Készült: 2020.07.07.09:24:18 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

222. ülésnap (2001.09.05.), 239. felszólalás
Felszólaló Herényi Károly (MDF)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 12:57


Felszólalások:  Előző  239  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök Úr! A legnehezebb volt most itt a megszólítások pontosítása, hiszen kétszer volt elnökváltás azóta, amióta én a rendes 15 perces hozzászólásra várok, de hála istennek, sikerült. Unalmas leszek az előttem szólókhoz képest, hiszen én valóban megpróbálok a tárgyra szorítkozni és ennek a beszámolónak a vitájához hozzászólni, ugyanis alapvetően erről van szó.

A hat esztendeje életbe lépett törvény - akármilyen volt ennek az eddigi vitának a hangulata, azért lássuk be - többé-kevésbé jó; azt a célt, amit a törvényalkotói szándék akkor megjelölt, betölti. A cél az, hogy a közpénzek felhasználása a lehető leghatékonyabban történjen, a legátláthatóbb módon, és van egy harmadik és nagyon fontos eleme ennek a dolognak, ami a vita középpontjában állt: lehetőleg az alakuló, formálódó, fejlődő magyar piacgazdaság szereplőinek valamilyen előnyt biztosítson, hiszen nagyon felkészületlenek azokkal a vetélytársakkal szemben, akiknek e vonatkozásban és e téren nagyon komoly rutinjuk, tapasztalatuk és tőkéjük van.

Ahogy tehát mondtam, most a közbeszerzési tanács beszámolójáról fogok beszélni, és azt előrebocsátom, hogy mind a három évi beszámolót, amiről most beszélünk, és a határozati javaslatot a Magyar Demokrata Fórum természetesen elfogadja és szavazataival támogatni fogja. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a közbeszerzések ügyével a Magyar Demokrata Fórum minden vonatkozásban elégedett, hiszen azért erre nincs okunk. Egyszerűen azt mondjuk, hogy a törvény alapján a közbeszerzési tanács alapvetően jól végzi a dolgát, és a dolog viszonylag jól működik.

 

(16.40)

 

Azt hiszem, abban mindannyian egyetérthetünk, hogy az elfogadást követő első nagyobb módosítás - 1990-ben történt ez - javított a törvényen, életszerűbbé tette (Dr. Latorcai János: 1999-ben!) - 1999-ben, így van! -, és megtartotta azokat az erényeit a törvénynek, amelyek lehetővé tették, hogy a magyar vállalkozások versenyképesek maradjanak.

A mögöttünk lévő esztendő adatai azt mutatják, hogy a kis- és középvállalatok egyre jelentősebb szereplői a közbeszerzési piacnak, a 2000. év adatai alapján arányuk elérte az 50 százalékot. Addig, amíg a külföldön bejegyzett cégek aránya 2000-ben 10 százalék körüli volt, az idei előzetes adatok alapján a kis- és középvállalkozások már közel 60 százalékban részesednek a piacból, míg a külföldön bejegyzett vállalkozások részesedése 7 százalék körüli. A fennmaradó részt a magyarországi nagyvállalatok teszik ki, tehát a trend jó. A magyar adófizetők forintjai magyar vállalkozók szolgáltatásait egyenlítik ki és a nemzetgazdaságot gyarapítják. Egyébként a közbeszerzési piac is nő: 1999 és 2000 között közel 25 százalékkal, több mint százmilliárd forinttal bővült a pénzmozgás, és elérte az 524 milliárd forintot.

A két évvel ezelőtti módosítás legfontosabb eleme és talán legfontosabb értéke is az volt, hogy jelentősen szigorította és szűkítette a hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárások lehetőségeit. Míg a szigorítás előtti évben az ilyen típusú eljárások aránya 25 százalék körüli volt, 2000-re ez a szám felére, 12 százalékra csökkent. A hirdetmény nélküli eljárások háttérbe szorulása jelentősen növelte a közbeszerzési eljárások átláthatóságát és nyilvánosságát, hiszen csökkent azon döntések aránya, amelyeknek csak az eredményeit kell közzétenni a Közbeszerzési Értesítőben, egyéb adatokat a pályázóra és a pályázatra vonatkozóan viszont nem.

Ennyit a törvény előnyeiről, nagyságáról és jóságáról, viszont vannak hibái, és most egy-két szót ezekről a hibákról. A kiírástól függően... - hiszen kétféle módon lehet, illetve többféle módon, de alapvetően két nagy csoportba lehet sorolni a kiírásának módját; az egyik kiírás csak az árat veszi figyelembe, a másik mód pedig azt is, amikor egyéb szempontokat vesznek figyelembe: műszaki tartalmat, határidőt, fizetési lehetőségeket és egyebeket. Ennek az eljárásnak a során viszonylag nagy és szubjektív a döntési lehetősége e pontrendszer alapján a döntést hozónak, és bizony ebben a pontrendszerben az ár relatíve háttérbe szorul, és minél bővebb a forrás, annál bőkezűbb a döntéshozó.

Ha összevetjük az állami vagy önkormányzati hasonló műszaki tartalmú pályázatok beruházásait, jelentős áreltéréseket találhatunk. Tehát azzal, hogy összetett és nemcsak az árakat figyelembe vevő döntéseket a törvény lehetővé tesz, és ezekben nem az ár dominál, pontosan az árleszorító hatás érvényesülése veszik el. Mondhatjuk azt is, hogy a törvény alapján igazságosan döntenek, de az elvárhatónál esetenként lényegesen drágábban dolgoztatnak. Ez a gyakorlat nem egyezik az uniós eljárással, módosítani kellene, és ha erre van fogadókészség, akkor ezt a módosító javaslatot megtesszük. Ezzel nem kell megvárni az uniós csatlakozást, ez nem jogharmonizációs kérdés, ez egy kicsit rendet tenne e téren.

Tehetetlen a törvény azokban az esetekben is, amikor nagy összegű beruházások során a pályázat elnyerését követően a pályázót különféle, a megbízó által informális módon kijelölt alvállalkozókkal való szerződéskötésre kötelezi. Eme szerződések értéke esetenként meghaladja a közbeszerzési eljárásra kötelező összeget, de mivel a megbízó itt már nem költségvetési szerv, nem kötelezhető közbeszerzési eljárásra.

Szólni kell arról a helytelen és elfogadhatatlan gyakorlatról is, amit a számvevőszéki jelentés is tartalmaz, amikor a vesztesek alvállalkozóként jelennek meg, és alvállalkozó végzi el a munkát; a fővállalkozó tulajdonképpen megdrágítja az egész eljárást, és a fővállalkozói hasznot teszi zsebre, de igazából produktuma nincs. A Számvevőszék jelentése azt mondja, hogy az eljárás szabályos, de ha ez szabályos, akkor rosszak a szabályok, ha ez törvényes, akkor rosszak a törvények, ezen változtatni kell, és mi természetesen ebben is partnerek vagyunk.

Természetesen szólni kell az autópálya-építés ügyéről, és meg kell védenem a bizottságot, hiszen nem kompetenciájuk egy olyan eljárás vizsgálata, amely nem esik a törvény hatálya alá. Ezt az általunk 1995-ben elfogadott törvény 1. §-ának d) pontja teszi lehetővé. Itt sokan elmondták, nem fogom megismételni, e törvény alkalmazása esetén a közbeszerzési tanácsnak semmiféle jogosultsága nincs, tehát ne kérjünk rajtuk olyat számon, amire nincs felhatalmazásuk és nincs kompetenciájuk. Egyébként nem egyedi ez a nemzetközi gyakorlatban, hiszen az európai uniós tagországok törvényei is hasonló kivételeket tesznek lehetővé, és preferálják a saját vállalkozókat, ha nem is ilyen módon, de megteremtik annak a lehetőségét, hogy ők tudjanak a maguk javára gyarapodni és hasznosulni. Egyébként a mi törvényünk 6. §-a a)-tól j)-ig terjedő pontjaiban pontosan a kivétel lehetőségeit fogalmazza meg. Ha ez ellen parlamenti képviselőtársaimnak kifogása van, akkor a törvényt kell módosítani, de nem a közbeszerzési tanácson kell ezeket az ügyeket számon kérni.

Úgy gondolom, hogy a Magyar Országgyűlés tagjaként mi a Magyar Köztársaság érdekeinek védelmére tettünk esküt, és ugyanezt tette a kormányunk is, és amikor a kormány a közbeszerzési törvény 1. §-ának d) pontját megalkotta, akkor pontosan ennek a kötelezettségének tett eleget, hiszen megtette, hogy a magyar vállalkozók, a sokkal rosszabb kondíciókkal induló vállalkozók a nemzetgazdaság gyarapodása érdekében lehetőséghez jussanak. De ugyanazokat a felhangokat hallom ki az ellenzéki képviselőtársaim argumentációjából, mint amit a státustörvény idején hallottunk, vagy amit akkor hallottunk, amikor megakadályoztuk azt, hogy külföldiek termőföldet vásárolhassanak Magyarországon.

A magyar parlamentben egy magyar képviselőnek és a magyar kormánynak a Magyar Köztársaság érdekeit kell elsősorban védeni (Dr. Latorcai János: Így van!) és nem fordítva. Ráadásul, ha belegondolunk abba, hogy a kilencvenes évek elején mennyi Phare-támogatásban részesült ez az ország, és ott formális és informális úton az adományozó országok a saját szakértői gárdájukból hány szakértő céget jelöltek ki, és az ide juttatott pénznek hány százalékát vitték vissza saját országukba, akkor nagyon érdekes eredményre juthatnánk. Az EU-jelentés ezt soha nem tartalmazza, és általában erről hallgatni szoktunk. Tehát a mi dolgunk az, hogy kellő és illő figyelemmel olvassuk el ezeket a jelentéseket, és a jelentések elolvasása után törjük a fejünket, hogy a magyar érdekeket hogyan tudjuk a lehető legjobban érvényesíteni.

Nézzük meg - visszatérve a témához -, hogy jogorvoslati téren milyen lehetőségeket biztosít a törvény, és hogyan élnek e lehetőséggel az érintettek! Olyan eljárások során, ahol egy pályázatnak csak egy nyertese lehet és sok vesztese, természetes, hogy sok a reklamáció és sok a panasz - ez lehet jogos és lehet ok nélküli. Az elmúlt esztendőben a 3800 közbeszerzési pályázatból 700-at támadtak meg jogorvoslati kérelemmel a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A bizottság több mint 300 esetben állapított meg jogsértést, és 170 esetben megsemmisíteni kényszerült az eljárást és a döntést, és új eljárás kiírására kötelezte a döntéshozót. Ez a 7-8 százalék között tetten érhető jogsértés az európai átlagnak nagyjából megfelel, a törvény előírásainak pontosításával ez az arány vélhetőleg javulni fog.

Engedjék meg, hogy szóljak az önkormányzatok közbeszerzési gyakorlatáról! Sajátos helyzetükből adódóan nehezen tudnak közbeszerzési eljárást lefolytatni, hiszen éves költségvetési támogatás alapján terveznek és dolgoznak, éven átnyúló beruházások során helyzetük meglehetősen kiszolgáltatott. De itt hadd hívjam fel a figyelmet még egy olyan dologra, amiről kevés szó esik! Meg van fordítva... - az elnök úr a beszámolójában mondta, hogy néhány törvényt össze kellene igazítani, hiszen az államháztartási törvény, önkormányzati törvény, közbeszerzési törvény nem mindenhol pontosan illeszthető és nem koherens egymással.

Hogy történik ma Magyarországon egy önkormányzati pályázat vagy valamilyen beruházás lefolytatása? Az első az, ha, mondjuk, csatornát akar egy önkormányzat építeni, akkor pályáznia kell valamilyen forrásra. Megpályázza ezt a forrást; az elnyert összeget utána különféle forrásokból a később kivitelező pályázók megismerhetik. Ha, mondjuk 400 millió forintot nyert egy ilyen csatornázási pályázatra az adott önkormányzat, akkor érdekes módon a kiírást követően az összes pályázó 400 millió forint körüli értékben fog pályázatot benyújtani - kicsi a szórás.

 

(16.50)

 

Tehát meg van fordítva a dolog. Talán úgy kellene ezt tenni, hogy először ki mennyiért tudja ezt a munkát elvégezni, és utána pályázni, vagy valamilyen forrást keresni, mert így tulajdonképpen nincs verseny, ez egy látszatverseny. Van egy összeg, és utána ott kis eltéréssel aki nyer, az nyer, viszont a közpénzek felhasználása biztos, hogy nem így a leghatékonyabb és nem a legjobb, úgyhogy ezen a későbbiekben feltétlenül változtatni kéne.

Végül még egyszer megismétlem, hogy ezek a törvény hiányosságai, és nem a Közbeszerzések Tanácsának hiányosságai; az ő munkájukat és beszámolójukat természetesen elfogadjuk, és a tisztelt parlamentnek elfogadásra javasoljuk ezt a beszámolót, és magát a határozati javaslatot szavazatainkkal támogatni fogjuk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 




Felszólalások:  Előző  239  Következő    Ülésnap adatai