Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár előttünk egy látszólag szigorúan szakmai javaslat fekszik, és a felvezetőből is mintha az derült volna ki, hogy kormánypárti képviselőtársaim, államtitkár úr szigorúan pénzügyi-gazdasági-szakmai jellegű javaslatként kezelik, azért engedjék meg, hogy a vita kereteit egy kicsit szélesebb tárjam a tekintetben, hogy azért mégiscsak 2012-ben Vlagyimir Putyin orosz elnök élesztette újra az egykori KGST-banknak is nevezett, most Nemzetközi Beruházási Bank néven futó intézményt, amiről egyébként beszélünk, és amivel önmagában egy pozíció felvétele lehetne a kapcsolódási pont, tehát az, hogy Magyarország, a magyar kormány meghatározza saját pozícióját a pénzügypolitika tekintetében, akár a gazdasági beidegződései tekintetében, hiszen adott egy uniós tagság, adott, mondjuk, az Európai Fejlesztési Bank és hálózata, és itt adott egy másik hálózat. Nyilvánvaló módon egy találkozási pont jön létre; ez nem feltétlen töréspont. Én el tudom fogadni azt, hogy adott esetben diverzifikálni kell a portfóliót, vagy több lábon kell állni, ezzel a világon semmi probléma nincsen. De pusztán szakmai és pénzügypolitikai kérdésként kezelni azt, ami előttünk fekszik, úgy gondolom, hogy felelőtlenség lenne, és nem is felel meg teljes mértékben a valóságnak. Magyarország 2015-ben  a dátum fontos  csatlakozott az orosz dominanciával működő bankhoz, és látjuk, hogy ez az intézmény még mindig kisebb szereplőnek számít a nemzetközi piacon, tehát nem mérhető még uniós, idézőjeles riválisai súlyához, azért mindenképpen politikai üzenetet hordoz az, hogy Magyarországra kerülhet, kerül a székhelye, itt végül is egy utolsó megerősítő gesztusról, egy utolsó simításról van szó.

Azt is el szeretném mondani, hogy amikor államtitkár úr indokol, vagy fideszes képviselőtársam vezérszónokit mond, akkor bizony itt nagyon fontos dolgokra hívják fel a figyelmet. Egyrészt említette államtitkár úr, hogy mindez egy elismerés Magyarország, a magyar pénzpiac számára, képviselőtársam pedig arra utalt, hogy olyan helyre helyeznek egy ilyen székhelyet, ahol feltételezése szerint erős a gazdasági növekedés. Nyilván nem szeretném egy makrogazdasági vita irányába eltolni ezt a nagyon rövid és technikainak tűnő diskurzust, de azért azt szeretném megjegyezni, hogy ha ez lett volna az elsődleges szempont  már a gazdasági növekedés fenntartható mivolta, alátámasztott volta vagy akár valós jellege , akkor nem feltétlen Budapestre esett volna a választás. Hiszen a makroszámok egy része jó  én ennek örülök, tehát nehogy azt higgyék, hogy ellendrukker vagyok, mert nem , de azt is látom, hogy itt bizony három forrásra támaszkodik ez a növekedés: voltak korábbról, akár 2010 előttről áthúzódó hatások, vannak előre felhasznált, mondjuk, uniós forráslehetőségek, amelyekkel élt is az Orbán-kormány, és vannak a saját forrásai, amelyeket jól vagy rosszul, de felhasznált a saját, utóbbi két kormányzása és a mostani csonka, kevesebb mint egy év alatt. S azt látjuk, hogy ezen pótlólagos, nagyságrendileg 8-10 százaléknyi forrásbevonásból egy átlagosan 2,5-3 százalékos gazdasági növekedést tudott produkálni. Tehát beszélhetünk impozáns makroszámokról, mert bizonyos területeken vannak, más területeken nincsenek, de az egészen biztos, hogy a forrásbevonás arányához képest ez a bizonyítvány nem példás, ez a bizonyítvány nem jeles. Lehetne. Lehetett volna sokkal jobban csinálni, és ezt el is várjuk önöktől.

Ami viszont az egész dolog lényege: lényegében alternatív forrásokhoz szeretne hozzáférni az Orbán-kormány ezzel az előttünk fekvő lépéssel, hiszen látja azt, hogy az uniós forrástömeg vagy szűkül, vagy nem válik elérhetővé a korábbihoz hasonló szinten, sőt jelenleg bizonyos esetekben a fideszes oligarchaműveletek kapcsán most már nem is lehet támaszkodni ezekre a forrásokra, hiszen a magyar adófizetőkkel fizettetik ki azokat a számlákat, amelyeket nem lehetett igazolni az Unió felé.

S azt is láthatjuk, hogy itt lényegében olyan projektekhez szeretnének támogatáshoz jutni, forrásokat szerezni, amelyek irányába uniós forrástömeg nem érhető el vagy nem feltétlenül lenne elérhető. Különböző vasúti beruházások, infrastrukturális beruházások kapcsán ilyen szándékot már tetten értünk, amikor évtizedek alatt sem megtérülő közlekedési beruházást igyekeztek foganatosítani egyáltalán nem európai uniós tőke bevonásával. A mai napig nem tudjuk, hogy ezt miért szeretnék, miért szerették volna, és kinek éri meg mindez, de valakinek egészen bizonyosan. Jelen pillanatban pedig arról beszélünk, hogy még egy irányból kívánnának forrástömegre szert tenni. Szeretném hangsúlyozni, ez önmagában nem baj, viszont akkor egyértelműen artikulálniuk kell a mögötte húzódó politikai szándékot, az Unióhoz való viszonyukat, a távol-keleti tőkéhez való viszonyukat, adott esetben Oroszországhoz való viszonyukat, és így ez egy őszinte játékká tud válni, amiről az ellenzéki képviselő, az egyszeri, el tudja dönteni, hogy támogatja ezt a folyamatot vagy nem tudja támogatni. Ugyanakkor az a tiszteletteljes kérésem, hogy ne állítsák be az előttünk fekvő csomagot egy pusztán pénzügypolitikai, szigorúan száraz szakmai kérdésnek, mert egyáltalán nem az.

Még egy momentumra szeretném felhívni a figyelmüket. Az érintett bank, amelynek székhelyáthelyezéséről most szó van, több esetben is olyan vállalatokkal kötött szerződést Magyarországon, amelyek feltételezhető vagy pedig direkt módon a kormányzathoz kötődnek, és/vagy jelen vannak az orosz piacon is; nyilván ez is szempontként merülhetett fel.

(11.50)

De engem leginkább az érdekel, hogy ez a forrásbővülés vagy pótlólagos forrásbevonás kormányközeli jóbarátok cégeinek lesze jó, tehát ez az esetleges nyereség az ő frontjukon jelenike meg, vagy pedig a magyar nemzetgazdaság egészét képes gazdagítani. Azt kell hogy mondjam, ezt a kérdést nem lehet leszorítani pusztán a későbbi társaságiadó-befizetésekre, hiszen ha megvizsgáljuk a költségvetést, azt látjuk, hogy Magyarországon a fogyasztási típusú adóformákból rengeteg folyik be. Tehát a magyar lakosság áfaterhelése például brutális, a társaságiadó-bevételi várakozásoknál meg egy ilyen egészen szűk kis sávot látunk, ahol a különböző kedvezmények, multik számára biztosított kényeztető lépések következtében lényegében alig jelenik meg bevétel, tehát nyilván egy hasonló csatlakozás, székhelyáthelyezés, ebből adódó pénzpiaci plusz nem a magyar költségvetésben fog feltétlenül lecsapódni. Érdemes ilyenkor megvizsgálni, hogy ezek a pluszjelek akkor milyen dimenzióban, milyen szférában jelennek meg.

Hogy mennyire van szükség minderre, itt előttem van a Magyar Nemzet, egy nagyon szép reményű napilap. A kedvenc napilapom volt nagyon-nagyon sokáig; most a Magyar Időkkel történő összevonás után a jelene egy kicsit, nem akarok negatív jelzőket találni, de másfajta, mint a múltja. Azt kell hogy mondjuk, itt a gazdasági rovat vezető cikkében azt olvasom, hogy a magasabb adóbesorolással kedvezőbb feltételekkel tud a nemzetközi piacokról forráshoz jutni az állam. A pénzügyminiszter úr megerősítette: 2019-ben továbbra is a múlt év végén kiadott finanszírozási tervet követik, nincs tervbe véve devizakötvény kibocsátása. Egyébként általam támogatott módon a rekordalacsony kamatszintet próbáljuk tartani, és tartsuk is minél tovább, hiszen mondjuk, a devizahitel-károsultak számára egyáltalán nem mindegy, hogy mikor nyúlnak hozzá ehhez a rendszerhez, de egy ilyen idillinek lefestett kép mellett adódik a kérdés, hogy mi szükség van az előttünk fekvő csomag egészére.

Értem, hogy most ez egy utolsó simítás, de használjuk ki a vitát arra, beszéljünk arról, hogy Magyarországnak mi szüksége erre az egészre. Ha azt mondják, hogy alternatív forrásbevonási módozatokat kívánnak kimunkálni, akkor azt mondom, hogy ez egy legitim vitaalap, minden nemzetgazdaságnak szüksége van és szüksége lehet ilyenekre, csak nem ez hangzott el az indoklásban. Az hangzott el, hogy Magyarország számára ez mekkora elismerés, mennyire tartós és stabil a gazdasági növekedés. Nem akarok belekötni ennek számos pontjába, hiszen mondjuk, a munkaerőpiaci változásokba nagyon is bele tudnék kötni: több százezerre, 600 ezer fölöttire tehető azon statisztikailag szó szerint manipulált adatok és a mögöttük álló dolgozók száma, akik most szerepelnek foglalkoztatottként, a valóságban viszont semmi különbség nincs a korábbi helyzethez képest; idesorolom a diákmunkásokat, idesorolom a közfoglalkoztatottak egy jó részét, és idesorolom a külföldre vándorolt magyarok egy részét, akik a hazai munkaerőpiaci statisztikában szerepelnek részben. Tehát nagyon széles körű vitákat lehetne folytatni minderről.

Leszűkítve ezt a vitát, de mégis azért az önök által megfogalmazott kereteit egy kicsit tágítva arra kérem önöket, hogy Magyarország és a magyar kormány pozícióját tegyék egyértelművé, mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen üzenetet küldünk azon irányokba, akikkel szövetségi együttműködésünk fennáll. Magam mindig a magyar szuverenitás pártján álltam és annak a pártján, hogy a lehető legtöbb beruházást saját lábra állva, a saját gazdaságunkat erősítve, idézőjelben, kövessük el. Nem nagyon bízom abban, hogy Magyarország három-négyféle nagyhatalomnak kiszolgáltatva tudná megtalálni a pozícióit, sőt erősek a kétségeim e tekintetben.

Most a porfólió diverzifikálása folytán egy újabb lábat erősítenek, jelesül az orosz lábat. Adódik a kérdés tehát, hogy mik Magyarország Kormányának szándékai ezen világpiaci folyamatokat illetően, és mennyiben vehető komolyan az, hogy saját lábra szeretnék állítani a magyar gazdaságot. Ennek halvány nyomait észleltük, ugyanakkor a hatékonyságát legalábbis meg kell kérdőjeleznem. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)