Felszólalás adatai

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Attól tartok, hogy amikor mi konvergenciaprogramról beszélünk, akkor a bennünket hallgató nem politikus sokaság nem pontosan tudja, hogy mi is az, amiről mi éppen tárgyalunk. Egy soha korábban nem használt idegen szóval jellemzünk egy programot, a nagyon tájékozottak legfeljebb azt tudják, hogy Brüsszelben kell valamit csinálni ezzel a programmal.

A konvergencia közeledést jelent. Közeledést, de nemcsak abban az értelemben, ahogyan ezt nagyon sokszor használjuk, hogy közelíteni Magyarország gazdasági mutatóit, számait, teljesítményét az Európai Unió átlagához, ennél sokkal többet jelent, és talán ez a sokkal több az, ami érdemes egy általánosabb politikai konzultációra. Közelíteni a hétköznapi életfeltételeket. Közelíteni Magyarország valóságát ahhoz a sokszor csodálthoz, máskor megálmodotthoz, amely elsősorban a tőlünk sok száz kilométerre nyugatra fekvő országokat jellemzi.

Magyar hazafiak sokasága állította Magyarországnak példaképül mindazt, amit látott Párizsban vagy éppen Londonban. Nem egy történelmi királyunk volt, aki azt képviselte, hogy haza kell hozni a világnak mindazt a tudását, kultúráját, amely mintaként és igazodási pontként szolgálhat. Nem lehet kisebb célja és nem lehet kevésbé nagyra törő vágya egyetlenegy politikai erőnek, az ország vezetését elvállaló sokaságnak, mint azt mondani, hogy nem lemaradni akarunk, még csak nem is felzárkózni, ennél többet szeretnénk. Azt szeretnénk, hogy a legjobbak között legyünk. Nem másodikak vagy harmadikak, hanem ebben, abban vagy amabban, persze nem mindenben, de a legjobbnak lenni. Legjobbnak lenni a régióban egy-két teljesítményünkkel. Legjobbnak lenni Európában valamiben. Legjobbnak lenni a világban, hogy azt mondják, hogy ezek a magyarok, ebben ők a legjobbak. Nem egyszerűen közeledni szeretnénk Európához, hanem egész egyszerűen - magyarázat és jelző nélkül - európaiak szeretnénk lenni a hétköznapokban; a hétköznapi élet biztonságával, nyugalmával, a bennünket körülvevő infrastruktúra fejlettségével, azzal a mély demokratikus meggyőződéssel, hogy igen, belőlünk áll a köztársaság, mi vagyunk a legfőbb államalkotó erő; hogy van önálló véleményünk, ezt a véleményt merjük vállalni; hogy olyan intézményeket hoztunk létre, amelyekben meg lehet őrizni a függetlenségünket, az önállóságunkat, ugyanakkor meg lehet őrizni a kritikai képességünket is. Igen, polgárok akarunk lenni, európai polgárok, egy jobb világot teremteni gyermekeinknek meg magunknak.

Hogy ehhez egy sor dolgot kell tenni? Igen. Át kell alakítani egészségügyünket, oktatásunkat, igazgatásunkat, segíteni kell fejlődni a vidéket? Igen, folytathatnánk a sort, hogy mi mindent kell átalakítani. De van valami, ami mindezek körében talán a legfontosabb: el merjük-e hinni, hogy az ország olyan lesz, amilyenné mi tesszük, és az országban a polgárokat, az embereket nem a kormányok teszik boldoggá, hanem a maguk képessége arra, hogy megvívják a küzdelmüket, és ebben a küzdelemben sikeresek legyenek? A szó legeredetibb és leghagyományosabb értelmében merünk-e demokráciát, egy polgári világot, modern Európát teremteni itthon, Magyarországon? Ez az igazi nagy kérdés. Minden más ehhez képest másodlagos. Nem alamizsnából, nem támogatásból épül fel Magyarország, hanem teljesítményből, hogy verseny és szolidaritás kéz a kézben járnak, hogy nem csak piac és nem csak állam, hanem piac és állam, mi több, leginkább társadalom, felismert együttműködési kényszerrel és versennyel.

Azért mondom mindezt el, mert alig több mint hat hét múlva Brüsszelnek újra be fogunk nyújtani egy programot, a konvergenciaprogramot, a közeledés programját, ha úgy tetszik. Miközben készítjük, csak egyetlenegy pillanatra hadd álljak meg, és hadd idézzem figyelmükbe, hogy nemcsak Magyarország szenved egyébként attól a döntéstől, hogy hogyan is lehet kibékíteni a történelmi elmaradottság és a modernizációs kényszerek között meghúzódó feszültségeket vagy csökkenteni azokat, hogy hogyan lehet kezelni azt a konfliktustömeget, amely Közép-Kelet-Európában az egyre inkább erősödő és magára találó nemzeti öntudat és önérzet, az európai együttműködés és a globális kihívások között van. Ez nem egyszerűen magyar probléma, nem egyszerűen magyar kihívás! Aki látja, hogy mi történik Lengyelországban, ahol egy éve nem sikerül stabil kormányt alakítani; aki érzékeli, hogy mi történt a Cseh Köztársaságban, hogy nem egyszerűen kormányt nem tudnak hetek óta alakítani, többedik nekifutással, még csak a parlament sem tud igazából megalakulni, és nem tud elnököt választani; hogy ugyan Szlovákiában alakul kormány, de ez a kormány szokatlanul heves viták közepette alakult meg, és nem kevés kételyt is okozva sokakban, hogy bizony azok a kormányalkotók vagy azok egyik-másik pártja osztja-e mindenben a közös európai értékeket vagy nem. És még csak három országról beszéltünk ebből a Lengyelországtól, mondjuk, Horvátországig tartó európai folyosóból; arra a Horvátországra utalok, amely évek óta küzd azzal, hogy túljutva a Balkán válságán, bizonyítsa demokratikus és európai elkötelezettségét, hogy tagja lehessen az európai és atlanti integrációknak.

Nem egyszerűen magyar dilemmákról van szó. Nem lehet nem észrevenni itt, a parlamentben ülve, hogy az egész térség azzal szembesül, hogy bonyolultabb és hosszabb az átmenet a '90 előtti sok-sok évtized világából egy modern európai, versenyképes, de mégis szolidáris, nemzeti büszkeségében megerősödött, de mégis nyitott és európai világba.

(13.10)

Ez a dilemma hatja át valamennyi országot, ennek hol politikai bizonytalanság, hol gazdasági útkeresés a folyománya, hol mind a kettő egyszerre.

Magyarországon politikai stabilitás van. Magyarországon a demokratikus intézményrendszer az elmúlt jó tizenhat évben végig képes volt biztosítani, hogy a választások végeredményeként többségbe jutott parlamenti erők kormányozzák az adott négy évet, de nem kétséges, hogy Magyarországon is az elmúlt években nagyon sok kérdés halmozódott fel, hogy hogyan lehet összeegyeztetni az erős, versengő, sikeres Magyarország vágyát az összetartó társadalommal, a nemzeti hitében való megerősödést az európai együttműködés szándékával. Ezek a dilemmák hatják át Magyarországot is.

Amikor a konvergenciaprogramot készítjük, nem egyszerűen számokról szeretnénk számot adni. Ugyan, dehogy! Ennél sokkal többről: arról, hogy Magyarország érti, a választók és politikai képviselőik többsége pontosan tudja, hogy amivel itt szemben állunk, nem egyszerűen egy makrogazdasági kiigazítás, hanem a rendszerváltó Magyarország teherviselő, teherbíró, demokratikus és versenyképes berendezése, birtokbavétele ennek az új rendnek, annak a megérése, hogy a szabadság rendje az, ami kézben tud járni a demokratikus berendezkedéssel, és hogy Magyarország nem mások jóindulatából és jóakaratából, hanem a saját teljesítményéből kíván a legjobbak közé tartozni; hogy a politikai stabilitást a gazdasági stabilitásra, a gazdasági versenyképesség javítására és a társadalmi összetartozás érzésének és intézményének megerősítésére kívánja használni. Erről szól a konvergenciaprogram.

Ez nemcsak a kormány programja. Ha csak a kormányé lenne, akkor alig kellene mást tenni, mint majd bemutatni szeptember 1-jén. A konvergenciaprogram sokak közös akarata és programja kell hogy legyen. A mai napon a Magyar Országgyűlés sok fontos törvényt fog elfogadni, amelyek ki fogják jelölni a következő évek makrogazdasági mozgásterét, és alapvető hatással lesznek arra a folyamatra, amit makrogazdasági értelemben konvergenciának hívunk. Ha az Országgyűlés túl van ezen a döntésen, akkor holnaptól új szakaszába érkezik a konvergenciaprogram elkészítése, amelyet ígéretünkhöz híven augusztus 31-ig befejezünk, és szeptember 1-jén benyújtjuk Brüsszelnek.

Vannak ennek a programnak olyan részei, amelyek messze túlmutatnak a kormány kompetenciáján. Ilyen rész például - csak hogy egy közelebbit mondjak - a pénzügypolitikának, a monetáris politikának a kérdése. A programalkotás folyamatában szorosan együtt kell működni ezért példának okáért a Magyar Nemzeti Bankkal. A Magyar Nemzeti Bankkal a jövő héten konzultációt kezdünk a konvergenciaprogram összeállításáról, arról, hogy milyen módon tudja egymást támogatni költségvetési és pénzügypolitika; hogy milyen módon tudjuk mi így együtt költségvetési és pénzügypolitikával szolgálni a fejlesztések Magyarországát, hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol elsősorban mi, magyar emberek képesek legyünk arra, hogy ebben a versenyben a legjobbak között végezzünk; hogyan tudjuk átalakítani környezetünket a kórházaktól iskolákon át a falvakig, városokig, autópályákig vagy éppen a vasútig.

De nem elég csak a jegybankkal konzultálni, konzultálni kell az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal. Miután augusztus közepén, a benyújtást megelőzően nagyjából két héttel a konvergenciaprogram első tervezetét nyilvánosságra hozzuk, ezt meg fogjuk küldeni a parlament valamennyi pártjának, és természetesen meg fogjuk küldeni az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak. Azért küldjük meg, hogy augusztus 31-ig szót válthassunk róla, beszélhessünk arról, hogy ennek a programnak, amelyben a számok mögött intézkedések sokasága van, hogyan lehet egy országot közös szándékkal jobbá tevő eredménye; hogyan lesz ebből nem egyszerűen a kormány számszaki intézkedéseinek valamilyen fajta elegye, de valóban egy megreformált, teljesítőképes, jobban lakható Magyarország. Ezért augusztus utolsó kettő hetében is folytatni kell azt a munkát, amely ma is zajlik az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, merthogy nincs alternatívája a tárgyalásnak és az egyeztetésnek.

Akkor sincs - jut eszembe erről -, ha időnként persze nemcsak a tárgyalóteremben zajlik a vita, hanem vita van utcán, ha vita van tereken, mert sokféleképpen ki lehet fejezni véleményt és ellenvéleményt, de azt gondolom, hogy ezt is és mindegyiket el kell fogadni, és meg kell köszönni. Az a normális, ha sok részérdekből áll össze az országnak a közös érdeke; hogy itt a parlamentben és a kormányban kell keresni azokat a mechanizmusokat, hogy hogyan lesz a részérdekből nemzeti érdek; hogyan lesz a helyiből, a helyi akaratból országos akarat. Tárgyalóteremben, parlamentben, helyenként utcán, még akkor is, ha azt gondolom, hogy a legritkábban az utcán lehet megállapodni, de az utca - egyébként természetes módon - bizonyos formában, fegyelmezett módon meg alkalmas lehet arra, hogy kifejezzen véleményt vagy kifejezzen kritikát. Hallottam ezt a kritikát az elmúlt héten is, hallottam ezt az ellenvetést, kritika és ellenvetés elhallatszik a kormányhoz. Megfontoltuk mindezeket a felvetéseket, és mindezen megfontolások eredményeként is mondjuk újra ma is: nincs más út, mint nagyon gyorsan az egyensúlyi pályához közeledni annak érdekében, hogy azt a legfőbb célt, hogy Magyarország erős ország legyen, amely állja a sarat és képes felvenni a kesztyűt és nem menekül, hanem teljesít, ezt a célt - ezt a célt - tudjuk mindannyian szolgálni.

Szükség van még arra, hogy ebben a programban a lehető legszélesebb tapasztalat és szaktudás is megjelenjen. Szükség van arra, hogy ebben a programban ott legyenek azok a szakmai megfontolások, amelyek természetszerűleg könnyebben vannak meg a kormányzati igazgatáson kívül, mint azon belül. Ezért olyan szakértők és olyan, önmagukban is megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, vezető gazdasági szakértők támogatását kértük, akikkel együttműködésben - beillesztve abba a folyamatba a konvergenciaprogram elkészítését, amely a Nemzeti Bankkal való együttműködéstől az Országos Érdekegyeztető Tanácsban való konzultációig tart - nagyobb lehet a garancia arra, hogy ez a program közös nemzeti programmá tud válni és vonalvezetőjévé a következő évek cselekvésének.

E héten szerdán a kormány egy határozatával létrehozza a konvergenciatanácsot, amelynek tagjai közé Bogsch Eriket, Simor Andrást és Surányi Györgyöt kértem fel, akik ezt a felkérést a mai napon elfogadták. A konvergenciatanács feladata, hogy közreműködjön a program elő- és elkészítésében, hogy miután e programnak később a kormányzati politikában meg kell jelennie, ezért támogassa e program érvényre juttatását költségvetésben és más nagy reformtörekvésekben, és képviselje velünk együtt ezt a programot itthon és külföldön; azt a programot, amely azt mutatja itthon sokaknak és szerte a világban, hogy Magyarország nem dőlöngélni kíván ebben a világban, nem menekülni a sorsa elől, hanem teszi a dolgát, erőssé és sikeressé kívánja tenni nemcsak az országot, hanem valamennyi polgárát, valamennyi családját és valamennyi települését.

(13.20)

Konvergencia, de nem csak a számok világában; közeledés, de nem csak a politikai rendszerben; nemcsak a külsőségekben, hanem egy jobb minőségű európai életben, hogy aztán majd azt mondhassák gyermekeink valamikor pár év múlva, hogy igen, volt bátorságuk nekik ott valamikor a kétezres évek elején megcsinálni, volt bátorságuk végre nem mindig visszafelé nézni, és nem mindig csak sírni azon, hogy mennyire nehéz és helyenként mennyire sebzett volt a magyar történelem. Mert bármennyire az volt, a mi felelősségünk nem az, hogy ezen a megsebzettségen szomorkodjunk, hanem az, hogy a megsebzettségre új megoldásokkal, bátor programokkal hozzunk gyógyírt.

Nem tudjuk a múlt összes sérelmét visszafelé nézve begyógyítani és helyrehozni, de tudunk egy olyan világot teremteni okos és bátor politikával, amely megelőzheti azt, hogy Magyarország újabb történelmi cikcakkokkal találja meg a helyét Európában, hogy Magyarország ne osztozzon a régiók bizonytalanságában, hanem legyen egy biztos pont. Biztos pont nemcsak a politikai stabilitásban, hanem a gazdasági progresszióban, biztos pont a szociális összekapaszkodásban, az egymásért való felelősségvállalásban, a nemzeti együttműködés és összekapaszkodás erejének megteremtésében. Erről szól a konvergenciaprogram.

Ennek a programnak az elkészítése újabb fázisba érkezik a mai napi döntéseket követően holnap. Arra kérem a Magyar Országgyűlést, az Országgyűlés valamennyi pártját, arra kérem innen, az Országgyűlésből a társadalmi és szociális partnereket, a tudományos élet, az üzleti élet, a munkáltatók és munkavállalók szervezeteit, a civil világot, hogy működjünk együtt egy új, egy sikeres Magyarország megalkotásában.

Rajtunk múlik, hogy milyen lesz Magyarország. Mi pedig azt gondoljuk, hogy képesek vagyunk arra együtt, sok millióval határon belül és sok millióval határon kívül, hogy egy jobb országot teremtsünk - Magyarországért, a köztársaságért, gyermekeinkért.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)