Felszólalás adatai

A XIII. és XIV. században Magyarországra érkező kunok és jászok betelepülésüktől fogva jelentős kiváltságokat kaptak az uralkodóktól. Nem tartoztak földesúri szolgáltatásokkal, a jászkunok földjén nem alakult ki jobbágy-földesúr viszony, területe még a török hódoltság idején is koronabirtoknak minősült. Tulajdonosa az uralkodó volt, aki ezt a jogát a mindenkori nádor útján gyakorolta. A lakosok nem csupán a földesúri adóktól mentesültek, de a nemesekhez hasonlóan a vám- és harmincadmentesség és egyéb előjogok is megillették őket. A kivételezett közjogi helyzet ugyanakkor jelentős kötelezettségekkel párosult. Ezek közül a legfontosabb a katonai szolgálat volt. A jászkunok háború idején kötelesek voltak a királyi korona alatti hadba vonulásra, és ők biztosították a nádor fizetését, aki a főbírájuk volt. Mindezeket a terheket azonban szívesen vállalták, büszkék voltak szabad állapotukra, az országban egyedülálló, kivételezett jogi helyzetükre.

1702 azonban a végzetes döntés éve volt. A török hódoltság után a bécsi udvar komoly anyagi gondokkal küzdött, a hosszú háborúskodás kimerítette a kincstárat. Pénzre volt szükség, ezért I. Lipót császár elhatározta, hogy az egész Jászkunságot, a Jászságot, Nagykunságot és Kiskunságot áruba bocsátja. Az eladást megelőzően, 1699-ben átfogó összeírás készült a Jászkunságról, hogy felmérjék a terület értékét, gazdasági erejét és adózási képességét. 1702-ben megszületett a jászkunok számára tragikus döntés, az uralkodó 500 ezer rajnai forintért eladta a Jászkunság egész területét és lakóit a német lovagrendnek. Az adásvétel a fennálló törvények értelmében is jogtalan volt, hiszen a kiváltságos terület, koronabirtok lévén, elidegeníthetetlen.

Az eladással a jászok és kunok kiváltságai megszűntek, egyik napról a másikra jobbágysorba kerültek. Természetesen sohasem törődtek bele az ősi jogon szerzett kiváltságaik elvesztésébe. Már a következő évben lelkesen csatlakoztak a Rákóczi-szabadságharchoz, és a fejedelem meg is ígérte kiváltságaik visszaállítását, ami azonban a szabadságharc bukása miatt nem válhatott valóra. Mivel a német lovagrend nem tudta érvényesíteni vásárolt jogait, 1731-ben eladta jogát a pesti Invalidus-háznak. Ez azonban nem változtatott a jászkunok helyzetén. "Életünket és vérünket és aranyforintjainkat!" - mondták ekkor a jászok és a kunok. A Jászkunságban hamarosan mozgalom indult a jogok visszaszerzésére, amit Pálffy János nádor is támogatott.

A három kerületből követek indultak Budára és Bécsbe, kérelmükkel a királyig is eljutottak. Útjaikra ajándékokkal megrakodva indultak őseink, vitték az akkori, igazi csemegének számító teknősbékát, de vittek darutollat, kócsagtollat és aranypénzt is bőven, hogy kérésüknek nyomatékot adjanak. Végül Mária Terézia királynő 1745. május 6-án kegyelmesen megengedte, ha a jászok és kunok visszafizetik az eladási ár összegét a kincstárnak, visszanyerhetik régi szabadságukat, a redemptiót. Ez volt a redemptio. Hatalmas összegnek számított ez akkoriban, a lakosok csak több évig tartó gyűjtéssel és kölcsönökkel tudták összeadni, ami kamataival együtt ekkor már 575 900 aranyforintot tett ki. Ezen túl vállalták ezer lovas katona felszerelését, valamint a nádor évi tiszteletdíjának megfizetését.

Bár a megváltás óriási terhet jelentett, a cserébe kapott jogok is nagy jelentőségűek voltak. A diploma visszaállította a jászok és kunok örökös kiváltságait, amelyek közül a legfontosabb a földesúri szolgáltatásoktól való mentesség, a szabad tisztviselő- és lelkészválasztás, valamint a pallosjog, azaz a bíráskodás joga volt. A királynő új pecsét használatát is engedélyezte a jászkun hármas kerület számára, amelynek székhelye Jászberény lett. A redemptiót követően a korábban jogilag egységes közösség a megváltott föld arányában tagolódott, akik részt vettek a megváltásban, annak megfelelő földterületet adtak, ők lettek a redemptusok. A társadalom legfelsőbb szintjét foglalták el, rangjuk és jogállásuk a nemesekéhez hasonló volt. Azokat, akik nem tudtak részt venni a megváltásban, irredemptusoknak nevezték. Rajtuk kívül élt egy szegény, nincstelen réteg is a Jászkunságban, ők voltak a zsellérek.

A megváltott földet tőkeföldnek nevezték, ezen kívül azonban a teljes földterületnek csaknem a fele közös használatban volt, ebből alakultak később a redemptus közbirtokosságok.

(12.10)

A jászkunok bírája továbbra is a nádor maradt, aki jogait az általa kinevezett főkapitány útján gyakorolta. A három kerület élén a kapitányok álltak, akik választással kerültek tisztségükbe, munkájukat az ugyancsak választott alkapitány segítségével végezték.

Az önerőből történő megváltás jogos büszkeséggel töltötte el az abban részt vevőket, melynek emlékét generációkon át megőrizték. Ez jelentette az alapját a sokszor emlegetett jászkun öntudatnak, ami máig is jellemzi a jászok és kunok leszármazottait. A legtöbb jászsági településen minden évben megünneplik a jeles napot, így Lajosmizsén is ünnepi nagymisével minden év május második vasárnapján. Lajosmizse is jász település. Jászberényben díszes ünnepség keretében a jászkapitány szobránál, Budapesten pedig a köröndi Czettler-emléktáblánál tisztelegnek az ősök emléke és példamutató áldozatvállalása előtt.

Gondolataimat Papp Izabella levéltáros, a Jászok Egyesülete tagja írásaiból merítettem.

És akkor soroljuk fel még egyszer, hogy melyek voltak azok települések, amelyek a redemptióban részt vettek, illetve az összeget fizették a fizetett összeg sorrendjében: Jászberény, Jászárokszállás, Jászapáti, Jászalsószentgyörgy, Jászladány, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászdózsa, Jásztelek, akkor Jászmihályteleknek hívták, Jászfelsőszentgyörgy. A redemptióban részt nem vett további mai jászsági települések: Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászboldogháza, Jászivány, Jászszentandrás, Pusztamonostor, csak a rend kedvéért.

A redemptiót követően létrejövő új közigazgatási egység, a jászkun hármaskerület, mely a Jászságot, a Nagykunságot és a Kiskunságot foglalta magában, székhelye, mint tudjuk, Jászberény lett.

Két olyan versből szeretnék egy-egy rövid versszakot idézni, az egyik a Jászok éneke, ami azóta is bizonyos közösségekben még emlékezetben van: "Ünnepre ébredt jászok ősi népe, / Távolból fölzeng hős Vezérünk kürtje. / Szűz Anyánk által köszönjük az Égnek: / Drága hitünket."

A másik pedig a jász Te Deum, amely így kezdődik: "Nagy isten áldunk téged, / urunknak ismerünk, / akit fenséged végett / imád minden velünk. / Áld és magasztal ég s a föld, / amelyet szent neved betölt."

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! A magam, de legfőképpen a Jobbik-frakció nevében ezt a határozati javaslatot teljes mértékben támogatjuk. Nem akarok azonban ünneprontó lenni, de fel kell tennem a következő kérdést jelen vagy nem jelen lévő képviselőtársaimnak, elsősorban a Fidesz-KDNP kétharmados soraiban ülő előterjesztőknek, Szabó Tamás, Pócs János, Fazekas Sándor, Varga Mihály, Boldog István, Fejér Andor, Bene Ildikó, Sági István, Szalay Ferenc, Varga István és Balla György képviselőtársamnak. 2011 májusában beterjesztettem Farkas Gergő jobbikos képviselőtársammal a Rákóczi-szabadságharc és -emlékév megünnepléséről, emlékezetéről szóló határozati javaslatot. Ugyan ez még akkor a bizottságban kapott támogatást a nemzeti együttműködés jegyében, a kétharmados kormánypárti Fidesz-KDNP-többség leszavazta. Majd az idén beterjesztettem egy másik határozati javaslatot, a 907-es pozsonyi csatának emlékévvé nyilvánításáról, ugyanez lett vele a helyzet, ugyanez történt vele, ugyanez lett a sorsa: a kétharmados Fidesz-KDNP-kormánytöbbség leszavazta. A kérdésem csak annyi lenne, hogy miért.

Köszönöm, elnök úr, a türelmet, figyelmet, és erre a kérdésre, ha lehet, akkor várnék most egy választ. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)