Készült: 2020.07.12.16:02:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

86. ülésnap (2015.06.15.), 234. felszólalás
Felszólaló Dr. Zombor Gábor (Fidesz)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka előterjesztő nyitóbeszéde
Videó/Felszólalás ideje 38:32


Felszólalások:  Előző  234  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. ZOMBOR GÁBOR, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy a magyar egészségügyről szólhatunk ilyen körben a parlamentben, hiszen úgy gondolom, hogy van miről beszélnünk, és bízom abban, hogy a vitanap végén sok mindenben egyet fogunk érteni, és az irányokat is egyformán fogjuk látni, hogy milyen teendőink vannak. Szeretném előrebocsátani, hogy szakmai jellegű hozzászólást szeretnék tenni. Lesznek olyan adatok, amelyek vissza fognak utalni korábbi évekre, lesznek olyan tendenciák, amiket tudnunk kell ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni a helyzetet. Ezek szakmai szempontokat fognak mutatni.

Szeretném azt is elmondani, a tekintetben, hogy milyen tárgyalási pozícióból vagy milyen vizsgálati pozícióból állunk a magyar egészségügy helyzetéhez mint címhez vagy mint témához, talán a legcélszerűbb a Magyarországot és a magyar viszonyokat objektív módon megítélő, tőlünk független jelentésekből problémafelvetést, illetve válaszokat kapni. Nemrég jelent meg az OECD kormányzati körkép egészségügyi fejezetének főbb megállapítása és értékelési kör című anyag, amely, úgy gondolom, hogy rendkívül jól közelíti meg azokat az előrelépéseket, azokat az eredményeket és azokat a problémákat, amelyeket Magyarországon tapasztaltunk.

(16.00)

Talán egy olyan meglepő megállapítással kezdeném, ami az OECD-jelentés 1. pontja, ami arról szól, hogy az egészségügyi rendszerrel az állampolgárok milyen mértékben vannak megelégedve egy adott országban. A vizsgált időszakban, ez a 2007-2013 közötti időszak, tehát több kormányzati cikluson is átível, azt az eredményt kapjuk, hogy 54 százalékról 60 százalékra emelkedett az elégedettségi arány. Azonban hozzáteszi a jelentés, hogy ez még mindig elmarad számos szomszédos ország elégedettségi szintjétől. Tehát kedvező a trend az elégedettség alakulásával kapcsolatban, szemben a kelet-közép-európai országok összességével, ahol összességében romlott az elégedettség.

A 2013. évi adatok a hasonló fejlettségű országokkal összhangban vannak, jobb, mint Lengyelország és Szlovákia, kicsit rosszabb, mint Csehország adatai. Egy másik, szintén európai felmérés szerint a felvett betegelégedettségi felmérés alapján a válaszadók növekvő hányada tartja jónak az egészségügyi ellátás színvonalát, 2013-ban 47 százalék, szemben a 28 százalékkal, ami 2009-ben volt jellemző.

Miért kezdtem ezzel az adattal? Azért, mert közben azt érezzük, hogy az egészségüggyel, az egészségügyi ellátással kapcsolatban a közvélekedés ennél negatívabb képet mutat, ami részben annak tudható be, hogy az egészségügyben dolgozók számára ezek az elégedettségi mutatók nem jelentik az előrelépést, míg az állami egészségügyben, ha általánosságban beszélünk, akkor inkább negatív, mint pozitív elemeket szoktak felvetni a betegek. Ha egyénileg kérdezik meg őket, ennél jobb a kép.

Melyek azok a feszültségek, amelyek jelzik a magyar egészségügyben, hogy nagyon sok a teendő, és melyek ezek? Szeretném három részre bontani a problémák okait, amelyek az OECD-jelentésben szintén megjelennek. Az egyik az egészségügyi kiadások kérdése, ami általában sok vitát szokott kiváltani. A másik fontos kérdés, ami nemcsak Magyarországon, hanem Kelet-Közép-Európa, a balti államok és a volt posztkommunista országok mindegyikére jellemző, a humán erőforrás problémája. Beszélnék arról, hogy a működési feltételek és a működésben tapasztalható beruházások milyen módon változtak az elmúlt időszakban, és milyen tendenciák láthatók.

Ugye, a finanszírozás vonatkozásában az OECD-jelentés megállapítja, hogy Magyarországon az egészségügyi kiadások a GDP 8 százalékát tették ki, ez számottevően elmarad az OECD-átlagtól, ami 9,3 százalék, de megegyezik Szlovákia adataival, és magasabb, mint a Cseh Köztársaság és Lengyelország adatai. Ebből a képből még sok minden nem derül ki. Azonban van egy második megjegyzés is, ami problémáink egy részét jelzi és talán alátámasztja, hogy az összes egészségügyi kiadásnak csak 62 százaléka volt közpénzekből finanszírozva. Tehát amikor azt mondjuk, hogy a közkiadások milyen mértékben kerülnek az egészségügybe, akkor szintén az OECD-átlagnál alacsonyabbat találunk. Egy pozitív megjegyzés is található, ami azt mondja, hogy ugyanakkor a legfrissebb WHO-adatok szerint az utóbbi évben már 1 százalékpontos emelkedést mutat a közkiadások aránya. A közkiadások alacsony arányát részben az magyarázza, hogy a gyógyszerkiadások jelentős része, amit a lakosság közvetlen kifizetései finanszíroznak, világpiaci áron kerül elszámolásra, ezzel szemben az egészségügyi dolgozók bérei, amelyek még nem zárkóztak fel a nemzetközi színvonalhoz, annak átlagához sem, teljes egészében a közkiadások között szerepelnek, ezeket a lakosság közvetlenül nem finanszírozza. Tehát a nyomott bérszínvonal a közkiadások alacsonyabb mértékét eredményezi relatív értelemben is.

A finanszírozás vonatkozásában áttekintettük az elmúlt időszak adatait, amelyekből a következő derül ki. Magyarországon a közkiadások az egészségügy vonatkozásában nem érték el az elmúlt 10 évben az 5 százalékot, ami szintén alatta marad az OECD-, illetve európai uniós átlagnak. Ennek oka a következő volt. Reálérték szerint vizsgálva, a különböző években az alábbi eltéréseket tapasztaljuk: a legnagyobb csökkenés 2007-ben volt, amikor 14,5 százalékkal csökkent a közfinanszírozás reálértéken, és 2013-ra érte el azt, hogy reálértéken pozitív legyen, ez egy 2,2 százalékos emelkedés volt. 2014-ben ez 4,4 százalékra nőtt. Ez azt jelenti, hogy nem értük még el reálértéken azt a finanszírozási értéket, amiből kiindultunk, és ami korábban is alacsony volt.

A gyógyító-megelőző ellátások vonatkozásában, annak ellenére, hogy az elmúlt 10 évben 694 milliárd forintról közel ezermilliárd forintra, 980 milliárd forintra nőtt az erre fordítható összeg, azt mutatja, hogy az utóbbi években jelentős erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy visszakapaszkodjunk arra a szintre, ahonnan visszaestünk. Ebben a reálértéken és százalékosan számított növekedés az előbb említett szám.

A következő fontos kérdés az, hogy a beruházások tekintetében hogyan tudtunk előrelépni. Ezt az OECD-jelentés is nagyon pozitív lépésként értékeli, miszerint Magyarország az elmúlt vizsgált időszakban nagyon komoly előrelépést tett az egészségügyi infrastrukturális és gép-műszer beszerzések vonatkozásában, amelynek nagyságrendje megközelíti az 500 milliárd forintot. Ugye, itt szintén meg kell azt említeni, hogy ez is ciklusokon átívelő fejlesztés volt, amelynek a megvalósulása az utóbbi néhány évben történik. Azonban amikor azt nézzük, hogy 500 milliárd forint került be az egészségügybe, és amikor az országban majdnem mindenhol felújítások és beruházások vannak, mégsem látjuk azt, hogy, úgymond az elégedettség ezzel párhuzamosan javulna, akkor néhány adatot még érdemes ezzel kapcsolatban elmondani.

Megnéztük, hogy ez az 500 milliárd forintos nagyságrend, ami bekerült a rendszerbe, hogyan viszonyul a korábbi évekhez.

(16.10)

A rendszerváltás óta 2008-ig, tehát a fejlesztési ciklus megkezdéséig mindösszesen alig 200 milliárd forint került a rendszerbe, felújításokra, rekonstrukcióra. Új kórház a nyolcvanas évek óta nem épült, egyedül a Honvédkórház az, amelyik ilyen félig félbe maradt állapot után megkapta azt a lehetőséget, hogy befejezésre kerülhessen, ezért fontos kérdés az, hogy ez a folyamat hogyan tud folytatódni az elkövetkezendő időszakban.

További probléma, hogy a központi régió nagyon kis mértékben részesült ebből a forrásból, és ezért a budapesti, Pest megyei kórházak vonatkozásában kevés beruházás történt. A munkakörülmények, illetve az ellátás körülményei között a vidéki és a fővárosi, Pest megyei egészségügyi intézmények vonatkozásában nagy különbség kezd kialakulni, ami a vidéki beruházások szempontjából pozitív, de Budapest és Pest megye vonatkozásában komoly erőfeszítéseket igényel, ezért is fontos a kormány döntése, miszerint új kórházat kíván építeni Budapesten, illetve a Heim Pál Kórház teljes rekonstrukciójára is sor kerül a gyermeksürgősségi ellátás keretében.

Szeretnék néhány olyan adatot elmondani, ami talán fontos, hiszen infrastrukturális beruházásokra több mint 320 milliárd forint került felhasználásra, gép-műszer beszerzésre több mint 100 milliárd forint kerül felhasználásra, 40 új járóbeteg-szak­rendelő épült, 23 új kistérségi járóbeteg-szakrendelő, 50 milliárd forintos támogatással több mint 12 milliárd forint a sürgősségi ellátás fejlesztésére, a mentőállomások korszerűsítése, 22 új mentőállomás felépítése. Lehetőség nyílt új mentőautók cseréjére, hiszen volt egy időszak, amikor két évig nem történt mentőautó-csere; a gyermeksürgősségi ellátás fejlesztésére és a fejlesztési források legnagyobb hányada az infrastruktúrára, az onkológiai ellátás fejlesztésére.

Fontos elem az informatikai rendszer fejlesztése, hiszen anélkül korszerű egészségügyről nem beszélhetünk. Ennek az integrált rendszernek a kialakítása ad reményt arra, hogy jóval hatékonyabban lehet szervezni az ellátást. Nagy segítséget jelent a környezet és energia operatív program ‑ KEOP ‑ keretében, hogy főleg a budapesti és a központi régióban lévő intézmények is forrásokban részesüljenek.

Azt lehet még elmondani, hogy az egyetemek kiemelt fejlesztési lehetőségeket kaptak. Ennek megfelelően minden egyetemen több tízmilliárd forint fölötti fejlesztés jött létre. Az elkövetkezendő időszakban a fejlesztési irányok továbbra is azt célozzák, hogy azokon a területeken, ahol a leginkább kell segíteni, oda kerüljenek a források. Ennek megfelelően döntés született arról, hogy például a nővérszállók felújítására 15 milliárd forint kerül, és az egyetemi képzéshez, szakorvosképzéshez szükséges úgynevezett skill-laborok beruházására is jelentős összegeket szán a kormány. Azt lehet tehát mondani, hogy még infrastrukturális beruházásokra a következő EFOP-os pályázati ciklusban is lesznek lehetőségek, természetesen nem olyan mértékben, mint korábban, de ez egy nagyon komoly lendületet ad és adhat az egészségügyi ellátórendszerünknek.

(A jegyzői székben Földi Lászlót
Móring József Attila váltja fel.)

A harmadik megállapítása az volt az OECD-nek, hogy a közkiadások alacsony volta gyakorlatilag két elemből áll össze. Az egyik az, hogy az egészségügyben dolgozók bérei alacsonyak, a másik pedig az, hogy a kórházi ellátásra arányaiban alacsonyabb finanszírozást biztosít a magyar állam. Manapság talán a legnagyobb problémát a humán erőforrás vonatkozásában látjuk, és itt vannak a legnagyobb feszültségek. Engedjék meg, hogy néhány adatot mondjak a vitához.

Ma Magyarországon a nyilvántartások szerint 32 814 orvos praktizálhat, 6195 fogorvos, 7591 gyógyszerész, 97 372 egészségügyi szakdolgozó, összesen 133 ezren. Ami a ténylegesen foglalkoztatott adatokat jelenti, az egészségügyi ágazatban 17 ezer orvos, 68 ezer szakdolgozó és 39 900 egyéb egészségügyi dolgozó ‑ itt a gazdasági, műszaki területet is beleértjük ‑, 125 ezer főt jelent.

Ami probléma, és amivel mindenféleképpen foglalkoznunk kell, az a betöltetlen álláshelyek száma. Ez jelenleg 1917 orvosi és 4088 szakdolgozói álláshelyet jelent. Érdekes összehasonlítás, hogy 2001-ben, 2002-ben ez 2700 és 2600 volt az orvosok vonatkozásában, ami azt jelzi, hogy ez a probléma nem most kezdődött, és tulajdonképpen visszanyúlik akár még a rendszerváltás előtti időszakra is, hiszen ott is megközelíti a kétezret a betöltetlen orvosi álláshelyek száma. Ez a szakdolgozók vonatkozásában kevésbé mutatkozik így, de ott is jelentős a probléma.

Érdemes összehasonlítani azt, és a különböző nemzetközi szervezetek is összehasonlítják, például a WHO, hogy az orvosok száma Európában hogyan alakul. Ebben a vonatkozásban Magyarország a középmezőnybe tartozik, az orvosi létszámban, a nővérek számában hátrébb vagyunk, ott alacsonyabb az ellátottakra jutó nővérlétszám. Ha a vitában igénylik, akkor természetesen ennek pontos adatait is elmondom. Az Európai Unióban ezer lakosra 8 gyakorló ápoló jut, Magyarországon az arány 6,3. Az orvosok vonatkozásában az európai átlag 3,4, Magyarországon az arány 3,1.

Fontos eleme az egészségügyi rendszernek az alapellátás, amelynek a kiemelt jelentőségét többször hangsúlyoztuk itt, parlamenti vitában is. A háziorvosi praxisok száma 6617, ebből a betöltetlen praxisok száma 284, amit nagy erőfeszítésekkel próbál a kormány és a mindenkori kormányok orvosolni. A fő probléma a korfa összetétele, hiszen most már közel egyharmada a háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak 60 év fölötti, és az ő pótlásuk nagyon komoly erőfeszítéseket igényel. Ezt próbálja a jelenleg vita alatt álló alapellátási törvény kezelni és az abban meglévő intézkedések.

(16.20)

A védőnői körzetek száma 5042, a betöltetlen körzetek száma 345. Általában a kelet-közép-európai országokban az úgynevezett migrációs adatok adnak bizonyos támpontot, hogy milyen tendenciák mutatkoznak. Itt is szeretném önöket tájékoztatni ezekről az adatokról. 2014-ben 948 orvos, 234 fogorvos, 88 gyógyszerész, 493 ápoló kért külföldi munkavállaláshoz bizonyítványt, ez 1943. 2012 óta gyakorlatilag minimális csökkenés, stagnálás érzékelhető, vélhetően a 2012-ben elindított rezidens-ösztöndíj­programnak köszönhetően, amelynek a kiterjesztését ebben az évben sikerült megtenni, így most már több mint 40 százalékkal több rezidens tudja kapni ezt a pluszjuttatást, és a jövőben nemcsak a rezidensidőszakuk alatt, hanem mint szakorvosok is ehhez hozzá tudnak jutni.

Ha ezt összehasonlítjuk a körülöttünk lévő szomszédos országokkal, akkor a következő összehasonlítást tudjuk megismerni. Ha millió lakosra vonatkoztatjuk a hatósági bizonyítványt kérő orvosok számát, akkor a legrosszabb a helyzet Lengyelországban, ahol 236 ez az arányszám, közel 10 ezer orvos gondolkodik eltávozáson. Romániában ez 2200 fő, 110 az arányszám; Magyarországon 96,2 a 948-as számmal, ami még egyszer mondom, egy növekedés után megállni látszik, azonban ez inkább stagnálást mutat, mint a trend megfordulását, habár nagyon bízunk abban, hogy ez a tendencia a jövőben tovább fog javulni.

A legnagyobb feszültségek a bérekkel kapcsolatban vannak. Néhány adatot szeretnék önöknek mondani. Jelenleg Magyarországon az orvosok átlagos alapilletménye 326 ezer forint, átlagkeresetük 463 ezer forint, az egészségügyi szakdolgozóké 151 ezer forint, átlagkeresetük 207 ezer forint. A nem szakdolgozóké, de egészségügyben dolgozóké 138 ezer forint és 178 ezer forint az átlagkeresetük. Megállapítható, hogy a nemzetgazdasági átlagot az egészségügyi szakdolgozók átlagkeresete nem éri el, a nemzetgazdasági átlag 90 százaléka, ami 237 ezer forint, az egyéb egészségügyi és egészségügyben dolgozók átlagkeresete ennek 78 százalékát teszi ki.

És hogy mi történt az elmúlt időszakban ezzel kapcsolatban? Megvizsgáltuk azt, hogy hogyan változtak a bérek az elmúlt időszakban, és az utóbbi tíz évet vizsgálva a következőt látjuk. 2006 és 2010 között az átlagkeresetek reálértéken 13 százalékkal csökkentek, 2010 és ’13 között 11,4 százalékkal nőttek. A probléma az, hogy reálértéken nem jutottak vissza a száz százalékra, tehát itt annak ellenére, hogy komoly erőfeszítések történtek, még az elmaradás nagyon komoly. Ezt is látjuk a nemzetközi összehasonlításban, amelyben Magyarország az egészségügyi dolgozók jövedelmi viszonyait tekintve szinte mindenhol az utolsók között áll. Ez azért különösen fontos kérdés, mert közben a különböző nyugat-európai szervezetek, kormányzatok olyan programokat készítenek elő, illetve folytatnak, szerveznek az egészségügyi dolgozóknak... ‑ a magyar képzés kiválóságának köszönhetően a tudásuk megfelel a nyugat-európai munkavégzés színvonalának is, ezért szervezetten próbálják külföldi munkára csábítani őket. Még egyszer mondom, jelenleg még ez a folyamat azon a szinten van, amikor meg lehet állítani és a tendenciát meg lehet fordítani, de nagyon komoly a versenyhátránya az országnak amiatt, hogy ilyen alacsonyak a bérek.

De az elmúlt években történt bérintézkedések átlagosan 15 százalékos béremelkedést eredményeztek, amelynek a további lépései a 2016-os költségvetésben is szerepelnek, amikor is a mozgóbérek vonatkozásában a forrás a költségvetési javaslatban szerepel, de ehhez még további lépéseket kell tenni, hogy meg tudjuk tartani a szakdolgozóinkat és orvosainkat az elkövetkezendő években, hiszen látjuk, hogy nemcsak Magyarországon, hanem más országokban még nagyobb problémát jelentenek ezek a kereseti viszonyok.

Visszatérnék az OECD-jelentéshez, amely további megállapításokat tesz, és ez már inkább szakmai jellegű, hiszen összehasonlították a különböző országokat, így a magyar egészségügyi rendszert is, és úgy találják az objektív adatok alapján, hogy túlzottan kórházcentrikus, és a kiadások nagy részét például a gyógyszerek teszik ki, ami kérdéseket vet fel a költséghatékonyságával kapcsolatosan. A kórházi finanszírozás kérdése szintén komoly feszültségeket jelent az országban, hiszen annak ellenére, hogy a kórházi ágyak száma 2006 és 2007 között 15 ezerrel nőtt, majd 2012-re elérte a jelenleg is finanszírozott 42 249-es számot, ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy az orvos-beteg találkozások és a fekbőveteg-intézetekben ellátott betegek száma nem csökken, hanem nő. Tehát egy kisebb struktúrára nemhogy csökkenő, hanem nagyobb terhelés is nehezedik.

Ez azt jelenti, hogy az az elképzelés és az a kormányzati stratégia, amely a definitív ellátást a lakóhelyhez közelebbi színterekre kívánja átcsoportosítani és döntően az alapellátási rendszerbe, az a nemzetközi tendenciákkal és az evidenciákkal is megegyezik. Ennek érdekében az elmúlt három évben 30 százalékkal nőtt az egészségügyi alapellátásra fordított összeg a központi költségvetésben, és az új alapellátási törvény is olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek mind gazdasági, mind pedig szakmai szempontból meg kívánják erősíteni a háziorvosi, házi gyermekorvosi rendszert, a védőnői rendszert, és arra alkalmassá kívánja tenni, hogy ezeknek a kihívásoknak megfeleljen, hogy minél nagyobb számban legyenek képesek definitív ellátást nyújtani a betegek számára.

(16.30)

Ugyanilyen megállapítása az OECD-jelentésnek, hogy ezt a kórházcentrikusságot például az egynapos sebészet arányának növelésével lehet csökkenteni, ami nemcsak a költséghatékonyság szempontjából fontos, hanem a várólisták csökkentése érdekében is. Itt Magyarország komoly előrelépést tud magáénak, hiszen jelentősen nőtt az egynapos sebészet aránya, és ez 250 százalékos növekményt mutat.

A legutóbbi finanszírozási kormányrendeletben az intézmények volumenkorlát-mentességet kaptak az egynapos ellátások tekintetében, tehát ez az ellátás tovább tud fejlődni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az OECD-jelentés összefoglaló megállapításai bemutatják nekünk, hogy számos OECD-országhoz hasonlóan a magyarországi egészségügyi ellátási rendszer túlságosan kórházközpontú, a kórházon kívüli egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés erősítése révén a hatékonyság fokozható.

2010 óta a magyar kormány komoly beruházásokat hajtott végre a vidéki lakosság ellátáshoz való hozzáférése javítása érdekében, például 20 vidéki térségben járóbeteg-ellátási központ kialakításával, mégis 2013-ban a magyar népesség viszonylag nagy része számolt be arról, hogy a szolgáltatásoktól való földrajzi távolság miatt orvosi vizsgálati igényeit nehezen tudja kielégíteni.

További intézkedéseket javasolnak annak érdekében, hogy lakóhelyétől és fizetőképességétől függetlenül Magyarország minden állampolgára hozzáférhessen a szükséges ellátáshoz, az ezzel kapcsolatos társadalombiztosítási rendszert jó alapnak találják, amelynek az erősítése szükséges.

Megjegyzi az összefoglaló megállapítás, miszerint az eredmények azt mutatják, hogy az elmúlt években növekedett Magyarországon a népesség egészségügyi rendszerrel való elégedettsége, de még mindig elmarad sok szomszédos országtól és az OECD-országok átlagától is.

Tehát én úgy gondolom, hogy objektív és szerintem általunk is ismert és elfogadható tapasztalatok, tények alapján készült ez a jelentés, amely megmutatja mindazokat az eredményeket, a törekvéseket, az erőfeszítéseket, amelyeket a különböző kormányok tettek ebben az ügyben. Azt is bemutatják azonban, hogy mind a közkiadások tekintetében, a bérezés tekintetében ezek a lépések még nem voltak elégségesek annak érdekében, hogy felzárkózzunk az átlaghoz, és azt is mutatja az egészségügyben dolgozók közt tapasztalható feszültség és elégedetlenség, hogy ez a bérállapot számukra nem elfogadható, és a lépéseket minél hamarabb meg kell tenni ezen a területen is, még egyszer mondom: annak ellenére, hogy folyamatosan történnek és történtek is ezzel kapcsolatban pozitív döntések.

Nagyon fontos az, hogy a jelentésben megfogalmazott kórházcentrikusságról, ami költség szempontjából a legnagyobb tétel a magyar egészségbiztosítási finanszírozásban, minden olyan lépést tegyen meg a kormány és az ország, hogy a járóbeteg-szakellátás, az alapellátás fejlesztésével a lakóhely közeli ellátásokat meg tudjuk tenni.

Természetesen a népegészségügyi vonatkozású lépéseket a végére hagytam, hiszen ma Magyarország egészségügyi ellátórendszerének, egészségügyi rendszerének a megítélésében talán a legpozitívabb elemeket a népegészségügy területén találjuk. Hiszen nemzetközi összehasonlításban is olyan jó gyakorlatokat és jó kezdeményezéseket találtak, akár a WHO, amely például a védőnői méhnyakszűrési programot az európai úgynevezett best practice rendszerébe illesztette, a nemdohányzók védelméről szóló törvény vagy a transzzsír és az egészségtelen élelmiszerek különadójával kapcsolatos lépéseket, amelyeket követendőnek és folytatandónak minősítettek. Ennek megfelelően a népegészségügyi szemléletű 2014-20-as egészségügyi stratégia is ezen célok teljesítését tűzte ki, amelyben új államilag szervezett szűrési programokkal és a hátrányos helyzetű lakossághoz minél közelebb vive az ellátást, új rendszerekkel, új modellekkel az alapellátásban próbálja meg az egészségben eltöltött életévek számát növelni, hiszen a várható élettartam jelentősen emelkedett Magyarországon, de még mindig elmarad a várhatótól, és attól, amelyet szeretnénk elérni.

Tehát bízom benne, hogy némi hasznos információt tudtam adni a vitához tisztelt képviselőtársaimnak, és kívánom azt, hogy tartalmas és előrevivő négy órát tudjunk majd magunk mögött. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  234  Következő    Ülésnap adatai