Felszólalás adatai

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! (Az elnök csenget.) Aki figyeli a parlament ülését, nehezen tud eligazodni azon, amit itt hall. Hiszen egy erős kormánykritikát hallottunk az előbb annak a pártnak a képviselőjétől, amelyik együtt szavazással kimenti a kormányt a nehéz helyzetből. Aztán egy másik együtt szavazótól azt hallottuk, hogy hogyan is kell ellenzékinek lenni. De menjünk a Parlament falain kívül, és nézzük, mi a helyzet az országban!

Szintén ma hangzott el az, hogy drámai helyzetben az ország, és erre érkezett egy miniszteri válasz - persze nem erre, valami másra, itt azonban alkalmazható -: változásra van szükség. Egy évvel ezelőtt megvolt a lehetőség a változásra, mégis kihátráltak az illetékesek ez alól.

A szociális népszavazás azt üzente akkor, amit ma is, hogy nem csupán három kérdésről volt szó, a napidíjról, vizitdíjról és tandíjról, arról is persze, de sokkal többről, amit egy szókimondó szabad demokrata annak idején tömören megfogalmazott. Ha megengedik, nem idézem - érthető okokból - ezt a megfogalmazást, legfeljebb felidézem az akkor elhangzottakat. De ez a szabad demokrata képviselő nyilván nem szólt arról, amiről szintén szól az üzenet: a liberális egészségügy-politika és a liberális oktatáspolitika csődjéről. Azonban az előző gondolatát talán átformálva azt mondhatnánk, hogy az ügyefogyott kormányzás és az átgondolatlan ötletelés az, amiről véleményt mondtak az emberek. Egy évvel ezelőtt a magyar választók azzal a páratlan részvétellel és azzal az egyöntetű döntéssel győzelmet arattak. Azonban a győzelemhez partner is kell - egy demokratikus országban egy tisztességes kormány le is vonja a következtetéseket.

Vessünk egy pillantást arra a reformra, amit ma szintén nosztalgiával emlegetnek néhányan: az egészségügyi reformra. Az étlapot csak címszavakban sorolnám fel: teljesítményvolumen-korlát - most fogják megszüntetni; a súlyponti kórházak kijelölése - térkép mellett körzővel; alapintézmények bezárása - gondoljanak a Lipótra; a gyógyszerforgalmazás liberalizálása és leginkább a magánbiztosítók rendszerének gondolata. Itt érdemes egy mondat erejéig az állami felelősségről szólni: azok kívánják ma az állami beavatkozást, akik ezt leginkább kétségbe vonták. És az étlap végén a desszertet engedjék meg, ezt az édes ötletet: a kórházi széfek gondolatát - ma is csak mosolygunk ezen.

S végül érdemes arra a kérdésre is válaszolni, hogy mi történt egy év alatt. Folytatódott az, ami addig volt: az ügyefogyott kormányzás, az átgondolatlan ötletelés, a színészkedés, a látszatpolitizálás és ennek következménye, hogy tovább csúsztunk a lejtőn, tragikus méretekig nőtt az államadósság, a saját válságot is mélyítettük, és nem tudjuk kezelni a nemzetközi válságot, terhet raktunk az átlagember vállára, növekedett a munkanélküliség, és általános reményvesztettség van a magyar emberek között. És erre nem az a válasz, hogy bocsánat, nem nekem találták ki ezt a feladatot, hanem folytatódik az öntelt pózolás, a mások minősítése, és felvetődik a kérdés: kinek a felelőssége ez?

Kedves Képviselőtársaim! A megoldás az önök kezében van. Mikor lépik ezt meg? Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)