Felszólalás adatai

CSIZMÁR GÁBOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves nemzeti kisebbségi Vezetők, önkormányzati Tisztségviselők! Őszinte tisztelettel adózom, hogy a több mint négyórás vitát, négy és fél órányi vitát végigülték, és figyelemmel kísérték az Országgyűlésben ennek a jelentésnek a fogadtatását. Már csak azért is érdekes lehetett, mert önök jól ismerték ennek a jelentésnek a tartalmát, hiszen együttműködésben készült, a kormány és a kisebbségi önkormányzatok együttműködésében.

Ha esetleg a televízió nézői közül valakik elvesztették volna a fonalat, hogy mégis miről folyt az elmúlt négy és fél órában a vita, akkor felolvasnám, hogy egy beszámolóról, aminek az a címe, hogy a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzete 2005. február - 2007. február. Ha nem tűnt volna föl, akkor erről szólt a vita. Ez a jelentés, amit a kormány előterjesztett és nem a kormány kútfejéből kipattant szövegeket írt ide, áll egy 29 oldalas jelentésből, egy összefoglaló jelentésből, egy 39 oldalas mellékletből, ami a 13 kisebbség helyzetét rögzíti, és áll egy 54 oldalas, 53 tételes függelékből, ami adatokat, információkat hordoz. Ha ez nem tűnt volna ki a vitából, akkor jelzem, erről volt szó az elmúlt négy és fél órában.

Merthogy sajnos, nem tudtuk átlépni a saját árnyékunkat, és ugyanabba a mechanizmusba keveredett be ennek a jelentésnek a vitája, mint oly sok más esetben. Bár volt néhány villanás, amikor több képviselőtársunk lelkiismerete megszólalt, hogy esetleg ki kéne lépni a pártpolitikai hadszíntérről, és a józan észnek megfelelően viszonyulni egy ilyen jelentéshez, de sajnos, ezek csak másodpercre jelentek meg a teremben a vita során, és inkább órákban mérhető az, amikor a klasszikus pártpolitikai cirkuszt adtuk elő ennél a jelentésnél.

Nagyon röviden megpróbálom összefoglalni ennek a receptjét, amit sikeresen teljesítettek ellenzéki képviselők. A jegyzőkönyv is igazolja, de ha kell, én is igazolást adok nekik, hogy a pártelnöküknél elszámoljanak arról, hogy sikeresen teljesítették ellenzéki képviselői feladatukat, elvégezték azt a munkát, amit szoktak, a könnyebb úton jártak, és ennek a következő metódusai jelentek meg itt a vitában. (Dr. Horváth János: Miről tetszik beszélni?)

Mi is ennek a receptje? Az első recept az, hogy tökmindegy, hogy a kormány mit terjeszt elő, nyugodtan szidalmazzuk, hiszen mindenért a kormány felel. Mindegy, hogy mi a címe az előterjesztésnek, mindegy, hogy mi a tartalma, akkor is a kormány hibás mindenért. A második eleme ennek a receptnek, hogy állítsunk olyanokat, amiket nem kell tényekkel alátámasztani, mert akkor nem lehet rajtunk számon kérni az állítás valóságtartalmát. A harmadik eleme a receptnek, hogy a források egy-egy jogcímét citáljuk ki innen az összefüggésekből, és bizonyítsuk be, hogy a kormány rosszindulatú, keveset fordít a dologra, elvonta a pénzt, elvonta a forrásokat, egyebeket.

Tipikus példája annak, amit az MDF-es képviselők - sajnos, már ők sincsenek a teremben - előadtak, hogy elemezték az 53 tételes függelékből a 17. sorszámút, amiben azt vélték bebizonyítani, hogy több mint egymilliárd forintot a kormány elvett a hazai kisebbségektől. Az 53 darabból egyet sikerült minősíteniük, és az alapján levonni óriási következtetéseket. Ha csak egyet lapoztak volna, és a 18.-at is megnézték volna, akkor mindjárt látták volna, hogy ott viszont több mint egymilliárdos pluszforrás jelent volna meg európai uniós pénzekből. Nem is kellett volna, csak egyet lapozni. Azt gondolom, ilyen módon nem lehet viszonyulni a hazai nemzeti kisebbségek ügyéhez, hogy nem vagyunk képesek komplexitásában kezelni, és kiragadott példákkal vonunk le következtetéseket.

Hasonlóan igaz a következő módszer, amivel lehet viszonyulni egy ilyenhez, sajnos, nem jó, de mégis megint itt volt ennek szimptomatikus jellemzőjeként, hogy mondjunk el egy példát, és abból vonjunk le teljes és átfogó következtetést. Lehet, hogy ez a példa az, hogy nekem volt valamikor egy javaslatom, amit az Országgyűlés nem fogadott el. Lehet azt mondani, hogy volt valami, egy példa valahol vidéken, valamilyen településen, mindegy, találjunk egy példát, amiből aztán vonjunk le egy következtetést mindenkire és mindenre nézve. Azt gondolom, hogy borzasztó helytelen egy ilyen ellenzéki módszert alkalmazni.

Hasonló eleme ennek a receptkönyvnek az, hogy nem arról beszélünk, ami az előterjesztésben van, hiszen azt nehéz cáfolni, hanem egészen másról beszélünk, arról, ami nincs benne a jelentésben, amit úgy gondolunk, hogy benne kéne lenni. Ebből volt elég széles skála, úgyhogy ebből nem idéznék.

Ennek a receptkönyvnek szintén markáns eleme, hogy követeljünk több pénzt, még többet, annál is többet, a tegnapinál is többet, meg a jövő heti forrásnál is még többet, csak ne mondjuk meg, hogy honnan, ne mondjuk el, hogy minek a terhére, ne mondjuk el, hogy esetleg azért a több pénzért valakinek majd adót kell fizetni, hiszen a kormánynak nincs saját pénze, a kormány az adófizetők pénzével gazdálkodik. Ezért tehát lehet több pénzt követelni, de akkor azt az adófizetőktől tetszenek követelni, amikor ilyet követelnek.

Hasonlóképpen a módszerhez tartozik, hogy minden rossz, amit a kormány gondol, minden, a-tól z-ig, viszont helyette nem mondok az égadta világon semmit, nehogy véletlenül számon lehessen rajtam kérni akár öt perc múlva, akár öt év múlva. És ehhez a receptkönyvhöz tartozik az is, hogy egy 2005 és 2007 közötti két évről szóló beszámolón számon kérjük 10, 20, 50 év megoldatlan problémáját. Kettő éven! Mert az országgyűlési képviselete a kisebbségeknek egészen pontosan 18 éve megoldatlan. Ha valaki azt meri mondani, hogy ezért a mostani kormány a hibás, azt gondolom, súlyos tévedésben van; 18 év összes parlamentje hibás ezért, mert nem oldotta meg. Ha valaki azt meri mondani, hogy a hazai cigányság problémája az elmúlt két esztendőben keletkezett, és nem több évtizedes probléma Magyarországon, akkor azt hiszem, finoman szólva csúsztat, mondhatnám, hazudik, és nem hiszem, hogy két év alatt elvárható bármelyik kormánytól, hogy azokat az évtizedek alatt fölhalmozott gondokat megoldja. Ezért ez aránytévesztés, ha valaki úgy gondolja, hogy egy két évről szóló jelentésen kell ezt elporolni, számon kérni.

Nem folytatnám a receptkönyv ismertetését. Azt szeretném kérni ellenzéki képviselőtársaimtól, hogy a hazai kisebbségek fontosságához illő módszertannal nyúljunk az ügyekhez, és a jövőben, ha ilyen jelentéseket tárgyalunk - márpedig tárgyalunk, és szerencse, hogy tárgyalunk, és jó döntés volt 15 évvel ezelőtt, hogy az Országgyűlés kétévente megrendelte ezt a jelentést, mert legalább szembesülünk újra és újra a számokkal és a tényekkel, újra és újra van alkalom elmondani a problémákat, de jó lenne, ha a jövőben -, esetleg ezen a mai vitán is továbblépve két dolgot megfontolnánk.

(15.40)

Az egyik: próbáljuk meg a hazai cigányság ügyét a pártpolitika markaiból kivenni. Úgy gondolom, a politika jelen állapotában képtelen arra, hogy a hazai cigányság ügyével korrekt módon szembesüljön, és korrekt módon megoldásokat találjon. Árt a hazai cigányságnak, ha olyan méltatlan helyzetek állnak elő, mint a mai vitában, hogy Farkas Flórián és Teleki László vitatkozik olyan kérdésekben, amelyekben vállvetve kellene megszólalniuk, beszorulnak a pártpolitika csapdájába, és kénytelenek olyan megfogalmazásokat használni, amiket egyébként nem is biztos, hogy a lelkük mélyén úgy gondolnak, de tudják, hogy nekik ez a feladatuk.

Borzasztó nagy bajnak tartom, hogy ilyen helyzet előáll, méltatlannak tartom. Azt gondolom, közös felelősségünk, hogy a pártpolitikai hadszíntérről kivonjuk a hazai cigányság problémájának megvitatását és a problémák megoldását, és higgadtan, nyugodtan megkíséreljük sorra-rendre megtenni a szükséges lépéseket. Merthogy volt a magyar parlamentben nem is olyan régen erre példa, amikor képesek voltunk csaknem egyhangúlag elfogadni 2015-ig egy programot, a roma integráció évtizede programot. Érdemes lenne visszatérni ehhez a kiindulóponthoz, mert akkor képesek voltunk egyetérteni.

Hasonlóképpen azt javaslom, legközelebb próbáljuk meg a vitában nem összekeverni a hazai kisebbségek ügyével a hazai roma kisebbség ügyét, és próbáljuk meg külön megvitatni. Érzékelhetően, láthatóan más minőségű, tartalmú problémákról van szó. Tiszteljük meg a tizenkét hazai nemzeti kisebbséget azzal, hogy az ő problémáikra is ugyanolyan energiával, erővel, elszántsággal figyelünk oda - és kíséreljük meg megoldani -, mint a hazai roma kisebbség problémáira. Próbáljuk meg elválasztani a vitában a kettőt, és kellő energiát szánni a nemzeti kisebbségekre.

A vitában elhangzottak közül csak néhány dologra reagálnék, hiszen négy és fél órányi vitára nincs mód hosszan válaszolni.

Szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a jelentést igyekeztünk az érintettekkel közösen előkészíteni és a parlament elé így hozni. Azért sem kértem szót a vitában, mert azt próbáltuk érzékeltetni, hogy mi idehozzuk a helyzetet, de a helyzetet nem a kormány gyártotta le, hanem a magyar társadalom, benne persze a kormánnyal is, de az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, egyházakkal, helyi közösségekkel - nem sorolom végig -, minden létező szereplővel. Nehogy bárki is azt higgye, a hazai kisebbségek helyzete attól olyan, mert csak a kormány létezik. Attól olyan, mert sokan együtt teremtünk ilyen helyzetet. S akkor tudjuk megoldani a problémákat, ha a létező összes szereplő képes lesz az együttműködésre, a kooperációra. A jövőben is arra kellene odafigyelnünk, hogy minden létező szereplőnek biztosítsuk a maga mozgásterét és lehetőségét - legyenek ezek akár maguknak a kisebbségeknek az önkormányzatai vagy más szereplők -, és a helyzettel úgy szembesüljünk, hogy ez nem kisebbségek és kormány közötti egyszerű dimenzióban létezik, hanem a magyar társadalomban sok ezer szálon kötődő emberek és intézmények viszonyairól van szó.

Elhangzott egy olyan durva mondat is, hogy a kormány beleavatkozott volna valamely önkormányzat belügyeibe. Ezt határozottan szeretném visszautasítani. Szó sem volt róla, szó nincs róla, a kormánynak soha nem volt ilyen szándéka és ilyen lépése sem.

Ami a roma kisebbség ügyeit illeti: három vagy négy dologra szeretnék röviden reagálni. Sokan mondták, hogy kevés a telepfelszámolásra biztosított forrás és hogy sikertelen. Nem vitatom, hogy kevés az erre biztosított forrás, tucatmilliárdok is kevésnek minősülnének, akkora természetű a probléma. Kérem, legalább csak annyit értékeljenek, hogy a kormány érzékelvén a problémát, százmilliókat fordított arra, hogy másokkal is felismertesse ezt a problémát - önkormányzatokkal, vállalkozásokkal -, észrevétesse, hogy a forrásaikat mások is megmozdítsák ebbe az irányba. Eszünkbe se jutott, hogy néhány száz millió meg fogja oldani ezt a problémát, de az igen, hogy jelzésértékűvé lesz ez a lépés, és mások is oda fognak erre figyelni.

Farkas Flórián azt mondta, szégyen, hogy 150 millió forintot fordítunk a roma integráció évtizede programra. Én meg azt gondolom, az a szégyen, ha valaki nem olvassa el a költségvetési sorok mögötti tartalmat. A 150 millió forint abból adódik, hogy mi vagyunk ennek a programnak a soros elnöke, de a program maga, amit elfogadtunk, ami mögött intézkedési terv van, százmilliárdos méretű forrással rendelkezik. Maga Farkas Flórián is részese volt azon intézkedési terv kimunkálásának, ami biztosította, hogy egyetlen olyan intézkedést se fogalmazzunk meg vágyálomként, ami mögé ne tudnánk odatenni forrásokat. Ez az a bizonyos intézkedési terv, amit a kormány elfogadott a roma integráció évtizede program 2010-ig szóló tennivalóira. Ez nyilvános, és benne van a forrás is, hogy milyen intézkedéshez mennyi pénz tartozik.

Egyébiránt, ha már a forrásokról van szó, romaügyekben annyit szeretnék megnyugtatásul elmondani, hogy minden kormányzati ciklusban tízszeresére nő a költségvetési források összege. 2002-ben integrációs programokra egy-két, de tíz alatti milliárd forint volt a magyar költségvetésben. 2006-ban tíz-húsz milliárdokban volt mérhető az integrációs programokra fordított költségvetési forrás, 2010-ben pedig száz-kétszáz milliárdos méretű lesz az integrációs programok mögötti forrás, hazai és európai egyaránt. Ha ezt a tempót tartani tudjuk, akkor a probléma méretéhez is fel tudunk zárkózni. De kétségbe vonni azt, hogy ciklusonként tízszeresére nő az a forrás, amit ezért megmozdítunk, nem korrekt és nem tisztességes.

Farkas Flórián azt kérte, mutassak települést és mutassak összeget. Ha csak azt a 33 kistérségről szóló programot mondom az uniós forrásokból, amely 140 milliárd forintot dedikál a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségre, ami pontosan beazonosítható, és a hazai roma lakosság 80 százaléka abban a 33 kistérségben lakik, amiről szó van, akkor talán eléggé pontosan dedikáltam a forrást, amit kifejezetten ebből a célból működtetünk.

Eszünkben sem volt olyan intézmény-összevonásokat sem támogatni, sem előmozdítani, sem a jogi környezetét megágyazni, ami a hazai kisebbségek számára hátrányos lett volna. Sőt! Nézzék meg, forrásokban is és jogszabályokban is a kisebbségi önkormányzatok számára hihetetlen kemény jogosítványokat biztosítunk arra vonatkozóan, hogy ne lehessen az ő véleményük nélkül bármifajta szerkezeti-szervezeti döntést hozni, hogy kiegészítő normatíva legyen a kisebbségi oktatásban. Nem gondolom, hogy ezt a szándékot, intézkedést és lépést kétségbe lehetne vonni. Egyetértek azokkal, akik felvetik, hogy itt persze nemcsak a kormány, hanem az önkormányzatok felelőssége is tetten érhető.

Nem ismétlem el Tóth Gyula számsorát a foglalkoztatásra vonatkozóan. Egyetlen példát hadd mondjak: 2002-ben, az utolsó Fidesz-kisgazda-MDF-kormány által gyártott költségvetés idején közmunkaprogramokra 2 milliárd forint volt. Tessék megnézni, ezek nyilvános adatok; 2 milliárd forint volt. Tessék megnézni a beszámolóban, hogy mennyit fordítunk közmunkaprogramokra! Szabad ezt eltagadni? Tisztességes dolog eltagadni azt, hogy tízszeresére nőtt a forrás és azt mondani, hogy ezek sikertelenek? Hogy 55 ezer embernek sikerült munkát adni? Közmunkát, igen, közmunkát, mert más nem volt, de legalább közmunkát vagy közhasznú munkát megszerveztünk. Nem tisztességes ezt elvitatni, nem tisztességes attól az 55 ezer embertől elvitatni, akik így a családjuk számára valamifajta megélhetést tudtak biztosítani.

Igaza van Ékes József képviselő úrnak - de Czomba képviselő úr is említette -, hogy a szülő és az intézményrendszer közötti kapcsolatot minél korábban nagyon fontos kiépíteni.

(15.50)

Felhívom a figyelmet, hogy erre épül az egész uniós forrásból biztosított "Biztos kezdet" programunk, ami bevonja a szülőt, az intézményrendszert a gyereknevelésbe a lehető legkorábbi pillanatban, hogy tettestárs legyen az intézmény és a család, hogy minél korábban minél több segítséget megkapjon a gyerek a felnevelkedéshez. Minél később kezelünk egy problémát, annál nehezebb és annál kevésbé megoldható és annál drágább. Minél korábban, annál emberségesebb, annál hatékonyabb és annál olcsóbb; azt gondolom, hogy ezt a szemléletmódot érdemes minden létező esetben használni, erre épül ez a bizonyos "Biztos kezdet" programunk is.

Természetesen képviselőtársaimnak szívük joga, hogy a szavazáskor elfogadnak-e egy beszámolót, vagy sem. Ha úgy gondolják, hogy ezzel a politikai álláspontjukat nyilvánítják ki, hogy igen vagy nem, akkor tegyék, szívük joga. Arra szeretném csak felhívni a figyelmet, hogy a tényeket elég nehéz letagadni, mi sem szándékoztuk, amikor idehoztuk a parlament elé. Erről szól ez a jelentés, ez a beszámoló. Nehéz szembemenni az érintettek álláspontjával, legyenek azok akár a kisebbségi önkormányzatok, legyen az akár a Magyar Tudományos Akadémia. Mi igyekeztünk ezeket az álláspontokat ebben a beszámolóban ötvözni, de önöknek szívük joga ezt lesöpörni az asztalról, és azt mondani, hogy ezekkel mind nem értünk egyet, mert a kormány hozta elénk ezt a jelentést.

Mégis azt merném mondani, hogy ha abban egyetértünk, hogy iszonyú mennyiségű még a tennivaló, hogy eszünkben sincs azt gondolni, hogy itt minden olyan nagyon tökéletes, akár a nemzeti, akár az etnikai kisebbségek esetében, hogy itt már mindent megoldottunk, hogy ha valaki azt gondolná, hogy ez a beszámoló egy sikertörténet... - a fenét! Egy összefoglalása annak, ami történt, összefoglalása a tényeknek; és ezáltal összefoglalása egy kicsit annak is, hogy mi mindent kell még tennünk együtt, közösen azért, hogy a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek helyzete lényegesen, érzékelhetően változzon.

Ha a tekintetben egyetértünk, hogy millió a tennivaló, ha abban egyet tudunk érteni, hogy próbálkozzunk meg a pártpolitikai hadszíntérről kivonni ezt az ügyet, és megkísérelni a józan ész és a szakmai tudásunk alapján összefogva, az érintett önkormányzatokkal összefogva keresni a megoldásokat, akkor azt hiszem, hogy a hasonló négy és fél órás vitákat mellőzni fogjuk tudni a parlamentben.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)