Felszólalás adatai

ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Régi adósságát kívánja rendezni most az Országgyűlés, hiszen az önkormányzatok gázközművagyon-átadásának ügye tíz éve húzódik. Nagyon sok embert érint a most tárgyalt törvényjavaslat, hiszen az önkormányzatoknak juttatott ellentételezés haszonélvezője az érintett települések lakossága lesz.

Tóth Imre képviselőtársam hat héttel ezelőtti vezérszónoklatában szinte az összes jelentkező problémát megemlítette. Ezek a problémák ezekben a percekben, úgy veszem észre, kulminálódnak, s a mi feladatunk és felelősségünk, hogy ezekre lehetőség szerint megoldásokat találjunk. Az őáltala elmondottakat mintegy folytatva szeretném ismertetni önökkel a szűkebb hazám, Nagykanizsa által bejárt utat és a tanulságokat.

Az Alkotmánybíróság ismert határozata, melynek meghozatala óta több mint két év telt el, indította el a várost ezen az úton. A bírósági határozatot 1998 decemberében követte a kormány határozata. A döntést megismerve lehet látni, hogy olyan eljárást választott a kormány, amelyet tökéletesen nem lehet végrehajtani. Az 1990 szeptemberi és az 1992 decemberi állapotot kellett felmérni hat-nyolc évvel később, olyan nyilvántartások alapján, amelyek a gázszolgáltató cégeken belül sem egyeztek egymással.

Az értékelési mód előzetes egyeztetése azt jelentette, hogy a kormány, a minisztériumok, az ÁPV Rt., valamint a szakértőként igénybe vett cégek egymás között egyeztették álláspontjaikat úgy, hogy a leginkább érintetteket, az önkormányzatokat kihagyták ebből, és a később általuk jelzett jogos kifogásokat pedig nem vették figyelembe.

Megjegyzem, a felmérésre kiírt közbeszerzési pályázatot az Interauditor Kft. nyerte meg, konzorciumban a Price Waterhouse Coopersszel, amely 1992-ben a gázszolgáltatók átalakulásakor is készítette szerte az országban a vagyonmérlegeket.

Mint azt felénk jelezték, tényleges újabb felmérés a vezetékvagyonról nem készült, hanem a meglévő, az Interauditor által 1992-ben készített adatbázisokat használták fel, és abból különböző módszerekkel végzett számítások alapján állapították meg az önkormányzatok járandóságát. E módszer sajnos Tocsik Mártát juttatja az eszünkbe, mert az adatokat és a számítás módszertanát, indokait elrejtették az önkormányzatok elől, nem partnert, hanem ellenfelet láttak bennük, és akként is viseltettek irányukban.

Az 1155/98-as kormányhatározat eleve megszabta, hogy az önkormányzati igények kielégítéséhez 50 milliárd forint áll rendelkezésre, nem készpénzben, hanem államkötvényben. Ez a kormányhatározat előírta, hogy a vagyonértékelési eljárást eredetileg 1999. július 31-ig be kell fejezni, majd az augusztus 26-i módosítás szerint 2000. január 31-e lett a határidő.

Az Interauditor Kft. 1999. december végén, a karácsony előtti napokban juttatta el levelét Nagykanizsára, s mellékletként semmilyen bizonyítékkal alá nem támasztott kimutatást csatolt a várost illető gázvezetékvagyonról. Sem a levél, sem a kimutatás nem tartalmazta, hogy az adatokat honnan nyerték, a vezetékek vagyoni értékét milyen módszerekkel számították ki.

A december 13-án kelt és 16-án érkezett levél az eltérő vélemény kifejtésére a levél keltétől számítva 8 nap határidőt adott, vagyis akkor volt a városnak öt napja, hogy felülvizsgálja az adatokat és írásba foglalja kifogásait bizonyítékokkal együtt.

Amire az Interauditornak, szakértők seregével, együttműködő gázszolgáltatókkal és meglévő adatbázissal több hónapja volt, arra az alulinformált önkormányzatnak maradt öt napja. Felmerül a kérdés, hogy valóban kíváncsiak voltak-e a települések véleményére, vagy inkább csak egy fejbólintást vártak.

A számítás sok helyen bejött, hiszen a tíz éve várt juttatást számos település türelmetlenül várta, várja, és sokan ott tartottak, tartanak, hogy mindegy, mennyi pénzt kapunk, csak adják már végre ide, mert nagyon nagy szükség van rá. Ezeken a településeken persze nem nagyon vizsgálták a kimutatásokat, hanem elfogadták, ami abban szerepelt.

Az Interauditor Kft. szerint csak mintegy három tucat önkormányzat jelzett kifogásokat feléjük, de az eddigi hozzászólások és az önkormányzati szövetségek állásfoglalása alapján nagyságrenddel nagyobb szám a valószínű. Írjanak rövid levelet nyugodtan azok a polgármesterek nekem, akik nem fogadták el a kimutatásokat, majd akkor kiderül, hogy mi is az igazság. Majd elkészült a szakértői konzorcium anyaga; s talán nem véletlenül, az egyik változat belül maradt az 50 milliárdos limiten, a másik változat 20 százalékkal meghaladta, s mégis ez a változat lett elfogadta.

Visszatérve Nagykanizsára: ezután a város kérte a szakértőt, hogy küldje meg, mi tartozik az értékelésnél figyelembe vett vagyoni körbe és mi nem; közölje mi alapján számították ki a vagyonértéket és mi volt a számítás elve. Kérte a felmérés alapját képező és az Interauditor által hivatkozott '92-es vagyonértékelés és vagyonmérleg megküldését és annak közlését, hogy azt ki és mikor készítette.

Mivel mindannyian tudjuk, hogy 1999-ben nem történt újabb tételes felmérés a gázszolgáltatóknál, így különös jelentőséggel bírnak a korábbi adatok, tehát ismeretük lényeges az önkormányzati álláspont kialakításánál.

Az elküldött levélre nem jött válasz. Az ezután lefolytatott újabb levelezés és személyes egyeztetés után sem sokkal jutottunk előbbre, hiszen a kft. az adatokat titokként kezelte. A lista viszont, amelyet átadott, ami a vezetékhossz-kimutatást tartalmazta, beazonosíthatatlan adatokat tartalmazott, nem lehetett tudni, hogy melyik utcáról van szó, mikor készült el, és a létesítmények, berendezések figyelembe lettek-e véve. E lista a nagykanizsai juttatás számításán alapul vett 182 ezer méter 1990-ben meglévő vezetékhosszal szemben 1992 decemberében már 501 ezer méter vezetéket tartalmazott. Két év alatt több mint 320 ezer méter vezeték nem épült Kanizsán.

Az Interauditor Kft. azonban ezúttal sem bizonyított semmit, a többletet 1991-es vagyonaktiválással magyarázta, vagyis a későbbi időpont miatt ezután Nagykanizsának nem jár térítés. Viszont ekkor sem, s azóta sem mutatta meg adatbázisait, dokumentumait, valamint megtagadta az 1992-ben általa készített vagyonmérleg és vagyonértékelés átadását. A létesítmények kapcsán azt válaszolta, hogy a gázközművek létesítményei, berendezései, gázfogadó állomások, nyomásszabályzók s a többi a vezetékek átlagárában lettek figyelembe véve, de hogy milyen módon és értéken, milyen és hány darab létesítmény, azt már nem mondta meg, s újra nem bizonyított semmit. A velük való küzdelem az információkért meddőnek bizonyult, s teljes sikertelenséggel végződött.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény preambuluma rendelkezik ugyan arról, hogy az önkormányzati igények a jogbiztonság alkotmányos követelményeit is szem előtt tartva, megalapozott számítások alapján, az érintettek által átlátható módon kerüljenek rendezésre, azonban ez, mint a bemutatott példán is látszik, nem így történik.

(21.30)

Az önkormányzatok a panaszáradatukban előadták, hogy egy jogilag teljesen rendezetlen eljárás során ismét egy közvetítő elé kell járulniuk, aki ellenőrizhetetlen adatokat közöl velük, s ő csak a saját adatait fogadja el az önkormányzati juttatás számításának alapjául, nem veszi figyelembe az önkormányzati kifogásokat. A törvényt maga a szakértő értelmezi, s ez ellen nincs ellenvetés. Ő rendelkezik adatokkal, de azokba mások nem tekinthetnek bele; bizonyítsák be, hogy ezek az adatok nem jók. Arra, hogy honnan származnak az adatok, mi a számítások alapja, nincs válasz. S ha sikerül valamit bizonyítani, ő mondja meg utólag, hogy elfogadja-e, vagy azt mondja, hogy ez nem bizonyíték.

Miért maga az érintett, a szakvéleményt, a felmérést készítő dönt a vele kapcsolatos vitás kérdésekben? Ez nem jogállami, s az önkormányzatok által átlátható megoldás. Ha attól nem kapnak információkat, akiknek ezt kötelessége lenne szolgáltatni, ha nincs lehetőség az adatokba való betekintésre, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy ezek a szomorú tapasztalatok az önkormányzatok egy részét arra késztették, hogy segítőket kérjenek fel, akik megpróbálják érvényesíteni az érdekeiket.

Sajnos, a tapasztalt szabálytalanságokat a benyújtott törvényjavaslat nem orvosolja, sőt törvénnyé merevíti a méltánytalanságot, az átláthatatlanságot. Ráadásul részlegesen alkotmányellenes is, hiszen az önkormányzatokat a '93. évi LXXXII. törvény 4. §-a alapján járó részvényjuttatás, az Alkotmánybíróság hivatkozott határozata szerint ex lege illeti meg. Tehát e tekintetben a kártérítés kiindulási alapja a részvény névértéke, és nem valamilyen önkényesen megállapított értékjogi érték, s nincs aktualizálási szorzószám, hanem a polgári törvénykönyv szerint évi 20 százalékos késedelmi kamattal kell számolni.

Másrészt az is alkotmányellenes, hogy a javaslat számítási módszere némely tekintetben az önkormányzatok számára az indokolhatónál nagyobb veszteséggel jár. Az értékjog értékét az Alkotmánybíróság szerint úgy kell megállapítani, hogy az az eredeti igényeket megközelítse. E célt akkor lehet elérni, ha a törvény tisztázza a fogalommeghatározásokat, és definiálja a vagyonmegosztás, a teherrendezés részleteit is, valamint közérthetően, követhetően és mindenkire egységesen vonatkozóan megállapítja a számítás módszertanát is.

Ezekkel a javaslat adós maradt, az indokolásban ezek részletezése nem elegendő.

Szóvá kell tennem, csökkentette az önkormányzatunk járandóságát az is, hogy amíg a '92-es vagyonértékelésnél 1 méter vezeték értéke 2629 forint volt, addig a most számított érték 1181 forint méterenként, ez pedig kevesebb, mint a korábbinak a fele. Ez az értékszámítás nem közelíti a bíróság által megkívánt eredeti igények értékét.

Ha mindent számba veszünk, e törvényjavaslatot nehéz szívvel tudnánk elfogadni, azonban a kistelepülési önkormányzatok kiszolgáltatott helyzetére is tekintettel kell lenni. A Töosz Sümegen tartott tanácskozásán is az derült ki a hozzászólásokból és az elnökség tolmácsolt állásfoglalásából, hogy a törvény mindenképpen kell, tehát csak kis számú módosítást javasolnak, s olyanokat, amelyek a kormányzat számára is elfogadhatók, mert ellenkező esetben kiszámíthatatlan távolba csúszik a törvény elfogadása, s ezzel az önkormányzati igények kielégítése is.

Én is ennek szellemében nyújtok be módosító javaslatokat, amelyek közül a legfontosabbnak a bírósági jogorvoslati út megadását gondolom, hiszen ez teszi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) lehetővé... Elnök úr, befejezem a mondatot.

ELNÖK: Fél perccel már túllépte az időkeretet. (Zakó László: Elnézést, de...) Képviselő úr, a többiek is újra kérnek szót, ha lejárt a tízperces időkeret. (Zakó László: Értem, de egyetlenegy mondat, és Gyimóthy alelnök úr nagylelkű volt a...) Kihez? Már megint kihez voltam nagylelkű? (Zakó László: Wiener képviselőtársamhoz...) Miben voltam nagylelkű? (Balczó Zoltán: Közfelkiáltással!) Mondja a mondatot, képviselő úr!

ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm. Támogatjuk a javaslatot. Módosító javaslatot nyújtunk be. Kérjük majd annak a támogatását.

Köszönöm szépen. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ez már két mondat volt! - Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)