Készült: 2024.05.11.22:24:58 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

13. ülésnap (2006.07.10.), 183. felszólalás
Felszólaló Dr. Veres János (MSZP)
Beosztás pénzügyminiszter
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:05


Felszólalások:  Előző  183  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az állam sajnálatos módon ugyanolyan károsultja az ügynek, mint amilyen károsultak a dolgozók. Azt kell mondjam, hogy az ön kérdésfeltevésében szereplő állami szerep egy picit más ebben az esetben, hiszen sajnos egy igénylést kifizettek ennek a cégnek annak idején az állami költségvetésből, és ennek a kifizetett összegnek a visszakövetelése van jelen pillanatban folyamatban.

Az én rendelkezésemre álló információk szerint a cég felszámolójának a kijelölését azért nem tudta megtenni a bíróság, mert tisztázatlan a cég tulajdonosi köre. Ezért a bíróság hirdetményben keresi a cég tulajdonosait, hiszen a rendelkezésre álló információk alapján értékesítették a tulajdont az előző tulajdonosok, míg az új tulajdonos pedig nem lelhető fel. A bírósági eljárás ebben az esetben sajnos határidőket szab arra nézve, hogy ameddig nincs meg a valóságos tulajdonos, azaz a cég nevében eljáró személyek tisztázatlanok, addig a bíróság nem mondhatja ki a felszámolási eljárás megindítását, nem jelölheti ki a felszámolót.

Örülnék annak, ha ez egyszerűbb eljárásban történhetne meg a jövőben. Mihelyst megvan a felszámoló, hozzá tud jutni a felszámoló ahhoz a bizonyos Bérgarancia Alaphoz, amely a hasonló esetek kezelésére van, és a dolgozók bérének egy része legalább kifizetésre kerülhet ebben az esetben. De azt kell mondjam, hogy ameddig ez az eljárás a jogi garanciák nagyon szigorú és strikt volta miatt a bírósági szakaszban nem eredményezi a felszámoló kijelölését, addig pénzhez nem lehet jutni. Mihelyst megvan a felszámoló, ettől kezdve a pénzhez is hozzá lehet jutni. Magam is tapasztaltam már más esetben hasonló eljárást. Örülnék annak, ha a parlamenti képviselőkkel közösen ennek az eljárásnak az egyszerűbb voltát el tudnánk érni, adott esetben a felszámolásra vonatkozó szabályok módosításával is.

Köszönöm a figyelmüket.




Felszólalások:  Előző  183  Következő    Ülésnap adatai