Felszólalás adatai
213. ülésnap (2012.07.06.), 98. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Gúr Nándor (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:07 |
Felszólalások: Előző 98 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két gondolatot szeretnék mondani, az egyik egy konkrét ajánlási ponthoz kapcsolódik, a 388-ashoz, a másik pedig még egy befejezetlen gondolat, ami Kovács képviselőtársam megszólalását követően maradt el.
Emlékeznek a munka törvénykönyvének a vitájára, ott, ha jól emlékszem, 708 módosító került beadásra, a Szocialista Párt részéről 506-ot nyújtottunk be, és egyetlenegy nem volt, egyetlenegy, még a magyar helyesírási szabályhoz illeszkedő sem, ami jóváhagyásra került volna. Az értelme, magyarul, ilyen értelemben, egy ilyen költségvetéshez, amely tartalmában elfogadhatatlan már tervezetként is, igazából nem kívánta meg azt, hogy bármit hozzátegyünk. Itt egy új pályát kell rajzolni, ennek a korrigálására sincs esély.
Egyetlenegy pontja, amit azért szeretnék megerősíteni, a gondolkodásnak, az helytálló, az az, hogy a közfoglalkoztatás rendszerében hangsúlyosan, nagyjából ugyanolyan nagyságrendű, kicsit több pénzt kívánnak mozgatni, mint a korábbiakban. De szeretném hangsúlyozni, hogy ennek akkor van értelme, hogyha az elsődleges munkaerőpiacon, a gazdasági szférában is képesek lennének munkahelyek teremtésére. Itt nem képesek, itt ma 27 ezerrel kevesebb a foglalkoztatottak száma - mármint a versenyszférában -, mint egyébként egy esztendővel ezelőtt volt, és ez egy olyan gazdasági környezetnek, annak rajzolásának köszönhető, amit tartanak a kezükben és önök csinálnak.
A 388. ajánlási ponthoz illesztetten pedig, ami a családok támogatási rendszerét érinti, azt szeretném elmondani, hogy globálisan érdemes lenne végiggondolniuk azt, hogy olyan családtámogatási rendszert kívánnak-e működtetni, amely a tehetőseknek kedvez a későbbiekben is, vagy olyat, amely a rászoruló, dolgozó emberek, akár minimálbéren dolgozó emberek körét segíti. (Az elnök csenget.) Elnök úr, köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 98 Következő Ülésnap adatai