Felszólalás adatai

DR. BARTHA LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Bevezetésül annyit szeretnék leszögezni, hogy amennyiben a törvény valóban arról szólna, és csak arról szólna, amivel a kormányzati kommunikáció indokolja, azzal a Fidesz képviselőcsoportja maximálisan egyetértene. Itt ugyanis arról van szó, hogy az alapelvek, amelyeket hangoztatnak, az átláthatóság, az ellenőrizhetőség, a közpénzekre háruló nagyobb figyelem és azoknak korlátok között és megfelelő módon történő elköltése, mind-mind olyan eszköz, mind-mind olyan alapelv, amelyeket bármelyik képviselő itt az ország Házában vitatni szeretne.

A helyzet azonban az, mint ahogy a kisebbségi vélemény elmondásánál is említettem, hogy nem csak ezt látjuk a törvényben. A sürgősségi tárgyalás, úgy látszik, elevenükbe vágott a kormánypártoknak, mert most már különböző variációkkal hallom indokolni, hogy miért is sürgős ennek a törvénynek a vitája és a mihamarabbi elfogadása. A bizottsági ülésen is elhangzottak különböző, egymásnak kicsit ellentmondó vélemények, majd most hallhattuk miniszter úr állásfoglalását, és Schvarcz képviselő úr is mondott egyfajta képet. De azért az az indok, hogy CD-formátumban év elején, valamikor néhány hónappal ezelőtt a képviselők mit kaptak meg, illetve hogy a minisztérium honlapján mi olvasható, túl nagy támpontot, zsinórmértéket nem ad számunkra. Hiszen ha csak az elmúlt év nyarára gondolunk, amikor a különböző, ellátásszervezésről szóló törvénytervezetek társadalmi vitája folyt, azután mindenféle formátumú törvényt láttunk, és mára már lassan azt sem tudjuk, hogy kik voltak az előterjesztői. Azóta egy kormány bukott meg, lehet, hogy épp emiatt is.

Ez önmagában indokrendszerként, azt gondolom, elég nehezen elfogadható, hogy mi volt olvasható a minisztérium honlapján. Ahhoz tudunk ragaszkodni, azt tudjuk elfogadni hivatalos előterjesztésnek, amin szerepel az, hogy ki az előterjesztő, és mit tartalmaz ez az anyag. De többet erről talán nem is érdemes beszélni.

Azért még a sürgős tárgyalásra visszatérnék, hiszen akkor, amikor három év negatív tapasztalatai vannak az emberben, mindig felmerülnek kérdések a képviselők fejében, és ezeket általában nemcsak mi fogalmazzuk meg, hanem az emberek, akik Magyarországon élnek, és akik figyelik a törvényhozás munkáját. Ezek között ilyen kérdések szerepelnek, hogy miért is kell a sürgősséget egy ilyen fontos, ilyen sok részt érintő módosításnál kérni.

Abban a pillanatban, ha ilyen kapkodásról van szó, mindenkiben felmerül, hogy kinek lehet érdeke, hogy minél gyorsabban, minél kevesebb vitával lezajlódjon egy ilyen törvénytervezet. Mi az, ami jó lenne, ha esetleg elkerülné a képviselők figyelmét, hozzáteszem, akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalról? Ezekre a kérdésekre részben már utalt képviselőtársam, aki a szociális bizottság kisebbségi véleményét mondta el. Ha elkezdjük nagyítóval vizsgálni a törvény tervezetét, akkor néhány választ megsejthetünk; választ nem kapunk, de megsejthetünk.

Engedjék meg, hogy most szisztematikusan megpróbáljak végigmenni a törvény tervezetén, azokon a pontokon, amelyeket mindenféleképpen kifogásolni szeretnénk, illetve módosításokat tervezünk hozzájuk benyújtani. Mindjárt a 2. § olyan pont, amely a méltányosság kiterjesztését fogalmazza meg. Önmagában, ha valaki ezt hallja, hogy a méltányosság kiterjesztése, azzal, azt gondolom, túl sok aggály nem lehet, hiszen minél több honfitársunknak tudunk valamilyen módon segítséget nyújtani, annál örvendetesebb tény lehet. Itt azonban arról szól ez az előterjesztés, hogy vannak olyan gyógyszerek, gyógyászati eszközök, amelyekre egyébként is jár tb-támogatás, meghatározott formákban, törvényi, illetve rendelkezési formákban ezeket meghatározza a mindenkori Országgyűlés, a mindenkori kormányzat.

Ezekhez képest, e pontokon belül ad azonban egy plusz mozgáslehetőséget, eszközökre is egyfajta méltányosságot vezet be. Abban az esetben, megítélésünk szerint, ha valamire van törvény, vannak egzakt szabályok, hogy egyébként azokat hogyan kell finanszírozni, és milyen formában lehet állampolgároknak adni, akkor ott még pluszban a méltányossági elv bevezetése bizony fokozza az átláthatatlanságot. Nem a méltányosság elve ellen van kifogásunk, hiszen vannak olyan területek, ahol ez kifejezetten fontos tényező, és valóban segíti az arra rászorultakat. Ilyenek például a daganatos betegségeknél jó néhány citosztatikum-kezelés, amit nem tud megkapni az illető, ha e méltányosságban nem részesül. De itt abban az elvben, és itt az elvvel van problémánk, ahol van már egy tb-támogatás, van egy közös pénzből adott forrás bizonyos gyógyszerhez, gyógyászati segédeszközhöz, akkor vagy ennek a mértékét kell emelni, vagy a méltányosságot semmiféleképpen nem kell bevezetni, mert abban a pillanatban növekszik az átláthatatlanság mértéke, és népies kifejezéssel a mutyizások lehetősége nyílik meg.

A 4., 5. §-t említeném a következőkben. Itt a bizottsági vitákban is fölmerült az, hogy bizonyos szolgáltatók esetében a felelősségbiztosítás kérdésköre kikerült a rendszerből, mintha az nem lenne túlságosan fontos. Én hozzátenném még a minőségbiztosítást is, tehát a kettőt együtt kezelném. A válasz a kormány képviselőjétől a bizottsági ülésen az volt, hogy ez egy olyan témakör, amit itt a finanszírozhatóságnál nem kell figyelembe venni, ugyanakkor más esetekben, amikor valaki megkapja a működési engedélyét, akkor ezek a kautélák ott vannak szigorító feltételként. Azt gondolom, hogy amikor közpénzekről van szó, amikor finanszírozhatóságról beszélünk, legalább olyan szigorú feltételeket kell figyelembe vennünk, mintha működési engedélyt adunk ki. Mindenféleképpen indokoltnak tartjuk azt, hogy magának a minőségbiztosításnak és magának a felelősségbiztosításnak a ténye mint feltétel visszakerülne a szabályozásba.

A 17. § - itt talán örömhír lehet, hogy van néhány olyan pont, amiben nem találtunk lényegi kifogásolnivalót, de azért majd visszatérek erre is egy kicsit - , miniszter úr is említette, a biztosított visszafizetéséről rendelkezik. Azt írja a bevezetőjében, illetve a rendszerben, hogy abban az esetben, ha a biztosított számára felróható módon történik valamilyen típusú visszaélés; próbáltam élethelyzeteket találni arra, hogy milyen módok lehetnek ezek, amikor a betegnek kell visszafizetni valaminek az árát. Nagyon nagy képzelőtehetségnek kell lenni ahhoz, hogy más szereplő nélkül maga a beteg, a biztosított vissza tudjon élni ezekkel a rendszerekkel. Ha itt kapunk valamilyen kielégítő választ, hogy melyek azok a helyzetek, amikről úgy gondolják a kormánypárti képviselők vagy az előterjesztők, amikor a betegnek vissza kell fizetni a pénzt, amit egyébként megkapott, azt megköszönnénk.

Ebben a szakaszban, az 5. §-tól majdnem a 30. §-ig, számtalan kérdés merült fel, mint említettem már, a bizottsági ülésen is. A válaszok nagy része finoman szólva sem volt kielégítő. Nagyon sokszor hallottuk azt a bűvös számot, ha jól emlékszem, a 217. számú végrehajtási rendelet fog majd ezekre a kérdésekre választ adni. Azt az ígéretet kaptuk akkor a bizottsági ülésen, körülbelül egy hete, most pedig miniszter úrtól, hogy hamarosan megkapják a bizottság tagjai ezt a rendeletet, és talán nem leszünk akkor annyira buták, hogy ezeket a kérdéseket feltegyük a bizottsági ülésen. Egyébként ezt mindkét oldal megkapta, tehát teljesen mindegy volt, hogy melyik párt képviselőjének volt ilyen jellegű kérdése, ami erre a szakasztömegre vonatkozott. Lényeg, azt kaptuk meg, hogy azért nem tudjuk, mert még nem láttuk a végrehajtási rendeletet, és higgyük csak el, az úgy fog rendelkezni.

Azt gondolom, a törvényhozás egy kicsikét komolyabb terület, fontosabb intézménye Magyarországnak, hogy majd egy hozott anyagra támaszkodjunk, amiről előre higgyük el, hogy úgy fog majd szerepelni benne minden passzus. Amennyiben bírjuk még az ígéretet, és bírjuk még az ígéretét miniszter úrnak, illetve a tárcának erre a rendeletre, hogy lássuk, hogy pontosan mit is akarnak azok a passzusok kifejezni, amiről most itt csak elméletben tudunk vitatkozni, azt megköszönnénk mindenféleképpen.

(10.40)

A 21. §-ra térnék rá, ami egy aránylag átfogó szabályozás, egy átfogó szabályozása annak a területnek, amit Schvarcz képviselő úr vezérszónokként említett, úgy általában a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos, úgy szoktam fogalmazni, hogy európai uniós normáknak megfelelő, illetve európai elveket átvevő területnek. Azzal a ténnyel, hogy nagy értékű gyógyászati eszközökhöz hozzá tudjanak jutni a betegek lényegesen kisebb pénzért, azt gondolom, hogy mindenképpen támogatni kell. Azt gondolom, hogy ebben nincsen, nem lehet köztünk vita.

Abban azonban, és itt a kérdés fonákságára utalok, és mondom, már volt erről szó az előbbi felszólalásokban, említette miniszter úr, hogy 2 milliárdról 45 milliárdra emelkedett a kassza. Azt, hogy ez egyébként hogyan fog megoszlani, ma jelenleg az országgyűlési képviselők nem tudják, hogy ez milyen arányokban fog megoszlani, hiszen most akarjuk majd a törvénnyel a kormány, illetve a minisztérium rendelkezésére bocsátani, hogy ezt a 45 milliárd forintot megfelelő módon ossza el. De azért ez egy nagy pénz. Azt gondolom, mindenki tudja, hogy ez egy olyan összeg, amelyről lényegesen nagyobb fórumokon, lényegesen nagyobb döntéshozatali testületekben szoktak egyébként dönteni.

A 45 milliárd forint, ha eddig egyébként 2 milliárd volt csak a vásárlás, amit az OEP finanszírozott, most pedig 45 milliárd, akárhogy is számoljuk, 22-szeres emelkedés. A 22-szeres emelkedésbe behozunk egy új intézkedést, amely a bérlésnek és a kölcsönzésnek a lehetőségét biztosítja, van egy pályázat, amelynél már igazából bizonytalan körülmények vannak, hogy lezárult, nem zárult le, kit fogadtak be, kit nem fogadtak be, igazából nem tudjuk, majd most rendeljük hozzá a kormányhoz azt a döntési mechanizmust, ami ezt a 45 milliárd forintot valamilyen módon majd elosztja. Háttérinformációk, ilyen zuhanyhíradók - bár ez nem a parlament padsoraiba tartozó kérdéskör - pedig azt mondják, hogy bizony-bizony, itt a komoly visszaélések lehetősége is megvan.

Azért, hogy elejét vegyük ezeknek a kérdéseknek, azért, hogy ne lehessen később ebben bármiféle furcsaságot, mutyizást - mondom a népies nyelv szerint - felfedezni, ezért mi azt szeretnénk, és azt fogjuk kezdeményezni a módosító javaslatainkban, hogy ennek a 45 milliárd forintnak legyen valamilyen ellenőrző apparátusa a törvényhozás részéről is. Tehát nehogy megtörténhessen az, ami sajnos az elmúlt időszakban többször megtörtént bizonyítható módon, hiszen soha senki nem cáfolta ennek az ellentétét, hogy a kormányhoz, esetleg még magasabb szintekhez közel álló körök szerzik meg ezeket a forrásokat.

Azért tartom indokoltnak a parlament plenáris ülésén erről beszélni, hogy ne lehessen azt mondani, hogy utólag mondunk bármit is, előre szeretnénk kérni arra a képviselőket, a kormány képviselőit, a parlamenti képviselőket, hogy ellenőrizhető módon próbáljuk meg a betegekhez eljuttatni.

A másik, ami még egy érdekes érv, és ezen nyilván vitatkozni fogunk, hogy Európában bárhol, ahol ezt a rendszert bevezették, a szándék a takarékosság volt, az, hogy a közpénzeket hatékony módon lehessen felhasználni, minél többen élvezhessék annak a gyümölcsét egyébként, ha van 2-4, bármennyi milliárd forint, hogy ők gyógyászati eszközhöz jussanak. Ezzel az elvvel egyetértünk, azonban az a tendencia, ami itt most történik, pont ezzel ellenkező, hiszen lényegesen nagyobb források elosztásáról van szó, és nem tudjuk, hogy milyen formában. Most akarunk adni egy olyan felhatalmazást a kormánynak, ami teljesen ki fogja vinni a parlamenti képviselők látóköréből ezt a döntési mechanizmust.

Azt gondolom, hogy ezt felelős országgyűlési képviselő egyik oldalról sem akarhatja.

A 26. §-ra térnék át, tényleg csak néhány mondattal az adatvédelmi biztos úr véleményére, aki önmagában azt sérelmezte, hogy az adatvédelmi törvény bizonyos pontjai, illetve a törvénymódosítás között talál ellentmondásokat, ami gyakorlatilag arról szól, hogy ő semmi mást nem kér igazából - a bizottsági vitából ez kiderült -, mint hogy abban az esetben, ha valaki rendellenességgel születik és ezt nem látják, nem veszik észre még a kórházban - van ilyen, előfordulhat, ez nem szakmai hiba, hanem ez egyszerűen egy életszerű helyzet -, abban az esetben a jelentés a védőnő felé vagy a családorvos felé, a gyerekorvos felé valamilyen módon történjen meg. Ő itt a törvény szövegéből azt érezte ki, hogy itt egyfajta törvényi ráhatás történik a kötelezőségre. Ő azt kérte, hogy ezt a hozzátartozó dönthesse el, tehát a kötelezőséget vegyük ki. Azt gondolom, hogy ebben különösebb probléma nem lehet, azt hiszem, ez lesz a legkisebb problémánk a törvénnyel kapcsolatban, amit nem fogunk tudni kezelni; gondolom, meg fogjuk tudni oldani.

A 29. §, ez a regionális egészségügyi tanácsokkal kapcsolatos szakasz megpróbál egy olyan helyzetet teremteni, ami azt az eléggé furcsa időszakot legalizálná, amikor a tisztelt Ház a költségvetési törvényhez nyújt be egy olyan módosítást, amihez egyébként a költségvetésnek semmi köze az égadta világon. Ez akkor is nyilvánvaló volt, hogy házszabályellenes, akkor valakinek ez valószínűleg a kormányzati oldalról szívügye volt, hogy ezek a RET-ek megalakuljanak, ha ez a 7 vagy 8 - a fővárossal együtt - regionális egészségügyi tanács megalakul, akkor, azt gondolom, újabb lehetőségeket nyit - cáfoljanak meg, ha nem erről van szó - kormányzati oldali képviselőknek, különböző szereplőknek az elhelyezésére, illetve különböző pozíciók megszerzésére. Semmi nem indokolta azt, hogy a költségvetési törvénybe a regionális egészségügyi tanácsok létrehozásáról szóló törvényi passzusokat betegyünk, ezek működését valamilyen módon szabályozzuk. Ha az a célja a kormányzatnak, hogy ezeknek a tanácsoknak fontos szerepük legyen a későbbiekben Magyarország egészségügyében, akkor ezt külön meghatározott törvényben, megfelelő társadalmi vitára bocsátással kell rendeznie.

Ugyanaz a helyzet egyébként, mint a következő passzussal, amikor az adatvédelmi biztos úr szintén ennyit mondott, hogy az a helyzet, ami kialakult az irányított betegellátási rendszerrel kapcsolatban, az törvényileg nem stabil, nem rendezett helyzet. Egy törvényileg rendezetlen helyzetben pedig adatvédelmi kérdések joggal és sokkal fokozottabban merülnek fel.

Az adatvédelmi biztos úr - teljes joggal - ezt hiányolja a jelenlegi törvénykezésből, illetve azt kéri számon az Országgyűlésen, a kormányon, hogy miért nem rendezi ezt a kérdést. Nekem személy szerint egyébként azzal a folyamattal, amit még irányított betegellátási kísérletnek nevezünk, és az ebből kijövő rendszerrel sok kifogásom azért nincs, mert mi is azt szerettük volna, ha ez beindul, ha ez a kísérlet eredményekre vezet. Azt gondolom, hogy vezetett is sok olyan eredményre, amit érdemes megtartani, de azt is el kell hogy fogadják a patkó mindkét oldalának képviselői, hogy ez a helyzet már lezárult, 2,5 millió ember esetében nem lehet kísérletről beszélni. El kell döntenie a kormánynak, el kell döntenie a parlamentnek, hogy mit kíván tenni tovább ezzel a rendszerrel, és nem az a megoldás, és a helyzet az, hogy az adatvédelmi biztos úr joggal mondja, hogy a törvény megpróbálja arra kényszeríteni az Országgyűlést, hogy a későbbiekben az az információ, ami a taj-számhoz kötött most, egyfajta azonosító, elérhető legyen e rendszer szereplői számára is.

Van még egy olyan elem, ami az elmúlt napokban merült fel, ami a 31. §-t érinti, és itt én sok-sok felkiáltójelet írtam, és azért is hagytam a felszólalásom végére, mert én személy szerint a legsúlyosabb problémának ezt tartom, ami a beteg szabad orvosválasztásának korlátozását írja elő. Ez egy olyan pont, ami gyakorlatilag felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy rendeleti úton szabályozza azt, hogy a beteg milyen formában, milyen feltételek mellett, milyen rendszerben fordulhat orvoshoz. Ez egy olyan alkotmányos alapelv megítélésünk szerint, ez egy olyan fontos tényező, nemcsak a betegeknek, hanem általában az embereknek, a magyar állampolgároknak egy olyan fontos alapjoga, amit, ha úgy gondolja a kormány, hogy ezt valamilyen formában rendezni kívánja, tehát korlátozni kívánja a szabad orvosválasztás jogosítványát, akkor ezt semmilyen formában így nem teheti meg.

Értem, tehát értjük azt, hogy mi a szándék, értjük azt, hogy ez egy olyan hatalmas társadalmi vitát indítana el, amit megpróbál elkerülni a kormány, hiszen akárhogy is vesszük, a választások azért közelednek. Ki tudja, mikor lesz, de legkésőbb egy éven belül biztosan. Egy ilyen szituációban, egy ilyen kiélezett választási helyzetben, gyakorlatilag egy ciklus vége felé egy ilyen passzust behozni és ennek a társadalmi vitáját megvívni, az bizony-bizony nagy felelősséggel jár, de azt gondoljuk, hogy ez elkerülhetetlen, ha a kormánynak ilyen szándékai vannak.

Emlékszünk-e még arra, hogy milyen kérdésekkel kezdtem e vitát, hogy kinek az érdeke, érdeke-e valakinek, ki húz hasznot ebből a sürgősségből, és hogy egyébként mi is az igazság a törvény hátterével kapcsolatban, mik a valós szándékok? Nem tudok most ezekre önöknek válaszolni, csak azt gondolom, hogy az általam elmondottak egyfajta kört vetítettek fel, hogy milyen válaszok lehetségesek.

(10.50)

Addig, míg ezek a válaszok nem kerülnek egyértelműen tisztázásra, addig, míg nem ad kielégítő magyarázatokat bizonyos felvetett kérdésekre a kormányzat, illetve a kormányzati oldal, addig nem fogjuk tudni támogatni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)