Felszólalás adatai

CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, nagy megszakításokkal és futtában, futva megy a parlamenti vita, tegnap is, ma is. Mire az ember felkapja a fejét, a napirend már le is ment, anélkül, hogy tudott volna róla.

Előbb egyeztetnénk a törvény részleteiről, hogy a részletes vitában szakszerűen, és az érdekek egyeztetése mentén szólaljunk meg, és utóbb kiderül, hogy túl későn kezdtük, mert előre jött a napirend, mert megszaladt; szalajt, mint a nagybátyám biciklije, csak nem halad. Valahogy így működünk mostanában a parlamentben. A részletes vitában az ember a saját módosító indítványaihoz is csak kínnal-keservvel szól hozzá, mert szeretné egyeztetetten, szakmailag alapozottan azt mondani, hogy ezekben az alapvető kérdésekben oktatáspolitikai szempontból más a véleményünk, de most már a részletes vitánál nincs értelme vitatkozni, a szakmai részleteket pedig így és így pontosítsuk.

Ezt az egyeztetést nem volt alkalmunk elvégezni, mert ezzel az össze-vissza megszaladó parlamenti munkával nem lehet lépést tartani. Az ember potyára jön, potyára megy, és azután kapásból beszél, mert csak erre van lehetősége.

Képviselőtársaimmal, Csizmár Gáborral és Jánosi György képviselő úrral egyetemben, néhány olyan módosító indítványt is beadtunk, amelyek valóban az iskolaszerkezettel, a képzési renddel, a szakaszolással, a tartalmi szabályozás kérdéseivel függnek össze. Azt gondoljuk - miként az előttem szóló képviselő úr már utalt erre -, hogy feltétlenül szükséges az alapfokú képzésen belül az alapozó szakasz erősítése, hiszen a magyar oktatási rendszer mindig is azzal ért el igazán jó eredményeket, hogy az alapkészségek: az írás, az olvasás, a számolás tekintetében olyan alapokat juttatott a gyermekeknek, amelyek a tanulás eszközeit adták meg, amelyekkel a későbbi évfolyamokon jól boldogult, és gondolkodását, ismeretszerző képességét fejlesztve nagyon komoly eredményeket tudott elérni.

A dolog történetileg úgy alakult, hogy előbb a tanítási napok számának csökkenésével, a szabad szombatok bevezetésével, majd az alapkészségekre fordítható órák számának csökkenésével olyan hátrányok keletkeztek a gyermekek képzésénél az utóbbi másfél évtizedben, de különösen az utóbbi évtizedben, amit holmi oktatáspolitikai trükkökkel, friss ötletekkel nem lehet pótolni.

Az iskola természeténél fogva lassan forduló, lassan változó intézmény, stabilitást kíván, hiszen nem lehet a kísérlet tárgya, alanya, eszköze és ki tudja még mije a gyermek. Márpedig az utóbbi évtizedben sokkal gyakrabban módosultak a törvények, mint amit az iskola kibír, mint amit a gyermekekre áthárítani jogunk volna.

'91, '93, '95, '96, '99 - nyolc éven belül öt nagy módosítás. Rángatjuk az iskolát, és nem mindig gondoljuk, hogy rángatjuk a gyermekeket. Ez a módosító indítvány, amelyről beszélek, az általános műveltséget megalapozó szakasz erősítését kívánja. Sajnálatos, hogy nem kapott megfelelő támogatást, és az az illúzió erősödött meg a bizottsági vitában is, hogy a 4+4+4, ez a "háromszor négy tizenkettes" dolog válasz a kérdésekre, mert ennek nagy hagyományai vannak a magyar oktatásügyben. Igaz, de más feltételek között alakult ki a háromszor négyes. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szántóföldön nem lehet úgy gyalogolni, mint a köves úton. Más feltételek között más időtartamra van szükség.

A következő ilyen kérdés, amiről ugyancsak ebben a vitaszakaszban szeretnék szólni, a törvénynek az a természete, amelyet biankó csekknek vagy feltáratlan tartalomnak tudnék nevezni.

(10.40)

Nevezetesen, amire már az előttem szóló képviselő úr is utalt, hogy a jogszabályra hivatkozik a törvényjavaslat, mégpedig arra a jogszabályra, amelyik még nem született meg - "ha a jogszabály másképp nem rendelkezik" közbevetéssel -, olyan jogosítványokat juttat a mindenkori miniszternek - mi úgy szoktuk fogalmazni: az aktuális mindig nagyon jó miniszter, de mi van, ha egy rossz következik? -, hogy semmi garancia nincs arra, hogy majd jól fognak élni velük. Nem jó dolog ez! A törvényhozás kezéből jogosítványokat kivenni mindig azt jelenti, hogy erősödhetnek a bármikori hatalom rossz sugallatai, rossz természete, centralizáló hajlama, amelyek az iskolák belső természetes fejlődését, belső világát zavarják vagy ellehetetlenítik.

Azt gondolom, hogy ez vonatkozik az óvodai kérdésre is, vonatkozik a többcélú, több képzési célú oktatási intézmények problematikájára is, amelyről Szabados képviselő úr az imént szólt, hiszen olyan önkormányzati jogkört kérdőjelez meg az iskolaalapítók jogkörében, ami nem ildomos, másrészt félreértésekre ad alkalmat. Kisvárosokban valóban működnek olyan, kényszerből összevont intézmények - gimnáziumok és szakképző intézmények -, ahol már korábban a gimnázium bevezette a hat- vagy a nyolcosztályos képzést, és már a törvénytervezetből azt olvassák ki némelyek, hogy meg kell szüntetni a hatosztályost, mert hiszen a törvény is majd így rendelkezik.

A törvényjavaslatban nem ez van. A kormányzati szándék állítólag nem ez. De ha a gyakorlat ez lesz, a következmény ez lesz, akkor valószínűleg nem jó a szöveg, és ez nem politikai kérdés. Ez szakmai kérdés és szándék kérdése. Ebben ellenzék és kormánypárt nyugodt lélekkel egyetérthet, hiszen valamennyien az oktatásügyben akarunk olyan szabályozást bevezetni, elfogadni, amely mindenki javára, és mindenekelőtt nem holmi lobbyk, hanem a gyermekek javára szolgál. Ez pedig pontos fogalmazást és a szándékok felismerhetőségét kívánja meg. Azt gondolom, a minisztérium sem rejtegeti a szándékát, csak nem látszik meg jól. Tehát keresni kell - és lehet együtt is keresnünk - a jó megoldást.

Úgy gondolom, hogy van olyan kérdés is a módosító indítványok között, amelyben nemigen lesz egyetértés - jó lenne, ha lenne, de nem lehet egyelőre. Arra gondolok, hogy az Országos Köznevelési Tanács és a középiskolai tanács, illetve Közoktatás-politikai Tanács - miket mondok, középiskolait, aki egy életen át dolgozik középiskolában, közoktatás-politika helyett is könnyen középiskolát mond - jogosítványait szűkíti, illuzórikussá teszi ez a törvényjavaslat. Merthogy eddig egyetértési joggal bírtak ezek a fontos intézmények, most már csak véleményezési joggal.

A dolog annál furcsább, mert ebben nem következetes az előterjesztés, hiszen szerencsére, például a nemzeti kisebbségi ügyekben meghagyja az egyetértési jogot, de a magyar közoktatás egészét tekintve csak véleményezési jogot engedélyez. Azt gondolom, hogy ez is fölösleges, és nem lehet célja, nem lehet érdeke a miniszternek sem. Hiszen minél erőteljesebben érvényesül valamely területen oktatásügyben a szakmai kontroll és a különféle érdekcsoportok és vélemények behatása, annál nagyobb a lehetősége, a garanciája annak, hogy helyes döntések szülessenek.

Téved, aki azt hiszi, hogy ez politikai kérdés. Nem! Abban az értelemben sem, hogy netán valamely miniszter tegnap, ma vagy holnap a saját akaratát jobban tudja érvényesíteni. Nem erről van szó! A szakmai kérdések csak egy bizonyos tűréshatárig bírják el a politika befolyását. Azon túl kontraproduktívak lesznek, és a kívánt eredményt nem tudják meghozni. Bárki, aki néhány évet eltöltött iskolában, nagyon jól tudja, hogy ez így működik. Minél megvalósíthatatlanabb terveket, netán kerettanterveket erőltetnek az intézményekre, annál inkább előjön a belső szabadság. Hiszen a megvalósíthatatlan nem arra mozdítja a tanárt, a tanítót, az óvónőt, hogy próbálja megcsinálni, hanem arra, hogy ha már úgysem lehet megvalósítani, akkor teljesen önállósítsa magát.

A pedagógiai illuzionizmus minden korszakban a nem jó természetű hatalomgyakorlóknál volt a legerősebb. Nem kellene ma beleesni ebbe a centralizáló hajlamba, hogy majd Pestről a miniszter által megmondassék, hogy melyik órán mit és hogyan kell csinálni, mert nem fogják úgy csinálni a pedagógusok. Mert bármennyire is, bármilyen diktatúrák és egyebek szorongatták is régen, a közelmúltban vagy akár ma vagy holnap a pedagógust, mindig lesz benne annyi belső szabadság és annyi öntudat, hogy a saját fejében legalább úgy megbízzon, mint a központi akaratban. A módosító indítványok pedig arra szolgálnak, hogy a közmegegyezés felé nyomják a hatalmat és a pedagógustársadalmat, hogy a jó ügyet valóban jó eszközökkel és jó szívvel lehessen szolgálni. Ez a közös érdek, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt elnök úr, államtitkár úr. Ebben együttműködni mi készek vagyunk, de kell is. Akarni kell mind a két oldalon. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)