Felszólalás adatai

GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ombudsman Urak! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Amikor az ombudsmani intézményről úgy általában beszélünk, pláne egy ilyen szép évforduló idején, a tízéves évforduló idején, akkor elsősorban a köszönet, a tisztelet és a büszkeség szavai jutnak az eszünkbe. Ahogy több előttem szóló is elmondta, természetesen köszönet illeti a mostani és a korábban tevékenykedő országgyűlési biztosokat és a mellettük őket segítő módon támogató apparátus dolgozóit mindazért a munkáért, amelyet az elmúlt években, az elmúlt egy évtizedben kifejtettek.

(11.40)

Ez a munka nemcsak köszönetet érdemel, hanem azt gondolom - országgyűlési képviselőként ezt fontos kimondani -, messzemenő tiszteletet is, hiszen olyan munkáról beszélünk, ami nekünk, országgyűlési képviselőknek - vagy elsősorban nekünk, országgyűlési képviselőknek - ad nagyon sok tanulságot és levonni való következtetést.

A "büszkeség" szót pedig azért említettem, mert ha megpróbálunk a tízéves évforduló idején egy picit elvonatkoztatni mindattól a napi politikai perpatvartól, amiben a napjainkat töltjük, és megpróbálunk kívülről nézni arra a demokratikus berendezkedésre, amelynek egyébként a magunk helyén szereplői vagyunk, akkor azt is el kell mondani, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedésében az ombudsmani hivatalok működése sok más elem mellett a Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedésében egy olyan elem, amelyre méltán lehet büszke valamennyi olyan magyar, aki a közügyek iránt érdeklődik, pláne azok, akik a közügyekben részt vesznek, például országgyűlési képviselőként, a jogalkotás szereplőiként, törvényhozóként. Egy olyan intézményről van szó, amelyre a Magyar Köztársaság tekinthet úgy is, mint egyfajta védjegyre akkor, amikor az emberi jogi kérdésekről, a demokratikus berendezkedésről van szó, egy olyan intézményről beszélünk, amelynek a kialakítása, létrehozása és működési gyakorlata egy olyan demokráciatöbbletet jelent, amit adott esetben a Magyar Köztársaság meglehetős büszkeséggel mutathat be más államoknak is. Tudjuk nagyon jól, hogy a világon a legfejlettebbek közé tartozik a magyar ombudsmani rendszer, és abszolút példaértékű.

Ha az ombudsmanokról beszélünk, akkor szószólókról beszélünk, az állampolgári jogok, az emberi jogok szószólóiról beszélünk, és ha a tevékenységük mögé próbálunk tekinteni, akkor fontos ezt megtennünk nemcsak jogi, természetesen jogi értelemben is, de egyfajta szociológiai szemlélettel is. Hiszen kiknek, kinek a szószólói, milyen magánszemélyek, milyen csoportok szószólói az ombudsmanok? Jellemzően azoknak a személyeknek és azon személyek csoportjainak, amelyek társadalmi érdekérvényesítő képessége az átlagénál jóval gyengébb, és így a kiszolgáltatottságuk nagyobb. Jellemzően az ombudsmanok szószólói azoknak a kisembereknek, akiknek a társadalmi érdekérvényesítő képessége, a jogérvényesítő képessége gyengébb, mint a nagy átlagnak, akik kiszolgáltatottak számos olyan szervezettel szemben, amelyekkel a mindennapi életük során folyamatosan interakcióba kerülnek. Kiszolgáltatottak lehetnek állami szervezetekkel szemben, akár úgy is, mint ezen állami szervezetek alkalmazottjai vagy tagjai. Kiszolgáltatottak lehetnek a tőkeerőnél fogva nagy hatalommal bíró magánszervezeteknek, gazdasági vállalkozásoknak a velük való interakciók folytán.

Ez nagyon fontos, hogy ezeknek az embereknek és az ő csoportjaiknak az ombudsmanok a szó valódi értelmében szószólói lehetnek. És itt egy picit én máshova helyezném a hangsúlyt, mint egy korábban megszólaló képviselőtársam, aki valahogy úgy fogalmazott, ha jól emlékszem, hogy a különböző szembenálló érdekek egyensúlyát hivatott egyes esetekben megteremteni az ombudsman. Biztosan van ilyen példa is, de a jellemzőbb és fontosabb példának én magam azt tartom, amikor a különböző szembenálló érdekek egyensúlyának megteremtése helyett az ombudsman a saját feladatát abban látja, hogy azoknak az érdekei mellett álljon ki egyértelműen, és egyértelműen állást foglaljon, akiknek - ahogy az imént is mondtam - az érdekérvényesítő képessége, a társadalmi ereje jóval gyengébb. Igaz ez akkor is, amikor arról van szó, hogy milyen körülmények között élnek és dolgoznak a kiskatonák a Magyar Honvédségben, és igaz ez akkor is, amikor az egyes állampolgároknak, mondjuk, a közüzemi szolgáltató vállalatokkal szembeni panaszait vizsgálják ki az ombudsmanok.

Ha valaki figyelmesen hallgatta azt a felsorolást, amit a beszámoló is tartalmaz, amit valamennyi bizottsági ülésen elmondtak a megszólalók, illetve amit Lenkovics Barnabás ombudsman úr itt az expozéban is elmondott - a zárt intézményekben élők, dolgozók, a kiskatonák, a gyermekvédelmi intézményekben élő gyermekek, különböző más hátrányos helyzetű csoportok, fogyatékos emberek helyzete -, akkor látható, hogy itt bizony tényleg arról van szó, hogy olyan emberek és olyan csoportok szószólóinak a munkájáról beszélünk, akiknek a szervezett társadalmi, politikai képviselete meglehetősen gyenge.

Jogi megközelítésből természetesen azt is el kell mondani, hogy egyrészt az állampolgár oldalán, az önmagában álló vagy saját magát megszervezni képes állampolgár oldalán a jogtudat, a jogismeret erősítése, terjesztése nagyon fontos eredménye az ombudsmani munkának, és mindez a jog érvényesülésében is természetesen egy erősítést jelent, a jogérvényesítés lehetőségének körét bővíti az a munka, amit az ombudsmanok kifejtenek. Természetesen a jogrendszer egésze szempontjából is nagyon fontos ez, hiszen a jogalkotó létrehozza a jogszabályokat, aztán azok valahogy működnek a mindennapi praktikumban, vagy éppen nem működnek, tudnak érvényesülni, vagy nem tudnak érvényesülni, vannak hiányosságaik, amelyek a mindennapi működés során kerülnek elő.

Ezért nagyon fontos az, hogy az ombudsmanok beszámolóiban megismert ügyekről mondjuk el, hogy ezek természetesen konkrét ügyek, konkrét beadványok alapján, névvel, konkrét élethelyzetekkel, konkrét cselekményekkel megszülető ügyek és állásfoglalások, amelyek azt jelentik, hogy azt a hézagot is be tudja tölteni adott esetben az ombudsmani intézmény, amit más intézmény nem nagyon képes betölteni Magyarországon, jelesül, hogy a jogrendszer egészét képes azzal a jogfejlesztő tevékenységgel javítani, amellyel felhívja évről évre a beszámolóban és ebben a parlamenti vitában a jogalkotók figyelmét a különböző, korábban elfogadott jogszabályok hiátusaira, hiányosságaira, adott esetben önellentmondásaira. Bizonyára nem véletlen, hogy az ombudsmani hivataloknak és az ombudsmanok intézményének a társadalmi megítélése, az őket övező közbizalom a legerősebbek között van, ha a különböző társadalmi közintézményekbe vetett társadalmi bizalmat, társadalmi hitet nézzük. Halkan jegyzem meg, hogy természetesen jóval erősebb ez a közbizalom - ezt, hogy természetesen, némi malíciával és fájó szívvel mondom - az ombudsmanok irányába, mint például a parlament, a jogalkotás irányába megnyilvánuló közbizalom.

Felmerült itt az átalakulás, az átalakítás, a szervezeti változtatások, az intézményi változtatások kérdése. A liberálisok ebben az ügyben - egyébként több más ügyben is, de ebben az ügyben kifejezetten - konzervatív álláspontot képviselnek, amennyiben a mostani ombudsmani rendszer fenntartásának a hívei, és nem támogatják sem azt, hogy új ombudsmani hivatalok létrehozásával kvázi elinfláljuk ezt a társadalmi tekintélyt, amit az ombudsmani szervezet, amit az ombudsmani intézmény kivívott magának, mint ahogy nem támogatjuk azokat a típusú felvetéseket sem, hogy a meglévő ombdusmanok valamifajta átszervezésével, adott esetben testületbe szervezésével vagy a köztük lévő viszonyrendszer átalakításával hajtsunk végre változtatásokat az ombudsmani intézményen. Azt gondoljuk, hogy ezekre nincsen szükség.

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa volt az az újonnan létrehozandó ombudsmani intézmény, amely körül a legnagyobb vita alakult ki az elmúlt években Magyarországon, és többen, mint például a köztársasági elnök urat először ajánló civil szervezet képviselői, de több országgyűlési képviselő is az előző parlamenti ciklusban - párt-, frakció-hovatartozástól függetlenül vagy éppen az Országgyűlés szocialista elnök asszonya is - azon a véleményen volt, hogy egy ilyen új, elkövetkező, jövő nemzedékek ombudsmani intézményének a létrehozása indokolt lehet.

Magam - úgy is, mint a liberális frakciónak most már második ciklusban a környezetvédelmi bizottságba delegált képviselője - azt tudom elmondani ezzel kapcsolatban, nagyon örömtelinek látom azt a folyamatot, hogy az általános ombudsmannak és helyettesének munkájában kifejezetten nagy hangsúlyt kapnak a környezetvédelmi típusú ügyek. Ha ez nem is feltétlenül jelenik meg abban, hogy, mondjuk, drasztikusan növekedne a környezetvédelmi típusú megkeresések száma - van egyébként növekedés, nem nagyságrendi, de van egy lassú, folyamatos növekedés -, de az ombudsmanok nyilvános megszólalásaiban, ha tetszik, a szó legjobb értelmében vett politizálásában, tehát nyilvános megszólalásaiban nagyon nagy hangsúlyt kap a környezetvédelmi szemlélet. És azt gondolom, az, hogy ezt az általános ombudsman és hivatala, ha tetszik, a zászlajára tűzte, és nagy figyelmet szentel a zöld típusú ügyeknek és az ilyen típusú megszólalásoknak, szerintem nagyon fontos dolog, és ha tetszik, akkor ezzel azt is alátámasztottnak láthatjuk, hogy a mostani ombudsmani rendszerben megoldható a jövő generációk életében problémát jelentő, ma keletkező ügyeknek, legelsősorban a környezetvédelmi típusú ügyeknek a megfelelő kezelése.

(11.50)

Ahogy ez elhangzott már korábban, úgy a környezetvédelmi típusú ügyeken belül jelesül elsősorban a zaj- és környezetterheléssel kapcsolatos ügyek azok, amelyek megnyilvánulnak, akár jelenti ez az átmenő forgalom okozta zaj- és környezetterhelést a vidéki jellegű településeken, vagy jelenti ez a városi környezetben a szórakozóhelyek okozta, ha tetszik, környezeti ártalmakat.

És van még egy ügy, amivel szeretnék egy picikét részletesebben foglalkozni, ezt emelte ki az általános obmudsman is a megszólalásában a leginkább, ez pedig a kistelepüléseknek az ügye. Elöljáróban szeretném azt elmondani, hogy azt a beállítást, miszerint úgy általában pusztulóban lennének a magyar kistelepülések, jómagam - azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül - nem látom alátámasztottnak. Van számos olyan kistelepülés, sajnos sok, amely valóban komoly problémákkal küzd, átalakulóban van a falvaknak a világa. Ebben az átalakulásban látunk olyan falvakat is, amelyek viszonylag könnyen megtalálják a helyüket ebben az átalakulásban, és szerencsésen érintik őket a gazdaságföldrajzi és más társadalmi, akár turisztikai adottságok, és ezért képesek virágzó módon reagálni erre az átalakulásra, és vannak olyanok, amelyeket ez nagyon hátrányosan és nagyon-nagyon negatívan érint.

Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, merthogy nagy átalakulások időszakát éljük, az előző ciklusban nagy vita volt - érinti ez a beszámoló is - a kistelepülési postahivataloknak az ügyében, most a tömegközlekedésnek az elkövetkező átszervezése során ezek az ügyek újra és újra fel fognak merülni, nem beszélve arról, hogy például az iskolarendszer átalakítása során is nagyon éles politikai vitákat vált ki ez a kérdés. Ezekre én a vita egy későbbi pontján szeretnék majd részletesen kitérni.

Itt most annyit szeretnék elöljáróban elmondani, hogy azt a megközelítést, miszerint egy épület vagy egy hivatal létezése lenne önmagában az alapjog vagy szerzett jog, ami nem érinthető és nem változtatható, azt nem tudjuk elfogadni. Tehát nem arról van szó, hogy az alapvető állampolgári jog azt jelentené, hogy ahol egyszer intézmény volt, ott annak az intézménynek örök időkre meg kell maradnia. Az alapvető állampolgári jogok abban kell hogy megnyilvánuljanak, hogy a lehető legnagyobb mértékben esélyegyenlőség legyen azon a területen, hogy a különböző szolgáltatások, állami és magánszolgáltatások, oktatás, közlekedés, egészségügyi ellátás területén a szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélye területén legyen a lehető legnagyobb egyenlőség az esélyekben, nem feltétlenül az intézményeknek, az épületeknek, ha tetszik, a konzervatív védelme az, ami itt az állampolgári, emberi jogokat védi.

Zárásképpen nagyon fontosnak tartok megemlíteni két ügyet a Takács Albert által felsorolt konkrétumok közül. Az egyik a gyermekjogi területen az az erőfeszítés, amit a médiával szemben fejt ki az általános ombudsman helyettese, abban a tekintetben például többek között, hogy az emberi jogi szempontból sérelmes ügyeket egyfajta neutrális, semleges történetbe ágyazva, értékítélet nélkül ne jelenítsék meg a médiában. Másrészt pedig, hogy a külföldi munkavállalók, akik az európai uniós csatlakozással bizonnyal többen, nem pedig kevesebben lesznek az elkövetkező években, nos, hogy a magyar állam az ő külföldi munkavállalásuk és tartózkodásuk idején az ő emberi jogaiknak, állampolgári jogaiknak a védelmében valamilyen szervezett megoldást képes legyen találni, akár a hivatkozott lengyel példa mintájára a külképviseleteken való szakképzett jogvédő munkatársaknak az alkalmazásával, akár valamilyen más formában.

Ebben a tizenöt perces vezérszónoki felszólalásban nem lehetett mindenre kitérni, több olyan ügy lesz, amiben a vita során még természetesen szeretném elmondani a frakcióm álláspontját.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)