Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm. Igyekszem nem ismételni magam, és amiket kisebbségi véleményként a bizottság előadójaként már elmondtam, igyekszem nem felsorolni újra. Tény és való, hogy azért nagyon fontos ez a javaslat, mert talán az egyik legfontosabb természeti erőforrásunk, természeti kincsünk  ezt már korábban is említettem  az ivóvíz. A 80 méteres talpmélység egy igen nagy mérték, igen nagy szám, különösen annak fényében, hogy Magyarország felhasznált ivóvízkészletének a nagy többségét, a zömét 80 méternél sekélyebb kutakból nyerik ki. Tehát gyakorlatilag az ivóvízbázisunk nagy része 80 méternél sekélyebb területeken fekszik, magyarul nem éri el a 80 méteres talpmélységet.

Ez azt jelenti, bár volt egy olyan kitétel, hogy a karsztvíz, a hideg és a termál karsztvíz esetében is mindenféle tevékenység engedélyhez kötött továbbra is, ennek ellenére mégis, ha 80 méterig a kút engedély és bejelentési kötelezettség nélkül fúrható, akkor ez nem biztosítja azt, hogy ezek a vízkészletek végül nem lesznek mégiscsak veszélyeztetve, ami egy átlagosan sima felszín alatti vízbázisnál is eléggé nagy veszélyeket rejt magában, de egy karsztvízbázisnál, ahol gyakorlatilag minden mindennel összefügg, és több kilométeres területeken keresztül ezek a karsztvíztestek egymással összeérnek, egy szennyeződés azt jelentheti, hogy akár egy teljes ivóvízbázist vonunk ki a forgalomból azáltal, hogy nem figyeltünk oda kellőképpen a szabályozásnál arra, hogy megelőzzük az ilyenfajta károsodását az ivóvízbázisnak.

(14.00)

Úgyhogy továbbra is, nemcsak mint a bizottság kisebbségi véleményének, hanem mint a Jobbik-frakció álláspontjának ismertetője is azt tudom mondani, hogy nagyon szeretnénk, ha Magyarországon a vízellátás, az öntözés a jelenleginél jóval nagyobb mértékben rendelkezésre állna mezőgazdasági célokra is. Ennek alapja azonban egy átfogó vízgazdálkodási rendezés lenne, amit a Jobbik már régóta javasol és szorgalmaz. Választási programjainkban az egymást követő ciklusokban mindig külön fejezetet szenteltünk ennek a témának. Nem lehet ezt csupán a felszín alatti vízkészletekre, víztestekre építve megoldani, még egyébként családi házas vagy családi felhasználási szinten sem; tehát még ha nem nagyüzemi mezőgazdálkodásra gondolunk, hanem a családi házak környékén létesített kiskertekre, konyhakertekre, akkor sem.

(Dr. Varga Lászlót a jegyzői székben Szávay István váltja fel.)

Ehhez a felszíni vízkészleteinket is igénybe kell venni. Egyébként teljesen logikátlan is lenne a locsolást kizárólag a felszín alatti vízkészletekre alapozni, hiszen tudjuk, hogy óriási nagy mennyiségű víz felszíni víz formájában, folyókon áramlik át Magyarország területén, és ennek csak nagyon minimális részét hasznosítjuk. Hiszen nem vagyunk felkészülve a vizek visszatartására, betározására.

Egy olyan komplex vízgazdálkodási reform kellene, ami nem tartozik ennek a törvénynek a hatálya alá, de igencsak várat már magára, és nagyon-nagyon jó volna, ha a kormány ennek érdekében lépne, ami lehetővé tenné, hogy ezeket a Magyarország területén bármiféle érdemi hasznosítás nélkül keresztülfolyó vizeket is tározókban, különböző módokon vissza tudjuk tartani és ezt akár öntözésre, akár a súlyos talajvízproblémák kezelésére felhasználni. Hiszen elsősorban a Duna-Tisza közén, a homokhátság területén érzékelhető problémák, amelyek a kutak kiszáradását, a talajvízszint egyre mélyebbre kerülését érintik, csak még intenzívebbé válhatnak azáltal, hogy gyakorlatilag bárki a telkén otthon fúr egy kutat, és az így kinyert vizet, felszín alatti vízkészletet kihasználhatja öntözési célra. Magyarul, sem mennyiségileg, sem minőségileg nincs ellenőrizve a vízkivétel, hiszen még csak bejelentéshez sem kötött.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Tehát ha hosszú távon tervezünk, a jövő generációk magyarjainak érdekeit is figyelembe vesszük, semmiképpen nem lehet cél, hogy ilyen módon aknázzuk ki a vízkészleteinket, akkor sem, ha nem ipari méretekben történik ez, hanem családi gazdálkodások vagy családi házas övezetek területén vagy formájában. De ha nincs ellenőrzés, ha nincs bejelentési kötelezettség, akkor honnan tudjuk, hogy pontosan ki és mennyi vizet nyer ki ezekből a kutakból és milyen célra?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, amit lehet, hogy majd kormányrendeletekkel fognak tudni rendezni, de még valószínűbb, hogy nem. Hiszen az egész szabályozás valószínűleg abból adódik, hogy már jelen pillanatban sincs tisztában azzal Magyarországon az erre illetékes hatóság, hogy hol és pontosan, szám szerint mennyi kút létesült Magyarország területén.

Volt egy kútkataszter úgymond a vízügyi hatóságnál, de elsősorban azon is inkább a vizsgálati célra létesült monitoringkutak, a nagyobb gazdasági célú vízkivételi művek voltak és vannak feltüntetve, ha megvan még egyáltalán ez az adatbázis. A vízügyi intézményi rendszert olyan sikeresen verték szét, meg szüntették meg a Vitukit és más intézményeket, ahol ezek még elérhetőek voltak, ez a nagy információ- és tudásbázis, hogy gyakorlatilag nem is tudom, hogy ez még egyáltalán helyreállítható-e, vagy jelen pillanatban ki gyakorolja a felügyeletet ezek felett az információk és adatbázisok felett.

De az tény, hogy amikor egy-egy kút felszín alatti vizekre gyakorolt hatását kellett felmérni, már egy évtizeddel ezelőtt is problémákba ütköztünk, amikor a vízügyi hatóságnál próbáltuk egy-egy kút adatait kikérni, mert gyakran maguk sem tudtak arról, hogy ez a kút egyáltalán létezik. Ez még környezetmérnöki koromban gyakori probléma volt, amikor ezeket az engedélyeztetési eljárásokat próbáltuk lefolytatni, a dokumentációt összeállítani.

A vízkészletekre vonatkozóan gyakorlatilag már most is érezzük a hatását annak, hogy mi történik akkor, amikor a vízbázisunk elszennyeződik, mert nem megfelelően figyelünk rá, nem óvjuk a különböző szennyezésektől. Az csak egy dolog, hogy a rendszerváltás előtti időben annak még semmiféle kultúrája nem volt, hogy ne szennyezzük el a talajt, és onnan ne juthasson be az ivóvízbázisba a szennyezés. De a probléma inkább az, hogy azóta is több száz vagy több ezer olyan pont van még Magyarországon, ahol a potenciális szennyezés veszélye fennáll, amire a kormány mindig olyankor lép, amikor már valamely civil szervezet vagy a helyben élők felhívták a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára, vagy olyankor sem. Hiszen vannak jelen pillanatban is olyan veszélyeshulladék-tonnákat tároló lerakóhelyek, ahol a kormány azt mondja, hogy mivel még a cég, amelyik ezt üzemeltette, nincs felszámolva, ezért az állam nem avatkozik be, megvan rá a kötelezett. A kötelezett természetesen már nem létezik, csak papíron, nem fog csinálni semmit. Telik az idő és fokozódik az elszennyeződés veszélye.

Ezeket most csak azért mondtam el, mert ami a vízbázisokat illeti, természetesen ez szorosan összefügg azzal, hogy ezeken a mélyítendő, létesítendő kutakon keresztül hogyan jut le ez a szennyezés a vízbázisba. Hiszen ezek a kutak nemcsak arra alkalmasak, hogy kinyerjünk rajtuk keresztül vizet, hanem arra is, ahogy az előbb már elmondtam, hogy a szennyezés lejusson ezekbe az egyébként zárt víztestekbe, mivel ezt a vízzáró réteget megfúrjuk, amikor a kutat mélyítjük, és ezen keresztül természetesen igenis megvan a potenciális veszélye, hogy ez az értékes természeti kincsünk tönkremegy, elszennyeződik.

Tehát az átfogó megoldáson túl, ami Magyarország vízgazdálkodását illeti, jelen törvényjavaslattal kapcsolatban azt tudjuk javasolni egyrészt, hogy vonja vissza a kormány ezt az előterjesztést, és megfelelő megalapozottsággal a későbbiekben, akár az őszi ülésszakban hozza be újra a Ház elé. Egyébként a szakmai szervezetek tömkelege fejezte ki ellenkezését, többek között maguk a kútfúrók is a javaslattal szemben, hiszen ők is szakmaiatlannak és veszélyesnek tartják.

Nyilvánvaló, hiszen a kútfúrás, ahogy már elhangzott képviselőtársam szájából is, egy szakma, amit nem lehet akárhogy, kontár módon végezni. Hiszen oda kell figyelni arra, hogy milyen károkat okozunk egyrészt a kutak mélyítésekor, másrészt meg, hogy szakszerűen legyen megvalósítva az adott furat. A kútfúrók ezt szakmaként gyakorolják, míg ha engedély és bármiféle bejelentés nélkül ezt bárki elvégezheti, akkor az már nyilvánvalóan egy teljesen más eredményt hozhat.

Tehát újra: visszavonni a javaslatot, egyeztetni a szakmával, a szakmán természetesen a vízügyi szakmát értjük és magukat kútfúrókat. És utána újra behozni a Ház elé, hogy hogyan lehet azt megoldani, amit egyébként aláírunk és támogatunk, hogy egy egyszerű, akár alföldi, akár dunántúli, az ország bármely részén élő család, akiknek saját háztáji földjét öntözni kell, és erre kutat kell létesíteni, ezt megvalósíthassa anélkül, hogy veszélyeztetné a felszín alatti vízbázisokat, hogy ez őneki bármilyen egyéb terhet jelentene. Hiszen, ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni, ezt senki nem szeretné.

Azt szeretnénk, ha valóban könnyebbé válna a háztáji területek öntözése, ugyanakkor minden erőnkkel és energiánkkal kiállunk a vízkincsünk védelme mellett. Hiszen számunkra ez az esély csak egyszer játszható el. Ha ezt a vízkincset egyszer elszennyezzük, vagy ellenőrizetlen formában nyerjük ki mennyiségileg és minőségileg, akkor a jövőre vonatkozóan igen nehéz helyzet elé állunk. Most is van már jó néhány terület Magyarországon, ahol nagyon nehézkes megfelelő egészséges ivóvízzel ellátni a lakosságot, akár az arzéntartalom vagy akár más egyéb problémák miatt időnként elszennyeződik egy vízbázis, akkor máshonnan kell ivóvizet hozni arra a területre.

Tehát ezek súlyos milliárdokat is jelentenek, a környezeti kárt, az eszmei értéket pedig fel sem lehet mérni ezekben az esetekben. Ezért kell a kormánynak a jövőre, a fenntarthatóságra nagyobb figyelmet fordítani, nagyobb hangsúlyt helyeznie, és az ilyen törvényjavaslatokat sokkal jobban megfontolni ilyen szempontból is és nem csak pillanatnyi háttérérdekekért, politikai érdekekért, jól kommunikálható törvényjavaslatért feladni a hosszú távú vízgazdálkodási vagy környezetvédelmi fenntarthatósági érdekeinket. Ezt ilyen formában így nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

(14.10)