Felszólalás adatai

DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ha ebben a mederben folyt volna az egész költségvetési vita, mint ami az elmúlt egy órában ebben a Házban történt, akkor talán jutottunk is volna valamire. Sajnos - végigültem majdnem a teljes három napot - kevés olyan hozzászólás hangzott el, akár az ellenzék részéről, mint ma Pokorni Zoltán két hozzászólása. Most nem akarom a saját miniszterelnökünket dicsérni, mert lehet, hogy az elmúlt egy órának ő adta meg az alaphangját azzal a hozzászólással, amit elmondott a parlamentben.

Valóban jó lenne a költségvetési vita során is lényeges és fontos kérdésekről beszélnünk, akár vitatkozva is, mert az teljesen természetes, hogy eltérőek a vélemények. Mi elkövettük azt a hibát, hogy a választások előtti évben is benyújtottunk költségvetést. Nem kétéves költségvetést fogadtunk el az elmúlt évben, mert úgy gondoltuk, hogy minden évben változhat a helyzet, és lehet, hogy módosítani kell. Így is van. Még az utolsó pillanatban is módosítani kellett a beterjesztett költségvetésen. És talán abban is egyetértettünk, hogy keskeny az az út, amin most a Magyar Köztársaságnak mennie kell. Keskeny az út, ha valóban az eurót is minél hamarabb be akarjuk vezetni. Vagy ha nem is az euró bevezetéséről beszélünk, csak arról, hogy le kell csökkentenünk a költségvetési hiányt és a fizetési mérleg hiányát, mert ez - euró ide vagy oda - alapvető létszükséglete az országnak.

Ezen a keskeny úton meg kell találnunk közösen a legjobb megoldást. Akkor lehetne a legfontosabb ügyekre koncentrálni, ha néhány elemét a társadalmi-gazdasági életnek kivennénk a politikai célkeresztből. Nagy örömmel hallottam, és ezért is fontos számomra, hogy Pokorni Zoltán azt mondta, hogy a nyugdíjrendszer átalakításában tulajdonképpen egyetértünk. Egyet már kivettünk. Erre azt tudjuk mondani most is és a következő választáson is, hogy itt nincs különbség a két párt között. Azt gondolom, nagyon fontos lenne, ha még néhány elemet kivennénk belőle, ha valóban leülnénk, és ki tudnánk venni az önkormányzati finanszírozást - mert ez 15 éve nincs megoldva -, ha valóban leülnénk, és meg tudnánk oldani az egészségügy átalakításának legfontosabb kérdéseit, és nem tekintenénk ezt demagóg politikai viták tárgyának.

De van néhány olyan elem, ami meg fog maradni a következőkben, és valószínűleg itt állnak közöttünk, és azt hiszem, ez így természetes. Meg fog maradni a családtámogatási rendszer. Nekünk továbbra is az a véleményünk, hogy a korábbi családtámogatási rendszer legjobban a leggazdagabbakat támogatta, hiszen ők tudták a teljes adókedvezményt igénybe venni - a háromgyerekeseknél ez 42 ezer forintot tett ki havonta -, és a legrosszabbul az járt, aki kiesett a rendszeres gyermekvédelmi támogatásból, mert elment dolgozni, túlesett a határon, és attól kezdve nem tudta még visszaigényelni az adót, de már nem kapta a rendszeres gyermekvédelmi támogatást. Ez volt a legigazságtalanabb része. Most ilyen ebben az új rendszerben nem fordulhat elő.

Még egy elemre, azt hiszem, sokáig a vita tárgyaként fogunk tekinteni: az iskolákra. A miniszterelnök úr nem azt mondta a nyilatkozatában, hogy minden kisiskolát fenn kell tartani. Azt mondta, hogy az óvodákat és az első négy osztályt jó ott megtartani, ahol közel vannak a gyerekek a szülőkhöz. És ez a mi alapvető véleményünk. Úgy gondoljuk, hogy az első négy évben a gyerekeknek hozzá kell szokni az iskola légköréhez, meg kell szokni az iskolát. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De a második négy évtől kezdve már a tudás megszerzése a fontos, és azt hiszem, ezen még sokat fogunk vitatkozni.

Összességében, azt mondom, hogy ez a költségvetés jó szándékú (Az elnök ismét csenget.) és tisztességes, ezért mi továbbra is támogatni fogjuk. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban.)