Felszólalás adatai
326. ülésnap (2013.11.19.), 186. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Szilágyi György (Jobbik) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:08 |
Felszólalások: Előző 186 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egypár gondolattal kiegészíteném még Mirkóczki Ádám képviselőtársam mondatait.
Nagyon jellemző egyébként a mai politikai elitnek a hozzáállása ehhez, ahogy ma itt tárgyaljuk ezt a jelentést. Ugye, a Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről van szó. Azok a magukat úgymond demokratikusnak nevező ellenzék képviselői, akik folyamatosan a kisebbségek védelmében szólalnak fel, nézzük meg, mennyire vannak jelen ma itt a parlamentben. Aki esetleg nem látja, mert a közvetítés mindig a felszólalót mutatja, jelzem, hogy az MSZP-ből egy, a DK-ból nulla, az LMP-ből nulla, az Együtt-PM-ből egy képviselő érezte fontosnak, hogy ebben a kérdésben esetleg itt megszólaljon. Tehát a kirakatba kiállnak, a kirakatban nagyon harcosan védik ezeket az érdekeket. Amikor itt lenne arra lehetőség, hogy őszintén beszéljünk erről a témáról, akkor pedig nem érdekli őket.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselői nem azért ülnek itt elég nagy számban, mert mi rasszisták lennénk vagy kirekesztők, hanem azért, mert mi valóban szeretnénk megoldani ezt a kérdést. És szeretném egyértelműsíteni ismételten, hogy azért foglalkozunk ezzel a kérdéssel, mert véleményünk szerint csak akkor tudjuk megoldani, és ez megoldandó kérdés, ha erről őszintén beszélünk. S valóban, a Jobbik Magyarországért Mozgalom úgy gondolja, hogy minden olyan nemzetiségnek, minden olyan kisebbségben élőnek segítséget kell nyújtani, aki ezt igényli.
És itt jön az a kérdés, amit Mirkóczki Ádám föltett, hogy vajon adott esetben például a cigány kisebbség egy bizonyos része igényli-e ezt a segítséget. Ha igénylik, akkor segítséget kell nekik nyújtani, de ezt nekik is akarni kell; rákényszeríteni nem fogjuk tudni és nem is lehet arra őket, hogy változtassanak bizonyos életstílusokon. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Majd folytatni fogom természetesen később. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Felszólalások: Előző 186 Következő Ülésnap adatai