Felszólalás adatai

HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt azt a mondandómat, amelyre felkészültem, elmondom, hadd reagáljak itt az előbb elhangzottakra, hiszen egy érdekes párbeszédnek, illetve szembenállásnak lehettünk szem- és fültanúi az autópálya-építéssel kapcsolatban. Miniszterelnök úr és frakcióvezető úr vitába keveredett annak okán, hogy vajon el lehet-e már jutni Horvátországba azon az autópályán, amit egyébként roppant drágán építünk meg, és nem ez volt a célja.

(10.40)

Ha így gondolkodnak a nagy pártok vezetői az autópálya-építés lényegéről, hogy el lehet-e jutni az Adriára, ami meglehetősen nehéz helyzetbe hozza a Balaton-parti vállalkozók sokaságát, akkor nagy baj van. Autópályákat azért építünk, hogy a magyar gazdaság - benne az idegenforgalom - szereplői is jobb helyzetbe kerüljenek. Ajánlom ezt mindkettőjük figyelmébe, mert tulajdonképpen a nagy áldozatokat ezért vállaljuk.

Az elmúlt egy esztendőre visszatekintve: az elmúlt egy esztendő nagy kérdéseket vetett föl. Indokolt volt a kormányváltás, a Magyar Demokrata Fórum úgy véli; és szemben a Fidesszel mi nem a program végrehajtását kértük számon a kormányon, hanem megalakulása óta következetesen arra kértük, hogy ezt a rossz programot, amivel ugyan a választást meg lehetett nyerni, de az országot abból a meglehetősen nehéz gazdasági helyzetből kimozdítani vagy a versenypozícióit az európai uniós csatlakozást követően javítani lehetne-é, arra bizony ez a program nem volt alkalmas. A kérdés az volt, hogy a kormányváltást követően az új kormány és miniszterelnök úr tud-e váltani és tud-e ezekre a kérdésekre válaszokat adni. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor a kérdés úgy is feltehető, hogy vajon ki tud-e pártja fogságából a mindenkori miniszterelnök szabadulni, és meri-e azt tenni, amit a gazdasági kényszerek megkövetelnek, és ami a versenyképesség javítását jelenti.

Visszatekintve az elmúlt egy esztendőre azt kell megállapítanunk, hogy ez nem sikerült. Ugyanúgy, ugyanazon a pályán, ugyanazon a vágányon vagy úton halad az új kormány, mint amelyiken az előd, az az előd, amelyik tulajdonképpen nem tudta az előbb felvázolt célokat elérni vagy a reményt kelteni, hogy eléri; a mostani kormány sem tudja.

Ha megnézzük a mutatókat, akkor azt látjuk, hogy az államháztartás hiánya, a költségvetés hiánya, az összes negatívum ugyanúgy jelen van, mint ahogy jelen volt az előző kormány idején is. Az a kontroll, ami az államháztartás felett elveszett, az előző kormány elvesztette, a mostani kormány sem tudta visszaszerezni, a helyzet nem javult. Retorikában valóban bátrabb, valóban élénkebb a mostani kormány és annak miniszterelnöke, de a tettek és a kijelentések, a szavak nem nagyon tükröznek harmóniát.

Adóreformról, adócsökkentésről van szó. Az adórendszer reformjához úgy nyúlni - mert az adórendszer egy nagy rendszernek egy részeleme -, hogy ennek a nagy rendszernek a többi elemét változatlanul hagyjuk, ez meglehetősen kétes kimenetelű vállalkozás. Ahogy ezt én már tegnap elmondtam, a költségvetési törvény benyújtásakor világossá vált számunkra, hogy ez a mostani adócsökkentés sokkal inkább a választási ígéretek halmazába sorolható, mint megalapozott intézkedésnek minősíthető, hiszen az a közel 300 milliárd forintos bevételkiesés, amit az adócsökkentés jelent, nem jelenik meg a költségvetésben, nem jelennek meg olyan források, amelyek a bevételcsökkenést kompenzálnák. Egyszerűen felelőtlen dolog így belevágni a választást megelőző esztendőben adóreformba. Ezt sokkal átgondoltabban, az államháztartás reformjával együtt kellene megtenni.

A miniszterelnök úr a bátorságról beszél, és bátorság bizony ahhoz kellene, hogy a 820 ezer közalkalmazott - akik ugyanilyen létszámban vesznek részt a közös munkánkban - létszáma vagy csökkenjen, vagy a rendszer struktúrája változzon meg, mert a jelen kormány egyszerre produkálja a nagyon nagy szűkösség és a pazarlás tényét.

Mondok erre egy példát: 820 ezren dolgoznak, és túlfoglalkoztatottság van e területen, de azért az európai uniós mezőgazdasági támogatások jelentős részét döntés nélkül kellett elutasítani, mert nem volt olyan, szakmailag felkészült apparátus, amely ezeket a döntéseket határidőre és kellő szakmai megalapozottsággal el tudta volna végezni.

Sokat beszélt a miniszterelnök úr és sokat beszélt Kóka miniszter úr is arról, hogy az Európai Unió átlagát milyen mértékben meghaladó gazdasági fejlődés tanúi lehetünk hazánkban. Ez igaz, ha az Európai Unió átlagát vesszük. De ha a csatlakozó országok átlagát vesszük, akkor azt látjuk, hogy ott már erősen lemaradunk.

Aztán ha megnézzük azt, hogyan tudtunk forrásokhoz jutni az európai uniós csatlakozást követően, hiszen ez az időszak is az ön kormányának idejére esik, akkor azt látjuk, hogy bizony itt is meglehetősen nehéz helyzetbe kerültünk. Azt eldöntötte az Európai Bizottság szeptember 22-én, hogy nem voltunk nettó befizetők. Pontosan ugyanannyi pénzt sikerült többletként elkönyvelnünk, mint amennyit 2003-ban, mint amikor még nem voltunk csatlakozott ország, és csak előtámogatásban részesültünk. A plusz mindösszesen 1 milliárd 125 millió forint. Bizony, ha összehasonlítjuk, hogy a többi csatlakozó ország lehetőségeihez képest mi hogyan éltünk ezekkel, akkor azt kell látnunk, hogy lemaradtunk és leszakadtunk.

Az a baj, hogy a miniszterelnök úr valószínűleg ugyanazzal az attitűddel vágott a miniszterelnöki munkának, ahogy vállalkozói tevékenységét folytatta - pedig az sikeres volt, hála istennek -, de a Magyar Köztársaság nem részvénytársaság. A Magyar Köztársaságot nem lehet részvénytársaságként kormányozni, különösen nem úgy, ha ez az attitűd egy kicsit megrogyik, és az átlagosnál szociálisan érzékenyebb vállalkozó vezetné ezt a részvénytársaságot, mert ez a részvénytársaság akkor sajnos tönkre fog menni.

Sokkal felelősebben, sokkal meggondoltabban kellene azokra a gazdasági folyamatokra hatással lenni, amelyek nem az elosztást preferálják, amelyek nem arról szólnak, hogy azt a pénzt, amit még meg sem termeltünk és meg sem kerestünk, hogyan fogjuk elosztani, hanem az elosztható pénzek forrásait kell biztosítani.

Arra kérném a kormányt, hogy a következő nyolc hónapban, ami a választásokat megelőzi - és tudom, hogy nagy a kísértés, hiszen a választásokat megelőző időszakra ez jellemző -, fordítson sokkal több energiát arra, hogy a magyar gazdaság szereplői, a hazai kis- és középvállalkozók, akik a munkahelyek 60 százalékát teremtik és biztosítják az országban, akik a GDP jelentős részét produkálják - 60 százalék körüli részét -, azoknak a versenyhelyzetén, a pozícióin javítson.

Megvannak rá az eszközei, megvannak rá a lehetőségei, és ezek nem csak materiális eszközök. Az adminisztráció könnyítésével, a piacra jutás lehetőségének fokozottabb biztosításával, a hazai piac olyan jellegű védelmével, amelyet az Európai Unió is elfogad, a magyar kis- és középvállalkozók pozícióját, versenyhelyzetét javítani tudnánk. És még egy nagyon fontos szempont: az eurózónához való csatlakozás időpontjáról való lemondás óriási hiba. Bátorság kell ehhez is, hogy vállaljuk ennek a nehézségeit, ha már idáig nem volt ez olyan nagyon fontos szempont. Magyarország és a magyar kormány szavahihetőségéről van szó. Annyi dátum hangzott el az utóbbi időben, hogy pozícióinkat, a magyar nemzet, a magyar gazdaság pozícióit fogja rontani, ha a kormány változtat ezen az álláspontján. Az eurózónához való csatlakozás a magyar gazdaság fejlődése szempontjából elengedhetetlenül fontos.

Arra kérem a kormányt és a miniszterelnök urat, hogy a következő nyolc hónapot a források megteremtése fontosságának figyelembevételével erre fordítsa, mert választás lesz Magyarországon. Kormányok jöhetnek, kormányok mehetnek; a baj az, hogy az ország lakossága egyre rosszabb helyzetben van, egyre rosszabbul érzi magát. Jó lenne, ha végre azt éreznék, hogy a politika róluk és értük szól.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiban.)