Felszólalás adatai
136. ülésnap (2011.11.17.), 246. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Aradszki András (KDNP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:12 |
Felszólalások: Előző 246 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A mai költségvetési vita során az MSZP okkal vagy ok nélkül kifogásolta azt, hogy nem beszéltünk az ő alternatív költségvetésükről. Azt kell mondanom, hogy összességében azért ezt megvitattuk. Ugyanis a vele szemben álló, a kormány által benyújtott költségvetést minden ellenzéki párt, a Jobbiktól kezdve az MSZP-n át az LMP-ig megvitatta, és ez a vita önmagában véve egyfajta bírálata volt az MSZP alternatív költségvetésének, amely, meggyőződésem, hogy nem szolgálná elfogadás esetén azt a kilábalást, azt az utat, amin a magyar gazdaság és a magyar nemzet az elmúlt egy év alatt elindult.
De ami ennél sokkal fontosabb, hogy ezt a költségvetési tervezetet, amit ők benyújtottak, ezt az alternatív költségvetési tervezetet ők maguk sem gondolták komolyan. Ennek jelzésére, illetve igazolására hadd mondjam el, hogy a költségvetési bizottságban csak egy szocialista képviselő képviseltette magát akkor, amikor az MSZP alternatív költségvetési javaslatát vitatták meg. Veres János képviselő úr volt ott, más szocialista képviselő nem vette a fáradságot, hogy beállva a költségvetése iránti harcba, megvitassa, kifejtse véleményét, és próbálja meggyőzni a költségvetési bizottság tagjait az alternatív költségvetésük helyességéről. (Boldvai László: Most itt vagyok.) A helyzetet még tovább súlyosbította az a tényező is, hogy amikor a szavazásra került sor, akkor Veres János is eltávozott a költségvetési bizottságból, tehát a szavazásával sem támogatta annak idején az alternatív költségvetésük elfogadását.
Úgy gondolom, hogy mindezek alapján tényleg helyes és arányos mértékben tárgyaltuk meg a Szocialista Párt alternatív költségvetési javaslatát.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Gőgös Zoltán közbeszól.)
Felszólalások: Előző 246 Következő Ülésnap adatai