Felszólalás adatai
104. ülésnap (2019.12.17.), 64. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Tordai Bence (Párbeszéd) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | képviselő elutasította a választ |
Videó/Felszólalás ideje | 1:11 |
Felszólalások: Előző 64 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Az a helyzet (Zaj. Az elnök csenget.), az a helyzet, hogy az államtitkár úr nem csak velem vitatkozik, vitatkozik az összes ellenzéki párt szakértőjével (Derültség a kormánypártok soraiban.), vitatkozik a magyar szakszervezetek szakértőivel (Az elnök csenget.) és vitatkozik a teljes Magyar Orvosi Kamarával. Ön hazudik, és a Ház méltóságát is egyébként csúnyán a sárba tiporja! (Folyamatos zaj a kormánypártok soraiban. Az elnök csenget.) Viszont ami konkrétumot mondott, az meg nettó cinizmus volt. 35 ezer forintos havi jövedelem fölött már nem tekinti az önök kormánya rászorulónak a magyar embereket, tehát maguk szerint, akiknek a 35 ezer forintot eléri a családjában az egy főre jutó jövedelem, az be kell tudja fizetni ebből a közel 8 ezer forintra emelkedő járulékot. (Balla György: Ez nem igaz!) Ez nonszensz! (Szászfalvi László: Beszéld meg a sajátjaiddal!) Ez nonszensz, hiába hazudoznak! És ezt a köztársasági elnök is tudja, mert különben aláírta volna az összes többi törvénnyel együtt ezt is. A múlt szerdán önök megszavazták, csütörtökön minden mást aláírt, szombaton már kint volt a Közlönyben, ezt nem írta alá, és ha egy tisztességes ember akar maradni, esetleg megpróbálja, akkor nem is fogja ezt aláírni (Folyamatos moraj a kormánypárti sorokban. Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), s akkor maguk nagyon fogják szégyellni magukat.
Felszólalások: Előző 64 Következő Ülésnap adatai