Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BÁNYAI GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita ahhoz képest, amit vártam, pozitív, és úgy érzem, hogy minden parlamenti képviselő, aki itt maradt, ért a vidék fejlesztéséhez. Úgy van ez, mint a focival, hogy szinte mindenki ért hozzá. De amellett, hogy az lett volna a mai vitanap címe, hogy a magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépések, ez ügyben mindannyiunknak vannak hiányai, hogy erre nem kaptunk kellő választ. Az odaszúrásokon kívül sok mindent nem tudtunk hozzátenni, de jelzem, hogy ebbe a hibába én is beleesek.

Egy dolgot viszont szeretnék nem felróni, csak Harangozó Gábornak volt egy megjegyzése az előző rendszerrel kapcsolatban. Kicsit könnyes szemmel mondta, hogy az mennyire jó volt a vidékfejlesztésnek és a vidéknek. A nagyapám másképp emlékezne arra a korszakra, ha még élne. Ő már tíz esztendővel ezelőtt meghalt, de ő mindenét elvesztette abban a vidékfejlesztésben. Amikor annak idején fiatalemberként hazajött a hadifogságból, mindent elvettek tőle. Ő másképp látta ezt a vidékfejlesztést. (Harangozó Gábor István: Én nem erről beszéltem.) Csak jelzem, hogy mi a véleményem. 43 év után már ő is úgy látta, hogy nem is volt olyan rossz ez a rendszer. (Gőgös Zoltán: Nem volt olyan rossz az a rendszer.) Bocsánat, én arról beszéltem, hogy a nagyapám másképp látja, ha még élne, elmondaná, hogy neki nagyon rossz volt az a vidékfejlesztés, amit abban a rendszerben tapasztalt. De egyébként lehet, hogy a legtöbb dologban egyet fogunk érteni.

A legnehezebb kérdés sok minden más mellett persze az, hogy Magyarország vidéki térségeit milyen úthálózattal lehet elérni, illetve a közlekedés szempontjából milyen lehetőségek voltak, mentek el vagy talán lesznek a következő időszakban. Erről szeretnék pár szót mondani. Megdöbbentő számokat lehet látni, olvasni vagy tapasztalni, ha közlekedünk. Állami kezelésben 31 805 kilométernyi út van. Az hagyján, hogy ez a szám szép nagy, de mellette van 167 500 kilométernyi önkormányzati út. E kettőnek az átlagéletkora 35-40 esztendő. Ez a kettő együtt majdnem ötször körbeéri az Egyenlítőt. Nem beszélve arról, hogy ebben a bődületes útrendszerben, ahogy Sallai R. Benedek képviselőtársam is elmondta, 15 ezer kilométer azonnali felújításra szorul. De még egyszer mondom, hogy azok az utak körülbelül 40 éve nem kaptak semmilyen komolyabb felújítást, állapotjavítást.

Emellett Magyarországon van egy 7600 kilométernyi megmaradt vasúti hálózati rendszer, amelynek az elmúlt hét-nyolc-tíz évben indult meg a rekonstrukciója, ahol van még mit tenni. Az elővárosok mellett én mindenkit biztatok arra, hogy jó lenne, ha a vidéki térségekben is több vasúti felújítás, illetve vasútikocsi-korszerűsítés lenne. Ennek már vannak jelei számtalan helyen, a Stadlernak is köszönhetően vadonatúj járművek, kocsik és vonatok járnak a vidéki térségekben is ott, ahol erre a pálya alkalmas.

Azt is tudjuk, hogy a gyorsforgalmi úthálózatunk nagyon szép fejlődésnek indult a 2000-es évek elején, és ma már 1804 kilométernyi autópálya, illetve gyorsforgalmi út áll rendelkezésre. De ez azt is jelzi, hogy nagyon sok pénzt költöttünk arra, hogy a Magyarországon átrohanó tranzit érdekében építsünk rengeteg utat, ami nekünk is jó, csak a magyarországi úthálózat felújítására nagyon kevés forrás állt korábban rendelkezésre.

Volt-e áttörés, ez elégséges-e? Mindig mindenki azt mondja, hogy a burkolati hibák javítására szánt forrás kevés, de tisztelettel jelzem, hogy Magyarországon a hazai és uniós, de most már inkább csak a hazai forrásoknak köszönhetően ebben az esztendőben 1100 kilométer út lesz felújítva. Ez persze kevés, mert ha ilyen tempóban haladunk, akkor az a 15 ezer kilométernyi úthálózat, ami azonnali felújítást igényel, 10-14 év múlva lesz befejezve, és lehet, hogy lesz olyan útszakasz, ami már nem tekinthető közútnak. De ez is jelentős lépés, hogy egy esztendőben eljutottunk 50 kilométer gyorsforgalmi út építéséig, 200 kilométer főútfelújításig, 1100 kilométer mellékút-felújításig ‑ tehát összesen 1350 kilométer mértékben ‑, nagyon jelentős forrásokat igényel a költségvetéstől. Ez 150 milliárd forint ebben az esztendőben. Ha mindenki azonnali eredményt akarna elérni, akkor a következő évben vagy években évente 1500 milliárdot kellene költeni közútfejlesztésre, hogy legalább a legrosszabb utakat felújítsuk. Csak a költségvetési lehetőségek és a fantázia szab határt annak, hogy ki hogy szeretne, milyen sebességgel utat építeni. De jelzem, ilyen mértékű útfejlesztési csomag, ami előttünk van ebben az évben és lesz a jövő esztendőben, még nem volt.

Nagyon kiemelkedő döntés, aminek nagyon sok megyei jogú város, köztük Békéscsaba, Salgótarján és Eger is örülni fog, ha eljutunk hozzájuk a gyorsforgalmi utak építése végén, hiszen hazánk 2022-ig ezer kilométernyi gyorsforgalmi út építésébe fog belekezdeni, és több mint a fele már hazai költségvetési forrás, hiszen az Európai Unió 2013 után nem támogatta a közútfejlesztésnek főleg az alsóbbrendű útépítési-felújítási programjait, azt mondták, hogy kaptunk rá eleget. De a gyorsforgalmi utak építése is 2006-13 között elmaradt, míg ezzel szemben Romániában nagymértékű uniós forrást vontak be az autópályák építésébe. Nálunk ez elmaradt, és a PPP-konstrukció volt a legfőbb építési forrás, miután a mai napig 240 milliárdot fizetünk évente a PPP-konstrukciók törlesztésére.

Az utakkal kapcsolatban el kéne mondanom, hogy a kerékpárút-építések mértéke ‑ amelyek ma már nemcsak a szórakozást, a turisztikát, hanem sok esetben munkába járást is támogatják ‑ rendkívüli módon nőtt.

Ha úgy vesszük, hogy minden út mellé lehetett volna kerékpárutat építeni, akkor legalább 35 ezer kilométernyi kerékpárúttal kellene rendelkezni. De az, hogy öt év alatt képes volt az ország 1200 kilométert meghaladó hosszban építeni kerékpárutat, az kiemelkedő. Ennek a tempóját lehet, hogy fokozni kell, de ennek a forrásoldalára is nagyon kemény hazai költségvetési pénzeket kell majd befektetni, hiszen az Európai Közösség ezt már nem fogja támogatni.

(20.30)

Amit szeretnék itt még megjegyzésként elmondani, nem a vitát akarom esetleg fokozni vagy vitatkozni mindenáron mindenkivel, a munkahelyteremtés fogalom kimondása sokak részéről megjelent a vitában, mondandójában. Ez minden politikus számára nagyon jó fegyver, revolver, ha éppen úgy látja, hogy a másik oldal ezt nem jól végzi. Kérem szépen, a munkahelyteremtéssel kapcsolatos döntés egy vállalkozó részéről, hogy 1, 10, 100 vagy 200 főt, vagy akár több ezer főt foglalkoztasson, az nem megy egyik napról a másikra, ki sem lehet kényszeríteni. Még az adórendszerrel sem nagyon lehet kikényszeríteni.

Számtalan ügyet tudok a saját tapasztalatomból, korábbi képviselői mivoltomból, meg a napokban is látom ezeket. Egy komoly cég, tudnék sorolni neveket, de majd egyszer talán mód lesz rá, ha reklámot is kell nekik adnom, hogy hogyan döntöttek, mondjuk, arról, hogy fölvegyenek majdan 350 embert, és elköltsenek 13 milliárd forintot egy feldolgozó építésére. Hiszen az élelmiszeripar fejlesztése a vidék egyik megmaradási záloga. Hát, ’13-ban döntötte el a vállalkozó, hogy gondolkodik rajta, és ’18 vége lesz, tehát több mint öt év eltelik, mire a beruházás megvalósul, és be tudja kapcsolni valaki a zöld gombot, az indítógombot, hogy induljon az első jószág levágása.

Óriási idő kell, míg egy vállalkozó a tőkét összeszedi, a támogatást megszerzi hozzá, a hiteleket le tudja a bankokkal tárgyalni, és mellette pedig az építéssel is rengeteget kell bajlódnia. Tehát az, hogy munkahelyteremtést kérünk számon minden kormányzati ciklusban minden kormányon, helyes, de azt tudni kell, hogy ez nem gyerekjáték. Én magam már láttam ezt.

Van egy vállalkozásunk a választókerületben, nem akarok mindenáron a településre hivatkozni, hogy én honnét jöttem, de ha már mindenki elmondta, akkor Kiskunhalas és Jánoshalma közötti településrészről van szó. Van egy magyar traktorgyártást elindítani, újraindítani szándékozó cég, családi vállalkozás. Hét éve kezdte el tervezni azt, hogy a Dutra traktor magyarországi újragyártását elindítsa. Az idén év végre készülnek el az összes engedéllyel, hogy elkezdhesse. De irgalmatlan munka lesz számukra, hogy ennek a régi magyar traktornak a modern konstrukcióját magyar technológiával, magyar know-how-val, tudással megerősítve a piacon el is tudja adni. Hiszen a versenytársak rendkívüli módon erősek, illetve a keleti szektorból, a keleti országokból, Ázsiából és Belorussziából számtalan gép érkezik, ami lehet, hogy olcsóbb, mint a magyarországi gépek.

Szóval, irgalmatlanul nehéz egy komolynak tűnő céget is, egy traktorgyártó agráripari üzemet, egy agrárgépeket gyártó üzemet létrehozni. Szükség van rá, mindenki tudja, hogy kellenek a gépek, pláne magyar gép magyar munkaerőtől elkészítve, valószínűleg sikeres projekt lehetne, de irgalmatlanul nehéz lesz elérni ott is azt, hogy emberek százai jöjjenek újra dolgozni, nemcsak azért, mert kevés a munkát vállalni kívánó honfitársunk, hanem egyszerűen irgalmatlan munka eljutni egy új munkahely megteremtéséig is.

Elhangzott az élelmiszeripar fejlesztése. Igen, itt ne felejtsük el, hogy a 2004-es csatlakozás után Magyarország gyakorlatilag föladta szinte teljesen az élelmiszeriparát, mondhatni, ami vidéki kisebb térségekben megvolt még. Mindenki a növénytermesztésbe fektette azóta a pénzét, és ennek az a következménye, hogy micsoda nagybirtokok jöttek létre az országban. Óriási hibát vétettünk, amikor hagytuk, hogy a magyar élelmiszeripart fölszámolják, mindenfajta támogatásért.

Csak egy példát, amiben talán Gőgös képviselő úr is megerősít. Amikor volt a diverzifikációs program 2004 után, a cukoripar megszüntetése érdekében kaptunk 21 milliárd forint támogatást az Európai Közösségtől, hogy kifizessük a gazdákat meg az angol, amerikai cégeket. Na most, a kabai cukorgyár újraindítása 100 milliárd forintba fog kerülni, ha valaki ezt egyszer megcsinálná. Tehát 21 milliárdért odaadtuk a magyar agrárium aranytojást tojó tyúkját, és ezt sikerként könyvelték el a gazdák, hiszen kaptak támogatást egyszeri alkalommal, és utána szinte vége lett.

A másik, hogy a szövetkezésekről szó esik. Én tagja voltam már három szövetkezésnek, nem voltam egyikben sem vezető, amelyiket tönkretették az orrom előtt, és kilopták a pénzeinket. Nagyon nehéz a magyar embereket rávenni ma már arra, hogy szövetkezzenek, hiszen minden eresztékében ropog ez a rendszer. Most éppen olvastam egy nagyon régi írást, hogy még a ’30-as években, a múlt század elején is, meg még egy századdal korábban, annak a vége felé mindenki Dániába járt tanulni, hogy is kéne a dán módszereket alkalmazni.

A mai napig járunk Dániába, és semmit nem tudtunk megvalósítani belőle. Egyszerűen nem vagyunk rá alkalmasak. Vagy nem tudom, mi van velünk, magyarokkal, de mi a szövetkezésbe csak belebukunk, és vagy erőszakkal, vagy másképpen tartanak bennünket ott. Hogy ezt hogyan lehetne fentről vagy alulról megszervezni, nagyon nehéz. Példákat tudok felhozni, hogy mennyire nehéz egy klasszikus európai minőségű tészt, termelő-értékesítő szövetkezetet létrehozni.

Igaza van Sneider képviselő úrnak, bocsánat, alelnök úrnak, hogy a turisztikai fejlesztéseket hozza elő, ezen belül is a termálturizmust. Ez egy óriási lehetőség Magyarország számára. Csak jelen pillanatban a struktúra úgy alakult, hogy amikor volt az első fejlesztési időszak, abban volt rengeteg forrás a termálturizmusra és a spák, fürdők fejlesztésére. Ezt ma már nem engedélyezi az Európai Közösség, de ha valamit tényleg kellene a turisztikában fejleszteni, ez igenis beleférhet. De csak akkor, ahogy ön is mondta, hogy marketing nélkül az égvilágon semmit nem érnek ezek a fejlesztések, nem beszélve persze a szálláshelyfejlesztésről és egyéb fejlesztésről. Rengeteg minden van hátra, de ne felejtsük el azért, hogy a magyar történelem és kultúra is nagyon sok külföldit vonz Magyarországra, nem csak a fürdőkre kell majd koncentrálni. De igen, igazuk van, ebben is nagy jövő van. Magam is ezt hiszem, és már láttam ennek sok-sok pozitív eredményét.

Egy érdekes dolgot elmondanék, hogy azért lássuk, hová jutottunk mi például Bács-Kiskunban. 2003-ban még 289 ezer termelő élt, persze voltak az őstermelők is sokan, akiket megemlített itt Teleki képviselő úr. Voltak a nagyobb meg a kisebb gazdaságok. De ez 2010 elejére 29 800-ra csökkent le. El kellett volna némulni a teremnek, csöndnek kéne lennie. Tizedére zuhant Bács-Kiskunban az agrártermelők száma, kevesebb mint hét esztendő alatt. Az európai uniós csatlakozástól nem ezt vártam én magam sem, hogy ez így fog történni. Ez történt, eltűnt a termelők 85-90 százaléka, és ez brutális.

Az elvándorlás is szóba jött, bántólag is, meg valaki részéről komolyabb érvekkel is alátámasztva, hogy mi miért van. 2004 májusa után, akkor Bácsbokod a választókerületemhez tartozott, abban az évben 56 fiatal meg idősebb honfitársunk ment ki, mert ki lehetett menni már Nyugat-Európába, és otthagyta a falut. A következő évben megint körülbelül ennyi ember ment el. Sokan ezt várták az európai uniós csatlakozástól, hogy a szabad munkaerő-áramlásnak helye van, és menni akarnak. Mentek is, pláne, akik német ajkú vidékekről származtak.

Az elvándorlás egyébként a mértékét tekintve az ország szegény térségeiből mindig megvolt Nyugat-Európába is. A mi térségünkben, csak jelzem, 1990-ben 48 ezer szavazópolgár volt az akkori választókerületünkben, Bács-Kiskun 10. választókerületében, Bácsalmás körzetében. Ez lement 33 ezerre 2006-ig. Tehát brutális mértékű volt a rendszerváltás óta az elvándorlás. Ezt lehet ragozni minden irányban, de szerintem ezt nem tudtuk elkerülni. De még mindig jobban állunk, mint a románok vagy a lengyelek.

És a sort zárnám, megköszönve a figyelmüket lassacskán. Teleki képviselő úrnak szeretném elmondani, ha itt lenne, de tolmácsolják neki, hogy nagyon szívesen várnám Kiskunhalasra. Nagyon komoly felzárkóztató programot indított a helyi önkormányzat, a helyi szakképzési központban, centrumban nagyon komoly számban roma, cigány lányok és fiúk tanulnak, szereznek képzettséget. Ne felejtsék el, ma már két szakmát is lehet egy 18 év körüli magyar fiatalnak ugyanabban vagy másik iskolában az első megszerzése után úgymond ingyen, nappali körülmények között megszereznie, még nem felnőttképzésben. Tehát a kapuk nyitottak.

A szakképzési rendszer szerintem jobb, mint volt. Egy hibát követtünk el mi, magyarok összesen, amikor 2003 tájékán úgy hívták az oktatási minisztert, hogy Magyar Bálint, aki szétverte a magyar szakképzési rendszert annak idején. Ez ősbűne a magyar politikának. Megköszönöm figyelmüket, higgyék el, nem volt a vita értelmetlen. Köszönöm, hogy engem is meghallgattak türelemmel. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)