Felszólalás adatai

DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Nem terveztem, hogy szólok, de most mégis megteszem.

Nagy örömmel és izgalommal követtem a megnyilatkozásokat, és általában néhány dologra szeretnék reflektálni. Nem vagyok parlamenti képviselő, így különösen érdekes és tanulságos volt az első expozémat követő sok-sok megnyilatkozás.

Azt gondolom, hogy a salátatörvényként aposztrofált - nem én találtam ki ezt a nevet, de felvállalom - törvénytervezet jó úton van. Éppen ezt akartuk, hiszen a saláta attól saláta, hogy a leveleit összerakjuk, és egységes egésszé formáljuk. Senkinek ne legyen kétsége abban, hogy ez egy megalapozó törvénytervezet annak érdekében, hogy a tárcának a ciklus végéig elkészült 13 pontból álló programját megvalósíthassuk.

Többen kitértek a népegészségügyi programunkra. Ez annak az egyik megalapozása. Kormánypárti oldalról is többen kitértek az alapellátás reformjának a kritikájára. Az alapellátás reformját szolgáló programunk éppen itt alapoztatik meg.

Azt is szeretném elmondani Bauer képviselő úr megjegyzésére - hogy nem teremtünk konszenzust, a miniszter már a pályája kezdetén feladata a konszenzus teremtését - válaszolva, hogy ezt csak két oldalról lehet tenni. Mi még most is fontolgatjuk a kétharmados törvénynek az alapellátás vonatkozásában a területi ellátási kötelezettségről szóló fejezete bizonyos újragondolását, de néhány megnyilatkozás ez ügyben megfontolásra késztet.

Én továbbra is konszenzusra törekszem, hiszen pontosan tudom, hogy az egészségügy nagy kérdései nem kezelhetők a napi pártpolitikai egymásnak feszülésekben, gyötrődésekben. Nagy tisztelettel kérek mindenkit az Országgyűlésben, hogy emelkedjen felül azokon a kicsinyes szempontokon, amelyeket a választások közeledtével napi politikai irányultságok diktálnak. Ha elegánsabban akarom ezt kifejezni, akkor azt kell mondjam, nem biztos, hogy az egysejtű legfőbb vágya a filogenezis.

Tessék ezt végiggondolni! Itt nagyon nagy ügyekről van szó. Senki nem várhatta azt, hogy egy vagy két hónap alatt manna fog hullani az égből, hogy az egészségügyben valami fantasztikus nagy változás lesz, hogy mindenki számára paradigmaszerű jólét támad a kötelező általános egészbiztosítás szolgáltatói körében. Nem! Itt elkezdődik egy építkezés. Az időnk meglehetősen kevés ahhoz, hogy azt a programot, amit összeállítottunk, megvalósítsuk. Nem hiszem, hogy bárki számára elvetendő lenne akár a népegészségügy, akár az alapellátás, akár az egységes integrált egészségügy - az informatikai rendszerre gondolok -, vagy éppen az országos intézetek évtizedes hányattatottságának a rendbetétele. Nem hiszem, hogy ezek a programok bárki számára elfogadhatatlanok lennének.

(11.40)

Valóban, ez a salátatörvény túl nagy falat, nagyon nehéz kezelni, én ezt belátom, mégis arra kérem az Országgyűlés képviselőit, hogy próbálják meg ezt kezelni. Nem lenne szerencsés, hogyha ennek a salátatörvénynek bármelyik passzusa - nagyon végiggondoltuk - ebből kimaradna vagy valamiféle csorbát szenvedne a végső jóváhagyás előtt vagy éppen annak folyamán.

Az egészségügyi miniszter szeretné élvezni azt a bizalmat, amit megkapott az első napokban, de ez a bizalom nem illúziókon alapult, ez azon alapult, hogy félreteszünk bizonyos - előbb utaltam már erre - kicsinyes megközelítésekből fakadó egymásnak feszülést, és megpróbálunk igazán az egészségügy és a polgárok egészségügyi elvárásaira alapozva valamiféle együttgondolkodást megalapozni.

Magam azt mondom, hogy az egészségügy mindenki számára egy futballpálya, ehhez mindenki ért, ebbe mindenki bele tud szólni, mindenki tud rettenetesen okosat mondani, de azért tessék elhinni, kérem szépen, hogy ez egy szakma. Én nagyon tisztelem mindazok felszólalását, akik egészen más szakterületen dolgoznak. Én harminc éve dolgozom az egészségügyben, Magyarországon, külföldön, benne gyötrődtem a kórházvilágban a Kórházszövetség elnökeként, ma is a Kórházszövetség, a világszövetség alelnökeként, Amerikában szerezvén health-care manager diplomát; én pontosan tudom, hogy milyen mélységei vannak az egészségügy szakkérdéseinek - ehhez csak nagyon nagy alázattal szabad viszonyulni.

Én is ezt teszem, amikor az egyik programpontunkban éppen az egészségügy közgazdasági megalapozásáról, standardrendszerekről vagy éppen a tőkeérték, amortizáció, eszközvisszapótlás kérdésköreiről beszélek. Eset sincs arra, hogy felszólaljak anélkül, hogy az egészségügyi közgazdaságtanban jártas profikkal ne konzultáljak, mert a rendszer nagyon bonyolult, az egyenlet nagyon sok ismeretlenes; hozzányúlni csak azzal a veszéllyel lehet, hogy érintésre harangok kondulnak meg a jobb- és a baloldalon, és feltárulnak olyan mélységek, amelyek újabb és újabb problémakezelést jelentenek.

Többen szóltak forráshiányról, évtizedes vagy talán évszázados örökségekről. Nem lehet egyik napról a másikra bepótolni! Látom, a ma esti vagy délutáni programban lesz hozzám egy kérdés a bérharccal kapcsolatban. Kérem szépen, nem lehet egyik napról a másikra sem a bérek, sem a finanszírozási kondíció, sem a kapacitások terén csodát tenni - de meg lehet ezeket alapozni.

Mi, amikor elkészítettük ezt a törvénytervezetet, elkészítettük a végrehajtási rendeletet is, és bemutattuk a parlamenti bizottságnak, a szociális és egészségügyi bizottságnak. Pontosan tudják, hogy mi van benne. Pontosan tudják, hogy arról szól a történet, hogy valamiből ki kell indulni, és a kiindulás csak a jelenleg meglévő kapacitásrend lehet. De fel kell lazítani ezt a rendet, mert ha nem tesszük meg, ezen a bázison nem kezdjük meg a fellazítást, akkor nem tudjuk használni a kapacitásszabályozásnak azokat a világszerte elterjedt módszereit, amelyekkel mindenhol a világon szabályozzák a szükségletekké redukált differenciált igényeknek adekvát kapacitásokat. Ugyanis az egészségügyi ellátás arról szól, hogy hogyan lehet a minden szolgáltatással szemben - és így az egészségügyi szolgáltatásokkal szemben is - meglévő differenciált igényeket szükségletté redukálni, hogyan lehet ezeknek a szükségleteknek a kielégítésére adekvát kapacitásokat teremteni.

Ma a világ a kapacitásokat a finanszírozás technológiai rendszerében szabályozza. Van Magyarországon egy örökség, ami egyrészt a kapacitásszabályozásnak most már elutált korábbi rendjére vonatkozik, de létrejött egy helyzet, és van egy olyan örökség a magyar finanszírozásban, amelyik a normatív dominanciájú fekvőbeteg-szakellátás finanszírozását és az ehhez nem adekvát, nem normatív, többletteljesítésre ösztönző pontrendszer-finanszírozást jelenti.

Mi úgy fogunk - és a végrehajtási rendeletben ez van leírva - kapacitást szabályozni, hogy a két nagy rendszer között átjárásokat biztosítunk a kasszahatárok összebontásával, és adekvanciát, egyenlőséget teremtünk a homogén betegcsoport-finanszírozás teljesítményegységeihez jutó pénzek és az ugyanazon szolgáltatásra vonatkozó, a pontrendszerben, vagyis járóbeteg-szakellátásban finanszírozott ugyanazon teljesítmény, pontokban kifejezett teljesítmény forintértéke között. Ez azt jelenti, hogy átjárást biztosítunk. Ugyanaz a szolgáltatás a járóbeteg-szakellátásban - ha ez a törvény elfogadtatik, legalább az esélye megvan ennek - ugyanannyit fog érni pénzben, mint ugyanaz a szolgáltatás a fekvőbeteg-ellátásban nyújtva.

Mi a következmény? A következmény nyilván az, hogy racionálisabbá válik a betegeket a szakellátás, járóbeteg-szakellátás területén ellátni, méghozzá - és nem adtunk mi le a járóbeteg-szakellátás finanszírozási reformjából, privatizációjából semmit - oda fogjuk vinni a járóbeteg-szakellátó orvosok egy részét, a tömeges szakellátást kielégítő orvosok egy részét az alapellátás közelébe, hogy úgy alakuljon át a rendszer, hogy a beteget a lakóhelye közelében, lehetőleg az alapellátás és a hozzá csatlakozott letelepült, privatizált járóbeteg-szakellátás definitív gyógyításban tudja részesíteni. Ha ezt nem csináljuk meg, nem tudjuk a tömegeket elhúzni a progresszív ellátás legdrágább helyétől, a kórházaktól. Nem egészséges a mai struktúra, a kapacitásszabályozás torzszüleményt hozott létre - tudom, mert harminc éve benne élek a kórházvilágban -, drágább lett az egészségügy, a korábbi kapacitásszabályozás kódolta a mai működtetésben meglévő súlyos forrásgondokat.

Nem hiszem, hogy ebben az Országgyűlésben ül valaki, aki be tudná nekem mutatni hitelt érdemlően, hogy a kapacitásszabályozás indukálta struktúraátalakítás valahol és valamiféle racionálisabb működtetést eredményezett volna. Nem eredményezett racionálisabb működtetést, a gondok csak nőttek, a problémák a jelenlegi kapacitásban kódolva vannak. Ezért kell fellazítani, és ezért kell a finanszírozás technológiai rendszerével, funkcionális technológiákkal a kapacitásokat a továbbiakban szabályozni.

Sajnos ez nem fog egyik napról a másikra menni, tehát aki azt mondta, hogy erőszakos, direkt, egy kicsit autokratikus módszerekkel nyúlunk bele a rendszerbe, nem erről van szó. Éppen arról van szó, hogy megadjuk a sanszát annak, hogy egy lassú, immár egy szabályozott, kontrollált piacon mozogva, a finanszírozás technológiai rendszereivel szabályozzuk az egészségügyet. Kérem szépen, ezt meg kell érteni, mert a világ ezt így csinálja! És ha ezt a törvényt nem fogadjuk el, akkor ez Magyarországon nem fog így menni! Akkor továbbra is lobbifunkciók, erőszakos beavatkozások és olyan jellegű jogi szabályozások, prejudikciót jelentő jogi szabályozások fogják Magyarországon az egészségügy struktúráját alakítani, ami már anakronizmus lesz nemcsak Európában, hanem mindenhol a fejlett világ egészségügyi rendszereihez mérten.

Tehát a végrehajtási rendelet elkészült, nem szólok én erről részletesen. Én azt kívánom - és természetesen este is részt fogok venni a vitában, mert nagyon élvezem ezt, és gondolom, az estit még inkább fogom élvezni -, hogy tessenek nagyot gondolni, tessenek belátni, hogy ez egy megalapozó tevékenység az egészségügy új adminisztrációja részéről, ennek mindenképpen meg kell indulnia. Meg fogjuk találni a módját, hogy ahol tényleg valami igazítanivaló van, ott ezt tegyük meg, nyilván a parlamenti eljárás rendje ezt lehetővé teszi; de alapszellemében attól káposzta vagy saláta - vagy minek neveztük -, attól saláta a saláta, hogy a levelei egymásra simulnak, egymásra fekszenek. Nagyon is jó és felvállalható részünkről ez a szándékában kicsit pejoratív beállítású jelzős salátatörvény; ez már így fog bevonulni a történelembe, de ehhez először a magyar parlamentnek ezt el kell fogadnia.

Elnök Asszony! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)