Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is mindenképpen hadd fejezzem ki, hogy örülök ennek a mai vitának, és örülök a hangnemének is, annak a valóban, úgy tűnik, igen konstruktív hangnemnek, ami most kialakult a parlamentben. Bár mindig így lenne, sokkal nagyobb örömmel jönnék én is mindig ide, ha ilyen jó és fontos dolgokról tudnánk ilyen hangnemben beszélni!

Csak egy nagyon rövid reflexiót szeretnék államtitkár úr szavaira tenni, hiszen nagyon sok igazat mondott ön is. De ha már Ausztriával volt példálózás, azért csak hozzátenném kiegészítésként, hogy viszont Ausztria kis falvaiban a falu kellős közepén lehet megtalálni az állattartó telepeket úgy, hogy nincs szaghatás egyébként, hiszen meg tudják oldani technológiailag. Nyilván, ha itt is tudnák adaptálni ezt, ez is egy kevésbé fontos dolog lenne. De egy másik fontos dolog, hogy ott megvan a paraszti társadalom másodbevétele is, gondoljunk csak a rengeteg sípályára, amelynek vagy a bérleti díjából, vagy az ottani munkából pluszjövedelemre tudnak szert tenni. De ez csak egy kis kiegészítés volt. Ilyen példákat kell nekünk is átvenni az elkövetkező időszakban. (Dr. Nagy István: Teljesen igaza van!)

Magam is egyébként egy 700 lelkes településről származom, Heves megye közepéről, úgyhogy a saját tapasztalataimat is bele tudom szőni a mostani mondanivalómba, amikor arról szeretnék beszélni, hogy milyen lehetőségeket látok én, illetve lát a Jobbik, elsősorban a munkahelyteremtésre vidéken. Sok minden elhangzott már, leginkább a mezőgazdaságról volt szó, én is szeretnék majd persze erről is pár szót ejteni, de egy-két olyan területet is beemelnék a gondolatok körébe, amiről eddig még nagyon nem volt szó.

A vidéki munkahelyteremtés nagyon sokrétű nyilvánvalóan, rengeteg szakmát, rengeteg területet, gazdasági tevékenységet érinthet, nem csak az idegenforgalmat és a mezőgazdaságot, amit elsősorban hangoztatni szoktak. Engedjék meg, hogy csak ötletként máris felvessem ‑ és a Jobbiknak ez nemcsak ötlete, hanem egy programpontja is ‑, hogy nagyon fontos lenne Magyarországon, ha újból elindulna egy idősotthon-építési program, ha a férőhelybővítés növekedne Magyarországon. Talán mindenki tudja, legalábbis remélem, hogy jelenleg is legalább 25 ezren várnak arra, hogy idősotthonban el legyenek helyezve. Ennél nagyobb lenne erre egyébként az igény.

Nyilvánvalóan, ha egy kormány venné a fáradságot és ezt az egyre nagyobb igényt, amely most jelentkezik az utóbbi időszakban, megpróbálná kezelni ‑ és egyébként kezelni kell majd valamilyen szinten ‑, akkor ilyen idősotthon-építési program, férőhelybővítés vidéken, egészséges környezetben jöhetne létre elsősorban vagy nagyobb mennyiségben. 25 ezer ember gondozása, ha most ilyen nagy számban gondolkodnunk, bizony 10 ezer munkahelyet jelentene a vidéki településeken. 10 ezer munkahely, az 10 ezer család; nem kevés munkahelyről van szó, ha erre a vidéki környezetre gondolunk. Talán kicsit apró, de mégsem lényegtelen szám, amit mondok, és bizony ez mind-mind megtartóerővel jelentkezne a vidéki településeken, a kis falvakban és valóban jó környezetben, kellemes körülmények között tölthetnék azok az idősek az idejüket, akik már valamilyen oknál fogva ezt az ellátási formát választják.

De említenék még egy másik, egyáltalán el nem hangzott ötletet. Talán Ausztriára mint példára is lehet tekinteni, de sok más nyugat-európai országra is. A decentralizációról sokszor volt szó, és arról, hogy a kormányzati decentralizáció nem igazán sikerült, ezt látjuk jól, de sok más decentralizáció is lehetséges, például az oktatás területén. Jól látjuk, hogy Nyugat-Európában számos kisebb településen gimnáziumokat működtetnek. Bentlakásos gimnáziumok jönnek létre, mert azok jó iskolák, szívesen adják a szülők ilyen környezetbe a gyermekeiket, ráadásul védett, viszonylag zártabb közösségben élhetik az életüket, nyugodtabbak lehetnek a szülők is azzal kapcsolatban, hogy hét közben hol vannak elhelyezve a gyermekek.

(17.20)

Magyarország számára is meglenne ez a lehetőség, persze nyilván színvonalas iskolákat kell teremteni vidéki környezetekben, akár kisebb falvakban is, ahol gimnáziumokat, középiskolákat, szakiskolákat lehetne létrehozni. Nyugat-Európában teljesen természetesen bevett dolog ez, és hát nem kell mondanom, hogy az odakerülő tanárok és az egyéb ellátó személyzetnek milyen plusz munkalehetőséget jelentene a vidék számára az oktatásnak egy minimális szintű, de mégiscsak egy eltolása vagy ilyen jellegű kiegészítése. Csak halkan jegyzem meg, hogy a Jobbiknak már réges-rég a bentlakásos intézményekkel kapcsolatban megvan a saját programja. Ennek egyébként többféle változatát el lehet képzelni Magyarországon, és megint csak egy komoly lehetőség lenne, vagy legalábbis mindenképpen egy jó kiegészítés a vidéki munkahelyteremtés tekintetében.

A diagnózis már nagyon szépen elhangzott. Tényleg mindenki jól látja, tudja, és úgy látom, érzi is mindenki, hogy a vidéki falvak elképesztő gyorsan pusztulnak, gyakorlatilag már egy tanyásodási folyamat megy végbe rengeteg településen. Miniszter úr elmondta, hogy ezer olyan település van ‑ ami óriási szám ‑, amelyeket valamilyen szinten a megszűnés veszélye fenyeget az elkövetkező évtizedekben. Véleményem szerint ezt nem szabad hagyni, ez teljesen egyértelmű. Szerintem itt a Házban senki sem szeretné ‑ nincsenek itt a liberálisok ‑, hogy ilyen történjen Magyarországon. Ha ezzel egyet tudunk érteni, akkor valóban meg kell vizsgálni azokat a problémákat, amik itt keletkeznek.

Csak halkan jegyzem meg, Magyarországon már nemcsak az a probléma, hogy a határszélen perifériás körzetek jöttek létre, hanem már arról szól a szakirodalom és minden egyéb tanulmány is, hogy a központi területeken, az ország belső részén is vannak perifériás területek. Én csak egy hatalmasat kiemelnék a sok közül, amely nincs is messze Budapesttől: Dél-Heves, Észak-Szolnok térsége semmivel sincs jobb helyzetben, mint a legfelső határszélen Északkelet-Magyarország térsége. Egy megyényi terület szó szerint teljes mértékben hivatalosan is perifériás területnek számít. Az én választókörzetem is félig erre a területre esik. S bizony el kell mondani, hogy az elmúlt harminc évben, tehát már a szocializmus utolsó éveiben is a dél-hevesi térségben munkahely nem jött létre. Harminc éve! Gyakorlatilag ez az egyenleg. Hát, az valami katasztrófa, ha egy ilyen helyzetre gondolunk.

Nyilvánvalóan az a legfontosabb cél, hogy helyben, lehetőleg azon a településen vagy a közeli településeken, de ne nagyon távol legyenek munkahelyek. Épp a dél-hevesi térségből nagyon sokan átvándorolnak a Jászságba, hiszen ott több munkahely van. Igaz, hogy nagyon alacsonyak a keresetek, de órákat utaznak csak azért, hogy valamilyen megélhetési forrásuk legyen, úgy, hogy semmi szabadidejük nincs. Azt a példát nyilvánvalóan nem lehet átadni a gyermekeknek, hogy van ugyan munkám 80 vagy 100 ezer forintért száz kilométerrel arrébb, viszont soha nem látjuk egymást, sőt, ha a feleség is dolgozik, akkor még őt se nagyon látja a család. Így egy gyermek nem fog ott maradni ezekben a térségekben, ha azt látja, hogy ilyen életet kell leélnie, mert igazából mindenki tudja, hogy ez nem megfelelő élet.

Visszatérve arra, hogy milyen gyakorlati lehetőségek vannak a vidék megtartása és a vidéki emberek helyben tartása szempontjából, természetesen én is rátérnék egy kicsit az idegenforgalomra is. S ha már Ausztria jött szóba, én is szeretek vele példálózni, mert lehet jó dolgokat átvenni vagy ellesni onnan, ha nem is lehet pillanatok alatt megvalósítani. De vegyük tudomásul, Ausztria egyértelműen felfogta azt, hogy az ő gazdasági, természetföldrajzi adottsága az, hogy ott a turizmus, a téli, de akár a nyári turizmus is egy nagyon húzó ágazat. S ma Ausztriának jelenleg az egyharmada a turizmusból él meg. Ez valami elképesztő szám! Mi ezt a hatalmas számot valószínűleg nem fogjuk elérni.

De ha ők ráálltak szinte egyetlenegy területre, akkor nekünk fel kell mérni, hogy mi a mi adottságunk. És megvan az adottságunk, olyan adottságunk, ami a világon egyetlen lehetőség, ami nem más, mint a gyógyturizmus, a hévizeink, ami példaértékű, ami sehol másutt nincs meg Európában, de nemhogy Európában, az egész földkerekségen sem. Ha már itt vannak államtitkárok s a többi, szeretném gondolatként felvetni önöknek, hogy nem azzal van baj, hogy nem lehetne bárhol termálvizet találni. Fürdőnk is van már viszonylag elég, bár hozzá kell tennem, hogy lehetne sokkal több is, ha Magyarországnak lenne egy valódi, egyetlenegy fontos dologra építendő országmarketingje.

Mert ez a lényeg! Nem tízfelé kell szétszórni azokat a pénzeket, amelyeket a turisták idecsalogatására fordítunk, hanem meg kell adni egy nagyon-nagyon határozott fő irányt, és ez nekünk nem lehet más. Persze, a magyar ételek, a hungarikumok mind nagyon jó dolog, de ez pontosan erre fog tudni ráépülni. Nem fogjuk tudni a babgulyással idehozni a turistákat, de a gyógyturiz­mussal, annak a fejlesztésével és annak a világon való propagálásával igen. S higgyék el, hogy ebben nagyon le vagyunk maradva, és én nagyon mérges vagyok ilyen szempontból azokra az úgynevezett szakemberekre, akik ezzel foglalkoznak. Tehát erre több pénzt kellene adni, mert sokkal-sokkal-sokkal több lehetőség van, és a vidék megtartása és az idegenforgalom növelésének a szempontjából ez a nagy kitörési lehetőség.

Én is rátérek röviden a mezőgazdaságra. Teljesen egyértelmű számunkra, hogy egy fejlett, sőt kimondottan nagyon fejlett kisüzemi növény- és állattenyésztésre volna szükség Magyarországon. Ez pedig azt jelenti, hogy a legfejlettebb technológiával kell ezt megvalósítani. Ehhez viszont óriási tudástranszferre is szükség volna, de jelenleg még a magyar gazdatársadalom széles tömege sem áll készen arra, hogy ez megtörténjen. De amiről államtitkár úr beszélt, és tudom jól, hogy a nyulaknak nagy hódolója, és egyet is értek vele, mert abban az ágazatban is több ezer munkahelyet lehetne teremteni: szinte minden növénytermesztési és minden állattenyésztési adottságunk megvan, csak éppen nem tudunk ezzel élni.

Véleményem szerint ez a legfontosabb kérdés, és ez adja a legtöbb munkahelyet. Nézzük meg Hollandiát, Dániát s a többi, ahol ennek óriási hagyománya van, ahol ennek óriási lehetőségei vannak. És jól látjuk, hogy Ausztriában ‑ megint csak odamegyünk ‑ is megéri tíz-húsz tehénnel foglalkozni, mert megél belőle a gazdálkodó. Persze, kiegészíti más dolgokkal is, mert a sajtját maga adja el a saját területén.

De ez az, ami nálunk egyáltalán nincs meg. Én mindenképpen efelé irányítanám azt a politikát, a gondolkodást a mezőgazdaságban, aminek meg kell valósulnia.

De hogyan tud megvalósulni? Úgy, ha komoly tudást adunk azoknak az embereknek a számára, akik ugyan még nincsenek rengetegen, de azért van Magyarországon pár tízezer olyan, mezőgazdasággal foglalkozó fiatalember, család, vagy olyan, aki szeretne mezőgazdasággal foglalkozni, aki képes lenne és meg tudná valósítani ezeket a lehetőségeket. Őket egy szövetkezeti formába bele kell nem kényszeríteni, még véletlenül sem, mint a kommunizmusban, hanem arra ösztönözni, hogy önkéntesen hozzanak létre szövetkezeteket. Ők alkalmasak rá. Nincsenek rengetegen, de annyian vannak, hogy példát tudjanak adni másoknak.

Itt térnék rá arra, hogy kell egy másik szövetkezeti rendszer. Ha nyögvenyelősen is, de valamilyen szinten működik a szociális szövetkezeti rendszer, de fontos, a kettőt ne keverjük össze. Az egyiknek teljesen piaci alapúnak kell lenni, a másiknak pedig, ahogy elhangzott, szociális alapúnak, bár a fejlődést meg kell adni azok számára is, hogy aztán majd onnan kikerülve a dolgozók, vagy átalakulva a szövetkezet egyre inkább piaci alapúvá jöjjön létre. Nagyon fontos az, hogy valódi szövetkezeti rendszer nélkül ez nem fog megtörténni.

Most elindultak az integrátori rendszer felé. Ez általában egy cég vezetése, egy személy vezetése, és ha az az ember majd mást gondol, akkor összeomolhat az a rendszer. Olyan szövetkezet kell, ahol lehetőleg egyforma gazdasági erősségű tagok jelennek meg, hiszen ők fogják tudni demokratikusan és jól működtetni ‑ mert egyébként ez a lényege a szövetkezeti rendszernek ‑ az ilyen rendszereket. És azt hozzá kell tenni, hogy nem maga a mezőgazdasági termelés adja a nagy nyereséget, hanem az értékesítés s a többi, ami ezeknek a szövetkezeteknek a kulcsa és működésének az alapja.

Már csak nagyon röviden szeretnék egy-két dolgot mondani, ami tényleg csak a saját körzetemet érinti, de azért jellemző dolog. Épp a parlament előtt volt egy kastélymizéria a hatvani Grassalkovich-kastéllyal kapcsolatban, hogy ingyenesen oda akarta adni a kormányzat, illetve akkor még a szocialisták is, de ők visszaléptek ettől.

(17.30)

3 milliárd forintot költöttünk erre a kastélyra Hatvanban, ami önmagában nem lenne baj, csak hát látható, hogy 250-300 millió forint a fenntartása. És pontosan mutatja azt, hogy Magyarországon hogyan költjük el a pénzeket. Nem gondoljuk át, hogy utána mekkora fenntartási költségek lesznek.

És máris lépek tovább. Már nem messzire tőle egy újabb kastélyfelújítás lesz 2 milliárd forintért, ha minden igaz. Egy olyan településen, amely lakosságának egyharmada cigány, egyharmada nyugdíjas, és ahol abból a 2 milliárd forintból lehetne 200 embernek idősotthont építeni, 80 embernek lenne munkahelye. A kastély nem fog ennyi munkahelyet adni, hiába lesznek akármilyen intarziás bútorok benne, kérem szépen. Vagy éppen, mivel kertészeti kultúra működik ezen a területen, üvegházat kellett volna létrehozni.

Tehát itt csak egy példát szerettem volna mondani, hogy mit kell megszüntetni Magyarországon. Igen, renoválják a kastélyt pár millió forintból, hogy ne dőljön össze egyelőre, de munkahelyet kell teremteni pontosan az ilyen településeken. És én csak két példát mondtam el, amit, ha én tehettem volna, nyilván így irányítottam volna ezeket a pénzeket. Azt kérjük majd a kormányzattól, hogy próbálja ilyen irányba venni a gazdaságpolitikát. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)