Felszólalás adatai

CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megértem azt a törekvést, hogy a vitát szakaszokra osztjuk - de az egyes vitapontok annyira kapcsolódnak egymáshoz! Az imént is tapasztaltam, hogy az új vitaszakasznál az előző vitaszakasz kérdései is felmerülnek, hiszen a tanítási napok száma, a túlterhelés és egyéb kérdések rendkívül szorosan összefüggnek egymással. Ha egy másik aspektust nézünk, akkor ez a kör még tovább bővül.

Nevezetesen, az iskolában, az oktatásban a legtúlterhelőbb, a túlterhelést leginkább előidéző tényező a gyenge minőségű munka. Hiszen minden olyan tétel, minden olyan ismeretkészség vagy nem fejlesztett képesség, amely a gyenge minőség miatt elmarad, a gyermek számára túlterhelő, és otthoni feladattá, nehezen bepótolható elmaradássá válik. Azért mondom ezt, mert valóban összefügg a minőségi bértől kezdve a munkaszervezésen át, a heti, a napi órákig, és a tanév hosszáig egyaránt. De összefügg az ajánlás 57-58. pontjában előterjesztett módosító javaslatommal, vagy egy másikkal, Balczó Zoltán képviselőtársunk módosító javaslatával is, amely visszatérőleg az iskolaszerkezettel, annak módosításával és fenntartásával függ össze.

Egyszerűen arról van szó, hogy hiába, az iskolaszerkezetet csak nem lehet az ezredfordulón mereven kezelni, nem lehet egységes egyenruhába bújtatni, mert az élet sem olyan, a társadalom sem olyan, és az igények sem olyanok. A tanterveknek, a munkának, az iskolaszerkezetnek a társadalmi igényeket kell kielégíteniük, és különösen a közoktatásban az esélyek kiegyenlítésére vagy az egyenlőtlenség csökkentésére kell nagy figyelmet fordítani, és ilyen tekintetben teljesen más szerepet töltenek be a hat- vagy a nyolcosztályos gimnáziumok a fővárosban, mint vidéken, a nagyvárosban vagy egy kisvárosban.

Sokszor halljuk, hogy Pesten a gimnáziumból már-már kiszorítják a hat- vagy a nyolcosztályos gyerekek a nyolcadik után oda jelentkezőket. Ez vidéken nem így van. Nyoma sincs ennek! Sőt, Debrecenben, Balmazújvároson, máshol, nagyon sok üres hely maradt a gimnáziumokban, és nem a hatosztályosok miatt, hanem azért, mert a hátrányos helyzetben lévő vagy gyenge teljesítményű gyerekek szülei nem tudják felvállalni a gimnáziumi oktatást. Még a jó képességű gyerekek is a szakképzésbe menekülnek, mert hamarabb látszik a vége és a kenyérkereseti lehetőség.

(12.20)

De egy másik szempont is szól amellett, hogy még szerkezeti tekintetben is megmaradjon a közoktatás sokszínűsége. Ha egy nagyvárosban választhat a gyermek több általános iskola között, választhat nyolc-, hat- vagy négyosztályos gimnázium között, miért kellene eltiltanunk a kisvárosban vagy éppen a környékén, kis falvakban élőktől ezt a lehetőséget? Nem kell elvenni! Sőt, erősíteni kell az esélyek növelésének ezt a lehetőségét, mert az esélyegyenlőtlenség nemcsak szociális csoportonként avagy osztályonként jelenik meg, hanem országosan, regionálisan és helyben is. És nem biztos, hogy amit országosan kell kezelni, azt helyben kell megoldani, de az is valószínű, hogy amit helyben meg lehet oldani, azt nem kell a régióra vagy az országra hárítani. Vagyis nem egy esetben a hat- vagy a nyolcosztályos gimnáziumi szervezeti forma - vidéken legalábbis - az esélyegyenlőtlenség csökkentését is szolgálja. Másképpen fogalmazva: bizonyos hátrányokkal küzdő rétegeknek megadja az esélyt a sikeres továbbtanulásra, egyetemekre, főiskolákra való bejutásra.

Hadd mondjak konkrét számokat! Az én iskolám, ahol évtizedekig dolgoztam, tanítottam - és amelyhez most már, úgy látszik, örökre kötődöm -, általában a végzett korosztályok 35-40 százalékát tudta az érettségi évében bejuttatni egyetemre, főiskolára. Ez a négyosztályos tagozatnál így volt tavaly is. Tavaly végzett az első hatosztályos csoportunk, akiknek - nem tévedés! - 85 százalékát első nekifutásra felvették egyetemre, főiskolára. Úgyszólván valamennyien nem előnyös helyzetben lévő, túlnyomó többségükben fizikai dolgozók gyermekei.

Tűnődünk itt iskolaszerkezetről, NAT-ról, minőségbiztosításról, Istenről, emberről. Jusson eszünkbe a tűnődés közben a gyermek is, mert az ő esélyei ilyen konkrétan jelennek meg. Azt gondolom tehát, hogy a minisztériumnak vagy a kormánypártoknak és az ellenzéknek elemi érdeke, hogy olyan megfogalmazásra jussunk ezekben a kérdésekben is, hogy a többcélú oktatási intézményekben is tovább folytatódhasson az eltérő szervezésű oktatási forma is. Hiszen a deklarált fideszes elvek, a deklarált MSZP-s elvek - miszerint a hátrányokat nem növelni, hanem csökkenteni kell - egybeesnek. Tehát nem mond erről az MDF vagy a Kisgazdapárt sem mást. Ha ennyire nyilvánvaló az egybeesés, akkor csak meg tudjuk találni azokat a jogi, megfogalmazásbeli megoldásokat, amelyek nem a hátrányok növeléséhez, hanem csökkentéséhez, amelyek az esélyek egyenlítéséhez közelíthetik az oktatási rendszerbe belépő gyermekeket, szüleiket, területeket, falvakat, városokat is.

Ezért tisztelettel kérem ellenzéki és kormánypárti képviselőtársaimat, a kormányt is, hogy tűnődjünk, és találjuk meg az alkalmatos megoldást. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)