Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Halász János képviselő úrnak, Fidesz.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy visszatérjek Pál Béla képviselőtársam egyik feltételére a négy közül, ez pedig arról szólt - talán a negyedik volt -, hogy politikai kötődés nélküli legyen az ingatlanok elbírálása. Szeretném megosztani önökkel azon gondolataimat, amelyek ebbe a kérdéskörbe tartoznak.

Most mit mond a törvény? Azt mondja a törvény, hogy a parlamenti pártok egy-egy delegáltjából, és ennél eggyel több civil szervezeti képviselőből alakul a jelenlegi viszonyok szerint, 6 plusz 7 főből egy bizottság, aki dönt.

A civil szervezetek úgy választódnak ki, hogy jelentkezhetnek egy felhívásra, majd pedig, ha meg tudnak egyezni, hogy ki az a - most - hét fő, akkor megvan, hogy kikből áll még a bizottság, ha nem, akkor sorsolással dől el ez a dolog.

A mostani, Rubovszky úr által is említett pályázati elbírálási metódusban, amely most éppen áll, az történt, hogy a működő, körülbelül 30 ezer, és a bejegyzett, körülbelül 60 ezer magyarországi civil szervezet közül körülbelül 30 jelentkezett. Ez nagyon esetlegessé teszi ennek a bírálóbizottságnak a munkáját véleményem szerint. Ezért azt gondolom, hogy érdemes lenne átgondolnunk ezt a kérdéskört is, és megtalálni valóban azt a megoldást, amely mindnyájunk számára alkalmas lehet. Ez ügyben módosító indítvánnyal is fogunk élni, és a részletes vitában nyilván alkalmunk lesz ezt a dolgot megvitatni.

Köszönöm szépen a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Sándor László képviselő úrnak, MSZP.

DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Három megjegyzést szeretnék tenni a vitában eddig elhangzottakkal összefüggésben.

Az egyik az, hogy én azt gondolom, egy ilyen természetű ügyben valóban valami konszenzuskereső magatartást célszerű követni, mert olyan ügyről van szó, amely egyrészt nagyon sok szervezetet érint, másrészt azért itt kellő tulajdonjog-bizonytalan helyzet van most már elég régóta, és jó lenne nyugvópontra helyezni ezeket az ügyeket.

Ha a konfliktusok csak arra irányulnak, hogy a szakszervezetek és a kulturális intézmények egyesületei között feszülnének érdekkülönbségek, akkor örömmel mondhatom azt, hogy ebben az ügyben a legutóbbi időszakig olyan tárgyalások zajlottak, amelyekben a szakszervezeti konföderációk nem fejeznének ki ellenérzéseket, ha a korábbi SZOT-vagyon részeként jelölt kulturális intézmények ennek az egyesületnek a kezébe kerülnének. Tehát én azt gondolom, hogy ez azért a hozzávezető utat egyengetné, komoly konfliktust nem jelentene. Természetszerűleg ha olyan kulturális intézményről van szó, amely ágazati szakszervezet kezében van, és annak egyébként egy nagyon kiterjedt kultúrapártoló tevékenysége van, azt gondolom, ott egy picit más megítélést kellene alkalmazni.

A másik megjegyzésem az 1997. évi törvénnyel és a törvény végrehajtásával összefüggő. Én azt hiszem, hogy nem teljesen... Elnök úr, nem tetszene bekapcsolni a mikrofont esetleg?

ELNÖK (A mobiltelefonon beszélő Selmeczi Gabriella felé fordulva): Igen, a képviselő asszonyt megkérném, hogy egy kicsit halkabban kellene beszélni abba... - nem tudom, mibe tetszik beszélni.

Jó, tessék folytatni!

DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Tehát az 1997. évi törvénnyel kapcsolatosan azt jelezném, hogy a végrehajthatatlanságával kapcsolatos aggályok talán egy picit túlzottak. Azt gondolom - és számtalan példa mutatja -, hogy annak a törvénynek a végrehajtásában azért nem voltak ekkora problémák.

Ami pedig azt a megjegyzést illeti, hogy az Orbán-kormány semminemű tulajdont nem óhajt elvenni a szakszervezetektől, formálisan talán elfogadható, de az 1997. évi törvényhez képest ez a módosítás azért egyértelműen visszalépés.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre következik Pál Béla képviselő úr, MSZP.

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán nem sérti Rubovszky György képviselőtársamat, ha azzal kezdem, hogy én örülök annak, hogy ez a párbeszéd kialakult köztünk, hiszen ennek során talán egyre nyilvánvalóbbá válik az, hogy nincs is olyan messze az álláspontunk bizonyos kérdésekben egymástól.

Hiszen én sem beszéltem másról - bár természetesen hosszabban, mint ön, Rubovszky György képviselőtársam, de az általános vitában hozzászóló voltam -, mint arról, hogy azokat a jogi tisztázatlanságokat, amelyeket nyitva hagyott az 1997. évi törvény, most valóban orvosolni kell.

Nem beszéltem másról, mint arról, hogy legyen tudomásunk arról, melyik az a fennmaradó 300 ingatlan, amelyről beszélünk, de talán nem lenne ártalmas, ha mindannyian megkapnánk ennek a listáját, és tudnánk, hogy miről is folyik ez a vita. Azt hiszem, hogy ez nemcsak engem érint, hanem talán más képviselőtársaimat is, ezért utaltam Szentgyörgyvölgyi Péter képviselőtársam elmúlt alkalommal megtett hozzászólására.

A harmadik megjegyzésem pedig az, hogy Halász János képviselőtársam arról beszélt - és ebbe még gyakran beleütközünk -, hogy mindössze 30 szervezet jelentkezett a pályázatra. Ez is a felelősségünket támasztja alá, hogy vajon tud-e minden társadalmi szervezet arról, hogy hogyan, milyen módon lehet jelentkezni erre a pályázatra. Azért kellene ezt az egész rendszert úgy átgondolni és hosszú távon rendezni, hogy a következő időszakban ne legyenek sem olyan jogi szabályozatlanságok, sem a döntési mechanizmusban olyan tisztázatlanságok, vagy, mondjuk, a pályázat meghirdetésében olyan fogyatékosságok, amelyek révén lehet, hogy jó néhány társadalmi szervezet nem is szerez tudomást erről.

Higgye el nekem, hogy jó szándékú javaslataim voltak ebben a tekintetben, azt feltételezve, hogy ezen a területen az érdekeink az önök érdekeivel egybeesnek.

Köszönöm szépen.

(16.50)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót két percre Rubovszky György képviselő úrnak, Fidesz.

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, abbahagyom, de azért még két percben ezt kénytelen vagyok elmondani. Az 1997. évi törvény végrehajtása tárgyában 1997. december 28-án a Magyar Közlöny mellékleteként megjelent az a 300 ingatlan, amelyre a társadalmi szervezetek pályázatot nyújthattak be. Ez a Közlöny köztudomású, erre a Közlönyben megjelent 300 ingatlanra a társadalmi szervezetek 700 darab igénylést terjesztettek elő, ennek a határideje volt 1998. február 28. Ez teljesen nyilvános, teljesen köztudomású, az országgyűlési adattártól kezdve mindenhol megtalálható. Nem hiszem, hogy az előző törvény végrehajtása tárgyában a Kincstári Vagyonigazgatóság tevékenységének ezt a részét a képviselők között ki kellene osztani.

Hozzá kell tennem, hogy ezt megelőzően, 1997 májusában a törvény előírása szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság felhívta a társadalmi szervezeteket arra, hogy adják be a pályázatukat, hogy kívánnak-e részt venni ebben a bírálóbizottságban. Beérkezett a 30 pályázat teljesen nyilvánosan - természetesen a Magyar Közlönyben és még két napilapban megjelent ez a pályázat -, és ebből a 30 társadalmi szervezetből a törvény előírása szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a bizottságban részt vevő hét tagot kisorsolta úgy, ahogy a törvényben elő van írva.

Már csak egy megjegyzésre van lehetőségem. 1990-ben a kezelői jog helyett állami tulajdonba kerültek az ingatlanok. Amit a Horn-kormány vissza akart adni a szakszervezeteknek, azt az 1997. évi CXLII. törvénnyel visszaadta (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ott maradt egy csomó rendezetlen dolog, amit ezzel a törvénnyel a tényleges használó tulajdonába szeretnénk adni. Változatlanul állítom, hogy...

ELNÖK: Képviselő Úr!

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): ...semmi negatív dolog nincs a szakszervezetek terhére. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Újabb kétperces jelentkezést nem látok. Megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak normál felszólalásra.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége általános vitára alkalmasnak tartotta ezt a törvénymódosítást. Tulajdonképpen örültünk neki, hogy a kormány hozzányúlt ehhez a kérdéshez, mert való igaz, hogy annak a bizonyos 1997. évi törvénynek számos ponton vannak hiányosságai, fogyatékosságai.

Nem akarok hosszú lenni, de engedjék meg, hogy ott kezdjem a történetet, hogy 1990 óta, a rendszerváltást követően mind a három kormány, amely működött, illetve működik, civilbarát volt, legalábbis retorikájában mind a három kormány azt mondta magáról, hogy támogatja a civil szervezeteket, fontosnak tartja, hogy erősödjenek, izmosodjanak, és segítségükre lesz a működésben.

Az én értékelésem szerint tulajdonképpen a második kormány, a 1994-1998 között működő kormány tett olyan hathatós lépéseket, amivel tényleg és érdemben segítette a civil társadalom erősödését. Gondolok arra, hogy ebben a ciklusban született meg a közhasznú szervezetekről szóló törvény, ami minden hibája ellenére fantasztikusan nagy előrelépés volt, és nagy hangsúllyal gondolok arra, hogy ebben a ciklusban került bevezetésre az úgynevezett 1 százalékos törvény, amelyik merőben új, reform jellegű lépés volt a társadalmi szervezetek finanszírozásának megoldása irányában; egy lépés, nem a megoldás, csak egy nagyon fontos lépés. Ebben a ciklusban született az ingatlanrendezéssel kapcsolatos törvény is, amelyet most tárgyalunk, és amiben valóban problémát okoz, hogy eredeti formájában csak az irodai célú helyiségekről rendelkezett, és ehhez képest a működés az igazán fontos, miközben iroda nélkül nem lehet működni, ez alapvető feltétel.

Arra is szeretnék figyelmeztetni, hogy az elhelyezés és a működés még két különböző nagyságrendű, különböző horderejű dolog. Ha a civil szervezetek - mindig nagy hangsúllyal hozzátenném - egy része kap a tulajdonban megoldást, kap elhelyezési lehetőséget, attól még a működéshez szükséges pénzeszköz egyáltalán nem biztos, hogy rendelkezésére áll. Amikor a bizottságban tárgyaltunk erről a témáról, az első kérdésem az volt, hogy volt-e egyeztetés a civil szervezetekkel, és ott azt a megnyugtató választ hallottam, hogyne lett volna, tőlük jöttek a javaslatok s a többi, bár az érintett létszámi körre nézve legalábbis kérdéses vagy kétséges, hogy az egyeztetést valóban teljes körűnek és megnyugtatónak tekinthetjük-e.

Ennél sokkal lényegesebb gondom az, hogy miközben vélhetően az érintett civil szervezetek most valóban örömmel veszik tudomásul, hogy tulajdonhoz jutnak, gondolnak-e arra, hogy a tulajdonhoz jutás nemcsak öröm, hanem gond is; hogy nagyon jelentős gondot vesznek a nyakukba azok a civil szervezetek, amelyek most a bérleti viszonyt felváltják erre a tulajdoni viszonyra, hiszen ezt követően majd nemcsak az lesz a dolguk, hogy havonta azt az igen mérsékelt bérleti díjat kifizessék - azért az országosan elterjedt, legalábbis nagyon sok helyen, hogy a társadalmi szervezetek nagyon jelentős kedvezményeket kaptak a bérleti díj vonatkozásában. Ehelyett megterhelik magukat a tulajdon fenntartásának, karbantartásának, várható felújításának lehetséges összes problémájával. Azt gondolom, ez olyan kérdés, amin nem árt, ha a társadalmi szervetek is nagyon alaposan elgondolkoznak.

Engedjék meg, hogy egy nem minden részletében analóg példát idehozzak, amikor erről a kérdésről beszéljek: ez a bérlakásoknak a tulajdonba adási története. A bérlakásokat 1990-től kezdődően, illetve a lakástörvénytől kezdődően nagy-nagy örömmel ezerszám vásárolták meg a bentlakók, és aztán néhány év elteltével rádöbbentek, hogy tulajdonképpen nem tudnak tulajdonosként működni, elsősorban azért nem, mert tulajdonosnak lenni sokkal nagyobb költséget jelent, mint bérlőnek lenni.

(17.00)

A bizottsági vitában a törvénymódosítás előterjesztője használta azokat a kifejezéseket, összefüggéseket, amelyekből egy ellentmondásra szeretnék rávilágítani. Azt mondta a MEH képviselője, hogy az állam nem nyer akkora bevételt ezekből a bérleti díjakból, amiből fenn tudná tartani az ingatlanokat. Alacsonyak a bérleti díjak, és ezekből fenntartani nem lehet. Most tulajdonba megkapják a civil szervezetek, örülnek neki, és utána rájönnek, hogy bérletként sokkal kevesebbet fizettek, hiszen fenntartási, felújítási, működtetési problémáik keletkeznek. Azt gondolom, hogy ennek az ellentmondásnak egyetlen jó megoldása létezhet: ha lehetőségük támad arra, hogy gazdálkodjanak, bevételekhez jussanak, és úgy működtessék, úgy hasznosítsák a tulajdont, hogy abból fusson mindenre.

A működtetéshez viszont ez a törvénytervezet korlátokat állít. Azt a bizonyos 50 százalékos korlátot, amelyhez még ezt a kifejezést is hozzáillesztette az előterjesztő, hogy indokolt mértékű hasznosítás. Az "indokolt mérték" fogalma is pongyola vagy nehezen kezelhető egy törvényben. Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb része ennek a törvénymódosításnak, ahol jó megoldásra kellene törekedni; olyan megoldásra, amely konszenzusos, és tudomásom van róla, hogy itt már született egy-két módosító indítvány, amelyek javítanának a jelenleg beterjesztett törvényszövegen, de azt gondolom, hogy erről majd a részletes vitában lesz módunk vitatkozni vagy gondolkodni.

Még egyszer azt szeretném kifejezni, hogy örülök annak, hogy ez a törvény elénk került, abban is reménykedem, hogy meg tudjuk majd szavazni, hogy olyan módosítások születnek a törvényhez, amelyekkel elfogadhatóvá válik, de ezt a feltételezésemet kedvem szerint kiterjeszteném a szakszervezetekre is, hiszen az eddigi vitában állandóan azt hallottuk, hogy itt bizony nem jutott el kompromisszumig a gondolkodási folyamat. Jó lenne, ha a hátralévő időben valamilyen konszenzusos megállapodás ki tudna termelődni ebben a kérdésben is.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Két percre megadom a szót Halász János képviselő úrnak, Fidesz.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz). Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindig örömmel hallgatom Béki Gabriellát, amikor ilyen témákról beszél, de sosem adódik az a helyzet - de ez nem baj, mert van alkalmunk megbeszélni -, hogy ne kelljen megjegyzést fűzni hozzá. Igyekszem szakmai megjegyzéseket fűzni az ő mondandójához.

Az első arról szól, hogy a kormányok eddig mindig civilbarátnak mondták magukat, és Béki Gabriella elmondta, hogy az ő véleménye szerint melyik kormány volt leginkább civilbarát. Ez nagyon vitatható megjegyzés volt, és szerintem ez nem így van. A véleményem szerint rengeteg adat mutatja azt, hogy a mostani polgári kormány már a jellege miatt és a közösségiség értékeinek megfogalmazása fontossága miatt is milyen nagy szerepet tulajdonított a civil szervezeteknek, a polgári kezdeményezéseknek.

A tavalyi költségvetésben a korábbi 5 milliárd forint után rögtön az első évben több mint 6 milliárd forint jutott nevesítve a szervezeteknek, pályázati és egyéb lehetőségeken keresztül.

Ezt a bázist megőrizve, az inflációt összességében tartva lehet az idei költségvetésben is nyomon követni a civil szervezetek működési támogatását. Az, hogy bizonyos szakmai törvényeket meghoztak 1994 és 1998 között, nyilván annak volt köszönhető, hogy a magyar civil társadalom fejlődött, és kikövetelte nagyon helyesen ezt, illetve eljutott fejlődésében oda, hogy már régen szükség volt ezekre a törvényekre.

Ez nem feltétlenül érdem, de mindenképpen fontos dolog, hogy foglalkozott vele az előző ciklus, ezt nem is szeretném vitatni, és nagyon örülök, hogy ez akkor úgy történt, hogy e törvényeket a Ház széles támogatással fogadta el. Ugyanezt a gyakorlatot szeretnénk követni a törvénykezésben és más tekintetben is, de a támogatások tekintetében felhívom a figyelmét arra az emelkedésre, amely bekövetkezett most, 1998 után.

Köszönöm figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, MSZP.

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megtartóztattam magam a kétperces vitában való részvételtől; ha szabad ezt a műfajt használni, egy bővített két percben, néhány perccel hosszabban szeretném kifejteni a véleményemet ezzel kapcsolatban.

Ha szabad így kifejeznem magam, egy rádióvitában megtanultam, hogy Rubovszky György képviselőtársam jól ismeri ezt a törvényt, és azt is tudom, hogy Halász János alelnöktársam a társadalmi szervezetek bizottságában többnyire a lehetőségek határain belül a konszenzusért dolgozott, velem együtt. Arról szeretnék néhány szót szólni, hogy valóban miért tartanám fontosnak, hogy valamilyen konszenzussal tudjunk e törvényjavaslat ügyében dönteni.

Azt hiszem, hogy amikor piacgazdasági körülmények között az állam bármilyen formában ingatlanokat vagy akár csak kezelői jogot von el, ingatlanokat lényegében díjmentesen ad át, akkor valamilyen módon mindig gondolni kell arra, hogy klasszikus piacgazdasági keretek között ez nem az állam feladata. Az állam nincs abban a helyzetben, hogy ingatlanokat elvegyen, politikai döntéssel átcsoportosítson. Az elmúlt negyven év és a kilenc éve meg nem hozott döntések következtében most szükségszerű ezt a lépést meghozni. Azonban kívánatos, hogy ez ne politikai diktátumnak látszódjék, és senkiben ne maradjon az a gondolat, gyanú, vagy esetleg éppen remény, hogy egy újabb kormányváltásnál majd újabb ilyen változás történik, és az ingatlanokat újra átcsoportosítják, és ez a folyamat vég nélkül folyik.

Ezért gondolom azt, hogy valóban nagyon helyes lenne a módosító indítványok mentén egy elfogadható változatnál kikötni, és akkor nyilvánvaló, hogy az azt megszavazó pártok a jövőre is kötelezettséget vállalnak abban a tekintetben, hogy ezzel ezt a kérdést lezárják, remélhetőleg örökre.

A szakszervezetekkel kapcsolatban több képviselőtársam nem említette meg, de hadd emlékeztessek még arra is, hogy a szakszervezetek - bármilyen furcsa is, ez az államszocialista rendszer egyik nagy paradoxona - legalább annyira vesztesei voltak a '48-ban kialakult államszocialista rendszernek Magyarországon, mint például az egyházak, azzal a különbséggel, hogy a szakszervezeti tagok, munkások pénzeiből épített művelődési otthonokért a szakszervezetek nem kaptak kárpótlást, szemben az egyházakkal. Az utóbbit természetesen helyeslem, és nem az ellen említem meg ezt, hanem pusztán kifejezem, hogy nagyon sok szakszervezeti ingatlan a munkavállalók, a kisemberek pénzéből épült, '48-ban állami tulajdonba került, és ezért azóta sem kaptak kárpótlást. Ilyen értelemben tehát a tulajdonba adásuk mindenképpen indokolt.

Az, amit többen említettek már, Béki Gabriella és mások is beszéltek róla, tulajdonképpen a szakszervezetek kezelték, használták ezeket az ingatlanokat, a tulajdonos az állam volt. Ez egy olyan furcsa tulajdonos volt, hogy kis túlzással, ha az erkély leszakadt, akkor a tulajdonos nem törődött vele, hanem azt mondta, hogy aki lakik benne, az oldja meg, fizesse ki a fenntartást, az ő felelőssége az állagfenntartás biztosítása. A világon mindenütt a tulajdonnal kötelezettségek járnak együtt, ezeket a kötelezettségeket, feladatokat az állam - nem a Fidesz-kormány egyébként, hanem a mindenkori változó kormányok által képviselt állam, többek között a mi államunk is négy évig, ha szabad ezt a csúnya kifejezést használni, nem gondoskodott a jó gazda gondosságával a tulajdonról - az azt használó szervezetekre hagyta.

Nyilvánvaló, hogy ők egy olyan korban, amelyben a szakszervezetek, a munkavállalók amúgy sem voltak valami fényes helyzetben, olyan anyagi eszközökkel biztosították az épület fenntartását, amelyet meg tudtak szerezni a törvényes kereteken belül, természetesen nem olajszőkítéssel például, hanem azzal, hogy néhány irodahelyiséget bérbe adtak, és ami ebből befolyt kicsinyke pénz, abból fizették a festést vagy az életveszély elhárítását.

Azt gondoljuk, hogy ezt mindenképpen figyelembe kell venni, és nem szabadna, hogy az állagfenntartás és az épület korszerűsítése kizáró ok legyen a tulajdonszerzésnél. Amit Pál Béla képviselőtársam mondott a sztrájkalappal kapcsolatban, talán már nem mindannyian pontosan így értelmezzük. Kétségtelen tény, hogy a szakszervezetek fenntartották ezeket az ingatlanokat, döntően és elsősorban ezért nem szabadna őket kizárni a tulajdonszerzésből.

A módosító indítványokat látni fogják a képviselőtársaim, és még vitatkozunk róla a Házban. Köszönöm figyelmüket.

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Két percre megadom a szót Halász János képviselő úrnak, Fidesz.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hegyi Gyula alelnöktársam és Béki Gabriella is beszélt arról a problematikáról, hogy vajon a civil szervezetek a megkapott ingatlanoknak jó gazdái tudnak-e lenni. Nemcsak öröm a tulajdon, hanem néha nyűg is lehet.

Szeretném felhívni a tisztelt figyelmüket arra, hogy véleményem szerint nem jó párhuzam a bérlakások ügyét hozni. Nem igazán lehet ezzel a kérdéskörrel jó párhuzamot, jó másik példát találni.

Nem is kell keresni máshol példát, hiszen e területen már van azért némi gyakorlata a dolognak, merthogy a törvény értelmében kaptak a társadalmi szervezetek, a civil szervezetek tulajdonba ingatlanokat, hiszen azoknak, amelyek 1990 szeptembere előtt létrejöttek, volt bizonyos jogviszonyuk, megkapták.

(17.10)

Ők - ez egy tapasztalati tény, és ezt nézzük ez ügyben - nagyon jó gazdái voltak ennek a vagyonnak, tudták - nyilván néha nehézségek árán - működtetni, és azt is tudjuk, hogy vannak más szervezettípusok, amelyek pedig ilyen vagy olyan ok miatt bizonyos megkapott ingatlanokat el kellett hogy adjanak, és el is adták. Ez nem jó példa, de ezek a szervezettípusok pontosan azok a szervezetek, amelyekkel kapcsolatosan közöttünk még vita van.

E tekintetben, azt hiszem, nem kell félnünk attól, hogy egyesületek, alapítványok kapjanak meg ilyen ingatlanokat, hiszen az ő gyakorlatuk nem igazolta ezt a félelmet, és van egy tapasztalati tény mögöttünk e tekintetben. Tehát ne féljünk ettől, ezt szerettem volna jelezni önöknek. Figyeljük meg azt a folyamatot, ami eddig zajlott, és abból vonjunk le következtetéseket, akár a civil szervezetekre, egyesületekre, alapítványokra, akár a szakszervezetekre nézve.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, Fidesz.

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csupán arra szeretnék reagálni, hogy az előbb elhangzott egy olyan kitétel, amely szerint a szakszervezetekkel diszkriminatív módon bánna a törvény. Ez nem felel meg a valóságnak. A szakszervezetek ugyanolyan besorolásban lévő társadalmi szervezetek, mint az összes többi.

1990-ben, amikor a szakszervezetek kezelésében lévő ingatlanok kezelői jog helyett ingyenes használatot kaptak, a '97-es törvény szerint iroda és egyéb elhelyezési célokra megkaphatták tulajdonba. Ez a törvény azt mondja, hogy nemcsak az irodahelyiséget, hanem a működéséhez szükséges helyiségeket is meg kell kapni, ha ingyenes használati joggal rendelkeztek, és ugyanakkor azóta birtokon belül is vannak. Tekintettel arra, hogy a törvény ismeri a közös tulajdonba való tulajdonjuttatást, ha a szakszervezet a törvénymódosítás szerinti értékhatáron felüli, tehát a mértéken felüli részt hasznosította, aminek a jogossága külön téma, de, mondjuk, kizárólagosan használta annak 30-40 vagy 45 százalékát, a törvényjavaslat szerint minden további nélkül ilyen tulajdoni hányadban tulajdonjogot szerezhet.

Az törvény azt preferálja, hogy a tényleges használó kapja meg, tehát aki közvetlenül vagy valamilyen közvetett jogon használja az ingatlant, és így, ha szabad ezt a durva kifejezést használni, az esetek túlnyomó részében családon belül marad a tulajdonszerzés.

Egyben szeretnék pontosítani: tulajdonelvonás nem történt. Ezek az ingatlanok mind állami tulajdonban voltak, bizonyos társadalmi szervezetek kezelésében, a kezelői jog megszűnte után, kilenc évvel a történteket követően megpróbálja az állam a resztlikérdésben, mert többségében megtörtént (Az elnök csenget.), tulajdonba adni.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak, Fidesz.

BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Szeretném rosszallásomat kifejezni Hegyi Gyula kiszólásával kapcsolatban, amikor párhuzamot vont a civil szervezetek és a szakszervezetek, valamint a történelmi egyházak állami kártalanítása között. Ezt a kifejezést, egyáltalán ezt a témát, a történelmi egyházakkal kapcsolatos vagyonvisszaadást napirendre hozni és egyáltalán megemlíteni, azt hiszem, nem volt méltányos és helyes.

Úgy gondolom, meg is látszott az elmúlt kormány szándéka, hogy a történelmi egyházak kárpótlását és kártalanítását elhalasztotta. Ezt is megörököltük, és úgy néz ki, szeretném tájékoztatni, teljes konszenzussal sikerül elrendezni az egyházak vagyoni kérdéseit. Ez nem lehet egyenlő a civil szervezetek és a szakszervezetek kártalanításával és kárpótlásával. Ebben szerettem volna, elnök úr, tiltakozni.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Sándor László képviselő úrnak, MSZP.

DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két megjegyzést szeretnék tenni, az egyiket a Rubovszky úr által felvetettekhez. Azt hiszem, ha egy konszenzuskereső vitában még egyszer végiggondoljuk, akkor arra lesz mód, hogy legalább a kiindulópontokat tisztázzuk. Tudniillik ha jól értem önt, ön abból a feltételezésből indul ki, hogy a 1997. évi CXLII. törvényt végrehajtottuk, és ha végrehajtottuk, akkor ha ehhez képest módosítás történik, az semmiféle hátrányos helyzetet nem eredményez. Ha ez így lenne, akkor - az az érzésem - önnek teljesen igaza lenne, csak az a helyzet, hogy a CXLII. törvény végrehajtása megakadt. Nem véletlen, hogy tízes nagyságrendű perek vannak jelen pillanatban is folyamatban, mert jelen pillanatban az a helyzet, hogy a törvényben foglaltak érvényesítésére igen nagy számú esetben nem került sor. Ehhez képest, ha ezt nem tekintem kiindulópontnak, akkor igenis visszalépésről van szó.

A másik megjegyzésem: úgy látom, hogy több véleményben a minden szempontból egyenrangú besorolás, az azonos hasznosság, az azonos fontosság gondolata fogalmazódik meg. Azt hiszem, pont a törvény 1. §-a, amely egy pozitív diszkriminációt tesz a társadalmilag szerveződő szervezetek között a politikai pártok irányába... - tehát a magyar alkotmányosság a pozitív diszkrimináció fogalmát ismeri, azt gondolom, a negatív diszkrimináció fogalmát nem nagyon ismeri, ebből viszont az is következik, ahogy ezt itt Pál Béla képviselőtársam elmondta, az a méltányos, ha a Magyarországon működő (Az elnök csenget.) társadalmi szervezetek között nem teszünk teljes egészében egyenlőségjelet.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, MSZP.

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Azt hiszem, szomorúan azt kell mondani, Babák képviselő úr csak azért szólt hozzá, hogy vitatkozzon olyan kérdésekről, amelyekbe egyébként igen kevéssé ásta bele magát. Éppen tegnap este volt alkalmam a Püspöki Kar székházában beszélgetni az ingatlan-visszaadással, más témákkal kapcsolatos kérdésekről. Több kormánypárti képviselővel együtt módosító indítványt nyújtottunk be, úgyhogy higgye el, hogy valamelyest ismerem ezt a kérdést.

Az tény, hogy 1998-ban a Horn-kormány utolsó költségvetése 4 milliárd forintot szánt az ingatlan-visszaadás éves folyamatára, az önök költségvetése pedig 5 milliárd forintot. Két év alatt ez a 25 százalékos növekedés kicsivel többet fejez ki, mint az inflációt, úgyhogy gyökeres változásról ebben a tekintetben aligha lehet beszélni. Most értesültünk róla, amit eddig nem tudtunk, hogy ráadásul ez után az 5 milliárd forint után - valószínűleg ön sem tudja, képviselő úr - még áfát is kell fizetni, bármilyen meglepő, és azt szeretnénk elérni, hogy a jövőben ez ne így legyen.

A másik dolog: önök ebben a Házban néha joggal, néha jog nélkül elég sokat beszéltek a '40-es években, '48-ban történt kommunista visszaélésekről. A Kommunista Párt - vagy ahogy éppen akkor hívták - ugyanúgy elkobozta az egyház tulajdonát, mint nagyon sok szakszervezeti művelődési otthont, épületet, többek között azért, mert attól a fajta szabad szerveződéstől, amely a szociáldemokrata szellemiségű szakszervezetekben volt, ugyanúgy félt, mint attól a nemes tanítástól, amit a történelmi egyházak fejeztek ki. Ezt elmondani, nem hiszem, hogy szentségtörés, és elég sok papot ismerek; istennek hála, még sosem találkoztam olyannal, akinek fájt volna az, ha a szakszervezeteknek visszaadják az épületüket, ők azt szeretnék, ha a saját tulajdonukból azt, amit használni tudnak és akarnak, visszakapjanak. Ez a párhuzam a törvényhozás épületében nem helytelen, amikor arról van szó, hogy döntenünk kell, hogy milyen formában tudunk valamit a múltért kártalanítani.

Köszönöm figyelmüket. (Keller László tapsol.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, Fidesz.

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Én a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség tagjaként ülök a Fidesz-frakcióban, és így az előzőekhez, engedtessék meg, hogy egy mondat erejéig hozzászóljak. Igenis tévedés volt Hegyi Gyula képviselő úrnak a párhuzam felhozása. Azért volt tévedés, mert, mint tudjuk, Magyarországon nincs reprivatizáció. Az egyházi vagyonnal kapcsolatban is csak részleges a reprivatizáció, mert a leállamosított egyházi ingatlanoknak egy töredéke megszabott céllal került visszaadásra, nem ez a téma. Én is úgy érzem, és egyetértek Babák képviselőtársammal, hogy a párhuzam vonása nem volt szerencsés. Azért nem volt szerencsés, mert a szakszervezetektől 1948-ban leállamosított ingatlanokért a szakszervezetek megkapták a későbbiek során a leállamosítótól a kárpótlást; meggyőződésem szerint lényegesen nagyobb vagyonhoz jutottak az elmúlt negyven év alatt, mint amennyi vagyont tőlük leállamosítottak.

(17.20)

De azt szeretném elmondani, hogy nem ez a vita tárgya. Szeretném elmondani Sándor László képviselő úrnak is, hogy én a személyemben teljesen nyitott vagyok ebben a megegyezéses kérdésben. Rendelkezésemre állnak az önök módosító javaslatai. Nem én kértem ki, hanem Hegyi Gyula és Kósáné Kovács Magda képviselő asszonytól kaptam meg. Próbáltam velük egyeztetni, és az ésszerűség és a célok betartása mellett mindenfajta közös lépésre készek vagyunk. A cél az, hogy a '97. évi CXLII. törvény végrehajtása során jelentkező anomáliákat fel tudjuk oldani, és ennek a kérdésnek pontot tegyünk a végére.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: (Oszlár Albertnek:) Kérdezem Mánya Kristóf képviselő úrtól - mivel többen nem jelentkeztek kétperces hozzászólásra -, hogy rendes felszólalásra jelentkezett-e. (Oszlár Albert: Csak kétpercesre jelentkeztem. Reagálni szeretnék.) Jó, de lehetne jelentkezni rendes felszólalásra is... (Derültség.) Csak rá szerettem volna beszélni, rendben van. (Oszlár Albert: Én csak azt jeleztem, hogy kétperces hozzászólásra kérek lehetőséget. - Dr. Mánya Kristóf: Elnök úr, én azt jeleztem, hogy felszólalásra kérek lehetőséget, és nem kétpercesre. Nem tudom, hogy Oszlár képviselőtársam kétpercesre kért-e lehetőséget. - Oszlár Albert: Igen.) Megadom a lehetőséget a kétperces hozzászólásra Oszlár Albert képviselő úrnak.

OSZLÁR ALBERT (Fidesz): (Dr. Mánya Kristófnak:) Tisztelettel köszönöm a közreműködésedet. (Derültség.) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen emlékeztetni szeretnék arra, hogy már a bizottságban is elég közel álltak egymáshoz a nézőpontok a kormánypárti és az ellenzéki vélemények tekintetében. Úgy érzem, hogy ennek beszélgetésnek, a vitának a modora is most egy kicsit másabb, mint a vita első felében volt.

Amire konkrétan reagálni szeretnék: nem egészen értem Pál Béla véleményét, tudniillik a mondandójában kiemelt társadalmi szerepet tulajdonít a szakszervezeteknek. Ugyanakkor a mondandója, a hozzászólása következő részében kiemelt társadalmi szerepet szán például a Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesületének is. Nem tudom, hogy ez egy felesleges bók volt-e mind a két szervezet felé, de hogy nem komoly állásfoglalás, ebben egészen biztos vagyok. Tudniillik egyszerre ugyanazt kétfelé ígérni nem lehet.

A másik dolog azzal kapcsolatos, amit Halász János képviselőtársam mondott Béki Gabriella felvetésére: csak megerősíteni tudom Halász János felvetését, hogy ezek az imént említett közművelődési intézmények eddig is fenntartották, működtették, felújították, karban tartották ezeket az objektumokat, és nyilván ezt a jövőben is meg kell tenniük, meg fogják tenni. Természetesen a központi támogatás - ha már a közművelődési intézményeket említettük - nem maradhat el, sőt ennek a mértékét az Országgyűlésnek mindenképpen emelnie kell. Ezzel én is egyetértek.

Végezetül csak annyit: nem tudom pontosan, kíváncsi lennék arra, hogy az eddig visszakapott 24 ingatlannak vajon mi lett a sorsa, amit a szakszervezetek a közelmúltban megkaptak.

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Pál Béla képviselő úrnak, MSZP.

PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen Oszlár Albert képviselőtársamnak, hogy feltette ezt a kérdést, mert legalább itt tudjuk tisztázni, hiszen a szakszervezeti munkahelyi művelődési intézmények megítélésében valóban a kulturális bizottság ülésén sem volt vita közöttünk.

Azt gondolom, kedves képviselőtársam, hogy egy képviselő vagy egy ember többféle dologról is mondhat jót, és ez nem zárja ki egymást. Tehát amikor én azt mondom, hogy igen fontos szerepe van a szakszervezetnek a munkavállalók érdekvédelmében és érdekképviseletében, akkor ezzel nem mondtam semmi rosszat, a véleményemet tolmácsoltam. Ha ezt tovább folytatom azzal, hogy a szakszervezetnek pont a történelmi gyökerei révén mindig nagyon nagy szerepe volt a közművelődésben, a szabadidő kulturált eltöltésében, ezzel is igazat mondok.

Ha mindezt megtetézem azzal, hogy a Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesülete számos kulturális intézményt tömörít, és amely talán valahol e történelmi gyökerek révén nagyon fontos kulturális feladatot lát el, ezért mindenképpen támogatandónak tartom, ezzel sem mondok olyan dolgot, ami ne lenne valóságos. Sőt, ha ezek után még azt is hozzáteszem, hogy ezzel együtt ugyanilyen lényeges szerepe van mindazoknak a társadalmi szervezeteknek, amelyek a kultúra, a közművelődés, az egészségügy, a környezetvédelem, a szabadidő-eltöltés különböző területein működnek, de ugyanilyen fontosak számunkra, akkor sem mondok semmiféle igaztalan dolgot, kedves képviselőtársam. Ezek mind olyan fontos területek - most például a tárgyalt törvény kapcsán -, amelyeket úgy fogok fel, hogy bár más jellegű tevékenységet végeznek, más a funkciójuk, de egymást kiegészítő módon összekapcsolódnak. Nekünk az az érdekünk, hogy e törvénytervezet tárgyalása során a lehető legkevesebb érdeksérelemmel elégítsük ki az ingatlanigényeiket.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Most következik Mánya Kristóf képviselő úr, Fidesz. Elnézést kérek, hogy az előbb nem ismertem fel.

DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A társadalmi szervezetek ingatlantulajdonhoz jutásának és juttatásának története kilenc évre tekinthet vissza hazánkban. Ezt a történetet alapvetően öt törvény, illetve országgyűlési határozat, valamint két kormányhatározat jelzi, amelyek mögött a parlamenti pártok változó egyetértése mutatkozott meg. Ennek megfelelően a társadalmi szervezetek ingatlanhasználatának, a tulajdoni rendezés kérdése komoly feszültségekkel járt együtt.

Ahogy az általános vita eddigi szakaszában több képviselőtársam is elmondta, a társadalmi szervezetek állami tulajdonú ingatlanok feletti kezelői jogát megszüntető 1990. évi LXX. törvény rendszerváltó törvény volt. Jelentős szerepe volt az úgynevezett szocialista típusú tulajdon megszüntetésében. Ennek révén döntően a szakszervezetek jutottak ingyenes használathoz, azok a szakszervezetek, amelyeknek tagsága az 1990. évtől kezdődően látványosan csökkent.

Az indokolt igények és a régi típusú szakszervezetek gazdasági lehetőségei közötti ellentmondás tartós társadalmi feszültséget okozott. Nem jelentett e tekintetben teljes megoldást a munkavállalók szervezkedési és szervezeteik működési esélyegyenlőségéről szóló 1991. évi XXVIII. törvény sem. Az érintett ingatlanok felújításának, karbantartásának elmaradása - erről az imént már volt szó - jelentős vagyoncsökkenést okozott. Másrészt az 1991-97 közötti időszakban a civil szervezetek erősödésével egyre kifejezettebbé vált a társadalmi szervezetek ingatlanhasználata, illetve -bérlete viszonylatában is az esélyegyenlőtlenség.

Sajnálatos módon az 1997-ben elfogadott, a társadalmi szervezetek ingatlantulajdonhoz jutását szabályozni hivatott törvény az esélyegyenlőség terén nem hozott lényeges és átütő javulást. A most tárgyalt T/1502. számú törvényjavaslat azzal, hogy elvi alapokra helyezi a szabályozást, már előrelépést hozott és jelent. Öröm számomra, hogy az általános vita eddigi szakaszában a képviselőtársaim mindkét oldalon egyetértettek a törvényjavaslat rendező elveivel. A törvényjavaslat legfontosabb rendező elvének azt tartom, hogy a társadalmi szervezetek ingatlanjuttatásában a hangsúly az egyszerű elhelyezésről a célszerű és hatékony működés feltételeinek megteremtésére helyeződött át. Ezért lesz mód arra, hogy a társadalmi szervezetek ne csak irodát és szociális helyiségeket, hanem oktatási termeket, könyvtárakat és egyéb, az alapító okiratban megfogalmazott céloknak megfelelő ingatlanokat kaphassanak tulajdonba.

A másik fontos rendező elv, hogy az ingatlantulajdon-szerzés, használatmegújítás és bérlés átfogó módon a társadalmi szervezetek körének egészére terjedjen ki. Ez akkor is jó dolog, ha tudjuk, hogy a szóba jöhető ingatlanok száma nagyságrendileg kisebb, mint a szervezetek száma. Rubovszky György képviselőtársam többszöri felszólalása révén tisztázódott, hogy az ingatlanra pályázó társadalmi szervezetek tekintetében már nem is olyan nagy ez a különbség, hiszen a hatályos törvény szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által kiírt pályázatra ez év elején mintegy 700 szervezet jelentkezett. A megpályázható ingatlanok száma 300 volt, a különbség tehát valóban nem nagy. A törvényjavaslat átfogó szabályozása egyébként összefügg a további rendező elvvel, a pontos végrehajthatóság elvével, illetve szempontjával.

Halász János és Hankó Faragó Miklós képviselőtársaim a vita korábbi szakaszában részletesen szóltak a jogbizonytalanságról, mely az 1997. évi CXLII. törvény eltérő és változó értelmezéseiből adódott. A most tárgyalt törvénymódosítás egyértelműbb, pontosabb megfogalmazásai biztosítják, hogy az 1990 óta alakult társadalmi szervezetek is kézzelfogható, valóságos támogatást kaphassanak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita eddigi részében nem esett szó a kamarákról, a közfeladatot is ellátó társadalmi szervezetekről; gondolom, azért nem, mert ezek döntő részének, a gazdasági, ügyvédi kamaráknak már van saját tulajdonú ingatlanuk.

(17.30)

Aligha mondható el ez két szakmai kamaráról, a magyar orvosi és a gyógyszerészkamaráról, amelyek 1994 óta működnek köztestületként, s amelyek feladatkörét az Országgyűlés lényegesen bővítette ez év tavaszán. Mindkét kamara csak Budapesten rendelkezik a működéséhez szükséges ingatlannal, országszerte jó esetben irodákat bérel, de a jellemző inkább az, hogy különböző egészségügyi intézmények szívességi alapon adtak nekik egy-egy helyiséget a feladatok ellátására. Ezek a társadalmi szervezetek teljesen kiszorított helyzetbe kerültek, amikor 1994-98 között a KVSZ, illetve KVI kezelésében lévő állami tulajdonú ingatlanok - jellemzően egy-két helyiséges irodák - bérleti jogát igyekeztek megszerezni, tulajdonszerzésről pedig az 1990-es törvény alapján már eleve szó sem lehetett. Egy 1995-ös kormányrendelet lehetővé tette az agrár-, az ipari, a kereskedelmi és a kézműveskamarák számára a kedvezményes bérleti díjat, míg a szakmai kamaráknak ez sem jutott osztályrészül. Több vidéki városban kellett elhagyniuk 1995-96 során kis irodáikat. A történet további, egyébként tanulságos részleteitől most megkímélem képviselőtársaimat; gondolom, a részletes vitában lesz még mód ezek elmondására.

Azt gondolom, hogy mindaz a megállapítás, amit a jogbizonytalanságról, az esélyegyenlőtlenségről, az eddigi egyoldalú szakszervezeti szemlélet következményeiről képviselőtársaim eddig elmondtak, még inkább igaz a társadalmi szervezetek ezen csoportjára. Meggyőződésem, hogy a társadalmi szervezetek tulajdonhoz juttatása tekintetében lehet gondolkodni bizonyos kedvezmények adásáról - ezzel nem sértjük az esélyegyenlőség elvét. Szocialista párti képviselőtársaim, úgy tűnik, ezt a kedvezményt továbbra is a szakszervezeteknek adnák. Magam inkább azt tartom fontosnak, hogy a társadalom szempontjából alapvető tevékenységet törvényi felhatalmazással végző és igen szerény központi költségvetési támogatásban részesülő társadalmi szervezetek méltányosabb helyzetbe kerüljenek.

Remélem, felvetésemet megfontolásra érdemesnek találják a parlament mindkét oldalán. Ettől függetlenül hiszek abban, hogy a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló törvény és annak módosítása most ismételten az Országgyűlés széles egyetértésével fog találkozni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Én is köszönöm, képviselő úr. Sándor László képviselő úr, MSZP, két percre kért szót.

DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Eddig a felszólalásig azt hittem, hogy tényleg közelednek az álláspontok és valami konszenzuskeresés felé megyünk, de Mánya Kristóf képviselőtársam felszólalása elég világossá tette, hogy itt szó nincs arról, amiről Rubovszky úr az előzőekben beszélt; itt egy átstrukturálódásról, a tulajdoni arányok változtatásának igényéről van szó, és ráadásul még a társadalmi szervezetek kategóriája olyan irreális mértékben ki is bővül, ami az eddig felfogástól, azt gondolom, idegen.

Úgy látom, célszerű lesz majd megnézni, ki mit ért Magyarországon társadalmi szervezet alatt, érdemes lesz megnézni, hogy mondjuk, egy köztestületként működő kamara, kötelező kamarai tagsággal hogyan sorolható a társadalmi szervezetek közé, de azt hiszem, még ezen kívül is lesz tisztáznivaló ügy.

Én most, ez után a vélemény után egy picit úgy érzem, hogy távolabb kerültünk a konszenzuskereséstől. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Mánya Kristóf képviselő úrnak.

DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sándor László képviselőtársamnak hadd szolgáljak két ténybeli közléssel. Az egyik az, hogy az előbbi kétperceséből úgy tűnik, mintha nem tudná azt, hogy a társadalmi szervezetek csoportjában nem csak a szakszervezetek vannak benne, hanem a köztestületek is. Ha ez a kijelentésem nem lenne eléggé hiteles, akkor meg kell nézni a Fővárosi Bíróság ez irányú végzéseit 1997-ben és '98-ban, vagyis a köztestületek - így a szakmai kamarák is - ugyanolyan társadalmi szervezetek, mint a szakszervezetek.

És az imént, pontosabban egy fél órával ezelőtt mondta, hogy a magyar alkotmányosság ismeri a pozitív diszkrimináció elvét.

Igen, ismeri, és e tekintetben ennek a jegyében lehet valahol továbbgondolkodni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Halász János képviselő úrnak adom meg a szót, két percre.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jó lenne szakmailag tisztába tenni azt, hogy mit jelentenek a társadalmi szervezetek. Sándor László úr figyelmébe ajánlanám a következőket:

Magyarországon a nonprofit világ, a harmadik szektor, a civil szervezetek világa, a nem haszonelvű szervezetek világa úgy épül fel, mint minden normális demokráciában, és ez szerencsére már 1989-90 óta nálunk is így van - korábban nem volt így.

Vannak alapítványok és vannak úgynevezett társadalmi szervezetek; a nonprofit-elméletek külön kezelik az egyházakat, és külön szervezettípusként beszélünk közhasznú társaságokról. A társas nonprofit szervezeteken belül beszélünk egyesületekről, köztestületekről és bizonyos kölcsönös segélynyújtásra létrejött szervezetekről; tudjuk, mire gondolunk. Ebben a tekintetben kell gondolkodnunk erről a kérdéskörről. És azt hiszem, arra a kérdésére, ami arra vonatkozott, mi dönti el, hogy mi társadalmi szervezet, azt lehet mondani: Magyarországon egy szervezet természetesen úgy jöhet létre, ha a bíróság nyilvántartásba veszi. Ez a nyilvántartásba-vétel, ennek a végzésnek a tartalma és a társadalmi szervezet alapszabálya az, amely ezt a dolgot tisztázza. E szerint kell közelítenünk a dologhoz, és e tekintetben, azt hiszem és remélem, nem távolodnak álláspontjaink, hanem közelednek, és megtaláljuk azt a megoldást, amely alkalmas és megfelelő lesz arra, hogy mindnyájan támogassuk majd ezt a törvénymódosítást. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Varga Mihály államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Varga Mihály nemet int.) Nem kíván.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében az ülés befejezésének hatályával zárom le... Itt nem volt olyan kérés, hogy fél 10-ig, ugye? Kérdezem a képviselőtársakat: nem hangzott el olyan indítvány, hogy fél 10-ig, ugye? (Közbeszólások: Nem!) Nem, jó.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/1659. számon, az Állami Számvevőszék véleményét T/1659/1. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1659/2., 4. és 5. számokon kapták kézhez a képviselők.

Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalásokkal folytatjuk munkánkat. A mai napon mindösszesen 260 perces időkeret áll a frakciók rendelkezésére.

Megadom a szót Mánya Kristóf képviselő úrnak, aki előzetesen írásban jelezte felszólalási szándékát.