Felszólalás adatai

BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Azok közé tartozom, akik végigkísérték az országos területfejlesztési koncepció első és második fázisát is, ismerik a korábbi területfejlesztési koncepció erényeit és hibáit.

Pap János képviselőtársamhoz hasonlóan, én is néhány fő elvi kérdésre és néhány konkrét hiányra hívnám fel a figyelmet ebben a lehetséges időkeretben, hiszen az általános vitánál tartunk. Olyan időszakban került benyújtásra az 1998-ban elfogadott törvényi szabályozásnak megfelelően, amikor hatévente - egy módosítás következménye volt a hatéves időtartam - felülvizsgálatra kellett kerülnie.

Rögtön az első kérdés tehát számomra az, hogy az Országgyűlésnek milyen ellenőrző szerepe van a kormány tevékenysége felett ma, 2005 végén. Ennek egyik próbája az például, hogy a nemzeti fejlesztési tervet a kormány meghagyja-e saját hatáskörben, arra hivatkozva, hogy ez Európában szokásos, és önmaga terjeszti be a 2013-ig - többször elhangzott - 13-15 ezer milliárd forintnyi fejlesztési lehetőséget tartalmazó tervet az Európai Unióhoz, és ezzel a következő, több cikluson át tartó fejlesztési lehetőségeket ezzel az iszonyatosan nagy forráslehetőséggel együtt megtartja saját magának.

Úgy gondolom, akkor jár el tisztességesen és bátran, ha a nemzeti fejlesztési tervet megalapozó koncepción túl magát a nemzeti fejlesztési tervet is a parlament elé terjeszti. Nemcsak annak volumene, hanem társadalmi, gazdasági… - és az ország jövője szempontjából is fontosnak tartom, hogy azt a dokumentumot, amelyet most körülírunk a koncepcióval, ami számomra gondolkodásmód, előterv, részletesen megvitatjuk, és akkor az előzőekben is volt lehetőségünk. Ezért a magam részéről ragaszkodom ahhoz, ha itt 5-10 millió forintokon tudunk vitatkozni - nagyon helyesen - a költségvetés vitájában, akkor tudjon dönteni a parlament egésze, hogy mi kerül Brüsszelbe, mi kerül ki 2013-ig Brüsszel elé, még ha van háromévente felülvizsgálati lehetőség is az ország szempontjából meghatározó fejlesztési tervben. Ezért tehát én is azok közé tartozom, akik értik a gondolkodásmódját és a területfejlesztési koncepció tartalmi részeit. Vitatkozom velük az egyes pontokon, de elfogadni akkor tudom, ha biztos vagyok abban, hogy a kormány a nemzeti fejlesztési tervet is a parlament elé bocsátja.

A másik kérdés az, hogy mit értünk a fenntartható fejlődésen. Itt segítségül kell hívnom azokat az ismereteket, amelyekkel más szakmabeliek is foglalkoztak, és megállapították, hogy folyamatosan nő a szakadék a fenntarthatósági, az ökológiai célok megvalósítása és a tényleges folyamatok között. Fel kell tennünk a kérdést, miért romlik a helyzet, hiszen ha az EU az elmúlt évtizedek környezetpolitikai törekvéseit, annak intézményrendszere fejlődését tekintjük, akkor legalább a környezetromlás ütemének meg kellett volna állnia, és az Európai Uniónak a fenntarthatóság irányába kellett volna elmozdulnia. Úgy gondolom, ez nagyon fontos megállapítás.

Szintén a fenntartható fejlődéssel foglalkozik az a gondolat is, a lisszaboni stratégia célkitűzéseinek a gazdasági stagnálás, a munkanélküliség növekedése… - elégtelen megvalósulása miatt az EU legfőbb prioritásává a versenyképesség mindenekfeletti növelése és a munkahelyek számának gyarapítása került. A környezetvédelem teljesen leszűkült a környezetvédelmi ipar mint gazdasági növekedést segítő tényező szerepére, az ipari lobbi pedig egyre nyilvánvalóbban a környezetvédelmi szabályozás gyengítését szorgalmazza mint a versenyképesség egyik fő hátráltató tényezőjét.

Ezt tartom tehát az elvi megközelítés egyik leggyengébb pontjának, hogy ma Magyarországon is a fenntartható fejlődésen mindenki mást és mást ért, gyengülnek a környezet- és természetvédelem pozíciói abban a versenyképességi csatában, amikor mindenekelőtt a növekedés, mindenekelőtt olyan szakpolitikák kerülnek előtérbe, amelyek nem szolgálják a fenntartható fejlődést. Ilyen jó példaként elhangzott már a közösségi közlekedés rovására erőteljes állami támogatással fejlesztett közúti közlekedés egyik olyan szakága, amelynek vannak multiplikáló hatásai, tehát vannak tovagyűrűző hatásai a gazdaság, a térség fejlődésére, de egyértelműen hátrányos helyzetet teremt a csak tranzitforgalomra, átmenő forgalomra méretezett autópályák mindenáron való fejlesztése.

Én építő szakmérnök vagyok, tehát tudom azt, mit jelent egy térségnek az autópálya, a gyorsforgalmi út. Azt viszont teljes egészében elfogadhatatlannak tartom, hogy teljes mértékben elhanyagoljuk a többi úthálózatot. Az már a versenyképesség rovására megy, ha teljes mértékben elhanyagoljuk a környezetbarátabb vasúti hálózat fejlesztését, és csak a tranzithálózat fejlesztésére koncentrálunk, mert az Európai Unió esetleg arra nyújt pénzt, forrást.

Igen sokszor és sok helyen vetődött fel az a kérdés, hogy mit jelent a szubszidiaritás. Itt, Magyarországon a szubszidiaritásnak mint átfogó, megalapozó elvnek a kérdését csak arra szűkítjük, hogy a döntés ott, azon a szinten szülessen meg, ahol a legtöbb információ és az emberekhez legközelebb álló szint található.

Az Európai Unióban ezen túl még két fontos jellemzőt hozzátesznek a szubszidiaritáshoz. Az egyik, hogy ezt a szintet - nevezzük döntési szintnek - alkalmassá kell tennie a hatalomnak, a centrumnak arra, hogy ezeket a döntéseket meghozza, azaz az önkormányzatokat vagy a térségi szereplőket, a partnerség elvén működő rendszereket, szervezeteket olyan helyzetbe kell hozni, hogy a döntéseiket meghozhassák. Nem szabad mindenáron az elszegényítésre törekedni és döntésképtelen helyzetet hozni. Másrészt pedig nagyon fontos, hogy csak törvényi erővel lehet onnan feladatot elvonni, nem pedig kormányrendelettel vagy egyéb szabályozással. Magyarországon ez is gyakori, úgy is mondhatnám, hogy általános.

A decentralizáció elvét nagyon helyesnek tartom a hatékonyság növelésével egy időben. Ugyanakkor meg kell mondani, hogy ma - és gondolom, erről Mikes Éva képviselőtársam beszélni fog - nem látszik az a politikai alku, amelyben az önkormányzati régió kialakításának a politikai döntés-előkészítési folyamatát látnánk. Azt is mondhatnám, ez nem területfejlesztési kérdés, inkább Magyarország államberendezkedésének, társadalmi és államberendezkedési stratégiájának a döntését kívánja meg, hogy milyen szinteket, például regionális önkormányzatokat akarunk, milyen szinteken gondoljuk a hatékony közigazgatás megszervezését látni. Ehhez pedig nagyon szoros, jó és több évre ütemezett, legalább 50 évre előrelátó államstratégia kell. Nem a területfejlesztés szintjéről és szempontrendszeréről kell kezdeni az önkormányzati régió kialakítását. Ezért a decentralizáció mellett nagyon fontos a dekoncentrációnak, az állami feladatok lehelyezésének, stratégiájának az ütemezése, és ebből az elvek között keveset látunk, feltétlenül pótlásra javasolom.

Több képviselőtársam felvetette a társ fejlesztési pólusok lehetőségét. Én is azokkal értek egyet, bár regionalista vagyok, amióta ezekkel a kérdésekkel Magyarországon foglalkozni lehet, hogy a társközpontok szerepét nyomatékkal erősítsük meg. Meg kell osztani a feladatokat, mint ahogyan a koncepció ennek a második felében erről szól, és lehetőséget kell biztosítani a határ menti megyei jogú városoknak a határ menti együttműködés szervezésére, vagy Eger példájára: a turizmus szervezésére és más funkciókra. Az mindig rossz vért szült, ha a szocialista többségű kormány azt tűzte maga elé, a funkció nélküli települések - akár falvak, akár városok - maradjanak.

Befejezésül összegezve: ez a koncepció így nem fogadható el, hiszen annyira általános, hogy ebből következően a kormánynak, ha tisztességes, és parlamenti ellenőrzés alatt akarja tartani a tevékenységét, a nemzeti fejlesztési tervet minden fázisában a parlament elé kell terjesztenie, hogy meghatározhassa az ország 2013-ig vagy azon túl történő fejlesztése fő pontjait.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

(1.40)