Felszólalás adatai

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem pártpolitikai viták témájáról szeretnék most beszélni, hanem történelmünk egy nagy alakjáról és arról az üzenetről, amit a társadalomnak, a jelennek ma is hordoz az ő személye.

Tegnap zárult Sárospatakon az Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából szervezett emlékév. Európa-szerte megemlékeztek a magyar történelem és a magyar egyház nagy alakjáról. Itthon elsősorban egyházi rendezvények voltak, némi parlamenti részvétellel. Tegnap az elnök asszony is jelen volt a záróünnepségen, sajnos azonban állami részvétel vagy önálló állami szervezés nem történt ebben az évben.

(13.30)

Kérdés az, mit üzen nyolcszáz év távlatából II. András királyunk lánya és IV. Béla testvére a mai magyar embereknek. Idézzük fel egy picit a kort és Erzsébet személyiségének néhány vonását!

A XIII. század nagy problémája a szegénység volt. Bizonyos védelmet a szegény emberek a hagyományos társadalmi struktúrák keretei között kaptak - családban, kolostorban és máshol -, de azt a gazdasági fejlődést, ami már megmutatkozott, társadalmi szinten még nem tudták kihasználni, hiszen az alsó és felső rétegek közötti különbség növekedett, ma úgy mondanánk, hogy az alsó és felső tized közötti jövedelmi különbségek nőttek. Ebben a században volt a nagy karitatív intézmények és kórházak alapításának ideje, és ekkor élt a magyar király lánya Thüringiában, aki tizennégy évesen lett a tartománygróf, Lajos felesége, három gyermekük született, és férjének korai halála után özvegyen maradva életét a szegényeknek szentelte. Huszonnégy éves volt mindössze, amikor meghalt.

Mi az a három vonás, amit fontosnak tartok a személyiségében kiemelni, hiszen élő üzenete van a mai magyar társadalomnak is? Férjét igazi, szenvedélyes szerelemmel szerette, és ez kölcsönös volt. A családi életről üzen számunkra nyolcszáz éven keresztül Erzsébet. Azt üzeni, hogy az önmegvalósításnak két terepe van, az egyik a hivatás - hiszen ő nemcsak hercegnő, de a szegények segítője is volt -, a másik a családi élet, és ő ebben is képes volt önmagát megvalósítani. Tehát nem az egyetlen terep a karrierépítés egy nő számára, ha az önmegvalósítást meg akarja élni. Talpraesett és bátor nő volt, akiről azt írják életrajzírói, hogy kiválóan lovagolt, de határozott személyiségű volt, aki képes volt szembeszállni a társadalmi konvenciókkal, a divattal, a másokat befolyásoló "mit szólnak az emberek?" gondolattal. Azt tette, amit a lelkiismerete szerint fontosnak tartott.

S végül a harmadik a szociális érzékenység, ma így mondanánk, ami azt jelentette, hogy özvegyi részét megkapva kórházat épített, utolsó éveit a betegek gondozásának, illetve a szegények ápolásának szánta. Ez a döntéshozóknak is szól, a lehetőségekkel bírók felelősségéről, arról, hogy akinek módja van, az törődjön többet a többség sorsával.

Engedjék meg, hogy befejezésképpen az életrajzából egypár mondatot felolvassak. Vagyona negyedrészét saját kezűleg osztotta szét a szegények között, beesteledett, mire mindenkinek átadhatta adományát. Amikor látta, hogy az öregek és betegek arra készülődnek, hogy a szabadban töltsék az éjszakát, kenyeret adott nekik, nagy tüzet rakatott, hogy megmelegedhessenek, és elrendelte, hogy mossák meg a szegények lábait. Az egyik ember dúdolni kezdett egy dalt, és hamarosan mindenki énekelt a tűz körül. Erzsébet boldog volt, és azt mondta társnőinek, látjátok, mindig mondtam, hogy csak vidámmá kell tenni az embereket.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)