Készült: 2024.05.31.23:09:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

198. ülésnap (2009.03.23.), 341. felszólalás
Felszólaló Dr. Avarkeszi Dezső (MSZP)
Beosztás igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 5:25


Felszólalások:  Előző  341  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Meg kell mondanom, hogy ez a zárszó egy egész kevéssel hosszabb lesz az előző kettőnél, de itt jóval több módosító indítvány született, és az általános vita is jóval tartalmasabb, részletesebb, hosszabb volt. Köszönöm mindazoknak, akik a vitában részt vettek, elsősorban az általános vitában.

Mint arra már annak idején az expozémban is utaltam, a tárgybeli törvényjavaslat célja egyrészről az, hogy az Alkotmánybíróság tavaly decemberben kihirdetett döntésének megfelelően azonos neműek számára létrehozza a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményét, márészről figyelemmel az élettársi kapcsolatok növekvő számára, a törvényjavaslat bevezeti az élettársi nyilatkozatok nyilvántartását az élettársi kapcsolatok bizonyításának megkönnyítése érdekében.

Ez utóbb említett jogintézmény lehetőséget biztosít arra, hogy akár azonos, akár különböző nemű nagykorú személyek közjegyző előtt közösen nyilatkozzanak kapcsolatuk fennállásáról. Köszönetemet szeretném kifejezni azért, hogy a javaslathoz az általános vita során több megfontolásra méltó észrevétel érkezett. A javaslatok kizárólag a törvényjavaslat bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó rendelkezéseit érintik, szám szerint nyolc indítvány. Ezek közül tartalmában a kormány többel is egyetért. Gusztos Péter és Donáth László képviselők több jobbító szándékú módosító indítványt készítettek.

A kormány tartalmában egyetért azzal a javallattal, amely arra irányul, hogy Magyarországon élő külföldi állampolgárok szélesebb körben létesíthessenek a magyar törvény szerint bejegyzett élettársi kapcsolatot. Ennek törvényi feltétele annyi, hogy lakhelyük Magyarországon legyen. Természetesen támogathatóak a szövegpontosító, a törvényjavaslat szövegét érdemben nem befolyásoló javaslatok.

Ugyanakkor a kormány nem tudja támogatni azt az indítványt, amely a bejegyzett élettársak házastársakhoz hasonló névviselési jogának biztosítását indítványozza. A korábbi, 2007-ben elfogadott törvény alapján sem illette volna meg a bejegyzett élettársakat ez a jog. Fontos hangsúlyozni, hogy a korábbi bejegyzett élettársi törvény tervezett, 2009. január 1-jei hatálybalépésére tekintettel már elkészültek a bejegyzett élettársi anyakönyvek, és ezek nem tartalmaznak bejegyezett élettársi névre való utalást.

A korábbi törvényhez igazodva fejlesztették a személyiadat- és lakcímnyilvántartás informatikai rendszerét is. A bejegyzett élettársi névre vonatkozó javaslat elfogadása egyrészről megfelelő új anyakönyvek elkészítését, másrészről olyan további informatikai fejlesztést igényelne, amely jelentős további költséggel járna, illetve a törvény hatálybalépéséhez szükséges felkészülési időt is több hónappal meghosszabbítaná. Természetesen annak semmi akadálya nincsen, hogy a partnerek a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésével egyidejűleg nevüket megváltoztassák.

Érkezett javaslat ellenzéki oldalról, amely azt indítványozza, hogy ne írja elő a törvény a gyermekkel együtt lakó szülő bejegyzett élettársának tartási kötelezettségét. A kormány nem ért egyet ezzel a javaslattal. A kiskorú gyermek érdekével lenne ellentétes, ha nem ismerné el a jog a vele egy háztartásban lakó személy - hangsúlyozom - természetbeni tartási kötelezettségét. A tartási kötelezettség szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a szülő partnere házastársként vagy bejegyzett élettársként él együtt a gyermek szülőjével.

Nem támogathatóak azok a módosító indítványok sem, amelyek azt kifogásolják, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat fennállása házassági akadályt képez, illetve a kettős bejegyzett élettársi kapcsolat a kettős házassághoz hasonlóan büntető törvénykönyvbe ütközik.

Ezzel kapcsolatban engedjék meg, hogy megjegyezzem, hogy a kettős házasság tilalma a monogámia elvéből következik, és ennek a tilalomnak a megszegése családjogi és büntetőjogi szankciók alkalmazását vonja maga után. Tekintettel arra, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat egy, a házasságtól elkülönült, de a házassághoz hasonló vagyoni, öröklési jogi következményekkel járó jogintézmény, ezért ugyanannak a személynek nem állhat fenn egyidejűleg két személlyel hasonló jogkövetkezményeket kiváltó partnerkapcsolata, így nem lehet egyidejűleg házas és egy másik személynek bejegyzett élettársa.

(22.00)

A büntető törvénykönyv bejegyzett élettársakat érintő 192. §-ának módosítását pedig már korábban elfogadták a tisztelt képviselőtársaim. A büntető tényállást ennek megfelelően csak pontosítja a törvényjavaslat amiatt, hogy a korábbi törvénytől eltérően csak azonos neműek között jöhet létre bejegyzett élettársi kapcsolat.

Végezetül ismételten megköszönöm a vita során elhangzott hozzászólásokat. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot azokkal a módosító javaslatokkal, amelyekkel a kormány is egyetért, igenlő szavazatával támogassa, fogadja el.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.




Felszólalások:  Előző  341  Következő    Ülésnap adatai