Felszólalás adatai

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Kellő szerénységgel felhívnám a frakcióvezető úr és a frakcióvezető-helyettes úr figyelmét, hogy lehetőségünk van kérdésekre is válaszolni, interpellációra válaszolni. Én magam is itt ülök az azonnali kérdések órájában. Az ön által előbb feltett kérdésre egyébként az ön párttársának két héttel ezelőtt már válaszoltam.

(13.50)

De ha további kérdéseket kíván intézni, van három olyan parlamenti műfajunk, amely önnek rendelkezésre áll, a frakcióvezető úrnak is: az interpelláció, az azonnali kérdés és a kérdés. Mindegyikre sor kerül ma. Annak van egy világos rendszabálya, logikája: ön kérdez, mi válaszolunk, ön viszontválaszol. A parlamenti vita normális rendje alapján most a napirend előtti vitánál tartunk. (Demeter Ervin: Egy ilyenre válaszolni kell.) Ez nem a kérdés-válasz műfaja. Ön is elmondja, hogy mit gondol a világról, én is. A következőkben pedig majd ön fogja elmondani vagy a frakcióvezető úr napirend előtt, hogy mit tart fontosnak, és nekünk lesz lehetőségünk válaszolni. Hát, csak azért, mert nyilván közös érdek és érték az, hogy a parlamentben úgy folyjék a munka, ahogyan közösen megállapodtunk, hogy hogyan is kell folynia ennek a munkának.

Ami a lényeget illeti, bár lehetőségünk lenne a jövőről beszélni, lehetőségünk lenne megvitatni, hogy mit csináljunk ebben az országban, úgy látom, ez nem eléggé vonzó lehetőség sokak számára, hanem újra és újra minden alkalommal inkább arról szeretnének beszélni, hogy mi történt a múltban - lehet erről is természetesen. Bár csak zárójelben jegyzem meg, ezzel önmagában nem leszünk képesek válaszolni egyetlenegy kihívásra sem. De ha gondolják, akkor vitassuk már meg egypár mondat erejéig.

Nagyjából úgy foglalható össze az előző jó néhány év, mondjuk úgy, kormányzati filozófiája, hogy azt feltételeztük - mondom így többes szám első személyben, nem részletezve a vitát, hogy mikor kezdődött a folyamat; ismerjük, hogy én mit gondolok erről, én meg tudom, hogy önök mit gondolnak erről -, hogy három célt egyszerre lehet teljesíteni: csökkenteni az adókat, növelni az állam szociális szerepvállalását és növelni az állam modernizációs szerepvállalását, beruházni és építkezni - ha úgy tetszik, hogyan lehet kevesebből többet nyújtani az államnak. Ez a kísérlet volt az, ami az előző, szerintem nagyjából öt-hat évet meghatározta.

Az derült ki, hogy a "kevesebből többet" politikája nem folytatható. Kétfajta válaszreakció van erre. Van a kormánykoalíciók válasza, amely azt mondja, hogy muszáj új egyensúlyt teremteni az állam ambíciói, szándékai, szerepvállalása és az állam bevételei között, többet teljesíteni az állam rövid távon csak többől tud. Ez egy vitatható válasz, természetesen az ellenzék vitatja. A "kevesebből többet"-re ez az egyik válasz. A "kevesebbet többet"-re a másik válasz, amely az ellenzék válasza, hogy a még kevesebből még többet adni. Mi ezt vitatjuk. Mi úgy gondoljuk, hogy az a program, amelyet az ellenzék akár a választásokon képviselt, akár most képviselt, lényegében az a mára korlátaiig eljutott kormányzati magatartásnak nem egyszerűen a folytatása, hanem további hibákkal való terhelése, amelyről mára pontosan lehet látni, hogy arrafelé nincsen út.

Továbbra sem értem, magunk között szólva, hogy az ellenzékhez közvetlen kötődő szakértőkön kívül van-e egyetlenegy valaki az országban vagy a világban, aki azt mondaná rövid távon - és rövid távon küzdünk ilyenfajta egyensúlyi gondokkal -, hogy van-e arra út, amit mond az ellenzék, hogy ha nem tudjuk kifizetni a számláinkat, rendben van, akkor tudják, mit csináljunk? Szedjünk be még kevesebb adót, legyen még kevesebb jövedelmünk, és költsünk még többet! Ez az önök filozófiája. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Nem! Nem!) Én ebben nem hiszek, én ezt nem látom, hogy milyen módon lehetne itt Magyarország számára stabilitást, egyensúlyt teremteni.

Azt mondják nekem ismerőseim, kollégáim, hogy az elmúlt napokban, talán éppen tegnap az egyik nagy televíziós csatorna hozott nyilvánosságra egy kutatást, arról természetesen, hogy hogyan gondolkodnak az emberek arról, hogy most egyensúlyt kell teremteni. Ebből nagyjából két dolog derült ki. Az egyik az, hogy az emberek túlnyomó többsége, közel háromnegyede azt mondja, hogy igen, bármelyik kormány került volna most hatalomra, most az a feladat, hogy egyensúlyt kell teremteni, függetlenül attól, hogy örülnek-e ennek az emberek, vagy nem. Gyanítom, hogy miután az egyensúlyteremtés tehervállalást jelent, a túlnyomó többség nyilvánvalóan nem örül ennek, mi több, a legnagyobb ellenzéki párt támogatóinak enyhe többsége is azt mondja, hogy igen, ezt kell csinálni.

Szeretnénk véget vetni annak az öt-hat éves szakasznak, amelyet joggal kritizál az ellenzék is, joggal kritizálnak sokan az országban, amely nem próbált meg világosan fogalmazni arról, hogy hogyan tudjuk az állam szerepét abban, hogy nagyobb legyen a szociális biztonság, szerepét abban, hogy hogyan épüljenek utak, vasutak, hogyan szépüljenek meg városaink és falvaink, összeegyeztetni azzal, hogy mennyi az állam lehetséges bevételszerző képessége. Erről folyik a vita.

Önök egy ilyen időszakban, miközben egyébként kaptunk mi hideget és meleget is önöktől, hogy milyen bajban van a költségvetés, azt hallom, hogy ma éppen egy olyan költségvetési módosító javaslatot nyújtanak be, amely szerint jövedéki adókat csökkentenének. Lehet megpróbálni menni azon az úton tovább és előre, amely sok tekintetben árnyékot vetett az előző öt-hat évre, hogy keressük rövid távon, a lehető legrövidebb távon a választók szimpátiáját, hogy keressük mindig azt, hogyan lehet az adott pillanatban, az adott percben kielégíteni minden választói igényt a sok-sok egyedi, azonnali választói akaratból, amely nyilván arra irányul, hogy kapjon még többet, de kelljen kevesebbet fizetni. Ebből nem áll össze egyszerű összeadással az ország érdeke. Ehhez több kell; ehhez kellő képesség arra, hogy valaki az országot kormányozza, és ha valaki alkotó ellenzék kíván lenni, kellő képesség ahhoz, hogy alkotó módon járuljon ehhez hozzá, ne pedig úgy, hogy gyengítse azt a végre megszerveződő többségi akaratot, hogy ebben az országban bátor reformokkal, bátor intézkedésekkel, bátor fejlesztéspolitikával teremtünk egy jobb országot. Igen, azt hiszem, hogy ez a dolgunk. (Moraj a Fidesz soraiból.)

Ha valamiben hibáztatom önmagunkat, az az, hogy nem volt kellő bátorságunk a korábbi években szembemenni ezzel a fajta politikával, amit önök képviselnek. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Jaj! Jaj! - Derültség a Fidesz soraiban.) Ha valamiben hibáztatom magamat, hogy megpróbáltuk azt a politikát folytatni (Zaj. - Az elnök csenget.), amely Magyarországon 2000-2001-ben letért a fenntartható fejlesztés, fejlődés világáról, és azt gondoltuk, hogy abban van verseny kettőnk között, hogy ki tudja gyorsabban, ki tudja tompítatlanabbul azonnal kielégíteni valamennyi választói igényt, és lássuk be, ennek ez lett a következménye.

Világosak az alternatívák: önök a korábbi politikát folytatják, mi pedig egy másik politikát folytatunk. A választók pedig majd 2010-ben, látva, hogy hova jutott el az ország, eldönthetik, hogy kit támogatnak. Biztos vagyok abban, hogy ha jól tesszük a dolgunkat, márpedig jól fogjuk tenni, 2006 őszén és 2010 tavaszán azt fogják mondani, hogy szociáldemokraták, liberálisok, ez kell Magyarországnak, mert ebből lesz egy erős, versenyképes ország. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! - Taps a kormánypárti padsorokban.)