Felszólalás adatai

FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Előbb nem érkeztem végigmondani a gondolatokat, de úgy gondolom, hogy azóta már nagyon sok mindennel kiegészültek azok az elképzelések, illetve azok a gondolatok, amiket én is el szerettem volna mondani. Azt nem mondom el, hogy mi a szakmám, mert itt már mindenki elmondta.

Egyet szeretnék leszögezni, mégpedig a következőt. A védett őshonos állatokkal kapcsolatos gondolatokat szerintem mindannyiunknak rendkívül komolyan kell venni, mert itt vannak azok az utolsó percek vagy talán órák, amelyek még biztosítják számunkra, hogy ezek a tiszta vérű, illetve származású, genetikai értéket képező fajták, fajok még egyáltalán megvannak ma a magyar mezőgazdaságban vagy a magyar termőföld jelentős részén. Ezt meggyőződésem szerint nem csak kimondottan mint állattenyésztési terméket vagy állattenyésztési feladatot kell tekinteni, hanem egy nagyon komoly nemzeti érdeknek és nemzeti értéknek kell tekinteni; ezeket az értékeinket részben a történelmünkből, részben a hagyományainkból, a korai és kevésbé hasznos tevékenységekből, illetve azokból a szokásokból kell megtartani, amelyek, úgy gondolom, a teljes magyarságunkhoz is hozzátartoznak.

Természetesen, amikor ezekről az állatokról és erről a kérdéskörről szólunk, akkor azt hiszem, arról is beszélni kellene, hogy amikor garanciális feltételeket próbálunk biztosítani, és tudjuk azt, hogy ezek az állatok egy jelentős része azért élelmiszerként feldolgozásra kerül, ami helyes dolog, a különböző minőségbiztosítási rendszereken, illetve a nyomon követő rendszereken keresztül nem biztos, hogy a fogyasztó fogja tudni, hogy ez milyen termékből került előállításra. Látjuk azt, hogy vannak különböző élelmiszerek, mint például a mangalicaszalámi, amire most már nagy betűvel rá van írva, de számtalan olyan termék van, amelyen nincsenek feltüntetve, hogy igenis ezek a nagyon komoly genetikai értéket képviselő őshonos magyar fajtákból, fajokból lettek előállítva. Ezt figyelemfelhívásképpen szerettem volna megjegyezni.

(15.20)

Ma már több alkalommal beszéltünk itt különböző lófajtákról és különböző tenyésztő szervezetek kérdéseiről, amire természetesen a törvény is némileg próbál utalni, csak én ebben egy rendkívül komoly hiányosságot látok. Itt jegyzem meg, már többen hivatkoztak arra, hogy abban a gazdaságban, ahol én is dolgozom, komoly nóniusz törzsállományunk volt. El szeretném mondani, hogy sajnos ezen állományok jelentős része megszűnik ma Magyarországon, elkopik. Azok a tenyésztő bázisok - és ez nemcsak lóra vonatkozik, sajnos a többi állatfajra is vonatkozik -, amelyek ezeket fenntartották, eljutottak arra a szintre, amíg volt egy kis emberi tartásunk és volt kitartásunk, inkább így fogalmaznék, kötelességünknek éreztük, hogy ezeket a törzstenyészeteket, ezeket a fajtákat, mondhatni azt, hogy mindenféle különösebb állami támogatás nélkül is fenntartottuk, és próbáltuk az utódainknak, gyerekeinknek, unokáinknak is még bemutatni, ha ez egyáltalán lehetséges. Meg kell állapítanom, hogy az elmúlt pár évben ezeknek a tenyésztő szervezeteknek, tenyésztő egyesületeknek, vagy inkább talán úgy fogalmazom, tenyészeteknek az állami támogatása jelentős mértékben megcsappant. Már a tavalyi költségvetésben is tapasztaltuk azt - és nem költségvetési vitát akarok folytatni, inkább a problémára szeretném felhívni a figyelmet - mint tenyésztő szervezet tagja, tehát saját bőrömön érezve, hogy bizony-bizony ezeknél a tenyésztői szervezeteknél, akár a szarvasmarhára, akár a juhtenyésztőkre, de a lóra is gondolhatok, folyamatosan éreztük azt, hogy itt nagyon nagy bajok vannak, mert vannak bizonyos állami feladatok, amelyek a tenyésztő szervezetek számára mint zsinórmérték meghatározásra kerülnek, de ugyanakkor ehhez az állami támogatás vagy költségvetési támogatás egyre fogy vagy elkopott. Úgy feladatot meghatározni vagy elvárni a tenyésztő szervezetektől, hogy saját tenyésztőiken keresztül finanszírozzák azt a tevékenységet, amely igazából ma már gazdasági és piaci kérdéssé vált, úgy gondolom, egy normális államban elvárni nem lehet. Éppen ezért és ennek a logikának a mentén utalok vissza arra a személyes döntésre is, hogy sajnos a nóniusztenyészetünket fel kellett számolni, mert egyszerűen a piac már nem ismerte el olyan mértékben ezeknek az egyedeknek az értékét, nem lehetett olyan mértékben a piacon ezeket értékesíteni, és bizony-bizony ha egyszer többe kerül valami, mint amennyiért el lehet adni, minden gazdasági szakember ezt végiggondolja, és akárhogy is szereti ezt az állatfajt vagy ezt a fajtát, teljesen mindegy, hogy miről van szó, bizony az élet, a mai gazdasági versenyhelyzet rákényszeríti, hogy ezektől a tevékenységektől megváljon. Hova vezet ez? Oda, hogy ezek az állatfajok jelentős részben visszaszorulnak, vagy netalántán el is fognak kopni Magyarországon.

A tenyésztő szervezetekről még egy gondolatot. Ma látjuk azt, hogy kínlódnak, kínlódunk. Komoly kínlódás van. Én a magyar lótenyésztő szervezeteknek vagyok az egyik alelnöke, mondhatom ezt is minden hivalkodás nélkül, és az elmúlt napokban beszélgettünk arról, hogy egyáltalán a következő évi költségvetésünket, egyáltalán a szervezet működését hogyan fogjuk tudni finanszírozni, miből, hogyan. Tovább terhelni ezeket a költségeket a tenyésztőkre, akik eltartják ezeket a szervezeteket, már nem lehet, mert ha visszatekintek az agrárgazdaságról szóló jelentésre, ott egyértelműen látszott, hogy milyen az állattenyésztés helyzete és szerepe ma Magyarországon. Ugyanaz a logika, amihez személyes tapasztalatok is fűznek: ma már látható, hogy ezeket a szervezeteket a tenyésztők ilyen mértékben fenntartani nem tudják. Azért hangsúlyozom ezt, hogy értsük már meg végre egymást, nem sírni akarok ezekért a szervezetekért, egyszerűen tudomásul kell venni, hogy a gazdasági helyzetben a piacon ez ma már így működik.

Éppen ezért át kell gondolni ezeknek a szervezeteknek a jövőjét, lehet, hogy racionalizálni kell, nem vitatom, bizonyos tenyésztői szervezeteket össze kell vonni, megfelelő telephelyeket szintén össze kell vonni, ami nagymértékben segíthetné az esetleges egy-két éves túlélést - de ez nem megoldása a helyzetnek. A megoldás egyértelműen csak az, hogy ha az állam kér ezektől a szervezetektől feladatteljesítést, akkor igenis ahhoz valami módon próbáljon hozzájárulni, természetesen megfelelő számonkéréssel, garanciális elemekkel együtt. Még egyszer azt mondom, ez egy nagyon fontos kérdés, és erről a törvény rendkívül keveset szól. Ennél sokkal nagyobb probléma, amit én most itt elmondtam, ezért sajnálom azt, ezért mondom azt erről a törvényről is, hogy sokkal többet vártam tőle, azt gondolva én is, hogy valóban ez az állattenyésztésről és az ilyen kérdésekről fog szólni.

Befejezésül annyit szeretnék mondani még egyszer: nagyon sajnálom azt, hogy ma Magyarországon 2005. november 24-én beszélünk négy vagy öt agrártörvényről, illetve folyamatban beszélünk ezenkívül még a földtörvényről és egyéb törvényekről, ami az agráriumot érinti. Ezek a törvények nem megoldásokat adnak, csak szabályokat. Semmiféle megoldásra való törekvés nincs a törvényekben. Nincs benne az a segítség, nem anyagi segítségre gondolok, az az elképzelés, amire ma szüksége lenne az agráriumnak. Éppen ezért elmondtam ma már, ezeket a törvényeket így összefércelve, nem bántva a jogalkotókat, mert tudom, hogy ez egy politikai döntés eredménye, kényszerítették őket, hogy ilyen törvényeket ilyen gyorsan hozzanak be, és pipáljuk ki, hogy erről is beszéltünk, erről is - de ez szemfényvesztés! Szemfényvesztés, becsapása a mezőgazdasági ágazatban dolgozó minden egyes vállalkozónak, gazdának és résztvevőnek.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)