egy olyan kérdést érint, ami naponta szerepel a bulvárújságok oldalán is, nem dicséretként mondom, de mindenképpen közérdeklődésre tart számot. Nem kerül semmibe, hogy ide is átemeljük, pontosabban: visszaemeljük a régi Ptk.-nak azt a fél mondatát, hogy kivétel az üzleti titok alól, ha a magánvállalkozás üzleti kapcsolatban közpénzeket forgató intézménnyel vagy vállalattal áll.

A második dolog, ahol azt hiszem - és nem jogászként, nem szakértőként is mondom -, hogy érdemes a civil szervezetek hozzánk intézett javaslatainak egy részét vagy akár egészét akceptálni, az a cselekvőképesség kérdése. Nagyon komoly progresszió, nagyon komoly előrehaladás, ami itt történik egyébként, hogy nem általában zárja ki a Ptk. a régi gyakorlathoz hasonlóan valakinek a cselekvőképességét, hanem egyrészt bizonyos területekre mérlegelést ír elő, másrészt hogy a gondnoki intézményt is inkább egyfajta támogató, segítő irányba tereli. Ez nagyon jó, de ahogy a fogyatékosokat képviselő civil szervezetek mondják, tovább kellene lépni ebben az irányban. Legalább két vonatkozásban én figyelemre méltónak találtam azt a levelet, azt a javaslatsort, amit hozzánk intéztek. Egyrészt nekem úgy tűnik, mindenképpen megfontolandó az a javaslatuk, hogy ne tízévenként kelljen és lehessen fölülvizsgálni a cselekvőképesség helyzetét, hanem egy kicsit sűrűbben. Ez is elhangzott már talán LMP-s kollégák szájából.

Az mintha nem hangzott volna el, de én azt a javaslatukat is fontosnak tartom, hogy a törvény igenis limitálja, hogy a gondnok hány gondozottat gondnokolhat. Azzal az elrettentő példával éltek a civil szervezetek - ők pedig nyilván nálam járatosabbak a területen -, hogy még az is előfordult, hogy egy gondnok 200, írd és mondd: kétszáz cselekvőképességében korlátozott embert gondnokolt. Nem kell mondanom, hogy ez maga a képtelenség, különösen akkor, ha az új törvény - helyesen - sokkal közelibb és felelősebb kapcsolat kötelezettségét róná a gondnokra, mint ahogy az eddig történt.

Szintén történt már hozzászólás, ezért csak érintem a közszereplőt, pontosabban: az új definíció szerint közéleti szereplőt érintő szabályozási tervekben is. Értem és nagyon empátiával fogadom a tervezet készítőinek - bizottsági ülésen el is mondták - azon aggályát, hogy nem mertek tételesen foglalkozásokat fölsorolni, hogy ki a közéleti szereplő, mert vannak tevékenységi körök, ahol életük egy területén közéleti szereplők, hangzottak el példák, de azért az életük más területein nehéz őket a nagyobb tűrési kötelezettség alá vetni. Igen, ez így van.

(13.10)

Fáj nekem, de mondjuk, Győzike a közvéleményt sokkal nagyobb mértékben képes befolyásolni, mint én bármikor politikai életem legjobb pillanataiban is (Derültség az MSZP soraiból.), nemhogy most. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) De kérdés, hogy Győzike életének akkor mely területein köteles tűrni nagyobb mértékben az adatai nyilvánosságát. Politikusnál nem mondom, ott egyetértek azzal, hogy minél szélesebb legyen ez a bizonyos tűrési felület. Megmondom őszintén, nem tudom, mi a jó megoldás, mert értem, hogy ha felsorolunk húszféle foglalkozást, akkor lehet még öt, aki élete adott pillanatában mégiscsak közéleti szereplővé, közszereplővé válik, lehet, hogy nem a taxatív felsorolás a megoldás, de hogy itt egy kicsit árnyaltabb, differenciáltabb, a jogalkalmazást jobban segítő gyakorlatra van szükség, ha ez egyáltalán lehetséges, abban biztos vagyok. Ezek azok a területek, ahol tehát a Második könyvet még valamelyest továbbgondolandónak javasolnám.

Utoljára hadd említsek meg egy fájdalmas hiányt. Nem a tervezet készítőinek rovom fel ezt a hiányt, hanem ha úgy tetszik, mindnyájunknak, a magyar parlamentnek. A gyűlöletbeszéd, egy csoport kollektív megbélyegzése problémájával Btk.-szinten már megpróbáltunk szembenézni, és ott értünk is el valami előrehaladást. Ptk.-, polgári törvénykönyvi szinten, az az igazság, hogy a parlament, így együtt, ahogy vagyunk, mindig kudarcot vallott; hol azért, mert nem volt meg a szükséges kétharmad, hol azért, mert a köztársasági elnök úr vagy ennek folyományaként az Alkotmánybíróság visszadobta a javasolt megoldásokat. De ez nem jelenti azt, hogy ne próbálkozzunk újból a probléma megoldásával. Nincs megoldva az a kérdés, hogy Ptk.-szinten találunk-e eszközt arra, ha valaki egy ilyen-olyan kisebbségi vagy akár többségi csoportot durván megsért. Fenntartja azt a problémákat okozó jelenlegi gyakorlatot, így az újabb ötletek hiányában ez a tervezet is, miszerint ha kollektívan sértenek meg egy csoportot, mondjuk, az érett hölgyeket (Bödecs Barna: Az öregecskedőket. - Derültség.) - hogy szépen fogalmazzak magamra -, akkor én nem jelentkezhetem, mert nem engem neveztek meg név szerint.

Ennek próbáltunk már többször nekimenni, és nem találtunk jó megoldást. Itt egy dologgal kísérletezik ez a tervezet, de ezt nem tartom kielégítőnek. Azt mondja, hogy amikor közérdeket sért egy személyiségi jog megsértése, akkor felléphet az ügyészség is. Ezt én nem találom megnyugtatónak, hogy egyedül ők azok, akikre egy csoport a maga kollektív jogainak a védelmét, illetve a benne lévő személyek a maguk jogsérelmét rábízhassák. Láttam, hogy volt törekvés másra is, mert az indoklásban még az szerepel, hogy ilyenkor az ombudsman is léphet. A kodifikált szövegjavaslatban ez már nem szerepel. Mint megtudtam az előterjesztőktől, azért nem, mert az ombudsman nem akarta magára vállalni ezt a szerepet. Őszintén szólva megértem, mert akkor 40 ezer ilyen típusú kérés jönne hozzá. De hogy eddig nem találtunk megoldást, nem jogosít fel minket arra, hogy ezt a megoldást ne keressük tovább.

Javaslom mindnyájunknak, a tervezet tiszteletre méltó készítőinek és valamennyi frakció képviselőjének, hogy ne adjuk fel, próbálkozzunk ezzel tovább is. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)