Felszólalás adatai

Nem véletlen, hogy több válság után a világon, legalábbis a korszerű piacgazdaságokban, mindenütt egy alapelv érvényesült, és ez a mindenkori jegybank, a nemzeti bank függetlensége; függetlensége a mindenkori hatalomgyakorlóktól. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy ezzel nem feltétlenül lehet megoldani minden problémát, hiszen a legjobb független szakemberek is követhetnek el súlyos hibákat, esetleg súlyos tévedésben. Amit megcélzott ez az elv, és ennek minden demokratikus országban törvényben való rögzítése, az nem más, mint az, hogy legalább a mindenkori politikai hatalomtól függetlenül, az ország gazdasági erejének megfelelően védhesse az adott ország nemzeti bankja a nemzeti valutát. A Magyar Nemzeti Bank fő feladata is ez, a nemzeti valuta védelme. A monetáris politikával ugyanis ezt lehet erősíteni, lehet gyengíteni.

Természetesen az is hiba, ha a nemzeti valuta egy rosszul alkalmazott monetáris politika következtében túlságosan erős, és természetesen az is probléma, ha túlságosan gyenge. A túlságosan erős, a piac erejéhez képest erősebb nemzeti valuta rontja az exportteljesítményt - Magyarországon erre is volt precedens az elmúlt időszakokban -, ugyanakkor világos, hogy a gyenge nemzeti valuta akár elszabaduló inflációhoz is vezethet. Ezért mindenhol, így Magyarországon is törvények garantálják a jegybank függetlenségét. És jó, hogy ez így van, mert a mindenkori kormányok mindig éreznek arra kísértést, hogy ezt valamilyen módon, a saját igazságérzetüktől hajtva, befolyásolják. Ugyanakkor ezt mederben kell tartani.

Európában az Unióhoz tartozó országok nemzeti bankjai függetlensége fölött az Európai Központi Bank is őrködik. Ezért egy konfliktus alakult ki. Ezt a konfliktust a kormány gerjesztette. Egy olyan időszakban, amikor Magyarország gazdasági erejét túlértékelte az Orbán-kormány, akkor látványos, úgymond - hogy kormánypárti politikusok szavait idézzem - pénzügyi szabadságharcot hirdetett és megpróbálta a lehetetlent, egy, az Unió egészéhez tekintve relatíve kis ország, nyitott gazdaságú ország ujjat húzott lényegében egész Európával és az IMF-en keresztül a világ jelentős pénzügyi köreivel is. Tette ezt olyan időszakban, amikor maga a gazdasági miniszter is elismerte, hogy a forint az egyik legsérülékenyebb nemzeti valuta Európában. Ebben a helyzetben kifejezetten rossz politikai döntés volt az IMF-et kipaterolni. Világos volt, hogy ez a döntés sokáig nem lesz fenntartható. Nem lesz fenntartható, mert kell - s most már a miniszterelnök urat is tudom idézni - egy olyan védőháló, amely meg tudja védeni a forint árfolyamát az olyan zuhanásoktól, ami az ország egészére nézve katasztrofális következményekkel járhatott volna.

Ugyanakkor világossá vált, hogy az Európai Unió bizonyos normákat be akar tartatni Magyarországgal is - nemcsak Magyarországgal, de Magyarországgal is. Most nem térek ki azokra a vitákra, amelyek a jogrend egyéb területeire vonatkoznak, ez túl messzire vezetne, de az biztos, hogy a Nemzeti Bank kérdésében is kialakult egy ilyen polémia. Teljesen szükségtelen volt a kormánynak szkanderoznia egy olyan ügyben, amelyben eleve csak vesztes lehetett. Ez a szkander rengeteg pénzébe került az adófizetőknek, magas kamatfelárakban kellett megfizetni mindazt az árat, amit ez a szkanderozás jelentett az Unió pénzügyi köreivel.

Hogy csak egy példát említsek, képviselőtársaim: nemrég láttam egy buszon hirdetni a Kincstár aukcióját. Igaz, hogy volt egy kis csillag és apróbetűs részek is következtek utána, de 9,5 százalékon kínáltak nekem is - mint egyszerű magyar állampolgárnak - eladásra kincstárjegyet. A 9,5 százalékos kamatra felvett hiteleknél a magyar államadósság visszafizethetetlen, ezt minden józan gondolkodású gazdaságpolitikus tudja az országban.

Világos, hogy miután erre a védőhálóra szükség volt, szükség volt arra, hogy a kormány mégiscsak érdemben tárgyaljon a Nemzetközi Valutaalappal, ezért a jegybank kérdésében is engedni kellett. Ezért támogattuk egyébként a Házszabálytól való eltérést, mert úgy gondoljuk, hogy ezeknek a tárgyalásoknak minél gyorsabban el kell kezdődniük, és az összes olyan akadályt, ami a tárgyalások útjában áll, el kell takarítani.

Ugyanakkor a benyújtott törvényjavaslattal maradéktalanul nem vagyunk elégedettek. Azért nem vagyunk elégedettek, mert bár a legtöbb esetben engedett a kormány, sőt beemelt olyan, korábban beadott szocialista módosító indítványokat is, amelyeket korábbi parlamenti vitákban elutasított, ugyanakkor vannak olyan lényeges pontok, amelyekben változatlanul makacsul ragaszkodik a saját álláspontjához. A magunk részéről tudomásul vesszük, hogy ezt a kompromisszumot elfogadta az Európai Központi Bank, és elfogadta a Magyar Nemzeti Bank is. Mert mégiscsak, ha a Magyar Nemzeti Bank szabadságáról, önállóságának a fokáról beszélünk, akkor nem baj, ha az ő véleményét is megkérdezzük. Nem azok, akik törvényekkel tudják ezt a szabadságfokot befolyásolni, kell hogy megmondják, mennyire szabad a Magyar Nemzeti Bank. Az érintett fél álláspontja ebben a kérdésben döntő kell legyen.

Ugyanakkor abban az egy lényeges kérdésben, hogy a kormány tud-e, akar-e kinevezni új alelnököt, illetve monetáris tagokat, a kialakult informális kompromisszum azt tartalmazza, hogy erre elég a kormány úri becsületszava. Mi a magunk részéről néhány esetben úgy láttuk az elmúlt két évben, hogy a kormány nem tartotta magát a saját szavaihoz, és bizony rövid idő alatt képes volt felrúgni megállapodásokat, például a Bankszövetséggel, és bizony rövid idő alatt volt képes változtatni az álláspontján is. Ezért mi változatlanul törvényi garanciákat tartanánk ezen a téren döntőnek. Ebben a kérdésben módosító indítványt fogunk beadni, hogy mindazt, amit a kormány szavakban megígér, a törvényjavaslat elfogadott szövege betű szerint is tartalmazza.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)